Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-01 / 212. szám, szombat

SPANYOLORSZÁGI RIPORT SÖTÉT E

gy spanyol gíinyos mosollyal fordult az ablaknál álló amerikaihoz: — Bizonyára tudja, hogy az első ember, aki eléri a Holdat, nem amerikai, nem ts orosz, hanem spanyol lesz? — Mit?... — Igen, igen. Ha kupacba raknánk tisztjeinket és papjainkat, nemcsak a Holdat érnék el, hanem még magasabbra emelkedne az az emberrengeteg. Különben hallotta a legújabb viccet caudillónkről? Nyolcan voltunk a vasúti fülkében, öt külföldön dolgozó spanyol, köztük egy középkorú építész és négy szabadságra utazó fiatal fiú. A többi három külföldi volt: egy 65 éves amerikai gyáros, agy komolykodó német nő, aki folyton nemesi származását bizonygatta, bár másodosztályon utazott, és én. Ml FÁJT AZ AMERIKAINAK? Vonatunk éppen elhagyta Irun határállomást és-döcögve Madrid felé tart. Társaságunkban a spanyolok a hangadók. Vicceket mesélnek a Francorendszerről, ami szemmelláthatóán Idegesíti az amerikait és a német nőt. A folyóson több zöld köpenyes, fekete sisakos alak tűnik fel. Spanyol gestapósok. A spanyolok óvatosan kitekintgetnek és komoly témára fordítják a szót. — Franco azt hitte, hogy a kivándorlás engedélyezésével megnyitja a szelepeket és elkerüli a veszélyt, pedig most, hogy átléphetjük a vasfüggönyt, alkalmunk van megfigyelni, hogyan élnek a munkások más országokban — szólal meg az egyik fiú, aki egy belgiumi sörgyárban dolgozik. — Nemcsak a bérkérdésben van óriást szakadék köztünk és az európai országok munkásat között — kapcsolódik a beszélgetésbe egy másik fiatal spanyol, aki fémmunkás a párizsi Renault Művekben. — A mi ún. vertikális rendszerű szakszervezeteink csak arra vannak, hogy gúnyt űzzenek a munkásokból. Egyáltalán nem beszélhetünk szakszervezeti mozgalomról, még kevésbé sztrájkjogról, hisz Franco törvényei lázadásnak minősítik a sztrájkot. — Minden téren gyökeres változások kellenek, hogy Spanyolországot kiragadják elmaradottságából, vagyis pusztulnia kell a Franco-rend szernek — heveskedik az építész, és szemrehányóan néz az amerikaira: Nem értem, miért állnak maguk ennek a gyűlöletes figurának a háta mögött? Az egyház és a katonai junta támogatása elle nére maguk nélkül már régen megdöntöttük volna Franco rendszerét. A következő állomáson új utasok szállnak fel, egyesek a mi kupénkban telepednek le. A politikai eszmecsere azért folytatódik. Még többen kapcsolódnak a vitába. Madridban együtt szállok le a rendkívül felindult amerikaival. — MicSoda arcátlan bírálat Franco generalisszimusz ellen. Ilyen népnek bizony kell is egy diktátor. MANUEL Erena-Asmalcoldar jellegzetes andalúziai falu. Esőben értünk oda. Alacsony, fehér vakolatú házak, hatalmas templom a falu közepén Háromezer ember közül csak a bíró, az orvos, a papok meg az apácák tudnak olvasni. Éppen visszafelé robogunk Sevillába. — Ismerem a parasztokat és szörnyű életviszonyaikat. Ogy gondoltam, ez lesz a legjobb szemléltető válasz arra a kérdésedre, miért beszélünk ml, 99 százalékban katolikus diákok oly megvetéssel a papokról. Gyűlöljük őket, mert bár a legjobban ismerik az emberek borzalmas életkörülményeit, mégis támogatják Franco rendszerét. Manuel Navarro csak 18 éves, de már egy felnőtt élettapasztalataival rendelkezik. — Öt éves voltam, amikor havi 50 pesettáért beadták egy zárdaiskolába. Keveset olvastunk, de annál jobban tömtek bennünket hittannal. Két év múlva egy magániskolába kerültem, ahol havi 400 pesetta tandíjat kértek. Három év múlva bizonyítványt kaptam, hogy tudok írni és olvasni. A városi intézetben további öt évig tanultam, hogy felvételizhessek az egyetemen. Ma tematikát, fizikát, vegytant, irodalmat, latin és francia nyelvet, meg politikát és hittant tanultunk. Az wóbbival foglalkoztunk a legtöbbet. Kritikán aluli viszonyok között tanultunk, több mint 120an szorultunk össze egy te rembe. Két év