Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-19 / 50. szám, szerda

Ne csak másokban keressük a hibát A taggyűlés mindig jelentős eseménynek számit a pártszervezet életében. Ez az a hely, fórum, ahol és amelyen a kommunisták a lehető legmesszebbmenően érvényesíthetik a párton belüli demokrácia nyújtotta jogaikat, kifejthetik nézetüket, javasolhatnak, véleményt mondhatnak, bírálhatják az előforduló hibákat, közös nevezőre hozhatják a különböző nézeteket. Az őszinte véleménynyilvánítás, az ügyet szolgáló bátor kiállás a kommunisták egyik jellemvonása. Az elmúlt hetekben módunkban állt a rimaszombati járásban részt venni néhány pártalapszervezet taggyűlésén. Az ideológiai kérdések megvitatásán kívül még egész sor egyéb probléma is napirendre került. A taggyűlések egyik pozitív vonása volt, hogy az elvtársak az általános érvényű megállapításokat a saját, helyi viszonyaikra alkalmazták. A néhány gyűlés közül azonhan most csak kettővel foglalkozunk behatóbban. Hogy miért? Azért, mert mind a kettőnek több közös vonása van. Az egyik az, hogy az elméleti kérdéseket szoros összefüggésbe, úgy is mondhatnánk: dialektikusan egységbe hozták a gyakorlattal, a mindennapi élettel: Teljes nyíltsággal beszéltek a hibákról. A bátor szókimondás jellemezte a Balogfalai Állami Gazdaság kommunistáinak tanácskozását, hasonló benyomással távoztunk az Ajnácskői Téglagyár pártszervezetének taggyűléséről is. j Az említett pozitívumokon túl mégis az az érzésünk, hogy az elvtársak egy lényeges dologgal adósak maradtak Amint már említettük, igen sok bíráló sző hangzott el mindkét helyen. Ez egyáltalán nem baj, sőt jó. Jó azért, mert a hibák elleni harc alapvető feltétele, hogy a kommunisták felismerjék a gátló körülményeket. Ha látják a bajokat, már harcolni is tudnak ellenük. Elmarasztalható azonban az, hogy a hibák okait környezetükön kívül próbálták keresni. Hiányzott az őszinte önbírálat, az, hogy megmondják: ezért és ezért minket terhel a felelősség, itt és ebben mulasztást követtünk el, ezt vagy vagy azt másképpen, jobban is megoldhattuk volna. Állításunk igazolására első példának vegyük a Balogfalai Állami Gazdaságot. Vitathatatlan, hogy ez a gazdaság nagy nehézségekkel küzd. Ezt az elvtársak nem is próbálták eltitkolni. Azt is látják, hol szorít a csizma. A fő érv például, hogy a gazdaság nem rendelkezik megfelelő számú dolgozóval. A fiatalok nem akarnak megmaradni a gazdaságban. És miért vágynak el, miért keresnek más munkalehetőséget? Ennek magyarázatára az elvtársak két nyomós okot említettek: egyik a korlátozott kereseti lehetőség, másik, hogy a gazdaságból a legminimálisabb kulturális, vagy szórakozási lehetőség ls hiányzik. Hiba volna figyelmen kívül hagyni ezeket az érveket. A balogfalai fiatalok pillanatnyilag nem látnak jövőt az állami gazdaságban! És miért nem? Az előbbi megállapításon kívül ennök egész sor oka van. A legnyomósabb mégis a kereseti és kulturális, illetve szórakozási lehetőség. Megelégedhetünk-e azonban annyival, hogy leszögezzük: elmennek, mert keveset keresnek. És egyáltalán lehet-e ezt általánosítani? A pártszervezetnek azonkívül, hogy megállapította, miért mennek el a fiatalok, az állítólagos kis keresetnek az oka után is kutatnia kellett volna. Ez azért is szükségesnek bizonyult, mert a Balogfalai Állami Gazdaságban sem keres mindenki rosszul. Ez