Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)
1964-05-19 / 138. szám, kedd
Epül az első csehszlovák atomerőmű A modern gazdaság energiahordozói kifogyó ban? • Az atomkorszak kezdete energia az atomból • Melyik reaktortípus győz? S Á világ energiaháztartása Az utóbbi években világszerte egy4500 MW Te gyakrabban és mélyrehatóbban vizsgálják a kérdést: milyenek tulajdonképpen a rendelkezésre álló energiakészletek? Az Ismert szén- és nyersolajlelöhelyeket, valamint a még kl nem használt vízierőket, mindezeket a megközelítően meghatározható mennyiségeket összeadták és szembeállították a várható energiaszükséglettel, amelyről teltették, hogy a következő évtizedekben hasonló mértékben fog nőni, mint az elmúlt évtizedben. Ilyen módon arra a megállapításra jutottak, hogy az ásványolajnak néhány évszázad, a szénnek pedig ugyanannyi évezred alatt ki keli merülnie. S mi több: a vlzierő nem helyettesítheti ezeket, mivel abszolút korlátja van, ugyanakkor már néhány évtized múlva a lehetőség határáig igénybe fogjuk venni. Ml lesz ezután? A helyzet semmi esetre sem kétségbeejtő. A modern gazdaság mai legfontosabb energiahordozói — a nyersolaj és a szén —, amellett, hogy kifogyóban vannak mint alapanyagok egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a vegyiparban is. A belőlük készülő nagyszámú termék nélkül már el sem tudjuk képzelni a mai életet. A szén és ásványolaj, mint a vegyipar nyersanyaga túlságosan értékes ahhoz, hogy továbbra ls az eddigi vagy még nagyobb mennyiségben elégessük, ezért új energiabázis után kell néznünk. Az első lépéseket már megtettük. Az atomfizika forradalmi felfedezései alapján megállapítottuk: Villamos energia termelésére feltétlenül előnyösebb lesz az atomenergia hasznosítása. Az atomkorszak küszöbén A későbbi nemzedékek történelemkönyvei nyilván 1954. június 27-ét tartják majd az atomkorszak kezdetének. Nem Hahn és Strassmann első uránmaghasítása vezette be ezt az új korszakot, nem az első atommáglya Chicagóban, vagy Hirosima és Nagaszaki elpusztítása, hanem a világ első atomerőmüvének megindítása. Ez az új műszaki „csoda" (ma ls megbízhatóan működik Moszkva közelében) három fő részből áll: a reaktorból, a hőkicserélőből és egy közönséges erőműből (áramfejlesztőből). A reaktorban 30 millió watt (rövidítve 30 MW; MW — megawatt) hőteljesitményt állítanak elő. A hőt vlz vezeti el, a vizet szivattyúkkal hajtják a reaktoron keresztül. Attól tartva, hogy a víz erősen radioaktívvá válik, miközben keresztülfut a reaktoron, nem közvetlenül használják a gőzturbina meghajtására, hanem előzőleg egy hőkicserélőn vezetik át, ahol egy másik vízkörnek adja le hőjét. Ennek a második vízkörnek a vize fokozatosan elpárolog és ezt használják a gőzturbina működtetéséhez. A világ első atomerőművének üzembe helyezésével persze nem állt meg a fejlődés. A szakemberek világszerte arra összpontosították figyelmüket, hogy a magtechnikai berendezések később kifejlesztett több alaptípusának üzemét gyakorlatilag hitelesítsék. Kezdetben kisebb teljesítményű magerőművek létesültek s ezenkívül kimondottan kísérleti jellegű reaktorokat is építettek. A tanulmányozás kimutatta, hogy gyakorlatilag kb. 20. típusú atomreaktor, illetve erőmű építése jöhet