Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-07 / 67. szám, szombat

Holnap ünneplik meg az egész világon a nemzetközi nőnapot. Ebből az alkalomból szerkesztőségünk öt or­szág Júliáihoz fordult, válaszoljanak két kérdésünkre, amelyből olvasóink megtudhatják, mi foglalkoztatja más országok assszonyait, hogyan képzelik el a holna­pot. Ime a két kérdés: 1.Mlt vár a jövőtől • 2. Milyen életpályát szeretne gyermekének? JÜLIA SZEREPTANULAS KÖZBENi „BOLDOG VAGYOK..." JULIJA BORISZOVA, az OSZSZSZK népművésze AZ ÖLTÖZŐBEN várom Julija Boriszovát, közben a műsort fis a próbák időrendjét tanulmányo­zom. Boriszova egy órával ezelőtt mosta le magáról a {estéket, szétbontotta Turandot hercegnő jellegzetes cofjait és méris^fu­tott a baloldali próbaterembe, ahol Vajtyehov szovjet dráma­író Zápor címfi darabját próbál­ják. A próba lítán félórás szü­net, majd újabb próba követ­kezik: Shaw darabját, A mlllio­mosnöt tanulják. A Vahtangov Színház művészei örökké emlegetik: Egyszer egy neves szovjet rendező látogatta meg színházukat. Nagyon tet­szett neki az előadás és a szü­netben sietett gratulálni régi barátjának, Ruben Szlmonovnak, a színház művészeti vezetőjének. Szlmonov éppen a női főszerep­lővel beszélgetett. A tempera­mentumáról ismert neves rende­ző mindkettőiliket átkarolta: — Mondd Ruben, hogy a csodába sikerili minden nap meglepned a közönséget? Tegnap Boriszo­vának tapsoltam, ma pedig el­ragadtatva gyönyörködtem en­nek az fij tehetségnek játéká­ban. A vendég szerencsekívána­taival halmozta el a sihedernek maszkírozott főszereplőt, aki zp­vartan mosolygott. Ekkor Szimb­nov levette a színésznő paró­káját, szétbontotta a haját és így szólt a vendéghez: — Most már ráismersz? A rendező leg­nagyobb meglepetésére, Julija Boriszová állt előtte. Nagy tehetség kell ahhoz, hogy valaki a színpadon úgy élje át szerepét, hogy egészen más emberként jelenjen meg a nézők előtt, mint amilyen az életben. Erre gondoltam, amikor a lépcsőkön feltűnt Julija Bo­riszova. Azt hiszem, ellestem azt a pillanatot, amikor a lefu­tó színésznő előző szerepéből kilépve szerény, értelmes és bá­jos asszonnyá alakult át. # Csehszlovákiai barátai ké­rik válaszát két kérdésre — kezdtem el beszélgetésünket. 1 Szerintem az élet célja mln­• denki számára csak egy ler het: tegyUk örvendetesebbé, gazdagabbá az emberek életét. Az én célom ezt Bár általában olyan dús programom van, hogy néha még ebédelni sem tudok, különösen ilyen napokon érzem magam a legboldogabbnak. Most két új'szerepre készü­lök. Két különböző természetű hősnőt alakítok — kortársamat, Kszenylját Vajtyehov Záporjában és a milliomosnőt Shaw darab­jában, melyet még nem mutat­tak be a Szovjetunióban. Színhá­zunk egy harmadik darab bemu­tatására is készül — ez lesz Mikola Sztyelman belorusz író drámája: Igazság és igazságta­lanság. Nagyon szeretem az új szerepek tanulásával eltöltött izgalmas pillanatokat, különösen azt a percet, amikor a rendező végre kijelenti: „Ez az igazi". Egyidejűleg nagyon érdekes és bonyolult TV-szerepre ls készü­lök. A Hivatás című darab hős­nőjét alakítom, aki három fejlő­dési korban — a lánykortól až anyaságig (fogadott gyermekek anyja lesz) mutatkozik be a né­zőknek. A cselekmények moz­gató ereje a hivatásszeretet. 