Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-18 / 78. szám, szerda

Látogatóban a Vénusz szülőhelyén^ Bitang, Visszhang Visszhang.,, A NAPSÜTÖTTE DÉL-MORVAORSZÁG, a Bfeclavtól Znojmóig terjedő, változatosan sík és lankás sáv egész éven át, de különösen nyáron a turisták ezreit vonzza. Érdekes táj ez, múltja és jelene egyaránt gazdag. A Dyje partján, a pavlovi hegyek alatt a kutató régészek mammutvadászok mintegy 29 000 éves primitív fegyvereit és más szerszámait lelték meg a föld alatt. A Dolnl Véstonice-i határban kiásott csontékszerek, kőeszközök megint az ószláv népek fejlett kultúrájáról tanúskodnak. Musov község közelében a LEGXGPF jelzésű téglák Gemina Pia Fidelis római hadvezér csapatainak legészakibb állomását jelölik. Ezek csupán kiragadott helységek, nevek, melyek között és körül a mindenre kíváncsi turistát vonzó régiségek: kastélyok és várromok, patinás épületek a táj nagy múltjáról vallanak. Mikulov és környéke a középkorban jelentős események színtere volt. A kisváros fölé emelkedő nikolsburgi várkastélyban írta alá 1621-ben Bethlen Gábor és II. Ferdinánd király a harmincéves háború első szakaszának a békéjét. Nem messze innen, Lednicén a Lichtenstein-család gyönyörű nyári kastélya dicséri a kiváló olasz építészek, cseh és német mesterek munkáját, s ez a kastély mintegy 20 hektáros parkjával, mecsetjével, keletkezése idején Eurőpa-hlrű üvegházával valóságos mágnese Dél-Morvaországnak. Hosszan sorolhatnám e vidék jelességelt, történelmi becsű érdekességeit, s nem utolsósorban szólhatnék az itt élő népről, amely jellegzetes kultúrájával, vendégszeretetével egy kicsit ránk, magyarokra emlékeztet ős sok hívet, tisztelőt szerzett magának. Csakhát történetesen más céllal jártam Mikulovban: a bora miatt. A hosszú bevezetésnek azonban mégis megvan a létjoga, mert úgy érzem, hogy a kettő: a gazdag történelem és a hagyományos szőlőtermesztés nagyon összefügg. Nehéz volna megmondani, kl volt e vidék Noéja. Azt hiszem, a lakosok a római légiósoknak a fent említett téglák helyett inkább azért lehetnek hálásak, hogy a Tiberius napsugaras partjairól magukkal hozták a mámorító nedvek termő ágát. IV. Károlynak az ampelológia fellendítéséről szóló rendelkezése csupán Mélník környékére vonatkozik, s nem tűnik ki belőle, milyen cipőben járt az ő idejében a dél-morvaországi szőlészet. A harmincéves háború előtti feljegyzések szerint viszont ezen a területen már. mintegy 20 000 hektár szőlőt műveltek, s ennek csaknem fele a mikulovl körzethez tartozott. Jelenleg a mikulovi gazdaság 4800 hektáron gazdálkodik, vagyis — mondhatjuk — eléggé kullog saját múltja mögött... Most, amikor a pincék és szőlőskertek közös tulajdonba kerültek, ezen a tájon lépten-nyomon találkozik a jelen és a múlt. A MIKULOVI SZŐLŐGAZDASÁG korszerű ültetvényeit szemlélve, gépiesen szalad tekintetem fel a dombra. A dombtetőn az egykori Dietrichsteinvá'rkastély hatalmas épülete emelkedik, s uralja a láthatárt. Megkapta már ugyan a korszerű szerepét — a Jednota irodáit helyezték el benne, múzeumot, szállodát és borozót rendeztek be — mégis a régi időket idézi., Hasonlóan szembeötlő a valticel kastélyi „keresztpince" bejárata homlokzatán felejtett címer. Ezek az apróságok azonban éppen hogy feltűnnek, s a jelen mozzanatok élénk hatása alatt úgy suhannak tova, mint a máit, amelyet szimbolizálnak. Az emberek, akik itt dolgoznak, fiatal, egyértelműen mai emberek. Annyira, hogy mégcsak „ízelítőt" sem kaphattam a gróf-korabeli szőlőgazdálkodás egykori tanújától. A mikulovi borüzem munkájáról a valticei borászati szakiskola első növendékeinek