Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-29 / 240. szám, szombat

Keresztapja A F E L K A FELSÓ-NYITRA1 PARTIZÁNOK 20 ÉV UTÁN © EGY NAGYÜZEM JUB1LÁ L © A MÉRLEG: 25 ÉV ALATT 30Ó MILLIÓ PÁR CIPŐ 9 MIBŐL KÉSZÜL A HOLNAP CIPŐJE © A CIPŐIPARBAN IS A VE­GYÉSZETÉ LESZ A DÖNTŐ SZÓ? ELMEHET az ember bárho­c vá a világon, Ipolykis­keszitől Rio de laneiro-ig, Ber­linbe, Moszkvába, vagy Bom­say-ba, két dologgal mindenütt összehozza őt a sors: az egyik a Jawa motorkerékpár, s másik pedig a — csehszlovák gyárt­mányú cipő. Mondják, akik tud­ják, hogy ezt a sorozatgyártás­nak köszönhetjük, amiben alig­hanem van is valami, hiszen a vörösre festett motorkerékpáro­kat százezres, a cipőt pedig — és itt senki se csóválja a fejét hitetlen Tamásként — milliós sorozatban gyártjuk. A laikus, aki még életében nem látott motorkerékpár gyá­rát, valahogy még csak meg­érti, hogyan lehet évente mond­juk kétszázezer darab Jáwát vagy akár félmilló személyautót egy gyárban előállítani. Azt azonban már kevés szakmán kívüli tudja elképzelni, hogyan állít elő egyetlen gyár egy év alatt mondjuk 25 millió pár ci­pőt (vagy az egész csehszlovák cipőipar azt a „csekély" évi 100 millió párat). Aki még nem járt egy ilyen cipőgyárban, a számok hallatára rendszerint a fejét csóválja és felteszi a kér­iést: Hihetetlen! Honnan ven­ae az ipar annyi bőrt, amennyi a tömérdek lábbeli előállításá­hoz szükséges? Továbbá: Me­lyik városba van „egyrakáson" annyi cipész, aki... Hiszen gyors fejszámolással is megál­lapítható, hagy ezek szerint ná­lunk az egy főre eső cipőter­melés több mint hét pár. És egymást követik a továb­bi kérdések. Most, hogy az or­szág egyik legnagyobb cipő­gyára fennállásának negyed­százados jubileumát ünnepli ép­pen a Szlovák Nemzeti Felkelés huszadik évfordulójával egyidö­ben, igyekszünk választ adni e kérdésekre. A két évforduló egyébként is „rokon" mert a partizánskéi cipőgyár dolgozói elsőként jelentkeztek a Felke­lés zászlaja alá. Először te­gyünk talán egy rövid kirándu­lást a múltba. És hogy az úgy­nevezett „kényes" kérdéseket se kerüljük meg, kísérőnktől — Michal Hallótól — kérdezzük meg: Kl VOLT AZ A HÍRES BATA? Ä kérdezett mosolyog. Aztán helyesbít: Én nem Ilyen jelzővel illet­ném a „cipőkirályt". Jómagam kezdettől fogva itt dolgozom. Ezért ha megengedi, így teszem a kérdést: Ki volt az a hír­hedt Bafa? Bafának egészen 1938 nyará­ig csak Zlínben volt cipőgyára. (Természetesen a külföldi ér­dekeltségeken kívül) Ebben az esztendőben a vállalkozó szel­lemű férfiú toborozni kezdte Felső-Nyitra környékén a la­kosságot. így tette fel a kér­dést. Ki akar jövőre Euró­pa legkorszerűbb cipőgyárában dolgozni? Aki jelentkezett, hogy akar [és ki ne jelentke­zett volna abban az időben ezen a vidéken, hiszen még akkor, is a háború előtti gazdasági fel­lendülés időszakában évente tízezrével vándoroltak kül­földre] azt a „főnök" emberei mindjárt beosztották az — épí­tők barakk táboraiba. A leendő gyártulajdonos tudta, mit csi­nál és tudta, hogy számítása az utolsó betűig beválik. Azt mondta a munkásoknak: „Gyár­ban