Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-07 / 67. szám, szombat

Oyuľcsó István két karcolata JOESTET, KOMÁROM Ki fogadja a köszönést? — Jóestét Komáromi — mondja az érkező vendég, és beszállásolták az Európa-szállóba. Szívélyesen veszt a vendéglátóipar fogadtatását, a vacsorát, a neonfényt. De mit tegyen az a vendég, akt az egyszerű komáromi polgárok vendégszeretetére számít, és szembetalálja magát a közömbösség, a közönyösség betonfalával? Fejtörést okoz a gondolat. A turista körülfut a városban, megnézi a.,.? ... Nincs sok néznivalója. Városi, járási, területi múzeum? Ami van, az csak pantomim, jelzett, iskolajellegü, akadémikus. A komáromi eröd? Mintha nem volna érdekes, senki nem propagálja, nem látogatják. Komárom védői: Klapka György! „Híres Komárom be van véve..Híre sincs, nyoma sincs a városban. A vezérkari tiszt, Prágát János? Ki tud róla? Arról sem, hogy a tragikus végű szabadságharc után merre járt, hogy messze, az amerikai kontinensen Kuba felszabadításáért harcolt Lopez tábornok seregében. Idegen világ szabadságvezére jogadta maga mellé a magyar szabadságharc egyik lánglelkű katonáját... De maradjunk a mánál. — Jóestét Komáromi — mondja az érkező vendég. A vendég pedig nem más mint a Csallóközt Színház dunaszerdahely í együttese. Az érkezést már előzően jelezte a plakát: P. KarvaS Antigoné és a többiek! Bemutatja a... — Jóestét Komáromi Es a közömbösség, az érdektelenség még csak nem is mordul Komáromban, nemhogy fogadná a köszönést. A korszerű kultúrpalota előcsarnokában öt felnőtt komáromi ember és ötven diák készül, mint közönség. Ennyt a fogadtatás. Mindenképpen fejtörést okoz az a gondolat, hogy ml ennek a közönynek az oka. A város nem él kultúrtörténetével. Az egyetlen Jókai-szobor Jelzi a múltat. A közdudatban alig valami. A Magyar Területi Színház csak sziget e közöny tengerében. Küzdelmet folytat, amennyire lehet, hogy létezésének partjait el ne mossa ez a közömbösség. A Csallóközi Stínház előadása után azon tűnődöm, ugyan ml érdekelné ezt a várost? Ml érdekelné az előszobák küszöbén kívül? Hiszen'nem mozdulatlan. Oj városrészek épülnek. Ipari dolgozók százai élnek itt, és ipari értelmiség is. Diákság ezrével, tanárok százával. Hivatalnok hadsereg: Járást, várost, közüzemek, emberek. Nem sorolom. Nem vagyok képes átlátni a közöny bozótján, szövevényén az értelem tornyáig. — Jóestét Komáromi — mondom, és beköszönünk, majd elköszönünk. KÉT ASSZONY Zselíz határozottan nyert azzal, hogy elvesztette Járási székhely Jellegét. Ez még akkor ts így van, ha néhányan az ellenkezőjét állítják. A sok járási hivatali épület ma jobb szolgálatot tesz a társadalomnak, mint annak Idején, <Járási székhely korában. így került a városi népkönyvtár az őt megillető helyre. Oravecz Pálné és Alžbeta Herczová. A két asszony azóta képes Jó KRU GO ZOR A szovjet lapok népes családja új folyóirattal bővült. A Krugozor, az új lap nem klasszikus értelemben vett folyóirat, mert nem olvassák, hanem hallgatják. A képen: A Krugozor címlapja. munkát végezni, hogy méltó helyre került a könyvtár. Így voltak képesek arra, hogy megszerezzék a minisztérium kitüntetését az 1963-as esztendőben. Közművelődésünk egyik fontos posztján áll ez a két asszony és munkájukat rövtden tgy lehetne összegezni: Zselíz négyezer lakosa számára nyolcezer könyvet gondoznak. Egy főre két könyvi Országos átlagl Naponta 80—100 kölcsönzés. Az elmúlt esztendőben összesen 16 ezer. Ez átlagosan négy könyv egy