Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-29 / 240. szám, szombat

3L™1 MOR FELTÁMADOTT Ä TENGER ™ Míg a londoni emigráns kormány a sürgős segítség helyett a jogköri kérdésekről vitatkozott, addig a frontokon súlyosbodott a helyzet. A sorkatonaság tisztjeinek tehetetlensége miatt számos állás elveszett, úgy hogy nagy gyorsan partizánegységeket kellett harcba vetni, s a németek gyors előrenyomulását feltartóztatni... A partizánegységek 80 százaléka frontszakaszokon harcol — írja a CSKP moszkvai vezetőségéhez intézett jelentésében Rudolf Slánsky, ámbár sokkal többe; érne ha az ellenséges hátországban folytatnának igazi partizánháborút ... A partizánok azonban mindenütt helyt álltak! Sztrecsno volt ennek a hősi harcnaK a legszebb példája. S bizony nem rajtuk múlott, hogy a német fasiszták és a véreskezű segédcsapataik a Hlinka gárdisták lépésről-lépésre haladtak előre, s közeledtek a Felkelés fővárosa — Banská Bystrica felé! Hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vett partizánegységek a legtöbb esetben ütőr képesebbek és kitartóbbak voltak mint a sor-; katonaság alakulatai, abban nagy szerepet játszott politikai nevelésük és világnézeti szilárdságuk is. Nem titok, hogy a partizánokat nemcsak a német fasiszták és Tiso gárdistái tartották a kommunista párt rohamcsapatainak, hanem az antikommunizmustól áthatott Ingr londoni hadügyminiszter befolyása alatt álló Viet és Golian tábornok is. Am nem vitathatták el harci erényeiket —< bátorságukat, vitézségüket, és hűségüket sem. Hiszen a kommunista párt által irányított par^ tizánegységek sok esetben egy szálig elhullottak, de meg nem hátráltak, s magukat meg sem adták,,. ä. .. .. » . . 1944. október 27-én este a felkelő hadsereg maradványai kiürítették Banská Bystricát. A hadvezetőség csődje követ keztében másnap már fasiszta csizmák patkói verték fel a megriadt város alélt csendjét Donovaly község főterén pedig Ján Sverma, a partizánok és a további harcra kész katonák ezrei előtt a következőképpen beszélt: „Fegyveres forradalmi harcunkat tovább kell folytatnunk. Teljes egészében alkalmazkodnunk kell a partizánháború sajátosságaihoz. Népünk megsegít, támogatásával átvészeljük a legsúlyosabb időket, és győzedelmeskedünk!" És a fegyverek nem hallgattak el. Ezrek és ezrek vonultak a szlovák hegyek és erdők végtelen rengetegébe, téli állásokat és bunkerokat, modern sasfészkeket építve, ahonnan le-lecsaptak a gyűlölt ellenségre. Hidakat és vasúti szerelvényeket robbantottak, fasiszta különítményeket támadtak meg. Harcoltak, támadva és védekezve. Sok veszteséget okoz tak az ellenségnek, de maguk ls sokat szenvedtek. Korán érkezett a tél, és a fagy, a hő, az ellenség, megtizedelték az ellenállók sorait. Hősi halált halt Ján Sverma, elpusztult számos partizán, de a harc folyt tovább. A Fátra, az Alacsony Tátra, az Érchegység, a Liptói havasok és a Kárpátok sziklái és fái mögül halál leselkedett a német megszállókra, a gárlistákra. Minden nap új hőst szült és a hősiesség végül is győzött. A partizánok ujjongva fogadták a felszabadító és győzelmes vörös hadsereget. Megpihentek, hogy aztán újra áttörjenek a fasiszták hátországába és pusztítsák őket NyugatSzlovákiában, Morva-, majd Csehországban, Husz ev telt el a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése óta. Ismét augusztus van és nagy, jubiláris ünnepségekre készülnek Banská Bystricán. A Garam gyöngye ismét ünnepi díszbe öltözött, vendégek tízezreit fogadja, köztük pártunk és kormányunk legkiválóbbjait. Am a jubileumi ünnepségek mit sem változtathatnak a történelmi események jelentőségén és sajátosságán. A megemlékezésen és az ünneplésen kívül hagyományossá vált alkalmakat is jelentenek, hogy ismét elgondolkodjunk a régmúlt események felett. Az időbeli távolság választóvízként mentesíti a pillanatnyi szenvedélyektől, előítéletektől a felkelést is, melyet így helyesebben, minden ferdítéstől mentve tudunk értékelni. Az igazság az idő múlásával sem fakul meg, csakúgy, mirrt a bátrak