Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-08 / 219. szám, szombat

V. Scserbakov: A SZOVJETUNIÓ HATÁRVIZEIN Gondolatok egy verseskötet olvasása közben Gyurcsó István: Nyugtalar U

J költészetünk úttörő nemzedékének rokonszenves munkásköltője, Gyurcsó István már a harmadik verseskötetét helyezte a szlovákiai magyar olvasó asztalára. Második és harmadik verseskötete között egy olyan riportgyűjteményt is kiadott, [Hegyeken — völgyeken, 1961}, amely a riporter bemutatásán kívül, illetve azzal együtt a költő műhelyébe is érdekes bepillantást nyújtott. Kiderült, hogy a második kötet (Termő jdőben 1960) verseinek jelentős része a riportutakon szerzett élményekből született, és — ami a kölcsönhatásra, kölcsönösségre még jellemzőbb — a riportélményeknek versekké formálódása már a riportok írásakor megkezdődött. A költői alkatot bizonyító riportkönyv csak megerősítette azt véleményt, amelyet a kritikus a második verseskötet alapján már kialakított és vallott: „A Termő időben költőjére legtalálóbban a költő — publicista és költő-riporter elnevezést használhatnánk: a publicistára jellemző élénk érdeklődéssel reagál életünk közérdekű kérdéseire, — és az épülő szocializmusról riporteri közvetlenséggel meglátott pillanatképeket és életmozzanatokat közvetít." Most a harmadik kötetnek, a Nyugtalan ének-nek megjelentése után úgy tűnik, mintha Gyurcsó kritikusa megállapításainak végérvényességét kétségbe vonná és a költő-riporterként való beskatulyázás ellen különvéleményt jelentene be. Az új kötet ugyanis most már nem annyira a külső életről hírt adó poéta-riportert prezentálja, mint inkább a befelé forduló, az önmagával számot vető költőt, s az élet futását visszatartani akaró s az elérkezett őszből a nyárra nyugtalanul visszatekintő férfit mutatja be: „Szaporodnak a napok körülöttünk, elfogy mellőlünk a nyári szép idő." „Állj meg, idő, állj meg! Ne siess, ne fuss el!" „Ne fárassz el, idő, őszitő szép idő!" „Mint őszi dér zörgő kis ágakon, szívemre hulltál, fégezüst idő." Ezeknek a jellemző soroknak egy-; részét a címadó versből idéztük, lát-, hatjuk tehát, hogy milyen nyugta^ lanságról van szó az új kötet verseiben. A délelőn túljutott ember az ősz előtt megtorpan, megretten, de aztán az ősz szépségeiben és gyümölcsei-, ben elgyönyörködve a változhatatlan-, ba sztoikusan belenyugszik: Ilyenkor ősszel a zöld burokból is kifeslik, lám, az érett dió. Kiforr a must is. A szőlővirág édes gyümölcsét ilyenkor szedik. A lomb lehull, a virág gyümölcsérték. Oldfad borrá a nyár forró kötését. Amint látjuk, a költő belenyugvása nem jelent passzív lemodást, rezignációt. Sztoícizmusában az ősz akti-; vitásának és termékenységének vá-: gya a nyugtalanság visszamaradt elemeként hat. A költő nyugtalansága arra irányul, hogy az elérkezett ősz az ő számára se legyen meddő: Allf meg, idő, állj meg! Ne siess, ne fuss el, elmondhassam én is a nótás sereggel a magam énekét. Aztán nem bánom, de vigyél magaddal, s akár Jókedveddel, akár haragoddal, csak biztass dalolni. Az új kötet őszi hangulatú szerel-, mes verseiben is a nyugtalanságnak és sztocizmusnak küzdelmét látjuk. A költő szívét „pirosra veri a nyugtalanság", ha arra gondol, hogy a nyár által izzóvá érlelt érzés tüze elhamvadhat, s a szerelem az ősz fáradt hétköznapjai között fásult megszokássá válhat: Megszokják egymást, a tárgyak, színek, a fény az árnyékot, partot a vizek, lomb a virágot, fatörzs az ágat, madár a fészket, fészket az ágak.., Csak a tűz, a víz: itt nincs fegyelem. Ne szokf meg engem, légy tüzem, vizem! \ ének, Bratislava, 1964 A küzdelmes útjára visszatekintő költő szeretettel és nosztalgiával időzik a gyermekkor felidézett emlékei és élményei között is: Jó így őszülőn tavasz idején vitorlázni az emlékek vizén. Az emlékező verseknek és a Pász-. torének öt hangra című vers-kompo^ zíciónak az olvasásakor a Toldi kezr dő soraira kell