számításba. Ezeknek többségét már ki is próbálták. A legsikerültebbek közé tartoznak a grafit moderátort használó angol és francia atomerőművek, továbbá a szovjet és amerikai reaktorok, amelyek moderátorként és hűtésre is közönséges vizet használnak. Fokozatosan megindult aztán az Ipari méretű, 200—500 MW-os atomerűművek építése. \ világ legnagyobb magerőművét nemrégiben az angliai Hinkley Polntban helyezték üzembe. Teljesítménye 500 MW. A világ atomerőművei ma összesen mintegy 4500 MW teljesítményt nyújtanak. A legnagyobbak közé a Szovjetunióban a voronyezsi (420 MW) és a bjelojarszki (400 MW), Angliában a már említett Hinkley Point-i, a bradwelli (300 MW), hunterstoni (300 MW), berkeiey (275 MW), Calder Hall-i (180 MW), chapelcrossl Az első csehszlovák atomerőmű reaktorának metszete: 1 — acélköpeny, 2 — alumíniumtartály nehézvízzel, 3 — technológiai csatornák, 4 — üzemanyag elemek, 5 — hűtőzóna, S — az üzemanyagelemek állítható rúdjai, 7 — biztonsági zárórész, 8 — a gázszabályozás tolattyúja, 9 — a tolattyú hajtóműve. (180 MW), az USA-ban, az Indiana Point-í (160 MW) jankeei (150 MW), Olaszországban egy 200 és 230 MWos erőmű, Franciaországban a chinonl (170 MW) stb. atomerőművek tartoznak. A tüzelőnyag készletekben szegény országok a jövőben a magerőművek nyújtotta lehetőségeket akarják kihasználni energetikai iparuk fejlesztésére. Ilyen a helyzet Angliában és Franciaországban, de hazánkban és további kis országokban is. jelenleg Anglia építi a legnagyobb ilyen berendezéseket; 1970-ig minden évben üzembe kíván helyezni egy-egy nagy atomerőművet. Az első hazai atomerőmű szovjet dokumentáció alapján Trnava közelében, Bohunicén épül; energiatermelésen kívül kísérleti célokat is fog szolgálni. A szovjet program ugyanis — szem előtt tartva a szocialista országok szükségleteit is — a magerőművek több alaptípusának fejlesztését tűzi ki. Magerőművünk reaktora, amely nehézvízzel és gázhűtéssel fog működni (angol szakemberek szerint ez a megoldás a legelőnyösebbek közé tartozik) ezért lényegesen különbözik a szovjet és az NDK-ban befejezés előtt álló erőmű reaktorától. Első magerőművilnk 150 MW teljesítményt szolgáltat majd, vagyis mélbohunicei atomerőmű reaktorházának építése ICTK felvétele) tó társa lesz a szovjet, angol, francia, olasz és amerikai reaktoroknak. Reaktorát gázzal (C0 2) fogják hűteni. Ilyen reaktorokat áramfejlesztési célokra ez Ideig csak Franciaországban, Angliában és Olaszországban használtak. A szénsavgáz, amely ez idő szerint a legideálisabb a hőközlő anyaggal szemben támasztott követelmények szempontjából (kis neutronelnyelés, alacsony olvadáspont, magas forráspont, olcsó előállítási mód stb.) a reaktorban 450—500 Celsius fokra melegszik fel s 65 légköri nyomás mellett a gőzgenerátorba (hőklcserélőbe) kerül; itt a második vízkörben 30—35 atmoszféra nyomású túlhevített (mintegy 400 C°-os) vízgőz keletkezik. Atomerőművünkben szerkezeti anyagul a reaktornál és az első vízkörnél, vagyis az aktív zóna övezetében alumíniumötvözeteket, közönséges acélt és részben cirkóniumot fogunk használni. A tüzelőanyagelemek köpenyét magnézium és berillium ötvözetéből állítják elő. Az atomerőművek jövője A múlt évben a világ atomerőműveinek össztermelése elérte a 4500 