akarsz dolgozni? Akkor építsd fel a gyárat!" A leendő gyárt munkások ki­választásánál döntő szempont volt a szociális hovatartozás. Bafa szigorúan megtiltotta, a szervezett munkások gyerekei­nek felvételét. A nagyvonalú szélhámos emlékirataiból azt is megtudjuk, miért tette ezt. A szervezett munkásokat gyű­lölte a legjobban a világon. Jól tudta, hogy a környéken a me­zőgazdasági dolgozókból reg­rutálódik az ország legszámot­tevőbb munkaerő-tartaléka. És azt is tudta, hogy időbe telik, amig a parasztból szervezett proletár lesz, aki ellenszegül a gyáros kizsákmányolási tö­rekvéseinek. Bafa nem tévedett. Pontosan egy évvel az építkezés meg­kezdése után a vadonatúj ci­pőgyárban megindult a terme­lés. A nagy vállalkozás vára­kozáson felül sikerült. A „nagy­főnök" büszkén dicsekedett ve­le, hogy ő olcsóbb munkaerő­re tett szert, mint a japán gyá­rosok. Az építkezési munkatá­borokban csak kosztot és né­mi zsebpénzt adott a leendő „részvényeseknek". — Részvényeseknek ... ? — Igen, ;„részVéHyöseknek" Mert nehogy azt gondolja ám valaki, hogy a gyár megindu­lása után már nem spekulált Bafa, hogyan tudna még egy „bőrt" lehúzni a munkásokról. Kijelentette; az ő gyárában mindenki tulajdonosnak érez­heti magát. Elég, ha a dolgozó megvásárol néhány részvényt, vagy „önként" a gyár pénztá­rában hagyta fizetésének egy részét. A nagyvállalkozó így milliós, kamat nélküli össze­geket nyert évente, amit sza­badon felhasználhatott a kon­kurrencia elleni harcban. Ezen a pénzen vette Bata az új gé­peket, a munkások pénzén vá­sárolta meg és vezette be a to­vábbi kizsákmányolást jelentő futószalagrendszert. Az eleinte öntudatlan munkások észre sem vették, hogyan történt, csak érezték, hogy évről évre többet kell dolgozniuk — ugyanazért a pénzért. Bata pe­dig egymás után adta ki a propagandafüzeteket és dicse­kedett a világ előtt: „A mi gyá­runk dolgozói maguknak dol­goznak". Ezt mondta a propa­ganda, a brosúrák, ha a jöve­delem elosztásáról volt szó. többesszámban beszéltek, de a valóságban egyedül Bafa vág­ta zsebre a hasznot. A FELKELÉS NAPJAIBAN — 1944. augusztus 29-én reg­gel háromezeren jöttek az első műszakba, — emlékezik vissza Michal Halló. A kommunisták, akik a Felkelést előkészítették, úgy döntöttek, hogy a műszak előtti percek lesznek a legked­vezőbbek a munkásság fel­fegyverzésére. Mert akkor már a fegyverek ls elő voltak készítve. Albin Grznár parti­záncsoportja már régebben fel­vette a kapcsolatot a topolcsá­nyl helyőrség antifasiszta gon­dolkodású tisztjeivel, s amikor a Szabad Szlovák Rádió felke­lésre szólította a lakosságot, egész Bafovany fegyverben állt. Érdekes, hogyan reagált minderre a szlovák bábkor­mány feje, Tiso, a feketeszok­nyás férfiú. Mikor hírül vit­ték neki, hogy Bafovany egy emberként a partizánokhoz állt, így sóhajtott fel: „Nem érteni mit akarnak még ezek az emberek. Hiszen van mit en­niük!" A gyáróriás dolgozói azon­ban nem kegyelemkenyérként odavetett koncokon akartak él­ni. A néhány esztendővel ez­előtt még munkás-öntudat nél­küli. parasztok, akikkel Bafa munkatáboros módszerekkel fel tudta építtetni a gyárat, megelégelték a dolgot. 