Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-07 / 218. szám, péntek

Város az őrház helyén Egy Kanadába vándorolt honfitársunk 25 év után látogatóba jött szülőfalujába, Ágcsernőbe. Akkor még Így hívták ezt a néhány száz lelket számláló kis községet. Ma egyszerűen Čierna a neve. Két kilométerre fekszik a Čierna nad Tisou-i átrakóállomástól, hazánk „szárazkikötőjétől". A villamos vontatású prágai nemzetközi gyors kényelmes kocsijából kiszállva, a hosszú távollét után Itt érintette Lelkes Sándor lába először a szülőföldet. Tanácstalanul körülnézett. Itt született, ezen a tájon, itt töltötte gyermekéveit, sőt serdülőkorának néhány évét is. Minden fát Ismert a határban, ahol valamikor madarakra vadászott társaival. Emlékszik még ma is a régi vasúti megálló melletti kis őrházra. Abban váltott jegyet, amikor kivándorolt. A vonat ablakából arra és a mellette feszes vigyázzban álló zászlós vasűtasra vetett utolsó búcsúpillantást... Hiába keresi a szülőfalujába vezető keskeny ösvényt. A bakterházzal együtt az utacska ls az emlékek homályába tűnt. Azóta nagyot lendült a történelem kereke. Ma már csak a Čierna nad Tisou-i átrakóállomás krónikájába bejegyzett sorok vallanak a múltról. Arról, hogy azon a területen, ahol két évtizeddel ezelőtt még gabona kalászalt ringatta a szellő, 1946. május 5én hatalmas átrakóállomás építkezése vette kezdetét. Ha tovább lapozol a krónika vaskos könyvében, újból felelevenedik előtted az 1947-es esztendő, a katasztrofális szárazság éve, amikor hazánk felszabadulása után először érezhettük Igazán hű szomszédunk, a Szovjetunió népének önzetlen segítségét. Több mint 600 ezer tonna gabonát raktak át abban az évben a szovjet kocsikból a csehszlovák szerelvényekbe... Hogy mivé fejlődött azóta ez az átrakóállomás, arról nehéz lenne az újság hasábjain aprólékosan számot adni. Mindenesetre annyi említést kíván, hogy ez az állomás külkereskedelmi áruforgalmunk egyik legfontosabb ütőere, gócpontja, a csehszlovák—szovjet baráti kapcsolatok és gazdasági együttműködés jelentős tényezője. A nemzetiségek együttélésének példája, Az átrakó állomás ezreket foglalkoztat az ország minden tájáról. Cseh, szlovák, magyar, ukrán nemzetiségű szakmunkások, műszaki dolgozók találtak itt biztos megélhetési forrásra. Az Idetelepültek együttélése, sorsa felől tájékozódunk. Rövidre fogva a szót — munka közben nem megy másképp — elbeszélgetünk a tolató-, rakodómunkásokkal, vonatirányítókkal. Egyikkel csehül, másikkal szlovákul, magyarul váltunk szót. Túlnyomó részük a környező községekből jár ide munkába. De nagyon sokan vannak olyanok, akik már állandó otthonuknak vallják a „kikötővárost". Letelepedtek, végleges családi fészket raktak. Vajon ldeszoktak-e, megférnek-e együtt az ország különböző részeiből érkező emberek, családok? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ. Örömmel állapíthattuk meg, a közös feladatok, tennivalók, nemzetiségi különbség nélkül szilárd egységgé, közösséggé kovácsolták az átrakóállomás dolgozóit. Így látja ezt, Jozef Madllak elvtárs is, az üzemi pártszervezet elnöke. — A munkahelyeken meggyőződhettek róla, hogy egymás mellett dolgoznak csehek, szlovákok, magyarok, ukránok, cigányszármazású polgáraink... Látogassatok el otthonaikba, mondják el ők, hogy élnek ... — Egymás után sorolja a neveket. — Vlastimil Chalupa főmérnök Csehországból, Eliáš Pavlík, Michal Roháč, Jura) Kaščák Medzilaborce környékéről települt Ide családostól. A múlt év végén négy cigánycsalád költözött új lakásokba. Ficu István nevét itt bárki ismeri. Ez a hat gyermekes családapa állomásunk példás munkásai közé tartozik... Gulyás Pál rakodómunkás, Polóka János baggerkezelő