Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)
1964-05-21 / 140. szám, csütörtök
Pavel Pilát elvtárs 70 éves Kitüntetések" végleg elhárult o zeravsani veszély Alexander Dubček, a CSKP KB elnökségének tagja, az SZLKP KB első ttikára tegnap átadta az SZLKP Központi Bizottsága üdvözlő levelét Pavel Piláfnak, a CSKP érdemes tagjának, a Köztársasági Érdemrend tulajdonosának, aki most tölti be 70. életévét. Az SZLKP KB üdvözlő levelében nagyra értékeli Pavel Pilát sokéves részvételét a párt és a munkásosztály harcaiban, a kapitalista elnyomás és a fasizmus ellen, valamint a dologzők jobb életéért folytatott küzdelemben! Pavel Pilát 1923 óta tagja a CSKPnak, s a vörös szakszervezetekben ls dolgozott. A burzsoá köztársaság idején sztrájkok és tüntetések szervezéséért, s az SZLKP illegális munkájában, valamint a fasizmus elleni harcban való részvételéért többször börtönbe vetették. Dr. h. c. Alexander Horák, a Bákevédők Szlovákiai Bizottságának elnöke Pavel Piláfnak átadta az elnökség üdvözlő levelét, amely értékeli a békemozgalomban végzett fáradhatatlan tevékenységét. Köztársaságunk elnöke Munkaérdemrenddel tüntette kl Jan E. Koula mérnököt kiváló pedagógiai és építőművészen tevékenységéért. Az érdemrendet tegnap délelőtt dr. Cestmlr Clsaf Iskola- és kulturálisügyi miniszter nyújtotta át a kitüntetettnek a prágai Kolovrat-palotában. v s :«r A köztársasági elnök Karol Buflčnak, az Egyesült Erősáramú Elektrotechnikai Üzem igazgatójának 50. születésnapja alkalmából „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta. (CTK) Megjutalmazzák a legjobbakat A CSKP KB dolgozóinak Ülést tartott a községfejlesztési kormánybizottság küldöttsége SZÓfiátla UtaZOtt Hazánk lakosai az első negyedév folyamán csaknem 10 millió óra társadalmi munkát végeztek a városok és faivak fejlesztése érdekében, egynegyedével többet, mint tavaly az első három hónapban. Az eredményeket tekintve a szlovákiai kerületek példamutató munkát végeztek. A községfejlesztési kormánybizottság titkársága tegnapi ülésén a lakosság társadalmi munkájának időszerű feladatairól tárgyalt. Többek közt rámutatott, hogy a város- és községfejlesztési mozgalomnak gondot kell fordítania a főútvonalak mellett fekvő erdők tisztaságára, a turistaközpontok, a fürdő- és üdülőhelyek környezetének szépítésére és tisztántartására. A községfejlesztési kormánybizottság a Z-akcióban elért idei legjobb eredményekért megjutalmazza a három legjobb kerületet, továbbá 5 járást, 11 várost és községet, valamint több kollektívát és egyént. A legtöbb órát ledolgozó brigádosok bronz-, ezüst- és aranyjelvényt kapnak. Szlovákiában díszjelvénnyel, oklevéllel és tárgyi ajándékokkal jutalmazzák azokat a legjobb kerületeket, járásokat, kollektívákat, és egyéneket, amelyek, 111. akik a legjobb eredményeket érik el a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának tiszteletére folyó kötelezettségvállalási mozgalomban. + A Központi Szakszervezeti Tanács tegnap kiadott nyilatkozatában támogatja a spanyol dolgozók harcát, akik béreik emeléséért, élet- és munkafeltételeik megjavításáért, alapvető szakszervezeti és demokratikus jogaik biztosításáért sztrájkolnak. Emil Kunz, a prágai Mezőgazdasági Főiskola prorektora, a CSTA levelező tagja tegnap a Karolinum nagytermében ünnepi ülésen František Lom tanárnak a gazdasági tudományok doktori oklevelét, tizenhét szakdolgozónak pedig a gazdasági és mezőgazdasági-erdészeti tudományok kandidátusi oklevelét adta