Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-07 / 97. szám, kedd

A Szovjetunió Kommunista Pártjának harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért M. A. Szuszlov elvtárs beszéde a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1964. február 14-i ülésén Elvtársait! ' 'Az SZKP. Központi Bizottságának plénuma megvitatta a mezőgazdaság fejlesztésének mélyreható kérdéseit, amelyek Igen fontosak hazánk, a szovjet nép számára. A plénum a központi bizottság, az egész párt, az egész szovjet nép teljes egységének légkörében megy végbe. Határozatai széles távlatokat nyitnak a szovjet gazdaság, nagy lehetőségeket tárnak fel a szocialista mezőgazdaság szakadatlan fellendülése hazánk termelőerőinek felvirágoztatása, a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtése és a szovjet emberek anyagi ós szellemi szükségletelnek minél .teljesebb kielégítése előtt. Pártunk fáradhatatlanul gondoskodik az ország gazdaságának fejlesztéséről, s ezzel az egész világ dolgozói iránti nemzetközi kötelességét teljesíti. Minél jelentősebbek gazdasági sikereink, minél jobb a szovjet nép élete, annál nagyobb a világ első szocialista államának tekintélye, annál vonzóbbak a szocializmus és a kommunizmus eszméi. A szovjet nép fáradhatatlan munkával veszi ki részét a szocialista világrendszer megszilárdításából, növekvő segítséget és támogatást ad minden nép harcának, amelyet a társadalmi és nemzeti felszabadulásért, az imperializmus és a fcolonializmus ellen vlv. Az a forradalmi folyamat, amely a földkerekség valamennyi kontinensére kiterjed, tovább fejlődik és tovább mélyül. Üjabb sikereket értünk el a szocialista világrendszer fejlődésében. Erősödik a munkásmozgalom a tőkés országokban. Terjed az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek nemzeti felszabadító harca. Mind határozottabban megnyilatkozik a szocializmus és a béke erőinek fölénye az Imperializmus és a háború erőivel szemben. A szocialista világrendszer és minden békeszerető erő egyesített erőfeszítésével sikerült elérni a nemzetközi feszültség bizonyos enyhülését, sikerült újabb fontos lépéseket tenni a béke megszilárdítása felé, sikerült meghiúsítani a legagresszívabb imperialista köröknek azokat a kísérleteit, hogy nukleáris háborút robbantsanak kl. A világfejlődés egész menete teljesen igazolja a nemzetközi kommunista mozgalom számára a testvéri pártok 1957. és J1960. évi értekezletein kidolgozott általános irányvonal helyességét, az SZKP XX. és XXII. kongresszusán elfogadott, s az SZKP. lenini programjában foglalt tételek életerejét. A szocialista országok, az egész kommunista világmozgalom sikerei kétségbevonhatatlanok. Sikereink azonban még jelentősebbek lehetnének, ha nem volnának azok a súlyos nehézségek, amelyek a szocialista táborban és a kommunista mozgalomban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek szakadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek. A Kínai Kommunista Párt vezetőinek az feZKP-val és más marxista—leninista pártokkal való nézeteltéréseiről a Központi Bizottság jtagjal ismételten tájékoztatást kaptak. Az SZKP elnöksége mégis szükségesnek találta, hogy újra felvesse azt a kérdést a plénumon, mert a kínai vezetők még tovább mentek frakciós tevékenységükben, ezzel előidézték azt a közvetlen veszélyt, hogy a kommunista világmozgalomban szakadás következik be. Ha végig elemezzük a Kínai Kommunista párt vezetőségének nézeteiben és tevékenységében tapasztalható fejlődést az 1960. évi moszkvai értekezlettől kezdve, akkor megláthatjuk, hogy a kínai vezetők ezekben az években nem arra törekedtek, hogy megszüntessék, hanem arra, hogy kiélezzék a keletkezett nézeteltéréseket. A kommunista világmozgalom egyes taktikai elveinek revíziójával kezdték, s aztán lépésről lépésre elmélyítették az SZKP-val és más testvéri pártokkal való nézeteltéréseiket korunk