Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-14 / 344. szám, szombat

Gyakran szinte szólamként hat, ha azt halljuk, az elmúlt másfél év­tized alatt gyökeresen megváltozott falvaink arculata. S bár a szavak fényükből veszíthetnek, a lényegen mindez keveset változtat. Tény, a régi falu nincs többé A falu szocia­lizálásával eltűntek a kisparcellás gazdaságok, hogy helyet adjanak az újnak, a korszerűbbnek, a szocialis­ta nagyüzemi gazdálkodásnak Az el­múlt másfél évtized alatt szemünk előtt formálódott a falu új gazdasági rendje, vele változott annak társadal­mi viszonya, parasztságunk életszem­lélete, jelleme, magatartása E vál­tozások nyomán a ma faluja az egy­re korszerűbb, egyre jobban gépesí­tett termelés színterét, s ugyanakkor a közösségi ember formálódásának műhelyét jelenti. A történelmi haladás száműzte a falu megcsontosodott törvényeit is, azt az évszázados szemléletet, ahol a „paraszt° szó nemcsak foglalko­zást jelölt, hanem egyszersmind le­nézést és kiszolgáltatottságot. A föld­éhség és földimádat helyett új érték­mérő tört utat magának, mely az ember értékét nem a holdak számá­val méri, hanem az elvégzett munká­val. Az új életformának ez az új ér­tékrendje, s a korszerűbb gazdálko­dás Igénye állítja a ma faluja elé a több szakértelem és a nagyobb tu dás, a műveltség követelményét. S ha ennek kapcsán néhány szót szólunk a falu és az értelmiség viszonyáról, meggyőződésünk, hogy ez távolról sem amolyan találomtéma Fontos ez azért ls, mert évek során sokan — legtöbbször alaptalanul — bizalmatlanul néztek a „nadrágos" emberre. Márpedig a szkeptikusok fenntartásai ellenére ls az értelmi­ség jelentős része meggyőződéssel vett részt a szocializmus építésében. A munkásosztály és az Idők szavát megértő parasztság mellett a városi és falusi értelmiség nagy része be­kapcsolódott az újért folyó küzde­lembe. A falu tanítói szinte minde­nütt ott voltak, ahol a szocialista nagyüzemi gazdálkodás megalapozá­sában segítséget kellett nyújtani. Az értelmiségiek egy szűk rétege már a felszabadulás előtti időkben azonosult a szocialista eszmékkel. S bár hazai magyar vonatkozásában a felszabadulást követő évek hánya­tottságai miatt erősen megcsappant a számuk, 1948 februárja után a ta­nulni vágyó munkás- és parasztfiata­lok száza! álltak a társadalmi célok szolgáltatába. Másokat ugyanakkor a béka ügye és a szocialista építés lendülete hozott közelebb eszméink­hez. Az elmondottakból következik, koránt sem véletlen, hogy napjaink­ban, amikor az osztályharc fő front­ját a gazdaság, a kultúra és ideoló­gia területe Jelenti, éppen a munkás­osztály és a dolgozó parasztság so­raiból verbuválódott, tudást, szakér­telmet, műveltséget szerzett tagjai számítódnak értelmiségünk derékha­dának. Szerencsére, ma már javarészt túl vagyunk azon az állapoton, ami­kor — falusi viszonylatban — csak­nem kizárólag a tanító jelentette az értelmiségnek azt a részét, melyre a kulturális és népművelő munkában támaszkodni lehet. A főiskolai vég­zettséggel rendelkező szövetkezeti el­nökök és mezőgazdászok egyre gya­rapodó tábora mellett szinte naponta emelkedik a középkáderek száma. Ily módon nő azok serege, akik hathatós segítséget nyújthatnak a falu felemel­kedésével egyértelmű eszmei-művelt­ségi offenzívában. Szó szerint offenzíváról van szó, hisz a tét: a fejlett mezőgazdaság Márpedig az ehhez vezető út egyedül a több tudáson, a nagyobb szakértel­men keresztül képzelhető el. S a több tudásnak ezt az Igényét különösen most hangsúlyozzuk, amikor a hosz­szúra nyúló téli estékkel kezdetét veszi a „parasztvakáció". Abban, hogy ez az időszak necsak a megér­demelt pihenés és szórakozás Ideje legyen, hanem a felkészülésé és a tudásszerzésé