Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)
1964-03-07 / 67. szám, szombat
olyam színskálája uralja. Csillagtalan, zord, kopár tájakon, ahol fűszál se nő, nap és hold nem világit, szerencsétlenek hosszú karavánjai húznak a semmi felél Csupán a háttérben lapul meg vészesen egy végtelen sötét fal — a koncentrációs tábor fala. Ezek a képek már a második világháború fajírtöinak nyílt megbélyegzése! MAJERNlK, MINT AHOGYAN ezt már említettem, Prágában él. Ott festi képeit, ott, Heydrlch, Dalugue rémuralma közepette harcol ecsetjével a fasizmus ellen. Egyetlen egy képe elég ahhoz, hogy a koncentrációs táborba, esetleg a vesztőhelyre kerüljön. De a festő nem fél és amikor kitör a Szlovák Nemzeti Felkelés, tovább festi lovasait. Ezek azonban már fegyverüket apró vörös zászlókkal díszítik, és felettük a mélybarna közepette megjelenik a pirkadat, a születő új nap rózsaszínje. Igen, ezek a lovasok már az emberiesség, a szabadság lovasai, partizánoki Ján Zelibský és Frico Hoffstädter alkotására is rányomta bélyegét e hősi kor és Ciprián Majerník példája. És Jellegzetes, hogy képeik drámai atmoszféráját ők is a tragédia sötétbarnájával hangsúlyozzákl Ezt bizonyítják különben a kiállításon szereplő „Kivégzés", valamint a „Villamosban" című festmények, melyek a konspiráló cseh hazafiak nagyszerű lélektani ábrázolásai. Ha a Bratislavába visszaszármazott Ján Mudroch stílusban tőlük el is tér, magatartásában azonban semmivel sem különbözik prágai bajtársaitól. Nagyon jól emlékszem, hogy a jelen kiállításon is megtalálható festménye, „A holt költő", a szlovák állam éveiben majdnem antifasiszta tüntetést idézett elő. A holt költőben mindenki Federico Garcia Lorcát, a fasiszták által meggyilkolt nagy spanyol költőt vélte felfedezni. A képet aztán a kiállítási teremből rövidesen el is távolították. A 909-ek kiállításán örömmel fedeztem fel Lőrincz Gyula dornkappell munkás-madonnáit, valamint a „Menekülők" című' olaját, töredékét annak a kevésnek, ami e harcos, antifasiszta festő régebbi alkotásából fennmaradt. Hiszen Lőrincz Gyula, akárcsak Csemický László mindig az elnyomottak és a szegények pártján állott és bátor, humanista magatartása a tárlaton megtalálható képeiből ki is tűnik. Sok más mellett a kiállítás rendezőinek nagy érdemük az is, hogy Peter Matejka poétikus lila hölgyei mellett helyet adtak egy már-már elfelejtett kiváló modern festőnő, Fridrlk-Martinčeková Estera régebbi alkotásainak ls.., NEHÉZ VOLNA MINDANNYIUKAT, Kudlaíot, Bednárt, Kostkát, a szobrászt és a többieket felsorolni. Nem is volna könnyű őket osztályozni és sorrendbe állítani, noha közülük sokan kitűnőre vizsgáztak, főleg a felszabadulás után! Hiszen negyven művész közel hétszáz alkotását mutatja be ez a nagyszerűen megrendezett és minden igényt kielégítő tárlat, amelynek azonban apró szépséghibái mégis csak akadnak. Először is bizonyos aránytalanság vehető észre egyes festők javára, másodszor pedig akad a' kiállító művészek között olyan ls, aki nem minden időben szolgált rá a kor lelkiismeretének büszke elnevezésére. De ezt csak úgy mellesleg említem A 909-es évf KULTURÁLIS HÍREK • Brnóban nemrég A csehszlovák scenográfia címmel kiállítás nyílt, amely a brazíliai Sao Paolóban 1961ben rendezett III. Színház-biennálén bemutatott anyagot tartalmazza. A kiállítást — amely március végéig tekinthető meg — áprilisban Párizsban, és ősszel Londonban ls bemutatják. • Alexandriában tíz földközi-tengeri ország képzőművészeinek alkotásaiból rendeztek Immár harmadszor kiállítást. A kiállított művek az EAKból, Jugoszláviából, Olaszországból, Albániából, Spanyolországból, Libanonból, Ciprusról, Görögországból, Algériából és Tunéziából érkeztek. • Verdi Aida című operáját, amelyet a nagy zeneszerző az egyiptomi kormány megbízásából a Szuezi-csatorna megnyitására írt, nemsokára eredeti környezetben, a gizehi piramisok lábánál viszik színre olasz, angol és