Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-05 / 95. szám, vasárnap

Kulturális folyóirataink hivatása és helyzete 2 (Folytatás az S. oldalról) mutat rá konkrétan saját módszerére, saját kritériumaira. De így is eléggé elárulja, hogy fogalma sincs a marxista Irodalomelmélet ábécéjéről. Mindaz, ami ezekben a spekulációkban még a művészettel foglalkozó elméleti eszmefuttatások látszatát kelti, más cikkekből szemlátomást eltűnik, s Olyan követelésekkel és ítéletekkel helyettesítik őket, amelyek nem egyeztethetők össze a párt alapelveivel és politikai vonalával. Ivan Svlták félreérthetetlenül ezt tette Karlovy Varyban, a kisszínpadi formákkal foglalkozó felszólalásokban. „Kis formák és nagy tettek" alcím alatt a kisszínpadok ellen foganatosított bizonyos vitás Intézkedésekből indul ki, s bár tényleg pozitív a viszonyunk e színpadokhoz, Sviták ezzel ellentétben egyáltalán elutasít minden pártos Intézkedést. Szerinte ugyanis — s erről már szó esett a filozófiai problematikával kapcsolatban — ezek az intézkedések csak bürokratikusak lehetnek. Éppen ezek a körülmények, e vélemények és nézetek okozták, hogy kulturális publicisztikánk egy része helytelen Irányba terelte a kulturális és művészeti front általában pozitív törekvését, amellyel a XII. kongresszus után hozzáfogott a komoly eszmei kérdések megoldásához. Itt van végeredményben a gyökere annak is, hogy a műblrálatok a kritériumok zűrzavara jellemzi, s hogy túlnyomórészt egyoldalún formális, esztétizáló jellegű. Elég például, ha felnyitjuk a Literárni noviny tavalyi 49. számát a 9. oldalon. Két regény ismertetését találjuk Itt. Természetesen különböznek egymástól. Ám nem sajátos szempontjukat tekintve, hanem eltérő kritériumaikban. M. Jungmann Ptáčnik regényével szemben magas fokú eszmei-esztetikai kritériumokat érvényesít. Petríček viszont Toman regényét értékelve nem tapint rá a lényegre, Így hát természetesen nem Ismerheti fel a mű tényleges értékét. A múltban a kritikus bírálatában túlnyomóirészt a mű eszmei tartalmára összpontosította figyelmét, benne látta a műalkotás egyetlen kritériumát és megfeledkezett a tartalom és a művészi forma egységéről. Ma a helyzet-gyakran ennek éppen a fordítottja. Hisz nem csupán két esetlegesen kiválasztott könyvismertetésről van szó. Nagyon Jellemző az a vita Is, amely Karvaš színműve, a Sebhely körül lefolyt. Ha figyelmen kívül hagyják a vita személyes vonásait, kétségtelen, hogy a KarvaS drámájával szemben elfoglalt negatív álláspont elsősorban abból ered, hogy nem értékelték kellőképpen a mű gondolati és politikai tartalmát. A kritériumok esendősége, amelyet megállapíthatunk, persze nem csupán a szerző személyes ügye. Ha elvi kérdéseket érint, egyben a szerkesztőság Ugye is. Elvégre a szerkesztőség szerkeszti a közlésre kerülő kéziratokat. Kötelessége, hogy az Írásokat a művészet világos pártos koncepciójának szempontjából Ítélje meg. Néha a kritika csupán regisztrál, nem képes meghatározni és nem is határozza meg művészetünk alapvető fejlődési Irányzatait és helyét a szocializmus és a világ mai kultúrájában, nem mutat rá a szembetűnő értékekre, nem képes meggyőzőn leleplezni a divatos modorosságokat és a polgári kultúra előtti hajbőkolást. Nem véletlen, hogy a műalkotások elemzésénél a kritikákban szinte sohasem bukkan fel művészetünk szocialista pártosságának követelménye s hogy a realizmus fogalma is egyre kevésbé jelenik meg kulturális sajtónkban. E helyzetben csöppet sem lep meg, hogy különböző műalkotások jogosult bírálatát ls nemegyszer letorkplásként, adminisztratív beavatkozásokat szorgalmazó felhívásként értelmezik (D. Karpatský a Plamenban). Ez a nézet