lakosra. Nagyon fontos a pontos nyilvántartás. Ez a számadat az igény fedezete, a művelődés igényének, a tudásnak a fedezete, karátja Zselízen. A két asszony hivatásnak tekinti ezt a munkát. De nemcsak a városban, vidéken ts. A hétfőt napokon útrakelnek, hogy meglátogassák a falust népkönyvtárakat. Tanáccsal, javaslatokkal segítik a könyvtárosokat. Ott is felmérik az Igényt, a lehetőségeket. A mérleg ennyi: Az alkalomszerűen választott, kínevezett emberek csak fékezik a munkát. A szövetkezeti klub kezelésében jól működhet, betöltheti küldetését a könyvtár. A tiszteletdíj határozottan javulást idéz elő, mert így felelősségre lehet vonni a könyvtárost. A könyvesbolt minden lehetőt elkövet, hogy az igényelt könyveket beszerezze, ha kell a Magyar Kultúrától, Prágából. Két asszony a közművelődés egyik fontos szakaszán. Asszonyok, akik gondolkodva dolgoznak, kísérleteznek, elemzik a lehetőségeket és nagyon Jól tsmertk az olvasókat. A két asszony érdemén túl ebben a munkakörben igen fontos az anyagi alap megteremtése. Elsősorban az épület. Korszerű olvasótermek. Kellemes meleg, virág, rend, tisztaság. Virág a termekben, folyosókon. Az olvasótermekben nagy ablakok ... De ennél is fontosabb a könyvtár állományának gyarapításához szükséges pénz. A minisztérium díjával több ezer korona is járt, melyet könyvek vásárlására fordították. Mindez úgy valósulhat meg, hogy a nemzeti bizottságnak komoly viszonya lehet e fontos Intézményhez. Az lehet, miután a szép, tiszta zselízi főutca egyik épületében adott helyet a könyvtárnák, szinte példázva, hoau az eszmei nevelés, a közművelődés milyen fontos része szocialista társadalmunk feflődésének. Es mindennek szolgálatában Oraveczné és Merczová e két komoly, lelkes asszony. így köszöntöm őket, e néhány sorban, most márciusban. Legyen az nők napja, könyvhónap, vagy csak egyszerűen március. Fábry Zoltán: A nép szószólója volt Néhány napja felentettiik, hogy Major István hamvalt kegyeletes ünnepség keretében helyezték el a prágai Vllkov hegyi Nemzeti Mauzóleumban. Ebbfil az alkalomból közöljük Fábry Zoltán megemlékezését Major Istvánról. A

mikor több mint harminc éve először láttam, Major István a vádlottak padján ült. Képviselő volt, de többi, majd négyszáznyl képviselőtársa ugyanakkor otthon nevetgélt családi körben, vagy vendéglőben egy pohár sör mellett, kávéházban feketéje mellett, volt, aki első osztályú fülkében szundikált, vagy miniszterekkel parolázott, küldöttséget fogadott, vagy vezetett, az is lehet, hogy a Tátrában nyaralt éppen, vagy Montecarlóban próbálkozott a szerencsével. Mintegy négyszáz képviselő élte nyugodtan, zavar és ba] nélkül a honatya mindenféle kiváltsággal és kedvezménnyel körülbástyázott életét és íme, ez az egy más, kivétel: képviselő, aki a vádlottak padján ül. Miért? Mert Major István parlamenti tagnál több volt, tényleg képviselő, tehát egy nagyobb közösség szószólója, érdekvédelmi megbízottja, valaki, aki ezt a megbízatást komolyan vette. Komolyan, felelősséggel, mint mindenki, aki ténylegesen közvetlen a néptől kapta megbízatását, annak érdekében, annak nevében. Major, mint a kommunista párt parlamenti tagja, a szegénység, a dolgozó nép szószólója volt. Értük élt, általuk és velük. Szószólójuk volt, ami még nem bűn: a szó a hatóság egyik fülén be, a másik kiment, de Major ugyanakkor a dolgozó nép ébresztője, noszogatója, nevelője, tudatosltója volt: osztályharc toborzója, szegénység mozgósítója. És ez már bűn egy olyan társadalomban, mely