a munka azonban alapos gazdasági elemzést követelt volna az elvtársaktól. Az igazság az, hogy ahol nincs munkafegyelem, ott üa) van a gazdasági eredményekkel. Akik csak azért járnak munkába, hogy elüssék a napot, sem Balogfalán, és másutt sem várhatják s nem is kaphatnak olyan fizetést, mint az az ember, aki becsületes munkát végez. Ki annak az oka, hogy a Balogfalai Állami Gazdaságban jóformán mindenki maga szabja meg, mikor megy munkába és mikor hagyja abba, hogy ma 2,5 liter a tehenenként! fejési átlag, hogy jó néhány hektár föld parlagon maradt, hogy még a kész termés jelentős részét is veszni hagyták? Ám még ennek ellenére sem általánosítható az a megállapítás, hogy náluk nem lehet keresni. Azok a dolgozók, akik nemcsak azt nézik, hogy a nap elteljen, hanem látszatja js van a munkájuknak, a Balogfalaii Állami Gazdaságban is szépen keresnek. Hogy csak egy példát említsünk: Kruska István egyike azoknak a fiatal kommunistáknak, akik igazán becsületesen helytállnak a munkában. Nincs is oka a panaszra. Ö nemcsak szóval, de tettel is igazolta, aki szereti a munkát, nemcsak tessék-lássék járogat a gazdaságba, igenis megtalálja a számítását. Kruska István esete azonban egyebet ls bizonyít. Mégpedig azt, hogy egyesek igen helytelenül értelmezik az érdem szerinti, jutalmazás elvét. Kruska elvtárs szóvá tette, hogy az utóbbi időben már figyelmeztették: túl sokat keres és — nem akarják kifizetni. Számunkra teljesen érthetetlen ez az álláspont. Az elvtársak azt bizonygatták: azért nincs munkaerő, mivel a gazdaságban nem lehet keresni. Egyesek pedig megirigyelték, hogy Kruska István szépen keres. Hol itt a logika? Szerintünk nagyon is helyes az, ha a dolgozók a végzett munka arányában kapják a fizetést. Aki megdolgozik érte, annak legyen! És most tegyük fel a kérdést: mint általános érvényű ok elfogadható-e az az állítás, hogy a gazdaságban azért gyülemlenek a hibák, mert nem lehet keresni! Azt hisszük, az elvtársak nem mondanának rá igent. És hogy mégis vannak visszásságok, azért a felelősséget nem lehet csak úgy egyszerűen másokra hárítani. A hiba ott kezdődik, hogy még az elvtársak közül sem mindenki Kruska István, hogy hiányzik a rendszeres szervező, és nem utolsósorban a rendszeres ellenőrző munka. Márpedig ezt helyettük senki sem végzi el, sem a járás, sem pedig a gazdaság felsőbb szervei. Mint második nyomós érv jött szóba a kulturális lehetőségek hiánya. Tény az, hogy ezen a téren jóformán semmit sem tettek. Nem elég azonban csak megállapítani a hibát. Ennél többet kell tenniük. Keresni kell a megoldást és ha az elvtársak nagyon akarják, alighanem meg is találják. Egy kicsit eltépünk a lényegtől, de úgy gondoljuk, hiba lett volna szó nélkül hagyni ezeket a kérdéseket, mivel szorosan összefüggnek a gazdaság fő problémájával, azzal, hogy az eredmények nagyon ls silányak. Elhangzottak például olyan megjegyzések is, hogy nem érhetnek el jobb eredményeket, mivel a felsőbb szervek megkötik a kezüket. Egyik ilyen gátló körülmény volt, hogy a dolgozóknak nem adhatták ki a „beígért" természetbeni juttatást. Nem vitás a dolog, megtörtént. De miért maradt el a természetbeni juttatás? Azért, mert egyszerűen nem volt miből osztani. És miért nem? Talán nem termett? Részben az időjárás is közrejátszott. És ami a legfájóbb, jó része még annak is kint veszett, ami