1944. augusztusában a felső-nyitral­ak kimondták a nagy szót: elég volt a kizsákmányolásból! Né­hány nappal később — szep­tember 3-án pedig már — szin­té elsőként Szlovákiában — meg is ütköztek a német meg­szállókkal. A fasiszták erőfölé­nye ellenére a Bafovanyért fo­lyó harcban a felkelők a jelen­tős számú német katonán kí­vül öt páncélost is megsem­misítettek. A harcok nagy vér­áldozatot is követeltek az üzem munkásaitól. A felkelés napjaiban száznegyvenheten vesztették életüket. SZABAD HAZÁBAN Bafa 1948-ban, mikor a nép útilaput kötött a talpa alá és a várost a legméltóbb névre — Partizánske-ra „keresztelték", felcsapott jósnak. Azt mondot­ta, hogy egy év sem telik be­le, és a gyár teljesen tönkre­megy. Mert termelést szervez­ni — mondotta büszkén — eb­ben az országban csak én tu­dok. Száraz adatok következnek most, de — úgy véljük — elég­gé beszédesek. Bizonyítják, A futószalag mellett partizánok unokái dolgoznak. hogy a menesztett „nagyfőnök­nek" egyhén szólva nem volt igaza. 1939-ben Bafa kereken egy­millió pár lábbelit gyártott. Az államosítás évében — 1948-ban — a háború utáni nagyarányú fellendülés korában — a ter­melés évi kilencmillió párra emelkedett. Az idén már nem kevesebb, mint 26,3 millióra nőtt a termelést! A grafikon tehát ugyancsak meredek irányt vett. És a tervek sze­rint a gyár 1970-ben több mint 30 millió pár lábbelit fog gyár­tani. Most je számok hallatára is­mét eszünkbe jut a laikus kér­dése: „Honnan teremtjük elő a cipőgyártáshoz szükséges tö­mérdek bőrt? És hogyan, mi­lyen módszerekkel történik eb­ben az iparágban a gyártás fej­lesztése? Kalauzom Michal Halló (aki­ről a történelmi hűség kedvé­ért még el kell mondanom, hogy a szó szoros értelmében együtt fejlődött a gyárral, időközben elvégezte a műszaki főiskolát és ma — a volt par­tizán, az egykori inasgyerek — igazgató), kissé kajánul mo­solyog a nyersanyagellátással összefüggő kérdésre. — Paradoxként hat, meg egy kicsit naivul is, hogy ma, a pá­ros ürrepülések és a Hold „bombázásának" korában azt kérdezzük, lesz-e elég bőr a cipőgyártáshoz. A szájaskodók, akik alapjában nem ismerik a kor problémáit, azt mondhat­ják: „Ott a vegyipar, majd ter­mel az elég műbőrt"! Mi itt a gyárban, akik minden apró­cseprő termelési kérdést isme­rünk, így válaszolunk erre a kérdésre: „Sok még e téren a megoldatlan, de megoldható probléma". Abban azonban líanda-bandázónak tűnő fűzfa­jósoknak is igazuk van, hogy: a vegyészekre vár a nagy fel­adat, A CIPŐIPAR ELLÁTÁSA ÚJ ANYAGOKKAL — Jó harminc-negyven esz­iendeje megkezdődött már e téren a kutatás. A két háború között először a. talpbőrt he­lyettesítették gumival, mondot­ta az igazgató. Az igényesebb vásárló azonban ezzel nem elé­gedett meg. A vevők többsége bőrtalpú cipőt követelt. A par­tizánskéiaknak saját, jól fel­szerelt, laboratóriumuk van. A vegyészek egész hada évtizedek 5ta kísérletezik már a világ va­lamennyi nagy cipőgyárában. — s nálunk is — hogyan tud­nának előállítani a természetes bőrtől mind