a műalkotások megítélésénél elvtelen megnyilvánulásokra vezet. Az egyes konkrét cikkek ellen irányuló beavatkozásokat e közírói, gyakran a pártosságtól idegen megnyilatkozások Jellege kényszeríti kl. A párt kulturális politikája nem azonosítható egyes hibás beavatkozásokkal, amelyekre a múlhatatlanul szükséges Irányítás során a gyakorlatban néha sor kerülhet. A műbírálat problémáival kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy csak kevés szakember foglalkozik rendszeresen kritikával. Ugyancsak látni kell azt is, hogy e munkában a tudományos intézetek dolgozói nem vesznek részt rendszeresen. A kritikáról tett megjegyzések nem lennének teljesek, ha nem látnánk, hogy a kritika olyan helyzetbe került, amelyben nehezen kell kiharcolnia tekintélyét, Műblrálatunk alacsony ÜJ SZÖ 6 * 1904 áp.-il s 5. ! színvonala néha annak ürügyéül szolgál, hogy egyáltalán elutasítsanak mindennemű kritikát. Ezért gondosan különbséget kell tenni a kritikai megnyilvánulások között, mely esetekben van szó a kritika érintette szerző sze mélyes érdekéről, és hol mutatnak rá tárgyi problémákra. Ha ugyanis azt akarjuk, hogy műblrálatunk fejlődjön, meg kell őrizni és tovább kell szélesíteni a tárgyilagos eszmecsere feltételeit. A kritika — természetesen a tudományos elveken alapuló, szubjektivizmustól és meddő esztetizálástól mentes kritika — csakis Így fejlődhetik és teljesítheti társadalmi funkcióját: segítheti az alkotás fejlődését és szerezhet olvasókat az irodalmi alkotásnak. Kulturális folyóirataink fontos része a képzőművészeti kísérőanyag. Nem állitható, hogy folyóirataink ne közölnének színvonalas újságrajzokat vagy karikatúrákat, értékes képzőművészeti alkotások reprodukcióit vagy fényképeket. Ám valamennyi kulturális folyóiratunk jelentős és ugyanakkor kritikátlan figyelmet szentel a nonfiguratív művészetnek, egyes esetekben az ilyen jellegű anyag túlsúlyba is kerül (lásd a Literárni noviny sok számát, a Tvár folyóiratot). A párt e tekintetben világosan állást foglalt. A CSKP Központi Bizottságának a párt ideológiai munkája időszerű kérdéseiről hozott határozata ismtelten hangsúlyozza, hogy a párt elutasítja az olyan művészet támogatását, amely formai öncélúság ás kizárólagosság kedvéért elfordul aktiv társadalmi szerepétől, mint az például az absztrakt művészet törekvéseiben megnyilvánul. A párt nem hajlandó támogatni olyan művészetet, amely nem törekszik közérthetőségre, egyoldalún korlátozza és deformálja a művész erőit, és gyöngiti részvételét a haladásárt ás a jobb jövőért folyó társadalmi harcban, s az alkotó útkeresést a polgári kultúra kérészéletű divatos munkáinak paszszív átvételével helyettesíti. A szerkesztőségekben és művészi szövetségekben helyet foglaló kommunisták feladata, hogy a párt állásfoglalását kövessék és ne tegyenek úgy, mintha nem tudnának róla. Nem csekély hibák mellett azonban a kulturális folyóiratok munkájában e téren is kétségtelen pozitív vonásokat tapasztalhattunk, amelyeket a tárgyilagos értékelés érdekében nem hagyhatunk figyelmen kívül, s amelyek megérdemlik, hogy minden tekintetben támogassuk, fejlesszük őket. A kulturális folyóiratoknak sikerült kiszélesíteniük szerzőik körét, felkelteniük a tudósok, közírók, kulturális dolgozók, Írók érdeklődését. Ez a tény nemcsak a Kulturnl tvorbára vagy a Plamenra vonatkozik, hanem a Červený kvétre ls (Vörös Virág — az ostravai Írócsoport folyóirata, a szerk. megj.), amelyben számos fiatal szerző nevével találkozhattunk. A fiatal szerzőkkel végzett rendszeres munka kétségtelenül a Plamen figyelemre méltó pozitív vonása. A kulturális folyóiratokkal való együttműködés iránt mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg. Erről tanúskodik a Literárni noviny egyre szélesebb körű aktívája, amelynek létszáma az utóbbi hetekben lényegesen megnőtt. Kulturális folyóiratainknak e fejlődő pozitív vonása kétségtelenül kifejezésre juttatja a kulturális dolgozók akaratát, hogy tevékenyen részt vegyenek a párt politikájában, a XII. pártkongresszus határozatainak és a CSKP KB irányelveinek megvalósításán munkálkodjanak, amelyek a kongresszus határozatait tovább konkretizálják. Ennek ellenére valamennyi kulturális folyóiratban tovább kell javítani a munkatársak aktívájával folytatott munkát; a munkatársak körét kibővítve a szerkesztőségek ne csupán nevekre gondoljanak, hanem elsősorban gondolatokra. Sajnos éppen a felelősségnek ezt a részét az utóbbi időben túlságosan könnyen veszik; a szerkesztőségek kötelessége, hogy haladéktalanul levonják a tanulságot a párt kritikájából. A kulturális folyóiratok problémakörében külön fejezetet alkot a cseh és a szlovák kultúra kölcsönös kapcsolatainak fejlesztése és elmélyítése Nyíltan meg kell mondani, hogy kulturális folyóirataink e problémákra kevés figyelmet fordítanak. A Csehszlovákfai írók Szövetségének Központi Bizottsága joggal bírál ta a Literárni novlnyt azért, hogy szinte tudomást sem vesz nemcsak a szlovák irodalomról, hanem a szlovák valóságról sem. Hasonlóképpen rá kell mutatni, hogy a Kulturnl tvorba tartalma nem felelt meg a lap országos jellegének, nem tükrözte kielégítőn a szlovákiai politikai és kulturális élet eseményeit, nemzeteink kapcsolatainak fejlődését; e tényen mit sem változtat, hogy szlovák és cseh szerzőktől néhány cikket közöltek Szlovákia mai életének problémáiról. A Kultúrny život is keveset Ír a cseh irodalomról, nem szentel elég figyelmet a cseh műveknek stb. Kivételt alkot a Plamen, amely a gyakorlatban megvalósította a két irodalom egységének elvét. Föltétlenül hangsúlyozni kell, hogy elméletileg fel kell dolgozni a két nemzet kultúrájának egységes koncepciójával összefüggő alapvető kérdéseket, hisz nemzeteinket egybefűzi közös államunk szocialista élete. Az irodalom, képzőművészet, zene területén fennáljó helyzet a felületes szemlélőnek ' is világosan mutatja, hogy a művészet jelenlegi fejlődési folyamatának mozgató, meghatározó erői közösek, bár a cseh és a szlovák művészet a maga módján, saját feltételei alapján fejezi ki őket. Természetes fejlődés ez, mivel a cseh és a szlovák nemzet fejlődésének alapja a két nép kölcsönös közeledése. A cseh ás a szlovák kultúra kölcsönös kapcsolatainak elmélyítése egész konkrét feladatokat is állit a kulturális folyóiratok elé. Az ő feladatuk, hogy hozzájáruljanak azoknak a problémáknak a kidolgozásához, amelyeket a személyi kultusz elmúlt időszakában nem oldottak meg, elsősorban pedig hozzájáruljanak az élet által felvetett új feladatok megoldásához. A kulturális folyóiratok egyes esetekben igyekeztek jobb kapcsolatot teremteni a tőkés országok szocialista és általában haladó kultúrájával. E törekvés érthetőn sok problémát vet fel. Az az igyekezet, hogy közvéleményünket tájékoztassuk a nyugati tőkés országok kulturális értékeiről, nem egyszer egyoldalún hatott azért is, mert nem szentelt elég figyelmet a polgári tömegkultúra színvonalának. Ennek ellenére olvasóink tájékozottsága e téren ls javult. A kulturális folyóiratok szerkesztőségeinek feladata, hogy erőiket mindannak leküzdésére összpontosítsák, ami a nyugati kultúrák tárgyilagos, pártos értékelésének útjában áll. Ámde a tőkés országok kultúrájával foglalkozó szélesebb körű tájékoztató cikkek mellett csökken a szovjet kultúrával és a többi szocialista ország kultúrájával foglalkozó