Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-08 / 219. szám, szombat

Ä

z üzemvezető kísérte fel a lépcsőn ... Éppen hozzákészülünk a munkához. A raktárnok utasításokat osztogat, mutatja, melyik sarokban van még a készlevesek régebbi szállítmányából, amit valamiképpen elnéztünk. — Egy hónap múlva lejár a szavatossági idő — forgatja kezében a száraz húslevest tartalmazó zacskót. — Ti meg a legújabb küldeményt kezdtétek meg. Az ember nem győz eléggé vigyázni rátok. Micsoda gazdálkodás ez? Azt a Istállóján — káromkodik mérgesen, durván. Mind az öten a hosszú fapulthoz oldalgunk, amin a rendeléseket csomagoljuk. Katinka, az élelmiszerelosztó üzemben dolgozó férfiak kedvence a körmeit vizsgálja behatóan. A mindig nagyszájú Hadraba elbújik merev, lárvaszerű' arckifejezése mögé. A sötét raktárban eltöltött évek sápadtsárgára változtatták bőrét. Megjegyzem, ő kezdte meg a legújabb levesszállítmányt. Jánosi zavartan pislog vastag szemüvege mögül. Ogy látszik, bűnösnek érzi magát. Nagyon rövidlátó, olvasás közben szinte súrolja orrával a dobozok címkéit. Kínosan feszeng, bántja a dolog, saját rövidlátását okolja. Ogy következtet, egyedül ő lát roszszul, tehát csakis ő kezdhette meg a dobozt. Pedig téved. Világosan emlékszem, hogy tegnap Hadraba szakította fel a tetejét. Persze most kussol, meg sem szólal, várja, míg elül a vihar, és a raktárnok mindnyájunknak „kipucolja a gyomrát". Anna, a csomagoló asszony úgy viselkedik, mintha reá egyáltalán nem vonatkozna a szidalmak sorozata. Kissé befeléforduló lábaival apró körökft rajzol a szálkás padlóra, szemét a földre Irányítja, mint egy tizenhatéves csitri, aki az első szerelmi vallomást hallgatja. — Meddig akartok még tétlenkedni? Mikor lesznek elkészítve a rendelések? — rivall ránk a fönök Ingerülten. Ijedten, cél nélkül rebbenünk szét. A raktárnok sarkon fordul... Ekkor ér fel az emeletre az üzemvezető, maga előtt tessékelve az új asszonyt, öten vagyunk, a raktárnokkal hatan, és mióta a szomszédos járással egyesültünk, nem győzzük a munkát. Tudtuk, hogy új munkaerőt kapunk, de férfiúra számítottunk. Az utolsó lépcső sokkal magasabb, mint a többi. A fiatalasszony megbotlik. Elesne, do az üzemvezető gyorsan elkapja. Alig akarja elereszteni. Ogy veszem észre, nagy gyönyörűséget okoz neki a női test váratlan közelsége. A többlek ls odafigyelnek. A fiatalasszony pipacsvörös lesz, és kiszabadítja magát az ölelésből. — Köszönöm! — mondja halkan az üzemvezetőnek, aki öntelten mosolyog, majd szégyenkezve visszanéz a helyre, ahol csaknem pórul járt. A raktárnok most gurul csak igazán méregbe. Apró szeme összeszűkül. Az üzemvezető félrevonja, valamit bátortalanul magyarázgat... — Ogy ... ? Egy