Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-19 / 199. szám, vasárnap

Ä szakképzettség társadalmi jelentősége »...A fejlődés annál sikeresebb lesz, minél gyorsabban emelkedik a dolgozók szakmai és általános képzettsége, minél sokoldalúbban emelkedik kulturális színvonala és mélyül el a munka szocialista jellege. Ezért tulajdonítunk oly nagy jelentőséget a dolgozók művelődésének" — mondja a CSKP Központi Bizottságának és a Nemzeti Front Központi Bizottságának választási nyilatkozata. Legutóbbi cikkünkben kifejtettük az anyagi érdekeltség szerepét a mezőgazdaságban. Az anyagi érdekeltség fontos tényező a szocialista társadalom termelőerőinek fejlődésében. Észszerű kihasználását — ahogyan azt a XII. pártkongresszus meghatározta — B népgazdaság intenzív fejlődésére toell irányítani. Nincs más választás, mint a népgazdaság intenzív fejlődése Ä XII. pártkongresszus rámutatott, hogy az utőbbi években felmerült problémák fő oka a népgazdaság extenzív fejlődése. Ez a megállapítás lényegbevágó ugyan, de általános. Ezért a népgazdaság intenzív fejlődését meghatározó konkrét javaslatokra van szükség a további előrehaladás feltételeinek biztosítására, vállalati, ágazati és népgazdasági szempontból egyaránt. Röviden vázoljuk, miről Is van szó. 1950—1960 között a munkatermelékenység csaknem 100 százalékkal, vagyis évente átlag több mint 7 százalékkal növekedett. Többek közt ez a tény is megtévesztett bennünket, és a múltban nem gondolkodtunk el eléggé népgazdaságunk fejlődésén az intenzivitás szempontjából. A népgazdaság intenzív fejlődésének ismérve ugyanis éppen a társadalmi munkatermelékenység növekedése. Ma mégis azt kell megállapítanunk, hogy gazdasági életünket az extenzív fejlődés jellemezte, ami az utőbbi években már a munkatermelékenység alakulásában is megmutatkozott. A nemzeti jövedelem indexe az előző évhez hasonlítva 1961-ben 106,1 volt, 1962-ben már csak 100,4, majd 1963-ban 100 alá csökkent. Az utóbbi években tehát (más tények is tanúskodnak erről) szembetűnően lassult a társadalmi munkatermelékenység fejlődése. Ez a helyzet mindenekelőtt népgazdaságunk strukturális fejlődésével, a műszaki fejlesztéssel, a termelés társadalmi megszervezésével, és a nemzetközi szocialista munkamegosztással függ össze. Nézzük konkrétan, mit jelent például gépiparunk szerkezeti átépítése. Ismeretes, hogy gépipari termékeinknél alacsonyabb kiviteli kilogrammárat érünk el, mint a fejlett tőkés országok. Ha például elérnénk a nyugati átlagot, ez több mint kétmilliárd koronát jelentene a népgazdaság számára. A másik legfontosabb iparág a vegyipar. Évente háromnegyed milliárd korona értékű gyapotot importálunk, és néhány százmillió koronáért gyapjút. Műszáltermelésünk fejlesztésével lényegesen csökkenthetjük a behozatalt. Ugyanez vonatkozik a műanyag- és műtrágyagyártásra stb. A népgazdaság intenzívvé tétele érdekében a többi iparágban ls hasonlóan kell eljárnunk: a kohóiparban ésszerű termelési programról, a mezőgazdaságban a földalap teljesebb kihasználásáról, a feldolgozó iparban a műszaki felújításról van szó. Ezzel kapcsolatban napirendre kerül a népgazdaság szempontjából nem rentábilis üzemek fokozatos felszámolása, és az ezzel kapcsolatos bonyolult, főleg szociális kérdések (a munkaerők átcsoportosítása, az idősebb korú munkaerők kihasználása stb.) megoldása. Az Intenzív fejlődéssel kapcsolatban meg kell oldani a termelőerők ésszerű