a munka, a szegénység kizsákmányolásán alapul. Major István, a szegények képviselője, a kizsákmányoltak mindennél igazságosabb ügyének volt a hangadója. Népszerű volt, dolgozók vezére, „Major apánk", mondották a magyar falvakon. A reakció kacsintott egyet, és Major István, a képviselő, a vádlottak padjára került — bűnbakként, l/osutiban csendőrtűz dördült. Halottak és sebesültek. Forradalom: kukorékolt^ az ügyész, és azt, hogy Major volt a felbűjtató, aki a tömegeket a csendőrökre uszította. Senki és semmi nem tudta a rágalmakat bizonyítani. Major a szegények bérharcának volt védőügyvédje, nem most először és nem utoljára, de az urak nem egyszer türelmetlenek voltak és — durr, bele a tömegbe! Persze nem a gyilkosok lettek a bűnösök, hanem az áldozatok. Olyan lehetetlen, olyan nevetséges volt a vád! Emlékszem a vád tanúira: akaratlanul is a védelem indokait erősítették; felvonultak a falu emberei: Majort Köszöntötték. A tekintetes bíróság is levetette álarcát, az egyik bíró nyíltan gúnyolta a Szovjetuniót, mire a védelem elfogultsági indítványt tett, melyet a bíróság persze azonmód elutasított... A csendőrtanúk hápogtak, a kulákok dadogtak, az ügyész, a fölényeskedő világfi gúnyos csattanói hatástalanul füstölögtek el. És ez így ment egy nap, két nap, egy hétig, két hétig. Mozgósítottak mindent és mindenkit, csakhogy tisztára mossák a Tőke szennyesét, elkenjék az ordító kizsákmányolás tényét és elítélhessék minden baj és rossz okát és okozóját, a képviselőt, aki pünkösdjét nem a Tátrában tölti, hanem a szegénység, zsellérség legveszélyeztetettebb pontján, annak bérharcát igazolva és segítve. Világos: ha ő nincs, minden megy tovább a taposó malomban, de mert ő volt, hát húzzuk rá a vizes lepedőt: jobb és jobban jött bűnbakot el sem lehetett képzelni! D

e akik bűnbakká avatták, törököt fogtak vele: személyes makulátlanságán át most már mindenki látta, hogy az igazi bűnös a csendőrszuronyt mozgató idegefi tőkeérdekeltség. Ott ült a vádlott soványan, ádámcsutkásan, de igaza tudatában — mosolygó fölénnyel. Kavargott, kerengett körötte az osztálybíróság tehetetlen komédiája. A vádat ledarálták, a tanúkat hazaküldték, az ítéletet felolvasták, az őrök közre fogták és vitték tovább és messzebb, más és új börtönbe, hasztalan: ott a mosoly az arcán, a fölény, mely tudja igazát, annak eljöttét, teljesülését. kiajor, mint a jövő tudója, képviselője küzdött a múlthatalmak ellen. Ezek a múlthatalmak ültették a vádlottak padjára és ezzel mindenki felé láthatóvá tették a különbséget két világ, két osztály között. A vádlót fölényesen mosolygott. A per, mely körötte és miáíta zajlott, hidegen hagyta. Vád, ítélet nem volt fontos többé: ez a múlt világ dolga, tehetetlen bosszúja. De az ütés maga már nem talált: Major István, a jövő képviselője, a bírósági teremben, harminchárom év előtt mindenki másnál jobban tudta, látta a mát, a változott új világot, a munkásosztály küldetésének eredményét, a Szovjetunió hatalmát, a népi demokráciák fejlődését, az építő szocializmus nagyságát, a kommunizmus győzelmét. göny egy szörnyű, embertelen gyilkosságról. Négy fiatal a vádlottak padján. Gabriel Hochsteiger. 24 éves, Léván született. Örökbe fogadott fiú. Nem ismerte a családi otthon melegét. Javítóintézet, lopás, csalás terheli múltját. Házasság, válás. Több rendbeli bűntényért másfél évi szabadságvesztés. Félix Skorják. Áprilisban lesz 21 éves. Zsolnai. Hat osztályt végzett. Lopás, erőszakosság, megerőszakolási kísérlet. Büntetett előéletű.., Véra Máchová. 