múlva oklevelet kaptam és beiratkoztam a műszaki főiskolára. Kétezer pesetta felvételi díjat kellett kiguberálnom. A tankönyv kimondhatatlan drága — egy könyv 300—400 pesettába is belekerül. KOMOR KILÁTÁSOK Késő este Manuel Navarro lakásán — egy kétemeletes ház padlásszobájában — folytattuk beszélgetésünket. Vaskályha körül üldögéltünk, amelyet Manuel apja, egy jól megtermett, értelmes hosszúkás arcú ősz ember állított be. — Remélem, hogy az a sok ezer oesetta, amit Manue'. ta níttatüsára költöttem, hasznára tesz majd az új rendszernek. Így aztán én is hasznosnak énem masnin /! FruncorendJzernek nem kellenek mérnökök 4s technikusok mondja az apa Franco győzelme után hatálytalanította a köztársasági kormány közoktatási reformjait, és az iskolák élére ismét az egyházat — az analfabetizmus és a babonák őrét állította. Az új intézkedések, amelyekről mostanában sckat fecsegnek, csupán arra korlátozódnak, hogy a munkahelyen megkövetelik a bizonyítványt Kit érdeke! ez? Franco nagyon „egyszerűen oldja meg" a lan-./.ók fizetésrend?zését. Felemelik a tandíiat, az egyes tartományokban pedig, ahol néhány helyen díjtalan volt az oktatás, mcst ismét bevezetik a tandíjat. Most aztán a gyerekek további ezreit fosztják meg az elemi oktatástól. Az állami költségvetés felét a katonaságra és a rendőrségre költő rendszernek nincs anyagi eszköze c modern közoktatás támogatására. Ülünk és hallgatunk. Körülöttünk hűvös éjszaka... Sötét és hűvös spanyol éjszaka. KARL STAF N¥UÖAT-SAMOA-l ÜT1JEGYZETEK Öt fehér csillog Nyugoi-Somoo fölüli A National Geographíc című amerikai folyóiratban lapozgatva felfigyeltem egy szépen illusztrált útirajzra egy fiatal óceániai államról — Nyugat-Samoáről. Akkor még nem sejtettem, hogy a valóságban is megláthatom a Csendes-óceán hullámai között elrejtett messzi szigetcsoportot. Nyílt tengeren kaptunk egy moszkvai rádiősiirgönyt, hogy a Zarja kutatőhajőval tegyünk barátsági látogatást Apiában, Nyugat-Samoa fővárosában. Üjra átlapoztam az ame rikai folyóiratot, figyelmesen elolvastam a bennszülöttek tetoválásáról, táncairól, a romantikus falvak pálmafáiról és meztelen gyermekhadáról, no meg természetesen a civi lizáció ide is elvetődött bizo nyos „áldásairól" írott színes anyagot. Nem tudtam készpénznek venni ezt az Idillikus beállítást, mert ismertem a szigetvilág történetét és tudtam, hogy keleti része ma is az Egyesült Államok védnöksége alatt áll. Egy kis történelem A kis vulkáni eredetű Sa moa-szigeteket a holland Roggeveen 1722-ben fedezte fel. Az enyhe trópusi éghajlat és a termékeny föld vonzotta a gyarmatosítókat. A fő vetélytársak — Anglia, Németország, az Egyesült Államok — sokáig tartó viszálykodás után 1891-ben elhatározták, hogy véget vetnek a torzsalkodásnak, ezért Németország és az Egyesült Államok megosztozott a szigeteken. 1914-ben új-zélandi hadsereg szállta meg Nyugat-Samoa német gyarmatot. A nép sohasem békélt meg a gyarmati uralommal. A nemzeti felszabadító mozgalom nyomására az új-zélandi kormány 1961-ben kénytelen volt népszavazást rendezni, amelynek eredménye a függetlenség kikiáltása lett. 1962. január 1-én magasba szökött az öt fehér csillaggal ékesített kék-piros zászló, az új állam felségjele. Egzotikum és holdrepülés Nyugat-Samoa két nagy é» hét kis szigetből áll, összesen 2 ezer 900 négyzetkilométeren terül el. Százežer lakosa, több kopraszárító üzeme, két fűrésztelepe, több törpe erőműve van. Gazdasági életének alapja a trópusi mezőgazdaság. A termékeny föld bőven ontja a kókusz és muskátdiőt, a feketeborsot és a banánt, a marigót, a kávét, a bételt, a citromot, az ananászt és a narancsot. Terményeit exportálja. Fő cikke a kakaó, melynek cserjéjét több ezer acre kiváló földön termesztik. Jártunk samoai falvakban, bolyongtunk őserdőkben, láttunk ültetvényeket. A szép tetoválásokat is megnéztük és a bambuszházakban gyékényen ülve barátságosan elbeszélgettünk