területi elhelyezését ls, hogy az egységes csehszlovák szocialista népgazdaság érdekében maximálisan kihasználjuk a területi, természeti és gazdasági forrásokat. Közös nevező: a szakképzettség Egyenes választ adunk az olvasó jogos kérdésére, hogy összefüggnek-e az elmondottak a szakképzettséggel. Igen, összefüggnek. Olyan igényes problémákról van ugyanis szó, amelyeket csak szakképzett munkaerőkkel lehet megoldani, a központi irányítástól az iparágakon, a vállalatokon, az üzemeken keresztül a munkásokig. A népgazdaság intenzívvé tételének egyik legfontosabb feltétele a szakképzett munkaerők ésszerű kihasználása. Éppen ezért foglalkozunk a problémával, a szakképzettséggel. Csak aki nem akarja, az nem látja a szocializmus egyik legfontosabb előnyét: hogy nálunk a műveltség, a szaktudás megszerzésére korlátlanok a lehetőségek. 1955—1962 között négy százalékkal növekedett a dolgozók létszáma a népgazdaságban, míg a főiskolai és a középiskolai végzettségű szakembereké 66, illetve 77 százalékkal. Ezek az egyébként jő eredmények azonban nem kápráztathatnak el bennünket. A szakképzettség és a a szakemberek kérdése mindenekelőtt két problémára hívja fel a figyelmet: a szakképzett munkaerők ésszerű öszszetételére és célszerű kihasználására. A szakemberek részaránya a népgazdaságban (százalékban): összesen Főiskolai végzettséggel Középiskolai végzettséggel Ország -- o M g t/I « M ^ O C X o cd N vi m > S J§ 2 'ÍS S N c s o '33 v * 8® iSíuisi 00— C/3 O tu Cy •+-• ' •S g — m 'S en >• o c X o n M 2 a > •S -« ; N g o ta ! 3 j C J v Í5 SÍ .2 33 N ao— co O - « W N O •ä* 00 > >ea m 'ť tn >• o C X ° o N ~ =0 » — S -3 N E e O-fl u £ i3 S Ň M— CO ° Pí - 13 U Csehszlovákia 5,8 16,1 1,2 3,2 4,6 12,9 Szovjetunió 4 14,1 1,6 5,7 2,4 8,9 NDK Lengyelország 2,1 5,9 0,6 1,7 1,5 4,2 NDK Lengyelország 2,2 9 0,8 3,2 1,4 5,8 Szakemberek tekintetében az egészében kedvező mutatók ellenére bizonyos lemaradás tapasztalható. A főiskolai végzettségű szakemberek aránya nálunk alacsonyabb, mint a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban. A másik kedvezőtlen jelenség a szakképzettség „elherdálása", ami abban rejlik, hogy a szakemberek jelentős részé nem a képesítésének megfelelő helyeken dolgozik. Ez a tény lehetetlenné teszi a célszerű munkaerő felhasználását, ami pedig maximálisan hozzájárulna a társadalmi érdekek megvalósításához. A vegyiparban a főiskolai végzettségű szakemberek több mint 30 százaléka olyan beosztásban dolgozik, ahol nem szükséges az oklevél, viszont azokon a helyeken, ahol főiskolai végzettség szükséges, a dolgozók fele nem diplomás. Az építészszakembereknek csupán 68 százaléka dolgozik az építőiparban. Szlovákiában 1961-ben a mezőgazdasági szakemberek több mint 50 százaléka a mezőgazdaságon kívül tevékenykedett. Ugyanakkor Itt 2511 szakembert kell szerezni a mezőgazdaságba és 1963 októberéig C9ak 842-t szereztünk. A besztercebányai járásban 135 mezőgazdasági szakember dolgozik más ágakban. Hasonló a helyzet a többi termelési ágban is. A szakképzettség elherdálásának valóban komoly problémájáról van szó, méghozzá akkor, amikor szakemberhiány van. A szakképzett munkaerők kihasználása társadalmi probléma, ezért nem részleges intézkedésekre, hanem a probléma alapvető megoldására van szükség. Mindenekelőtt a szakemberek jobb kihasználásának lehetőségét kell vizsgálni, kutatni e téren a jelenlegi kedvezőtlen helyzet okait, főleg ha szubjektivizmus