Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-25 / 205. szám, szombat

Az afrikai kultúra kibontakozása ŕ Uj fejezet az emberi műveltség történetében ÁZ ÖNÁLLÓSÁGUKAT ELNYERT fiatal afrikai államoknak a gyarmati uralom súlyos öröksége következtében hihetetlen nehézségekkel kell megküzdeniük a gazdasági, társadalmi és a kulturális élet minden területén. Meggyőző erővel jellemzi ezeket a nehézségeket Jaek Woddís: Africa the Roots of Revolt című, Londonban megjelent könyve, dokumentumok és szemtanúk nyilatkozatai alapján. Jack Woddis leleplezi azt a gyarmatosítók által terjesztett hazugságot, hogy Afrika népei azért élnek rosszul, mert keveset termelnek. A bennszülött afrikai lakosság, bár a társadalmi fejlődés alacsonyabb fokán állt, mint az európai kontinens népei az Idő tájt, a gyarmatosítás előtt erőteljes törzsekből, jól táplált emberekből állt, de Castro megállapítja a Dél-afrikai Köztársaság lakosságáról, hogy amikor a gyarmatosítók első ízben jelentek meg a mai Délefrikai Köztársaság földjén, olyan bennszülött törzseket találtak, amelyek virágzó növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és vadászattal foglalkoztak. A korabeli dokumentumolt szerint a bennszülöttek erős és egészséges emberek voltak; ma majdnem egyetlen eledelük a köles. Egy dokumentum a kontinens más országából, a ma ugyancsak független Sierra Leonéról közli, hogy lakossága a XVII. században változatosan táplálkozott és erős fizikumú emberekből állt, A gyarmatosítás Idején az emberek nem jutottak normális táplálkozáshoz, minek következtében most általában rosszul tápláltak és sok közöttük a beteg. Amikor tehát Afrika felemelkedéséről és különösen műveltségi felemelkedéséről beszélünk, mindig annak a helyzetnek a súlyosságát kell szem előtt tartanunk, amelyen a fiatal államok a gyarmatosítás igájának lerázása után voltak. Nagyon jellegzetesek ennek a helyzetnek a vonásai az újjászülető Afrika két, egyre nagyobb szerepet játszó államában, Ghanában és Guineában. Douglas Warner: „Ghana and the New Africa" című könyvében rámutat, hogy az angol uralom alatt az Aranypart négymillió főnyi lakosságából csupán ötszáz afrikai nyert egyetemi műveltséget. 1950-ben csupán 19 afrikai származású orvos volt Ghanában és az összes orvosok száma is csak 70 volt. Warner rámutat arra, hogy a függetlenség elnyerése után Ghana óriási feladatok megoldására vállalkozott gazdasági és kulturális vonatkozásban. Követelő szükségesség volt — írja Warner —, hogy Ghana a leggyorsabb ütemben emelkedjék a XX. század színvonalára. „Csodálatra méltóak — írja Warner — a függetlenségét elnyert Ghana eredményei. Az 1955 óta eltelt években Ghana eredményei felülmúlják a legvérmesebb reményeket, és máris messze túlszárnyalják azokat a célkitűzéseket, amelyeket egy angol állami bizottság húsz évre, tehát 1978-ra tervezett. Különösen kimagaslóak a köznevelés fejlesztése terén elért eredmények". HASONLÖ A HELYZET a Guineai Köztársaságban. A függetlenség elnyerése Idején, 1958-ban mindössze 44 000 gyermek látogatott Iskolát. 1959-ben az ENSZ szószékéről hangzott el az a megállapítás, hogy Guinea lakosságának 80 százaléka írástudatlan falus! lakos 1957-ben az országban mindössze 300 iskola volt; főiskolai végzettséggel csak néhány tucat ember rendelkezett. Annál nagyobb jelentősége van annak, hogy a köztársaság rövid néhány óv alatt megsokszorozta az iskolába járók számát. A fejlődés gyors üteme mindkét országban arra az alapvető tendenciára mutat, amely a művelődési csatában döntő szerepet játszik Afrika országaiban. Ez a tendencia: a lakosság általános műveltségi alapjainak megteremtése, vagyis