ls szívesen nyit ajtót otthonában ... Találomra becsengetünk az egyik lakásba. Napbarnított arcú, magas férfi nyit ajtót. A házigazda, Bohumil Zucker beljebb tessékel, hellyel kínál. Huszonnégyórás „szabadja" van. Másnap reggel lép munkába a vasércrakodón. Vontatottan Indul a beszélgetés. Közben a lakásberendezést nézegetjük. Az előszobában mosógép, a három szobában szőnyegek, televíziókészülék, az egyik sarokban zongora ... A háziasszony gyöngyöző tárkányi „kisüstit", mákostekercset tesz az asztalra. A „tüzes" Ital feloldja a kezdeti feszélyezettséget, s a vendéglátó családfő barátságos hangon beszél, hol csehül, hol magyarul. Cseh származású, felesége magyar, Nagykaposon született. Töri a cseh nyelvet. Hat gyermekük mindkét nyelvet beszéli. A férj Trebišovon katonáskodott, ott ismerkedett meg élettársával. Egybekelésük után Csehországba költöztek. Az asszony kívánságára visszatértek Kapósra. Onnan járt be az ember naponta az átrakóállomásra. Kicsi volt a kaposí lakás, fárasztó a mindennapos utazás. Örömmel költöztek a jelenlegi lakásba. Békés családi otthon ez. Elégedett a családfő, jól keres. Az asszony, — akárcsak most is — többnyire kézimunkázással foglalatoskodik. A gyermekek közül csak a 15 éves Marika van otthon, édesanyja fürge ujjait figyeli. A mamája Int Marika a zongorához ül. Lágy keringő dallama csendül a szobában, majd ropogós csárdás követi... Kellemes benyomásokkal, jóleső érzéssel veszünk búcspt a Zucker családtól. „Városnézésre" indulunk ... Tervek és valóság Az átrakóállomás várossá fejlődő lakótelepének utcáit járjuk. Kísérőnkül nem véletlenül választottuk Šimo Ján elvtársat, a HNB elnökét, és az előbbi, „első" elnököt, a népi ellenőrzés helyi bizottságának, elnöki tisztségét viselő Dubik Ferenc elvtársat. Űk már „kívülről" Ismerik a helység számottevő problémáit. Kisebb-nagyobb eredménnyel sokat foglalkoztak velük, rendezésük érdekében számtalanszor kopogtattak az Illetékesek' cjtaján. Mégis, rengeteg a bosszantó panasz. A lakónegyed építése az állomással párhuzamosan kezdődött. Szép tervek születtek annak idején. — Itt épül majd hazánk első szocialista vasutastelepülése, tízezer lakossal — mond-; ták. A későbbiek folyamán azonban, csupán a már megkezdett építkezések befejezését szorgalmazták — sajnos, még azt sem kielégítően —, arra hivatkozva, hogy az átrakóállomás dolgozói részére Királyhelmecen építenek új lakónegyedet. A volt járási 'székhelyen valóban épült egy teljesen új lakónegyed, családi házakkal, emeletes háztömbökkel, üzlethálózattal, iskolával és kultúrházzal. De ott csupán hat vasutascsalád lakik! Az történt ugyanis, hogy 1957-ben újból hozzáfogtak a Čierna nad Tisou-i lakónegyed bővítéséhez. Azóta sok lakóház, meg más egyéb fel is épült, s jelenleg már közel háromezret tesz ki a „kikötőváros" állandó lakólnak száma. És a végleges bővítési, városfejlesztési terv? Erről vajmi keveset tudhattunk meg a helyi államhatami szerv elnökétől. Ilyen terv nincs a HNB-nl Csak valahol a „Járáson", vagy a „kerületen" egy gyűlésen hallotta, hogy ötezer lakosa lesz a helységnek ... Furcsán hangzik, hogy állítólag a közeljövőben kerül sor a végleges terv jóváhagyására. Ennek ellenére épül a városka, de hogyan? Kevés olyan épületet láttunk, amely nem viselné magán az építők hanyag munkájának nyomait. Például az üzemi étkezde bejárati falán olyan repedések vannak, mintha földrengés pusztított volna a környéken. Az ere- | •• - ' H V A kihasználatlan víztartályok deti, immár kicsinek bizonyult áruházhoz épített helyiségek olyan sötétek, hogy viharok idején — az meg gyakori a síkságon — villanyáram hiányában csak gyertyafénynél dolgozhatnak az elárusítók. Az új