jelelt fedezzük fel. Gyakran előfordul, hogy szakképzettség nélküli dolgozók igyekeznek háttérbe szorítani a főiskolát végzetteket, hogy ne kelljen lemondaniuk kedvező beosztásukról. Az ilyenek persze az egész társadalomnak kárt okoznak. Ésszerűbben kell eljárni a főiskolát végzettek elosztásában, és céltudatosabban kell kiválasztani az embereket a különböző esti és levelező tanfolyamokba. Szlovákia és a szakképzettség A szakképzetség problémája különösen időszerű Szlovákiában. A tőkés rendszer következményeként alacsony volt a műveltség és a szakképzettség színvonala. Ezen a téren ls nagy volt a lemaradás a cseh országrészekkel szemben. Szlovákiában a termelőerők gyors fejlődése, Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális elmaradottságának felszámolása kétségtelenül összefügg a műveltség és a szakképzettség gyors növekedésével. 1963 elején Szlovákiában ezer lakosra 45 (35 középiskolai és 10 főiskolai végzettsé gü), 1000 alkalmazottra 120 (93 + 27) szakember jutott, 1000 szakember közül 773 középiskolát, 227 főiskolát végzett. Ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk az országos, Illetve a cseh országi adatokkal, a következő képet kapjuk: 1. Szlovákiában ezer szakember közül 227 főiskolai végzettségű, míg Csehországban 183. Ám ha csak ezt vennénk figyelembe, helytelen követ keztetésre jutnánk. Ezért a következőket ls szemügyre kell venni: 2. A szakemberek számát tekintve Szlovákiában a helyzet még elég kedvezőtlen. 1000 lakosra 45 — Csehországban 72, 1000 alkalmazottra 121 — Csehországban 151 szakember jut. 3. Különbség van Szlovákia és Csehország között a szakképzettség összetételében is. Csehországban 1000 szakember közül 456 műszaki dolgozó — Szlovákiában 448. Ez a különbség az alkalmazottakhoz és a lakossághoz viszonyítva nagyobb: az első esetben 69:53, a másodikban 33:20. Azért ismertettük ilyen apróléko san a tényeket, mert rá akarunk mutatni, különösen a sajtó helytelen tájékoztatására ebben a kérdésben. Helytelennek tekintjük a szlovákiai termelőerők fejlődésének általában jó eredményeit lebecsülni azzal, hogy felnagyítjuk Szlovákia fejlődési problémáit, hiányosságalt. Ugyanakkor helytelen az az eljárás, amikor nem összefüggéseikben vizsgáljuk a problémákat, csak egy mutató alapján vonjuk le a következtetéseket. Meg kell találni a helyes arányt, amely kizárja a szélsőségeket a szakképzettség kérdésében. Ne egyszerűsítsük le az összetett kérdéseket A szakképzettség növelésének problémája, bár közvetlenül érinti az embereket, távolról sem egyéni érdek. Egy vállalat szakember-ellátottsága társadalmi érdek. Társadalmunknak tehát nemcsak joga, hanem kötelessé ge is, hogy minden tagjától követelje a szakképzettség állandó növelését. További előrehaladásunk az emberek szakképzettségétől és a szakemberek ésszerű kihasználásától függ. Ma természetes az emberek abszolút többségének viszonya a szocialista társadalomhoz és vezetőerejéhez, a párthoz. Az öntudatos ember megköveteli, hogy mindenki azon a helyen dolgozzék, ahol a legnagyobb szüksége van rá a társadalomnak. Az öntudatnak ezt a fokát csak a kommu nista társadalomban érjük el, de már ma kell formálódnia. Ha tíz körömmel ragaszkodom a vezetői álláshoz, amikor nincs megfelelő szaktudásom, és minden igyekezetem ellenére sem végzek jó munkát, akkor önző magatartásommal a társadalmat károsltom meg, bizony hiba van öntudatom körül. E probléma