át. ~k A Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöksége tegnapi ülésén a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság szlovákiai tanácsának és a bratislavai Technika Házának tevékenységéről szóló beszámolót tárgyalta meg. Megállapította, hogy a tudomány és a technika fejlesztési tervének teljesítése során emelkedik a- Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság és a Technika Háza munkájának színvonala. •k Tegnap Prágából Bratislavába érkezett Sonja Karass neves kaliforniai békemozgalmi és szakszervezeti dolgozó. Karass asszony a Csehszlovák Nőbizottság meghívására érkezett hazánkba Hágából, ahol a NATO tagállamai nőküldöttségeinek tagjaként tiltakozott e szervezet háborús célkitűzései ellen. •k A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség küldöttsége — 14 napos szovjetunióbeli látogatás után — tegnap visszatért Prágába. A küldöttség Jozef Valónak, a Nemzetgyűlés alelnökének, a CSSZBSZ Szlovákiai Bizottsága elnökének vezetésével Moszkvában, Leningrádban, Kijevben, Harkovban és másutt részt vett a hazánk felszabadulása 19. évfordulója alkalmából Rendezett ünnepségeken, (CTK) Tegnap a kora reggeli órákban Szófiába utazott a CSKP KB dolgozóinak küldöttsége, amelyet Jan Sírnék elvtárs, a CSKP KB ideológiai osztálya vezetőjének helyettese vezet. A ruzynéi repülőtéren a küldöttség tagjaitól Jaroslav Hes elvtárs, a CSKP KB ideológia! osztályának vezetője búcsúzott. Jelen voltak a Bolgár Népköztársaság prágai nagykövetségének képviselői is. Választási gyűlés a Kelet-szlovákiai Vasműben A Kelet-szlovákiai Vasmű építői és dolgozói tegnap üdvözölték körükben Michal Sabolčík elvtársat, az SZLKP, KB titkárát, akit a Košlce-nyugat választókerületben képviselőnek jelöltek a Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba. Michal Sabolčík elvtárs délelőtt megtekintette a nagy kohászati üzem építkezését és egyes részleteit. Délután gyűlésen mutatkozott be választóinak. Beszédében főként népgazdaságunk és a nemzetközi munkamegosztás problémáival, a nők foglalkoztatottságának kérdéseível, a košicei új lakótelepek fejlesztésével és más kérdésekkel foglalkozott. Sabolčík elvtárs a választők számos kérdésére válaszolt, (CTK) Ruth Seydewitz német írónő Moszkva (CTK) — Szerdán Moszkvában sajtóértekezletet rendeztek a zeravsani óriási földcsuszamlásról, amely az elmúlt hetekben a szovjet és a világsajtó érdeklődésének homlokterében állott. A sajtóértekezleten a a mentési munkálatok menetéről Jevgenyij Fjodorov, a munkálatok résztvevője számolt be. Fjodorov közölte, hogy április 24én 13 órakor történt a nagy földcsuszamlás, amely során a Zeravsan folyóba 20 millió köbméter kőzet zuhant. A földtömeg elzárta nemcsak a folyómedret, hanem az egész völgyet. A földcsuszamlást közvetlenül egy gyenge földrengés okozta, amelyet a katasztrófa előtt 20 perccel megállapítottak. A földtömeg a folyó medrében elérte a 70 m-es magasságot. Néhány napon belül a helyszínen megjelentek a szakértők. Kiszámították, hogy a csatornát május 11-ig el kell készíteni, különben a víz átfolyik a gáton. Megtették a szükséges Intézkedéseket és néhány faluból és városból kitelepítették a lakosságot. A mentőmunkálatokban több mint 2000 kolhozparaszt, néhány száz utász, számos buldozer-kezelő, hidrológus és más szakértő vett részt. Egy kilométer hosszú csatornát kellett vágni, helyenként 30 méter mélyet. A munkát erős robbanóanyaggal végezték és a fellazított földet buldózerek és kotrógépek