2 Ezért örülök, hogy cseh­szlovákiai barátaim azt kér­dik tőlem, milyen hivatást vá­lasztanék fiamnak. , Surik 12 éves, szeret úszni, kedvelt olvasmánya A három testőr. Még ő sem tudja, hogy mi akar lenni. Én csak azt tu­dom: bármilyen pályát választ majd a fiam, én csak örülni fo­gok. Eszembe jut, hogy amikor fel­vételiztem a színiakadémián, az otthoniak nagyon ellenezték színészi pályámat. Azzal érvel­tek, hogy matematikai tehetség vagyok, s a színészi pálya sok nehézséggel jár. Csak egy em­ber, az anyám vélekedett így: Szeretném, ha soha sem hány­nád a szememre, hogy utadban álltam. Jaj a pályatévesztett ember­nek, aki nem a maga útján jár. Mindent megteszek, hogy Sura sohase essen ilyen hibába. Megragadom az alkalmat és köszönetet mondok a csehszlo­vákiai nézőknek, akik vendég­szereplésünk alkalmával megle­kintették előadásainkat. Nagyon kedves emlékek fűződnek cseh­szlovákiai látogatásomhoz. Shakespeare Júliája a szere­lemnek immár jelképe. — De nem az „örök" Júliát, nem az „időtlen" Júliát, nem ezt a ha­gyományos „júlla szimbólumot" viszi a Vígszínház színpadára Ruttkai Eva, hanem az álmai­ból reális életre ébredő, a sze­relem édességét megízlelő hús­vér fiatal lányt, aki gyönyört, beteljesülést és halált elvá­laszthatatlanul olvaszt egybe ön­magában — de csak egyszer, csak akkor, amikor a néző lát­ja ... Ruttkai, a Magyar Népköztár­saság Kossuth-díjas művésze, olyan felejthetetlen (úlla-alakí­tással ajándékozta meg a buda­pesti közönséget, hogy par ex­cellence ő a magyar Júlia: — Ha ma nálunk valaki Ró­meót mond, párjaként Júliának csak az ő nevét mondhatja kl. — Nagyon szeretem ezt a sze­repet — mondja csendesen a Vígszínház öltözőjében, két fel­vonás között, feketéjét kavar­gatva. A színpadi játék reve, felforrósodott izgalma után szin­te pihenés, kikapcsolódás szá­mára ez a szünetnyi beszélge­tés. — Nem sietős Interjú ez. BUDAPEST „JÚLIA" • a szerepről g——HIIMIMII1 IIMIMI • önmagáról ® Julikáról hanem balk önvallomás. — Na­gyon szeretem (úliát: ő az a kislány, akit álmainkban mind­annyian eljátszottunk. Minden kislány Júliának indul, az élet nagy szerepéről, a szerelemről álmodik, csak persze halál nél­kül. Helyzete és jelleme szerint azután más-más szerep jut az álmodozó kislánynak. A vero­nai Júlia 14 éves, de Shakespea­re valójában nem 14 éves kis­lányt írt meg. Éppen kétszer olyan idős, 28 éves volt és mindent tudott a szerelemről is: Júliája is mindent tud róla. jú­lla még érintetlen a világtól, mégis a szerelemnek valóságos kis bölcse, anélkül, hogy sze­relmes lett volna, amikor Ró­meót meglátja. Ezért mondhatja neki: „Én mindenemet lábadhoz terítem és követlek az egész világon át." Nem magyarázat ez. — Egy pillanatra ismét júlla szólt, a gyöngéd és az erős, a gyerme­kes és a merész, az átszelle­mült és az érzéki, a költői és a reális, egyszóval a szerelmes; mert Ruttkai Éva hisz a szere­lemben. — Engem nem a szerelmesek pusztulása érdekel, hanem a sze­relem elpusztltbatatlansága. A szenvedéllyel ismerkedő ember, akit a művésznek ineg kell ér­tenie. Ez a művészi hitvallásom. Mit várok a jövőtől? Hogy job­ban megérthessem és így iga­zabbul ábrázolhassam az embe­reket. Júliát nem tartom pá­lyám „csúcsszerepének". Mindig többre vágyom. Most Karenyina Anna szerepére készülök. A jö­vő évadban játszom el. — Sze­retném még jobban feltárni az embert. Életcélom ez: megérte­ni és feltárni, ami emberi — gyengeségeivel, küzdelmeivel, szépségeivel együtt. Amikor közvetlen terveiről kérdezem, a' Vígszínház cseh­szlovákiai vendégjátékáról is beszél: „Még az Idén, valószínű­leg a nyáron Bratisiavába uta­zik az egész társulat. Tudom, hogy igényes a közönsége. Sze­retném, ha sikerünk lenne. Én Júliát játszom majd