egyiptomi énekművészek előadásában. A szabadtéri előadást Michael Benthol angol rendező rendezi. • Franciaországban közvéleménykutatást rendeztek a 15—24 éves fiatalok között. A „Mit táncolsz legszívesebben?" kérdésre befutott feleletek szerint az első helyen a tangó áll, utána következik a twist, a keringő, a madison s utolsóként a rock and roll. A „Ki a legkedvesebb sanzonénekesed, Illetve énekesnőd?" kérdésre adott válaszokban Hollyday, Arnavour, Brassens, Montand, a nők közül Sheille, Piaf, Dalida neve szerepel a legtöbbet. • Krešimír BaranovlB, Ismert Jugoszláv karmester, akt egy ideig hazánkban ls tevékenykedett (a bratislavai rádió zenekarát vezényelte és a Szlovák Nemzeti Színházban dirigált) hosszabb szünet után visszatért a karmesteri emelvényre: a belgrádi Nemzeti Színházban Muszorgszkij Hovanscsína című operáját tanítja be, amelyben olyan kiváló szólisták szerepelnek majd, mint D. Popovics, M. Csangalovics és Z. Krnelics. • Az 1963-as év legsikeresebb filmjei, amelyeket Moszkvában, Velencében, Cannesban, San Franciscóban nagydíjakkal tüntettek ki: Az optimista tragédia, Tom Jones, A halál neve Engelchen, Amikor a macska jön, a 8 és fél és a Harakiri. J. Kostka: Vándor. meg és csupán azért, mert valóban nagyon is igényes kiállításról lévén szó. Jó volna, ha ezt a kiállítást, amely az év végéig lesz nyitva, minél többen látnák. BARSI IMRE A közelmúltban ünnepelték a martini Színház megalakulásának 20. évfordulóját. Fel vételünk a színház 20-éves fennálláséi illusztráló kiállí tásról készült. (CTK — felv. j A francia irodalom története Dobossy László könyve DOBOSSY LÁSZLÓ KÉTKÖTETES francia irodalom-történetének a bírálata nem könnyű feladat, ha legalább részben ki akarjuk emelni az igényes munka érdemleges sajátosságait. Nehéz megállapítani, ml érdemel nagyobb elismerést: a komoly felkészültség, a nagy olvasottság, avagy a remek nyelvezet, amellyel e nagyszerű munka íródott, önkéntelenül Boileau Költészettanának az a része jut eszünkbe, amely szerint egy mű értékét „...az éles, pontos formulázás, a mértéktartó elegancia, a mélységgel párosuló könnyedség ..." (I. 270. old. | jellemzi. Dobossy László munkája pon tosan megfelel e követelményeknek, ezen felül — ami a legfontosabb — következtetései, megállapításai biztosítják az egész munka tartalmának mélységét, gazdagságát. S ezért műve elejétől végéig élvezetes és főként tanulságos olvasmány. Az egyes korszakok bevezető része mind megannyi értékes tanulmány, mely freskószerűen és teljességében ábrázolja egy-egy korszak képét. A széles vonalú bevezetésekre következő részletes elemzésekben a szerző az előzően általánosságban mondottakat illusztrálja. Dobossy László évszázadok távlatában ismeri fel az egyes írók közös vonásait, az egyes művek rokonszálalt, és így áthidalva az időbeni távolságokat egésszé fonja össze a részleteket. Térben Is hasonló a teljesítménye, amennyiben a különféle országok íróit összehasonlítva, rámutat az őket összekötő közös elemekre. Nyugodtan megállapíthatjuk: nehéz elképzelni, hogy akadjon olyan olvasó, akit ne nyűgözne le egy-egy korszak irodalmának nagyja, ha Dobossy ismertetéséből, aprólékos elemzéséből ismerkedik meg vele. Legyen az a reneszánsz korabeli Rabelais vagy a klasszicizmus nagy Racine-ja, avagy a felvilágosodás köztiszteletnek örvendő Diderot-ja, hogy csak néhányat említsünk, — mind egyformán élvezetes tanulmány Dobossy előadásában. Ez az állítás érvényes a francia irodalom képviselőire vonatkozva egészen a XIX. század utolsó harmadáig. — Két korszak határáig — ahogy a fejezet címe jelzi, — s amelyen túl a szerző csak röviden Ismerteti a francia irodalom számottevő íróit, mert mint megjegyzi, a legújabb irodalom bírálása kívül esik az irodalomtörténet tárgyán, az irodalmi kritika hatáskörébe tartozik. Ennek ellenére, a befejező rész — értékesség tekintetében semmiben sem marad el az előző korszakok bővebben tárgyalt