egyike, Budin Bohuslav műszaki üzemvezető tájékoztatott. Talán nem is kell mondanom, hogy az Ilyen tájékoztatás helyszíni szemle nélkül szinte elképzelhetetlen. Végigjártuk hát a mikulovi borospincéket, ami bizony nem kis sétát jelent. A pincében szembetűnő rend és a tisztaság. A 30—40 hektoliteres hordók végeláthatatlan sorain a homályos fényben ls meglátszik, hogy gondos kezekben vannak. De nemcsak a hordó külseje, hanem nemes tartalma is avatott szakemberek józan és rendszeres gondozásának örvend. A szakértők körében nyílt titok, hogy a mikulovi borászokat az állami minőségi ellenőrök részéről sosem éri kellemetlen meglepetés. Nem véletlen, hogy a múlt évi nemzetközi borkiállításon Bratislavában az otthon maradt 64 aranyérem közül maga a mikulovi pincegazdaság tizet nyert el. Ezüstből pedig négyszer Mikulica elvtárs annyit kaptak. A legjellegzetesebb mikulovi borok, a Lah-rizling, a Neuburgi fehér, Müller-Thurgau, a vörösborok közül pedig a Frankovka és a Szent lőrinci kék szemű — szaknyelven mondva — hosszú zamattal, kellemes keménységgel és pezsdítő utánízzel válnak kl. Ebben a pincében, akárcsak hazánk többi borüzemében, a gazdaság saját termésén kívül Bulgáriából, Romániából, Magyarországról és Jugoszláviából behozott szőlőt is feldolgoznak. Itt tudtam meg, hogy a népszerű „olcsó borok", a 13—19 koronás könynyű asztali borfajták korántsem ócskák, mert talán felszaporított vagyis Mikulica Augustin elvtárs, a pezsgőrészleg szocialista munkabrigádjának vezetője a pezsgőt seprőzi. vízzel keresztelt és utána cukrozott mustból készülnének. Amint Budin elvtárs elmondotta, szigorú rendelkezés szól arról, hogy „keresztelni" semmiképpen sem szabad, s cukrot — ha szükséges használni, hogy elérjék a megkívánt 17, illetve 18 fokos cukortartalmat — hektoliterenként legfeljebb csak 5 kilogrammot adhatnak hozzá. A cél ugyanis az, hogy megőrizzék az egyes szőlőfajták jellegzetes ízét, zamatját és természetes összetételét. A hordók két hosszú sora közt haladva, némelyikükben tompa kopogást hallottam. Nagyot néztem, amikor azt akarták velem elhitetni, hogy odaben emberek vannak, s tisztítják a hordók belsejét. Ugyanis az a 15x35 centiméteres rés a hordó oldalán sehogysem tűnt olyannak, hogy felnőtt ember beférhessen rajta. Minden kételyem eloszlott azonban, amikor egy 40 év körüli, jól A palackozószalag az üvegek tisztításától egész a bedugaszolásig a legkisebbre csökkenti az emberi munkát. szocialista munkabrigádjának csoportképe. megtermett férfi szemem láttára tűnt el a hordó torkában. A mikulovi pincében láttam életem legnagyobb fahordóját. 420 hektoliteres. Lakóháznak is megfelelne. Mintegy öt centiméteres dongáihoz bizonyosan kisebb tölgyfaerdőt vágtak ki és dolgoztak fel. Ez azonban korántsem a legnagyobb hordó Mikulovban. Az a kastély alatti pincében van, s űrtartalma 1040 hektoliter. Fahordóban igazán egyedülálló. A korszerű borospincékben ugyanis találkozunk hasonló tartalmú, üveggel csempézett, vagy legújabban uponnal szigetelt bortartályokkal. Sokan azonban azt tartják, hogy a bor legjobban mégiscsak a fahordóban érik be. Megtekintettük a mikulovi borospince palackozóját is, amely hazánkban a legkorszerűbbek közé tartozik. A -legtöbb munkafolyamat gépesítve van. UTOLSÖ ÁLLOMÁSUNK a mikulovi Vénusz — „Venuše" — szülőhelye volt. Itt azonban ne gondoljanak sem a szépség római istennőjére, sem a bolygóra, amely az űrrepülők kirándulási programján szerepel. A mikulovi pezsgőről van sző, amely történetesen az 1952-ben talált ókori szobrocskának „a véstonicei Vénusznak" köszöni nevét. Kellemes zamatját, üdítő pezsgését