Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-26 / 26. szám, vasárnap

£ népgazdaság továbbfejlesztéséért és az életszínvonal biztosításáért (Folytatás a 3. oldalról) szervező munka állandó növelése, továbbá az ú] technológia érvényesítése az irányító és az üzemi szervek munkafegyelmének a megerősítése. Meg kell jegyeznünk, hogy a vasutak ezen a téren sokkal adósai a KB-nak és a „kék hadsereg" hírnevének. Ez az év fontos vasúti közlekedésünk szempontjából. Ez az utolsó év, amikor még túlsúlyban vannak a gőzmozdonyok, amelyeket jövőre vilianyás Diesel-mozdonyokkal helyettesitünk. Ugyanakkor megkezdjük a széles nyomtávú vasút építését a szovjet határtól Košicélg. Meg kell említenünk, hogy akárcsak a mezőgazdaságban, a szállítás helyzetének megjavításából más ágazatoknak, a szállítóvállalatoknak és fuvarozóknak is ki kell venniük aktív részüket. Egy-egy tehervagon* átlagidejének egynegyedét a szállítóknál tölti. Az anyagi-műszaki anyagellátás, a szállítás rossz megszervezése sokszor fölösleges, gazdaságtalan, ellenkező irányú fuvarokat eredményez. A ki- és berakás megengedhetetlen kilengéseire, a vagonok és más berendezések megrongálására kerül sor. Azok az alkatrészek, amelyeket üzemeink a szállítási ágazatok felújítására és üzemeltetésére küldenek, gyakran silány minőségűek és a szállításban sok hiba okozói. Novotný elvtárs újévi beszédében sürgetően követelte, hogy főleg a vasúton végre javuljon meg az utazás kultúrája. Maguk a vasutasok rámutattak arra, hogyan lehet ezt elérni anélkül, hogy drága beruházásokra kerülne sor, amelyeket csak fokozatosan lehetne végrehajtani. Elsősorban szállításunk égető kérdéseiről — a rendszerességről és a pontosságról, az üzemeltetés biztonságáról, a vonatszerelvények, autóbuszok és minden más nyilvános szállítóeszköz tisztaságáról, a kiegészítő szolgálat nyújtásáról, vagyis olyan intézkedésekről van sző, amelyek keresztülvitele nem költséges. Mindezt az utasok magától értetődő szükségesség gyanánt követelik. Az utazás kultúrájának megjavítását már valóban nem lehet halogatni. Hiszen a dolgozó népnek nyújtott szolgálatról van szó. A turistamozgalom terebélyesedése során ez lesz a vasutasok és társadalmunk névjegye a külföldi vendégek -előtt. 1962—63 telén a villanyáram elemi korlátozása nagy zavart okozott a termelésben, pótolhatatlan kiesést jelentett a teljesítmények terén és a dolgozóknak sok nehézséget okozott. Az Energetikai Központi Igazgatóság — karöltve a párt- és szakszervezet illetékes szerveivel — a politikai és gazdasági intézkedések programját dolgozta ki, amely az áramellátás egyensúlyának helyreállítását szolgálja. 1963. november elseje óta meg lehetett szüntetni az egyórás kikapcsolásokat. A program megvalósítása során a 962 mW villanyáram fejlesztése jelentős feladat volt. Felszereltek ugyan 1077 mW teljesítőképességű áramfejlesztőt, de csak 688 mW teljesítőképességűt helyeztek próbaüzemeltetésbe. A tervezett népgazdasági Watékonyságot nem értük el. Ez a tény a fő oka annak, hogy ez év januárjában még mindig fennáll a villanyáram-szolgáltatás szabályozásának szükségessége. A teljes elemzés egyöntetűen igazolja, hogy a feladatot reálisan jelölték ki. A munka minőségének jelentős fogyatékosságai, kezdve az építőipari munkáktól, s a szállított gépektől a műszakiak, mérnökök, beruházók, fő-kivitelezők előkészítő és az üzembe helyezéskor végzett munkájával befejezve — a teljesítés elmaradásának az okozói. A nagy villanytelepek építésekor, amelyeken, az ágazatok és vállalatok egész sora dolgozik, mutatkozik meg a legmarkánsabban az irányítás sekélyessége, a rugalmatlanság és a felelőtlenség. Ha minden ígéretet, az ellenőrzés alkalmával tett kijelentést és