a lakókkal. Ennek az egzotikumnak nem volt amolyan patriarchális vad színezete, mint ahogyan az amerikai folyóirat lefestette. Egy este munkából hazasiető férfiakkal találkoztunk az apiai tengerparton. Első kérdésük az volt, mikor száll fel ember a Holdra? Tudtak a szovjet űrrepülésekről s úgy vélték, nincs messze az a nap, amikor a szovjet ember eléri a Holdat. — Jöjjenek el megint. Hadd legyen fölöttünk az ég örökké békés — ezekkel a szavakkal búcsúztak tőlünk, s úgy éreztük, régi barátokként válunk el tőlük. L. PLESCSAKOV BULGÁRIAI RIPORT Tünedeznek az árnyak a minaret alján V ableskovban azzal fogadtak, hogy ne fájjon a fejem, miként kerülök Dabnikba, mert ezúttal nem kell terepjáró, octáviámmal is könnyűszerrel odajutok. Hittem is, meg nem is, hiszen két évvel ezelőtt már volt szerencsém ehhez az úthoz, jobban mondva a Sztara Planina hegyei közé vezető két vízmosta keréknyomhoz, amellyel még a GAZ-terepjáró is csak nagy nehezen birkózott meg. Vajon mit csinál Anife Sábán? Amikor ott jártam, harminchárom éves volt és már levetette a feredzsét — azt a szürkésfekete gyapjúköpenyt, amely a feje búbjától a lába hegyéig beburkolta viselőjét. Azért, hogy kíváncsi férfiszem egy jottányit se láthasson meg a török nő arcából. Két évvel ezelőtt már fél esztendeje is múlott, hogy Anife nem viselte ezt az előnytelen ruhadarabot, de amikor velem beszélt, legalább a kezével takarta el a száját, és szégyenlősen — szemérmesen — vissza-vissza húzódott a szoba ajtaja mögé. Hiába, fecedzsét viselt a nagyanyja, az anyja, a szomszédasszonyok — minden nő Dabníkban. Bulgária török falvaiban mintha megállt volna az idő. Míg Törökországban Kernal Atatürk már az első világháború után betiltotta a fátyol és fez, illetve a turbán viselését, addig a bulgáriai törökök továbbra is úgy éltek, mint őseik a sötét középkorban: A bolgár uralkodók pedig rá se hederítettek, hogy törökjeik hogyan élnek. A férfiak a hivatalok engedélye nélkül is csak úgy vittek aszszonyt a házhoz, hogy megvásárolták, üldögéltek zsúpfedeles házuk előtt, pöfékeltek, kávéztak, s naponta négyszer — amikor a minaretből felhangzott hodzsájuk nyújtott kiáltása — elindultak a dzsemlfébe imádkozni. Az asszonyok ezalatt dolgoztak a földeken, az állatok körül, mostak, főztek és utódokat szültek. A törökök sok gyermeket nemzenek... A bolgárok nem szerették a törököket. Miért is szerették volna? Hiszen ötszáz esztendeig basáskodtak a nyakukon. De most az utódaikat kivezetik az évszázados sötétségből, s kigyullad a fény a török falvakban is. A Dabnikba vezető út a Sztara Planina lejtőin kígyózik, Fekete-tengerbe szaladó hegyhátak és buján zöldelő völgyek között. Amikor két évvel ezelőtt megkérdeztem Anife Sabant, hogy mit kivan még az élettől, azt válaszolta: — Szeretném megérni, hogy bevezessék nálunk a villanyt, de... A múltban a török asszonyok álmai , sohasem váltak valóra. Ám Kableskovban megtudtam, hogy az út mentén glédában sorakozó oszlopok már Dabnikba is eljuttatják a vlllamosáramot. Kíváncsi vagyok Anife gyerekeire ls, különösen a két nagyobbikra, a kilencéves Fatmére és a tizenhétéves legénykére, Musztafára. Fatme két évvel ezelőtt elsős volt, s bevallotta, hogy tanítónő szeretne lenni, de ... A

Dabnik előtti dombon állnak a három évvel ezelőtt megalakult szövetkezet gazdasági épületei. Ma már legalább háromszor annyi van belőlük, mint két évvel ezelőtt. A hosszú épületek tág közeiben faállványokon dohány szárad. Régi ismerőseim mosollyal, kézfogással, cigarettával fogadtak, de a nők EZ AZ ÖREG TÖRÖK OLYAS MIRE IS EMLÉKSZIK, AMI MÁR HIHETETLENNEK TŰNIK. még mindig elfordították az arcukat. Á törökök hajdan szőlőtermelők voltak, de miután vallásuk nemcsak a bor élvezetét tiltotta, hanem a gyártását is, csupán a szőlőt árusították, mégpedig nagyon olcsón. Most dohánytermesztéssel foglalkoznak — kicsi híján 100 hektáros ültetvényen. Ebben