nőve! akartok kihúzni a csávából? Hogy az a csúf szakállas úristen csapna végre közétek! Kaptunk egy járást. De raktárhelyiséget nem! Ezen a vacak padláson kell szoroskodnunk. Az áru meg gépesítése messze elkerülte a raktárt. Az árut részben ócska kis kocsin tologatjuk, részben vállon, esetleg kézben hordjuk a liftből. A raktározási nehézségek miatt sok, szűkebbnél szűkebb utcácska keletkezik. Néha valóban e! lehet tévedni köztük. Legalább fél óv kell hozzá, míg valaki megtanulja, ml hol van. Közben újabb vagonok érkeznek, más csomagolás, új árak, növekszik a választék. Nem dicsekvésből mondom, de ember legyen a talpán, aki rövid időn belül eligazodik, tájékozódik az áruhegyek között. Mindnyájan tisztában vagyunk vele, az új munkásnő ARDAMICA FERENC:* Az űj munkaerő * Az elbeszélés szerzője 23 éves. Jelenleg Losoncon raktári segédmunkás. naponta „dől". Nlnc; hová tenni. Lassan azt sem tudjuk, ml hol van. így nem lehet dolgoznll Nem vállalom a további felelősséget! A legközelebbi leltárt már alá sem írom! Majd ón megmutatom! Ha a tisztelt vezetőség ránk sem tojik... Még szép, hogy új munkaerőt kapunk. De miért nőt? Talán nincs róla tudomásod, hogy nálam negyven kilót is kötelesek emelni a munkások? Ez a nádszál asszony huszonöt kilónál nehezebb ládát meg nem emel... Épp oly lehetetlenség itt rendet teremteni, mint a szemétdombon! — és szórja az átkokat. Az üzemvezető hallgat. Várja, hogy a raktárnok valamelyest lecsillapodjék. — Talán Inkább máshová ..., ha Itt nem felelek meg — szólal meg a fiatalasszony szerényen, ds látom rajta, legszívesebben elsüllyedne szégyenében. — Szó sem lehet róla! Maradjon csak nyugodtan. A nehezebb ládákat majd ketten viszik. Öltözzön át, és lásson hozzá ...! Azután a raktárnokhoz fordul, úgy folytatja ... — Elsején még két munkást kapsz. Ezt a szamárordltást meg, légy szíves, hagyd abba. Ügy sem segítesz vele magadon — majd közelebb lépve, kétértelmű mosollyal odasúgja: — Elvált asszony! Óvatosan belekapaszkodik a rozoga fakorlátba, cinkosán visszakacslnt, és eltűnik. Cipői alatt vészesen csikorog a lépcső. Három teherfelvonó működik az pmeleten, melyet ml, segédmunkások padlásnak hívunk. Alattunk a földszinten az áruraktár terül el, Liszt, cukor, só, olaj, rizs, meg ilyesféle van benne. Nálunk a fűszerek és konzervek minden fajtája megtalálható, még gyufát és kandírozott déli gyümölcsöt ls raktározunk. A levegőben orrcstklandozó, prüszkölésre ingerlő borsés fűszerlllat terjeng. A XX. század Jan Rambousek: IFJÚKORI EMLÉK csak abban az esetben fog igazi segítséget jelenteni, ha már betanult. Egyelőre ügyetlen hátramozdító lesz, akit kísérgetni, vezetgetni, oktatni kell. Feltartja majd az egész kollektívát. H