tulajdonságokban, mind pedig külsőleg megkülön­böztethetetlen műanyagot. E téren értük el a legkiemelke­dőbb eredményeket. Elmond­hatjuk, hogy gyártmányaink talprészét körülbelül kilenc­tized részében ebből az új anyagból gyártjuk. Ma állati bőröket már alig használunk cipőtalpként. Külsőre a vevő legtöbbször meg sem állapít­ja, hogy a vásárolt cipő talpa valamelyik vegyi üzemben ké­szült, és a vásárlók azt sem tudják, hogy előállításában hadseregnyi vegyészmérnök dolgozott. — És a cipők felsőrészét? Azt teljes egészében hagyomá­nyos nyersanyagból készítik? — E téren is vannak már je­lentős eredmények. Egész sor A Felkelés nagy napjaiban műbőrt készítettünk már, me­lyek legtöbbje bevált. Vélemé­nyem szerint 8—10 éven belül a felsőrészek 70 százaléka az új anyagokból készül. Ezt nem kényszermegoldásként alkal­mazzuk, hanem ezért, mert a fejlődés, a szükséglet növeke­dése és más tényezők ezt köve­telik. A vegyészeti kutatómun­kára egyébként nagy súlyt ve­tünk. Laboratóriumunkban már alkalmazzuk Heyrovsky pro­fessor Nobel díjas tudós talál­mányát — a spektrográfot. Ha versenyben akarunk maradni a külföldi cégekkel, nem szabad lemaradnunk. Néhány eszten­dővel ezelőtt még világszerte varrták a cipőtalpat. Mi az el­sők között alkalmaztuk a ra­gasztást. Az új módszer kitű­nően bevált és jelentősen csök­kentettük a önköltséget. Mind­ez nem utolsósorban a verseny­képesség megtartásáért tör­tént ... A gyár — mint hallottam — a termelésének jelentős ré­szét exportálja. Szívesen vásá­rolják külföldön a partizán­ske! cipőt? — Ha gépeink kapacitása le­hetővé tenné, megháromszoroz­hatnánk exportunkat. Nem di­csekvésként mondom, de vala­mennyi hazai iparág közül az export terén a cipőipar éri el a legjobb eredményeket. Emlí­tek néhány országot: Kanada, USA, Anglia. Szudán, NSZK, Svédország, Norvégia, Finnor­szág, Ghana, Nigéria, Burma — a tőkés országok közül. A Szov­jetunió Lengyelország, Bulgá­ria és a többi baráti ország — mind üzleti partner. Ezekbe az országokba több tízezres soro­zatokban szállítjuk a cipőt. De ezenkívül még legalább másfél tucatnyi olyan országot említ­hetnénk, ahova időszakonként szállítunk árut. Egyszóval: a partizánskéi cipőnek jó híre van a világpiacon és az ország jelentős mennyiségű valutát kap gyártmányainkért. A fejlő­dő országok hazánkba látoga­tó diplomatái már többször em­lítették, amikor nálunk jártak, hogy hazájuk lakosai közül legtöbben azt sem tudják, a földgömb melyik sarkában van Csehszlovákia. A cipő kérgébe nyomtatott „Made in Czecho­slovakia" jelzést azonban igen sokan ismerik. MINDEN NŐT ÉRDEKEL A gyárépületeket járva a csomagolóban furcsának tűnő, az üzletekben még nem látott cipőtipusokra leszek figyelmes. — Ez kinek készül? Miért van ezeknek olyan szokatlan formája? — A cipőgyári szakembernek még az egyes emberfajok ana­tómia! sajátosságaival is tisz­tában kell lennie. Ezek a ci­pők például Közép-Afrikába ké­szülnek. Az ottani ember lába sokkal szélesebb, mint az eu­rópaiaké. De még Európában sem minden országban egyfor­ma „konstrukciójú" az embe­rek lába. Piackutatáskor