az évben több mint 60 tonnányi termésre számítanak. Dabnlk a kableskovi szövetkezethez tartozik, s az itt élő 127 török család vadonatúj házakban lakik. Csak két olyan ház áll még, amelyek 1944, szeptember 9. előtt épültek, a legtöbbet az utóbbi három évben építette a szövetkezet külön e célra alakult brigádja. A házak zöme a hagyományokhoz híven, egy kaptafára épült: három szoba — egyik a szülők hálószobája, a másik a gyerekeké, a harmadik _pedi§ a vendégszoba-, konyha és kis veranda ... Ebben hasonlítottak egymáshoz a régi házak is, csakhogy — a polyvapadlás színvonalán: a falak vályogból, a tető szalmából, a padló polyvával kevert döngölt földből volt. [zinte fantasztikus dolgok történnek Dabníkban, amelyeket csak az ért meg, aki valaha Ismerte ezeket a török falvakat. A faluban ma vagy félszáz moped, tíz motorkerékpár van. Az egyik kétszázötvenes Jawa Musztafáé, Anife Saban tizenhétéves fiáé. Apja sem akar elmaradni fia mögött és gépkocsivásárlására készül — már építi házához a garázst... Bezzeg húsz évvel ezelőtt a cipőt is csak hírből Ismerte. S ma? Kétezer levát (pénzünkben vagy 25 000 koronát) keres évente a természetbenieken kívül... Bulgáriában aránylag olcsók a gépkocsik... Kadir Haszanov, a tőrök tanító vezet végig a falun, s mutatja, hogy egy év múlva hol lesz az út. S valóban, ha jobban megnézzük, látjuk, hogy a házak bizonyos terv szerint épültek, lelki szemünkkel már követjük is a közöttük futó síma, széles főutcát. Kadír Haszanov török, de munkatársai — három tanítónő — bolgárok. Ma még nincsen elég szakképzett török tanerő. Az óvodában is bolgár óvónő dolgozik — a faluból ugyanis még egy nő sem ment el tanulni. Még a szakácsnő is bolgár, ám nagyon ügyel rá, hogy a gyerekeknek a mohamedán előírások szerint készítse el az ételt... De az óvodában együtt játszadoznak már a fiúcskák és a kislányok, ami nagy szó, mert a múltban ez nem történhetett meg. A törökök ma rádiót, TV-t vesznek és az autó is kézzelfogható valóság

gá vált száĎRÄJUK MAR A JÖVÖ NAPJA SÜT... (A szerző felvételei.) inukra, de asszonyaik még most is önkéntelenül arcuk elé kapják a kezüket, ha Idegen férfival állanak szemben. A fából épült mecset (Dabnik igen szegény falu volt) még mindig a helyén áll, s a hodzsa ma is négyszer hívja imára az igazhivőket a dzsemijébe — úgy mint a régmúltban. De: akad már Dabhikban olyan törők is, akt nem jčtr az imaházba — Izmall Juszeinon Aptarzakliev, a szövetkezet brigadérosa. Izmail otthonába invitál bennünket. Felesége a dohánytermesztő csoportban dolgozik, a háziasszony szerepét Izmail édesanyja tölti be. Egyike a2on kevés dabniki asszonynak, akivel bolgárul is elbeszélgethetünk. Nem ül le velünk ugyan az alacsony asztalhoz, de a beszélgetésbe bele-bele szól. Ez is nagy dolog Dabnikban! Ismerek itt jónéhány asszonyt, de ilyen merészségre — mármint közbeszólásra — egyetlen egy sem szánta még rá magát .. É

vszázad?!: .t, -rasztc nyal r<~ ~"lnvk ban is. A férfi és nő közötti új viszony csak lassan alakul ki ugyan, az új életforma jóval a traktor, a rádió, a motorkerékpár és a TV készülék mögött lépdel. A már égetett téglából épült, TV-antennás házban az élet még nem felel meg a környezetnek, az élet forma lóhosszal a termelési mód mögött jár. De ez a rövidülő árnyék már TV-antennákra és az új házakra vetődik, s ez biztató. Annál Is Inkább, mert feredzsében ma már aligha talál nőt az ember, legfeljebb öreg nénikéket, s Anife Saban kilencéves leányát már nem tiltja el a tanítói hivatás elől, csak annyit mond: „Történjék Allah akarata szerint, ha a gyerek is így akarja ..." Hogyne akarná, s nemcsak ő, hanem ezernyi társnője, sok-sok Fatime akarja így. De ez még nem minden. így akarják ezt a bolgárok is, akik szeretni tudják nagyapáik gyilkosait. Ilyesmire csak jó ember képes, aki nem Is lehet rossz, hiszen új életet épít. MILAN RA)SKÝ *<V4. augusztus 1. • 0] SZÖ 1