bonyolultságára és komolyságára már Lenin rámutatott. Ezzel kapcsolatban felvetődik a szakképzettség értelmezésének kérdése. A szakképzettséget ugyanis néha egyszerűen a műveltséggel, illetve még szűkebben, az iskolai műveltséggel azonosítják. Ml a szakképzettséget a művelődéssel és a gyakorlati tapasztalatokkal szerzett ismeretek összességének tekintjük. A szakképzettség e két oldalát nem állíthatjuk szembe egymással, s nem emelhetjük egymás fölé. A főiskolát végzett mezőgazdasági mérnökről, aki most került ki az életbe, ugyanúgy nem állíthatjuk, hogy magas szakképzettségű, mint a tapasztalatokkal igen, de elméleti ismeretekkel nem rendelkező emberről. Ezért a szakképzettség problémáját nem egyszerűsíthetjük le a diplomára vagy a gyakorlati tapasztalatokra. A szakképzettség rendkívül összetett kérdés. E cikkben mindössze néhány problémát vetettünk fel, a többin még el kell gondolkodni. Ma főleg a szakképzettség minőségéről van sző, mert hazánkban a termelőerők gyors fejlődése következtében elsősorban a főiskolákból, a közép- és szakiskolákból kikerülők mennyiségét néztük. Ami azonban tegnapelőtt sokat jelentett, tegnap elég volt, ma pedig kevés és holnap egyáltalán nem Kielégítő. Komoly problémát okoz továbbá az Iskolákban a lemorzsolódás, a múltban nyert Ismeretek és a mai követelmények közötti különbség, a főiskolák színvonala, az egész iskolarendszer hatékonysága stb. A probléma Igen sok. Az olvasó ís gondolkodjon el fölöttük, hogy társadalmi szempontbői hasznos megoldást találjunk. VIKTOR PAVLENDA professzor v,fl i

VJ&

vjt!. ' ~ Iskolába megy a gyerek... A gyermek életében igen nagy változást okoz a hatodik életév betöl-, tése. Véget ér az úgynevezett szabad életforma, és a gyermek a játékok világából kilép az életbe! Minden család élétében ünnepnap, amikor az elsős kisgyerek először indul el az iskolába. A gyermek is, a szülő ls tele van ilyenkor boldog izgalommal, várakozással. Milyen is lesz az iskolai élet? Mit rejteget magában, örömet, bánatot? A tanulás, az új ismeretek szerzése, a gyermeket érő sok új benyomás erősen hat a gyermek lelki életére. Ezért fontos, hogy a kis elsőosztályos ne a rettegés, a félelem érzetével lépjen be az iskolába, ahol szeretettel vár rá a tanító, hogy a kis önző emberkéből közösségi embert faragjon. Az elsősök csoportja olyan, mint egy nagy, kusza, színes gombolyag, s a nevelőnek meg kell találnia minden egyes szálat ahhoz hogy ezt a kusza gombolyagot kibogozza. Ebben a súlyos, felelősségteljes munkában a szülőnek ls segítenie kell. A szülőre hárul az a feladat, hogy előkészítse gyermekét az iskolai életre. Hogyan történjék ez? A gyermeket szépen, fokozatosan meg kell ismertetni, sőt megbarátkoztatni azzal a gondolattal, hogy majd iskolába kerül. Ha gyakran hall a családi otthonban az iskoláról, az iskolai élet szépségéről, öröméről, arról a sok új csodáról, amit az iskola nyújt, akkor igen vonzó lesz számára az iskolába járás gondolata. Helyes, ha a szülő már a beiratkozáskor magával viszi gyermekét. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor a legfélénkebb gyermek is felenged egy kicsit. Pedagógusi pályafutásom alatt alkalmam volt különböző típusú gyermekeket megfigyelni a beiratkozásoknál. Van olyan gyermek, aki tágranyílt szemmel figyel és mindent elraktároz magában, de meg nem szólal. A másik riadtan szorítja édesanyja kezét és csak akkor nyugszik meg, amikor belefelejtkezik egy-egy kép nézésébe. Találkoztam bátor fellépésű gyermekkel is, akit minden érdekelt, mindent tudni akart, és értelmes feleleteket adott a hozzá intézett kérdésekre. Milyen könnyű volna a pedagógus, de a szülő dolga ls, ha minden gyerek ilyen bátran lépné át az iskola küszöbéti Az iskola fogalmának megismertetésében és megszerettetésében igen fontos szerepe van az óvodának. Az óvodában a gyermek már kis közösségben él, ami az iskolai osztályközösség előkészítője. Az óvodában megszokja a napirendet, ami viszont az iskolai rend elsajátítását készíti elő. Az óvoda rendszeres oktató- nevelő munkát végez, tehát érthető, hogy az óvodából az iskolába kerülő gyermek sokféle szempontból előnyben van az egyenesen a családból kikerült gyermekkel szemben. Az óvodás gyermek biztosabban mozog, bátrabb a fellépése. Bővebb a szókincse, a kérdésekre egész mondattal felel. Ismeri a színeket, biztosabban kezeli a ceruzát és az ecsetet, fejlettebb a kézügyessége, jobb a ritmusérzéke, tisztábban szolmizál. Az óvodába járó gyermek az óvodai tanítás utolsó évében többször ellátogat az Iskolába. Megismeri az osztály belsejét, az első osztályosok játékos őráit. Beül a padokba és szinte vágyat érez, hogy már ő is tudjon írni, olvasni, számolni. A gyermeket ugyanis minden érdekli, ami új, amit ő még nem tud. Sajnos, nem minden gyermek járhat óvodába, ezért az iskolai élet előkészítése sok esetben a család feladata. Az iskolával kapcsolatos családi vélemények nagy hatást gyakorolnak a gyermek érzelmi életére. A lelkiismeretes szülő igyekszik okosan és jól előkészíteni gyermekét erre a változásra. Fontos, hogy felébressze gyermekében az iskolábajárás vágyát. Beszélgessen gyermekével saját gyermekkori élményeiről, Iskolájáról, tanítójáról. Idézzen fel egy-egy kirándulást vagy iskolai ünnepélyt. Szerettesse meg a szülő már előre a tanltőtl Beszéljen sokat az iskolai élet szépségéről, de ne fessen róla túlságosan rózsás képet a gyermek elé, hanem tudatosítsa a gyermekben azt is, hogy az iskolában komoly munka folyik, aminek elvégzéséhez szorgalomra, kitartásra van szükség. A hatéves gyermek sokat kérdez, mindenre kíváncsi. Az iskola munkáját és gyermeke szellemi fejlődését egyaránt gátolja az a szülő, aki rest felelni a hozzá intézett kérdésekre, és „ne kérdezz folyton", vagy „hagyj békén" felkiáltásokkal Igyekszik kitérni a válasz elől! A gyermek azért kérdez, mert kívánja, hogy foglalkozzanak vele. S addig ismétli a kérdést, amíg választ nem kap. Az Igaz, hogy hatéves gyermeknek nem lehet mindig mindent megmagyarázni, de érdeklődő kérdéseire akkor Is felelni kell, pl így: „Ezt most te még nem érted, de majd megtanulod az iskolában " Ezzel a válasszal is fokozzuk a gyermek érdeklődését az Iskola iránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy meglepően alacsony az óvodát nem látogató gyermekek műveltségi színvonala. Hiányos a szókincsük, bl-; zonyos alapfogalmakkal sincsenek tisztában, pl. az előtt, után, fölött, körül, oldalt, stb. jelentésével sem. Időpont-zavarokkal is küzdenek, amit az ilyen kifejezések bizonyítanak:' „holnap elmentem a nagymamához", vagy „este, amikor felkeltünk!" Iskolánkban kísérleti kérdéseket adtunk fel az óvodát nem látogató 30 első osztályosnak. A kérdések a következők voltak: Miért hasznos a cica? Mit eszik a tehén? Mi borítja a hal testét? Min terem a szőlő? Mikor érik a cseresznye? Az első kérdésre kilenc, a másodikra öt, a harmadik és negyedik kérdésre kettő, az ötödik kérdésre hét helyes feleletet kaptunk. Itt a bizonyítéka az előbb említett alacsony műveltségi színvonalnak, a szókincshiánynak, valamint a fogalomzavarnak. A szülő feladata, hogy megtanítsa gyermekét a dolgok helyes megfigyelésére, az összefüggések meglátására, ügy kell beszélgetni a gyermekkel, hogy a fogalmakat megértse, tisztán lássa. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a szülőnek valamiféle pontosan meghatározott jelenség-megfigyelési és szókincs-bővítési normát kell teljesítenie. Nem! Csak beszélgetnie kell a gyermekkel! Lehet beszélgetni arról, hogy mi van a lakásban, ml áll az ablak előtt, az ajtó mögött, ml van lent és mi van fent? Milyen színű a függöny, a terítő stb. Hasznos, ha a gyermekkel képolvasást végeztet a szülő. Mit látsz a képen? Mit csinál a néni? Milyen évszak van itt, látod, minden havas! A képolvasással a gyermek már gondolatainak rendezését ls gyakorolja. Az iskola már bizonyos önállóságot is megkövetel a gyermektől. Tudjon egyedül öltözni, cipőt fűzni! Tanulja meg rendben tartani dolgait, be tüdja tenni holmiját a táskába, tudjon szépen enni (a legtöbb gyermek nyltottcm szájjal eszik!). A gyermek előkészítése az iskolai életre nem azt jelenti, hogy a szülő előre tanítsa gyermekét írni, olvasni és számolni! Az Ilyen „Írni tudó" gyermek legtöbbször hibás betűalakokat ir, és helytelenül fogja a ceruzát, amivel igen sok fölösleges és nehéz munkát szerez tanítójának. A gyermek írogasson pontot, vesszőt, köralakot, de semmi esetre sem betűformát! Ügyeljen a szülő arra is, hogy a gyermek helyesen tartsa a ceruzát! Még helytelenebb, ha a gyermek az iskoláskor előtt megtanul olvasni. Nehéz és fáradságos az olyan gyermek tanítása, aki pl. rosszul tanulja meg otthon a mássalhangzók kiejtését, pl. Így: KÁ, BÉ, CÉ, vagy Kö, Pö, Gö, Sö. Ennek kiküszöbölése igen sok időt rabol el a tanítási órából! Ha a gyermek annyira érdeklődik egy-egy betűalak Iránt, hogy kérdésére felelni kell, akkor a mássalhangzót mellékhangzó nélkül ejtsük ki! Leghelyesebb, ha az annyira érdeklődő gyermeknek megmondjuk az egész szóképet, pl. Üj Szó, Trafik, Üzlet stb. Felesleges a gyermeket megtanítani a számsor gépies elhadarására, hisz e mögött nincsen tartalom. Ez nem számolás, csak számlálás. Elég, ha a hatéves gyermek 1—5-ig tud számolni, úgy, hogy érti is a mennyiségek fogalmát ós képes azokat akár az ujjain, akár bizonyos tárgycsoportokon megmutatni. Rossz szolgálatot tesz gyermekéneié és az iskolának is az a szülő, aki gyermekét ijesztgeti az Iskolával! A gyermek ezután úgy gondol az Iskolára, mint valami büntetőintézményre, ahol minden megnyilvánulást csak büntetnek, és Irtózik még az iskolábajárás gondolatától is. A gyermek minden ráhatást erősen megérez, úgy szívja magába a látottakat és a hallottakat, mint szivacs a vizet. Ezek a külső ráhatások nagyban befolyásolják a gyermek gondolkodásmódját is. Vigyázzon nagyon a szülő arra, hogy milyen színben tünteti fel gyermeke előtt az iskolát! Gondoljon arra, hogy az elhamarkodott, Ijesztgető kijelentéseknek Igen súlyos következményei lehetnek! A hétéves gyermek testileg és szellemileg ls megérett arra, hogy iskolába járjon, és megkezdje az ismeretek elsajátítását. Helyes előkészítés után bátran lépi át az iskola küszöbét, ami igen megkönnyíti a pedagógus munkáját! BÖSZÖRMÉNYI ILONA 1984. július 19. * 0j SZÖ 5