Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-14 / 74. szám, szombat

szovjet történelem• tudománynak ez nem az első kísérlete a mayák több mint egy évszázadon át hasztalanul kutatott írásának megfejtésére. Knozorov tudós például több mint öt évet szentelt e problémának, végül mégis arra a következtetésre jutott: nem várható a kérdés hamaros megoldása. Az elmúlt 'százhúsz év alatt nem egy esetben helyezkedtek negatív álláspontra a mayák írásával kapcsolatban. S c h e 11 hass történész például határozottan visszautasította még annak feltételezését is, hogy a mayák írása egyáltalán megfejthető. Kijelentette: a mayák szövegének nincs összefüggő jelentőségük, ezért megfejtésükről szó sem lehet. Sz. L. Szobolev tanár a moszkvai egyetemen A „kőbe vésett írás" titka Fiatal szovjet tudósok megfejtették a máyák ősi kézírását Teljes százhúsz esztendőn át hiábavalónak bizonyult a világ legjobb történelemtudósainak az az igyekezete, hogy megfejtsék a mayák ősi képírásos szövegeit. Ezen kutatások alapján most egy jlatal szovjet tudósgárda munkához látott. az elektronikus számítógépek jelentőségéről és kihasználásuk számtalan lehetőségéről tartott előadást, amikor fiatal tudósok csoportja azzal az ötlettel állt elő, vajon nem lehetne-e a BESZM-2 elektronikus gépet felhasználni a mayák képírásának a megfejtésére... ?! A javaslat elfogadhatónak látszott, s megvalósítására nyomban lépések is történtek: Ez 1960-ban játszódott le. Munkáját a fiatal szovA máya szöveg megfejtése: — 1. Luum chom — Griff (isten) országa. — 2. Luum Yum KauiI och — A kukorica istenének országa. — 3. Luum Yum Tzek — A halál Istenének országa. — 4. Luum Yum Kauil — A kukorica istenének országa. Jet tudósgárda három szakaszban vé'.te elvégezni: Először is hozzáfogtak a mayák eredeti kéziratainak összegyűjtéséhez és összpontosítottak a mayák írásáról szóló minden anyagot. Ezeket azután osztályozták, s már ebben a munkában nagy segítséget nyújtott az elektronikus számítógép. Ojra előkerültek olyan anyagok is, amelyek már több mliit háromszáz éve iievertek a világ lcgkülönb£?.%h könyvtársának polcain. Nagy segítséget nyújtott a maya—spanyol szótár, úgynevezett Motul, s Diego de Landa spanyol misszionárus feljegyzései. Elkezdődhetett hát a tudósok munkájának második szakasza, amelyben a maya szótár alapján összehasonlítást kívántak tenni a maya nyelv és az írása között. Ezt a munkát kilencven százalékban sikerült a tudósoknak elvégezniük és ez elegendő alapot nyújtott ahhoz, hogy hozzáláthassanak a munka befejező szakaszához. Ekkor jutott szóhoz teljes mértékben a BESZM-2, s az embereknek már csak az összegezés jutott. Az eredmény várakozáson felüli volt... Lássuk, hogyan jártak el a szovjet tudósok munkájuk utolsó fázisában. Vették a maya szót és a jeleket, a szó minden betűjét számokkal helyettesítették. Ugyan így a jelek összes elemeit. Például a „szasza" (kakaó) szó a következő jeleket viselte: „03 01 03 01". Ezzel óikerült megállapítaniuk a nyelv és az írás formális összefüggéseit. Sikerült a nyelv és a Jelek logikai elemzését is megoldaniuk. Természetesen, ha ezt így most visszavetitjük, szinte kézenfekvőnek látszik az egész, éppen ezért meg kell jegyeznünk, hogy ezt a munkát az elektronika igénybevétele nélkül talán •soha sem lehetett volna elvégezni. Hisz a számítógép 100 óra alatt annyi munkát végzett, amire évszázadok kellettek volna, ha emberi erő vállalja... Megállapítást nyert tehát, hogy