Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-04 / 64. szám, szerda

MIRŐL IR A HOSPODÁRSKE NOVINY? A beruházási építkezésben április 1-től új díjazási elvek érvényesülnek Az üzembe helyezett gyár hatékonysága — az építők közvetlen érdeke lesz A

beruházási építkezésben az eddigi ösztönzési rendszer nem tükrözi kellőképpen a társadalmi érdeket. A tervezőintézetek dolgozói például anyagilag nem érdekeltek a minőség Javításában. Ezért az általuk Javasolt megtakarítások többnyire csak az építési költségvetésre vonatkoznak és csupán egészen kivételes esetekben érintik a kész létesítmény üzemmenetének hatékonyságát. A szállítóvállalatok sem érdekeltek kellőképpen abban, ami ma a legfontossabb: a legújabb géptípusok, az olcsóbb berendezések szállításában, sőt gyakran a határidők betartásában sem. Ebben nem hozott döntő fordulatot a Pénzügyminisztérium és a legfelsőbb egyeztető bíróság irányelve sem, amely szerint Jutalmak utalhatók ki az idejében történő gazdaságos szállításokért. A szállítóvállalatok érdekelt ugyanis döntő részben a termelés volumenje és a munkatermelékenység határozta meg, s a kilátásba helyezett Jutalom eltörpült az ebből eredő bevétel mellett. A beruházási építkezésben résztvevő valamennyi szerv közös fogyatékossága az elégtelen együttműködés a tervelt/készítés stádiumában. A végső cél, a készülő gyár, erőmű stb. üzemmenetének hatékonysága nem Jutott kifejezésre az anyagi érdekeltségben, s a vállalatokat csak részfeladataik teljesítése alapján értékelték, így kerülhetett sor a jutalom aránytalan, az érdemeknek meg nem felelő elosztására Is. Mindezt kiküszöböli az új ösztönzési rendszer, melynek alapelveit a Hospodárske noviny (a CSKP KB közgazdasági hetilapja) legutóbbi számában Ismerteti. A cél — a főszempont A beruházás ösztönző rendszere, amely április 1-vel (de legkésőbb június 1 én) lép érvénybe, a beruházás minden résztvevőjét anyagilag érdekeltté teszi az épülő létesítmény hatékonyságában és korszerűségében, s így a tervelőkészítés összehangolásában, a kooperáló üzemek együttműködésének megjavításában ls. A kooperáló szállító- és-építővállalatok, valamint a beruházók az eddiginél, jobban egymásra lesznek utalva. Mindegyik résztvevő külön hibája az üzembe helyezett létesítmény minőségén ütközik kl. Ezt pedig minden résztvevő megsínylené. Ezért megfelelő intézkedéseket kell tenni az irányítás és a munkaszervezés megjavítására. Az új díjazásban tehát nem szabad csupán a Jobb kereseti lehetőségeket látni, hanem a végső célt — az ű) létesítmények üzemzavar nélküli menetét, magas műszaki színvonalát. Ennek érvényesülnie kell minden résztvevő anyagi érdekeltségében, a tervezőtől a kivitelező munkássíg egyaránt. A minőség előnyben • A BF.RUHAzO anyagilag közvetlenül a következőkben lesz érdekelt: A beruházási feladat műszaki gazdasági kivitelezésének színvonalában, teljességében és a tervek határidőre történő benyújtásában. A kitűzött prémiumokat a beruházási elképzelés minőségének elbírálása után fizetik kí. (Még mérlegelés tárgyát képezi az a javaslat, hogy a beruházó műszakiellenőrző dolgozói a minőség ellenőrzéséért külön prémiumot kapjanak, és Jutalmazzák a munkálatok költségeinek csökkentését, valamint a szállító- és kivitelező-vállalatokkal folytatott együttműködést ls. Emellett a prémium 50 százalékát az ellenőrző szerv csak akkor kapná meg, ha az általa felfedett hibát el is távolították, tehát érdekeltté válna abban Is, hogy szorgalmazza a hiba kiküszöbölését.) Rendkívüli Juttatásokban részesülnek a beruházószervben azok a dolgozók, akik valamiképp meggyorsítják az építést, vagy biztosítják a létesítmény zavarmentes üzemmenetét. Külön jutalomban részesülhetnek a munkacsoportok vezetőt, ha a tervezet kidolgozásán kívül biztosítják a határidő előtt történő és üzemzavarmentes átadást. Itt lényegében a kivitelezés szorgalmazását díjazzák. A különjutalom 3000—4000 korona lehet évente. 