Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-28 / 208. szám, kedd

Mielőbb takarítsuk be a termést Kitüntetés Ülést tartott az aratási bizottság (CTK) — A Földművelésügyi Mi- letek vezetnek, legjobban előrehaladt hisztőrium közlése szerint tegnap az aratás a nyugat-szlovákiai kerület­Vladimír Mašek miniszterhelyettes ben. A dunaszerdahelyi járásban lé­vezetésével és Jifi Burian mlnisz- nyegében befejeződött a gabona be­ter jelenlétében ülést tartott az ara- takarítása, és a szalma betakarítása tási munkálatokat Irányító országos is gyors ütemben halad. A nyugat­bizottság, és megvitatta a gabonabe- szlovákiai kerület dolgozói segítséget takarítás helyzetét. nyújtanak a kelet-szlovákiai kerület­A szárazságban idő előtt beértek a nek is. gabonafélék. Ezért nagyon fontos, Jelenleg e szalma betakarítása a hogy mielőbb betakarítsuk a termést, legfontosabb feladat. Ezenkívül a és meggátoljuk a túlérettség miatt mezőgazdasági üzemeknek gondoskod­bekövetkezhető veszteséget. A betaka- niuk kell a szükséges vetőmagról. Kü­rítás közben keletkező veszteséget lönös figyelmet kell szentelni a bri- b PntkP77PnPk íl ľlVPľTPSPk állandó ellenőrzéssel csökkenteni le- gádok szervezésének, és a szalma JGICIUf\GUGIICI\ ú IIJfGI !G3GJ\ betakarításához szükséges szállító 4 betakarításban a szlovák kerü- eszközök biztosításának. [ČTK) — Köztársaságunk elnöke a kormány javslatára egészségügyünk legmagasabb kitüntetését, a Jan Evan­gélista Purkynč-érmet adományozta dr. Dionýz Dieška docensnek, az Or­vostovábbképző Intézet szlovákiai igazgatójának, a belgyógyászati tan­szék vezetőjének, a belgyógyászat, a tudományos pedagógiai és az orvos­továbbképzésben szerzett érdemeiért. Az érmet dr Pavol Macúch profesz­szor, az egészségügyi miniszter első helyettese tegnap nyújtotta át az 50. életévét betöltő docensnek. KOMMENTÁRUNK: A siemvesíleség nem a gépeken múlik Äz idei gabonabetakarítás leglénye­gesebb problémája a szemveszteség minimálisra csökkentése. Tavaly pél­dául sikeres gabonabetakarftásról szá­moltunk be. A kombájnosok és trak­torosok általában mindent megtettek, hogy a gabona idejében raktárba ke­rüljön. A hangsúly azon volt, hogy idejé­ben. Erre épült a szocialista munka­verseny, a premizálás. A munka üte­mével nem is volt semmi baj, hiszen (különösen Szlovákiában) a tervezett­nél is rövidebb idő alatt magtárba ke­rült a gabona. Sok ezer koronát fi­zetett ki az állam az idejében végzett munkáért, prémiumként. Csakhogy... Igen, kertelés nélkül fel kell vetni, hogy a gábonabetakarítás minősége nem állt arányban a kifizetett pré­miumokkal. Legalább negyedmillió tonna gabona volt a szemveszteség. Ennyi gabona pedig nem terem meg akármilyen lepedőnyi területen. Leg­alább százezer hektárnyi jó föld kel! hozzá. Nálunk Csehszlovákiában ke­vés, mindössze 0,37 hektár föld jut egy-egy lakosra. Éppen ezért fontos, hagy a lehetőség szerint minden szem megtermett gabonánk raktárba ke­rüljön. De hogyan? Ez a kérdés évek óta foglalkoztatja a szakembereket, és a megoldás még mindig várat ma­gára. Amikor a kombájnosok és a trak­torosok a learatott hektárokért kap­ták a fizetést, természetesen, ,nem a munka minősége, hanem a mennyiség volt a döntő tényező. A szemveszte­ség nem számított a díjazásban. És mit érdekelte a kombájnost a szem­veszteség, ha a hektárokkal jól ke­reshetett. Az Idén alapjában megváltozott a