elsősorban az iskolaügy gyors és sokoldalú fejlesztése. A Guineai Köztársaság Igénybe vette a szocialista országok segítségét és a tanítóképzést ezek segítségével gyorsította meg. A guineai és ghanai diákok egész serege tanul a szocialista országok főiskoláin. Az afrikai volt gyarmati országok művelődési felemelkedésének egyik kulcskérdése a nyelvkérdés. A gyarmati Afrikában az angol, francia, spanyol és portugál nyelvek voltak a hivatalos nyelvek. A függetlenséget elnyert országok természetszerűen nem változtathatták meg azonnal ezt a helyzetet: hivatalos nyelvként megmaradt a francia, angol nyelv. De az államok életében egyre nagyobb szerepet kezd játszani a legelterjedtebb nyelv, tehát az adott országban legnépesebb törzsek nyelve. A nemzeti nyelv kialakulását akadályozza a lakosság nagy részének Írástudatlansága, továbbá a feudális és törzsi széttagoltság. Ugyanakkor növeli az anyanyelv jelentőségét a városok és Ipari centrumok gyors erősödése. A KIALAKULÓ ÜJ AFRIKAI MŰVELTSÉG rendkívül sokrétű. Egyfelől Afrika népei évszázadok folyamán nem lebecsülendő kulturális értékeket halmoztak fel. A gyarmati uralom európai kulturális elemeket vitt Afrikába. A gyarmatosító hatalmak igyekeztek visszaszorítani a sajátos afrikai kultúrát, az afrikaiak sok európai kulturális elemet és szokást vettek át. A haladó afrikai értelmiség most azért szál! síkra, hogy országai nemzeti kultúráját a világ és az afrikai kultúra pillérévé építsék, alapul véve a hagyományos afrikai kultúrát. A legutóbbi években ennek az irányzatnak a képviselői létrehoztak egy sor afrikai nagy népcsoport nyelvén írt szépirodalmi alkotást, lapokat adnak ki sok helyi nyelven. A művelődési csata szempontjából nagyon fontos szerepe van áz új afrikai országok között kiépülő kulturális kapcsolatoknak. Nem kevésbé fontos ugyanakkor, hogy az afrikai lakosság egyre szélesebb tömegei megismerkedjenek a világkultúrával. Mindez együttvéve hozhatja csak létre az afrikai népek valóban modern nemzeti kultúráját. A művelődésért folytatott harc nem egyenletes folyamat. Az írástudatlan ság felszámolása, az általános műveltség alapjainak lerakása, az értelmiség kialakítása és fejlesztése, a világkultúra értékeinek elsajátítása és egybeötvözése a hagyományos afrikai kultúrával — mindez szerves része az új afrikai államok nemzeti függetlensége megerősítéséért folyó harcnak. A műveltség fegyverré válik, amelynek alkalmazása életszükséglet a felemelkedésért folytatott küzdelemben. Az egyetemes emberi kultúra fejlődésének történetében ú] fejezetet ír most az afrikai népek műveltségéért folytatott harc. Oj fejezetet, mert e harc a műveltségért történelmileg új feltételek között megy végbe De új fejezetet azért ls, mert az afrikai országok kultúrájának kialakítása egyszersmind próbatétel a világkultúra számára, a társadalmi fejlődés mai szakaszán, a világ két táborra osztottságának körülményei között. Kézenfekvő, hogy a fiatal, nemzeti függetlenségük megerősítésére törekvő néf)éknek elsősorban helyes világnézetre, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek reális felismerésére van szükségük. Enélkül. nem tudják meghatározni helyüket a világban, nem tudják felismerni a követendő utat. A gyakorlati élet alakítja ki és erősiti nap nap után, a szocializmus iránti vonzódást a fiatal afrikai országokban. AZ ÜJ AFRIKAI KULTÜRA magába fogja szívni a világkultúra minden kincsét. Ennek a folyamatnak történelmileg gyors ütemben kell végbemennie. Az afrikai népeknek gyorsan kell tanulniuk. De nem a késve érkező tanuló módjára. Az afrikai néj>ek és értelmiségük nem pótvizsgát tesznek le az emberiség kultúrájából. Ebből