szállodában esős Idő esetén ajánlatos, ha a „kedves vendég" edényeket rak szét szobájában. Viszont a nyári hőségben fürödni vágyók a szálloda ablakaiból sóvárogva szemlélhetik a közeli nyári fürdőtelep száraz medencéit. Víz nincs benne, de néhány millió korona igen. „Parlagon heverő" beruházás formájában ... A szálloda épületét megkerülve bokán felüli gyomban és tikkasztó melegben közelltünk a nyári fürdőtelep felé. A lelakatolt bejárat előtt szörnyű kép tárul elénk. Bűz, szenny, üvegtörmelék, meg bőven olyasvalami, ami nem bírja el a nyomdafestéket. Az „oldalbejárón" jutunk a „strandra". Itt sincs sokkal nagyobb rend. Az a „szerencse", hogy a kaszálatlan fű és gyom sok mindent eltakar. Viszont az itt észlelhető hanyagság, nemtörődömség nyomait semmi sem képes kendőzni. Valósággal vádolnak a megrepedezett betonmedencék, megcsonkított, rozsdás zuhanyozók, a szemétdombbá vált öltözők. 1958 óta reménykednek, várják a „kapunyitást" a őiernai gyerekek és felnőttek egyaránt. Mindmáig hiába. Eredetileg 1963-ra tervezték a strandfürdő átadását. Nem valósulhatott meg, mert a Trebišovi Járási Beruházó Vállalat név szerint állítólag Bolek elvtárs, „elfelejtette" idejében biztosítani, megrendelni a szükséges berendezéseket. Ezáltal leállt az építö- és szerelőmunka ... Például a víztisztító-berendezés két tartálya is „utólag" érkezett meg, s beszerelésüket csak falbontással lehetett végrehajtani. Nem kutattuk, hogy csupán ez a „terven felüli beavatkozás" ' mennyivel drágította az építkezést. Az a Iegsajnálatosabb, hogy ezt a néhányezres „különbséget" nem az fizette, aki előidézte, hanem az államkassza. Egy kis „ráadás", az amúgy is meddő beruházáshoz?! A HNB tavaly ígéretet kapott, hogy 1964-ben üzemképes állapotban átveheti a fürdőt. Az ígéret óta mi sem történt, minden maradt a régiben. S az emberek, ha fürdeni van kedvük, tovább róják a kilométereket a Tiszához ... Annál is inkább, mert a kádfürdő is kihasználatlanul áll. Helyesebben hasznavehetetlenül. A trebišovi Magasépítő Vállalat ugyan még az elmúlt év márciusában „befejezte" az építőmunkát. Viszont az átadásnál annyi hibát állapítottak meg, hogy a fürdőt senki sem volt hajlandó átvenni. Annak rendje és módja szerint megíratott a jegyzőkönyv, amelyben az építővállalat képviselői vállalták a kollaudációs hibák rövid időn beüli eltávolítását. Azóta már eltelt több mint egy esztendő, de a kulcsok még tna ls az építővállalatnál hevernek. Ennek ellenére, aki „cserkészni" óhajt, bejut az épületbe. Ugyanis a külső, bejárati ajtókra egyszerű zárakat szereltek. Bármilyen kulccsal nylthatók-zárhatők. Azt viszont titok fedi, miért éppen a belső ajtókra szereltek biztonságosabb zárakat?! A fürdő szomszédságában Igen rossz képet nyújt az ugyancsak néhány éve épülő sportpálya. „Pató Pál gazdaság" benyomását kelti ez a körülkerített, gyommal, bozóttal benőtt terület. Ennek az építése ís állami beruházás keretében vette kezdetét. A Járási Tervbizottság 1962-ben azzal vonta ki az állami tervből a sportpálya építését, hogy majd a falufejlesztési akción belül tovább építik. A HNB elnöke szerint ebből a tervből ls kimaradt a sportpálya. Ogy látszik, néhány őiernai lakos „összeesküvést szőtt" a beruházó szervek hanyagsága ellen s a kerítés mellett a sportpályán veteményeskerteket létesített. Legalább így használják kl a parlagon heverő földet. Arra viszont már nem gondoltak, hogy a lakóházak körüli, ugyancsak gyommal teli területet legalább virágokkal beültessék... A vízvezeték, csatornahálózat, fűtés — egyebeken kívül — a bosszantó problémák következő „stációi". Szinte hihetetlennek tűnik két kísérőnk lamentálása. — Négy esztendeje használjuk mind a