Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-06 / 37. szám, csütörtök

K Ö Z E L E T Létesítsenek nemzetközi kereskedelmi Az SZLKP KB üdvözlő levele Dusza Bálint, a gömörhorkai Cellu­lózgyár Munkaérdemrenddel kitünte­tett dolgozója, az SZLKP KB tagja most töltötte be 5(1 életévét. Ez al­kalomból jozef Kríž, az SZLKP KB elnökségének póttagja, a KB titkára a jubilánsnak Bratisiaváhan átadta az SZLKP Központi Bizottságának üdvöz lő levelét. A levélben a Központi Bizottság nagyra értékeli Dusza elvtársnak a forradalmi munkásmozgalomban, a kapitalizmus elleni harcban való rész­vételét, valamint a szocializmus épí­tésének időszakában párt- és közéleti tisztségekben végzett munkásságát. (CTK) Csehszlovák követség létesült Nicosiában (ČTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Ciprusi Köztársaság kormányai közötti megegyezés értel­mében Nicosiában csehszlovák követ­ség létesült, amelyhez a Nicosiában már ténykedő kereskedelmi attasé hi­vatala is tartozik. Az új követségre is kiterjed az athéni csehszlovák kö­vet jogköre. A Szlovák Szakszervezeti Tanács megvitatta a szakszervezetek soron levő feladatait (CTK) — A Szlovák Szakszervezeti Tanács tegnap Bratislavában tartott ülésén azokkal a feladatokkal foglal­kozott, amelyek a CSKP KB és az SZLKP KB januári ülésének, valamint a KSZT IV. pleáris ülésének határo­zataiból hárulnak a Forradalmi Szak­szervezeti Mozgalomra. Vojtech Daubner, a Szlovák Szak szervezeti Tanács elnöke beszámoló­jában rámutatott, hogy a CSKP Köz ponti Bizottságának határozatainak szellemében, a dolgozók erőfeszítéséi a népgazdaság továbbfejlesztésére és az életszínvonal biztosítására irányít­ják. Az ülés végért jóváhagyott határo­zat rámutat, hogy az Idén alapvető fordulatot kell elérni a munka társa­dalmi termelékenységének növelésé ben. Az iparban a munkatermelékeny ség 4,3 százalékkal tervezett fokozá sát, az építőiparban 4,8 százalékos növelését, valamint a költségek álta lános csökkentését minimálisnak kell tekintenünk. Szlovákia valamennyi szakszervezeti szervének és szerveze­tének tevékenységében a termelés és a dolgozók nevelése kulcsfontosságú problémáinak megoldására, a munka termelékenység növelésére a termé­ke^ minőségének javítására, az ön költség csökkentésére, a munka és a technológii fegyelem megszilárdf tására kell törekednie Sajtóértekezlet a vetőmag­szervezetet Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió dokumentuma az ENSZ kereskedelmi és gazdaságfejlesztési konferenciájának elő­készítő bizottsága előtt New York (ČTK) — Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió kül­döttei az ENSZ kereskedelmi és gaz­daságfejlesztést konferenciáját elő­készítő bizottság harmadik üléssza­kának második ülésén, — kedden — dokumentumot terjesztettek be ,,A nemzetközi kereskedelmi kapcso­latok és kereskedelmi politika elvei­ről". A dokumentumban tartalmazott legfontosabb javaslatok a következők: Minden ország csak az egyenjogú­ság, a területi sérthetetlenség, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előny elve alapján köt­het kereskedelmi kapcsolatokat. Eh­hez az elvhez kell Igazodniok a ten­geri és egyéb szállításokra, a kikötők használatára stb. vonatkozó nemzet­közi szerződéseknek, illetve egyezmé­nyeknek. A tengeri kikötőkkel rendel­kező országok érvényesítsék minde­nütt a „szabad tenger" elvét. A gaz­daságilag fejlett országok szüntessék meg minél előbb a fejlődő országok­ba irányuló kivitel mindennemű kor­látozását, éspedig úgy, hogy ez ne le­gyen semmilyen engedményhez kötve. Nyújtsanak a fejlődő országoknak ke­reskedelmi előnyöket és támogassák azokat abban, hogy piacra