következik, hogy az afrikai népek műveltségi csatája sajátos úton jár. Korunk sajátos követelményei Eurójja legtöbb országában is csökkentették például a humanista műveltség részesedését. Ezt a műveltséget egyes országokban úgy értelmezték, hogy kötelező tantárgyként az emberi csemeték fejébe kalapálták a latin, az ógörög holtnyelveket ís. Az emberiség egyetemes kultúrájának az antik kultúra természetesen mindig egyik fő forrása lesz. De ki merné állítani, hogy ennek a forrásnak a vízéből mindenkinek és a világ minden részében pontosan ugyanannyit kell merítenie, mint amennyit az úgynevezett humanista műveltség normája régebben az európai országokban, bizonyos fokig az Egyesült'Államokban előírt? Az afrikai volt gyarmati népek műveltsége nyilván elsőrendűen modern alapokra helyeződik. A művelődésben arra fognak törekedni és támaszkodni, ami korunk világnézetének fő erőssége: a természettudományok és elsősorban a fizika, valamint a tár-, sadalomtudományok elsajátítása. Miután az új afrikai kultúra nem lombikban készül, hanem harcban születik, a harcot csak a tudományos szocializmus eszközeivel lehet eredményesen megvívni. Ez természetesen nem jelenti az afrikai népek számára az európai és világkultúrának holmi csökkentett zsebkiadását. És távolról sem jelenti az egész emberi kultúra oly nagy értékeinek, mint pl. az antik, vagy reneszánsz kultúra lebecsülését az afrikai országok számára. Ez csak azt jelenti, hogy az új életért vívott harc a legmodernebb kulturális felkészültséget teszi az afrikai népek életszükségletévé. Ezt a kultúrát rostálja számukra át az idő nagy rostája is. A MŰVELTSÉG lényegénél fogva a teljesség igényével lép fel. De az emberi élet véges. Az emberiség évezredes történelmének ismétlésére nincs idő. A legmodernebb kultúra azt nyújtja az afrikai népeknek, ami létszükségletük: az élet gyors szebbé-, jobbátételének módját. KOMOR IMRE Izsók József: AFRIKA (linó) • A budapesti Magyar Nemzet című napilap folytatásokban közölte Egri Viktor csehszlovákiai államdíjas magyar író A lázadó című hosszabb elbeszélését. • Jean-Louis Barrault, a párizsi Odeon Színházban az őszi évadban Kafka-ciklust mutat be. Elsőnek az Amerika, utána a Per, végül a Kastély című Kafka-mű kerül előadásra. É A hatvani vasutasok Liszt Ferenc Kultúrotthonának színjátszó csoportja, ének- és zenekara a napokban nagy sikerrel szerepelt Ragyolcon. A vendégszereplők johann Strauss Cigánybáró című három felvonásos operettjét mutatták be. (cs. z.) • A košicei Műszaki Múzeumban július 19-én nyílt meg a magyar építőművészet kiállítása, amelynek keretében fényképekben bemutatásra kerülnek a magyarországi építészeti emlékek remekei A kiállítás augusztus 17-ig megtekinthető. (W. A.

J • Tucholsky Gripsholmi kastély című regényének sikeres megfilmesítése után másik műve, a Rheinsberg kastély is filmre kerül, Rolf Thiele rendezésében. • Bemutatták Párizsban — francia művész rendezésében — az első eszperantó nyelven készült filmet. Címe: Angoroj (Félelem). • Karajan, a bécsi állami opera volt igazgatója nyilatkozott a Spiegel és a Quick című nyugatnémet lapoknak. Nagy port felvert lemondását azzal indokolta, hogy a bécsi színházi bürokrácia megbénította művészi munkáját. • Sztravinszkij két egyfelvonásos balettjét, a Petruskát és a Tűzmadarat mutatja be a moszkvai Nagyszínház a Kreml Kongresszusi Palotájában. A hatalmas sikerű bemutatón a több mint félévszázados baletteket abban a koreográfiában elevenítik fel, ahogyan azok 1910—11-ben a párizsi színpadon szerepeltek. • Az olasz Strega irodalmi díjat Glovann! Arplno olasz Írónak ítélte oda a zsűri A domb árnyéka