díjazás, a premizálás módszere. Az egyik lényeges tényező, hogy a kom­bájnosok nem a learatott hektárok, hanem a kicsépelt gabona arányában kapják a fizetést és a prémiumot. Látszólag tehát kibogozták a gor­diuszi csomót, a rossz, a gondtalan munka szövevényét. Az idén ugyanis nagyobb részben pénzben állapították meg a kombájnosok fizetését, még­hozzá úgy, hogy egy hektárról a ga­bona csépléséért (mondjuk) 6 koro­na fizetést, minden mázsáért 40 fil­lért, és 5—7 fillér prémiumot kap­nak a kombájnosok. Az is szerepelt vagy szerepel a feltételek között, hogy a szemveszteség nem haladhat­ja meg a 4 százalékot. Látszólag tehát minden a legna­gyobb rendben van. Sok helyen va­lóban nincs hiba. De nézzük most a számokat. Ha például egy SZK-4-es kombájn vezetője kifogástalan munkát akar végezni, akkor megközelítőleg 6—7 hektárról csépelheti ki a gabo­nát. Huszonöt mázsás hektárhozam mellett 150—17S mázsa gabona lesz a napi teljesítménye. Ezért 6 koro­nájával 36—42 korona jár a hektá­rokért, 60—70 korona a mázsákért és 7,50—8,75 korona a prémium. Ha az átlagot vesszük, 112 korona jár a kombájnosnak és segédjének. Ha pedig 10 hektáron végzi el a csép­lést és a 25 helyett csak 24 mázsát takarít be, akkor a következőkép­pen alakul a helyzet: a hektárokért 60, a mázsákért 96, s prémium fejé­ben 12 koronát, összesen 168 koronát kapnak. Sajnos, sok helyen nem előzte meg alapos számítás a. gabonabetakarítás díjazását és premizálását. Ezért van az, hogy a szemveszteség miatt a gépeket szidjuk. Pedig arról Igazán nem a gépek tehetnek, ha az embe­rek tévednek. Haraszti Gyula (CTK) — Bratislavában a Kultúra és Pihenés Parkjában rendezett „Nagy ba­rátság" kiállítás folyamán naponta ki­sorsolták a belépőjegyek bizonyos szel­vényeit. A kiállítás igazgatósága közli, hogy mindeddig nem jelentkeztek a 13 010, 22 178, 41 205, 72 531 és 73 043 sz. szel­vények tulajdonosai, akik Ingyen utaz­hatnak 14 napra a Szovjetunióba. A nyer­tesek legkésőbb augusztus 10-ig jelent­kezhetnek Bratislavában a Csehszlovák­Szovjet Barátság Házában. A 20 999, 23 792, 45 159, 45 177, 45 728, 59 848, 72 315, 74 297, 110 113 és 114 301 sz. szelvények tulajdonosai Zorkij, Lyu­bityely és Szmena védjegyű szovjet gyárt­mányú fényképezőgépeket nyertek, s nem vették át tárgynvereményelket. A 9208, 21 746, 21 988, 24 212, 24 749, 25 330, 56 253, 60 708. 75 531, 113 774 és 119 566 sz. szelvények tulajdonosai szin­tén átvehetek tárgynyereményeiket — Mecsta, Zarja, Almáz, Polyot és Mor márkájú szovjet gyártmányú órákat. A tárgyi nyereményeket augusztus vé­géig lehet átvenni. Űj fémmegmunkáló módszert kaptunk a Szovjetuniótól egy diák életét (ČTK) — A Barcal Állami Gazdaság gyümölcsösében a múlt napokban néhány fiatalkorú barackot lopott. Juraj Gedra csősz a kiskorú tolvajok ijesztésére — helytelenül fegyverét használta, és csaknem halálosan meg­sebesítette Milan Timka 15 éves ko­šicei diákot. A lövedék két centimé­ternyire a hátgerinc mellett hatolt be a fiú testébe, és a mellkas bal olda­lán jött ki. A košicei kórház orvosai dr. Eduard Milochovský vezetésével sikeres mű­tétet hajtottak végre a fiún, meg­szüntették az erős sokkot, s megújí­tották a szívműködést. A hírek szerint a beteg ma kelt fel először. Egészségi állapota javul. A brit kereskedelmi miniszter hazánkban (ČTK) — A hazánkban tartózkodó Edward Du Cann angol kereskedelmi miniszter tegnap