35 éves múlt. Elhagyta férjét és négy gyermekét. Gyermekeiről a társadalom gondoskodik. Legutóbb Hochsteigerrel élt együtt. A negyedik: Ján Masný. Ebbe a társaságba keveredett. A förtelmes terv az Elektra-kávéházban született. Pénzre van szükség. Sok-sok pénzre. A kávéházi élet drága. Masný nem is dolgozik. Valamit tenni kell. Hochsteiger a kezdeményező. Jól ismeri František Srnec hatvanöt éves munkást. Kiváló ember, Hochsteigert különösen kedveli. Ö hozta fel Vítkovicére, ő szerzett neki 1600 koronás állást. És ha pénzre van szüksége, az öreg Srncre mindig számíthat. Jószívű ember. Igaz, valami nő rászedte, meglépett a pénzével, de maradt még a szekrényben. Csak ki kell csalni a szobájából. Hochsteiger' vállalja. Egy novemebri estén az öreget sörre hívja. Rövid úton, a labdarúgópálya melletti töltésen haladnak a söntés felé. A töltésen Skorják és Masný várakozik. Masný kezében azbesztcső. Azzal vágja fejbe az öreget. Srnec összeesik. Vonszolják őt, liogy legurítsák a töltésről. Hochsteiger őrködik. A megbeszélt jel: veszély esetén füttyent. Az alélt öreg nyöszörög. Skorják az azbesztcsővel még kétszer fejbe vágja. Teljesedjék be, aminek be kell teljesednie. Az öreg még mindig nyöszörög. Vagy csak képzelődne? A bűnös lelkiismeret? Nem tudni, de a gyilkosok nem végezhetnek félmunkát. Fütty... Veszély! Valaki közeledik. Masný az öreg torkát szorítja teljes erejéből. Mintha még mindig szuszogna.. Két élete van ennek a hatvanötéves embernek? Skorják az Ingéből tép le egy darabot és az öreg szájába gyömöszöli. A közeli kerítésből drótot tépnek le és a nyaka köré fonják ... Ján Masný tesz pontot a szörnyűséges bűntett végére. Az érzékeny gyermek... ö vállalja a folytatást ls. Hochsteiger pontosan megmagyarázza, hogy jut el a halott Srnec szobájába, és hol a pénz. A szobában felforgat mindent. Feltöri a szekrényt, kihányja a holmit a bőröndökből. A pénzt nem találja. Csak később derül kl, hogy tévedésből nem Srnec szobájába tört be .., Marad hát az öreg zsebében talált pénz. összesen 512, azaz ötszáztizenkét korona! Ezen osztozkodnak. Ezért oltottak ki egy emberéletet! A legnagyobb részt — 212 koronát Masný kapia. Kiérdemelte ... Másnap ráakadtak a holttestre, és megindult a nyomozás. Hochsteigert is kihallgatták. Jóba volt az öreggel, hátha tud valamit, Hochsteiger megijedt. Elárulja magát szerelme, V. Máchová előtt is. Máchová ravasz nő. Pokoli ötlete támad. A gyerekek a kezében vannak. Hochsteigert rászedi, „távolítsák el" a férjét, és felszabadul a lakás. Masný vállalta. Anná! Inkább, mivel egy másik pénzszerzési kísérlete is meghiúsult közben: A kiszemelt áldozat, egy tántorgó részeg befordult egy mellékutcába. Masný egy, elágazással odébb hiába markolta a fejszét Máchová férjét? Miért ne. Éjfél után kettőkor találkoznak az állomáson. Másnap vissza is térnek. A találkozóra azonban nem került sor. Hochsteiger és Máchová elaludtak, Masný meggondolta a dolgot. Egy emberélet kioltása. Tervbe vett további gyilkosságok. Könyörtelen, hidegvérű gyilkosok. Ján Masný hetykén áll bírái előtt. Nem tudni, mire gondol. Valóban annyira elvetemült, vagy csak a „már úgyis mindegy", Elhangzik az ítélet: Gabriel Hochsteiger és Ján Masný halálbüntetés. Félix Skorják 15, Véra Máchová 8 évi szabadságvesztés. G. Hochsteiger visszautasítja a védelmet. Ján Masný védői fellebeznek. A szülőket Ipolyságon éri a döbbenetes hír. Jankót — a gyilkos gyermeket halálra