viszont a pezsgőgyár mikulovi „don Perignonjának", Josef Hesek üzemvezetőnek és Mikulica Augustín elvtársnak, a szocialista munkabrigád vezetőjének köszönheti. Ök ketten tettek legtöbbet, hogy tavaly a bratislavai borkiállításon a Vénusz a nagy külföldi és belföldi versengésen is második díjat kapott. A Mikulov környéki szőlőgazdaság országos viszonylatban jelentős szerepet tölt be. De ez még nem minden. Meggyőződtem arról, megvannak a feltételei, hogy helyt álljon a jövőben reá háruló fokozottabb feladatok közepette is. A népgazdaságfejlesztési terv hazánk területén a szőlőültetvényeket a jelenlegi 25 000 hektárról 1970-lg 41000 hektárra kívánja bővíteni. Ez folyamatos telepítést jelent, s egyben a hibridek, a vadszőlő fajták irtását is feltételezi. Mindkét tekintetben országos viszonylatban Mikulov és környéke áll a legjobban. A hibridekből már csupán 480 hektár van a „.nyakunkon" s ezzel könnyebben leszámolnak, mint Szlovákla területén a szőlősgazdák a 6500 hektár vadszőlővel. A telepítés tervét pedig országos viszonylatban csupán a mikulovi körzet teljesiti. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert van elég oltványuk. Annyi, hogy a világhírű modori és bazínl szőlőgazdaságoknak is ők szállítanak gyökeres oltványt. A helyzetet Ferth František, a jaroslavicel pincemester jellemezte a legjobban. Miután eldicsekedett azzal, hogy gazdaságunkban 300 hektáron telepítettek szőlőt a legkorszerűbb kezelési módszerrel, kijelentette, hogy ha kell, (azonnal 500 000 oltványt tudnak küldeni Szlovákiába. Nyolc-tiz évvel ezelőtt ez az ember türelmesen mutogatta, magyarázta a munkásoknak, hol és hogyan kell metszeni a szőlővenyigét. ÍME, A TÜRELEM, erőbefektetés már mutatkozik. A mikulovi körzet szőlőgazdái következetes munkájukkal el is érik, hogy boruknak a fogyasztók is „aranyat" Ítélnek, s szabad idejükben szívesen nyúlnak derűért, vigadásért, az olyan üveg után, amely címkéjének alsó részén ez áll: Vinárske závody, Bratislava, závod Mikulov. PETRIK JÖZSEF Éljünk jobban a TV-adta lehetőségekkel Sok szó esik a televízió rohamos térhódításáról, kulturális forradalmunkban betöltött felbecsülhetetlen szerepéről. A tények mégis azt bizonyítják, hogy a gyakorlatban nem értékeljük jelentőségéhez mérten. Ez a gondolatsor a kiinduló pontja Miroslav Hladký cikkének a NOVÁ MYSL márciusi számában. Pedig a gyakran < száraznak titulált statisztikai számok 5 is bizonyítanak. Naponta átlagban kétS három órát töltenek el készülékük <> mellett a tv-tulajdonosok, a szabad !j idő legnagyobb hányadát a képernyő S köti le. Jellemző a további adat is: száz családra nálunk 32 porszívó és 18 hűtőszekrény, s ugyanakkor 34 tvkészülék esik. S tudvalevő: az utóbbi többe kerül. A statisztika arról már nem adhat számot, milyen óriási a nevelő hatása a televíziónak, amely szerves része lett az ideológiai, a népművelő munkának. S mégis, televíziónk dolgozói aránylag nehéz körülmények között fejtik ki munkásságukat. A prágai stúdió például jelenleg 64 különböző helyen, szétforgácsolva működik és másutt sem állnak rendelkezésre megfelelő stúdiók. Nehézségeket okoz az egyes kulturális és sportintézmények „önvédelme" is. Joggal tartanak ugyan a televízió versenyképességétől, de a színvonal emelése helyett Inkább megfontolatlan Intézkedésekhez folyamodnak, amelyek akadályozzák a tv ideológiai befolyásának érvényesülését, Számos előadó és művész sem tudatosította mindmáig, hogy a televízió publicitása, népszerűsége és elterjedtsége milyen óriási lehetőségeket kínál, A műsor összetételével kapcsolatban a cikkíró megállapítja: a kezdeti technikai és