határozatot összegezzük, az az érzésünk támad, hogy az energetika, a gépipar, a kohászati ipar és az építészet sokkal többet tett az építés érdekében, mint amennyire szükség volt. Csakhogy a szavak és a tettek között mélységes az ellentét. Az eredmény a termelés csökkenésében és a dolgozók elkeseredettségében tükröződik. Lássuk csak, milyen méreteket ölt nálunk a tárcasovinizmus. A gépipar azt hajtogatja, hogy üzemeinek munkáját a villanyáram korlátozott szolgáltatása hátráltatja. Azt viszont nem akarja belátni, hogy ennek a szabályozásnak alapvető oka a villanytelepeknek szánt gépipari berendezések rossz minősége, valamint kései szállítása. Ezzel szemben az energetika mechanikusan és egyformán korlátozza az áram szolgáltatását még azokba az üzemekbe ís, amelyek az energetikai üzemek számára gyártanak gépeket. Ezáltal maga alatt vágja el az ágat, amelyen ül. A jegyzőkönyvek és bejegyzések alapján az a látszat, hogy mindenki mindent megtett, de az eredmény nem felel meg ennek. Ezért az ágazatok és a vállalatok erejét össze kell fogni. Az energetika épületeinek alapos előkészítése után fel kell újítani a villanytelepek határidő előtti átadásának szép hagyományait, mint erre Opatovicén és Mélnikben volt példa. Véget kell vetni annak a szégyenletes gyakorlatnak, hogy az energetikai üzemek, amelyeknek létrehozása a társadalom százmillióiba került, nagy késéssel kezdték meg működésüket és megbízhatatlanul dolgozzanak. A Napnál világosabb, hogy itt nem segítenek a részleges, egyes ágazati intézkedések, hanem csak minden ágazat és vállalat közös nevezőre hozott igyekezete. Ügy gondolom, hogy éppen ilyen esetekben kellene megmutatkoznia olyan intézmények feladatának, mint amilyen a Beruházási Építkezések Állami Bizottsága, a Tudomány és Technika Fejlesztését Egybehangoló Állami Bizottság és természetesen az Állami Tervblzottság. A népgazdaságfejlesztés feladatainak teljesítése során a CSKP XII. kongresszusa határozatai értelmében az erkölcsi ösztönzőkkel együtt rendszeresen fel kell használni a személyes anyagi érdekeltséget is, mint alapvető tényezőt az elosztás és az életszínvonal terén. Az 1964. évi terv a népgazdaságban az átlagbérek 1,3 százalékos növekedésével, — ebből az iparban 1,0 százalékos, az építészetben 1,9 százalékos növekedéssel — számol. Ebből következik, hogy nem nyílik túl nagy lehetőség messzemenő bérrendezésekre, habár még erőteljesebben támogatni kell a dolgozók átcsoportosítását a népgazdaság kulcságazataiba, valamint állandósításukat. E szakaszon a sürgős megoldásra váró problémák száma oly nagy, hogy az a tervezett béralapokon kívül, megkívánja, hogy elegendő eszközt fordítsunk a bérekre az iparban és az EFSZ-tagok anyagi érdekeltségének növelésére. A legsürgetőbbek azok az intézkedések, amelyeket a mezőgazdasági dolgozók anyagi érdekeltségének fokozására kell tennünk, tekintettel arra, hogy e szakaszon a legközelebbi években igényes feladatok várnak ránk. Ajánlatos 1964-ben jutalmazást bevezetni a tej- és néhány más termék felvásárlásáért úgy, hogy a földművesszövetkezeteknek érdekük legyen az állami felvásárlási feladatok teljesítése főként azoknál a termékeknél, amelyek kulcsfontosságúak a lakosság ellátása szempontjából. Ezeket az eszközöket teljes mértékben a szövetkezeti tagok Jutalmazására fordítjuk, tehát nem kerülnek olyan módon elosztásra, mint a földművesszövetkezetek egyéb jövedelme a társadalmi alapokba stb. Ugyanakkor a mezőgazdaság állami szektorában bérpolitikai rendezések megvalósítását tételezzük fel, úgy, hogy a döntő foglalkozásokban, elsősorban a traktorosoknál, — a kereset színvonala elérje a népgazdaság összehasonlítható ágazataiban gyakorolt hasonló foglalkozások kereseti