Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-11 / 11. szám, szombat

Sok sikert a tanulásban és a munkában Február 1-én nyitja meg kapuit a dunaszerdahelyi vállalati mezőgazdasági intézet Az asszony hajnalban ébred. Papucsba bújtatott lába zajtalanul siet a fürdőszoba jelé. Négy Óra harminc perc. Az ébredés megszokott időpontja. Gyors mozdulatokkal k

ňszúl. A oillanyfőzön habosan forr a teavíz. Kint az utcán nehéz ködtől sűrű a téli hajnal sötétje. Besiet a hálóba és megsimogatja az alvó íérft arcát. — Apu! Öt óra! Ébredj! A férfi már ébren van, de kell neki ez a mindennapi ébresztés, az asszony friss, szappanszagú érintése. Egy pillanatra lobot vet a vágya, de az asszony siet. Ilyenkor nem megy be a két lányhoz, nem akarja felébreszteni őket. Hat óra előtt öt perccel háló alá szorítja makacs, erős haját és belép a gépterembe. EGY NAP Pontosan hat órakor indít. A gép zakatolása elnyomja a gyárkürt mély hangját, öt gépen dolgozik. Hattól kettőig nem gondol másra csak az orsókra és a szálakra. Hattól kettőig géptől gépig vezet az útja, két órakor ebédel és utána a villamos ablakán át figyeli a délutáni utca színes, mozgó képét. Közben elhatározza, hogy rántott párizsit csinál vacsorára. A lakásban csend van. Egy pillanatra megáll, töpreng ... Persze az egyik lány pionírgyülésen van, a másik énekkarban. Apu meg az üzemi iskolában biflázza a tudományt. Egy kicsit sóhajt, azután bekapcsolja a {torszívót. Hét órakor asztalra teszi a vacsorát. Érzi, hogy lábai remegnek a fáradtságtól. De a íérfi széles jókedve, kacajt csendít, a lányok ajkán a vacsora, az utolsó morzsáig elfogy, 5

s ettől olyan boldogan iorró lesz a szíve. Azután Ismét ött áll j fürdőszobában. Kimossa a harisnyáját és 'örülközőbe göngyölve nyomogatja, hogy gyorsabban megszáradjon. Amikor megcsókolja 7Z alvó lányokat, apró hasadást lát az egyik szoknyácskán. A tü megcsillan a lámpafényben. Este van. Tíz óra. Fekszik az ágyban, kezében nyitott könyvvel. De csak két oldalt olvas. Szemet lecsukódnak, és a könyvet tartó keze lehull a paplanra. PÁLFI GYULA belekerülnie a szilvőriumba. A desztilláló és a kóstoló további kötelességei közé tartozik a hordók szigorú ellenőrzése. A szilvóriummal ugyanis ugyanúgy áll a dolog, mint a hegedűvel és a borral és fordítva, mint a férfiszépséggel — minél régebbi az évfolyam, annál jobb a szilvórium. Ezért három, öt, sőt tíz évig is pihen különleges tölgyfahordókban, s ez Idő alatt lassan magába szívja belőlük a tanint és más anyagokat, melyektől finom ízt és aranyos színt kap. Az összes változásokat, melyek Itt a szllvóriumban végbemennek, még a modern vegytan sem ismeri. Ezért gyártják a szilvóriumot a legbonyolultabb receptek szerint, amelyeket még a mai mesterek ls csak a legügyesebb utódjaiknak árulnak el. A Werich-féle vicc tehát — a hagyományról —, mely az alkimisták idejéből származik — bizony igaz. Az arabok „homályos mágiájából" az európaiak a középkorban legelőször is a desztillálás művészetét sajátították el. Az 1400-ban hozott uralkodói határozat engedélyezte egy szeszfőzde létesítését, mely a Kutná Hora-I bányászoknak gyártotta a pálinkát, „hogy megtakarítsák a drága szőlőiét". Évszázadok múltán azonban a „pálinka szelleme" annyira megerősödött, hogy a rozstermés nagy része a szeszfőzdékbe került és csak nagyon kevés jutott kenyérsütésre. Az állam ezért prémiumot fizetett azoknak, akik az olcsó szilvából állították elő a pálinkát. A múlt században a vizovicei