Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)
1963-12-05 / 335. szám, csütörtök
Megbonthatatlan barátságunk a Szovjetunióval (Folytatfis az X. oldalról) tek mellett lényegesen bővül a nemzeti bizottságok szerepe és jogköre. Az űj törvényjavaslat szellemében rendezik az örökbefogadás, a válás, a gyermektartás kérdéseit is. A szocialista társadalom nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus házasságnak, a házastársak egyenjogúságának erkölcsi és anyagi téren egyaránt. A társadalmi szervezetek feladata és kötelessége, hogy támogassák a házassági kapcsolatok megszilárdítását és mindent megtegyenek a válások megelőzésére. A szocialista társadalomnak joga és kötelessége véleményt nyilvánítani a házasságok felbontása ügyében és kivizsgálni a házasság felbomlását előidéző okokat. Dr. Alols Neumann igazságügyimlnlszter beszámolójában hozzászólt a családjogi, a polgári perrendtartás!, az állami közjegyzőségi, a nemzetközi magán és perjogi törvényjavaslatokhoz. Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslatok előkészítésében részt vettek a bírák, ügyészek, jegyzők, ügyvédek, a nemzeti bizottságok szakosztályainak dolgozói, a társadalmi szervezetek és mintegy ötezer hozzászólás érkezett a készülő törvényjavaslatokhoz, amelyeket az ipari és a mezőgazdasági üzemek dolgozói és a lakosság is megvitatott. A családjogi törvényjavaslattal kapcsolatban František Štefánik és Valéria Polachová képviselők ls felszólaltak. Ezután a Nemzetgyűlés a törvényjavaslatot egyhangúlag megszavazta. Dr. Bohuslav Kučera képviselő a polgári perrendtartásra vonatkozó törvényjavaslatot ismertette. Az új törvényjavaslat a polgárjogi, munkajogi és családjogi perek bírósági eljárását szabályozza. Polgáraink jogainak bírósági védelme alkotmányunk egyik alapköve és a szocialista törvényesség biztositéka. A polgári perrendtartásnak a szocialista rendszerben két társadalmi funkciója van. Az egyik a polgárok, a másik a társadalom jogainak védelme. A törvényjavaslatot a Nemzetgyűlés egyhangúlag jóváhagyta. Az állami közjegyzőség és a közjegyzői ügyvitelre vonatkozó törvényjavaslatot az alkotmányjogi bizottság nevében Anton Perkovič ismertette. A közjegyzői jogkört bővítik, egyszerűbb, és rugalmasabb lesz az ügyvitel intézése. A törvényjavaslatot a Nemzetgyűlés vita nélkül egyhangúlag jóváhagyta. A következő napirendi pontot: A nemzetközi magán és perjogi törvényjavaslatot Jan Janulík képviselő terjesztette elő. Ez a törvényjavaslat nemzetközi szempontból ls Igen fontos, mert elismeri a nemzetközi normákat, a külföldi polgárok egyenjogúságát a belföldiekkel a peres kérdésekben. A törvényjavaslatot a Nemzetgyűlés egyhangúlag megszavazta. Jan Šubrt képviselő a nemzetközi kereskedelmi törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot Ismertette. Ez a kódex a világon első ízben ' szabályozza a nemzetközi kereskedelmi életben a vagyoni kapcsolatokat. A törvényjavaslat részletesen meghatározza azokat az alapelveket, amelyeket államunk a külföldi kereskedelmi partnerekkel való érintkezésben érvényesít. Stanislav Mikulašek képviselő ismertette a vitás kérdések rugalmas eljárására és az Ítéletek végrehajtására vonatkozó törvényjavaslatot. A Nemzetgyűlés plénuma mindkét törvényjavaslatot egyhangúlag jóváhagyta. A Nemzetgyűlés ma folytatja ülését. Václav Dávid külügyminiszter beszéde (Folytatás az 1. oldalról) e második világháború parazsa. Mindez azok számára kedvező, akik boszszút akarnak állni a második világháborúban elszenvedett vereségért. Amíg nem Ismerik el a fennálló európai határokat, amíg a Német Szövetségi Köztársaságban nem számolják fel a militarizmust és a revansizmust, addig nem beszélhetünk a háború veszélyének kiküszöböléséről. A jelenleg! európai helyzet felmérésekor figyelembe kell venni, hogy éppen itt érintkezik a két legnagyobb katonai tömörülés: a NATO és a Varsói Szerződés. A Szovjetunió és Csehszlovákia nézete megegyezik abban, hogyan lehet enyhíteni a nemzetközi feszültséget, miképpen lehet megszüntetni a béke megsértésének veszélyét. A