című regényéért. A 37 éves írónak eddig hat regénye és sok verse jelent meg, műveit tiibb nyelven is kiadták. A trakovcei szövetkezeti klubban különböző érdekköröket létesítettek és a könyvtárban 1142 kötet várja az olvasnivágyókat. A képen (balról) Jana Cinőurová, Erna Žemlová — könyvtárosnő és Marta Zemlová válogatnak az olvasnivalóban. (CTK— V. Pribyl felvétele) Rozsdatemető - a rozsda temetése Fejes Endre Rozsdatemetője könyvben és színpadon Az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikerét Magyarországon Fejes Endre: Rozsdatemető című műve aratta. A regény színműváltozata is megnyerte a közönség tetszését. A Rozsdatemetőt több nyelvre lefordították. Rövidesen csehül és szlovákul is megjelenik. FEJES ENDRE Rozsdatemető című könyvének hősei kivétel nélkül egyszerű, hétköznapi emberek. Talán ezért is van nagy sikere a könyvnek. Tipikus alakok vonulnak el előttünk. Az író a reális életet Irta meg, hozzáadva hitét, emberségét, egyéni véleményét: önmagát. Pék Mária, a regény egyik főalakja faluról Pestre került egyszerű proíiasszony. Közönséges beszéddel, szűk látókörű, de végtelen mélységű lélekkel. Családján kívül nem lát semmit, de férjéért, gyermekeiért mindenre képes. Elviharzik fölötte 1914, 1919, 1941 és 1945, 1956 — és ő változatlanul mos, takarít, veszekszik, undorral fordul el az apácától, legorombítja a nyilast, megmosolyogja és leinti a szívből jövő, de primitív agltációt, és együtt érez a kommunistával ötvenhatban, amikor azt veszély fenyegeti. Férje, Hábetler János tisztiszolga, nemzetőr, sekrestyés, múzeumőr, jegyszedő, szénrakodó s ki tudja még mi minden. Talán feleségénél is egyszerűbb, végtelenül szelíd és befolyásolható, se nem iszik, se nem költi nőkre a pénzét, s elismeri: felesége

i hivatott és képes a család összetartására. A légynek sem árt, dolgozik, amennyit kel! és lehet, szereti a csendet, egy kis kártyázást, néha önmaga fontosságának közlését környezetével. Fia, Hábetler Jani sárgaszemű, kevés-szavú, nyomortanyán felnőtt suhanc, aki nem szereti a hosszú „prédikációkat", de ha megszólal, vad, ősi erő fakad belőle. Világosan látja, hol a helye: a társadalom az övé, és megérti Serest, a tanulatlan, de becsületes kommunistát. Ennek ellenére nem tanul, s az új rend hibáit — sok keserű igazság van benne — a „deklasszált" Zentay vágja szemébe a rozsdatemető tragikus jelenetében. Hábetler Jani nem szerepel sokat a könyvben, mégis őt tekinthetjük az író „kedvenc" alakjának. Nemcsak azért, mert az ő akaratlanul végzetes tettének ürügyén született a regény; Jani az az alak, akiből tán a legtöbb lélegzik azon a tájon, ahol ma már az embert is keresve épül egy valóban szebb világ. Nincs benne semmi mesterkélt, és rendkívül becsületes, ha néha hirtelen is, mindenképpen határozott. Vonzó, szűkszavúságában is nyílt egyéniségéhez nem sok kell már, hogy azzá legyen, aki megközelíti életünk nagyon emberi, új alakját. A kommunista Seres Sándort a a múlt tanította a jelen megbecsülésére. Seresről csak Jani vélekedett igazán és teljesen pozitívan, a ház lakői „megállapították, hogy buta emberrel áldotta meg őket a sors, nevettek rajta minden harag nélkül, mert jámbor, őszinte embernek látszott." A Hábetler-lányok példázzák a szomorú átlagot, a legrosszabb rosszat, a közönyösek, a könnyű, gondolkodás-mentes fiatalokat, akiket sem múlt, sem jövő nem érdekel, ök ls átéltek egyet-mást, nem is mindanynyían születtek bele új világunkba, tehát saját tapasztalataikból szerezhettek összehasonlítási alapot, mégis úgy élnek, mintha nem szocializmus épülne az országban. A Rozsdatemető a Hábetler-lányok és férjeik, udvarlóik felvillantott