megtermett. Az elvtársak beismerése szerint két vagonnyi élet jutott ebek harmincadjára. A pártgyűlésen az egyes felszólalók azt hangoztatták, hogy minden másképpen lett volna, ha több segítséget kapnak a járási pártbizottságtól. Nem vonjuk kétségbe, hogy mulasztások ezen a téren is történtek. Annál inkább nem, mivel a balogfalai elvtársak több javaslatukra, észrevételükre még választ sem kaptak, holott ugyancsak nagy szükségük lett volna a tanácsra, útbaigazításra. Végeredményben azonban a sorozatos hibákat nem lehet csupán ezzel indokolni. Vegyünk egy újabb példát: a gazdaság takarmányhiánnyal küzd. Miért? Az elvtársak ezért is a járást okolják. Többek között hibának tartják, hogy nem engedélyezték a feles i.m? Bratisiavaban, a Kultúra és Pihenés Paikjiüal szemben épül a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom 125 ágyas üdülőszállója Hološka Flórian kőműves kollektívája minden munkát pontosan, határidőre végez el. (Erdősi felvétele) kaszálást. A gazdaság dolgozói pedig saját erejükből képtelenek voltak lekaszálni és betakarítani a sarjút. Tételezzük fel, az elvtársak ragaszkodtak ahhoz, hogy ne adják ki felébe a kaszálást. Ezt azonban azért tették, hogy minél több takarmánya maradjon a gazdaságnak. Mondjuk, hibát követett el a járás abban, hogy görcsösen ragaszkodott álláspontjához és nem vette kellőképpen figyelembe a helyi sajátosságokat és kaszálatlan maradt a sarjú. Ez hiba volt. Mivel indokolják azonban a balogfalai elvtársak, l}ogy még a széna egy részét sem takarították be? Nem akarjuk tovább részletezni a problémákat. Egy dolgot azonban még szükséges megmondani. Anélkül, hogy valakit is mentegetnénk, a történtekért mindenekelőtt a balogfalai elvtársakat terheli a felelősség. Jó lett volna, ha a járás bírálatán kikül számba vették volna saját hibájukat is: azt, hogy baj volt a munka szervezése körül, maguk a kommunisták sem mutattak minden esetben jó példát, évközben a pártszervezet és a szakszervezet i? keveset foglalkozott a termelési problémákkal. Hasonló esetnek voltunk fültanúi az Ajnácskői Téglagyárban is. Az üzem problémáit érintő kérdéseken kíviil a mezőgazdaság is szóba került. Ez érthető is, hiszen a pártszervezet tagjainak döntő többsége falun él, úgyszólván a rögtől szakadt el. Legtöbbjük a gyári munka mellett vagy saját, vagy mások, földjén mint részarató megismerkedett a paraszti munkával. Ezen a gyűlésen hangzott el a következő megjegyzés: Mostanában igen sokat beszélnek arról, hogy egy talpalatnyi föld se heverjen parlagon. Vajon a szó minden esetben egyezik-e a tettől? A gyűlés résztvevői közül többen konkrét példa alapján hangoztatták, hogy ezen a téren, vagyis ami a föld maradéktalan megművelését illeti, nincs minden rendben. Az ajnácskői határban még igen sok a parlagon heverő föld. Sőt, az illetékesek elkövették azt a hibát, hogy termőterületeket befásítottok. A tények felsorolása után az elvtársak feltették a kérdést: Ki a felelős ezért? Nem; látja a Járás, hogyan gazdálkodnak a földdel. A kérdést így ls fel lehet tenni. Próbáljunk azonban ez esetben kérdéssel válaszolni a kérdésre: Vajon nem lett volna-e helyénvalóbb, ha az elvtársak így teszik fel a kérdést: Nem látja ezt az ajnácskői HNB? Nincs szándékunkban mentegetni a járást, de úgy gondoljuk, az elvtársak is egyetértenek velünk abban, hogy mindenekelőtt mégiscsak