föld művesek úgy döntöttek, hogy szövet kezetl szeszfőzdét létesítenek. Nemsokáig telt benne örömük, mert nem egészen öt év múlva Jelinek úr tulajdonába ment át. A szilvapálinkás üvegek címkéjén álló neve évek múltán világhírű lett és még a mai napig ls ott láfható. A minőség a döntő A Jelínek-féle szilvapálinkát 42 országba szállítják Vizovicéból, elsősorban az Egyesült Államokba, a nyugateurópai és skandináv országokba. (A szilvapálinka képezi italklvitelünk egyharmadát.) Különösen nagy a kereslet az ún. kóser szilvapálinka iránt, melyet a hithű zsidók számára gyártanak. A megrendelések száma alapján azonban úgy véljük, hogy a legkülönbözőbb vallású enjberek vásárolják, talán azt hiszik, hogy jobb minőségű. Ez tévedés. A bratislavai rabi helyettese csupán arra ügyel fel, hogy a kóser szilvórium gyártásánál tartsák be a tisztaságot és előállításánál ne dolgozzanak szombati napon. A rabi helyettese ezt pecséttel erősíti meg a hordókort és üvegeken. A gyártási folyamat azonban teljesen ugyanolyan, mint az egyszerű szilvapálinkánál és a szigorú tisztaságot az egész vizovicei üzemben betartják. Annak ellenére, hogy a vizovicei szilvórium iránt nagy az érdeklődés külföldön, tévednénk, ha azt hinnők, hogy kiváló minőségű Italainkat (így a plzefti sört is) könnyen, minden akadály nélkül helvezhetjük el a külföldi piacon. Számos ország takarékoskoRiportot írni arról, ami még nincs, ami még csak születik — bevallom, már a feladattól megizzadtam. Csak az bíztatott, hogy a dologról érdemes és szükséges beszélni. Hiszen az országban egyedülálló kezdeményezés a téma. tehát, hogy a továbbképzés szükségességét látva, Dél-Szlovákiában már évek óta mindennapi probléma volt a magyar nyelvű mezőgazdasági főiskola megnyitása. Késlekedés nélkül Már jőnéhány hónapja tájékoztatott a Hivatalos Közlöny, hogy ahol szükség és lehetőség van rá, ott az üzemek mellett vállalati intézetet létesíthetnek a dolgozók továbbképzésére. A dunaszerdahelyi járásban a rendelet megjelenése előtt is sokat beszéltek egy olyan probléma megoldásának lehetőségeiről, amely országos jellegű ugyan, ám Dél-Szlovákiában sajátos megoldást követel. A mezőgazdasági szakkáderképzésről van szó. Hogy Dél-Szlovákiában miért sajátos ez a kérdés? Nagyon jól tudjuk, hogy az országnak éppen ebben a részében haladt a leggyorsabban a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az idei évzáró taggyűlésen már sok-sok szövetkezet fennállásának 12—13. évfordulóját fogja ünnepelni. Ezekben (de a később alakult EFSZ-ekben is) a vezető káderek ezrei szinte emberfeletti erővel küzdöttek a közös gazdaságok megszilárdításáért. Leggyakrabban, vagy inkább néhány kivételtől eltekintve ezek az emberek csupán azzal a tudással és tapasztalattal fogtak hozzá a többszáz, néhány esetben többezer hektáros mezőgazdasági nagyüzem szervezéséhez, irányításához, amelyet elődeiktől és néhány hektáros gazdaságaikban szereztek. (Nem ritka az olyan eset sem, hogy egyik-másik üzem élére mezőgazdasággal korábban egyáltalán nem foglalkozó dolgozó került.) Tagadhatatlan, tiogy nagyobb részük emberül megbirkózott a nem kis feladatokkal, és ki tagadhatja, hogy az évek folyamán nagy gyakorlati tapasztalatra, tudásra tett szert. A fejlődés többet követ