méltatásától. Sőt, az eredeti meglátások ós utalások, az írók Ideológiai szempontból történő osztályozása és az ebből adódó bírálata merőben űj anyag, és mint Ilyen hathatós segítségül szolgál mindazoknak, akik a legújabb francia Irodalom útvesztőjében némiképpen kiigazodni kívánnak. Értékelési és átértékelési szempontból e munka teljes egészében nagy jelentőségű, de A kapitalizmus válságkorának irodalma című befejező rész kétségtelenül a legmerészebb, a legeredetibb. MINDEN SZINTETIKUS MUNKA természetszerűen egyenlőtlenségeket is tartalmaz. E tekintetben Dobossy László munkája sem kivétel. Nála is ittott előtérbe kerül a szubjektivitás, s ennek szükségszerű következménye az arányosság megbontása, a kritikai képesség fokozódása, illetve csökkenése. Mikor az első kötet 95. oldalán a reneszánszot bevezető „A világ új felfedezése" című részben azt olvassuk, hogy „Majdnem minden esetre biztos, hogy aki először ismerkedik a francia irodalom fejlődéstörténetével, a XVI. századot s annak is első felét fedezi fel legtöbb izgalommal, legmélyebb rokonszenvvel: kit ne hatna még a szellem szabadságharcának e pompás kibontakozása, melyben minden tevékenységnek magasabbrendű célja van, s amely a legszürkébb életet is értelemmel telíti?"... az az érzésünk, hogy a szerző elsősorban a maga nevében teszi e kijelentést. E feltevésünket megerősíti a -francia reneszánsz Irodalmát tárgyaló egész fejezet, amelynek szinte minden sorából, mondatából kiérződik a szerző lelkesedése e nagyszerű kor szelleme és kiváló képviselői iránt. Ugyanez a szubjektív hang szólal meg az első kötet végén (366—388 old.) a Diderotot méltató részben. A francia felvilágosodás e nagyja iránt annyira mély rokonszenvet érez a szerző; hogy a bírálatot a legmagasabb elismeréssel helyettesíti. Csak helyeselni lehet a szerző nézetét, amely szerint a munkájából ítélve — a modern Irodalomtörténetet nem szabad a biblográfiával összetéveszteni, és ezért szükségtelen egyegy író minden egyes munkáját felemlíteni. Mégis feltűnt, hogy a II. kötet 105—106 oldalán, ahol a szerző érdemlegesen méltatja Musset-t, a drámaírót, nem említi meg legnagyobb sikerű drámáját, a „Lorenzacció-t", hanem csak általánosságban, bár helyesen állapítja meg, hogy: „Ma már, úgy látszik, végleg eldőlt, hogy a Musset-t életműből a drámák maradnak fenn legtovább..," (41. 106, old.) Érdekes lett volna, ha szerző meg ls valósította volna javaslatát. (I. 301—302 old.): a francia irodalomnak XVIII. századra vonatkozó újszerű korszakolását. Nem magyarázza meg, hogy miért csak jelzi és nem alkalmazza ezt az indokoltnak tartott szempontot. A szerző bizonyára magyar vonatkozásban kívánja Béranger esetének és költészetének új szempontú elemzését (II. 106—107 old.], mivel Csehszlovákiában Jan O. Fischer, a prágai Károly Egyetem francia Irodalom professzora, ezt a munkát már elvégezte. KÜLÖN KI KELL EMELNI a gondosságot, amelyet a szöveg és főként az Idegen nevek helyesírására fordított a munka szerzője, mégis megtörtént az I. kötet 71. és 73. oldalán, hogy ANTOINE DE LA SALLE neve egyszer hfclyesen (SALLE) van nyomtatva, két ízben azonban helytelenül (SALE-tj olvasunk. Formai szempontból feltűnő a sok zárójelbe tett szöveg. Szokás szerint csak a mellékes, kevésbé fontos szövegezést tüntetik fel zárójelben, ami ez esetben nem áll, mert Dobossy László igen érdekes és értékes zárójelezett megjegyzéseit távolról sem lehet csak afféle lapszélre vetetteknek tekinteni. Nagy szerénységre vall, ha a szerző kevesebb jelentőséget tulajdonít egyéni megjegyzéseinek, amelyekkel megtoldja mondanivalóját. DOBOSSY LÁSZLÓ „A francia irodalom története" messze túlhaladva e kitűzött célon, mint tartalmi, mind nyelvi szempontból nagy értékű, komoly munkával gazdagítja a román nyelvek tudományos irodalmát és egyben megszeretteti a francia irodalom kincseit mindenkivel, aki hozzájut e világos és könnyed stílusban Irt mélyen