a helyi nemzeti bizottságnak kellene tudnia, mi történik a falu határában. Tudomásunk szerint a járási nemzeti bizottság írásban fordult a helyi nemzeti bizottságokhoz, amelyben éppen a föld maradéktalan megművelésére figyelmeztetett. Hibáztatni őket csupán azért lehet, hogy a kiadott rendelet teljesítését nem ellenőrizték. Nagyobb mulasztást követett el azonban a HNB és a felelősség nagyobbik része is őt terheli. A második kérdésre pedig, hogy ki ezért a felelős, valahogy így fogalmazhatnánk meg a választ: kivétel nélkül mindenki, aki tudott a dolgokról és szó nélkül hagyta, még azok az elvtársak is, akik az üzemben dolgoznak, de a faluban laknak. Félreértés ne essék: egyáltalán nem tartjuk hibának, hogy észrevételüket ezen a taggyűlésen szóvá tették, helytelenítjük azonban, hogy előbb nem hívták fel rá éppen azoknak a figyelmét, akik a mulasztást elkövették. Azért, hogy az elvtársak üzemben dolgoznak, falujuk helyzete sem lehet közömbös számukra. A párt valamennyi tagjának tudatosítania kell, hogy azért, ami ebben az országban történik, valamennyi kommunista személyesen is felelős. Reméljük, sem a balogfalai, sem pedig az ajnácskői elvtársak nem veszik zokon az őszinte szót és a jövőben felelősségteljesebben nyúlnak az egyes kérdésekhez. Helyes, ha meglátják a hibákat és szóvá teszik, egyet azonban soha ne tévesszenek szem elől: a kommunista bírálat csak akkor hatásos igazán, ha hasonló szigorúsággal ítéljük meg saját munkánkat is. SZARKA ISTVÁN A táncművészet nem lehet Hamupipőke A táncművészet nálunk — elsősorban a népi együttesek érdeméből — alig két évtized alatt egyenrangú versenytársa lett a többi művészi ágazatnak. Cáfolhatatlanul tanúskodnak erről a hazai

1 és a külföldi sikerek. Az utóbbi időben azonban mind több szakember figyelmeztet arra, hogy a további fejlődés kerékkötője számos megoldatlan szervezeti és ideológiai kérdés. Az aggodalom nem alaptalan, hiszen például a . népi tánc terén az ellentmondásos elméletek szövevényes útvesztőjében bizony nem egyszerű eligazodni. Vannak olyanok, akik a folklórt elavultnak tartják, mások szerint változatlan formában kell a közönségnek bemutatni a népi táncörökséget, s annak a nézetnek ls vaniiak hívei, hogy megoldást jelent a régi táncelemek párosítása az új tartalommal. A PRAVDA február 16-i számában megjelent cikk szerzői, — C. Zálesák, K. Tóth és St. Nosáf — elfogadhatatlannak tartják mind a három szemléletet. Írásukban lándzsát tűrnek amellett, hogy a táncművészet egyrészt valóban művészi módon dolgozza fel a népi táncokat, másrészt keresse a mai témáknak megfelelő új kifejezési eszközöket. Sürgető fontosságúnak tartják továbbá a táncművészet szilárdabb — az ösztönösséget felváltó — szervezeti alapjának megteremtését. Ezzel kapcsolatban szorgalmazzák a táncpedagógusok, esztéták és kritikusok nevelését. Rámutatnak arra is, hogy a népi művészeti iskolákon a közeljövőben sor kerül a tánc oktatására és ehhez nem rendelkezünk szakemberekkel. Hiány mutatkozik koreográfusokban, módszertani oktatókban, társas táncok tanítóiban is. A helyzetet súlyosbítja, hogy a táncelmélet csecsemőkorát éli, nincs megfelelő szaklap, a különféle kulturális intézmények táncosztályait mostohagyerekként kezelik és a táncművészek mindeddig nem rendelkeznek önálló szövetséggel. Kétségtelen, hogy a tánc különféle formáinak