el Igen ám, de a mezőgazdasági termelés fejlődésével szemben támasztott társadalmi követelményekkel párhuzamosan nőttek a feladatok is. Megvalósításukkal szorosan összefüggött a szakmai továbbképzés. A gyakorlati tudás jó alap volt az elmélet gyors elsajátításához, s különösen utóbbi években a gyakorlatban kiváló eredményeket elérő mezőgazdasági dolgozók, funkcionáriusok ezrei szereztek képesítést, illetve elméleti tudást a középfokú mezőgazdasági szakiskolákon. Közben óriási léptekkel haladt előre a fejlődés. A mezőgazdasági üzemek automatizálása, a szövetkezetek egyesítése, az új technológia és az ökonómia érvényesítése a termelésben a középfokú szakiskolai tudásnál is többet követel. Am Dél-Szlovákia magyar ajkú mezőgazdasági kádereinek továbbképzése megrekedt. Hogy míér? Azok az emberek, akik Idejük és erejük javarészét a termelőmunkának szentelték, a magyar nyelvű mezőgazdasági középiskolákon még úgy-ahogy megbirkóztak a tananyaggal, a főiskolát azonban már nem vállalhatták. Nem véletlen dik a devizákká), s ezért a csemegékre, és így az italokra is magas vámot vet ki. Az Egyesült Államokban sokan bojkottálni akarják a szocialista államok gyártmányait. A skandináv országokban pedig még nemrég részleges szesztilalom volt. Az alkoholt jegyre adták. A 26 évesnél idősebb férfiak 3 liter szeszt kaptak havonta, a hajadonok 1,5 litert, a férjezettek pedig semmit. A rendelkezés értelmében a férjek megosztják adagjukat feleségükkel. Az üzérkedés és feketézés végül ls arra kényszerítette az illetékeseket, hogy vonják vissza a jegyrendszert, de az italok továbbra Is állami monopólium felügyelete alatt állnak. Külkereskedelmünk és gyártásunk ezért mindenképpen a helyi körülményekhez kell, hogy alkalmazkodjék. Így Vizovicéból jelenleg számos országba meggypálinkát is szállítunk, többek között Svájcba is, a meggypálinka hazájába. Mivel számos országban egyre kisebb a kereslet az erős italok iránt, a külföldi államok — elsősorban az Egyesült Államok — nagy érdeklődést tanúsítanak a Cherry Víne, a likőrbor iránt. Ez az Ital a bor, szesz és likőr keverékéhez hasonlít és csak 16—18 százalék tömény szeszt tartalmaz. Ezt a gyártmányunkat nálunk még nem Issza senki. Az újfajta italok gyártásánál már nincs segítségünkre az éghajlat, a hagyomány, a világhírt csak jó minőségű munkával érhetjük el. fiorek J. Az sem véletlen tehát, hogy az említett közlemény megjelenése után Dél-Szlovákia magyar ajkú mezőgazdasági dolgozóinak körében a korábbinál is fokozottabb mértékben indult meg az útkeresés, hogyan lehetne gyakorlattá magasztosítani a vállalati intézetről kiadott közleményt. Különösen a dunaszerdahelyi járás vezetői, mindenekelőtt Ferencei István elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára szorgalmazta az ügyet. Magától értetődő dolog ez. Hiszen a mezőgazdasági nagyüzemekben olyan sikereket elért szakemberek akarták folytatni tanulmányaikat, mint Nagy Sándor, a nagymegyeri nagyhizlalda helyi részlegének vezetője, Fekete József elvtárs, a nagyhlzlalda igazgatója, továbbá a Bajcsi Állami Gazdaság, a Bálványos! Állami Gazdaság jónéhány vezetője, Méry Imre elvtárs, a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Technikum igazgatója, Egri László, a galántai járás országos hírű kombájnosa, Wiedermann Gyula, a mihályfai szövetkezet elnöke — de minek is soroljam tovább. A gyakorlat, az eredmények tanúskodnak arról, hogy ezeknek az eiabereknek továbbra is ott a helyük a mezőgazdasági termelés irányításának élvonalában. Érthető tehát, hogy a járás vezetői mindent elkövettek a siker érdekében, minden ajtón bekopogtak, ahonnan segítséget reméltek, támo&atást vártak. Csak akarni kell. .

