Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)
1964-03-27 / 87. szám, péntek
Tevékenyen részt vesznek o s?ociolis!o életkörnyezet kiolakítósóbon Véget ért az építészkongresszus '(CTK) — A Csehszlovák Építészek Szövetsége II. kongreszusának tegnapi utolsó napja vitával kezdődött. A tegnapi ülésen is részt vettek a párt- és kormányküldöttség tagjai: Drahomír Kolder, a CSKP KB elnökségi tagja, a Központi Bizottság titkára, Sámuel Takáč építésügyi miniszter, és Milan Skŕičll, a CSKP KB osztályvezetője. A délelőtti vitában 14-en szólaltak fel, akik munkájuk időszerű kérdéseivel és építészetünk fejlesztési problémáival foglalkoztak. J ifi GoCár, a Csehszlovák Építészek Szövetségének elnöke zárta le a vitát. A küldöttek ezután jóváhagyták a jelölő bizottság és a revíziós bizottság jelentését, valamint az alapszabályzat javasolt módosításait. Utána megválasztották a szövetség 33tagú Központi Bizottságát, a Központi Bizottság póttagjait és a revíziós bizottság tagjait. A kongresszuson jóváhagyott határozat javasolja a tervezőmunka új formálnak keresését. A tervezőmunkát mentesíteni kell a felesleges adminisztrációtól. A következő Időszak legfontosabb feladata elsősorban a termelés, a település és az életkörnyezet területi tervezése, a munkakörnyezet fontos kérdéseinek következetes megoldása az Ipari és a mezőgazdasági építkezésben, valamint a szocialista életkörnyezet komplex kialakítása. A határozat hangsúlyozza, hogy önálló építészeti karokat kell Ismét létesíteni. A határozat felhívj^ a beruházási építkezés résztvevőit, a központi hivatalokat, a nemzeti bizottságokat, a beruházókat, az építőüzemek dolgozóit, a tervező intézeteket, az iskolákat, a kutatóintézeteket és képzőművészeket, hogy konstruktív javaslataikkal járuljanak hozzá társadalmunk életkörnyezetének sikeres kialakításához. A kormány a CSKP KB januári határozatának teljesítéséről (Folytatás az 1. oldalról) vlce-i Magasépítő Vállalatot és a Hradec Králové-i Kelet-Csehországi Magasépítő Vállalatot 1965. január 1-től közvetlenül az Építésügyi Minisztérium Irányítja majd. A minisztérium az illetékes KNB-kel együttműködve már ebben az évben részt vett a válalatok jövő évi tervének előkészítésében. A kormány a továbbiakban megvitatta a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének beszámolóját a szolgáltatások színvonaláról és a fejlesztés Irányairól Szlovákiában. A kormány Intézkedései főként a mosodák és tisztítók jelenlegi fogyatékosságait kívánják megszüntetni, elsősorban a legkorszerűbb gépek, berendezések és pótalkatrészek gyártásának gyorsításával. Feladatul tűzték ki továbbá a vidéki szolgáltatások javítását. A kormány határozatokat hozott Most régi városrészének felszámolásáról és az új negyede építéséről. Az 1974-ig megvalósításra kerülő terv jelentős mértékben hozzájárul az észak csehországi ipari központ életA CSKP KB üdvözlő távirata A CSKP Központi Bizottsága üdvözlő táviratot küldött Kanada Kommunista Pártja 18. kongresszusának. Táviratában sok sikert kívánt a kanadai elvtársaknak a kanadai nép nemzeti érdekeiért, az amerikai monopoltőke Kanadába való behatolása ellen vívott harcában. A CSKP KB egyúttal meggyőződését fejezi ki, hogy a kongresszus tárgyalása hozzájárul a kanadai munkásosztály és a nép akcióegységének megteremtéséhez a békéért, demokráciáért és szocializmusért vívott harcban. Szalal elnök feltételeinek megjavításához. Most régi városrészének felszámolásával további kiváló minőségű barnaszénkészletek szabadulnak fel, amit eddig nem lehetett kibányászni. A kormány ezután jóváhagyta a nemzeti bizottságok javaslatát a a gyermekvédelmi feladatokról szóló kormányrendelettel kapcsolatban. A rendelet részletesen foglalkozik a nemzeti bizottságok munkájával a gyermekvédelem terén. A nemzeti bizottságok segítséget nyújtanak a kiskorúaknak jogaik érvényesítésében. A kormány ülésének napirendjén néhány külkereskedelmi