jelentős térhódítása megkívánja ezeknek a nyílt és fájó kérdéseknek megfontolt és a távlatokkal számoló rendezését. Lehet erkölcstelen a művészet? A KULTURNÝ ŽIVOT idei első számában közölte a fiatal szlovák prózairodaloni^ egyik legtehetségesebb képviselőjének, Jaroslava Blažkovának Elbeszélés tele hóval című novelláját. E hónap elején a kulturális lap helyet adott egyik olvasója, Mária Cierniková levelének, amely a szerzőt bírálja, mivel véleménye szerint nemcsak ebben az elbeszélésében, hanem többi alkotásában is a cselekmény középpontjában a fiatalok szexuális élete áll. Az irodalmat is okolja azért, hogy a „fiatal emberek többsége képtelen mélyebb érzésre, hanem megelégszik az erotikus kielégüléssel s a szép emberi érzéseket lenéző cinikusokká válik." A lapban ennek alapján parázs vita kerekedett ki, amely a legutóbbi számban már egy egész újságoldalt elfoglalt. A hozzászólóknak mintegy két harmada védelmébe veszi az írónőt és az Irodalmat s lényegében arra az álláspontra helyezkedik, hogy a művészet nem lehet erkölcstelen. A levélírók egy harmada viszont jóhiszeműen és őszinte aggodalommal elzárkózik ezektől a témáktól, s akarvaakaratlanul kicsit moralizál. Mintha a szerelem és annak elválaszthatatlan része, a szexualitás, nem tartozna életünk színei közé s mintha erről az írónak vagy hallgatnia kellene, vagy a klasszikus romantizmus nyelvén beszélnie. A szlovák irodalom figyelmes nyomonkövetője nem először ütközik szembe a realista életszemlélet művészi kifejezését szinte kalodába záró és a sajátos fejlődést körülményekkel magyarázható indokolatlan erkölcsi gátlásokkal. A magyar Irodalomnál — ha párhuzamot akarnánk vonni — lényegesen felszabadultabb a helyzet, inkább csak a ruralislák alkotó tevékenységében és elméleti eszmefuttatásaiban tapasztalható idegenkedés ettől a témától. Ami pedig a mi álláspontunkat illeti: Blažková elbeszélését legutóbbi szombati számunkban közöltük. Olvasóink tehát részeseivé válhatnak ennek a pernek. Művészetünk és a nagyvilág Művészetünk izmosodásának záloga, hogy a személyi kultusz kulturális politikájától eltérően ma Intézményes visszhangra talál a követelmény, hogy behatóan megismerkedjünk az egész világ figyelemre méltó, élenjá ró művészi törekvéseivel, Irányzataival és eredményeivel. Természetesen ez mitsem változtat -azon, hogy a művészetre, mint az ideológia alkotó részére, pártos szemmel tekintünk, vizsgáljuk osztáiyjellegét. Az ezzel összefüggő kérdésekkel foglalkozik a RUDÉ PRÁVO vasárnapi számában Miloš Fiala. Hangsúlyozza, hogy a tőkés világban létrejött műveket elsősorban abból a szempontból kell mérlegre tennünk, mennyiben felelnek meg az élet realitásának. Gyakran ugyanis a polgári filozófia hatásánál is erősebb a társadalmi valóság. A cikkíró szerint a marxista elemzés lehetővé teszi nemcsak a burzsoá társadalom eszmei kereteit túlnövő értékek, hanem olyan művészi alkotások felfedezését is, amelyek nem mutatnak ugyan kiutat, de híven jelzik a kapitalizmus világának ellentmondásait. Ilyen sorompókat nyitó, de egyben kritika] szemléletű kapcsolat híján nem fejlődhetne egészségesen a szocialista művészet. Feladatunk tehát lépést tartani azzal, ami gondolati és esztétikai viszonylatban világszerte a leghaladóbb. Ez annál is fontosabb, miyel a szocialista művészetnek az ideológiai versenyben bizonyítania kell, hogy