adhassák termékeiket. Ne igényeljenek a fejlő­dő országoktól olyan engedményeket, amelyeket azok más fejlődő orszá­goknak nyújtanak Minél előbb mond­janak le azokról az. engedményekről és előnyökről, amelyek a már eddig megkötött egyezmények értelmében kötelezők a fejlődő országokban. Szüntessenek meg minden megkülön­Szovjet—amerikai megbeszélés Genfben Genf (CTK) — William Foster és Szemjon Carapkin, a 18-hatalmi le­szerelési bizottság genfi ülésének társelnökei kedden két és félórán át tárgyaltak az értekezlet munkájáról. Tárgyalásukról nem közöltek részle­teket. böztetést a nemzetközi kereskedelem, a forgalom, a hitelnyújtás és egyéb nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén. E kapcsolatokban nem tűrhető a gazdasági nyomás gazdasági vagy politikai ^előnyök elérése érdekében. A gazdaságilag fejlett országok foga­natosítsanak intézkedéseket azzal a céllal, hogy a fejlődő országok szá­mára az árukivitel előnyös legyen. Minden ország lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a fejlődő országok ke­reskedelmének fellendítéséhez. En­nek érdekében nyújtsanak a fejlődő országoknak sokoldalú gazdasági fis műszaki segítséget. Segítsék elő nép­gazdaságuk fejlődését, támogassák a fejlődő országok iparosítását, mező­gazdaságát és külkereskedelmét. Ez a segítség nem köthető politikai, gazdasági, katonai vagy egyéb olyan feltételekhez, amelyeket a fejlődő or­szágok nem tarthatnak elfagadható­nak. A külföldi, állami vagy magán­hitelek, valamint tőke folyósítása a fejlődő országoknak legyen a lehető legelőnyösebb. A konferencia az említett elvek mi­nél előbbi érvényesülése érdekében szükségesnek tartja egy ENSZ véd­nöksége alatt álló nemzetközi keres­kedelmi szervezet létesítését. Váratlan hideghullám Szlovákiában tegnap több helyen hir­telen megváltozott az időjárás. Az Észa­ki-sark felől északnyugati irányból a balti országok fölötti alacsony légnyo­más peremén hideg levegő áramlott a szárazföld felé. E hideg levegő egyik hulláma Németország fölött elhaladva a délelőtti érákban Cseh- és Morvaor­szágot, majd délután Nyugat-Szlovákiát is elérte. A hideg légtömegeket hófúvás és erős északnyugati szél kísérte. Bra tislavában egyes szélrohamok elérték az óránkénti 126 kilométeres sebességet. Az északi-sarki hideg levegő hulláma Közép-Szlovákia fölött elhaladva gyor­san távolodik kelet felé. Észak felől to­vábbi hideg légáramlás, s a levegő le­hűlése várható. Karel Mestek elvtárs a Mezőgazda­sági Központi Felvásárlási Igazgató­ság elnöke tegnap sajtóértekezletet tartott, amelyen az újságírókat a ta­vaszi vetőmagellátási problémákról tájékoztatta. Hangsúlyozta, hogy az idén elsősorban burgonyából rendel­kezünk elegendő mennyiségű ülte­tőanyaggal, zöldségmagokban, ken­derben és hüvelyesekben hiány mu­tatkozik. Megemlítette, hogy az első félévben a műtrágyaellátás nem éri el a tervezett szintet, de minden le­hetőséget felhasználunk, hogy a hi­ányt behozatalból pótoljuk. Mestek elvtárs a továbbiakban ar­ról beszélt, hogy az idei sikeres to­jásfelvásárlás az ún. tojásgyáraknak köszönhető elsősorban azért, mert ezekben az üzemekben megfelelő gondozás és takarmányozás mellett az átlagosnál jóval nagyobb a tojás hozam. Mestek elvtárs az újságírók kérdéseire válaszolva arról is beszélt, hogy a takarmányozási technológia megjavítása érdekében 1970-ig kb. 170 takarmányelőkészítő üzemet létesíte­nek. Válaszolnak a Hradec Krá fové-i felhívásra (CTK) — A vítko vicei építő vál­lalat központi ácsműhelyének jaro­mír Böhm vezette szocialista mun­kabrigádja a Hradec Králové-i Győzelmes Február Üzem ifjúsági kollektíváinak felhívására kötele­zettségvállalással