színvonalát. E célból javasolják a traktorosok és kisegítőik bér- és prémiumtarifájának elsődleges rendezését, továbbá fokozatosan a gépjavítók és karbantartók, valamint a jövőben két műszakban dolgozó állattenyésztési dolgozók bér- és prémiumtarifájának, a növénytermesztési dolgozók prémiumainak, valamint a termelést közvetlenül irányító technikusok alapfizetésének és prémiumainak rendezését. Ezzel kapcsolatban fontos feladat mintegy 5000 traktoros szervezett átcsoportosítása a GTÁ-kba a népgazdaság többi ágazataiból. E célból emelkedik a gép- és traktorállomások tervezett béralapja. Erőfeszítésünk a népgazdaság többi ágában is arra irányul, hogy az anyagi érdekeltséget a Jelenlegi problémák megoldására" használjuk fel — amint erről szó van a CSKP KB határozati javaslatában. A tüzelőanyagipar és kohászat elsőségének megtartása mellett az iparhoz viszonyítva még erőteljesebben emelni kell a bér színvonalát az építészetben, jobb feltételeket kell teremteni a feladatok teljesítésére, a döntő fontosságú építkezéseken, s folytatni kell a részleges bérrendezés megvalósítását a vasúti közlekedésben. A mesterek és a munkások kereseti színvonala között meglevő jelentékeny belső béraránytalanságot a mesterek fizetésének rendezésével ugyancsak meg kell oldani a legközelebbi időben. Igaz, meg kell mondanunk, hogy ezekre a rendkívül sürgős rendezé sekre nincsenek meg az eszközeink. Nem kell talán külön magyarázgatni, nem járhatunk úgy el, hogy néhány köteggel több pénzt nyomjunk s a bérrendezést végrehajtsuk, tekintet nélkül arra, hogy a termelésben milyen forrásokat teremtettünk e célokra. Bármelyik oldaláról vizsgáljuk e problémát, végül arra a következtetésre jutunk, amit már Novotný elvtárs is megállapított újévi beszédében, hogy a nemzeti jövedelmet bizonyos mértékben másképpen kell elosztani. Ez az értelme az egyéni és a társadalmi fogyasztásban javasolt intézkedéseknek, amelyeket elbírálás céljából önök elé terjesztünk. A KB határozata az anyagi érdekeltség érvényesítésének néhány új szempontját tartalmazza. Ilyen például: megkülönböztetések alkalmazása a béreknél, azoknak a vállalatoknak és üzemeknek a javára, amelyek a társadalmi szükségletet kielégítő, kiváló minőségű új termékeket gyártanak, valamint az a követelmény, hogy ezeket a kollektívákat kifejezetten megkülönböztessük a rosszul dolgozó vállalatoktól és üzemektől, amelyek termékeinek értékesítése nincs biztosítva éppen a termékek tökéletlen műszaki színvonala és rossz minősége miatt. Ez az elv nagy horderejű, s ha az állami bérbizottság megfelelően kidolgozza s az illetékes szervek véleményt nyilvánítanak róla, kipróbáljuk egyes kiválasztott üzemekben, s az eredmények értékelése után esetleg az egész népgazdaságban bevezetjük mint a gazdasági szempontból a termelés fontos ösztönzőjét. Hogy a határozat feladatul tűzi ki a teljesítménybér jobb kihasználását, ez nem jelenti azt, hogy a teljesítménybér alkalmazása ezáltal abszolúttá váljék. Arról van szó, hogy mindenütt teljesítménybért alkalmazzanak, ahol erre meg lehet teremteni a szükséges feltételeket — főként a műszakilag indokolt normákat. Nagy jelentőséget tulajdonítunk az akkord alkalmazásának az építészetben. Feltételezzük, hogy megértésre talál a KB határozati javaslatában leszögezett másik alapelv is, mégpedig az, hogy a gazdasági és költségvetési dolgozók létszámának a tervben meg állapítottnál nagyobb mérvű csökkentése által keletkezett megtakarítások egy részét a díjazás forrásainak bővítésére lehet felhasználni. S ott viszont, ahol elburjánzott az adminisztráció és növekszik az adminisztratív dolgozók száma, a díjazásra szánt eszközöket nem növeljük. A határozat javaslatot tartalmaz a vállalati