is, éppen a falusi ér­telmiségnek jut jelentős szerep Mun­kájukat, segítségüket a kulturális forradalom sikeres megvívásában le­hetetlen nélkülözni. Márpedig kultúr­forradalom nélkül aligha beszélhe­tünk szocialista parasztosztályról. A kulturális forradalom mos­tani szakaszában a legfontosabb a szocialista embert Jellemző harmó­nlkus tulajdonságok kialakítása. A na­gyobb tudás mellett az eszmei-erköl­csi gazdagodás követelménye Is igényként magasodik elénk. A koráb­bi évek változó sikerű szövetkezeti munkaiskoláin kívül ma már a nép­művelés új formái — a dolgozók kö­zép — és szakiskolái, népi egyete­mek, akadémiák, ismeretterjesztő filmek és előadások, kérdés-felelet estek stb — sietnek a művelődni vágyó parasztság tudásszomjának ki­elégítésére. S ebből a szempontból csupán az érdeklődéskeltés, konkrét segítség helyett — kevés. Éppen az elmúlt évek tapasztalata — a népművelési munka gyakori formalizmusa és el­bürokratizálódása nyomán fellépő passzivitás — az Intő figyelmeztetés arra, hogy a kultúra és a művelődés terén elkövetett kontármunka és rög­tönzés előbb-utóbb megbosszulja ma­gát. A nem éppen előnyös tapaszta­latok amelett bizonyítanak, kirakat­munkát lehet végezni, de közönséget odavezényelni — ma már — annál kevésbé. A falu kitört eddigi elmara­dottságából, elzárkózottságából, s ép­pen ezért — a rádió, mozi és televí­zió korában — nagyon jól meg kell válogatni azokat a formákat, amelyek a falusi népművelés sikerét biztosít­hatják. A mennyiségi mutatók mellett az eddiginél lényegesebb figyelmet Igényel a minőség kérdése. Az igé­nyes feladatok valóra váltása pedig a legjobb erők „bevetését" követeli meg. Az általános tapasztalat azt mutat­ja, jóllehet a falusi értelmiség száma az elmúlt években lényegesen meg­növekedett, néhány kivételtől eltkint­ve általában kevésnek mondható az olyan eset, ahol néhány pedagógu­son kívül mások is érdekeltséget lát­nának ebben a murikában. S ez az oka aztán annak ls, hogy az eszmei nevelés — színvonalát és hatását te­kintve — lemarad a követelmények mögött. Bonyolítja a kérdést az ls, hogy a vezetők egy része — sok helyütt — gyakran íekicsinyll a ne­velőmunkát, s nem tekinti azt a ter­melőmunka szerves részeként. A falusi értelmiségről szól­va néhány szóban említést kell ten­nünk a falura került fiatal szakkép­zett erőkről. A gyakorlat azt bizo­nyítja, számottevő azok száma, akik Jóformán menekülnek a falutól. Nem lehet most célunk, hogy ennek okait, azok sokféleségét kutassuk. Egyet azonban hadd szögezzünk le: nem egyszer az idősebbek ridegsége, meg nem értése, esetleg tisztség-féltése is oka annak, hogy ezek a fiatalok nem találják meg a helyüket. Sokszor pe­dig anyagi kérdések (fizetés, ellátás, lakás) is közrejátszanak. Márpedig egv kis jóakarattal a szocialista falu­nak ezeket a problémákat meg kell és meg is lehet oldania. Éppen a fa­lu legsajátabb érdekében. Hisz a tudással, szakértelemmel felvértezett dolgozókra sohasem volt olyan szüksége a falunak, mint ép­pen ma. Különösképpen azokra, akik a faluban nemcsak megélhetési lehe­tőséget látnak, s munkájukban nem­csak kötelességteljesítést, hanem kül­detést és nagyfokú hivatástudatot ls. A parasztember korábbi föld­imádata a szövetkezés másfél évtize­de alatt a föld Iránt! szeretetre és gondosságra változott. Mindenütt az országban az új faluról vallanak a megváltozott faluvégek, a napsütés­ben sorakozó nagyablakos házak. Ah­hoz azonban, hogy az újat valóban újnak mondhassuk, arra ts szükség van, hogv rendünk az emberi lelkek­ben is feléDülJön S a falusi értelmi­ségnek a döntő csatát épp itt kell megvívnia. Az értelem, a több tudás, s nem utolsó sorban a fejlődés érde­kében. Erre kötelezi őket szocialista rendünk