felelt: a terme­lési tervet 5 százalékkal túlszár­nyalja, s a munka jó minőségéért szavatossági lapok kiadásával vál­lal kezességet. Vállalásukban rámutatnak, hogy teljesen új technikát és haladó munkamódszereket alkalmaznak. A munkabiztonság fokozása érde­kében állandó munkabiztonsági őr­járatot létesítenek. Az időveszte­séget a Seifert-inődszer alkalma­zásával kiküszöbölik. Vállalásuk továbbá ígéretet tar­talmaz arra, hogy a brigád tagjai haladék nélkül kirakják a faanya­got szállító összes vasúti kocsit és a műhelyekben díjmentesen kija­vítják a vasúti kocsik megsérült farészeit. A Duchcov melletti brozánkvl Béke Bányában a Jirí Šťastný ve­zetésével dolgozó kombájnosok if­júsági kollektívájának tagjai ha­zánk felszabadítása 20. évforduló­jának tiszteletére értékes szocia­lista kötelezettséget vállaltak. Meg­ígérték, hogy a bányafnlyosók haj­tásában a januári és februári ter­vet február 15-ig teljesítik. Már­ciusban megkísérlik az észak-cseh­országi barnaszénkörzetben felál­lított folyosóhajtási rekord meg­döntését. Elhatározták, hogy egy PK—3 típusú kombájnnal 500 mé­ternyi bányafolyosót hajtanak ki, azt kiváló minőségben adják át, s ezzel biztosítják a folyosó átlagos­nál hosszabb idejű használhatósá­gát. BIZTATÓ KEZDET SZÁZHARMINCEZER PÉLDÁNYBAN készíti a libereci Severngráfia Nyom­daipari Üzem az idei libereci áru­mintavásár falragaszát. Mezőgazdaságunk dolgozói az ál­lattenyésztési termékek eladási ter­vét a januári hónapban minden mu­tatóban túlszárnyalták. Szlovákia me­zőgazdasági üzemei a tojáséi-adás ter­vét 124,4, a sertéshúsét 102,9, a tej­eladási tervet pedig 101,5 százalékra teljesítették. Ha az idei eredményt összehasonlítjuk a múlt év hasonló időszakának eredményeivel, kétségte­lenül a javulásról beszélhetünk. Az állam iránti kötelezettségek teljesí­tésében az első helyet a nyugat-szlo­vákiai kerület mezőgazdasági üzemei foglalják el, amelyek a tervfeladato­kat minden mutatóban túlteljesítették. A kelet-szlovákiai kerületben nagy aránytalanságok mutatkoznak a tej, a KÖVETIK A JÓ PÉLDÁT Túlteljesítik az idei tervfeladatokat A Munkaérdemrenddel kitüntetett Havlickflv Brod-i járás példája nyo­mán a Mladá Boleslav-i járás is csat­lakozott az idei tervfeladatok túltelje sítéséért indított mozgalomhoz. A já rás mezőgazdasági üzemei felajánlá sukban merész célokat tűztek ki az árutermelés fokozására. A szövetke zetek és az állami gazdaságok az egy ségnyi területen 525 kg-ra fokozzák a gabonatermelést, húsból 176 kg-ot értékesítenek, fejtiői 589 litert adnak a közellátásnak, tojásból pedig 325 darabot termelnek hektáronként. A járás mezőgazdasági dolgozói nagy gondot fordítanak a termőföld táperejének növelésére, kiszélesítik az öntözéses gazdálkodást, és a hü­velyesek vetésterületét járási viszony­latban 4 százalékkal bővítik. A szi­lárd takarmányalapot egy számosál­latra számítva 76,4 mázsa zöldanyag­gal, 12,6 mázsa szénával, és 81,7 má­zsa silóval biztosítják. A milliós érté­kekre rúgó kötelezettségvállalás az említetteken kívül több' intézkedést foglal magában, melyek a népgazda­sági feladatok teljesítésén kívül az egyének boldogulását is biztosítják. közép-szlovákiai kerületben pedig a sertéshús eladási terv amúgy sem ki­elégítő teljesítésében. Az eredményekből arra következtet­hetünk, hogy mezőgazdasági üze­meink az érezhető takarmányhiány ellenére többet termelnek, mint az 1963-as év első hónapjában. Termé­szetesen figyelembe kell venni azt a tényt ls, hogy ez idén sokkal job­ban felkészültünk a télre, a szer­vező munkának a hatékonyságát ép­pen a tervek teljesítésében mérhet­jük le a leginkább. Február 1 óta új