megalapozott munkához, amely a grafika és pollgráfla szempontjából is magas színvonalú. - fg -" " 1 * • A Ceské Budéjovice-! Délcseh Múzeumban rendezték meg Otakar Jeremiáš, nemzeti művész kiállítását. A neves szerző életművéről a Karamazov testvérek című operáján kívül számos, J. Neruda, P. Bezruč és J. Hora alkotásai ihlette partitúra ad számot s a művész hagyatékában megtalált Jan Hus mester című szimfonikus költeménye, amelyet még 1909-ben komponált. Nem véletlen, hogy a kiállítás magvát a mindvégig Prágában élő Ciprián Majerník és a körülötte csoportosuló ottani szlovák festők: Ján Zelibský, Frico Hoffstädter, részben Eugen Néván, valamint a Bratislavába visszatérő Ján Mudroch alkotják. Ciprián Majerník kezdettől látta a szlovák társadalom szociális szerkezetét és megértette, hogy a szlovák nép ügyét nem a folklór romantikus reprodukálásával, hanem a társadalmi bajok őszinte, kíméletlen feltárásával szolgálja. Eurőpal színvonalon igyekezett felemelni a szlovák festészetet és ezen törekvésében Zelibský, Hoffstädter, Nevan és Mudroch hathatósan támogatták. tragikum. Színei pedig komorabbá válnak. AMIKOR EURÓPA FELETT beborul az ég és a fasizmus lerohanja Abeszszíniát és Spanyolországot, Majerník pontosan tudja, hol a helye. Vásznain a hontalanul bolyongó, a fasisztáktól űzött Don Quijote tűnik fel több variációban, hogy aztán helyet adjon a „Lovasoknak" és a „Menekülőknek". A tárlatlátogató pontosan kísérheti a fejlődést. Majerník első lovasairól még nem tudhatjuk, kicsodák és micsodák. Nem tudjuk honnan jönnek és hová mennek. Később azonban már felismerhetjük bennük Franco marokkói zsoldosait. Képeit ekkor már a bánat barna ' GYOjTÖClM, DE EGYBEN leszűkítő, ígaz, a kiállításon szereplő művek alkotóinak zömét a 909-es évfolyam képezi. Ám a többiek is, akik 1906 és 1914 között születtek, mindenképpen generációs egységet képeznek a kilencszázkilencesekkel. Talán ezért is nevezték el az alcímben rendezői ezt a bratislavai Szlovák Nemzeti Galéria helyiségeiben megnyílt kiállítást — a Jsor lelkiismeretének! Egy festő- és szobrásznemzedék fejlődéseiről, megtorpanásairól, közel harminc évi munkájáról és harcairól, a kor lelkiismeretét tükröző magatartásáról beszél érdekes módon ez a kiállítás. A látogató nagy meglepetéssel tapasztalja, hogy majdnem valamenynyien, éppen legbátrabb kiállásuk Idejében, a fasiszta agresszió legsötétebb éveiben (1937—1944) érték el művészi pályafutásuk legmagasabb csúcsát. Ekkor váltak szilárd férfiakká, meg nem alkuvó harcosokká és érett művészekké, a szó legnemesebb értelmében! Ám e kiállítás anyaga nem egy esetben sejteti, hogy e nemzedék számos tagja akkor torpant meg, amikor a negyvenes évek legvégén, lelkesen vagy esetleg lelkesedést színlelve igyekezett a személyi kultusz exponensei által vulgarizált szocialista realizmus módszerelt saját alkotásaikban felhasználni, s a végén sajnálatosan a rózsaszínre lakkozott naturalizmus zsákutcájába jutott. Ebben a tényben kell látnunk az okát annak, hogy e kiállításnak művészileg és emberileg (vagy ha úgy tetszik politikailag) legerősebb részét éppen azok az alkotások képezik, amelyekben a festők a kor embertelensége ellen tiltakoztak. Mindanynyiuk közül azonban csupán egyetlen egy művésznek a fejlődése és alkotása töretlen, a legnagyobbé, a legtisztábbé, a tragikus véget ért Ciprián Majerníké, akit a zsdanoví és szobolevi esztétikai bukfencek már nem befolyásolhattak, meg nem fertőzhettek! Csemiczký L.: Öregasszony. Majerník, Jóllehet kimondhatatlanul szereti a szlovák népet és a_szlovák falut, nem szentimentális, eleinte nemegyszer figurázza ki finom Íróniával a folklórt, mint a nemzeti szellem felületes megnyilvánulását. Aztán eltűnnek vásznairól a gondtalanság fehér, piros, zöld színei, elvész a gaminos fintor. Figyelmét a szenvedő emberek sorsa köti le, főleg azoké, akiknek mosolygó álarca mögött ott bujkál a űj "!f| * március 7.