Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-03 / 214. szám, hétfő

NŐK A FELKELÉSBEN Stachová Lőszer az iskolatáskában 'A 2. Sztálin-partizándandár törzs- H kara 1944 őszén egy Stará Túrához tartozó településen, Hlavinától 12 km-re egy félreeső helyen állomásozott. Martin Kostelný volt a dandár főélelmezője, ott laktunk náluk, a törzskar és a beosztottak ls. A Gregoréknál levő rádió-leadó Kijevvel tartott összeköttetést. A szomszédban Stachóéknái rendeztük az értekezleteket, ott sütöttük a kenyeret és ott volt a tábori konyha is. Stachóék Eienkája akkor 15 éves volt, minden munkát örömmel és lelkesen vállalt. Nagyon imponált neki Nyikoláj, az alig egy évvel idősebb ukrán. A fiú a lovas felderítőkhöz tartozott, ö is kedveskedett a kislánynak. Amikor a hatalmas német túlerő támadása következtében október közepén kiürítették Hlavinát, Elenka hangosan zokogott. Mi is fájó szívvel búcsúztunk tőle, mert szívünkbe zártuk az ügyes kislányt. Idősebb leánytestvérével a Javorina alatti bunkerekbe gyógyszereket és élelmet hordott a sebesülteknek. Iskolatáskájában Stará Túráról a Michera-féle gyárból gyakran lőszert és kézigránátokat is hozott. A németek parancsnoksága az iskolákban székelt. Dandárunk elhatározta, hogy megtámadja Stará Túrát és az iskolát: megsemmisíti a német parancsnokságot. Elöljáróban azonban elküldték Elenkát felderítő útra. Elenka feljegyezte a gépfegyverállásokat, az aknavetők számát, megfigyelte az őrséget, egyszóval tökéletes munkát végzett. A fasiszták csúfos vereségével végződött támadás után ismét őt küldték ki a polgári iskolához, hogy tudakolja meg a nácik veszteségét. Mindent lelkiismeretesen teljesített. Egy másik lánykával néhány szlovák partizánparancsnok gyermekeiről is gondoskodott. Egyik irtványról a másikra, egyik házból a másikba hordták a gyerekeket, hogy ne kerüljenek az ellenség kezébe. Végül Elenkának ls menekülnie kellett, mert gyanússá vált. Elenka gyakran járt a Nárcie nevű településre is. Az ott rejtőző sebesült partizánoknak hordta az élelmiszert, kötszereket, és a gyógyszert. 1945. március 13-án alig egy fél órával azután, hogy elhagyta a helyet, a fasiszták körülvették a házakat és megkínozták a partizánokat. A települést felgyújtották. A házakban a sebesültek bennégtek. • A keskeny völgyben házak üszkös romjai feketéllenek. Néhány lépésre emlékmű áll— memento az életben maradottaknak. Tetején kőből faragott kéz automatapisztolyt tart. A fekete márványtáblán többek' között ezt olvashatjuk: „a fasiszták élve égettek el kilenc partizánt... szlovákokat, oroszokat, lengyeleket... Ilyen kegyetlenül bántak a sebesült partizánokkal és a védtelen lakossággal." Ma Elenka Kovárová, született Stachová Stará Túrán könyvelőnő, a Női bizottság s az Antifasiszta Harcosok Szövetsége helyi csoportjának aktív tagja. Részt vesz a brigád tagjai találkozásának előkészítésében is. Ha eljönnek, reméli, Nyikolajról is kap híreket. A felkelés „fehér asszonya" Bratislavában, e Károlyfalusi úton , lakik. így ismerték , H őt a szlovákok, a csehek és a fran cia ós jugoszláv partizánok is. Františka Hru bisková cseh szár mazású. Húsz év táv tatából ls jól em lékszik mindenre Az emlékezés fáj dalmát talán csu pán az enyhíti, hogy ezért róla sem feledkeznek meg teljesen. Františka az első világháború idején katonai kórházban dolgozott, Pržemysl ostroma után orosz fogságba került. Szívesen emlékezik Franciaország hős fiaira, akik részt vettek a szlovák felkelés harcaiban. Sok komoly ős mulatságos élményt tud mesélni róluk, hiszen legtöbbjüknek ő viselte gondját. Világnézetük, foglalkozásuk, szokásaik különfélék voltak. Akadt közöttük katolikus, ateista, pesszimista, de abban mind egyek voltak, hogy a fasizmus által mélyen megalázott, agyongyötört Franciaországért boszszút kell állniuk. Csoportosan szöktek meg a fogoly- és koncentrációs táborokból, a nőmet