intézkedések lép­tek életbe, melyek a tervfeladatok teljesítéséi hivatottak elősegíteni. A termelőüzemek minden terven felü­li értékesített liter tejért 1 korona, sőt 1,60 korona felárat kapnak. Ezt az összeget a mezőgazdasági üzemek a fejők és az állatgondozók közö'.t osztják el, akik a termelest elősegí­tették. Az anyagi érdekeltség egyéb­ként további tartalékok feltárását te­szi lehetővé. Megmutatkozott ez a trebišovi, losonci és a michalovcei já­rásokban, ahol a tejeladás legutóbbi időszakos tervét 4 százalékkal túltel­jesítették. A kezdet tehát bíztató, mindeneset­re csak akkor, ha átlagosan számít­|uk az eredményeket. Sok mezőgazda­sági üzem ugyanis ismét adóssággal kezdte az új esztendőt, de az intéz kedések ezeken a helyeken is a ter­melés fokozását szolgálják. A Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese Július Gyermek rendezésében a napokban mutatta be Friedrich Flotow „Márta" című operáját. Képünkön balról I. Czihalová Nancy szerepében, S. Beňačka Plukmet és D. Král'ovicová lady H. Durhani szerepében. (ČTK — T. Andrejčák felv.J A KÖZPONTI POSTAIGAZGATÓSÁG február 19-től néhány új, alkalmi bé­lyegsorozatot hoz forgalomba. A 0,30, 0,60, 1.— és 1,80 korona névértékű bélyegek a csehszlovákiai idegenfor­galmat, ezenkívül 0,60 és 0,80 koro­na névértékű bélyegek a szakszerve­zeti üdültetést propagálják. A HAGYOMÁNYOS prostejovi Wol­kei-ünnepségek keretében ez idén jú­lius 2-, 3- és 4-én rendezik meg az ifjúság központi alkotóversenyét, va­lamint a szavalőművészek s az iro­dalmi szífipadok művészei versenyét. AZ IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI LE­NIN-DÍJAKAT ODAÍTÉLŐ BIZOTTSÁG Nyikolaj Tyihonov író elnökielével Moszkvában ülésezik. Az ülésen moszkvai, leningrádi és a szövetsé­gi köztársaságokból érkezett további kulturális dolgozók vesznek részt. A bizottság tanácskozásai befejezése után közzéteszi a Lenin-díjak 1964. évi várományosainak névsorát. A VEGYIPARI MINISZTÉRIUM ha­táskörébe tartozó vállalatok dolgozói januárban 100,3 százalékra teljesítet­ték a teljes termelési tervet és 100,8 százalékra a munkatermelékenység tervét. A múlt év januárjában elért eredményekhez viszonyítva 15,9 szá­zalékkal növelték a termelést és 12,8 százalékkal a munkatermelékenysé­get. A CSEHSZLOVÁK GÉPKOCSIFOR­GALMI VÁLLALAT kelet-szlovákiai kerületi üzemének igazgatósága ez idén több mint 1000 km hosszú négy nemzetközi autóbuszvonalat ad át a forgalomnak, hogy megkönnyítse a Csehszlovákia, Magyarország és Len­gyelország közötti turistaforgalmat. DÉL-KOREÁBAN évről évre nő a bűnözők száma. 1961-ben 473 522 bű­nözőt tartottak nyilván, 1963 első ki­lenc hónapjában már 569 658-at. A VOSZTOK déli-sarkvidéki megfi­gyelőállomásról egy hónappal ezelőtt távozott szovjet sarkkutatók kedden, február 4-én traktoros szánjaikon el­érték a déli-sarkvidék közepét, tehát a relatívan' elérhetetlen Déli-sarkot. A szovjet sarkkutatók e helyen né­hány napot töltenek, majd a Maud Királynő Földje irányába indulnak az Enderby-földön levő Mologyezsna­ja megfigyelő-állomás felé. A ROZSNYÓI JÁRÁSBAN a Nižná Slaná-i bányászok a CSKP KB januá­ri teljes ülésén hozott határozat szel­lemében e napokban több mint 100 kollektív szocialista felajánlást tettek a mennyiségileg eredményesebb, jobb minőségű ás gazdaságosabb jövesztés érdekében. A BUKARESTI Szépirodalmi könyv­kiadó e napokban megjelentette Ka­rel Capek „Harc a szalamandrákkal" című regényének második kiadását. A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI dort­mundi tartományi bíróságon megkez­dődött annak kivizsgálása, ki felelős a Dortmund-Aplerbeckben 1959. de­cember 13-án történt