a rejtjeles kézirat nem más, mint vallásos szertartások előírása. De arra is rájöttek, hogy a párizsi kéziratokban rengeteg a hiba, s azok vétették, akik a kéziratokat másolták: tehát még az ősmaya írástudók... A kérdés most már csak az: ki tudnák-e korrigálni a mayák után ezeket a kéziratokat? A válasz most már egyértelmű: Igen! (-1). Az élet ismét drámát írt Gyilkossági kísérlet miatt 3 évi szabedság vesztésre ítélték a megcsalt férjet Csak úgy megy, ha kenik avagy: Bolond, aki adja—még bolondabb, aki nem fogadja el Törtémelmi műemlékek A 23 szlovákiai műemlék közül 7 a kelet-szlovákiai kerületben található. A figyelemreméltó történelmi műemlékek közfii a lőcsei Pál mester alkotásaira különös gondot fordítanak. A lőcsei templom főoltára — az ő alkotása — egyedülálló a világon. Az oltárt 10 évvel ezelőtt re'taurálták. A legközelebbi időben Pál mesternek további munkált ls felújítják. Késői gótikus művészi alkotások ezek: egy nagy szárnyas oltár festményekkel, féldomborművekkel és plasztikákkal. Már ebben az évben restaurálják * Sp. Sobota-i gótikus oltárokat, később pedig a sabinovi ún. doktor-oltárt, amelynek fő alapjait Pál mester készítette. A következő években sor kerül a nagy mester Veľký Slavkov-i, lnmničkai. mlyntcaí és polomai alkotásainak helyrehozására is. A prešovi műemlékvédők lavasolták továbbá, hogy kulturális célokra jobban használják fel a szepesi várat, amely ugyancsak kimagasló építészeti műemlék. Érik a banán I||l|||!||||l'< De nem Afrikában ...A hőmérséklet hazánkban a fagypont körül mozog, de a kedvelt déli gyümölcs a csehországi Douby község „érlelőjében' zamatosodik. Képünkön: Miluše MareSová levágja az érett fürtöket. Ilyen bő címből azonnal látható, hogy megvesztegetésről vagy valami hasonlóról lesz szó. Üssük fel tehát az Üj magyar lexikont, mégpedig annak K-Me kötetét az 588. oldalon, és nézzük meg, mi rejlik a megvesztegetés címszó alatt. A lexikon két jelentést is közöl, bennünket most a második érdekel, amely így hangzik: A megvesztegetés... „egyik esete az is, amikor a hivatalos személynek hivatali kötelességének teljesítéséért adnak, vagy ígérnek előnyt... Az a hivatalos személy, aki a megvesztegetés ellenében vállalkozik, vagy ajánlkozik a szóban forgó cselekmények elkövetésére, illetve ezért előnyt követel, kér, vagy elfogad, ugyancsak bűncselekményt követ el." Tehát: a megvesztegetés — bűncselekmény. Hogy mennyire az, bizonyítja a \Szovjetunióban nem is olyan régen bevezetett gyakorlat, miszerint a megvesztegetés különösen súlyos esetekben halálbüntetéssel büntethető. Brrrr... Ez rettenetes, rossz még rágondolni is. juj, de csúnya szó ez a megvesztegetés. Felejtsük el, töröljük ki a szótárból, lexikonból, vagy valamit csináljunk vele. Vagy t legalább lapozzunk tovább, hogy ne is lássuk. Nézzük csak a Magyar nyelv értelmező szótárát... Milyen szép szavak vannak benne! — Például ez: Ivás. Jelentése: „1. Az iszik igével kifejezett cselekvés; jolyadék, ital fogyasztása... 