tájékoztató anyag. Ezen felül e tájékoztatásokat vagy a múlt hagyományai terhelik, ötlettelenül ismétlik a közismert igazságokat, vagy pedig az általános képből egyes jelenségeket ragadnak ki és ezzel elrajzolják jelentőségüket. Torzított tájékoztatással találkozunk más esetekben is, például ha egyes szerzők Ideológiai állásfoglalásáról van szó. A. J. Liehm például a Literárni noviny egyik idei számában terjedelmes interjút közölt Lukács Györggyel, hogy megismertesse az olvasót a magyar filozófus és esztéta jelenlegi nézeteivel. Nem volt azonban helyes itt figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Lukács György nézeteit a Magyar Szocialista Munkáspárt sok esetben revizionista nézetekként bírálja. Főleg a polgári demokráciához való liberális viszonya, a pártosság helyettesítése általános célzatossággal stb. Magyarországon a párt nyílt bírálatának tárgyát alkotja. Ez ismét a szerkesztőségek különös bátortalanságának példája, amikor visszariadnak attól, hogy a revizionista törekvéseket a nevükön nevezzék. A valóság ilyetén torzítása enyhén szólva komolytalan. Hasonló egyoldalún tájékoztatnak más folyóiratok is, és kritikátlanul vesznek át különböző vitatható nézeteket és értékeket. (Néhány ilyen példát a beszámoló előző részében idéztünk.) Ez a tény kedvezőtlen hatással van a kulturális folyóiratok tájékoztató anyagának általános jellegére. Ezáltal a közvélemény tudatóban kényszerűn torzított kép alakul ki. Sürgősen végét kell vetnünk ezeknek az áldatlan jelenségeknek, amelyekkel másmás mértékben szinte valamennyi kulturális folyóiratunkban találkozunk. III. Az áprilisi plenáris gyűlés után végbement fejlődés megmutatta, hogy a párt befolyásának és a kulturális folyóiratok pártos Irányításának jelentős gyöngéi vannak, ami közvetlenül tükröződött a már említett helytelen irányzatokban. A folyóiratok tartalmának és működésének elemzése hivatott hozzásegíteni ehhoz, hogy kitűzzük sajtónk e szakaszán a további pártos vezetés irányait. Az említett folyóiratok szerkesztőségében dolgozó kommunisták a párt XII. kongresszusa és a KB 1963 áprilisi plenáris ülése után kifejezésre juttatták azt a hasznos törekvésüket, hogy segítsenek a pártnak. Vitathatatlan, hogy hozzájárultak pártunk és az egész társadalom eszmei és gondolati életének széles körű fellendl. téséhez. Munkásságukban azonban sok komoly hibát és tévedést követtek el. Egyre szembetűnőbbé vált a szerkesztőségekben uralkodó eszmei tisztázatlanság, valamint a folyóiratoknak a művészi szövetségek részéről történő befolyásolása területén felmerülő komoly hiányosságok. Kétségbe vonták az eddigi gyakorlatot, amellyel a kultúra és a művészet területén érvényesítették a párt vezető szerepét s olyan nézetek is hallatszottak, hogy a CSKP Központi Bizottságának nincs joga e szakaszok irányítására. Ugyanakkor fogyatékosságok jelentkeztek a CSKP KB és az SZLKP KB ideológia! osztályának munkájában. Ezek az osztályok többé-kevésbé esetről esetre gyakorolták Irányító szerepüket (és e gyakorlattól mindmáig nem szabadultak). Hiányzott a tervszerű, koncepcionális munkára irányuló rendszeres és következetes szándék. Nem jó jelenség, hogy sok esetben a folyóiratoknak a szerkesztőségekben dolgozó kommunisták útján történő irányítását szerkesztőségen kívüli beavatkozásokkal kellett helyettesíteni. E többnyire jogosult beavatkozásokat a szerkesztőségekkel utólag megvitatták, de csak ritkán alakult ki e kérdésben egyöntetű nézet. Látni kell, hogy e helyzet csökkentette a szerkesztőségekben és a művészi szövetségekben dolgozó kommunisták felelősségét, akik nem reagáltak helyesen a pártszervek kritikájára. Egyes elvtársak lekicsinylik