borzalmas ere­jű gázrobbanásért, melynek következ­tében 26 ember életét vesztette és nyolc megsebesült. A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI Ober­hausenben hétfőn kezdődött a rövid­filmek fesztiválja. A megnyitón a szo­cialista országok filmalkotásait mu­tatták be. Karel Zeman csehszlová kiai filmrendező a fesztivál bíráló bi­zottságának tagja. TEJCSARNOKI BERENDEZÉSEKET, sörcsapolókat és egyéb gépeket állít ki ez idén a ChotSbofl Győzelmes Február Üzem 12 árumintavásáron többek között Budapesten, Lipcsében, Párizsban, Poznanban, Bécsben és más nagyvárosokban. A BRATISLAVAI J. Dimitrov Vegyi­üzem dolgozói vállalati szocialista felajánlást tettek az idei tervfelada­tok teljesítése és túlteljesítése érde­kében. Megígérték, hogy jobban szer­vezik meg a munkát és ezzel jelen­tősen növelik a termelést, például 1800 tonnával több szénkéneget és 90 tonnával több etatiolt gyártanak, mint a múlt évben. Ezenkívül meg­takarítanak több ezer Kwó villamos áramot és 12 000 tonna gőzzel keve­sebbet használnak fel üzemeltetési célokra. A BRATISLAVAI Szlovák Nemzeti Színházban szerdán a nézőtér fölötti nagy csillár égőinek ellenőrzése köz­ben elszakadt a sodrony és a 600 kg súlyú csillár lezuhant. A dolgozók közül senki sem sebesült meg. A DÉL-MORVAORSZÁGI KERÜLET­BEN ez idén ntár 418 dolgozó vállalt munkát kulcsfontosságú ipari üze­meinkben. Legtöbben az ostravai bá­nyászoknak ás kohászoknak segíte­nek a tervfeladatok teljesítésében. HÓVIHAROK ÉS ZÁPORESŐK csak­nem teljesen elzárták a külvilágtól Damaszkuszt — Szíria fővárosát. Bejrut és Szíria többi városai, illetve községei között megszakadt a közle­kedés és a telefonösszeköttetés. DR. KAREL ABSOLON tanár veze­tésével ötven évvel ezelőtt jutottak a barlangkutatók a punkevnýi bar­langokból a Macocha Dóm nevű sza­kadékába. A 138 m mély szakadékba első ízben P. Pazar Schopper brnól minorita szerzetes 1723-ban ereszke­dett le. A brnói és blaskói speleoló­gusok (barlangkutatók) jelenleg to­vábbi barlangok után kutatnak a kör­nyéken. MEXIKÓBAN három ember elpusz­tult és kettő nyomtalanul eltűnt egy borzalmas erejű hóviharban, amely később Colorado, Texas, Oklahoma és Kansas államokat is elérte. Az emlí­tett államokban helyenként három méter magasak a hótorlaszok. PRÁGÁBAN február 5-én megkez­dődött a csehszlovákiai katolikus lel­készek országos békebizottságának ülése, amelyen megvitatják a II. va­tikáni zsinat második ülésével, vala­mint a Béke-világtanács varsói ülésé­vel kapcsolatos beszámolókat. PILLÉREKKEL ALÁTÁMASZTOTT, 500 m hosszú utat építenek a brnói Mélyépítő Vállalat dolgozói az Ostra­vica melletti új duzzasztógát bal ol­dalán. E módszerrel 12 ezer köbmé­ter betont, 12 és félezer négyzetmé­ter zsaluzó-anyagot, 18 és félezer köbméter követ, valamint 220 köb­méter fát takarítanak meg. AZ NSZK-BAN Reutligen közelében egy barlangban 67,5 órát töltött a külvilágtól elzárva négy nyugatnémet főiskolás, akiket Kedden szabadítot­tak ki. A diákokat a barlangban árvíz lepte meg és elzárta útjukat. AZ ADÓFIZETŐK nyugat-németor­szági szövetsége javasolta, hogy az áttelepültek ügyeit intéző miniszté­riumot kapcsolják egybe a német kér­dések minisztériumával. (CTK) A DÉL-MORVAORSZÁGI KERÜLET lakossága a tavalyi Z-akció keretében 6 378170 brigádóra ledolgozásával 126 895 000 korona értékű munkát végzett, ezenkívül 3700 vagon fém­és papírhulladékot, valamint egyéb nyersanyagot gyűjtött össze. AZ ACCRAI amerikai nagykövetség előtt dolgozók tüntettek az amerikai­ak afrikai politikája ellen és Nkru­mah ghanai elnök meg rágalmazása miatt. (CTK) flj SZŐ 2 * 1964. február 6 i

Next

/
Thumbnails
Contents