gondolnunk. A szülőföldnek és gyermekkornak a képel úgy gyúlnak fel az emlékező költő lelkében, mint a pásztortüzek. S a pásztortűz lángjaitól a dombok és erdők közé bújt kis falu különös fényt' kap, s a riporter-költő által bejárt tájakon, a „Nagykapostól Chebig ívelő országnak" a térképén közpoti hellyé, fókusszá válik: Vádolhatnak: aprócska táj! Költő, témád ennyi! Találj többet — mondják. — Nagy távlatot, nyiss a világra ablakot! — Vallom: ez is Európa! E domb, ez ts tartozéka. ... Csak véle enyém a távol! Nélküle milyen hazáról valljak és tegyek hű hitet? Rakd meg, csősz, rakd azt a tüzet! Az Idézett versrészlet jól mutatja, hogy a szülőföld költői felnagyítása nem a világtól elvonuló regionalizmusnak jegyében történik. A kis fa^ lu, ahonnan a költő az emberségét -kapta, az ország és világ többi kis faluját, s az emberlakta helyek kis embereink gondját-örömét jelenti, A Nyugtalan ének költője továbbra ís ezeknek a földönjáró kisembereknek földönjáró költője akar maradni, és befelé fordulása s önmagával való őszi számvetése után közéjük akar visszatérni: Inkább sebezzék kövek a lábam lent, ott fönt nem akad, nincsen hű rokonom. Rideg csillagok, csábító közelség, csalóka fény az, s oly messze van, messze. Ti. kövek, bokrok, fű, fa, vas, víz, utak szívem az embert csak itt lent keresse Magamat is, lám, köztetek találom, itt fut össze minden embert lábnyom. Ezt a társadalmi elkötelezettséget kifejező versrészietet úgy is felfoghatnánk, mint a hagyományos költészet és a lírai realizmus melletti hitvallást, arspoetikus kiállást. Ilyen tisztán művészeti hitvallás, kinyilatkoztatás azonban Gyurcsónál felesler ges lenne. Az új kötet egésze anélr kül is bizonyítja, hogv Gyurcsó tradicionalizmusa és lírai realizmusa alkati és tapasztalati adottságokban gyökerezik, s ennélfogva folytonossága a befelé fordulás időszakában is töretlen maradt. Ebből a tényből magától értetődően következik az is, hogy a költő gondolkodási módjában és művészi eszközkészletében sem állt be jelentősebb változás; képanyaga észrevehetően frissült és bővült, de lényegében a régi maradt. Az új kötetben bőven megtalálhatók a Gyurcsóra jellemző típus-hibák is, például a funkciótlan szóismétlések vagy a saját hangból furcsán kiütköző utánérzések stb. (Az utánér-^ zések meglepően nagy száma feltehetően a befelé fordulás következtében és hatására állt elő.) (J a a kötet olvasása közben klr n alakult benyomásainkat össze^ gezni akarjuk, akkor röviden a következőket mondhatjuk: Gyurcsó 'új verseskötete a mondanivaló terén újat és érdekeset hozott; a lírai realizmus adottsági költőjének a közelítő őszSzel való nyugtalan egyezkedése s a munkás és termékeny öregség gon-. dolatával való megbékélése megkapott és meghatott bennünket. Ez a meghatottság a költő makacsul viszszatérö hibáivar szemben ls elnézővé tett. Az elnézés azonban nem jelen^ ti a hibákból való feloldozást. Ez a feladat elsősorban a költő önerejé-. re, s önerejének termékenyen önkri-: tlkus felmérésére vár. TURCZEL LAJOS Szovjet viták a modern regényről a fenti tények „sorsszerű elkerülhetetlenségét". Emiatt napjaink szovjet írói áthidalhatatlan távolságba kerültek Proust, Joyce és Kafka szemléletétől. A NOVIJ MIR cikkírója érdekesen világítja meg, hogy szó esett ugyan a viták során Tolsztojról és Dosztojevszkijről, de ebből az alkalomból még a szovjet képviselők sem analizálták elég mélyrehatóan működésüket. A modern szovjet irodalomtudomány az utóbbi időben ugyanis egyre részletesebben foglalkozik azzal, hogy Tolsztoj és Dosztojevszkij milyen kimagasló szerepet játszott a regény továbbfejlesztésében, milyen új módszerekkel segítette elő a regény gazdagodását, továbbá mennyire új színeket adott ennek a műfajnak intellektuális és filozofikus motívumok alkalmazásával, az ember lelki életének megvilágításával, a külső körülmények és a tudatalatti hatások kapcsolatainak