helyezték át. Ily módon néhány ezer köbméter földet takarítottak el. A tó közben 7 km hosszúra és 300 m szélesre nőtt. Több tucat millió köbméter víz halmozódott Itt fel. Május 6-án épült fel a csatorna, és megkezdődött a mesterséges tó lecsapolása. A lefolyás azonban kisebb volt, mint az esőzésektől megduzzadt folyó vízbősége. Csak május 8-ról 9-re virradó éjszaka sikerült kibővíteni a csatornát, s akkor már 780 köbméter víz zúdult a tóból másodpercenként. Ettől a pillanattól a tó szintje csökkenni kezdett. Ma már a helyszínen csak egy kis tavat találhatnánk. A lefolyó víz eleinte nagy kőtömböket ls elmozdított. Ezek tönkre tettek egy hidat. Más kár nem keletkezett. A természeti katasztrófa színhelyén több szakértő maradt, akik javaslatot dolgoznak ki, mi történjék a nagy földtömeggel: Erősítsék-e meg ezt a természetes gátat és használják víztárolónak, vagy fokozatosan távolítsák-e el. Tiltakozás az USA újabb Kuba-ellenes lépése ellen Havanna (CTK) — A kubai külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott az Egyesült Államok kormányának döntése ellen, mely szerint korlátozzák a gyógyszerek és élelmiszerek szállítását Kubára. Az amerikai kereskedelemügyi minisztérium határozata alapján betiltották a gyógyszerek és orvosságok szállítását. Egyes esetekben a kereskedelemügyi minisztérium külön engedélyt adhat az Ilyen árufajták szállítására. A kubai Jegyzék hangsúlyozza, hogy az Ilyen döntésnek sem erkölcsi, sem politikai JogoTanácskoznak A tornaijai talajjavító vállalat egyik részlegének gépei nem kevesebb, mint 143 hektár területet csapolnak le a Balog völgyében az uzapanyiti határban. Képünkön Reis jános E—352-es baggeré,vei a főkanálist vájja. Tóth D. felvétele •k A Prágai Tavasz nemzetközi zenefesztivál alkalmából a prágai Lengyel Kulturális Központban árusítással egybekötött kiállítás nyílt meg „Lengyel zeneművek és hanglemezek" címmel. A kiállítás elsősorban a mai lengyel zeneszerzők műveit Ismerteti. •k A bolgár egészségügyi küldöttség csehszlovákiai látogatása végén tegnap az Egészségügyi Minisztériumban aláírták az 1964-re szóló csehszlovák—bolgár egészségügyi együttműködés tervét. •k Josef Odvárka tüzelőanyagügyl miniszter vezetésével hazánk vezető szénipari dolgozóinak kilenctagú küldöttsége kéthetes tanulmányi látogatásra a Szovjetunióba utazott. •k A Közlekedésügyi Minisztérium figyelmezteti az utazóközönséget,, hogy a Prága—Ceská Tfebová vonalon korlátozott a személyforgalom. A Kolín—ZáboFÍ nad Labem szakaszon javítási munkák folynak, amelyek pénteken, május 22-én az esti órákban fejeződnek be. A 7.-8. számú gyorsvonatok május 22-én kerülővel Havlíčkúv Brodon át közlekednek. •k Hétféle sterilizált húskonzervet ad piacra a legközelebbi napokban a modficei Dél-morvaországi Fruta Konzervgyár. * A Szlovák írók Szövetsége május 21-én 19 órai kezdettel a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házának mozitermében emlékestet rendez Peter Jilemnický nemzeti művész halálának 15. évfordulója alkalmából. + Az Állami Szociális Biztosító Hivatal [Štátni úľad sociálnlho zabezpečení) Praha-Smíchov, Krížová 25. címre írjanak azok a nyugdíjasok, akik Olaszországban voltak alkalmazásban. Közöljék pontos címüket, születési adatalkat, továbbá mikor és kinél dolgoztak Olaszországban, hol és milyen munkát végeztek, kaptak-e eddig Olaszországból járadékot és tudomásuk szerint hol voltak Olaszországban nyugdíjbiztosításra bejelentve. Az elhunyt nyugdíjas özvegye