dolgozók díjazási alapjának, létesítésére is. Ezen alap létrehozása az alapeszközeinek és felhasználásának elveit hamarosan az illetékes szervek elé terjesztik. A munkadíjazás terén foganatosított összes Intézkedéseket következetesen egybe kell kapcsolni a dolgozók hatékony fokozott anyagi érdekeltségével abból a célból, hogy tovább növeljék szakképzettségüket. Ezért már 1964-ben fokozatosan kiharcoljuk és gyakorlatilag érvényesítjük a fizetésrendszerek és katalógusok olyan rendezését, amely elősegíti a szakképzettség emelését. A lakosság ellátásának biztosításával kapcsolatban Kolder elvtárs rámutatott, hogy az utóbbi időben kedvezőtlenül fejlődik az ipari cikkek, és az élelmiszer fogyasztása közötti arány. Az élelmiszer fogyasztás — saját mezőgazdasági termelésünk, illetve a növekvő behozatal alapján — 1963-ban több mint 3,5 milliárd koronával emelkedett az 1961-es évhez viszonyítva, s az 1964. évi terv további lényeges növekedéssel számít. Ezzel szemben az ipari cikkek fogyasztása állandóan csökken, s 1963-ban 1 milliárd koronával volt kevesebb az 1961. évinél. Az 1964-es évben az ipari áruk szállításának további csökkenésére számítunk. Ennek oka nemcsak a korlátozott nyersanyag s egyes helyeken a korlátozott termelési lehetőségek, hanem a szállítások össze tétele és választéka miatt az értékesítés lehetősége is. Vajon állíthatjuk-e, hogy már minden kapható, ami iránt kereslet mutatkozik, és hogy válogathatunk? A termelési ágazatok, főként a közszükségleti ipar, az általános gépipar, a vegyipar, a termelőszövetkezetek, a helyi ipar, s velük együtt a belkereskedelem nem reagálnak rugalmasan a lakosság szükségleteire. Számos termék nem kapható vagy csak igen nagy nehézségek árán, s új termékeket csak elenyészően kis mennyiségben árusítanak. Tekintette] e problémákra, s arra a tényre, hogy az 1964. évi terv még nem fedezi teljes mértékben a piaci szükségleteket, a termelésben dolgozók erőfeszítését — amint a KB hatá. rozati javaslata rámutat — arra kell összpontosítani, hogy túlszárnyalják azokat a tervezett ipari árucikkek gyártását, amelyek iránt kereslet van mégpedig 1,2—2 milliárd korona terjedelemben. Emellett feltétlenül szükséges, hogy a termelés legalább az egyes legfontosabb fajtáknál ugyanakkor egyenlő legyen a hiánycikkek termelésével, mégpedig komplex megoldás folytán. (A szükséges nyersanyagok, termelőhelyek biztosítása olyan árufajták gyártásának korlátozásával, amelyekből elegendő készlet van, nevezetes feladatok és ellenőriz hető intézkedések meghatározásával a kiválasztott termékek és szállítók szerint stb.) Feltételezzük, hogy az idén mintegy 100 újfajta termék kerül piacra. Oj termékek gyártásának bevezetése és eladása helyes, s a legnagyobb mértékben kívánatos. Tudnunk kell, azonban, hogy a piacon számos olyan árucikk hiányzik, amelyek egyáltalán nem új termékek s a hiány pótlása késik. Minden rendelkezésünkre álló gazdasági eszközt rugalmasan és feltétlenül fel keli használnunk arra, hogy a belföldi piacon bővebb legyen az áruválaszték. Az eddiginél nagyobb mértékben fel kell használni a szocialista tábor országai közötti ipari árucsere bővítésének s a más országokból való behozatal növelésének lehetőségeit a piac gazdagítására, azzal a feltétellel, hogy ez a behozatal lehetővé teszi más árucikkeink egyidejű vagy későbbi fokozott kivitelét. A felelős szervek feladata konkrét intézkedéseket előkészíteni a belkereskedelem munkájának megjavításé ra, a lakosság Igényeinek jobb kielé gítésére a szállító-átvevői szerződések megkötésének rendszerében, a kontraktációs irányításban, a szavatossági feltételek megszigorításában, a reklamációk irányításának egyszerűsítésében is. Kétségtelen, hogy minél