adraba előveszi, szétteríti a „lepedőt". így csúfoljuk a lepedőnagyságú papírlapot, melyen az élelmiszerboltok rendelései vannak aprólékosan feltüntetve. Azután kellemetlen orrhangján megszólal, kiadja az első parancsokat... — A nulla nulla hármas önkiszolgáló részére: Két kiló csomagolt őrölt bors, két doboz orosz tea — tfz dekás csomagolás, valaki mérjen le öt kilogramm köménymagot, sajnos csomagolt nincs. De ügyesen mozogjatok, kü'önben ma is túlórázhatunk, mint tegnap. Tovább mondom: Húsz üveg fé'kilós lecsót kolbásszal, tíz üveg egykilós másodosztályú cseresznyekompótot ... ötfelé szaladunk. Mire visszatérünk, a fiatalasszony felölti kék munkaköpenyét és odaáll a pulthoz. — Hozzon egy kilogramm kávét, tíz dekás csomagolásban, és öt kilogramm extrát — szól Hadraba a fiatalasszonyhoz, aki tanácstalanul megindu

1, közben segélytkérően felém néz. — Második polc, balra — kiáltom utána. Nyolc polc áll a pult mögött, csupa olyan áruval, amely majdnem mindegyik rendeléshez okvetlenül szükséges. Ä

z asszony nagysokára visszajön. A rendelés ellenőrzésekor kiderül, hogy a kávé csak ötven grammos, az extrán meg egészen új dátum van, sokkal régebbi gyártmány fekszik még a raktárban. — Tessék máskor odafigyelni — morog Hadraba. A fiatalasszony Igyekszik, de egyik baklövést a másik után követi el. Kínai tea helyett indiait hoz, eltör egy tízkoronás őszibarackkompótot, összekeveri a rendeléseket. Sajnálom, mert senki sem segít neki, nem szívesen Igazítják útba. Szegény, kérdezősködni sem mer. — Izé..., fiatalasszony, mérjen le négy kiló szemes borsot, ebből a zsákból, ni — mutatja Hadraba, és élvezettel figyeli a nő kétségbeesését. — De ne aludjon, mire való az éjszaka?! Elhatároztam, megakadályozom a „klbabrálásokat". Kezébe adom az ötkilós zacskót. — öt dekát a zacskóra! — tanácsolom, és elmegyek egy láda szardíniáért. Mire visszajövök, megvan a baj. Olyan ügyetlenül, egyoldalasan helyezi mérlegre a zacskót, hogy feldől, és a négy kiló feketebors szétszóródik. Segítek összeszedni a nagyját, de a maradékkal már bajosabb, összesöpörni nem lehet. Szemenként kell felszedni. Az asszony hálás tekintettel megköszöni a gyámolítást. Erőszakkal visszafojtja feltörni készülő sírását, és hőslesen várja Hadraba parancsalt. Egész testében remeg, mint a nyárfalevél. — Ugyan, fel a fejjel! Csak bátran, ne csüggedjen. Ő sem emberevő! — mutatok Hadraba felé. — Majd beleszokik. Mikor idekerültem, én sem voltam sokkal ügyesebb, mint most maga — vigasztalom. Megfeszített iramban dolgozunk délig. Ebédszünet alatt mellém húzódik. Jó étvágyat kívánunk egymásnak. Meleg van, nehezen csúszik a zsíroskenyér. Figyelem minden mozdulatát. Szaval keresetlenek, őszinték szeme alatt mély karikák. Haja csapzott, keveset vagy egyáltalán nem jár fodrászhoz. Tapintatosan kérdezősködöm, hol dolgozott azelőtt, honnan jött, férjnél van-e már? Szája széle fájdalmasan megrándul. Csekély húsz perc alatt mindent megtudok róla. Husszonegy éves (de huszonhatnak nézem), két évvel ezelőtt ment férjhez, van egy kislánya, akit imád. Férjétől elvált, mindössze anynyit tud róla, Jelenleg börtönben ül. Árva lány volt, tlzenötéves korától dolgozik. Meg is látszik rajta! Egész lényében van valami nyúzottság. Csak akkor szépül meg, amikor mosolyogva beszél a kislányáról. Fényképeket mutogat. AZ SZNF A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN Ladislav Guderna: BÚCSÚZÁS — Kl vigyáz a kicsire, míg maga dolgozik? — kérdem. — A napközibe hordom minden reggel — feleli. — Nagyon jó dolga van ott. ö a kedvenc. V