hadigépezet gyáraiból keletre, Szlovákiába. Megtudták ugyanis, hogy a hegyekben elszánt emberek szervezkednek az ellenség megtámadására. Szlovákiában a föld alatti mozgalom gondoskodott arról, hogy a határátkelésnél ne essenek az ellenség csapdájába. Nagy részük Magyarországról jött GalánHrubisková tára, Szeredre. Itt egy Stoklas nevű péknél helyezték el őket, ahol megpihentek és innen indultak tovább. Stoklast és feleségét később a németek agyonlőtték. Hrubiskovát azzal bízták meg, hogy ezeket a becsületes franciákat és jugoszlávokat összegyűjtse, gondoskodjék róluk, és eljuttassa őket a partizántáborokba. A „fehér asszony", mert már fiata-, labb korában is teljesen ősz volt, így emlékezik: — 1944 júniusában az illegális szervezet egyik tagja felkeresett és közölte velem, hogy Martinba kellene bizonyos embereket eljuttatnunk. Bratislavában a Tátra-szállodában vártak rám. Innen aztán sikerült eljuttatnom négy franciát, élükön Lanurien kapitánnyal, egy Martin feletti erdészlakba. Egy hónappal később megint egy 23 tagú francia csoportot vezettem Martinba, s onnan tovább a partizántáborba. Zilinán a vonatcsatlakozásra kellett sokáig várnunk. Mindnyájunkat kínzott a szomjúság és ezért elhatároztuk, hogy frissítőt vásárolunk. Alig hogy leültünk, detektívek léptek a helyiségbe. Leültek velünk szemben és kihívóan méregettek bennünket. A franciák mindjárt észrevették nyugtalanságomat és megérezték, hogy veszély fenyeget. Nyomasztó csend uralkodott ebben a rettenetesen feszült helyzetben. Csak pillantásainkkal igyekeztünk egymást megértetni. Máig sem tudom, hogyan sikerült nyugodtan kifizetnem a számlámat, és minden baj nélkül távozni a fiúkkal együtt a helyiségből. Egyszer az állomáson 35 jegyet vettem. A pénztárosnak ez feltűnt. Nem vesztettem el a lélekjelenlétemet és így feleltem: „Ez egy lengyelországi szlovák munkásokból álló csoport, amelyet kísérek. A Vöröskereszt alkalmazottja vagyok." A kabátomra természetesen kitűztem a nagy Vöröskeresztes jelvényt. Mintegy 100 franciát kísértem így Sklabinába, Velicsko szovjet őrnagy csoportjába. Otthon már nem maradhattam, ezért Banská Bystricára mentem. Később Prasiván részt vettem a visszavonulásban. Elfogtak a németek. Nagy nehezen tudtam csak a ružomberoki börtönből kiszabadulni. Titokban visszatértem Bratislavába. Kukorelli elvtársat, a Csapajev partizánbrigád parancsnokát is én kísértem Kelet-Szlovákiába. Könny csillan meg Františka Hrubisková szemében. Hányan estek el a harcban s mennyi meg nem értést kellett azután is eltűrnie? Most már nyugodtabb, de alig várja, hogy az egykori francia és jugoszláv partizánokkal találkozzék a jubileumi ünnepségeken. GREK IMRE Eugen Lehotský 55 éves Az 1909-es nemzedék tagja, rendkívül termékeny festő és lelkes pedagógus. A modern realizmus meggyőződéses képviselője, aki „benyomásainak és hazája szépségeinek tolmácsolója és lírai rögzítője". (Vaculik). A francia iskola (Corot, Renoir, Cézanne) hagyományait követve, — a 40-es évek elejéig impresszív felfogással dolgozik. E

. Lehotský: Az árvái víztároló partján Érett festő korában hangsúlyozottabb rajzosságra, Falvaink jellegzetes típusait rögzíszilárdabb formaadásra törekszik, tő alakos képel hibátlan rajzúak s A látásbenyomást tudatosan alakítja formájuk leegyszerűsített. Az ecsetát s önti művészi formába, amely az tel vont kontúr ad szilárd vázat a esztétikai hatáson kívül elgondolkoz- képnek. — Nagy gesztusok nélkül, tatja a szemlélőt. Műfajilag gazdag kulturált és monumentális formaérskálájú tájat, csendéletet és alapos zékkel, dinamikusan s mindig őszinkompozlciót fest. Olajjal, vízfesték- tén fejezi ki a megismert valóság kel dolgozik, sokat rajzol. Vérmérsék- igazát. letének a levegős, árnyalatos aqua- Elmélkedő, mélyen érző, eredendőrell-technika felel meg leginkább, en derűs természet. A mával teljesen amivel az érzésein átszűrt valóságot