a Prága melletti če­lákovicei gépgyárba látogatott. Du Cannt C. C. Parrot, Nagy-Britannia prágai nagykövete és a Külkereske­delmi Minisztérium képviselői kísér­ték. A gyár kivitelének több mint há­romnegyedét kapitalista országok, köztük Nagy-Britannia, ez Egyesült Államok, az NSZK, Franciaország és Olaszország veszi át. Az üzem 64 or­szágba szállítja gyártmányait. Oj ön­tödéjét részben Nagy-Britanniából vá­sárolt berendezéssel látták el. Josef Horn, a Csehszlovák Kereske­delmi Kamara elnöke az angol mi­niszter tiszteletére ebédet adott. Moszkva (ČTK) — Ma tér vissza Moszkvából az Általános Gépipari Mi­nisztérium szakembereinek küldöttsé­ge, mely számos értéket hoz népgaz­daságunknak, melyek rövid időn be­lül több tízmillió koronát Jelentenek majd számunkra. A szovjet üzemekből adatokat és terveket hoznak a sokoldalú hasábok esztergályozásának új technológiájá­ról, mely lehetővé teszi a munkater­melékenység 1200 százalékos növelé­sét. Ez azt Jelenti, hogy az eddig 10 percig tartó munkafolyamatot az új módszerrel 48 másodperc alatt vég­zik majd el. Bohumír Inneman, a küldöttség ve­zetője a ČTK moszkvai tudósítója előtt kijelentette, hogy az új módszert tö­megesen bevezetik az általános gép­iparban, a mezőgazdasági-, a meg­munkáló és textilgyári gépek gyártá­sánál, valamint számos további ága­zatban. S ami a legfontosabb, ezentúl nálunk ls esztergályozni fogjuk a sokoldalú hasábokat. A szükséges berendezést rá lehet^ szerelni val*« mennyi típusú esztergapadra. Oldrich Honc és Karel Švéda be­jelentették, hogy októberig megkísér­lik előállítani a berendezés rolntapél­dányát, hogy az üzemek már a brnói vásáron megismerkedhessenek vele. Feltételezése szerint a minisztérium elkészítteti a berendezés több minta­példányát, melyeket a tervezett terü­leti kölcsönzőkben helyeznek el, ahonnan az egyes üzemek kikölcsö­nözhetik majd. A szovjet üzemek készségesen és önzetlenül átadták a műszaki adato­kat és ígéretet tettek, hogy rövid időn belül rövidfilmet küldenek Prágába az esztergálás új módjáról. Butler fekváfean London (ČTK) — Richard But­ler, angol külügyminiszter ötnapos hivatalos látogatásra Moszkvába utazott, ahol a Szovjetunió vezető személyiségeivel találkozik majd. Már 108 halott Annabában Folytatódik a robbanás okainak kivizsgálása Algír (ČTK) — Miňt már lapunk­ban közöltük, Algériában az annabai (volt Bone) kikötőben csütörtökön éj­szaka felrobbant a Star of Alexandria nevű egyiptomi hajó. Az algériai ható­ságok július 26-án közölték, hogy a robbanás következtében 108 ember vesztette életét. A hatóságok eddig 85 algériai, 17 egyiptomi és egy olasz azonosságát állapították meg. A lőszerrobbanás következtében megrongált városrészt elzárták. A mentők a romhalmazokban további áldozatok után kutatnak. Szüntelenül érkeznek gyógyszer-, ruha-, és élel­miszersžállltmányok a szerencsétlen­ség sújtotta városba A hajléktalanná vált családokat más lakásokban he­lyezik el. Algír (ČTK) — Folytatódik a Star of Alexandrián történt hatalmas rob­banás okának kivizsgálása. Ben Bella Sziltanuk támoptja ENSZ-megfigyelők kiküldését Kambodzsába Phan Phen (ČTK) — Norodon Szi­ltanuk herceg, kambodzsai államfő a kambodzsai parlamentben tartott be­szédében kijelentette, hogy országa nem ellenzi nemzetközi ellenőrző bi­zottság kiküldését a kambodzsai—dél­vietnami határra. Kijelentette, Kam­bodzsa a;,ért beleegyezik