ége az ebédidőnek, újból munkához látunk. Már bátorságra kap, lehetőleg mellettem tartózkodik, Így könnyebb a dolga. Megnyugodott, nem követ el annyi hibát. Fél kettőkor elfogy az üres ládánk. Még ötven darabra lesz szükségünk a csomagolásnál. — Fiatalasszony, az épület sarkéban az udvaron megtalálja a ládarakást. Válogasson kl ötven darabot, de szárazak legyenek ám, és egyformák — utasítja Hadraba. Szemében ördögi fény gyúl. Utánakiált, mert amaz a lépcső felé Indul... — A lift mire való? Csak nem a lépcsőn akar felhurcolni ötven ládát? Estig sem hordaná fel! — Majd én elkísérem! Hiszen nem ért a felvonó kezeléséhez! — próbálom megvédeni az újabb Intrikától. A teherfelvonóban nincs védőrács, öreg, kiszolgált alkotmány. Még valami baja történik, lelkiismeretlenség egyedül leküldeni, mikor azt sem tudja, hogyan kell megállítani. — Hová jutnánk, örökké nem kísérgethetjük. Nem csecsemő! Menjen csak egyedül. Vagy megszokik, vagy megszökik. Kutyafuttában megmagyarázom a szükséges fortélyokat, majd rázárom az ajtót. Hadrabát egy életre megutáltam. Szerencsére ós nagy megkönnyebbülésemre baleset nélkül tér vissza. A ládák is megfelelnek. Három óra felé kijön az Irodából a főnök ellenőrizni, teljesítettük-e a napi feladatot. — Legalább fél órát rá kell húznunk, különben nem fejezzük be a rlmakokovai Irányt — állapítjuk meg együttesen. A raktárnok zsandármódra ott sétál mögöttünk. — Inkább segítene — gondolom magamban. Megáll a fiatalasszony mögött, aki éppen hatvan zacskó pudingport számlál a komisslóba. Mihelyt kész, visszaviszi a dobozt előbbi helyére. A főnök meg hozzálát, és újból átszámlálja az egészet. Megállapítja, hogy az asszonyka tévedett, egy zacskóval többet adott. — Maga nem járt Iskolába? — De jártam! — Akkor kérje vissza a tandíjat. Még hatvanig sem tud számlálni, süsse meg a tudományát. Azt hiszi, börtönbe akarunk kerülni? Mankót akar csinálni, maga szerencsétlen? — lobogtatja az ötvenfilléres port, és tovább kiabál. Feleslegesen, mert mi is szoktunk néha tévedni. Mikor kész a rendelés, még egyszer mindent ellenőrzünk. Kizárjuk a tévedésnek még a lehetőségét is. — A fene egye meg az ilyen munkásokat! Egy szál gatyában maradunk mindnyájan, az lesz a vége! mérgelődik, és magunkra hagy. Kisvártatva visszatér, és bejelenti, telefonüzenet érkezett. Négy órakor fűszereket hoznak, túlórázunk. Nyomott hangulatban dolgozunk tovább. Négy óra már régen elmúlt, de az autó késik. Fél ötkor a fiatalaszszony öltözni kezd ... — Szívesen maradnék még, de csak ötig foglalkoznak a gyerekkel a napköziben. Azután eltávozik a személyzet — mentegetődzlk. A raktárnok dúl-fúl, Hadraba izgága megjegyzéseket tesz ... — Felesleges az Ilyen munkaerő, akire nem lehet számítani, nem lehet rábízni semmit. Kétbalkezes! Csak a látszámot szaporítja, ml pedig megszakadhatunk. — Ogy tudom, nyolcórás munkaidő van — felesel vissza a szelíd fiatalasszony. A gyermekéről van szó, s Ilyenkor minden anya fúrlává változik. — Ha maga így gondolkodik, holnap akár be se jöjjön! Senkire sem fogunk rádolgozni! Bólint nekem, ős szótlanul távozik. Felháborodom. Micsoda népekkel dolgozom együtt évek óta? Durvák, kegyetlenek, igazságtalanok! Nosza, „kipakolok" ón ls, jól megmondom a véleményémet. A fiatalasszony másnap nem Jelentkezik. Néhány nap múlva megtudom, hogy más raktárba helyezték. Furdal a kíváncsiság, vajon hogy megy a sora? Elhatározom, meg fogom látogatni. Kihasználom az ebédidőt, a hőség miatt nem esik jól az ennivaló. Egy pohár hideg víz Ilyenkor töjibet ér egy tál ételnél. Végigmegyek az udvaron. Hosszú sor teherautó, benzinszag, motorzúgás, kiabálás. Itt bizony nem sokat törődnek az ebédidővel. Végre ráakadok. Egy pulton ül a késztészta-raktárban a segédmunkások között. A megszokott zsíroskenyérrel birkózik, teli szájjal nevet, egyikük tréfásat talált mondani. Örömmel üdvözöl, elmeséli a kollégáinak, milyen rendes embernek tart. É

rdeklődöm, hogy megy a sora, nehezebb-e a munka, mint odafent az emeleten? — Itt sem könnyű. Mindenütt dolgozni kell. A különbség csak az emberekben van. Mert az emberek ... — kis szünetet tart —, az emberek Itt egészen mások! Ül SZÖ 8 * 1964. augusztus 8.