legfontosabb problémáira vonatkozólag, végül a kommunista világmozgalom általános Irányvonalával szembeállították a maguk külön Irányvonalát, amelyben a nagyhatalmi sovinizmus és a kis-burzsoá kalandorság álláspontjáról felülvizsgálják a nyilatkozatok alaptételeit. A kínai vezetőség eltorzítja és lényegében elveti azokat az új értékeléseket és következtetéseket, amelyeketa testvéri pártok kollektív erőfeszítések eredményeképpen a marxizmusleninizmus elveinek korunk feltételeihez való alkotó alkalmazásának alapján kidolgoztak; ezek a szocialista világrendszer szerepére, a szocializmus és a kommunizmus építésének útjaira, a világháború megakadályozásának lehetőségére, a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésére, a személyi kultusz ideológiája és gyakorlata elleni harc szükségessége, a kapitalista és a kolonlalizmustól megszabadult országokban a szocializmusba való átmenet formáira vonatkoznak. Ténylegesen elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott nyilatkozatait, s a Kínai Kommunista Párt vezetői ugyanakkor a testvéri pártoknak javasolják a maguk „25 pontját", amelyeknek igazi értelme lényegében a következő: a szocialista világrendszer által a vllágfejlődés menetére gyakorolt mindJobban növekvő haladás tagadása; a munkásosztálynak a tőkés országokban vívott harca Iránti lebecsülés; a nemzeti felszabadító mozgalom szembeállítása a szocialista világrendszerrel, és a nemzetközi munkásmozgalommal; kalandorság a külpolitikában és a „hidegháború" helyzetének fenntartása; szektásság és a puccslzmus a forradalom kérdésében; a személyi kultuszra jellemző a kommunista mozgalom által elítélt módszerek védelme és fenntartása; a frakciós harc Igazolása a kommunista mozgalomban. A kínai vezetők ilyenformán a kommunista mozgalommal való nézeteltéréseiket olyan szintre fokozták, amikor ezek ténylegesen minden fontos kérdésre vonatkozó nézeteltérésekké fejlődtek. A plénum résztvevői tudják, hogy az SZKP Központi Bizottsága Ismételten kezdeményező volt, s arra törekedett, hogy megteremtse a feltételeket a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére a Kínai Kommunista Párt, Illetve az SZKP ős más pártok közötti kapcsolatok normalizálására. Mi, akárcsak más marxista-leninista pártok is, ismételten azzal a javaslattal fordultunk a Kínai Kommunista Párt vezetőségéhez, hogy szüntessük meg a nyilvános vitát. Ilyen javaslatot tett N. Sz. Hruscsov elvtárs 1963. október 25-én elmondott beszédében, majd az SZKP Központi Bizottsága 1963. november végén a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságához levelet intézett, amelyben több konkrét intézkedést javasolt a nézeteltérések megszüntetése, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között a gazdasági, tudományosműszaki és kulturális együttműködés erősítése végett. Az SZKP Központi Bizottsága ebben a levelében újólag javasolta a nyílt vita megszüntetését. Önök tudják, elvtársak, hogy a szovjet sajtó e javaslattal összhangban a legutóbbi hónapokban tartózkodott attól, hogy bármiféle vita-anyagot közzétegyen. Milyen magatartást tanúsítottak e lépésekkel szemben a klnal vezetők? Nacionalista gőgjétől elvakultan a kínai vezetőség nem hallgatta meg a testvéri pártok véleményét és felhívását. Elutasította kezdeményezésünket, s a nyílt politikai harc útjára lépett a marxista-leninista pártok által közösen kidolgozott Irányvonallal szemben. A Klnal Népköztársaság sajtója szakadatlanul közöl olyan anyagokat, amelyek a legdurvább támadásokat tartalmazzák az SZKP és más marxista—leninista pártok ellen. Csupán 1963. október 25-e után a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának lapjában, a Renmin Ribao című lapban több mint 200 ilyen jellegű anyag jelent meg. A kínai szervezetek rágalmazó cikkeket küldenek szét a világ minden tájára, rádión sugározzák szét ezeket különféle idegen