a bizottság kiküldetésébe, mert be akarja bizo­nyítani jóakaratát. De ennek az a feltétele, hogy a Biztonsági Tanács egyöntetűen jóváhagyja ezt az, intéz­kedést. Szihanuk hozzátette, Irogv a bizottság semmi esetre sem helyette­síthet! az 1954-ben Genfben kiala­kított ellenőrző szervet. A TOLMACSI Kirov üzem kommu­nistái — néhány „szűk" esztendő után — nem régi gyűlésükön megál­lapították, hogy az első félévben si­ker koronázta munkájukat: túltelje­sítették a teljes termelési, és az áru­termelési tervet. Eredményt jelent az egy dolgozóra eső munkatermelékeny­ség 102,1 százalékos teljesítése ls. Mí a siker titka? Az üzem dolgozói, de elsősorban a kommunisták még a múlt év végén jól felkészültek az idei feladatokra. Ugyanakkor az év ele­jén kidolgozták az aktív intézkedések tervét, melynek következetes teljesí­tése gyökeres változást jelenthet a kazángyárban. Az eredmények azt a benyomást kelthetik, hogy az üzemben már min­den a legnagyobb rendben van. Ha azonban tüzetesebben megvizsgáljuk a helyzetet, látjuk, hogy ez koránt sincs így. Kezdjük talán az üzemi pártszervezet munkájával Mindazért, ami a munkahelyeken történik, az üzem vezetőségén kívül elsősorban a pártszervezet felelős. A pártszerve­zet munkája tagadhatatlanul Javult, tény azonban az ls, hogy akad még elég sok fogyatékosság ős formaliz­mus. Itt Tolmácson ls bebizonyoso­dott: rendkívül fontos, hogy a párt­csoportokról sokoldalúan gondoskod­janak — ez a pártmunka súlypontja. A pártcsoportok nélkül nehezen va­lósíthatnák meg az üzemi pártbizott­ság évzáró pártkonferencia óta bi­zony már 260-ra szaporodott határo­zatalt. A határozatok fele tíz alap­szervezet munkáját érinti. A Ktrov üzemben tudják, hogy a pártcsopor­tok céltudatos munkája nélkül lehe­tetlen helyesen érvényesíteni a párt ellenőrző logát — ennek ellenére még mindig nem megfelelő a párt­csoportokról való gondoskodás. Az ellenőrzési jog oszthatatlan, vagyis az egész pártszervezetet, mlnt egészei Illeti. Tehát nemcsak a pártbizottsá­got, A párt vezető szerepét csakis akkor lehet érvényesíteni, ha az Tol m ácsi problémák egész pártszervezet dolgozik. Ennek főleg a taggyűléseken kellene vissza­tükröződnie. A kommunistáknak ott is meg kell mutatniuk aktivitásukat. Ogy látszik, Tolmácson ez nincs így. Ezt bizonyltja a júniusi taggyűlése­ken való részvétel. Legjobb a tag­gyűlések látogatottsága a II. alapszer­vezetben — de ott is csak 82 száza­lék. A VI. alapszervezetben csak a tagság fele vett részt a gyűlésen. Ve­gyük például az üzemi pártgyűlést, amelyen Michal Sabolčlk elvtárs, az SZLKP KB titkára ls jelen volt. A gyű­lés kezdetére valamivel több mint kétszáz kommunista jelent meg — ami kb. kétharmada az üzemben dol­gozó kommunistáknak, — azonban a gyűlés végén a kommunisták száma mintegy százra zsugorodott. Helyén­való tehát, ha a pártfegyelemről be­szélünk, hisz a gyűlésen komoly kér­désekről volt szó: a munkatermelé­kenység növeléséről, a gazdaságosabb termelésről és a gyártmányok minő­ségének javításáról. A gyűlésen öten szólaltak fel, ami távolról sem kielé­gítő, hisz a termelés leglényegesebb kérdéseinek megoldásához a kommu­nisták nagyobb aktivitására van szük­ség. A PÁRTSZERVEZET MUNKÁJÁBAN előforduló hasonló fogyatékosságok befolyásolják a tervteljesitést is. Em­lítettük, hogy a Kirov üzemben álta­lában jó eredményeket értek el. Ha azonban megvizsgáljuk az egyes