' I Nem ment a dolog olyan egyszerűen, ahogyan a leglelkesebbek az első pillanatban a Hivatalos Közlönyben közölt rendelet alapján elképzelték. Hiszen a megjelent rendelet valójában mégcsak javaslat volt, határozott célkitűzéssel, de még meg nem határozott módon. Különösen a mezőgazdasági üzemekben — ahol a távtanulás eme módszerének még a körvonalait sem dolgozták ki az illetékesek — okozott gondot az indulás. Természetesen, ha valaki valamit nagyon akar, az előtt az akadályhegyek is törpe dombokká zsugorodnak. Itt, ebben az esetben is az akarat győzedelmeskedett. Ha nem is egyik napról a másikra, de a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola segítségével elkészült az Intézet tanterve. Közben, kissé még bizonytalanul, de megindult a toborzás, az a munka, amelytől talán legjobban féltek a szervezők. Az elképzelés szerint 40—40 tanulóval egy szlovák és egy magyar osztállyal nyitották volna meg az intézetet. Ám rövid időn belül már több mint 200 név állt a jelentkezők listáján. Pedig hát a követelményeket eléggé erősre szabták. — Alsókorhatár 35 év, 10 éves mezőgazdasági gyakorlat és érettségi elsősorban mezőgazdasági szakiskolán. A felvételi vizsga sem volt gyerekjáték, mégis, a magyar tagozatot februárban két osztállyal kezdik, szeptemberben — az érdeklődők, illetve a jelentkezők számára való tekintettel — újabb osztály, 40—45 ember kezdheti meg a tanulást. Sárogh Endre, az intézet igazgatója s egyúttal egyetlen állandó fizetésű tanára most már elégedetten és találóan jegyezte meg: — Talán senki sem gondolta, hogy a mezőgazdasági káderképzés terén ilyen gazdag aranytartalékkal rendelkezünk. Gondok a kettősség körül Mint említettem, speciális intézetről van szó, s ez bizony sok gondot okozott a szervezőknek. Mert ha már vállalati intézet, akkor kell, hogy valamelyik üzem vállalja is „a keresztapaságot". Az Egyesült Nagyhizlaldák nagymegyeri részlege nemcsak szívesen, hanem örömmel is vállalta a megbízatást, már csak azért, mert az ő üzemük adja a legtöbb hallgatót az intézetnek. A prágai központ pedig egyetértett a nem mindennapi kezdeményezéssel. Egyik-másik hivatal nem üdvözölte az új típusú iskola megalakítását osztatlan örömmel, de végre mégis tető alá került az ügy. Olyannyira, hogy a februárban kezdő tanulók részére már meg is szervezhették az előkészítő tanfolyamot. Vegytanból és matematikából vesznek részt a tanulók ezen a kétszer egyhetes előkészítőn. Az első hét már mögöttük van. Sok örömet és meglepetést hozott az első hét, olyan akaratról, kitartásról és nemutolsósorban tudásról tanúskodott, amilyenre az Intézet előadói nem is számítottak. De hiba lenne csupán a kellemes oldalát látni a dolognak. Mert az is tény, hogy a második hét megszervezése sokkal több gondot okozott, mint az elsőé. Hogy miért? Csak néhány tanuló nevét említettem, abból is kitűnik, hogy nagyobb részük felelős funkcionárius, lekötött ember. Munkahelye ls, az iskola is teljes értékű embert követel. Természetes, hogy ez gyakran okoz majd problémát. Ám ha a dolgok nehezebbik részét meg tudták oldani, akkor az a szervezési probléma sem lehet a tanulás akadálya, hogy a hallgatók minden szombaton megjelenjenek az előadáson, hogy munkájukat összeegyeztessék a tanulással, a szemeszterek után következő egyhetes összpontosítással. Erre azért is szükség van, mert az intézet alapelve, hogy a tananyag elsajátítását mindenekelőtt már az előadásokon, illetve gyakorlatokon kell biztosítani. Ebből következik, hogy minden elmaradás nagy űrt hagy a tanulás szempontjából. A teljes siker érdekében erre már most gondolnia kell az illetékes üzemeknek. Bizakodnak Sok mindent kellene még elmondani a vállalati mezőgazdasági intézetről, mert akiket csak megkérdeztem, valamennyien érdekes és említésre méltó dolgokat mondtak. Különösen az iskolázás anyagi része szembeötlő. A három éves tanulásnál egy-egy hallgatóra mindössze 4800—5000 korona a kiadás... A tankönyv, az előadók biztosítása, a tanítás módja mindmegannyi fontos kérdés. A legfontosabb talán mégis az, hogy az előadók és a hallgatók egyaránt bizakodnak. Nem alaptalanul, hiszen ez a tanulási forma minden eddiginél többet ígér. Itt nem kell 3—5 évet várni arra, hogy a tanultakat a gyakorlatban kamatoztassa a tanuló, mert itt az iskolapad és a gyakorlat mindennapi közelségbe kerül. Mit tehetünk még hozzá ehhez? Azt, hogy sok sikert kívánunk az intézet „diákjainak" mind a tanulásban, mind a munkában. HARASZTI GYULA 1SS4. január 11. * 0] SZÔ 5