vízvezeték-, mind a csatornahálózatot, de kollaudáció nélkül. Gondozásukkal a kutya se törődik. Nem vette át senki, nincs „gazdája", hát nincs rá „keret"!... A tűző nap elől a HNB elnökének -ÍSKKSÍ : 1 ' A „kikötőváros" egy része irodájába menekülünk. Furdal a kíváncsiság. Šimo elvtársat nem kell nógatnunk, kérdezgetős nélkül ls elpanaszolja, miből ered ez az áldatlan állapot. Papirhalmazt húz elő íróasztala fiókjából. Belelapozunk. A járási higiénikus leveléből olvashatjuk: „ ... mielőtt a csövek tisztítását el nem végzik, a vízvezetéket nem lehet rákapcsolni a bodrogközi vízhálózatra ... Nem csoda, közel öt éve tisztítatlan állapotban hevernek a földbeépltett vízvezetékcsövek ... — Nézzék ezt az értesítést! — nyújt felénk az elnök egy hivatalos írást. Mi áll benne? Többek között az, hogy a trebišovi JNB-n, június X7-én megtartott ellenőrzőnapon a beruházók bejelentették: „A vízvezeték-, és csatornahálózat Čierna nad Tisoun elő van készítve az átadásra ..." A HNB-nak címzett levél égyben meghívást jelentett a június 24ére kitűzött hivatalos átvételre. Ezen a napon kilenc hivatalos autó állt a HNB épülete előtt. A Kerületi Beruházó Egység, a trebišovi JNB építkezési osztályának, tervező bizottságának, mezőgazdasági osztályának, összesen ' tizenegy hivatalos szervnek felelős munkatársai jelenlétében indult a tárgyalás... A Járási Vízgazdálkodási Szolgálat emberei megtagadták a vízvezeték- és csatornahálózat átvételét, mivel a Kerületi Beruházó Egység mlchalovcei központjának küldötte nem tudta felmutatni a két építkezés tervezetét. Hogy kinél van, s egyáltalán van-e? Nem derült rá fény! Az értekezlet véget ért, a vízvezeték- és csatornahálózat továbbra ls gazdátlan maradt.. .! Hasonlóképpen megoldatlan kérdés még ma is a fűtés. A fűtőház kazánok hiányában nincs üzemben s a tél folyamán két régi mozdony termeli a meleget. Erre viszont csupán üt lakóházat kapcsolhattak rá, a többi 38 lakóépületben télen ls hidegek a fűtőtestek. A lakók és a házkezelőség közti kapcsolat — érthetően — nem valami idillikus. A lakások elég jelentős részében hull a vakolat, hideg van, a gondozatlan csőhálózat eldugul, a pincéket elönti a víz... Mindezek miatt a házkezelőségen naponta kilincselnek a fakók. Szem* és fültanúi lehettünk a panaszoknak. — Kérem, ha nem javítják ki a beázott falat, nem fizetek lakbért — hallhattuk egyebeken kívül egy idősebb vasúti munkás határozott megjegyzését. Be kell látni, a házkezelőség fiatal vezetője, Jedinák Dezső elvtárs egy cseppet sincs irigylésre méltó helyzetben. Amikor a feleket úgy-ahogy elintézte, dolgozószobája kiürült, mi is szót válthattunk vele. — Sajnos, az eddigi fogyatékosságoknak, hanyagságoknak főleg én Iszom meg a levét — panaszolja Jedinák elvtárs. — Hatszáznyolcvannégy lakást kezelünk, elég jelentős részük kifogásolható állapotban van. Évente 400 ezer koronát fordltunk javításra... A rengeteg hiba miatt a lakók nem fizetnek bért. Egyedül a nem kielégítő fűtés miatt megközelítőleg 94 ezer korona bértartozás kifizetését tagadják meg a lakók ... Sok lenne felsorolni mindazt, ami gyarapítja a gondot, fejtörést okoz a városka vezetőinek, s nem kevesebb bosszúságot a lakóknak. Mégis, egynéhány további társadalmi probléma megemlítése mellőzhetetlen. Például az oktatás s az ezzel összefüggő iskolaépület kérdése. Amikor a kilenctantermes iskola építése kezdetét vette, a HNB vezetői nyomban jelezték, kicsi lesz. Jelenleg két váltásban közel 700 gyermek jár iskolába, s ha „valami" nem történik, be kell vezetni a harmadik váltást ls. A HNB anyakönyveiben könnyen megállapítható, hogy az átrakóállomás lakótelepén 1020 tizenhat éven aluli gyermek él. Csak ebben