nyomaté kosabban kerül napirendre a népgaz daság fejlesztésével kapcsolatban a minőségi tényezők kérdése, annál szembetűnőbben kerül előtérbe a tervezés és a vezetés tudományos Jellegének problémája. A tervezés és a vezetés tudományos jellegének legáltalánosabb kérdéseiről folytatott eddigi viták kétségtelenül szükségesek és hasznosak voltak. Altalános jellegük azonban komoly veszélyt rejt magában: néha ahhoz az illúzióhoz vezet, hogy a vezető munka tudományos megalapozottságának követel ménye kizárólag a legmagasabb köz ponti szervekre vonatkozik, s már sokkal kevésbé érinti a vállalatokat és üzemeket, gazdasági és közéletünk többi alsóbb láncszemét és szervét A vezetés munkájának tudományos megalapozottságát az jellemzi, hogy a legkülönbözőbb intézkedésekről a törvényszerű fejlődési irányzatok tüzetes elemzése és felismerése alapján döntenek, mégpedig az Irányítás valamennyi fokán. A vállalatok fölött álló vezetés rendszerének legfontosabb feladata, hogy gondoskodjék az alárendelt vállalatokban a termelés minél kedvezőbb gazdasági hatékonyságáról, segítsen azt biztosítani. Ezt a tényt nem volna szabad szem elő] tévesztenünk, ha a központi irányítás és a vállalatvezetés jelentőségét és viszonyát értékeljük. A központi irányítás tudományos megalapozottsága Jelentős mértékben attöl függ, milyen a termelő gazda sági egységek vezetése. A vezetés tu dományos megalapozottsága tehát mindazoktól függ, akik résztvesznek a műszaki-szervezési és gazdasági elemzések és normák kialakításában vagyis az irányító apparátus vala mennyi fokán működő dolgozóktól s velük együttműködésben — és nem utolsósorban — a haladó, fejlődő munkáskollektíváktól. Munkájuk ered ményének minőségétől, az elsődleges nyilvántartás alkalmas elrendezésétől függ majd például az önműködő számológépek kihasználásának hatékonysága, amelyek nélkül lassan nem lehetünk meg az ipari termelés irányításának egyetlen fokán sem. De nem bízhatunk csupán abban, hogy ha felszereljük a központi szerveket önműködő számológépekkel, ezzel már lényegében megoldottuk a tervezés és a vezetés tudományos megalapozottságénak kérdését. Ha mér ma is megvolnának ezek a gépek, nem használhatnánk ki őket kellőképpen, meri az elsődleges nyilvántartás jelenlegi rendszere, a vállalatokban alkalmazott műszaki-gazdasági normák, hatékonysági számítások alacsony színvonala lehetetlenné tenné az összesítő mérlegek és az egyes termelési ágak viszonyainak pontos kiszámítását. A jelenlegi helyzetet értékelve látnunk kell, hogy a gazdasági szervezőmunka súlypontja kétségtelenül a vállalatokban van. Ennek határozottan kifejezésre kellene jutnia a minisztériumok munkájában Is. Ha ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy a minisztériumok teljes mértékben fe lelősek azért, hogy a hatáskörükbe tartozó iparág termékeivel kielégítsék a népgazdaság és a lakosság szükségleteit, akkor feladatukat nem teljesíthetik másképp, csakis úgy, ha segítenek a vállalatoknak megjavítani a vezetés munkáját, arra késztetik őket, hogy felelősebben rendezzék a vállalatok közti kölcsönös viszonyokat, és következetesebben teljesítsék vállalt kötelezettségeiket. Határozottan véget kellene már vetnünk annak a gyakorlatnak, mely szerint a minisztériumok úgy biztosítják a termelési feladatokat, hogy egyszerűen áthárítják a vállalatokra, anélkül, hogy gazdaságilag figyelembe vennék a hatékony teljesítés lehetőségeit. Ebben a helyzetben a legjobb vállalatok és üzemek is előbbutóbb lemaradoznak, s ezzel elveszítjük azokat a példás egységeket is, amelyektől a többiek tanulhatnának. Ezért helyénvaló, ha éppen most, a terv felbontásával kapcsolatban hangsúlyozzuk, hogy a feladatokat az eddiginél sokkal felelősebben