nyelveken, s eközben sok szovjetellenes cikket több tucatszor ls közölnek. Bármily különös ls, a kínai lakosság befolyásolása a Szovjetunióval és az SZKPval szembeni ellenségesség szellemében most már a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága tevékenységének szinte legfőbb oldalává vált. Hatalmas propaganda-apparátus foglalkozik most főként olyan anyagok előkészítésével, amelyek arra Irányulnak, hogy az SZKP-t és a Szovjetuniót befeketítsék. Altalános irányzatát, és az SZKP és más marxista—leninista pártok ellen Irányuló támadásainak fékevesztettségét tekintve a klnal propaganda mindinkább egyszintre kerül a reakciós imperialista körök szovjetellenes, kommunistaellenes szerveivel. Nézzük például az SZKP Központi Bizottságának 1963. július 14-i nyilt levelére adott úgynevezett válaszok sorozatának egyik cikkét, amelyet a Renmin Ribao és a Vörös Zászló február 4-én tett közzé. Ez az egész cikk, címétől: „Az SZKP vezetői korunk legnagyobb szakadárjai" kezdve szennyes szovjetellenes támadásokból áll, és rágalmakat tartalmaz az SZKP Központi Bizottsága és vezetősége ellen. Semmi köze nincs a kommunisták közötti kapcsolatok elemi normálhoz, és sérti egész „pártunkat, az egész szovjet népet. A cikk olyan agyrém-szerű állításokat tartalmaz, hogy pártunk „az amerikai imperializmussal, a világreakcióval, a renegát Tito-klikkel és jobboldali szociáldemokratákkal összeesküdve harcot vlv a testvéri szocialista országok, a testvéri pártok, az összes marxista—leninisták és a világ forradalmi népei elleni" A kínai propaganda alapvető támadásait nemrég még az SZKP külpolitikai Irányvonala ellen Irányította. Ma azonban már nyílt támadásokat Intéz belpolitikánk ellen is. A Klnal Kommunista Párt vezetősége azon erőlködik, hogy bármi áron ls diszkreditálja az SZKP XX. kongresszusának. Irányvonalát minden kérdésre vonatkozólag, tévesnek nyilvánítsa a sztálini személyi kultusz ellen vívott harcot és befeketítse az SZKP programját. A kínai vezetők felélesztik a frockisták egykori fogásait és módszereit, s azzal próbálkoznak, hogy a szovjet népet, a szovjet kommunistákat szembeállítsák a párt, az ország vezetőivel. Odáig fajult a dolog, hogy a klnal sajtó és rádió felhívja a szovjet embereket: harcoljanak pártunk Központi Bizottsága és a szovjet kormány ellen. Mi ez? Harc a marxizmus-leninizmus „tisztaságáért?" Nem, ez a kommunista pártolt kölcsönös viszonyát szabályozó elemi normák legteljesebb elutasítása. A kínai vezetők elutasítják a szocialista országok kapcsolataira vonatkozó marxista-leninista elveket, és áttérnek a nyílt szovjetellenesség álláspontjára. A KKP vezetői már nem szorítkoznak ideológiai akciókra. Az ideológiai nézeteltéréseket átvitték az államközi kapcsolatokra, a szocialista országok, és a kommunista pártok gyakorlati politikájának szférájába. A szocialista közösség egységének és összeforrottságának gyengítésére törekednek, s mindenféle mesterkedésekhez és cselfogásokhoz folyamodnak, hogy bomlasszák a gazdasági és a politikai kapcsolatokat a szocialista országok között, zavarják nemzetközi akcióikat. Az utóbbi időben hevesen fokozták szakadár aknamunkájukat a kommunista világmozgalomban. Peking ma már kétségtelenül a kommunista pártok megosztására, a marxizmus-leninizmussal szemben ellenséges frakciók és csoportok létrehozására vett Irányt. Ténylegesen ilyen helyzet alakult ki, elvtársak, a kommunista mozgalomban a KKP vezetőségének szakadár akciói következtében. A kínai vezetők, hogy leplezzék letérésüket a marxizmus-leninizmus álláspontjáról, az utóbbi időben fokozottan manővereznek, álcázzák céljaikat és terveiket, unos-untalan „forradalmiságukről", „bátorságukról", „határozottságukról", stb. beszélnek. De mennél, előbbre haladnak a fejlemények, s mennél hísztérikusabb a kínai propaganda hangneme, annál világosabban kitűnik, hogy a kínai vezetőség