azonosulva, a győzelmes emberi munmeleg közvetlenséggel, világító erejű, ka jegyeit viselő, új arcú tájnak is egymással szembeállított színekkel hivatott tolmácsolója, tükrözi. Bárkány Jenőné RADIOAKTÍV SUGÁRZÁS következtében meghalt Róbert Beabody amerikai technikus, a Rhode Island-i Charlestonban bekövetkezett robbanás folytán. Az atommű öt másik munkatársa még orvosi ellenőrzés alatt áll. A SZERVEZETT AUTOSTOP központi irodája ez idén már 33 ezer nevet tart nyilván. A jövő évben tehergépkocsikra ls kiterjesztik az autóstopot. TIZENNÉGYEN betegedtek meg a dél-franciaországi Lot-et—Garonne megyében gyermekbénulásban. A 3 —8 éves gyermekek közül egyik sem volt előzőleg a betegség ellen beoltva. ZULU SZERELMESLEVELET őriznek a stockholmi postamúzeumban. A szerelmes üzenet-tarka üveggyöngyökből, növénymagokból összeállított füzér. A Dél-afrikai Köztársaság rezervátumának lakói nem ismerik az ÁBC-t, s ezért színekkel fejezik ki gondolatukat. Ä fehér a tisztaságoí, a KéK a boldogságot, a sárga a Jólétet, a zöld a betegséget, a fekete pedig a bánatot és a szomorúságot jelenti. CSAKNEM 20 EZER KORONA ér« tékű gömbfát takarítanak meg a pre* šoví Píloimpregna dolgozói a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója tiszteletére tett felajánlásuk értelmében. A ŽIAR NAD HRONOM-I Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem dolgozói a felkelés 20. évfordulójának tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy 20 hektárról lekaszálják és el is szállítják a szénát. Felajánlásukat túlteljesítették. Eddig már 93 hektáron kaszálták le a füvet és összesen 20 vagon szénát szállítottak el. VALÖBAN BOGARAS EMBER Paul Watson amerikai milliomos, aki bár 15 luxusgépkocsi tulajdonosa, rendi szerint autostoppal utazik. Kijelentette: — „így nagyon sok érdekes emberrel ismerkedhettem meg". Stachovič a templomba ment, nyomában négy katona Letanovskýval és Bernadič-csal, meggyújtott egy kurta gyertyát, villanyt nem mert gyújtani, hogy ki ne világítson a nagy, elsötétítetlen templomi ablakokon, bement a sekrestyébe, télikabátja alá rejtette a stólát. A sekrestyében leakasztotta a falról a torony oldalsó vasajtajának kulcsát, a torony alá ment, kinyitotta az ajtót és amikor bebocsátotta Tesárt, stólával a vállán a gyóntatószékhez ment, amely előtt már ott állt a négy katona Bernadičcsal és Letanovskýval. Letanovský és Bernadiö kezét elől zsinórral összekötötték. Stachovič a katonákhoz fordult, Letanovskýra mutatott és azt mondta: — Oldozzák fel a kezét! Maga is megijedt a hangjától, oly durván csattant, hogy mennydörögve visszhangzott rá a sötét, üres templom. — Oldozzák fel a kezét, hogy gyónás előtt és gyónás után keresztet vethessen! Aztán a rövid gyertyával meggyújtotta a gyóntatószék előtt egy magas tartóba szúrt, hosszú gyertyát, amelyet szent Ágoston közeli mellékoltára elől hozott, a kurta gyertyát elfújta. A katonák feloldozták Letanovský kezét. — Jöjjön, Letanovský! Letanovský letérdelt a gyónitószék rácsos ablaka elé, Stachovič plébános meggyóntatta. A katonák megint összekötözték Letanovský kezét. — Oldozzák fel a kezét, — mondta Stachovič a katonáknak és Bernadičra mutatott, — hogy keresztet vethessen! Bernadič a rácsos ablakhoz térdelt, Stachovič gyóntatni kezdte. Nagy templom volt a závodí. A magas tartóba erősített gyertya csak a gyóntatőszéket, Letanovskýt és a négy katonát világította meg, akik néha-néha zseblámpájuk kékesfehér sugarával szúrtak bele a sötétség tömegébe, rávilágítottak egyegy szoborra vagy képre. A gyóntatószék közelében volt szent Ágoston mellékoltára, a kopasz és szakállas szent fából faragott szobrával, aki kezében óriási könyvet tartott. A szent a vaksi félHömáíyban sötét, töprengő szemekkel nézett a nagy könyv mellett maga elé a földre. Jobb kezéről letört a mutatóujj, baljáról a gyűrűs és a kisujj. — Utolsó gyónásom óta, — suttogta