megawattot, a XX. század végéig pedig nyilván ennek háromszorosára emelkedik. Ez idő szerint kb. 500 reaktort terveznek, illetve építenek, ezek közül 260 kísérleti és kutatási célokat fog szolgálni. A reaktor (és erőmű) formált a mindenkori alkalmazási cél határozza meg. Fő megkülönböztető vonásaik a különböző üzemanyagok vagy keverékek használata és a különböző hűtési lehetőségek. A folyékony nátrium például a vízhűtéshez viszonyítva feltehetően tízszeresére emelné a reaktor teljesítményét. A folyékony nátriumnak nem kell nagy nyomás alatt állnia, mint a víznek (csak 882 C°-nál kezd olvadni). Az első szovjetatomerőmű reaktora ún. grafitreaktor: főrésze nagy grafittömbből áll. Ezt a tömböt 60 függőlegesen elhelyezett csatorna szeli át, amelyekben az üzemanyagot (dúsított urán 235) tartalmazó csövek helyezkednek el. Érdekes típust képvisel az ún. vizforraló reaktor. Itt már nem használnak átáramló hűtőfolyadékot (vagy hűtőgázt), amely a hőkicserélőben gőzzé változtatja a vizet, hanem valamilyen folyadékot közvetlenül gőzölögtetnek el. Egy további különleges,' bár valószínűleg csak kísérleti reaktortípus az úgynevezett homogén-reaktor. Az ilyen reaktorokban az üzemanyag-elemek, a moderátor és a hűtőanyag nem egymástól elválasztott építőelemek, hanem egy folyékony üzemanyagban vannak egyesítve. Erre a célra uránszulfátot oldanak fel nehézvízben, vagy közönséges vízben olyan uránsót, amelyet erősen dúsítanak urán 235-tel. A homogén reaktorok alkalmazása különböző előnyökkel járna: az üzemanyagot védő köpenyt a hűtőanyag nem támadhatja meg, a folyékony üzemanyagokat könnyebben meg lehet tisztítani a hasadási termékektől, amelyek a mag hasadásakor keletkeznek stb. (A mai reaktoroknál az az egyik legnagyobb nehézség, hogy az üzemanyagelemekből a még használható uránt újból ki kell választani és megint fémalakra hozni.) Azt, hogy az atomerőművek melyik típusa lesz az uralkodó a jövőben, semmi esetre sem lehet előre megmondani. Minden, ma már létező, építés alatt álló, vagy tervezett atomerőmű alapjában véve egy-egy nagy kísérlet. Ezekből kell kifejlődniük a műszakilag és gazdaságilag leghasználhatóbb formáknak. Az első csehszlovák atomerőmű szintén e kísérletsorozat egyik része. Űj tengervízi radioaktivításmérő Moszkva (CTK) — A Szovjetunió Tudományos Akadémiája geokémiai és analitikus vegytani intézetének dolgozói olyan új mérőeszközt szerkesztettek, amely a tengervízbe jutott atomipari hulladék legcsekélyebb radioaktív sugárzását ls megállapítja. Jóllehet a tengerek vizében aránylag csekély a radioaktív hulladék mennyisége, mozgásuk iránt mégis nagy érdeklődést tanúsítanak a tudományos dolgozók, mert e hulladék mennyisége közvetlenül befolyásolja az ócBánnk "adioaktlvitásának fokozófl^-V a. Budapesten most építik újjá az Erzsébet hidat, amelyet a németek a második világháborúban tönkretettek. Az új hidat novemberben adják át a forgalomnak. {CTK — MTI felvétele) PRÄGÄBAN június 15. és 20. között lesz a dolgozók II. rövidfilm-fesztiválja, amelyen 28 filmet mutatnak be. A FRANCIA TECHNIKA vívmányait szemléltető rövidfilmek hetében 44 filmalkotás kerül bemutatásra csehszlovákiai szakemberek előtt. A filmhetet nemcsak Prágában, hanem Bratislavában is megrendezik. ARVABAN, Liptóban