Ítélték... öriási űr... Feneketlen sötétség., Az anya zokog. — Három hétig nem ment munkába. És nem értesítettek... A mester, a munkaadó ls mulasztást követett el? Lehet. Jelenthette volna szüleinek. De hisz Jankó felnőtt, „érett" férfi... > Ölöm teherként nehezedik rá a felelősség, próbál belőle másokra is átruházni. Bármennyire ls fájó, a szülő már nem vállalhat felelősséget gyermeke tettelért. Akármilyen szívesen tenné. A család, a társadalom, a környezet befolyásolja a Jellem, az életszemlélet, az emberi sors alakulását. De az ember önmaga és a társadalom előtt is felelős tetteiért. Záporoznak a könnyek. Az anya fiát siratja, akit másodfokon is halálra ítéltek. A második tárgyaláson ott ült a hallgatóság sorában. Hallgatóság? Nem, ő nem hallgattaj ő átélte, átszenvedte. Bevezették a fiát.,. Rendőri kíséret. Jankó felpillant. Tekintetük találkozik. Nem, ez klbfrhatatlanl Szeretné kitépni őrzői karjaiból. Az ő fia! Ö adott neki életet, ő virrasztott apró ágyacskája felett. Ö tanította az első szóťa. öl ö! Ö! Nem ragadhatják el tőle! Jankó mégegyszer felé fordul. Azután lesüti szemét, s a tárgyalás folyamán fel se emeli többé. Utoljára látták egymást? Még nem tudja. Fülében most is ott zúg a fellebbezhetetlen döntés: halál. Egyetlen vékonyka szalmaszál köti össze az élettel: a kegyelem utolsó, bizonytalan reménye. Ebbe kapaszkodik még görcsösen. Kétségbeesésében megkísérelte a lehetetlent is. Felkereste az ítélőblrót. — Egy anya -könyörög magához .., Nagyon kérem... Egyetlen fiam.., A mindenem ... Nem utasítja őt vissza. Gyengéden szólítja. — Asszonyom, ne nehezítse a helyzetem. Két hét óta alig hunytam le a szemem... A fia miatt... Pedig milyen egyszerűen megváltoztathatná az ítéletet. Miért nem tette? — kérdezi az anya. Valaki parancsot adott? Párt? Szakszervezet? Nem, nem kell parancs. De Ostraván is apák, anyák, gyermekek élnek. Köztük garázdálkodtak a gyilkosok: apák, férjek, feleségek, gyermekek életét- veszélyeztették. Gyilkoltak és újabb gyilkosságok tervelt szőtték hidegvérrel. Ha pénzre volt szükségük, az élet — más élete számukra olcsónak tűnt,,. Nem szeretnék bíró lenni. Szülő egy másik szülő gyermeke felett ítél, hogy a többi szülőt megóvja a gyilkosoktól. Az Indoklás logikája könyörtelen. Mégis valami a torkomat szorongatja, ahogy beteszem magam mögött az üzletajtót, és magára hagyom a sírástól reszkető anyát. Zokogása most Is a fülembe zúg. De hallom a meggyilkolt, jószívű öregember halálhörgését Is.., Március. Langyos napsugarak aranyozzák be a fagyos, téli álmából ébredező kertet. Ablakom alatt a tulipán apró, hegyes levelecskéi már áttörték a kemény kérget, . Kikelet... A tévében a műkorcsolyázás világbajnokai színpompás bemutatón búcsúznak a közönségtől — és a téltől. Ezernyi tervvel indulnak a világ minden tája felé — a tavasz elé. Míg gondolataim az Ipolymenti városkában kalandoznak, tekintetem a képernyőre tapad. A jég Idei királyát ünnepli a hálás nézősereg. A bemondó bejelenti hogy a huszonegyéves világbajnok fel akar hagyni a versenyzéssel. Előbb azonban megbeszéli az édesanyjával... Ján Masný e héten múlt huszonegyéves. Március... Tavaszi napsugarak melengetik egy friss sírhant fagyos földjét. A fejfán egyszerű felirat: František Srnec, élt 65 évet. Egy anya elítélt fia sorsáért retteg. A huszonegyéves fiatal gyilkos a siralomházban kegyelemre vár. Nyugtalan álmában láthatatlan kéz vérrel írja cellája falára: halál... ZSILKA LÁSZLÓ 1984. március 7. • (jj SZÖ 5