2. Szeszes ital nagyobb mértékű fogyasztása ..." Utána néhány példa és kész ... Semmi bűncselekmény, semmi akasztás, semmi büntethető. Ez igen, így kell beszélni, nem pedig ijesztgetni az embert... Hm... Ha meggondoljuk, ezt a szót egészen jól be lehet helyettesíteni az első helyébe. Ügy gondolom, hogy a csúnya „megvesztegetés" helyett használjuk az „iszik" igét... Például: Ne használjuk az ilyen kifejezéseket — „Hallja, maga! Tőlem függ, kap-e lakást és mikor. Ha maga engem megveszteget, azaz ad egy százast, belekerül a sorrendbe, ha ad kettői, előbbre is jut a sorrendben, ha ad hármat, még előbbre kerül. Kövessünk el bűncselekményt! Nosza, {egye le a bankót!" Nem, ez így nem megy kérem. Már a megvesztegetés őskorában rájöttek, hogy ez így rossz. A dolgot szépen, lassan elő kell készíteni. Addig kell váratni azt a szerencsétlen kérvényezőt, annyi jobb lakással rendelkezőt kell „eléje bocsátani" a sorrendben, míg maga nem döbben rá, mit ts kell tennie. Szépen, diszkréten, borítékbarj, amikor azt mondja: „Nocsak, kedves bátyám, nincs egy pohárkára?" „Dehogynem, ilyen hidegben nagyon jólesik. Maga is a vendéglő felé megy?" „Persze... Akkor ott találkozunk!" Aztán azt mondják: „Igyunk egyet!", közben átcsúsztatják a borítékot és kész. Megvesztegetés? Ugyan kérem, egy pohárkát ittunk együtt... Nos, látják, kedves olvasók, így lehet a csúnya „megvesztegetés" szót egy sokkal jobban hangzó, kisebb lelkiismeret)urdalást okozó „igyunk egyet" kifejezéssel helyettesíteni. í-^e minek oktatom én itt önöket? Önök ezt nagyon is jól tudják. Különben nem írnának olyan leveleket, mint pl. Palkó Ilona Bélből, aki levelének az „Így megy ez nálunk" címet adta. Nálunk úgy megy, hogy újjáépítették a villanyvezetéket a faluban. Az áramot kikapcsolták és építettek. Mikor minden készen volt, sor kerülhetett volna az egyes házakban a villany bekapcsolására. Csakhogy a villanyszerelők sem estek — hogy úgy mondjuk — a fejük lágyára. Igaz, nekik hivatalból az a kötelességük, liogy a villanyt bekapcsolják. De miért csinálják ezt olyan nagyon egyszerűen? Abban nincs fantázia — ahogy mondani szokták. A „fantázia" abban van, hogy hagyjuk a „jó népet" egy kicsit még sötétben, aztán ők majd csak kitalálnak valamit. Ki is találtuk — mármint azok, akiknek volt riémt fantáziájuk (vagy tapasztalatuk?/. Az egyik házban meghívták a szerelőket, nocsak föjjenek be „egy pohárkára, egy kis harapnivalóra", másutt meg „egy kis harapnivaKedden délután szokatlan látványt nyújtott * bratislavai Igazságügyi palota előcsarnoka. A nagy tárgyalóterem két ajtaja előtt tömött sorokban várakoztak az emberek, hogy 15 órakor meghallgassák a bíróság ítéletét. Az első tárgyalónapon nagyobb részükét nyilván a kíváncsiság hozta ide, a családi háromszög okozta bűntény várhatóan izgató részletei, és a cselekménynek a maga nemében rendkívüli, szenzációs lefolyása. Hisz maga az eset nagy port vert fel még ősszel, amikor a népszerű bratislavai esti újság kárörömmel vegyes humor ral ecsetelte, hogyan hajította ki a negyedik emeleti ablakból a megcsalt férj a tetten ért csábítót, akit azon nyomban el is neveztek „štrkoveci űrhajósnak". A tárgyalás folyamán azonban rohamosan megváltozott a közönség viszonya a perhez. Már nem a fantáziát csiklandozó szenzációt látták benne (a tárgyalás szünetében folyosói beszélgetésekben sokan elmarasztalták azokat az-újságírókat, akik szenzációt csináltak az ügyből), hanem megrázó emberi tragédiát. Ez már nem a kezdeti szenvtelen, kívülálló, kíváncsi közönség volt, hanem a perrel együttélő, a vádlottal együttérző, erkölcsi ítéletet hozó közvélemény. Döntése még az ítélethozatal előtti várakozás alatt egyértelműen megszületett: erkölcsileg súlyosan elítélte a hűtlen asszonyt és a szeretőt. Védelmébe vette a megcsalt férjet, vele rokonszenvezett, neki fogta pártját és azért szorongott, hogy kedvező legyen a bíróítóg döntése. És mialatt így ítélkezt4k, képzeletükben