képeivel eltemet egy illúziót: az eszményi, a szocialista építés szempontjából ideális átlag-ifjúságnak a közelmúltban oly hangzatosan és rózsásan, problémamentesen festett életét. A Rozsdatemetőben tárgyalt kérdéshez hasonló foglalkoztatja Mináčot a Nikdy nie si sama-ban, s vessünk csak egy pillantást a cseh próza mai témáira: — ott is az ifjúsággal találkozunk szembe. A mulatozásra, könynyű szórakozásokra, legfeljebb ki» polgári életre tötekvő Hábetler-lányok élnek, sokan magukra Ismerhetnek bennük A gazdasági-társadalmi, fejlődés messze túlhaladta az emberek tudatának — nem ls mindig öntudatának — fejlődését. Ez a régi igazság kapott itt irodalmi megfogalmazást. Persze ezzel együtt jelentkezik a család, a házasság, a szerelem kérdése is, s ember legyen a talpán; aki világosan lát, ítéletet mond ebiben az összetett, sokarcú világban. Az író sem vállalkozik rá, csak közvetett formában. És hogy az élet még jobban a maga egészében mutatkozzék, felvonultat az író néhány jellemző figurát a másik táborból is, a lezüllött, deklasszálódott társadalmi rétegek képviselőit, akik már csak szavakban ellenkeznek, szívükben örülnek az alkalmazkodás kétségkívül megadatott lehetőségeinek. A Rozsdatemető nem „irányregény". Formájában hasonlít a polgári középműfajok alkotásaihoz, amelyek fölvillantanak ugyan társadalmi problémákat, de megoldásra, mélyebb elemzésre nem vállalkoznak. Ám az akkori és a mai olvasó között nagy a különbség. £;s, tán ebben „v«l F

^es regényének ereje. Nem a szenzáció, nenj. elsősorban a szórakozás, hanem ar felismerés, az önmegismerés a hatása az olvasók körében. Az író úgy csoportosította a tényeket, hogy az olvasó kénytelen levonni következtetéseket. Pék Mária és férje nyomorult, küzdelmes élete a kapitalista múltban és a fiatalok könnyelmű nemtörődömsége a mai szocialista élet* ben minden kommentár nélkül, a párhuzamba állítás rendkívül egyszerű, de hatásos eszközével mutat rá a feladatra: értékeljük és tanítsuk meg az embereket értékelni nemes célokért dolgozó társadalmi rendünket. A látszólag sötét kép megrajzolásával s a polgári tealista regény műfajának felújításával, illetve megfelelő alkalmazásával a Rozsdatemető az irodalom sablonos megoldásának temetője ls. Van egy kis rész ebben az életet sugárzó könyvecskében, amely szinte szemünk elé varázsolja Hábetlerók családi életét. Pék Mária szidja Jani fiát, mert pelenkát mos, ami asszony dolga. S az öregasszony ezt mondja: „No, lányom, te Jól imádkoztál, mert ilyen bolond férjet nem találsz még egyet." Igen jő helyen van ez a mondat a könyvben, és bár megmaradna ez a friss, közvetlen, Igaz ábrázolásra törekvés Fejes további, nagy érdeklődéssel várt műveiben. A Rozsdatemető a kisember regénye, az óriás-fej főváros minden vidékről felszívott és lassan saját képére formált embertömegének rajza egy kiragadott családon keresztül. A Hábetler név is az ábrázolás eszköze: nem valamiféle magyarosított név, hanem egy a száz- ós százezerből. A ROZSDATEMETŐT nem nehéz színpadra vlnní, a dramaturgnak nincs sok dolga vele: szinte regényszínmű, vagy színmű-regény minden különösebb beavatkozás nélkül. A budapesti Tháiia Színház az új, a kísérletezések teátruma nagy sikerrel játssza a regény színmű-változatát. A nézőtér szinte az egész könyvet hallhatja, láthatja. Ahol nem szereplők adják elő a történetet, ott a mesélő köti össze a színpadon futó cselekmény-szálakat. Néha a nem-dramatizálás a legjobb dramaturg-munka. A színészek teljesen átérezték az emberi sorsokat. Illúziót és rozsdát temet a Rozsdatemető — úgy is mint regény és úgy is mint színdarab. KÄFER ISTVÁN 0] SZÔ 10 * 1984. július 23,