kérdés, megállapodások ős szerződések jóváhagyása szerepelt még. hazánkba látogat (CTK) — Antonín Novotný köztársasági elnök meghívta hazánkba Szalal marsallt, a Jemeni Köztársaság elnökét. Szalal elnök a meghívást köszönettel elfogadta és 1964. március 31-én a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba látogat. Fogadás a kiilügyminisztemél (CTK) — Václav Dávid külügyminiszter tegnap fogadta Maesketh Calmeromot, a Kambodzsai Királyság új nagykövetét, aki a napokban átadja megbízó levelét a köztársasági elnöknek. A Nemzetgyűlés küldöttsége az Interparlamentáris Unió ülésén (CTK) — A Nemzetgyűlés négytagú küldöttsége a svájci Luzernbe utazott, ahol részt vesz az Interparlamentáris Unió március 30-tól április 5-ig tartó tavaszi ülésszakán. A csehszlovák csoport az összes fontos problémával kapcsolatban hót emlékiratot és három határozatot nyújtott be az Interparlamentáris Unió titkárságának, hogy álláspontjával még az ülésszak kezdete előtt megismertesse az Unió tagjait. Az SZNT népi ellenőrző és statisztikai bizottságának ülése KINEVEZÉS (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége tegnap dr. Miloš Markot kinevezte a Csehszlovák Rádió szlovákiai területi igazgatójává. Dr. Miloš Markot tegnap hivatalosan beiktatták tisztségébe. (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács mellett működő népi ellenőrzőés statisztikai bizottság tegnapi ülésén megtárgyalta a lakás-, egészségügyi és iskolaépítés minősége felülvizsgálásáról szóló beszámolót, a szlovákiai nemzeti bizottságok vállalataiban végzett leltározás, valamint a statisztikai kimutatások hitelessége felülvizsgálatának eredményeit. Megállapította, hogy a lakásépítés minősége a múlt évben javult. De továbbra ls fennállnak bizonyos hibák, mint például a tető beázása stb. Ügy szintén lemarad a lakótelepek műszaki ellátása ls. A statisztikai kimutatások hitelességéről szóló beszámolóval kapcsolatban a bizottság megállapította: olyan esetekre jöttek rá, amikor prémiumok törvényellenes kifizetése vagy más szemjélyes előnyök szerzése érdekében az adatokat szándékosan meghamisították. Az ülés végén a bizottság a februári ós márciusi állami terv teljesítésével foglalkozott. Csehszlovák felszólalás a genfi leszerelési értekezleten Genf (CTK j — A 18-hatalmi leszerelési bizottság genfi értekezletének tegnapi ülésén hatan szólaltak fel. Az angol küldöttség leszerelési intézkedéseket nem tartalmazó javaslatot terjesztett elő ellenőrző állomások létesítésére. A javaslatot az amerikai küldött is támogatta. A kanadai küldött felszólalása után dr. Miroslav Zemla, a csehszlovák küldöttség vezetője beszédében a katonai költségvetések csökkentésével Harmadik napja tüntetnek a dél-koreai diákok Szöul (CTK) — Szöulban csütörtökön a dél-koreai diákok újból tüntettek a távol-keleti reakciós rendszerek mesterkedései ellen. A diáktüntetések már három napja tartanak. Ezer főnyi rendőrcsapat őrzi Pak Csöng Hi elnök palotáját, amely előtt a tüntetők a japán—dél-koreai tárgyalások félbeszakítását követelik. Hasonló tüntetésekre került sor más dél-koreai városokban is. Újabb összetűzések a szomáliai—etiópiai határon Addisz Abeba (CTK) — Nyugati sajtóirodák jelentették, hogy csütörtökön a reggeli órákban újabb fegyveres összecsapások voltak Szomália és Etiópia határán. A két fél egymást okolja a határvillongásért. A Jelentésekből nem tűnik ki, vajon kihat-e a fegyverszünet megszegése a két kormányküldöttség khartumi béketárgyalásaira. Belga tanácsadók bűnrészesek a rwandai tömegmészárlásban Brüsszel (CTK) — Lud de Heusch, a brüsszeli egyetem tanára, néprajzés Afrika-kutató, valamint Denis Vuillemin svájci professzor az emberi jogokat védő belga liga ülésén beszéltek a rwandai vatusszi törzs tagjainak 1963 végén történő üldözéséről, s ezzel kapcsolatban a belga tanácsadók szerepéről. Heusch professzor elmondta, hogy 1963 októberében a belga tanácsadók mulatságra hívták. A „mulatság" az összebékített vatusszi vezérek kivégzésével kezdődött. A belga tudós kifejtette, hogy egyes belga tanácsadók felelősek a ruandai kormány kemény politikájáért és a fajgyűlölet felszításáért. + A francia általános munkaszövetság (CGT) négytagú küldöttsége Benőit Prachon főtitkár vezetésével tegnap elutazott hazánkból. és az atomfegyverek terjesztésének betiltásával foglalkozott. Hangoztatta, hogy a küldöttségek többsége és a közvélemény támogatja a katonai költségvetések csökkentését és a nukleáris fegyverek befagyasztását, s e két kérdés megoldását csak a nyugati küldöttségek elutasító magatartása akadályozza Az ülés végén Carapkin szovjet küldött szólalt fel. Elítélte Anglia katonai kiadásainak növelését. A beterjesztett angol javaslatról megjegyezte: lényege a fegyverkezés ellenőrzése, a váratlan támadás veszélyét azonban nem tudja elhárítani. Nem távoznak Bél-Vietnamiról az amerikai katonák Washington (CTK) — Róbert McNamara amerikai hadügyminiszter a nemzetbiztonsági iparszövetségben csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok elutasítja katonai tanácsadóinak visszavonását Dél-Vietnamból. A hadügyminiszter szót emelt az ellen a francia Javaslat ellen, amely Délkelet-Ázsia országainak semlegesítését célozza, s amely — úgymond — lehetővé tenné a kommunista erők összevonását s a hatalom megragadását. McNamara azt is mondotta, hogy nem marad más hátra, mint elősegíteni Dél-Vietnam győzelmét a partizánok elleni háborúban. Az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy a délvietnami kormánynak megad minden támogatást. Befejeződött az általános vita az afroázsiai szolidaritási értekezleten Algír (CTK) — Az Afrikai és Ázsiai Népek Szolidaritása Tanácsának algíri ülésén szerdán délután az általános vita Ceylon és Algéria küldötteinek felszólalásával ért véget. Dr. Tidjani Haddam, az algériai küldöttség képviselője hangsúlyozta, hogy Algéria a felszabadító mozgalom teljes támogatása s egyben a világbéke mellett foglal állást, mert a szabad és független emberek békéjét óhajtja. Az algériai képviselő azt javasolta, hogy a szolidaritási mozgalom alkalmazkodjék az új helyzethez, legyen jóval rugalmasabb és hatékonyabb. A gyarmatellenes harc fokozása mozgalmunk életképességének feltétele — jelentette ki az algériai küldött — aki a jóváhagyott határozatok következtes teljesítése mellett foglalt állást. Algéria képviselője továbbá javasolta, hogy a szolidaritás szervezetébe vegyék fel a latin-amerikai országokat is. E javaslatot az értekezlet résztvevői lelkesen üdvözölték. Az éltalános vita, amelyben 50 küldött szólalt fel, este befejeződött, s az értekezlet most három bizottságban folytatja munkáját. Munkára a fejlett szocialista társadalom építéséért (Folytatás az 1. oldalról) rekkel biztosíthatjuk népgazdaságunk további fellendítését. A kongresszus óta egy év telt el, ami — ha feladataink fontosságát tartjuk szem előtt — valóban rövid idő. de már most ls megmutatkoznak a párt és a dolgozók fokozott törekvéseinek eredményei. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy az idén sikeresen teljesítjük a népgazdasági tervet, melyek szerint Szlovákiában 7,2 százalékkal kell növelnünk a termelést. Ez év első hónapjaiban — a mezőgazdasági termelést ls beszámítva — teljesítjük valamennyi feladatunkat. Mindez azt bizonyítja, hogy a CSKP KB helyes úton halad a párt XII. kongresszusán kitűzött célok eléréséhez. Kedvezően alakul a beruházási építkezések helyzete. Igaz ugyan, hogy még csak az első negyedévben tartunk és az év végéig még rendkívül nagy feladatokkal kel! megbirkóznunk. Számításba kell vennünk, hogy az idén 22 százalékkal növeljük a beruházási építkezéseket. Csupán néhány fontos feladatunkról teszek említést. Kohóiparunknak például olyan anyagok előállítására kell elsősorban összpontosítania termelését, amelyek nemcsak kiváló minőségűek, hanem a korszerű követelményeknek Is