újra lepergették a vádlottak padjára jutott férfi, MaderiC István 41 éves bányász tragédiáját: November 19-én késő este történt. MaderiC István az állomásról .sietett haza a családjához. Már több mint tíz éve Ostraván dolgozott, 1951-ben egyéves bányászbrigádra jelentkezett, megtetszett neki a munka, jó! keresett, ezért meghosszabbította a szerződést. Messze volt ugyan a feleségétől és kislányától, akiket nagyon jzeretett, de havonta kétszer-háromszor hazalátogatott és mivel jól dolgozott és szerényen élt, szép keresetet hozhatott haza a családjának. Legutóbb kilenc napja járt otthon, most a szokottnál valamivel előbb látogatott ismét haza, mert munkacsoportja néhány nap múlva az országos havi fejtési rekord megjavítását akarja megkísérelni és akkor nem tud majd utazni. Maderic István a hazatérő örömteljes sietségével szalad fel a štrkoveci lakónegyed egyik házának negyedik emeletére és türelmetlenül próbálja kinyitni az ajtót. Belülről otthagyták a kulcsot. A férfi csenget, kopog, dörömböl, de senki sem jön ajtót nyitni. A férfi már nyugtalan, csenget a szomszédoknál és megkéri őket, engedjék meg, hogy konyhájukból átmászhasson a lakáséba. A két konyhaablak ugyanis olyan közel van egylóra és egy pohárkára" invitálták őket. Ahol meghívták, ott — hiszen vendéget csupán nem lehet sötétben fogadni — ki is gyúlt a villany. Oly szépen ment a dolog, hogy végül is megszületett a szilárd taksa: egy lityi pálinka egy bekapcsolt házért. Pardon! Ezt így nem szabad mondani — így megvesztegetés-szaga van. Maradjunk csak szépen az „Igyunk egy pohárkával" kifejezésnél... Az nem bűncselekmény, az rendben van. IT 11 ej, de sok mindent lehet elintézni a fehér asztalnál, egy pohár itóka — nem tej — melletti Aki nem tud inni, ne is menjen például — anyagbeszerzőnek. Ne nevessenek, jól olvasták. Mert miért adna egy raktárnok vagy anyagfelelős csak úgy anyagot az arra rászoruló üzemnek, ha éppen a rászorultságból mindenféle jó is származhat. „Kérem elvtárs, Ilyen és ilyen csavarokra van szükségünk ..." „Hol él maga, ember? Ilyen és ilyen csavarok? Még olyan és olyanra sem emlékszem! Ne nevettesse ki magát!" Ez ismerősnek hangzik ugye? Persze. Nem így kell kezdeni, azt minden valamirevaló anyagbeszerző tudja. „Rég nem láttuk egymást, pajtás!" stb., stb. Aztán: „Gyere megiszunk egy pohárkávait". Másnap viszi a csavarokat. Miért? Mert helyesen felcserélte a „megvesztegelni" igét az „inni" igével. Elég a példákból. Most elmélkedjünk egy kissé. Ez a szócserés támadás a közerkölcs ellen — elszomorító. Főleg a gyomorbajosokat és nem ivókat szomorítja el, mert ezek egyrészt nem fogadhatják el, másrészt nem kínálhatják jel ügyeik elintézémáshoz, hogy némi ügyességgel az ember az egyikből átjuthat a másikba. A szomszéd segítségével sikerült a 16 méteres mélység fölött a nem éppen veszélytelen tornászteljesítmény. Maderic most a szobaajtó kilincséhez nyúl, de ez az ajtó is zárva van. A nyugtalanságtól pattanásig feszült idegekkel dörömbölni kezd. Az ajtó mögött egyszerre közelgő lépteket hall, megfordul a kulcs a zárban és a kinyíló ajtóban egy férfi áll. MaderiC felismeri: Z. Rudolf, feleségének hivatalbeli főnöke. És ekkor tudatára ébred mindennek: visszaemlékezik, hogy egyszer késő délután feleségét e férfi társaságában fedezte fel „A ferencesekhez" címzett vendéglőben, és legutóbb, amikor a reggeli vonattal jött haza, „látogatóként" otthonában találta a férfit. A megcsalt férj először