feltárásával. Napjaink szovjet irodalomtudománya, amely Dosztojevszkij értékeit iS: megfelelő helyre törekszik állítani, Ismételten hangoztatta, és a leningrádi megbeszélések során is kifejtette azt a nézetét, hogy Tolsztoj mindig átfogóbban, Dosztojevszkij pedig többnyire mélyrehatóbban mutatta meg az életet, mint Proust, Joyce ós Kafka. Tolsztoj és Dosztojevszkij általában nem szaggatta ki a regényhősöket a társadalmi kapcsolatokból, lehetőleg szociális viszonyok, kölcsönhatások, ellentétek szövevényében mutatta meg őket. AZ ÜJ REGÉNY vitájában a nyugati felszólalók keveset beszéltek a leningrádi tanácskozások során Gorkijról, Romáin Rallandról és Martin du Gardrób Sokkal többet érdemelt volna Thomas Mann ís, akit a szovjet szellemi életben egy idő óta az eddiginél nagyobb hangsúllyal említenek, hiszen a szovjet irodalomtudomány rendkívül nagyra értékeli, hogy Thomas Mann egy pillanatig sem szűnt meg hinni az ember magas rendű hivatásában. A Sowjet-Literatur megállapítja, hogy a modern regény útjait kereső leningrádi írói megbeszélések kollektív dokumentumában, az írók együttes kiáltványában kifejeződött az a kívánság: minden írónak úgy kell dolgoznia, hogy elősegítse az emberhez méltó életet. Ezt viszont csak akkor lehet elérni, ha az írók vállalják a harcot ezért a célért. Ám szemtanúi lehetünk annak, hogy Alain Robbe-Gi'illet ós társai, akik irtóznak a politikától, és az antipolitika híveinek vallják magukat, nem a leningrádi kollektív dokumentum szellemének útját járják, hanem polítikaellenességükkel kapitulálnak a fasiszták előtt. A SZOVJET FOLYÓIRAT szerkesztőségi cikke Alain Robbe-Grillet esetével foglalkozva — felteszi Herzen szarkasztikus kérdését: lehet-e valaki annyira szerző, hogy közben elfelejtsen ember lenni? SOS ENDRE A bratislavai Egyetemi Könyvtár tulajdonában sok felbecsülhetetlen értékű kézirat és a nyomdászat őskorából származó mű van. Képünkön: Dr. Imrich Kotvan és Eta Spisková felülvizsgálják a rendkívül értékes kézirat-példányokat. (CTK felv.) KULTURÁLIS HÍREK • Megnyitották Japán első körpanorámás moziját. Tokióban, az olimpiai stadion közelében. A mozi berendezését a Szovjetunió szállította és a megnyitón a Vízen és víz alatt című szovjet filmet vetítették. • Alberto Moravia volt a múlt évben a legtöbb megfilmesített regény szerzője. Az idén is készül Moraviafilm: Randevú a tengeren című kisregényéből írnak forgatókönyvet. A film rendezője Marco Vicario, a szereplői: Rosana Podesta és Phlilipe Leroy. • New Yorkban megnyitották a világ legnagyobb — 2300 négyzetméter alapterületű — képcsarnokát, a Washington Spuare Galleryt. Az új kiállítóterem üzleti vállalkozás, a modern művészet jól eladható képeit állítják majd ott ki. • Daniel Defoe, a Robinson Crusoe Írójának Moll Flanders című regényéből filmet készítenek Hollywoodban, a Paramount filmgyárban. Rendezője Terence Young, a film főszereplője Kim Novak. B Jean Coctean Szent szörnyetegek című művének televíziófilm változatát forgatják Genfben. A filmet októberben Cocteau halálának évfordulóján mutatják be. • A nyár folyamán több román képzőművészeti kiállítás nyílik külföldön. Al. Ciucurencu és Vida Géza Prágában, Brädut, Covaliu és Ion Vlad Athénban, Corneliu Baba pedig Berlinben állit ki. • Ausztriában filmet készítenek Wolfgang Amadeus Mozart életéről Mozart levelei címmel. Mozart alakját Maximilian Scheli játssza. A SOWJET-ILITERATUR, a német nyelven megjelentő moszkvai világirodalmi folyóirat, szerkesztőségi cikkben foglalkozik a tavalyi leningrádi nemzetközi írói tanácskozásnak a modern regény körül lezajlott vitájával, amely ma is tovább gyűrűzik. Szerkesztőségi cikket, szerző aláírása nélküli írást, tehát olyan megnyilatkozást, amely az egész szerkesztőség véleményét nyilvánítja, a Sowjet-Literatur csak ritka esetben közöl. „A regóny éve" folytatódik: ez a címe a cikknek. Arról szól, hogy