megfelelnek. Ez viszont azt jelenti, hogy következetesen kell teljesítenünk a Kelet-szlovákiai Vasmű építésével kapcsolatos feladatokat, hiszen nagy ipa. ri kombinátunk a jövőben rendkívül fontos szerepet tölt be egész kolióipari termelésünk alakulásában. A közel lövőben több energetikai üzemet, műtrágyagyárat és számos közszükségleti ipari (izemet kell átadnunk rendeltetésüknek Rendkívül fontosak gépipari üzemeink feladatai is. A dolgozóknak el kell sajátítaniuk a legújabb termelési folyamatok is meretét, hozzá kell járulniuk hazánk műszaki alapjának feljesztéséhez és tervszerűen kell teljesíteniük a legújabb, legkorszerűbb gépipari berendezések gyártásának feladatalt. Pártunk XII. kongresszusa társadalmunk legfontosabb feladatául tűzte ki a mezőgazdasági termelés belterjességének fokozását. E fontos feladat teljesítése érdekében gondoskodnunk kell a nagyüzemi mezőgazdasági termelés különböző formáinak tökéletesítéséről, a jó munkaszervezésről stb. A mezőgazdasági termelés jelentős növelése érdekében gyors ütemben fejlesztjük vegyiparunkat, egyre nagyobb területeken tesszük lehetővé az öntözéses gazdálkodást, sok mocsáros területet csapolunk le stb. Ezekhez a munkákhoz 1970-ig csak Dél- és Kelet-Szlovákiában több milliárd koronára van szükség. Szlovákiában ez idén több mint 435 millió koronát fordítunk talajjavításra. Ez az összeg 138 millió koronával több a tavalyi előirányzatnál. Ez idén 23 ezer hektárnyi területet csatornázunk és teszünk alkalmassá öntözésre, ugyanakkor 15 250 hektárt kell lecsapolnunk. Pártunk céltudatosan gondoskodik megfelelő számú szakképzett dolgozóról, hogy biztosíthassuk újabb és újabb feladataink teljesítését. Hazánkban 1955-től 82 százalékkal több főés középiskolai végzettségű szakemher van, Szlovákiában az arány mintegy 130 százalék. Míg 1955-ben Szlovákiában 90 200 szakemberünk volt, 1963-ban már 207 000. Az értelmiség fontos szerepét nemcsak hangoztatjuk, hanem szervezési Intézkedésekkel alá Is támasztjuk. Pártunk céltudatosan követi ezt az utat, mert szem előtt tartja, hogy a már szocialista értelmiségnek — egyre nagyobb befolyást kell gyakorolnia mindarra, ami hazánkban történik. Ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy párttunk vezető ereje a munkásosztály, amely a szövetkezeti parasztsággal és a dolgozó értelmiséggel együtt alkotja népünk egységét és így egyesült erővel hozza létre új arcú társadalmunkat. Tagadhatatlan, hogy egyre nagyobbak az Igények az emberek Ismereteivel és szakképzettségével szemben. Ennek az elvnek kell érvényesülnie a ligetfalusi új gyárban ls. Egyre több szocialista típusú szakemberre van szükségünk, akik azonban nemcsak szakértők, hanem munkájuk társadalmi és politikai Jelentőségét ls látják. Tudják, hogy mit, miért és kinek kell elvégezni. Mindezzel szoros összefüggésben nagy figyelmet fordítunk a CSKP XII. kongresszusa eszmei- politikai irányvonalának megvalósítására. Ezen a téren munkánk sikeres, de még következetesebben kell törekednünk eszmei egységünk tisztaságának megőrzésére. Még mindig akadnak egyesek, Bratislavában is, akik megkísérlik a párt politikai álláspontjának elferdítését. Pártunk az SZKP XX. kongresszusa és különösen a CSKP XII. kongresszusa után életünk minden szakaszán arra törekszik, hogy szocialista társadalmunkban egyre inkább terjedjenek, erősödjenek, mélyüljenek a lenini elvek, amivel a CSKP KB utasításait is teljesítjük, "ťudjuk, nincs és nem is lehet szó egyszerű kampányról, hanem szocialista országépítésünk céltudatos folyamatáról. Az SZLKP Központi Bizottságát nem véletlenül nyugtalanítja, hogy bizonyos egyének figyelmen kívül hagyják ezt az elvet, sőt meggondolatlanul szóban vagy írásban támadják is. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy a múltban előfordult hibák helyrehozása nem vezethet mindannak tagadásához, ami a múltban történt. Az első ötéves tervidőszakokban, amikor társadal munk rohamosan fejlődött, amikor a barátság és az Ifjúság vasútvonala épült, amikor végrehajtottuk a mezőgazdaság szocialista átszervezését és más feladatokat, Szlovákiában is mennyiségi, de különösen minőségi eredményeket értünk el. Mindez olyan gyökeres változásokat hozott, amelyek lehetővé tették a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felépítését. Ezért helytelen, ha bárki is elragadtatja magát és soha véget nem érő, sok esetben kétes vitákra ad okot. Tudnunk kell ugyanis, hogy aki nem ésszerűen foglalkozik a problémákkal, hanem fölösleges szenvedélyességgel, az árthat a szocializmus ügyének. lelenleg azt a konkrét, céltudatos gazdasági, politikai s ideológiai tevékenységet kell döntő fontosságúnak tekintenünk, amelyet a CSKP XII. kongresszusa dolgozott ki. Nincs olyan varázsvessző, amely máról holnapra megszüntethetné problémáinkat és helyettünk teljesítené feladatainkat. A demagógia mindig féligazság, de különösen azért, mert célzatos, megtévesztheti a tájékozatlan embereket, és sokat árthat céltudatos munkáknak. Ennek tudatában rendkívül nagy figyelmet szentelünk az Ideológiai munkának, Támogatjuk az egészséges véleménycserét és alkalmat adunk az olyan vitára, amelyet a szocializmus érdekében folytatnak. Azt azonban már több ízben hangsúlyoztuk, és most ls megismétlem, hogy a leghatározottabban elutasítjuk az olyan vitát, amelyek célja szocialista valóságunk elveinek és alapvető igazságainak aláaknázása. Elutasítjuk és nem tűrjük meg az olyan vitákat, amelyek támadják az emberi társadalom fejlődési törvényeinek objektív érvényességét, vagy pedig a szocialista és a burzsoá ideológia megbékéléséhez vezetnek. Jelenleg annak az elvnek kell szilárdulnia, mely szerint pártunk és munkásosztályunk vezető szerepet tölt be életünkben. A szocialista országépítés jelenlegi feltételei között következetesebben érvényre kell juttatnunk a demokratikus centralizmus elvét és sokoldalúan meg kell szilárdítanunk köztársaságunk egységét. Elsőrendű feladatunk, hogy a társadalmunk felvirágoztatását szolgáló konkrét feladatok teljesítésére összpontosítsuk népünk, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek figyelmét és aktivitását. Állandóan magyarázatot kell adnunk mindazokra a kérdésekre, amelyek összefüggnek az említett célokkal és társadalmunk életével, hogy egyre jobban szilárduljon népünk egysége. A szocializmust és a kommunizmust a dolgozó nép építi, ezért döntő fontosságú szerepet kell betöltenie. Önök abban az évben kezdik meg új üzemük építését, amikor végrehajtjuk a választásokat a Nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba s a nemzeti bizottságokba és a bíróválasztásokat. Ez a választás pártunk, köztársaságunk, egész dolgozó népünk erejének szemléje lesz, annak bizonyítéka, hogy dolgozóink következetesen váltják valóra a CSKP XII. kongreszszusának eszmei-politikai célkitűzéseit. Ez idén ünnepeljük a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját is, azét az eseményét, amely rendkívül nagy politikai hatást gyakorolt Csehszlovákia későbbi fejlődésére is. A Szlovák Nemzeti Felkelés fontos kiIndulópontja volt annak a nemzeti, demokratikus forradalomnak, amely akkor lángolt fel és terjedt, amikor a dicső szovjet hadsereg készült hazánk felszabadítására. A Szovjetunió sokoldalú segítsége tette lehetővé, hogy Szlovákiában halálos csapást mérjünk a ludákok kormányrendszerére, és fegyverrel a kezünkben induljunk harcba a csehek és szlovákok közös hazájának felújításáért. Ma már szocialista hazánkat építjük. A Szlovák Nemzeti Felkelés ünnepségei alkalmából azokra a feladatokra kell összpontosítanunk figyelmünket, amelyek most időszerűek és kifejezik konkrétan a Szlovák Nemzeti Felkelés eszméit. Készüljünk fel tehát arra, hogy munkánkkal sikeresen vegyünk részt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a magas fejlettségű szocialista társadalom építésében. ÜJ SZÖ 2 * 1964. március 27.