igazi terveinek semmi köze sincs a marxizmus-leninizmushoz, a világszocializmus érdekeihez. Egyre világosabban látszik, hogy a KKP vezetősége az ultraforradalmi frázisok és jelszavak álarca alatt ma ádáz támadást Indított a vllágszoclallzmus vívmányai ellen, s nem az Imperialistákra, hanem elsősorban az SZKP-ra, s más marxista-leninista pártokra összpontosítja a fő tüzet. Igaz, a klnal vezetők most ls sokat beszélnek arról, hogy a szocialista közösség egységére és összefogottságára törekednek. De tetteik teljesen eltérnek szavaiktól. Egységről szavalnak, de minden akciójuknak egészen más célja van. Céljuk az, hogy bomlasszák és megosszák a szocialista tábort, aláássák a szocialista közösség népeit összeforrasztó és egyesítő eszmei alapokat és szervezetl-politikai elveket. A „klnaiasltott" szocializmust, a kalandor bel- és külpolitikai irányvonalat, a személyi kultusz Ideológiáját és gyakorlatát akarják ráerőltetni a szocialista országokra. A klnal vezetők unos-untalan azt állítják, hogy „erősíteni" akarják a nemzetközi kommunista mozgalmat, meg akarják „tisztítani" a „modern revizlonlzmustól" és „új alapon" akarják egybeforrasztanl. De a KKP vezetőÄ második' világháború óta a világban végbement gyökeres változások elsősorban a szocialista világrendszer keletkezésével és fejlődésével függnek össze. A szocialista közösség országai a jelenkorban a fő védőbástyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. Korunk fő tartalma s a világméretű osztályharc magva a világszocializmus és a világimperializmus harca. Volt Idő, amikor a klnal vezetők egyetértettek ezzel a fontos marxista-leninista tétellel. De az utóbbi Időben a KKP vezetősége a szocialista rendszerrel és a kapitalista országok munkásmozgalmával szembeállítja a nemzeti felszabadító mozgalmat, ezt nyilvánítja az antiimperialista harc fő erejének, s aláaknázza a jelenkor forradalmi erőinek egységét. A KKP Központi Bizottsága 1963. junlus 14-1 levelében kereken kijelentette, hogy a mai világ ellentmondásainak központját, „a világforradalom viharainak fő övezetét Ázsia, Afrika és Latin-Amerika klterjedtt körzetei alkotják." A Renmin Ribao és a Hongqul 1963. okt. 22-1 szerkesztőségi cikkében ez áll; „Ma az ázsiai, afrikai és latin-amerikai nemzeti felszabadító forradalom a legfontosabb erő, amely közvetlen csapást mér az Imperializmusra." Ez a munkásosztály történelmi szerepéről szóló marxista tanítás nyilvánvaló revideálása, a fejlett tőkés országok munkásmozgalmának lebecsülése. Ami pedig a szocialista világrendszert Illeti, a kínai teoretikusok annak csupán az elnyomott nemzetek és népek forradalmának támogatásához ós fejlődéséhez szükséges „támaszpont" szerepét szánják. Mondani sem kell, hogy ez az álláspont csak kárt okozhat mind a szocialista rendszernek, mind a nemzeti felszabadító mozgalomnak, mind a nemzetközi proletármozgalom nagy ügyének. A klnal teoretikusok nézetei szerint a szocialista világrendszer nem gyakorol egyre döntőbb befolyást a világfejlődés egész menetére, sőt még csak önálló szerepet sem játszik a tömegek antiimperialista forradalmi harcában. A szocialista világrendszer szerepének és ségének igazi célja az, hogy a különféle politikai pártütőket — a kommunizmus renegátjait, az anarchistákat, a trockistákat, stb. — felhasználva felbomlassza a kommunisták egységes frontját, s a kommunista mozgalom ellensúlyaként öszetákolja a Kína-barát frakciók és csoportosulások tömbjét és saját befolyásának rendelje alá a kommunista pártokat. A kínai vezetők arról szavalnak, hogy ők a nemzeti felszabadító mozgalom legmegbízhatóbb, kipróbált barátai. De aki elhiszi nekik ezt, az mélységesen csalódni fog. A KKP vezetősége azt tervezi, hogy rákényszeríti Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeire saját kalandor koncepcióit és módszereit, faji alapon szembeállítja egymással a népeket, s felbomlasztja