15 000 koronáig terjedő Jutalmat kaphat akármelyik dolgozó, aki különösen aktívan vett részt a feladat megvalósításában. A gazdaságos üzemmenet már a tervezőasztalnál születik • A FŐTERVEZŐ — az építkezés összes terveit egybehangoló szerv — anyagi érdekeltsége az új rendszerben a tervek elmélyültebb elkészítésére vonatkozik. Célja a kivitelezés gazdaságossága és műszaki progreszszivitása alapjául szolgáló tervek határidőre történő elkészítése. A prémiumokat itt ís — úgy mint a beruházónál — a Jóváhagyás után a teljesség és a minőség szerint osztják ki. Különlegesség, hogy a szerzői ellenőrzés, valamint a szállítónak és a beruházónak nyújtott tervezői segítséget ls jutalmazzák. Itt Is 3—4000 koronás prémiumok lehetségesek A 15 000 koronás és ennél magasabb jutalmat a miniszter hagyja jóvá, mégpedig a terveket elbíráló szerv javaslatára. • A SZALLlTÖ főleg az építkezések bejejezésében lesz érdekelt. Ügy mint az előző esetekben, jobban jutalmazzák a kiemelt beruházásokon végzett munkát. Itt találkozunk az új ösztönzési rendszernek a munkásokra is kiterjedő hatásával. Mind az építők, mind a gépszerelő munkások premizálását az új rendszer a részfeladatok teljesítésének határidejéhez és minőségéhez köti. A műszakiak premizálásában kifejezésre jut a határidő, az önköltségek tervének betartása és a minősége. Emellett a vállalatok igazgatóinak meglesz a lehetőségük arra, hogy az önköltség csökkentéséért' Járó prémiumot aszerint határozzák meg, amire az érdekelt dolgozóknak közvetlen befolyásuk volt. A munkások és műszaklak egyes üzemrészlegek vagy befejezett technológiai egységek határidejének lerövidítéséért (üzembe helyezéséért) célprémiumot kapnak. A kiemelt építkezéseknél az építésvezető vagy az építésvezető funkciójának megfelelő beosztásban működő műszaki-gazdasági dolgozók különprémiumot kaphatnak, mégpedig legalább a Jutalmazott időszakban elért havi fizetés 15 százalékának megfelelő összegben. Ez a végső határidő betartásáért és a zavarmentes üzembehelyezésért jár. Itt Is fennáll a miniszteri jóváhagyással kifizetett 15 000 koronás és nagyobb jutalom lehetősége. N

em szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az új ösztönzési rendszer nem „csodaszer", amely mindent megold. A fő feladat a tervezési előkészítés, az építés, az irányítás és munkaszervezés színvonalának emelése minden olyan szakaszon, amely összefügg az új létesítmények korszerűségével, hatékonyságával, és gyors üzembehelyezésével. Az új prémiumrendszer csak hozzásegít e feladat teljesítéséhez. Kétségtelen, hogy — hatásosan. lo.) LÁTOGATÓBAN K E N Y H E C E Tizenöt esztendővel ezelőtt alakult meg a szövetkezet Kenyhecen. Nem időszerűtlen felidézni a múltat, a parasztcsaládok életében időközben beállott változást, a közös gazdálkodás másfél évtizedének eseményeit. Élénken emlékezetünkben él az a sok-sok bizonytalanság, ami annak Idején a mezőgazdasági dolgozók életét jellemezte. — Mitévők legyünk? — kérdezgették. A lüktető élet kívánja: többet