szervezési nehézségek következtében a tv tűi sok filmet és színházi előadást mutatott be, s erre rászoktatta közönségét. Háttérbe szorultak sajátos műfajai, amelyek a külföldi adásokban Inkább szóhoz jutnak. Ezért az eddiginél nagyobb mértékben kell helyet kapnia a televíziós publicisztikának, a riportoknak, az időszerű, közérdekű kérdések vitatásának. A közvetlenség, természetesség, őszinteség és a tárgyszerűség —> mind olyan követelmény, amely a televízió adásainak sava-borsa. „A képernyő kérlelhetetlen. Mindig újat követel! Üj gondolatokat és új ötleteket, új formákat" — hangsúlyozza M, Hladký. Kifogásolja a tv-kritika egyoldalúságát is, amely szinte kizárólag a televíziós játékoktól ír véleményt, mintha a műsorban semmi más nem szerepelne. Végső következtetése szerint televíziónk lényegében teljesíti küldetését s ezért társadalmunkban olyan helyet kell neki biztosítanunk, hogy kinőjje gyermekbetegségeit s még hatásosabb legyen. Fehér foltok a térképen A KULTURNÝ 2IVOT 11. számában egyszerre két cikk is felkeltette érdeklődésünket. A folyóirat közli J. Félix, A. Marenčin és D. Tatarka beszélgetését a francia irodalom tolmácsolásáról. Az írásban újra napirendre kerül az írók megfelelő irodalmi tájékozottságának problémája is. A beszélgetés résztvevői elismerik, hogy Időnként — főleg reakcióképpen a múlt rövidlátó, magába forduló kiadói politikájára — érvényesül a sznobizmus, amely kitermeli és táplálja egyes modernisták „kultuszát". Ez azonban rendszerint csak rövid ideig ható divathóbort. Nagyobb veszélyt jelent áz, hogy bizonyos mértékben elzárkózunk a világtól. Ezt az elszigetelődést A. Marenčin úgy fejezi ki, hogy például a francia irodalom kiadásában megrekedtünk Balzacnál és Maupassantnál, vagyis a múlt században. Alig tudunk valamit Malraux, IGde, Mauriac, Duhamel, Proust és Sartre művéről, nem is beszélve a legfiatalabb francia írónemzedékről. Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar könyvkiadás ezen a téren előbbre jár. Az ismerkedés komoly gátló körülménye — erre J. Félix mutat rá — a színvonalas fordítók katasztrofális hiánya. A szerkesztőség ebben a számban zárja a Jaroslava Blažková elbeszélése körül kibontakozott, rovatunkban ismertetett vitát, amely az irodalom erkölcsösségének kérdésével foglalkozott. Mária Cierniková, aki• A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója évében az Ipolynyéki Kilencéves Alapiskola tanítói sikerrel bemutatták Peter Karvaš: Antigoné és a többiek című háromfelvonásos drámáját. (—kj • A bukaresti Meridián kiadóvállalat gondozásában A román harcos grafika címmel jelent meg a román képzőművészek rajzainak és karikatúráinak 400 reprodukcióját tartalmazó album. Az album a múlt század közepétől a napjainkig terjedő időszak grafikáját öleli fel. nek bíráló szaval kiváltották ezt a szópárbajt, álláspontján vajmi keveset változtatott. Nem kívánja, hogy az írók kerüljék meg a sexuális élet témáit, s didaktikus szájbarágást sem vár. Viszont — nézete szerint — úgy kell frni, hogy a fiatal olvasót rávezessék a negatív „hősök" elitélésére, nehogy követendő példaképet lásson bennük. Ezzel szemben J. Blažková tagadja az irodalom közvetlen nevelési funkcióját: „Az irodalom kérdés és nem válasz, nyugtalanít, de nem ad receptet, ösztönöz, de nem az egyenlet megoldása". Ján Turan mondanivalójának lényegét már cikkének címe tükrözi: „Az illúziók nem segítenek". Elvitathatatlannak tartja a művész Jogát arra, hogy az embert, főleg olyan helyzetekben ábrázolja, amikor teljesen őszintén kitárulkozik. Márpedig ez így van az érzelmi-érzéki életjelenségekben is. A vita