pél­dául kiderül, hogy asszonyaik legtöbbje az olasz tipusú cipő­ket vásárolná a legszíveseb­ben. Mi minden nehézség nél­kül elő is tudnánk ezeket ál­lítani, csak egy bökkenő van a dologban. Az olasz nők lába általában sokkal keskenyebb, mint a délkelet-európaiaké, Ha ezf figyelembe véve mégis „olasz" cipőket gyártunk, az sokszor túlságosan ls grotesz­kül hat asszonyaink lábán. Leg­jobb hát, ha a cipőket a hazai sajátosságokat figyelembe véve tervezzük. Asszonyaink néha panaszkodnak, hogy a cipőbol­tokban nincs elegendő válasz­ték, hogy nem elég korszerűek a mi típusaink. Nem akarok mellébeszélni, de talán itt is elmondhatom azt a közmon­dást, hogy „Senki sem lehet próféta saját hazájában." Az­ért feléltem itt közmondással, mert nyugaton például a mi cl* pőinket tartják korszerűknek. Ezt igazolja a tőkés országok­ban rendezett kiállításokon nyert tucatnyi aranyérem. Az igazgató itt felemelte az ujját. — Ez azonban nem Jelenti azt, hogy nem akarjuk kielégí­teni a szép (vagy kevésbé szép) lábú szlovák, cseh vagy magyar nemzetiségű vásárlóink igényeit. Kukkantsunk csak be egy negyedórácskára a terve­zőműhelybe. Itt a mesterek pontosan tudják, mennyit fej­lődtünk az utóbbi évek alatt a választék gyarapítása szem­pontjából. Magam sem hittem volna, hogy egyetlen gyárban annyi­féle cipőt gyártanak. Hat-hét esztendeje még csak 150—200 különféle cipőt készítettek. 1964-ben már 464 új cipőtipust terveztek ebben a műhelyben. A már most készülő 1965-ös kol­lekció pedig — 474 típusból áll. Az igényes vásárlóknak te­hát — különösen a szép nem­nek — lesz miből válogatnia. — A fejlesztési részlegben csupa fiatal szakember dolgo­zik, akiknek van érzékük az új, a modern iránt — msndja az igazgató. Nem hiányzik ezekből a dolgozókból az ötlet sem, amely — különösen eb­ben a szakmában — elenged­hetetlen követelmény. Hol van­nak már azok az idők, amikor még csak egy-másfél pár cipő volt a átlagos évi „lábbelifo­gyasztás?! Hazánkban az el­múlt évben átlagosan — a cse­csemőket is beleszámítva — egy-egy ember 4 pár cipőt vá­sárolt. Ez azt jelenti, hogy ma már nemcsak a tartósságra kell gondolnunk, hanem az esztéti­kai igényeket is egyre jobban ki kell elégítenünk. A dolgo­zó ember ma más cipőben szó­rakozik, másban jár hangver­senyre, vagy színházba stb. És nem utolsósorban arról is gon­doskodnunk kell, milyen láb­beliben végzi a dolgozó a ter­melő munkát. Mert — egész­ségügyi szempontból ez sem mindegy. • » • Zúgnak — zakatolnak a par­tizánskéi cipőgyár gépei. Na­ponta egész vonatszerelvények szállítják innen a kész lábbe­lit. Hogy húsz esztendővel ez­előtt itt bősz harcok dúltak, hogy a Szlovák Nemzeti Felke­lésben a vidék lakossága egy emberként harcban szállt a fa­siszták és hazai koszolgálóik ellen, arról ma elsősorban az itt élő és dolgozó emberek min­dennapi munkája tanúskodik, A győzelem után a munkás, a mérnök visszament a munka­pad mellé. A magát szívesen „cipőkirálynak" nevező kényúr helyett ma a dolgozók ezrei a gyár gazdái. TÚTH MIHÁLY ÜJ SZÖ 14 * 1964. augusztus 29,

Next

/
Thumbnails
Contents