sem halnak meg. És a színtiszta igazsággal kötelesek vagyunk kirukkolni az új, azon nemzedék színe elé, akinek gondtalan, szabad életéért harcoltunk, akiért börtönbe, csatába és vesztőhelyre mentünk, akiért ezt az országot építettük, és közben annyi hibát is vétettünk. Ők már csak a mát ismerik, a többi számukra legenda, már-már dajka-mese. Ök a valóságot a szavak és tettek összehasonlításával mérik fel. Ezért is, meg a hősök emlékének áldozva tegyünk meg mindent, nehogy könnyűnek találtassunk. Erre kötelez a Szlovák Nemzeti Felkelés emléke, s ezt a kötelezettséget idézi a nagy jubileum is! Ezerkilencszáznegyvenöt augusztus huszonkilencedikén Banská Bystricán, a Felkelés egykori fővárosában a kormány és a köztársasági elnök részvételével ünnepelték meg a Szlovák Nemzeti Felkelés első évfordulóját. Ünnepi köntösbe öltözött a város, virágok és lobogók díszítették az utcákat. Ismerősök és ismeretlenek mosolyogva köszöntötték egymást. Felvonultak a régi harcosok, illegális pártmunkások, felkelő hadsereg egykori katonái, partizánok, szlovákok, csehek és oroszok. Jöttek a hősök, a Veličko-csapat harcosai, a Csapájev, az Alekszander Nyevszky, a Jánošík, a Nálepka, a Sitno, a Sukajev, a Vtáčnik partizánbrigádok volt tagjai, és felvonultak Jegqrov fiai is: A mosolygó Jegorov, a Szovjetunió hőse, vagy ahogyan Liptóban a Felkelés idején nevezték, a Prašivá királya, egyike volt a legnépszerűbb partizánparancsnokoknak. Az évforduló megünneplése azonban csak egy, stációja volt annak a nagyiramú építőmunkának, amelybe hazánk minden polgára bekapcsolódott. Először a háború okozta károkat kellett eltávolítani, utána pedig a kétéves terv. megvalósítása következett... Golian tábornok, a Felkelés egyik katonai vezetője (Viest tábornok volt a másik) nem igen szívleitea partizánokat, sőt nem vetette magát alá örömest a Szlovák Nemzet! Tanács határozatainak sem. Karol Smidke, aki SZLKP elnöke és a Védelmi Bizottság feje volt, hivatalból és személyi adottságánál fogva kapocsként tartotta össze, egységesítette a felszabadult területek véderőit — a hadsereget és a partizánmozgalmat, amelynek élén a legendás hírű Aszmolov szovjet tábornok állt. Smidke és Aszmolov taktikai érzésének, tapintatosságának köszönhető, hogy Golian és Viest tábornokok, akiket a londoni emigráns kormány, főleg ennek reakciós hadügyminisztere Ingr tábornok, a partizánok és az SZNT ellen uszított, rendszeresen együttműködtek a partizánokkal, az SZNT-vel és a kommunistákkal is. K. Smidkének különben, mint az SZLKP ötödik illegális Központi Bizottsága vezetőjének oroszlánrésze volt a Felkelés előkészítésében. A Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében majd ennek irányitásában Jelentős szerepet játszott Laco Novomeský, a kiváló szlovák költő és dr. Gustáv Husák is. Mindketten tagjai voltak az SZLKP ötödik illegális Központi Bizottságának s egyben megalapítói az illegális Szlovák Nemzeti Tanácsnak, amelyben részt vettek az ellenállási mozgalom polgári csoportjainak képviselői is. A Szlovák Nemzeti Tanács volt a Felkelés kormányszerve, s mint ilyen a Csehszlovák Köztársaság kormányát képviselte. A Szlovák Nemzeti Tanács működését féltékeny szemmel kísérte a londoni emigráns kormány. Benešék, ha nem is nyíltan, de azzal gyanúsították meg az SZNT, meg az SZLKP vezetését, valamint a partizánmozgalmat, hogy szeparatista céljaik vannnak, s nem kívánják a Csehszlovák Köztársaság felújítását. Csupán a kormánydelegáció egyes tagjainak Besztercéről érkezett jelentése, majd az SZNT küldöttségének londoni sajtóértekezlete oszlatta el a kétségeket. A sajtóértekezlet után a New York Herald így írt: „A küldöttség érkezése jelentős igazolása azoknak a törekvéseknek, melyek a Szlovák Felkelésben Csehszlovákia restaurációját szorgalmazták!" Ezeket az elveket különben is K. Smidke már szeptember 9-én a Pravda első számában hangsúlyozta, amikor az új csehszlovák államról írva a szlovák dolgozók teljes egyenrangúságáról beszélt. 1964, augusztus 29. * ÚJ SZŐ ll