a legmaradéktalanabbul tudja ábrázolni a környező világot, a társadalmat és az embert s ugyanekkor a legnagyobb teret tudja nyújtani a művészi útkeresésnek is. Ezt a szerepet csak akkor töltheti be, ha tartalmát és formáját tekintve új, korszerű lesz. Lejárt az az idő, amikor a kultusz kultúr-boncai eleve minden új próbálkozásra rásütötték a dekadencia és a formalizmus bélyegét. De tudnunk kell azt is, hogy valóban modern csak az a művészet, amely magas művészi szinten az igazat mondja ki az emberről és a korról s a társadalmi fejlődést előre lendíti. M. Fiala cikkét azzal a következtetéssel fejezi be, hogy szocialista művészetünk a világméretű versenyben csak akkor szerezhet nevet és rangot, ha a legértékesebb művészi törekvések és eredmények széles körű Ismerete és alkotó alkalmazása mellett kiinduló pontot Iát a társadalmunk által eléje tűzött feladatokban. A másolás helyett — saját utunkon kell járnunk. Kevés a jó szórakoztató film Sokan verik félre a harangot, hogy évről-évre apad a mozirajongók serege. Többnyire a TV hatásával magyarázzák ezt a jelenséget. Ljubomír Olíva a FILM A DOBA 2. számának nyitócikkében azonosul azzal az- okfej* téssel, hogy az életszínvonal emelkedése és az életmód átalakulása váltja ki ezt az aggasztó tünetet. Alapvető tényezőnek mégis azt tartja, hogy a mozilátogató közönségnek nem nyújtunk igényelt mennyiségben színvonalas szórakozást. Nem jár messze az igazságtól, amikor leszögezi, a nézők megcsappanása ugyan törvényszerű folyamat, de enyhíthetnénk, ha az egy-két tucat csúcsalkotás mellett, az évente bemutatott 180 filmnek derékhada szórakoztató vígjáték, bűnügyi film, fordulatos dráma és musical lenne. Jelenleg az a helyzet, hogy a kiváló csúcsalkotások minden esetben még nem vonzanak tömegeket, viszont hetekre prolongálják, az ideológiai szempontból „ártalmatlannak" vélt Ízléstelen nyugati fércműveket. Sajnos ezen a helyzeten elég nehéz változtatni, mivel kimagasló alkotás világméretekben kevés van, mi magunk pedig alig gyártunk valamire való szórakoztató filmeket. Pedig a szocialista tábor országai immár mintegy 300 filmet forgatnak évente. Furcsa dolog — állapítja meg a szerző — hogy kiváló művek kikerülnek a kezünk alól, de hozzáértéssel elkészített szórakoztató film alig. Az alapvető megoldás tehát az, hogy igyekezzünk a szocialista filmgyártásban kielégíteni a közönségnek ezt az indokolt szükségletét. Addig is nagyobb mértékben vegyük át a nyugati filmgyártás tartalmilag igénytelenebb, viszont technikailag tökéletes és szórakoztató kommerszműveit. G. r. • A párizsi színházi idény legnagyobb eseménye a Theatre Nationale Populaire új igazgatójának George Wilsonnak bemutatkozó rendezése. Vilar utóda Maxim Gorkij: A Nap gyermekei című művét választotta, hangsúlyozva ezzel, hogy Vilar nyomdokaiban kíván haladni. B A Szovjet Tudományos Akadémia összefogó áttekintést adott ki a szláv nemzetek irodalmáról, amelyben V. D. Szavickij írt tanulmányt a lelenlegi cseh és szlovák drámaíró dalomról. • A Károly Egyetem saját költségén jegyzetformában könyvet adott ki a csehszlovák—lengyel kapcsolatok történetéről. A könyv különböző értekezleteken elhangzott referátumokat, vitafelszólalásokat stb. tartalmaz a csehszlovák—lengyel kulturális és politikai kapcsolatokról, a XIX. századtól kezdve napjainkig. 1384. február 19. * ŰI Sfcü 5