ott ls." Ruttkai, aki a színpadon az első szerelem megrendítő élmé­nyét oly művészettel fűti át, aki olyan sugárzóan fiatal, so­sem játszik „anyaszerepet". De a művésznő anya is. Kislánya, Julika, tízéves múlt. Milyen élet­pályát szán neki? Szeretné-e, ha színésznő lenne, vagy nem látná szívesen a színpadon? — Nem vezetem a színpad felé, de nem is tiltom el tőle. Hadd alakuljon ki az érdeklődé, si köre, hadd válasszon majd maga. Most az első pályaválasz­tási korszakban van: nagyan szereti az állatokat, és állator­vos akar tenni. Elárulta további terveit is: később ő lenne az Állatkert Igazgatója... Sokat olvas, kis okos, de nem kora­vén, minden érdekli. Megkérdezem, tudja-e „Júlia" nevelni [ulikáját? Szomorú só hajtás a válasz. — Örök fájdalmam, hogy nincs időm rá. julikát a nagy­mama neveli. Keveset vagyok a kislányommal, de igyekszem ar­ra tanítani, hogy tudjon örül­ni az életnek. Talán ez a bol­dogság: hogy a gyerekek örülje, nek a kis örömöknek ls, és hogy legyenek nagy céljaik. JÚLIA ANDREWS JÚLIA ANDREWS Az alábbiakban közöljük a beérkezett válaszokat. Az egyszerű szavakból kicsendül a békés jövőbe vetett őszinte bizalom, a gyerekek emberséges, boldog hol­napja utáni vágy, amely minden anya legtermészete­sebb kívánsága, életének egyik célja. A BÉKE VILÁGÁT ÉPÍTEM A nők — különösen az anyák — világszerte a békét óhajtják. Fő életcélom ezért, hogy a béke megőrzéséért minden tőlem telhetőt megtegyek. Béke nélkül nem va­lósulhat meg semmi abból, ainit a jövőtől várok. Támogatom a nemzetek barátságát, részt veszek csak­nem minden békeakcióban és igyekszem meggyőzni más nőket is arról, mi mindent telietünk, hogy megvalósít­suk, amire minden nő vágyik: a béke világát. Mivel szocialista vagyok, bizalommal tekintek a jö­vőbe. Tudom, hogy gyermekeink élete jobb lesz a miénk­nél. Eljön az az idő, amikor hazánkban minden gyer­mek tehetségének megfelelően tanulhat, amikor min­denki egészséges, tiszta lakásban lakik majd, s az állam a pénzt már nem fegyverekre pocsékolja, hanem arra költi, hogy mindenki számára jobb életkörülményeket teremtsen. Előre örülök annak az időnek, amikor nem lesznek sehol éhező gyermekek. Szép a világ és szép a hazám is Mennyivel szebb lesz azonban, ha megszabadulunk a népek közeledését korlátozó mesterséges akadályoktól! Egyetlen lányom van s hő vágyam, hogy hasonló pá­lyát válasszon mint férfi társai. De szép lenne, ha űr­hajós lehetne, akárcsak Valentyina Tyereskova, aki nem­rég látogatott hazánkbal Vagy ha olyan orvosságot ta­lálna fel, mely az emberiséget valamelyik betegségtől szabadítaná meg! Nem bánnám, ha tanító, orvos, vagy akár tengerészkapitány lenne belőle. De bármi lesz is, találja örömét hivatásában és munkáját legjobb tudása szerint végezze. Leghőbb vágyam azonban, hogy leányom részt vállal­jon a szocializmus építéséből, mert ez az egyedüli biz­tosíték, hogy békés világban élhet majd, mely minden­kinek egyforma lehetőségeket biztosít. GYERMEKEINKNEK KÖNNYEBB ÉLETET A francia Júlia párizsi háztartásbeli. Bagneuz külvárosban él. 36 éves és bárom gyermek anyja: Leánya Chantal 14, fiai: Bemard és Jean-Michel 11, 8 évesek. Férje épltőmunkis, bulldozeres. Ragyogóan tiszta, ízlésesen berendezett báromszobás összkomfor­tos lakásban lakik, de tizenöt évig küszködött családjával egy még a legelemibb kényelmet is nélkülöző cselédszobában. Ezt egész­sége annyira megsínylette, hogy bár szeretne, már nem járhat munkába. Anyaglakban ugyan most nem szenvednek hiányt, de