tehát lezárult és mégis nyílt maradt. Ez is a marxista esztétika továbbfejlesztése és elmélyítése igényének indokoltságát tanúsítja, A szovjet film és a kultusz JuriJ Hanyutin a Szovjet Tudományos Akadémia filmelméleti folyóiratában, a VAPROSZI KINOISSZKUSZTVA-ban, érdekes tanulmányt jelentetett meg a szovjet filmművészetben a harmincas évek második felében megnyilvánuló hitelt romboló, káros irányzatokról. Közős nevezőjük a személyi kultusz gondolati egysíkúsága volt, amely a művészetnek ebben az ágazatában gyakran Sztálin közvetlen beavatkozása nyomán érvényesült, A tanulmányt kivonatosan ismerteti a FILM A DOBA márciusi száma is. A személyi kultusz erősen befolyásolta már a téma megválasztását ós felfogásának módját. Nem véletlen, hogy ezekben az években sorozatosan megkövetelték az olyan filmeket, amelyek — az osztályharc állandó kiéleződésének téves tételével összhangban — szorgalmazták a kártevők elleni harcot. A cselekmény logikájával ellenkezően, a pártba beszivárgott „ellenségre" hívták fel a figyelmet a sztálini utasításra „beleszőtt" motívumok. Ezen túlmenően a történelmi filmekben gyakran a marxizmus szellemével ellentétben ábrázolták az egyéniségek szerepét. Ez vonatkozik például a Rettegett Ivánra. Eizenstein filmjének második részét Sztálin elutasította, mivel nézete szerint ez a cár nem volt gyakran oktalanul kegyetlen uralkodó, hanem pozitív nemzetmentő hős. A rendező el akarta ítélni az önkényt, míg Sztálin — Cserkaszov emlékiratai szerint — még ezt a kemény kezű egyeduralkodót sem tartotta elég következetesnek. Hanyutin a továbbiakban rámutat arra, hogy a világháborút megelőző filmek egy része a hősiesség eszményképének és a hazaszeretetnek elmélyítésére törekedve, elfogadhatatlan és káros végletek hirdetője lett. Ezek a filmek a már emiitett hibák mellett az esetleges háborút szinte népünnepélyként ábrázolták, a fasisztákat pedig szinte egytől-egylg gyáváknak és tökéletes agyalágyultaknak mutatták be. Mindez rendkívül nagy károkat okozott a szovjet filmművészetnek, de tény, hogy ilyen érzéketlen beavatkozásokkal sem sikerült megváltoztatni alapvető irányát. A szovjet film ezekben az években is fejlődött és nem egy alkotásának rangja világszerte elismert, Megindul a szép párbeszéd? A magyarországi kulturális lapokban az elmúlt két hétben újra néhány hazai vonatkozású cikk jelent meg. Többek között az ÜJ ÍRÁS 3. számában Illés Gyula köszönti a fiatal cseh írók TVÁft című induló lapját és ismerteti programját. A KORTÁRS legújabb számában a néprajzi kutató Ortutay Gyula Az irodalom nemzetközisége című írásában üdvözli az IRODALMI SZEMLE és a KORTÁRS kezdeményezését, amelynek célja kölcsönös irodalmi kapcsolataink kiszélesítése: „Azt aligha kell fejtegetnem, hogy a csehszlovákiai magyar írók mily sokat tehetnek, mennyire elsőrendű feladatuk a jó kapcsolatok megteremtése, a jó és szép párbeszéd felerősítése a két nép között." A Gaál Gábor életét és művét idéző írások között helyet kapott Forbáth Imre megemlékezése. E. Fehér Pál pedig Dobos László: Messze voltak a csillagok című regényét recenzálja. Érdekes é? figyelemre méltó alkotásnak, szerzőjét a kommunista hittel a jobbításért szóló őszinte írónak tartja. Megállapítja, hogy gazdaságosan kezeli az anyagot, jól szerkeszt s műve gondolkozásra ösztönöz. Kifogásolja viszont szecessziós, mindent „túlcifrázó" nyelvezetét: „Mintha valami sajátos nyelvet akarna faragni..." A bíráló nem tartja ugyan jelentősnek ezt a jelentkezést, de ennek ellenére leszögezi: általában a magyar trodabv* c

7emC0Ptiábói) ls esemény

< G. I, 1984. március 16. * fjj SZÖ 5