termelni, gazdaságosabbá tenni a termelést. Ezt pedig nadiágszípaicellákon, régi eszközökkel többé nem lehetett elérni. Az élet adta meg a választ: — Szövetkezni, nagyban gazdálkodnil E sorsdöntö évek gyűléseinek tárgykörei, a késä éjszakába nyúló vitatkozások közeli emlékként maradtak meg az Idősebb nemzedékben. Az akkori falusi világ azóta teljesen átalakult. A régi béklyók feloldódtak. A rengeteg viszályt, haragot és gyűlöletet okozó vagyoni megkülönböztetés már a múlté. Oj társadalmi, gazdasági viszonyok keletkeztek. Kenyhecen 1949-ben kezdték a közös gazdálkodást harminckét hektáron. A példamutatók, kezdeményezők a falu kommunistái voltak. Nem sokan, alig tízen. Összejöveteleket - szerveztek, agitáltak, bíztatták egymást. A tavaszi mezőgazdasági munkálatok előtt beálltak a szegényparasztok Is. A fordulat évét 1951 jelentette, amikor a falu valamennyi dolgozó parasztja a közösbe tömörült. A föld egy tagban volt. A gazdálkodás menete szükségszerűvé tette az állatállomány összpontosítását is Ez ls megtörtént, majd építkezni kezdtek. De egyszer tégla, máskor a szükséges faanyag hiányzóit. Sok gondot okozott az első közös épületek tető alá helyezése. Vita tárgya volt az is, nem terhellk-e meg a tagság családi vagyonkáját az építkezést költség és a termelési eszközökre fordított kiadások? Munkálukat eltökélt szándék vezette: úgy rendezni a gazdálkodást, a vezetést, a munkálatok manetét, hogy az állandóan lavuljon. jobb megélhetést nyújtson a tagságnak Az eltelt 15 év alatt így forrt, alakult a községben a szocializmus gondolata, egy mindennél emberségesebb. kulturáltabb paraszti életforma 1951 őszén elkészült az elsó közös Istálló. Saját erejükből építették. Ezt kő: A JUBILÁLÓ, ÚJARCÚ FALUBAN vette a többi gazdasági épület. Százhúsz szarvasmarhájuk és 32 sertésük volt ükkor. 1954-ben a természetbeni Járadóságon kívül egy-egy munkaegységre 11,30 KCs-t, 1955-ben már 16,— Kfis-t fizettek. Azóta a munkaegység értéke elérte a 20,— KSs-t ls. 1960-ban bevezették a szilárd bérezést. Meg kell mondanunk, hogy a kelet-szlovákiai kerületben itt tértek át a z elsők között erre a munkabér formára. Feltűnő, hogy a kenyhecl szövetkezetben megalakulása óta csak három elnök váltotta egymást. Az első, Szemkó György nem volt fiatal, de vállalta, mert érezte a tagság bizalmát. Ezután Csabala Istvánra esett a választás. Becsületes embernek Ismerte mindenki a faluban, az ő tevékenységének időszakát a közös iránti jó viszony kialakulása jellemzi. Nyolc évvel ezelőtt fiatal, rátermett parasztembert választottak meg. Tóth Imre azóta áll a szövetkezet élén. Ma a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. Egyike azoknak a szövetkezeti vezetőknek, akik nemcsak hivel az újnak, a haladásnak, hanem megvalósítói is. Tevékenysége első éveiben, amikor az országban keveset lehetett még hallani a szakosításról, Kenyhecen már arról tanácskoztak, hogyan biztosítsák a termelés növelését a gazdálkodás átszervezése útján. Figyelmüket elsősorban az állattenyésztés és a takarmánytermesztés fejlesztésére fordították. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a termelés többi ágazatát elhanyagolták volna. Eredményeik is ezt bizonyítják. Az utóbbi öt év alatt a gabonanemüekből átlagosan 34 mázsát takarítottak be hektáronként. A kukorica 50, a cukorrépa 420 mázsás termést adott. Jövedelmük hektáronként elérte a 6200 Kčs-t. A 650 hektáros gazdaságban 516 szarvasmarhát (ebből 200 tehenet] 930 sertést (ebből 93 anyakocát) és 300 juhot nevelnek. Hektáronkénti hűstermelésük 240 kg. Szerényen kezdték, közös vagyonuk értéke jelenleg meghaladja a 10 millió koronát. A szövetkezet több olyan növényfajta termesztésével is foglalkozik — cukorrépa, takarmánykeverékek, sllótakarmányok és szőlő — melyeket eddig nem termesztettek a faluban. Az eredmények arról tanúskodnak, hogy művelésüket jól elsajátították. A jó terméseredmények eléréséhez az is hozzájárult, hogy kezdettől fogva nagy súlyt helyeztek a gépesítésre. Korszerűsítették a növényápolást. A szénakaszálást és a szárítást ís korszerű technológiával végzik. Az egykor szegény, határmenti falu elindult a fejlődés útján A legidősebbek, akik mindig itt éltek a községben, azt állítják, hogy a kulák Demcsák gyerekén kívül senki sem járt középiskolába. A parasztfiűk és lányok alig végezték el az elemi Iskola 3—4. osztályát, máris elszegődtek cselédnek. A falu szocialista építése ezen a téren is kedvező fordulatot jelentett. A szövetkezeti gazdák gyerekel középiskolába járnak, közülük került ki a tanító is. A felnőitek az esti Iskolákban pótolják hiányos ismereteiket. A gyökeresen megváltozott kulturális életet tükrözi a városba is illő emeletes, központi fűtéses kultúrház, az újonnan épült házsorok, a rádió és televízió elterjedése. A jubileumi évben még szilárdabb alapokra kívánják helyezni a termelést. A nehezén már túl vannak, s nem ok nélkül derűlátók Tud|ák, lesz még tennivaló bőven, de biztosítja munkájukat a hozzáértésűk, a mezőgazdasághoz való jó viszonyuk és szorgalmuk. M0ZES SÁNDOR Qisszhang...| Életteret követel az építőművészet Hazánk építőművészei e hónap végén tartják kongresszusukat Prágában. Az előkészületi Időszak eszmei pezsgését jelzi négy kimagasló építőművészünk, J. Kroha, B. Fuchs, J. Raban és j. Cisafovský vitaindító cikke a RUDE PRÁVO február 23-i számában. A szerzők eléggé komor színekkel ecsetelik architektúránk jelenlegi helyzetét és — amennyire ezt laikus szemmel lemérhetjük — nem is túloznak. • A nyugtalanító helyzet első alapvető okát az átfogó és a távlatokkal számoló épltőművészeti koncepciók hiányában látják. Típusterveink nem a társadalmi viszonyok és feltételek mélyreható elemzésére épülnek, hanem a nem létező absztrakt átlagember elvonta megállapított társadalmi szükségleteire. Mindent meghatározó, erősen torzító tényezőként hatnak a mennyiségi követelmények: „A fejlett, sokrétűen tagozódó és dinamikusan fejlődő szocialista társadalmat szolgáló életközeg helyett zűrzavaros környezetben lényegében uniformizált lakásokat építünk, méghozzá háború előtti minták alapján, amelyeket a tőkés társadalom fejlődése is túllépett." Második gátló körülményként jegyzik építőművészetünk tudományos megalapozottságának hiányát, az építészet súlyos műszaki lemaradását, az architektúra objektív törvényszerűségekkel ellenkező alárendelését a teljhatalmú úrként fellépő építészetnek. Ennek következtében az építészet és az építőművészet ellentmondásba kerül a fejlődő szocialista társadalom életstílusával. A cikkírók nem takargatják a építőművészet és a szövetség felelősségét sem, többek között azért, hogy lemondtak a húszas és a harmnicas évek szocialista ovantgard-építőművészetének értékes hagyományairól. Még ennél is elképesztőbb, hogy architektúránk nem tartja a kapcsolatot a többi művészeti ággal, elsősorban a képzőművészettel, és a technika, a tudomány mai vívmányaival összhangban nem törekszik ú) utakat