férje sokat dolgozik, hogy öttagú családját tisztességesen eltart­hassa. Reggel fél hétkor Indul munkába és este fél nyolckor tér haza. Gyermekeivel többnyire csak vasárnaponként foglalkozhat. Júlia gyermekeinek él s ezért életcélja és reményei a jövőre nézve is gyermekeivel fUggnek össze. „A békét óhajtom mindenekelőtt, mert e nélkUl nincsen jövő. Gyermekeimnek jó szakmát kívánok, hogy könnyebb legyen Indu­lásuk az életben, mint a miénk volt. Most azért aggódom, hogy tehetséges lányomat, aki elektronikai pályára szeretne menni, ta­lán nem veszik fel az egyetlen párizsi elektronlkai leány-közép­iskolába, mert túl sok a jelentkező. Fiaim még kicsinyek ahhoz, hogy tudják, milyen pálya fogja őket érdekelni. De Bemard, a kö­zépső már kijelentette, nem lesz kőműves, mint az apja — tál nehéznek látja ezt a munkát. Szeretném, ha férjem a jövőben jövedelmének csökkenése nél­kül a jelenlegi napi tíz és fél óra helyett kevesebbet dolgozna Ami pedig engem illet, nem kívánok mást, csak egy kis egész­séget". JULIETTE GUETTÉ BRATISLAVA FIAM NAGYOBBAT ALKOSSON, MINT SZÜLEI J úlia Lysá, a bratislavai Nemzetközi Nőnap tizem cérnagyárában, a fonőműhelyben dolgozik. Hetedmagával a G. Sz. Tyitov szovjet űrhajósról elne­vezett szocialista munkabrigád tagja. Férje szintén munkás — a Dimitrov Művek karbantartója. A Bratislava környéki Gajary­ban laknak, onnan járnak be mindeketten naponta munkába. A cérnagyár egyik csendesebb helyiségében beszélgetünk, ahol nem zavar a szárnyorsó-gépek zakatolása. A kérdés — mit vár a jövőtől — kissé váratlanul ért, s ezért előbb azt veszi sor­ra, ami a múltban jelentett örö­möt, boldogságot számára. Nem csoda, hiszen abban a korban van, amikor a leánykori álmok beteljesülnek... — Amire vagytam, lényegében beteljesült... jó férjem, szép kisfiam van, rendes a lakásunk. A jövőtől csak azt várhatom, hogy semmi ne zavarja meg szé­pen alakuló életünket. Mi úgy­szólván révbe jutottunk, nem is hiszem, hogy valami megzavar­hatná életünket. Ha csak egy báború nem. Ezért a jövőtől mindenekelőtt békét várok. — Mit várok még a jövőtől? Nos, jól emlékszem arra, ami­kor brigádunk megkapta a cí­met, amikor kitüntetést kapott a gyárunk, mert túlteljesítettük a tervet, vagy brigádvezetőnket Munkaérdemrenddel tüntették ki. Ilyen eseményekre a tiz év alatt, amióta Itt dolgozom, bű­ven volt példa. Ilyenkor látom, hogy nem hiába igyekszünk, van eredménye munkánknak. Ez jó érzéssel tölt el. Sokszor sze­retném még a jövőben érezni a jól végzett munka örömét. — Nehéz ma még arra vála­szolni, milyen bivatást, jövőt szeretnék fiamnak. Hiszen még csak hatéves. Épp most, már­cius 8-án van a születésnapja, nőnapi gyerek ... Ö persze sze­relő, gépész szeretne lenni, mint az apja, kopácsol, szétszerel... de minden gyerek ilyen... Gn azt szeretném, ha többre vinné, mint a szülei. Mint mondtam, én sem panaszkodbatom — volt ré­szem munkasikerben, elismerés­ben is. Mégis azt szeretném, ha a fiam nagyobbat, szebbet al­kotna, mint mi, nagyobb sikere­ket érne el, s örülne munkája gyümölcsének. Persze ez attól fiigg, hogyan tanul majd. Azt is tudom, becsületes, törekvő embert kell nevelnünk belőle, hogy ez így legyen... Jaj, de ez álmodozás, hiszen jarkót csak most írattuk be az első ele­mibe ... A nyilatkozatokat beszerezte G. LASZKINA (APN — Moszkva), MONTY METH (London), PIERRE CAMES (Párizs), RUD­NYÁNSZKY ISTVÄN (Budapest), VILCSEK GÉZA (Bratislava). 4tšmm 19B4. március 7. * ÜJ SZÖ Z

Next

/
Thumbnails
Contents