ls beküldheti a jelentkezést, '(CTK) — Bratislavában a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában tegnap Ruth Seydewitz német írónő a történelemben egyedülálló képzőművészeti alkotások rablásáról beszélt. A második világháború alatt a hitleristák több mint 20 000 képzőművészeti alkotást raboltak az eürópai nemzeti képtárakból. Linzben akarták létesíteni a világ legnagyobb képtárát. Az elrabolt alkotások között szerepelt Leonardo da Vinci egyik híres festménye ís. Az elrabolt alkotások legnagyobb részét a második világháború után a Salzburg melletti sóbányákban találták meg és visszaadták' az illetékes nemzeti képtáraknak. A fasiszták a művész! alkotások elrablásával is el akarták fojtani a szláv és más nemzetek kulturális öntudatát, A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének felhívása (CTK) — A Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége a múlt év végén felszólította mindazokat a csehszlovák állampolgárokat, akiken a hitleri fasiszták koncentrációs táboraiban orvosi kísérleteket hajtottak végre, hogy legkésőbb 1963 végéig Jelentkezzenek. Mindazoknak, akik jelentkeztek, űrlapot küldött a kártérítési igény bejelentésére. Sokan mindeddig nem küldték vissza az űrlapokat. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége ezért felhívja őket, hogy legkésőbb május végéig küldjék vissza a kitöltött űrlapokat. Egyidejűleg felhívja mindazokat a csehszlovák állampolgárokat, akiken fasiszta orvosok kísérleteket hajtottak végre, de ezt eddig nem közölték a szövetséggel, hogy minél előbb kérjenek űrlapot kártérítési igénytik bejelentésére, 111. írjanak a kővetkező címre: Sekretariát ústredného výboru sväzu protifašistických bojovníkov, Praha., Legerova 22. Űrlapot legkésőbb ez év május 31-lg lehet kérni. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének titkársága az említett időpont után nem küld írlapot. A rendesen kitöltött és a szükséges iratokkal alátámasztott űrlapokat legkésőbb 1964. június 30-lg kell beküldeni. A PORTUGÁL kormány Schulz dandártábornokot küldte Portugál Guineába, ahol a kormányzói hivatalt és egyúttal a Guineában állomásozó portugál fegyveres erők főparancsnok! tisztségét tölti be. Az előző kormányzó és főparancsnok leváltását a nemzeti felszabadító mozgalom elleni harc sikertelenségével magyarázzák. (CTK J a 18-hatalmi bizottság nyugati képviselői London (CTK) — Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Olaszország és Kanada képviselő! a 18-hatalmi leszerelési bizottságban május 27-én és 28-án Washingtonban tárgyalnak a leszerelésről folytatott eddigi tárgyalás eredményeiről. A genfi tárgyalásokat április végén szakították félbe és júniusban folytatják. A jugoszláv küldöttség befejezte látogatását az NDK-ban Berlin (CTK) — A jugoszláv parlamenti küldöttség befejezte NDK-beli látogatását. Berlinben közös nyilatkozatot tettek közzé, amely hangsúlyozza, hogy a tanácskozások az őszinte barátság és megértés légkörében zajlottak le, teljes volt a nézetegység a békeharc, a békés egymás mellett élés és a szocialista építés kérdésében. Magyar berendezések szovjet laboratóriumokba, Budapest (CTK) — A budapesti nemzetközi vásáron a Szovjetunió és Magyarország jelentős kereskedelmi egyezményt kötött. A Masinpriborintorg szovjet külkereskedelmi vállalat 5,5 millió rubel értékű mérőberendezést és másfajta készüléket rendel a Metrimpex magyar külkereskedelmi vállalattól 248 vegyészeti laboratórium számára. A magyar