a nemzeti felszabadító mozgalom és a munkásmozgalom szövetségét. Ez pedig a gyakorlatban csak bomlasztaná és gyengítené a nemzeti felszabadító mozgalmat. A kínai vezetők az utóbjbi időben azt hangoztatják, hogy a béke őszinte hívei, s következetesen harcolnak a különböző társadalmigazdasági rendszerű államok békés egymás mellett éléséért. De kl hiszi el nekik ezt? A karibi válság napjaiban elfoglalt provokációs álláspontjukkal, a moszkvai atomcsendszerződés aláírásának megtagadásával, s azzal, hogy állandóan rágalmazzák ós megpróbálják befeketíteni a Szovjetunió békepolltlkáját, az egész világ előtt elárulták, hogy nem szándékoznak harcolni a nemzetközi feszültség enyhítéséért, s kalandor politikájuk megfelelő hátteréül fenn akarják tartani a „hidegháború" helyzetét. A KKP Központi Bizottságának vezetői szívesörömest szónokolnak a világforradalom érdekeiről, a népek felszabadító harcáról, de ezzel lényegében csak álcázni akarják magukat a világközvélemény, a kommunisták előtt, leplezni akarják fő stratégiai irányvonalukat, amely azt a célt követi, hogy a kommunista és a nemzeti felszabadító mozgalmat bármi áron alárendelje a klnal vezetőség nagyhatalmi, szűkkeblű, egoista érdekeinek. A kínai vezetők ezért szegik meg durván a proletár internacionalizmus elveit. Ezért szabják át és ferdítik el a marxista—leninista tanítást is. Ezért veszik fel fegyverzetükbe a kispolgári nacionalizmus legrosszabb hagyományalt, a leglelkilsmeretlenebb demagógiát és rágalmazást. Tekintettel a KKP vezetőinek szakadár álláspontjára, s a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom bomlasztására tett fokozódó erőfeszítéseire, múlhatatlanul szükséges most mélyebben megvizsgálni, honnan ered a kínai teoretikusok eltévelyedése, s milyen következményekkel járhat a KKP vezetőinek szakadár tevékenysége. jelentőségének ilyesfajta felfogása nem áll öszhangban a világ tényleges erőviszonyaival, s merőben ellentétes a testvérpártok 1960. évi Nyilatkozatának következtetésével. Lenini gondolat az, hogy a jelenkori világfejlődés alapja a szocializmus és a kapitalizmus ellentmondása. Lenin ezt Irta: „A népek kölcsönös viszonyát, az államok egész világrendszerét az imperialista nemzetek kis csoportjának a szovjet mozgalom, a SzovjetOroszország vezette szovjet államok ellen folytatott harca határozza meg. Ha ezt szem elől tévesztjük, akkor egyetlen nemzeti vagy gyarmati kérdést sem tudunk helyesen felvetni, még ha a világ legtávolabbi zugáról is van szó. A kommunista pártok csakis ebből az álláspontból kiindulva vethetik fel és oldhatják meg helyesen a politikai, kérdéseket, mind a civilizált, mind az elmaradt országokban", (Lenin művel. 31. 216. oldal, oroszul.) A szovjet hatalom első éveiben Íródtak ezek a szavak. Korunkban, amikor már nem egy szocialista állam, hanem hatalmas szocialista tábor létezik, ennek a tábornak „a népek kölcsönös viszonyára", „az államok egész világrendszerére", s végső soron a világforradalmi folyamatra gyakorolt befolyása hallatlanul megnőtt. A marxista-leninisták óriási jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti felszabadító mozgalomnak, mindamellett véleményük szerint a jelenkorban az emberi társadalom történelmi fejlődésének fő tartalmát, fő Irányát és fő sajátosságalt a szocialista világrendszer, a társadalom szocialista átalakításáért, az Imperializmus ellen harcoló erők határozzák meg. Ezen a hadszíntéren összpontosulnak a legszervezettebb osztályerők, elsősorban a munkásosztálynak, a jelenkori társadalom élenjáró osztályának alapvető tömegei; márpedig mint tanítómestereink, Marx, Engels és Lenin hangoztatták, a kapitalizmus sírásója éppen ez az osztály. A világforradalmi folyamatban a szocialista országok játsszák a fő szerepet. Ez először (Folytatás a 4. oldalon) I. Két felfogás a szocialista rendszer szerepéről 1984. április 7. * ÜJ SZÖ 3