rész­legek munkáját, nyomban szembetű­nik az eredmények megoszlása és a lényeges különbségek. Erre mutat a 410-es részleg példá­|a ls, mely az első félévben közel kétmillió korona értékű áruval ké­szített kevesebbet a tervezettnél. Va­jon nem lehetne „orvosságot" találni a bajok gyógyítására? Keresni kell, hisz az eredmények még jobbak le­hetnének az üzemben, ha végre az említett részlegben ís olyan rendet csinálnának, mint a 412-esben, amely most a legjobbak egyike. Vagy ve­gyük a 420-as részleget. Itt is voltak hibák, különösen az első negyedév­ben. Az elvtársak azonban kijavítot­ták a hibákat, és a második negyed­évben már többre ls futotta erejük­ből. Jelentősen hozzájárultak az üzem eredményeihez. Ha már a fogyatékosságokról be­szélünk, szóvá kell tennünk azt ls, hogy a kazángyárban lemaradás mu­tatkozik a minőségi mutatók teljesí­tésében. Gondolunk^ itt elsősorban az eladásra. Az adósság Itt több mint ötmillió korona. Ugyanakkor az üzem készáru-készlete meghaladja a hét­millió koronát. Mindez az egyenetlen tervteljesitést bizonyítja. A hóvégi hajrá a selejt melegágya s csakis úgy szüntethető meg, ha a havi ter­vet dekádokra bontják. Természete­sen a tervfelbontás még nem min­den. Eredményre csak a rendszeres ellenőrzés vezethet. Az olyan terve­zés az Ideális, mely a feladatok cél­szerű megosztását teszi lehetővé. Csakis Így érhető el a termelés jő előkészítése, mely már a hónap ele­jén biztosítja a terv teljesítését Rosz­szul gazdálkodnak ott, ahol a hónap végén az üzemet, vagy részleget „kisöprik" — s nem tartalékolnak félkészárut — így a hónap elején minden időt a gyártás előkészítésére kell fordítani. Ennek következtében nem kerül Idejében készáru a rak­tárba. A tolmácsl kazángyárban ls így csinálják — rosszul. Ezt szemlél tetik a következő adatok: a hónap első dekádjában 9,3, a második de­kádban 10,8, a harmadikban közel £0 százalékos a készárutermelés. Más szóval a hőnap végére a hajrá a jel­lemző, a következő hónap elejére nem marad félkésztermék, s ezáltal nem fejezhetnek be annyi árut, amennyit az egyenletes tervteljesltés megköve­telné. Az Ilyen gyakorlat következménye megmutatkozik a választékterv telje­sítésében, amit az üzemi pártbizottság jelentése szerint — 80,5 százalékra teljesítettek, és több mint 14 millió korona értékű áruval maradtak adó­sok. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy ezek a gyártmányok a Szovjetunió kohóipara számára ké­szülnek. Fontos mutatóról — az ex­portról — van szó, amit nem teljesí­tenek. Igaz, hogy itt objektív okokra hivatkozhatnak: a lemaradást a ko­hók okozzák, mert késve szállítják az anyagot, gyakran rossz minőségben — s a kazángyárban nem rendelkez­nek megfelelő műszerekkel a minő­ség alapos ellenőrzésére. Mindamel­lett a kazángyárban ls tehetnének néhány Intézkedést a műszakegyütt­hatő növelésére, mely jelenleg 1,38 — holott a kollektív szerződésben vállalták, hogy 1,5-re növelik. Az említett fogyatékosságokon kí­vül még más is akad a tolmácsi ka zángyárban. Az üzem vezetősége és a pártszervezet a jövőben jobban gondoskodhatna a dolgozók, de külö­nösen a hegesztők szakképzettségé­nek növeléséről, jobban kel! ellen­őrizniük az aktív intézkedések telje­sítését, s ügyelniük kell arra is, hogy a jövő évi terv reális legyen. A KAZÁNGYÁR KOMMUNISTÁI tud­ják, hogy a dolgozók kezdeményező sére számítani lehet De gondoskod­ni