ás a Garam íelső folyása mentén szabadtéri múzeumok létesülnek, ahol jellegzetes parasztházakat és egyéb — a szlovák falu történelmi fejlődését szemléltető épületeket állítanak fel. AZ ETNA középső kráteréből állandóan ömlik a láva, amely óránként 20 km-es sebességgel folyik le a tűzhányóról. Az izzó lávafolyam eleje azonban gyorsan lehűl, sűrűsödik, úgyhogy óránként már csak 100 m-es sebességgel nyomul tovább, azután teljesen megkeményedik. PORT SAIDBAN megnyílt a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság gazdasági és műszaki együttműködését szemléltető fényképkiállítás. EGYRE DRÁGÁBB az orvosi, de különösen a kórházi kezelés az USA-ban. A legutóbbi tíz évben napi 18,25 dollárról 38,83 dollárra emelkedett a kórházi kezelés ára. EGY LENGYEL HAjOGYÄRBAN a jövő évben fejezik be a csehszlovák kereskedelmi hajóraj tizenharmadik — 14 500 tonnás — tengeri hajóját. A KÖZPONTI SZAKSZERVEZETI TANÁCS meghívására a májusi ünnepségeken hazánkban részt vett ghanai, guineai, nigériai, kongói és algériai szakszervezeti küldöttségek tegnap elutaztak Prágából. A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLET züldségkereskedelmi igazgatósága eddig 4618 tonna dinnye szállítására kötött szerződést a termesztőkkel. A fogyasztók igényeit azonban ez a mennyiség sem elégítheti ki. Ezért külföldről is nagy mennyiségű görög és cukordinnyét hozunk be. A Naess Texas nevű amerikai tartályhajó 25 000 tonna folyékony ként szállít Rotterdamba, A folyékony ként szállítás közben mintegy 125 C hőfokon kell tartani. Ez az első eset, hogy ily módon cseppfolyósán tartott ként szállítanak az Atlanti-óceánon Amerikából Európába. Egy Spanyolország felé tartó holland teherhajó ismeretlen nemzetiségű hajóval ütközött össze a Gibraltári tengerszorosban. A holland hajó elsüllyedt, legénységét egy angol hajó vette fedélzetére. Mozambiqueban szombaton, május 16-án hegycsúcsba ütközött a portugál légihaderő egyik repülőgépe és lezuhant. A repülőgép négy tagú legénysége életét vesztette. A POVAŽSKÁ BYSTRICA-i Vízierőmű építkezésén befejezték a harmadik turbogeneráior üzembe helyezését előkészítő munkákat. E turbogeneráior sikeres próbaüzemeltetése után teljes lesz a vízierőmű teljesítőképessége. | A kelet-csehországi Semtíni Vegyiüzem szocialista munkabrigádja már hosszabb ideje levelezik Nyikolaj Dubrovszki] szovjet altábornaggyal, akit e napokban vendégül látott. A szovjet vendég két napot töltött Semtínben a szocialista munkabrigád hozzátartozóinak körében. ADOLF SVOBODA, Prága főpolgármestere tegnap fogadta a szovjet ifjúsági küldöttséget, amely Sz. P. Pavlovnak, a lenini Komszomol központi bizottsága első titkárának vezetésével látogatott hazánkba. Rosszakaratú könnyelműség áldozata. A Chomútov és Űdlice közötti úton Jan Hubcej azzal szórakozott, hogy az esti órákban zseblámpájával, gépjárművek vezetőinek szemébe világított. Egy így megvakított motorkerékpáros elvesztette uralmát a jármű felett, nekirohant Jan Hubcejnek, aki — bár azonnal kórházba szállították — belehalt sérüléseibe. Súlyosan megsebesült a motorkerékpáros és a hátsó ülésen vele utazó társa is. A KGST vegyipari, gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési állandó bizottsága e napokban