törni. „ÉpítőművészBtünk jelenlegi helyzetében képtelen betölteni művészi alkotó szerepét, képtelen az architektúrában egységbe kovácsolni a többi művészeti ágazat kulturális megnyilvánulásait" — hangzik a cikkírók szigorú ítélete. Általános következtetéseik egyik érdekes gondolata, hogy joggal vetettük el ugyan építőművészetünk háború utáni, 1954-ig érvényesülő irányzatát, az eklektikusán átvett klasszicizmust, de az legalább valamilyen rendszerre törekedett, míg azóta zűrzavar uralkodik. Így jutottunk el oda, hogy az emberek tudata és életérzése megelőzte architektúránk és építészetünk fejlődését. A cikkírók természetesen nem szorítkoznak csupán a bírálatra, hanem konkrét javaslatokat ls tesznek. Nézetük szerint tudományos alapokon keli elemeznünk a társadalom helyzetét, igényelt, a műszaki haladás vívmányait és alkalmazásuk lehetőségeit az építészetben, továbbá az építőművészet feltételeit és alkotóképességeit. Fel kell számolni az építészet indokolatlan „felsőbbrendűségét". A kongresszus munkatervének — Indítványozzák a szerzők — konkrét javaslatokban kell rögzítenie az építőművészet és az építészet súlyos aránytalanságainak megszüntetését s annak módját. Kicsi, de Jó Hét évvel ezelőtt kezdődött el Prágában az állami támogatás nélkül működő, lelkes, merész és fiatal műkedvelő gárdára épülő kisszinházak létesítése. A legnevezetesebbek, például a Semafor, a Na zábradlí, vagy Fialka pantomimja azóta már nemcsak otthon, hanem külföldön ls meghódította a közönséget. Jelenleg egyedül Prágában a néhány kimagasló hivatásos és félhivatásos együttes mellett mintegy 50 ilyen műkedvelő csoport működik. általában zsúfolt nézőtér előtt. Vladimír Justl, a LITERÁRNI NOVINY 8. számában már azt a kérdést feszegeti, vajon a színházak látogatottságának jelenlegi válságában ez az új jelenség nem arról tanúskodlk-e, hogy minden korszerűsítő törekvés ellenére kezd elhalni a XIX. század színháza, és előtérbe kerül a nap időszerű eseményeire, a ma érzés- és gondolatvilágára közvetlenül és gyorsan reagáló kisszinpad Bár ezt a következtetést túlságosan borúlátónak tartjuk, mégis érdemes figyelmet szentelni a cikkíró néhány megállapításának. Tény, hogy a kisszinházak, amelyek Csehországban — de nemcsak ott — hagyományokkal is rendelkeznek, 1956 után léptek nálunk a megújhodás útjára Két neves lengyel klsszínház, a Syrena és a Wagabundi 1955— Visszhang... Visszhang.,, 1956. évi vendégszereplése indította meg a folyamatot, amelynek feltételei akkoriban már vitathatatlanul beértek. A kisszinházak vonzók lettek egyszerűségükkel és közvetlenségükkel. De V. Justl helyesen hangsúlyozza, hogy nem ez volt a döntő, hanem elsősorban a társadalom hibáit merészen ostorozó és formájában is korszerű új hangnem. Bár a kisszinházaknak az első években sok akadállyal kellet megküzdeniük, beleértve a kritika viszolygását, illetve közönyét, meg tudták nyerni főleg a fia •tal nemzedék szívét. Nagy érdemük a modern cseh dal tekintélyének, művészi hitelének újbóli megalapozása és a rövid színpadi műfajok felelevenítése. Ma már országszerte számos együttes lépett erre az útra, úgyhogy lényegében nemcsak kulturális, hanem egyben társadalmi jelenségről is beszélhetünk — szögezi le a szerző. A kisszinházak hivatásos művészei és műkedvelői mindkét lábukkal az élet kellős közepén állnak, erkölcsi és poliitikai tőkéjük az, hogy lelkesen és lendületesen segítséget nyújtanak a társadalom légkörének felfrissítésében. Figyelmeztető ujj