Bernadič térdepelve a rácsos ablakon keresztül, — a következő bűiföket követtem el... Stachovičnak megfájdult a feNAGY JÖZSEF RAJZA je. — ... a következő bűnöket követtem el... Ezekre a szavakra Bernadič még gyerekkorából emlékezett, életében már sokszor elmondta, de e pillanatban nevetségesnek és sértőnek találta őket. — Mikor gyónt utoljára? — kérdezte Stachovič. — Húsvétkor? — Igen. — Azóta milyen bűnöket...7 Stachovič elhallgatott. Megborzongott, mint az imént, amikor Letanovskýt gyóntatta, ott akarta hagyni a gyóntatőszéket, a templomot, a csúffá tett szertartást. A farácsos ablakon keresztül reszketve, orrfacsarón is forrón áradt feléje Bernadič lehelete. Stachovič plébános több mint harminc esztendeje szívta magába a gyóntatószékben fiatal és öreg tüdőkből, torkokból és szájakból áradó leheletet. A lehelet szárnyán híveinek hangja több mint harminc esztendeje beavatta a tízparancsolat és az egyházi ötparancsolat, a főbűnök és erények lajstroma szerint a falu lakosaínak titkos életébe, sok mindent megtudott, de nem mindent, mert megkötötték a gyónás szabá !yai, a hívei iránt érzett tisztesség törvényei, s a hívek sem mondtak el mindent magukról. Sohasem sértette meg a gyónási titkot, bár a maga hasz nára sok mindennel visszaélhetett volna, amit a gyóntetószékben tudott meg. Nem egyszer kísértésbe esett, de helytállt és nem használta fel, amit önként vallottak meg neki. Tudja, más papok visszaéltek és visszaél nek vele, de ő nem akarta megtenni. Letanovský és Bernadič dolga sok embert érint, gondolta a gyóntatószékben, a sötét templom mélyén. Mindketten a halálba mennek — és semmi sem kötelezi, hogy a győnással ne adja vissza nekik — ha nem is az életet, de legalább az élet reményét. Nehéz dolgok ezek, Herr Hauptmann. Így nem szabad bánni az emberekkel. És megsérteni a gyónási titkot? Valami német százados kedvéért... Mit keres itt nálunk? Borzongatta a templom éjjeli hidege, amelyben rég elhamvadt gyertyák, rég elfüstölt tömjén szaga érzett, borzongatta az iszony, amelybe lffland százados kergette. A katonák türelmetlenül topogtak szöges bakancsaikban. A csendes, sötét templomban fémesen kopogott a bakancsuk, hangosan csikorgott a padló tarka kőkockáin. Letanovskýn köznapi ruha volt, amit szombat óta nem vetett le és kurta bekecs, két kezét elől összekötözték. Kalapja a lábánál hevert. Hátán tarisznya volt, a tarisznyában egy cipó meg literes fazékban zsír, Így fogták el az istállóban Eulenau, a vöröshajú őrmester, meg a katonái. Remegett, mert Stachovičnak mindent elmondott magáról, s úgy érezte, szörnyű hibát követett el. A legjobb papnak sem szabad elmondani mindent, járt szüntelenül az eszében, nem szabad ... Letanovský siratta magát és siratta a községházán fogva tartott embereket. Az egyik német katona zseblámpájával rávilágított szent Ágostonra. A fából faragott nagy könyv árnyékot vetett a szent arcára. Letanovský a szent sötét, töprengő szemébe nézett. Mennybéli úristen! Miért nem szökött el? Miért hitt a németeknek és a kommandánsnak? Sajogni kezdett a szeme, amikor a katona eloltotta a zseblámpáját., A katonák türelmetlenül dobogták, csikorogtak vasalt bakancsaikkal. Stachovič hallgatta. Letanovský egész testét kínzó fáradtság szorongatta, égett a szeme, sajogva vert a szíve. Stachovičnak megmondott mindent, de a németeknek nem. Meg kellett volna mondania, hogy a grabóci erdőben partizánok vannak. Miért nem mondta meg a kommandánsnak? Miért félt? Stachovič elárulja a parancsnoknak — de hisz a kommandáns úgyis tudja. Nem, nem tudja. A partizánok az erdőbe érkezhettek akkor is, amikor ő már elment Schnitzerékkel együtt. — Ne féljen Letanovský, — vélte hallani Stachovič szavait, mint már annyiszor a gyónás óta, — semmit se féljen! Meg kell gyóntatnom, hogy valamit megtudjak magától, de nem mondok meg nekik semmit. (FOLYTATJUK) ÜJ SZÖ 2 * 1984. augusztus 3.