kell megállapítani és átvenni, különös tekintettel teljesítésük fontosságára. Érthetően a központi szervekben ki kell alakítani az irányításnak olyan feltételeit, mint a népgazdaság alaposan kidolgozott koncepciója s főként fejlesztésének hosszú időre szóló terve. Az irányítás színvonalának lényeges megjavításában, amelyben részt kell venniük az Irányítás összes láncszemeinek, a mesterektől kezdve a miniszterekig és a központi hivatalok vezetőiig, — látjuk az egyik fő feltételét annak, hogy biztosítsuk az állami terv kitűzte feladatokat és megoldjuk népgazdaságunk jelenlegi problémáit. A XII. pártkongresszuson és a CSKP KB tavalyi plenáris ülésein sok helyes követelményt tűztek ki a vezetés munkájának megjavításával kapcsolatban. Főleg a központi bizottság szeptemberi plenáris ülése mutatott rá annak szükségére, hogy megjavítsák a kormány, a minisztériumok, a központi hivatalok, a termelő-gazdasági egységek és a nemzeti bizottságok irányító munkáját. Ahogy Novotný elvtárs a vezetés kérdésével kapcsolatban ismételten hangsúlyozta, ma a fő elégedetlenségeket abban látjuk, hogy a vezetés területén nem kielégítő a munkamegosztás, a felelősség és a hatáskör. Arra kell törekednünk, hogy csonkítatlanul, helyesen juttassuk érvényre a párt irányelveit, elnyomjuk a vezetés adminisztratív-bürokratikus formáit, és határozottabban szorgalmazzuk gazdasági tartalmát. Ezzel összefügg a vezető káderek színvonalának égető kérdése stb.. Ügy hiszem, a pártnak a vezetés megjavítására irányuló leghelyesebb irányelve is pusztába kiáltott szó marad, nem több falra hányt borsónál, amíg a vezető beosztásban levő felelős dolgozók csak a központi bizottság határozatait szajkózzák ahelyett, hogy aktívan keresnék a párt iránynyelveinek valóra váltásához vezető utat. Vegyék a központi bizottság elnökségének az adminisztratív apparátus létszámának csökkentéséről szóló határozatát. Puszta szemmel, első pillantásra láthatjuk, mennyire felduzzasztott ez az apparátus, mennyire kihasználatlan, s gyakran milyen kezdetleges módszerekkel dolgozik, s amellett állandóan tovább nő. Az egyes minisztériumok vezetősége ezt a problémát mindmáig nem oldotta meg eléggé erélyesen. Véget kell vetni a huzavonának, s a határozat végrehajtásával karöltve gondoskodnunk kell a fölösleges bürokratikus adminisztratíva leépítéséről, meg kell teremtenünk annak előfeltételeit, hogy bevezessük a gépesítést a vezetésben és az adminisztratív-műszaki ügyintézésben. Az elnökség Dvofák elvtársnak, a pénzügyminiszternek a feladatává tette, hogy a béralap szakaszán elért megtakarítások már ebben az évben kifejezésre jussanak az állami költségvetés közigazgatási kiadásainak csökkenésében. Nem tűrhetjük tovább a vezetésben tapasztalható hibákat, azt az állapotot, amikor mindenki felelős mindenért és mindnyájan mindent csinálnak, a gyakorlatban pedig határtalan a felelőtlenség. A meglevő hibák leküzdésének első gyakorlati lépése az legyen, hogy szabatosan megállapítjuk kinek-kinek a felelősségét és a hatáskörét. Ez a felelősség és hatáskör legyen véges és oszthatatlan, s ha egyszer megállapítottuk, ragaszkodnunk kell hozzá. Ezzel függ össze az a követelmény, hogy érvényesítsük a Központi Bizottság által már annyiszor hangsúlyozott elvet, hogy a miniszterek és a termelési gazdasági egységek igazgatói felelősek azért, hogy a népgazdaság szükségleteit kielégítsék az adott ágazat és szakasz termékeivel és termeléseivel, mégpedig nemcsak menynyiségi szempontból, hanem elsősorban minőségi szempontból. Ez az alapfeltétele annak, hogy megszabaduljunk a felelőtlenség olyasféle megnyilvánulásaitól, amelyek következtében a felsőbb fokú ve(Folytatás az 5. oldalon) (JJ SZÓ 176 * 1964. január 24.