a szeretőre vetette magát, majd a szobába rontott és hűtlen feleségének esett neki. Amikor kiöntötte rajta dühét, ismét a konyhában álló „udvarló" felé hajtotta a bosszúvágy. És mivel az védekezett, elkeseredett küzdelem alakult kí a két férfi között. Amikor a nyitott ablakhoz sodródtak, MaderiC ellenfelét kiszorította az ablakba és letaszította a negyedik emeletről. Z. Rudolf számára aránylag szerencsésen végződött a kaland: agyrázkódással, comb- és csuklótöréssel úszta meg a 16 méteres zuhanást. A bírósági tárgyalás bizonyító eljárása, a vádlott és a tanúk vallomása szerint így játszódott le az a családi dráma, mely gyilkossági kísérlet vádjával a büntetőtörvényszék elé juttatta MaderiC Istvánt. Érthető, hogy a közhangulat a vádlottal rokonszenvezett, és amikor kedden délután 15 órakor a bíróság négy órán át tartó tanácskozás után kihirdette az ítéletet: MaderiC Istvánt gyilkossági kísérlet bűntette miatt 3 évi szabadságvesztéssel bünteti, a közönség zajos elégedetlenséggel adott kifejezést nem tetszésének. A kedélyek csak az ítélet megindoklása után csillapodtak le némileg. A büntető tanács elnöke igen részletesen indokolta a bíróság döntését. Bizonyítást nyert, hogy a vádlott felesége szeretőjét kidobta az ablakon, ezt pedig nem lehet másnak minősíteni, mint gyilkossági kísérletnek. Az őt ért sérelmet pedig senki sem jogosult bűntettel megtorolni. A btk. 219 §-a a gyilkosságért (a kísérlet a törvény szerint ugyanúgy büntetendő, mint a befejezett bűntett) 10—15 évig terjedő szabadságvesztést vagy halálbüntetést ír elő. A bíróság azonban tekintetbe véve az eset körülményeit, azt, hogy a vádlott erős lelki felindultságban követte el tettét, a btk. 40. §-át alkalmazta, mely a büntetés rendkívüli leszállítását teszi lehetővé, s az adott esefben a lehető legalacsonyabb büntetést szabta ki. MaderiC István fellebbezett, és ügyét a kerületi bíróság fogja ismételten tárgyalni. Azokat, akik MaderiC István bűntettének okozói voltak, a házasságtörő feleséget és szeretőjét családos, hivatalbeli főnököt, Z. Rudolfot nem éri büntetés. De a közvélemény erkölcsileg elítéli őket. l-kgy] sének ezt a kitűnő olajozó anyagát. Elszomorító ez továbbá azok számára is, akik úgy vélik, — elképesztő naivsággal — hogy az ilyen gyakorlat gyógyítható és megelőzhető, mégpedig a „Bolond, aki ad" jelszó alatt. Csakhogy ezzel nem sokra mennek mindaddig, amíg lesznek, akik a szólás-mondás második részét is ismerik: „még bolondabb, aki nem fogadja el." Mármost, mt itt a teendő? Válaszoljunk a jól bevált frázissal: fel kell számolni az ilyen helyzet okait. Csakhát az ok az, hogy valaki valamiben mindig függ valakitől, és ez a valaki előnyösebb helyzetét kt tudja használni. Akkor szigorúan büntessük az ilyeneket. Igen, de milyen alapon? Hiszen bebizonyítottuk, hogy nem büntetendő „megvesztegetésről", hanem az „inni" ige helyes alkalmazásáról, tehát egyáltalán nem büntethető dologról van szó. A tikkor ne adjunk, ne kínáljunk. Próbáljuk ezt elmondani annak, akinél kikapcsolják a villanyt, és már eldobta petróleum-lámpáját, annak, aki nem kap prémiumot, ha nem szerez csavart, vagy annak, akinek lakásügyében már tönkrementek az idegei... Hát akkor mégis, mit csináljunk? Elmondom, szívesen. Csak előbb figyelmeztetni szeretném önöket, hogy csak vörös bort iszom, lehetőleg Mavrudot, de lehet bikavér ts. Leülünk egy pohárkára, és szépen megbeszéljük a dolgot.. . VILCSEK GÉZA ÜJ SZÖ 6 * 1984. március 14.