kell róluk, munkaszervezéssel és az űj technika bevezetésével kedve­zőbb feltételeket kell számukra te­remteni. A kommunisták elsőrendű feladata, hogy a párt vezető szerepé­nek és az ellenőrzési jognak követ­kezetesebb érvényesítése érdekében a pártmunkából eltávolítsák a forma lizmust. J, K. elnök táviratot küldött Nasszernek, amelyben beielenti, mindent megtett annak érdekében, hogy mielőbb fény derüljön az annabal tragédia okára. Ha kiderül, hogy gonosztevők műve, akkor a tetteseket szigorúan meg­büntetik, — Írja Ben Bella táviratá­ban. A kikötőben folytatódnak az eltaka­rítási munkálatok. A búvárok az el­süllyedt hajóroncsban további áldo­zatok után kutatnak. A kikötő néhány épületének romjai alatt öt hullát ta­láltak. Az Alger Républicain napilap ve­zércikkében újból felveti azt a lehe­tőséget, hogy szabotázs történt. „Az utóbbi időben történő „szerencsétlen véletlenek" kikötőinkben csakugyan elgondol koztatók. Hasonló „szeren­csétlen véletlenek" történtek Kubá­ban ls..." — írja a lap, majd fel­hívja a figyelmet arra, hogy néhány európai városban újból szervezked­nek az OAS-bandák, amelyeknél egy­re több szó esik egy tervezett algériai partraszállásról. Amerikai erősítés Dél-Vietnamba Saigon (ČTK) — Az Egyesült Ál­lamok további tanácsadókat küld Dél-Vietnamba — jelentették be Sai­gonban Nguyen Kanh dél-vietnami miniszterelnök Maxwell Taylorral, az Egyesült Államok nagykövetével foly­tatott tárgyalásai után. Az Egyesült Államok egyúttal további helikoptere­ket és utasszállító repülőgépeket küld Dél-Vietnamba. Hivatalos jelen­tés szerint az Egyesült Államok a dél-vietnam! kormánnyal megegyezve meg akarja erősíteni katonai és pol­gári „tanácsadó" csoportjait. Johnson elnök már a múlt héten elrendelte a dél-vietnami háború fo­kozását és további 5—6 ezer személy kivezénylését az országba. Hivatalos amerikai adatok szerint Dél-Vietnam­ban jelenleg kb. 16 ezer amerikai van, akik a partizánmozgalom elleni harcban közvetlenül, vagy a kormány­csapatok kiképzése révén vesznek résztť „Radioaktív látogatás" A francia miniszterelnök a Csendes-óceán térségében Párizs (ČIK) — „Azok a nemzetek, amelyek nem rendelkeznek atomfegy­verekkel, pusztulásra vannak ítélve vagy alá kell magukat rendelniök más nemzeteknek, és Franciaország erre nem hajlandó!" — mondotta Georges Pompidou francia miniszterelnök va­sárnap Tahiti szigetén az atomfegy­ver-kísérleti telep építkezésén. Elő­zetes hírek szerint Franciaország eb­ben a térségben már a jövő esztendő­ben, akar nukleáris kísérleteket vég­rehajtani. Pompidou többek közöt; a tahiti törvényhozó testület előtt mondott beszédében szerette volna meggyőzni a hallgatókat arról is, hogy a kísérletek nem fogják fenye­getni a fezigetek lakosságának egész­ségét. SZOVJET ÉS AMERIKAI közéleti sze­mélyiségek tanácskoznak Leningrád­ban a két nagyhatalom kapcsolatainak javítására teendő lépésekről. Az idei, sorrendben már 4. találkozó hat na­pig tart. (ČTK) A BRIT GUAYANA-I mezőgazdasági dolgozók szakszervezeti szövetsége úgy döntött, hogy tekintette! a bonyo­lult politikai és gazdasági helyzetre, a cukorgyárak munkásai július 27-én fejezzék be sztrájkjukat A cukoripari vállalkozók elfogadták az Ismét mun­kába lépő sztráfkolók feltételeit, töb­bek között nem eszközölnek elbocsátá­sokat a sztrájkban való részvételért ÜJ SZÓ ? * 1984 július 28.

Next

/
Thumbnails
Contents