másfél évtizedes történelme, s e nnmes küldetésre jegyezte őket el a jövő. FONOD ZOLTÁN Tanul a varos Szepsiben nagy súlyt fektetnek a dol­gozók továbbképzésére. A magyar közép­iskolában 1956 óta esti tagozat is mű­ködik. Az első csoport 1959-ben érett­ségizett, jó eredménnyel. A második cso­port pedig az idei tanév végén vesz búcsút az Iskolától. A szepsl középiskola épületében mű­ködik a košicei ipariskola magyar nyel­vű esti tagozata Is. Csak dicséröleg be­szélhetünk a szepsi pedagógusokról, akik odaadó, lelkiismeretes munkát végez­nek. Csizmár István tanár elvtárs sok szabad estéjét áldozta tel arra, hogy a tanulókat matematikából előkészítse az érettségire. Ez év szeptemberében az alapfokú is­kola mellett ls megalakult az esti ta­gozat. Itt azok a fiatalok tanulnak, akik valamilyen oknál fogva nem vé­gezték el az alapiskola kilencedik osz­tályát. Az iskola Igazgatósága úgy dön­tött, hogy ne a diákok járjanak be Szepslbe, hanem az alapfokú iskola ta­nárai utaznak kl Csecsbe és ott folyik a tanítás. Fecske Imre, Balázs Géza és Zupko tanító elvtársak önként jelent­keztek, hogy vállalják az utazás fára­dalmait. Elmondhatjuk, hogy a pedagógusoknak nagy érdeme van abban, hogy Szepsl la­kosságának egyre nagyobb része rendel­kezik középiskolai végzettséggel. Lobel Zoltán, Szepsl Szabó Gyula: Átvonulok (1963) (Az Ecce vita sorozatbol) Ján Kulich, államdíjas: öregember, 1958 (A bratislavai kiállítás anyagából.) cA Qžo-míi áttke. - RÉSZLETEK-' Nap lenyugszik. Ballagok én is: le a csúcsról, s mire a völgybe leérek, odafenn — akár a rőzse lángja ellobbant ez a nyár is; vége — isten veletek, fanyar gyümölcsök, nehéz hegy leve, nem oltotta nagy szomfúságom se bor, se szerelem, a meddő harcban kiontott vér se. 0 mondjátok, van-e Forrás odalenn?! V, olt — van valahol egy elfeleftett, boldog táj: selyemrét az áldott ég alatt, s a réten át ezüst patak csordogál. A parton — százszor szépek, aranyló kislibák közt tűnődő, árva gyermek játszott: „Ö, mondd meg szél, a patak hol ered?!" „Keresd a Forrást!" — bíztatta a szél a gyereket. Öreg fűzfa mordult, a patak nevetett: „El nem éred sohasem!" S azóta is — azt a Forrást keresem. -T é nyes porták, szegényes udvarok közt vitt az út, és lépteim zajára megmordult a hízott, lusta eb, fölsírt a porban játszó, éhes kisgye­rek — ó máig ts látom — reszketeg, fáradt kéz koldulva nyit egy vidám, rácsos kiskapui, s belül az udvaron — szitkot szór a fösvény szűkmarkú irgalom. Ereztem, láthatatlan harc dúl mindenütt, a fák, szelíd füvek is mély gyökerükkel egymást fojtogatják. Mentem. Gyárak füstjével intett az ég, hajladoztak a szélben a meggyötört, karcsú jegenyék, s a kiszáradt kút felett megcsikordult a hosszú gém — 6, kié volt e fáradt, furcsa sóhaj, könnytelen zokogás? Emberek, tán mindörökre elapadt, elveszett — az a Forrás. M, ég hittem, hogy enyém a szél, az ég színe, a napsugár, a nyári hőségben vibráló levegő, hogy enyém öt érzékem csodája, a végtelenbe kanyargó út, s a világ egy nap lángba —, füstbe borult. Minden út hirtelen elfogyott. Patak se csobbant, madár se szólt. Már nem volt szemem, szám, fülem, már világ se volt kívülem, kezem, lábam se volt. S akkor történt a csoda: szívemben — az elnémult Forrás újra földalolt. H Ibődült Brennus: Vae vtctis! — s a könnyű serpenyőre lökte kardját. En nem harcoltam, le se győztek: a kard igazsága nekem nem igazság.. .1 Nem voltam hős, erős, bátor sem voltam, de nem lehet engem eltiporni, legyőzni nem lehet — se elevenen, se holtan; vagyok mint a kapaszkodó füvek s a zsenge nád; benned lakozik erőm és minden bátorság, tebenned népem: örök Forrás.. I A FALU ÉS AZ ÉRTELMISÉG ™«a december 14. • (Jl SZÓ %

Next

/
Thumbnails
Contents