rendezte meg Bratislavában a szakemberek értekezletét, amelyen bolgár, magyar, NDK-beli, lengyel, román, szovjet és csehszlovákiai küldöttek tárgyaltak időszerű szakmai problémákról. • Leni Riefenstahl 57 éves filmrendező, Hitler bizalmas ismerőse, az 1936-ban készült olimpiai film, női rendezője elhatározta, hogy újból porondra lép... A tokiói szervező bizottságtól riporterigazolványt kért és meg is kapta. • Tádzsikisztánban csehszlovák filmfesztivált rendeztek, melynek keretében 800 tadzsikisztáni moziban vetítettek csehszlovák filmeket. A legnagyobb sikert A felsőbb szempont, Üzenet az élőknek, A gyáva, és a Menekülés az árnyékból című filmek aratták. oom Kedd, május 19. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HV1F.Z DA: Az Ezflst tű klncsa (NSZK) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Vőlegény 250 rúpiáért (Indiai) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: En és a gengszter (angol) 10.30, 13 30, 16, 18.30, 21, METROPOL: 90 perc Meglepetés (cseh) 15 30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Az '.ľolsô előtti ember (magyar) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Szélvihar (Jugoszláv—francia) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: A vadöc Borbála (cseh) 22, MIER: Lucia (cseh) 16.30, 19, OBZOR: Vörös kocsma (francia) 18, 20.30, PARTIZÁN: Meglepetések é|szakája (olasz) 17, 19.30, MÁJ: A szerelem és a másodpilóta (NDK) 18, 20.30, MLADOSÍ: Egy szélhámos vallomásai (NSZK) 17.30, 20, ISKRA: A prágai tréfacsináló (szovjet) 17.15, 19.45. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVANEn és a gengszter (angol), PARTIZÁN: Vélt bűntett (angol), TATRA: Vigyázat La Tour (francia), ŰSMEV: A lázadás vége (jugoszláv), DUKLA: Kísértetkastély Spessartban (NSZK), FILMBARÁTOK KLUBJA: Csatorna (lengyel). SZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ: A Juhász felesége (19), KIS SZlNPAD: Pulyka (19), ÚJ SZlNPAD: A denevér (19.30), ZENEI SZlNHÁZ: Századunk zenéje (19.30). ÁLLAMI SZlNHÁZ (Košice): MA: R6meó és Júlia, HOLNAP: Sebhely (19). A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 8.30 Amatőrfilm az «pftölpar technikai vívmányairól. 9.00 Pesti háztetők, magyar fiira. 10.30 Az olimpiai játékok előtt. Riportfilm. 10.55 TVérdekességek. 16.45 Irány Prágai Az I. csehszlovák repülőegység megalakulása • Szovjetunióban. 17.00 A diákklubok műsora. 17.55 A dzsessz kedvelőinek. 19.00 TV Híradó. 19.30 Itt az AS 1. 20.00 Autóstopp. A szlovák Irodalmi és művészeti rejtvényműsor 5. része. 21,45 TV Híradó. 22.00 összeállítás költeményekből. BUDAPEST: 17.23 Hírek. 17.35 Tapasztalatok, tanulságok. 17.55 Virágok és méhek, csehszlovák kisfilm. 18.10 Prospektus helyett. Űj építőipari szigetelőanyagok. 18.20 Elmegyek, elmegyek ... Bölcsészek vidám búcsúztatása. 19.20 Esti mese. 19.30 TV Híradó. 19 45 Napi Jegyzetünk. 19.50 Zenei szótár. Négy hangszer beszélget. 20.10 Papát vásároltam, szovjet film. 21.35 A plasztikai sebészetről. 22.15 TV Híradó. 2 kiadás. Dél- és Délnyugat-Szlovákiában kevés felhő, másutt borús Idő, szórványosan eső. Éjszakai hőmérséklet 3—6 fok. Nappali hőmérséklet délnyugaton 17—19 fok, másutt 14—16 fok. Mérsékelt, Kelet-Szlovákiában élénk északi szél. I 1984. május 19. $ ÜJ SZÖ 7