tavaly, a leningrádi nemzetközi vita idején, a különböző országok különböző felfogású írói, kritikusai és irodalomtörténészei egytől-egyig „a regény évé"-ről, az új regény kialakításának sürgető aktualitásáról beszéltek, de a disputa az idén sem ért véget, sőt, ha lehet, még szenvedélyesebbé, szélesebb körűvé vált. A Sowjet-Literatur megállapítja, hogy Keleten és Nyugaton egyaránt az a felfogás: a regény talán még sohasem volt annyira a kor vezető műfaja, mint napjainkban, s éppen ezért az egyetemes kultúra érdekében is elő kell mozdítani a regény megújhodását. Ennél a pontnál a leningrádi tanácskozások során sem volt és ma sincs nézeteltérés. A véleménykülönbség ott mutatkozik, hogy milyen Irányban történjék a regény továbbfejlesztése, átalakítása, megújítása. A szocialista írók és kritikusok — állapítja meg Ivan Anyiszlmov, a moszkvai Gorkij Világirodalmi Intézet Igazgatója, aki • Leningrádi dialógus a jelenkori regényről címmel Irt cikket az Inosztrannája Literatúra hasábjain — olyan regény megteremtését kívánják, amely nemcsak a regény átalakulásáról tanúskodik, hanem arról is, hogy napjaink regénye fokozottabban vállalja a társadalom megváltoztatására irányuló munkát. Az új regénynek részt kell vennie a valóság átalakításában, új emberi és szociális értékek megalkotásában, tehát — a szó legigazabb értelmében — konstruktívnak kell lennie. Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a kapitalista országok nem szocialista írói általában csak töredékekben akarják vagy tudják ábrázolni a szociális öszszefüggéseket, és akarva-akaratlanul csak az ottani szellemi széthullásról számolnak be. Egyfelől tehát a szocialista regény további tökéletesítésének követelői az emberi harmónia regényének megvalósítását tűzték kí célul, és természetesen az emberi harmónia társadalmának kivívásáért harcolnak is, másfelől a kapitalista világban a palgári íróktól nem kerülnek elénk másféle művek, mint a lelki szétszaggatottság, a diszharmónia alkotásai. EZEKRŐL A KÉRDÉSEKRŐL vitatkoztak 1963-ban a leningrádi írói találkozó különböző világszemléletű írói, és ahogy Mikola Bazsan ukrán író A dialógus tovább tart címmel kifejti a Literaturnaja Gazetában: akkor is szükségesek az ilyen disputák, ha a különböző társadalmi rendszerek kulturális életének legtöbb szempontját lehetetlen összeegyeztetni. A gondolatébresztő, eszmetermelő, a kultúrát gazdagító viták még ilyen körülmények között is hasznosak. Tamara Balasova, a Voproszi Ilteraturiban főleg az ún. „új regény" képviselőinek francia iskolájával polemizál. Véleménykülönbségek az „új regény" körül című cikkében rámutat arra, hogy helyesnek kell minősíteni azt a törekvést, amely a mindennapi élet és a mindennapi emberek irodalmát akarja megteremteni, de az „új regény" ezt „klinikai esetek" előtérbe helyezésével, vagy formalisztikus megoldások kihangsúlyozásával rontja el. A „klinikai esetek" semmiképp sem alkalmasak az eszmei tartalom ós a forma harmonikus összeolvadására. Az „új regény" legtöbb alkotásában a gondolat egyszerűen kapitulál. Tamara Balasova úgy véli, hogy az utóbbi időben csak Michel Bútor regényel kivételek a különben félresiklott irodalmi iskola eredményei között. A Novij Mirben Tamara Motiljova foglalkozik Vita a regény körül címmel Proust, Joyce és Kafka alkotásainak kritikai analízisével, amit elsősorban az tesz szükségessé, hogy a Nyugaton újabban ezt a három írót tekintik a mai regóny úttörőinek. Tamara Motiljova elismeri, hogy „a három nagy mester" mindegyikének műveiben megtalálhatók a realizmusnak és a kor bizonyos kritikájának elemei. Proust ls, Joyce is, Kafka is bemutatta több alkalommal az ember elszakadását a társadalmi kötöttségektől, a társadalom széthullását az imperializmus korában. Idáig rendben volna minden, de azután nincsen rendben semmi, hiszen az előbb említett három író elfogadta Ül SZŐ 10 * 1964. augusztus 8.