Vladimír Mináč, a neves szlovák prózaíró, aki gyakran a publicisztika berkeibe is elkalandozik, egész oldalas cikket jelentetett meg a KULTÜRNY 2IVOT legutóbbi számában. Nagyon is komoly alaptónusú, de azért finom gúnnyal átszőtt írásában tudatosan — ezt többször hangsúlyozza is — eléggé „népszerűtlen" feladatra vállalkozik. Olyan antidogmatizmusra hívja fel ugyanis a figyelmet, amely nem más, mint új köntösben, ellentétes előjellel jelentkező dogmatizmus. A cikk kiindulópontja az a gondolat, hogy nemcsak a tudatlan és korlátolt funkcionárius terrorizálhatja a művészetet, hanem a gátlástalan értelmiségi is. A dogmatizmus lényege ugyanis a gondolkozás egyoldalúsága, merevsége, a szubjektív vélemény önkényuralma, amely nem tűr meg más, ellenkező nézetet. Ezután név nélkül elemzi egy fiatal szlovák kritikus írását, és perbe száll azzal az állásponttal, amely például a legszívesebbet* száműzné a realizmust, mint a modernséggel ellenkező irányzatot. Mináč többek között foglalkozik az egzisztencializmus és az abszurd színház kérdésével. Szerinte ezek az irányzatok nem bélyegezhetök dekadenseknek, sőt meggyőződése, hogy a polgári irodalomban viszonylag haladó szerepet töltenek be. Csupán az ellen tiltakozik, hogy egyesek nálunk és ma nagyon is provinciális módon ebben látják az egyedüli követésre méltó utat. A továbbiakban Hemingwayt idézve szembeszáll minden olyan irodaimi kísérlettel, amely a gondolatok teljes hiányát valamiféle miszticizmussal próbálja elködösíteni. Bírálja azt a jelenséget is, hogy olyan légkör alakult kl, amelyben egyes kritikusok szinte hozsannázzák a nyugati modernisták ügyes utánzatát. „Ilyen légkörben — írja Mináč — az egyéniség és az irodalom eredetisége semmit sem jelent, pedig valójában az egyéniség és a mű eredetisége majdnem mindent jelent. Tuduni, hogy az első lépéseket nem lehet megtenni példaképek nélkül, de a kritika becsületét mindig az fémjelezte, hogy nem dicsérte az utánzást, hanem önállóságra nevelt." A figyelemre méltó cikk befejező részében Mináč kifejezésre juttatja meggyőződősét, hogy a művészetben éppen úgy, mint más téren, a gondolatok mindennemű monopóliuma nemcsak káros, hanem egyben veszélyes is. Gaál Gábor és a szocialista irodalmak összefogása A KOKTARS szerkesztősége a folyóirat februári számában megkezdte a romániai Korunk 1954-ben elhunyt európai rangú szerkesztője, Gaál Gábor életművét értékelő megemlékezések közlését. Ezzel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy „E kivételes jelentőségű életmű — oly hosszú hallgatás után — végre méltú elismerését megkapja". Ebben a számban közlik Fábry Zoltán Írását is, aki az első köztársaság idején a Korunk csehszlovákiai szerkesztője volt. Nagy tisztelettel és kegyelettel adózik benne az „Igazi kritikus" emlékének. akinek ő maga is sokat köszönhet, és aki „irokat, müveket bírált, de úgy, hogy ezzel és Így olvasókat neveljen". Sorait azzal zárja, ideje Gaál Gábor művét könyvalakban közkinccsé tenni. A másik cikk írója, E. Fehér Pál színvonalas tanulmányában mutatja be a kiváló „klasszikus" szerkesztőt, a harcos embert, és a Korunk haladó örökségét, összegezésképp — éppen a Korunk példája nyomán — kiemeli a szocialista irodalmak kapcsolatai elmélyítésének Igényét: „I,ehetetlen, hogy „vigyázó szemeinket" Párizs után ne vethetnénk — Moszkva mellett — Prágára, Pozsonyra, Bukarestre, Belgrádra, — és természetesen Kolozsvárra, Gjvidékre is..." G. I, 1984. március 4. * (Jj SZÖ 5