a téves cikkek objektív ártalmasságát és következményeit, s bár a hibákra már nemegyszer rámutattak, újból és újból mentegetik őket azzal, hogy a szerzők feltételezett nemes szándékait hangsúlyozzák. Tavaly a párt egész ideológiai munkájában nehézkesség és megkésettség nyilvánult meg. A CSKP KB központi eszmei-elméleti aktívája nem volt aktív. A kommunista elméleti dolgozóknak a jövőben gyakrabban, kezdeményezőbben és határozottabban kellene fellépniük a sajtóban közölt helytelen nézetekkel szemben. Negatívan nyilvánult meg ez általános tájékoztatottság elégtelensége is. Az utóbbi Időben határozottan megnőtt a belpolitikai és gazdasági kérdéseinkről való tájékozottság. Jól beváltak főleg a vitabeszélgetések, amelyeken A. Novotný elvtárs beszélt az írókkal és a kulturális folyóiratok szerkesztőségeinek vezető dolgozóival problémáinkról, feladatainkról és törekvéseinkről. Pártunk Központi Bizottsága közvetlenül irányltja az ideológiai eszközök működését, amelyek közvetlenül alakítják a közvéleményt. Köteles beavatkozni mindenütt, ohol e tevékenység eltér a párt politikájától és a Központi Bizottság célkitűzéseitől. Ez teljes mértékben érvényes a kulturális politikai folyóiratokra ls. A pártos irányítás kölcsönös bizalmon alapul. Ám ez megkívánja, hogy a szerkesztőségek, elsősorban a főszerkesztők szem előtt tartsák, a párt Központi Bizottsága kifejezte bizalmát képességeik, a pártot szolgálni kívánó akaratuk Iránt, s ez magában hordja azt a követelményt is, hogy sokkal nagyobb felelősséggel és igényességgel érvényesítsék lapjainkban a pártvonalat. A kultúra és művészet területének ás folyóiratainak pártos irőnyítősa nagyon igényes feladat. Megköveteli, hogy türelmesen, lenini szellemben foglalkozzunk minden problémával, minden alkotó dolgozóval. Elsősorban alkotó viták, elvi eszmecserék révén mélyül el és szilárdul meg. Ám ugyanakkor feltételezi, hogy a kulturális folyóiratokban működő kommunisták tanácskozzanak a párt szerveivel, kezdeményező módon terjesszék e szervek elé problémáikat és tanőcskozzanak velük e kérdések megoldásáról. A pártnak viszont foga van megkövetelni minden tagjától — tehát a művészi szövetségekben és szerkesztőségekben működő kommunistáktól is —, hogy betartsák a pártfegyelmet, áldozatkészen ós aktívan vegyenek részt a párthatározatok teljesítéséért folytatott harcban. A kulturális folyóiratok szerkesztőségeiben váget kell vetni annak, hogy közömbösen néznek a közzétett eszmeileg téves vagy kimondottan liberális nézetekre. A kommunisták tekintsék kötelességüknek, hogy állást foglaljanak e cikkekkel kapcsolatban, elvi pártos szempontból vitába szálljanak más kulturőlis folyóiratokban közölt nézetekkel is, harcoljanak a helyes nézetek érvényesítéséért, szembeszegüljenek aüad«8 taraitássol, t pplgári ideológia megnyilvánulásaival és az irántuk megnyilvánuló közönnyel, rendszeres ideológiai harcot folytassanak az ellenséges eszmék ellen. A szerkesztőségekben, szerkesztőbizottságokban és a sajtójáért felelős művészi szövetségek szerveiben helyet foglaló kommunisták kötelesek megakadályozni az ártalmas nézetek nyilvánosságra hozatalát, véget kell vetniük annak, hogy e nézeteket a párt kritikájával szemben is megtűrik. Az efféle elvtelen kímélet a paszszív toleranciától a nem pártos nézetek közvetett, sőt végeredményben közvetlen helyesléséhez vezethet.. Teljes mértékben látniuk kell, hogy a párttal szemben felelősek e folyóiratok irányításáért, s a lapok küldetésének megfelelőn érvényre kell juttatniuk bennük a CSKP KB állásfoglalását, aktívan támogatniuk kell a pártot a problémák megoldásánál, céltudatosan hozzá kell járulniuk a párt és a