üzemek 118 laboratórium berendezését még ez évben elszállítják, a további 130-at a jövő évben. Hassel újból atomfegyvereket követel Hamburg (CTK) — Hassel bonni hadügyminiszter a nyugatnémet televízióban újból atomfegyvereket követelt a Bundeswehr számára. Követelését a Kelet felöl fenyegető állítólagos veszéllyel indokolta. Kijelentette: „Véleményünk szerint a NATO-nak be kell biztosítani, hogy ellen tudjon állni az esetleges Keletről jövő támadásnak. Ehhez a hagyományos fegyvereken kívül atomfegyverekre is szükségünk van." Érlel, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt alelnöke is támogatta Hassel követelését. Dr. Thomas Dehler, a szövetségi országgyűlés alelnöke Hassel kijelentésével kapcsolatban közölte: szovjetunióbeli körútja során olyan benyomást szerzett, hogy a szovjet vezető személyiségek és a szovjet nép békét akar. sultsága nincs. Mint ismeretes a legutóbbi határozat előtt az Egyesült Államok csupán gyógyszereket és élelmiszert szállított Kubába. A szovjet műszaki csapatok félmillió aknát szedtek fel Algériában Moszkva (CTK) — „Ha újból rám esik a választás, örömmel megyek mégegyszer Algériába" — jelentette ki Jurij Galkin ezredes, aki 1963 óta Algériában dolgozott az aknamezők ártalmatlanná tételénél. Munka közben tavaly súlyosan megsérült. Az algériai kormány segítségért folyamodott a szovjet kormányhoz az algériai—tuniszi és algériai—marokkói határon lévő 1800 km hosszúságú és több km szélességű aknamezők felszedésénél. „Tudtuk, hogy veszélyes munka vár ránk, de azzal is tisztában voltunk, hogy munkánk a testvéri algériai nép javára válik" — mondotta Galkin ezredes. 1963 óta a szovjet katonák félmillió aknát tettek ártalmatlanná 250 km hosszúságú területen. Sok algériai és szovjet katona hősies munkájáért kitüntetést kapott. Többen meg is sebesültek és mint tudjuk, Nyikolaj Pjaszkovszkij életét vesz. te. Mindenekelőtt az üzlet London (CTK) — William Black, a „Leyland" angol társaság elnöke a vállalat Kubára Irányuló autóbuszszállítmányaival kapcsolatban nyilatkozott az amerikai kormány törekvéseiről. Kijelentette, hogy az amerikaiaknak semmi joguk a felháborodásra, mert a „Leyland" társaság Kubára már 15 éve szállít autóbuszokat, „Éppen ellenkezőleg, a mi társaságunknak van joga a felháborodásra, mert az amerikaiak aljas módon kiszorítottak bennünket a pakisztáni piacról. Pakisztánnak kölcsönt nyújtottak, de azzal a feltétellel, hogy csak tőlük vásárol árut. Ettől kezdve pakisztáni piacaink eltűntek, mint a tavalyi hó." Nyugat-Németország a módosított Mansholt-tervet is elvetette Brüsszel (CTK) — A Közös Piac mezőgazdasági minisztereinek brüszszell ülésén Nyugat-Németország a módosított Mansholt tervet is visszautasította a gabonaneműek árának egységesítéséről a Közös Piac keretén belül. A nyugatnémet mezőgazdaságügyl miniszter nyilván a jövő évi parlamenti választások miatt vetette el a kompromisszumos javaslatot, míg a többi tagállam jóváhagyta. A gabonaneműek közös áráról július 2-án Brüsszelben tárgyalnak újból a Közös Piac mezőgazdaságügyl miniszterei. SZALAL jemeni elnök tegnap egyhetes látogatásra a Román Népköztársaságba érkezett. A vendégeket Gheorghiu-Dej, az Államtanács elnöke, I. G. Maurer, a Minisztertanács elnöke és más vezető személyiségek fogadták. (CTK) PARAGUAYBAN kormányellenes öszszeesküvést lepleztek le, jelentette be Edgár Insfran paraguayi belügyminiszter. Számos személyt letartóztattak. (CTK) • i . J ľ ÜJ SZÖ 2 * 1984. május 21. /