az évben hat hónap alatt 52 gyermek született. A 60 férőhelyes napközi otthon, 105 férőhelyes óvoda máris kevés. Csodálatos, vagy Inkább sajnálatos, hogy ezzel az illetékesek nem számoltak. De azzal sem, hogy például a jelenlegi üzlethálózat — amit 1200 lakosra terveztek — végképp nem elégíti kl a szükségletet. Így itt sem „fehér holló" a sorban állás... Az épülő „kikötőváros" lakóinak száma egyre gyarapszik, s ezzel együtt szaporodnak a gondok is. Ez természetes folyamat. Viszont mindez nem adhat okot arra, hogy a problémákat, még hozzá a „korosabbakat" bárki ls halmozódni hagyja. Sajnos, de való, Čierna nad Tisou esetében a tények alapján így tettek, s ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Mikor „tesznek pontot" a čiernai problémák végére? Nem tudjuk megmondani. Erre mások Illetékesek. Véleményünk szerint viszont hazánk „kikötővároskájának" sorsa ügyében Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba. Véget kellene vetni a különféle tapogatózásnak, találgatásoknak, bürokratikus „papírintézkedéseknek". Kitől várják ezt a városka türelmes lakói; „szárazkikötőnk" becsületes dolgozói? Azoktól, akik erre hivatottak, a hivatalos „ranglétra" bármelyik fokán és szakaszán ülnek ls. Čierna nad Tisou példája okulásra Int. Az említett problémák nem mai keletűek, nagyon jól Ismertek. Nem volt olyan HNB-ülés, népgyűlés, vagy egyéb összejövetel, ahol nem kerültek volna szóba. íródtak és mentek a körültekintően megfogalmazott jegyzőkönyvek a „Járásra", a „kerületrre", az építővállalatokhoz, beruházó szervekhez, s a népi ellenőrzés vonalán is. Mindez a népgazdasági károkat előidéző hibák orvoslása reményében történt. Tudvalevő, népgazdaságunk minden szakaszán szorosabbra fogtuk a gyeplőt. Čierna nad Tisou esetében pedig hagyjuk, hogy többmilliós értékek menjenek kárba? Nem szabad engednünk, hogy évek hosszú során a milliós beruházásokból — néhány gondatlan ember „jóvoltából" — társadalmunknak, adott esetben a Ciernai dolgozóknak semmi hasznuk se legyen. Végül lenne egy szerény indítványunk. Ideje volna a nép vagyonával sáfárkodó, nemtörődöm „paplrcsatázókat" kibillenteni kényelmes felelőtlenkedésükből. De úgy, hogy „üssék össze a bokájukat" s megszeressék a rugalmasságot. Talán akkor a Čierna nad TIsou-I problémák ügyében ls hamarább döntenének. KULIK GELLÉRT — MÖZES SÁNDOR Kiváló eredmények Garst-módszerrel Ha hajdanában valaki azt mondta volna egy genyei parasztnak, hogy kukoricacsutkával etesse marháját, ugratásnak vélte volna az ajánlatot. Változik a világ, változnak az emberek. Ami régen hihetetlennek tűnt, ma megvalósul. A Genyei Tangazdaságban — 15 üsző etetésénél — bevezették Garst, ismert amerikai farmer módszerét, ami nem egyéb, mint kukoricacsutkával való etetés. Nézzük csak, hogy vált be. A 280 kilogramm átlagsúlyú üszőkkel az év elején kezdték etetni a Garst-féle takarmánykeveréket, amelyet kukoricacsutkából, meiaszból, és karbamidból készítettek. A kísérleti etetés kezdetén 50 deka Garst-féle takarmányt adtak a növendékállatoknak, majd napról napra fokozták az adagot. Ezzel egyidőben csökkentették a szemes takarmány mennyiségét. Az eredmény meglepő volt. A jószág súlygyarapodása állandóan emelkedett. Februárban 0,75, márciusban 0,86, áprilisban 0,91 Kilogramm súlygyarapodást értek el naponta. Ameiiett egy-egy marhánál 68 nap alatt 136 kg szemes takarmányt takarítottak meg. A Garst-féle takarmány etetését később kénytelenek voltak abbahagyni, mivel elfogyott a kukoricacsutka. Az idén szerzett Jó tapasztalatok után azonban a téli hónapokban ismét bevezetik. Ezzel nagy mennyiségű takarmányt takarítanak meg. Kúcs Gyula, Alsószecse 1964. augusztus 7. • <]J SZÖ 5