nép eszmei és politikai egységének megszilárdításához. Minden sajtószervben a lap politikai és szakmai színvonaláért elsősorban a főszerkesztő felelős. Mindenekelőtt tőlük függ, hogy a szerkesztőség csupán postai levélszekrény lesz-e, amelyben összegyűlnek a cikkek, tekintet nélkül színvonalukra és politikai helytelenségükre, vagy pedig a szerkesztőség teljesíteni fogja kötelességét, amelyet mindig teljesítenie kellett és kell. Hogy a folyóiratot valóban szerkesztik-e, a cikkeket feldolgozzák, vagy visszaküldik. Várnak-e a szerzőkre, vagy maga a szerkesztőség keresi fel őket és becsületesen együttműködik velük. A főszerkesztők és a szerkesztőségekben dolgozó kommunisták teljes mértékben felelősek azért, hogy a szerkesztőség munkájában betartsák a kommunista erkölcs elveit. Sajnos, olyan esetekkel is találkozunk, amelyek következményeikben társadalmunk alapvető erkölcsi normáit érintik. Hadd említsünk kettőt a legfrissebbek közül. A Plamen szerkesztősége közölni készült Hacfák „karikatúráját", amely durván megsértette állami címerünket. A Tvár szerkesztőségében tanúi voltunk J. Gruša kísérletének, hogy visszaéljen egyik kiváló költőnk nevével és ennek a becsületes elvtársnak tulajdonítsa I. Sviták értelmetlen és sértő hebrencselését, aki maga egyáltalán nem helyénvaló álnév mögé rejtőzött. Mindkét esetben a szerkesztőségen kívül álló pártszervek beavatkozásai akadályozták meg, hogy ezek az agyszülemények nyomdafestéket lássanak. Mindkét esetben határozottan le kell vonni a következtetéseket s ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy hasonló kísérletek ne ismétlődhessenek. Természetesen a beállt helyzetben részük van a művészi szövetségeknek ls, amelyek a kulturális folyóiratokat kiadják. Még mindig nem Irányítják rendszeresen és céltudatosan saját lapjaikat. Ritkán vagyunk tanúi annak, hogy a művészi szövetségek pártszervezetei és pártcsoportjai értékelnék a szövetség sajtóját, pedig elsősorban e szervek hivatottak megítélni és leküzdeni egyes kulturális folyóiratok kommunista dolgozóinak a hibák gyakori bírálatával szemben elfoglalt formális álláspontját. Pártunk Központi Bizottsága elvárja, hogy a kulturális folyóiratokban és művészi szövetségekben működő kommunisták határozottan megszüntetik a megbírált hibákat. A CSKP KB decemberi ülésén ismét kifejezte a kulturális és művészi front alkotó erői és társadalmi felelőssége iránti szilárd bizalmát. Felhívott minden kulturális dolgozót, művészi értelmiségünket, hogy még szorosabban forrjanak össze a munkásosztállyal. Közírói és művészi tetteikkel, közéleti munkásságukkal azonosuljanak a kommunista párt elveivel és politikájával, és a párt vezetése alatt tántoríthatatlanul törekedjenek a CSKP XII. kongresszusán kitűzött feladatok következetes megvalósítására. A kulturális folyóiratok e tekintetben fontos szerepet játszhatnak és kötelesek játszani. Munkájuk széles területet ölel fel, hisz társadalmunk egyre nagyobb érdeklődéssel viseltetik a társadalmi problémák, a kultúra és a művészet iránt. Ez az érdeklődés a kulturális forradalom fejlődésének logikus következménye, pártunk céltudatos irányító munkájának gyümölcse. Kétségtelen, hogy a kulturális folyóiratoknak foglalkozniuk kell az Időszerű társadalmi és politikai kérdésekkel, a szocialista erkölcsi viszonyok fejlődésével, a tudomány egyes szakaszainak népszerűsítésével ás társadalmunkban elfoglalt helyével, mégpedig elmefuttatősokban és riportokban egyaránt, amelyek életünk konkrét Jelenségeit, szocialista tőrsad almunk átalakulását ábrázolják. E küldetésüknek aktívan és megfontoltan, világosan pártos pozíciókból .

m

+. :|Folytat6í » 7. eMalon)