veszély kiküszöbölése érdekében véglegesen fel kell számolni a második világháború maradványait a német kérdés megoldásával és ennek alapján Nyugat-Berlin helyzetének rendezésével. A NATO és a Varsói Szerződés tagálamat közötti megnemtámadási szerződés megkötése, atommentes övezetek létesítése, a nukleáris fegyverek továbbterjesztésének megakadályozása, az idegen országokban állomásozó külföldi csapatok létszámának csökkentése és más hasonló intézkedések hozzájárulnának Európa biztonságának megerősítéséhez. Az európai béke szavatolásának szempontjából szükségesnek tartjuk, hogy a két Németország kormánya egyezzen meg olyan Intézkedésekben, amelyek az NDK és az NSZK békés együttélését eredményeznék. A csehszlovák—szovjet szerződés érvényességének meghosszabbításáról aláirt jegyzőkönyv viszatükrözl azt a nagy igyekezetet, melyet a Szovjetunió és Csehszlovákia fejt ki az európai biztonság és az államok közötti kölcsönös megértés megszilárdítására. Ezt az igyekezetet Németországban Is támogatják. Ezért a jegyzőkönyv előszavában megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a volt Német pirodalom területén keletkezett két órszág egyike — a Német Demokratikus Köztársaság — a béke útján halad, s fontos szerepet játszik az európai biztonság szavatolása és a háború veszélye kiküszöbölésének szempontjából. A szerződés meghosszabbításáról aláírt jegyzőkönyv bevezető része azt a tényt tükrözi, hogy Csehszlovákia külpolitikája a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése lenini elvén alapszik. Mindkét fél hangoztatja a lenini politika következetes érvényesítését, mely nemcsak a szocialista országoknak, de Azsla, Afrika és Latin-Amerika fejlődő országainak Is hasznos. A jegyzőkönyv aláírása rendkívül nagy jelentőségű népünk számára, mely a múltban többször volt agreszszió áldozata. A jegyzőkönyv megerősíti a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió kölcsönös, tartós és szoros baráti együttműködését. Képviselő elvtársak! A csehszlovák—szovjet szerződés érvényességének meghosszabbítása szilárd alapot jelent a csehszlovák—szovjet gazdasági együttműködés további fejlődése szempontjából. Amint ismeretes, a moszkvai tárgyalások során a jegyzőkönyvön kívül további jelentős gazdasági szerződést írtunk alá. A gazdasági és tudományos-műszaÜJ SZÖ 2 * 1963. december 5. ki együttműködés fejlődéséhez jelentősen hozzájárul a csehszlovákszovjet vegyes bizottság létesítéséről aláírt szerződés. A csehszlovák és a szovjet kormány e közös szervének az lesz a feladata, hogy a kommunista és munkáspártok és a KGST-tagállamok kormányai képviselőinek folyó év jüliusi móSzkvai tárgyalásain elfogadott határozatokkal összhangban fejlessze a két ország közötti gazdasági és tudományos együttműködést. Ez a bizottság szervezi majd a gazdasági kapcsolatokat a termelés szakosítása és egybehangolása alap ján. A bizottság feladata lesz a tudományos-műszaki tervek összehangolása, a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésről kötött egyezmények és határozatok teljesítésének ellenőrzése. Az egyre sokoldalúbb és mélyebb gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés megnyilvánul a két ország közötti árucsere növekedésében. Ezt bizonyltja a Szovjetunió és Csehszlovákia 1964-es kölcsönös árucseréjéről aláírt jegyzőkönyv. A jegyző könyv értelmében a kölcsönös árucsere értéke másfélmilliárd rubel lesz. A Szovjetunióba exportált áruk és nyersanyagok lehetővé teszik népgazdaságunk fejlődése fohtos problémáinak megoldását. A Szovjetunióba történő szállításaink feltételeket teremtenek termelésünk műszaki színvonalának emelése és a sorozatgyártás kibővítése számára. Tavaly a csehszlovák—szovjet árucsere a csehszlovák külkereskedelem 37,8 százalékát jelentette. E hatalmas árucsere nagy igényeket támaszt a folyamatos szállítás biztosítására. Ezért volt szükséges a Barátság kőolajvezeték csehszlovák ágénak kiépítése. Fontolóra kell vennünk olyan intézkedéseket, melyek kiküszöbölnék a kelet-szlovákiai átrakodő állomásokon előforduló nehézségeket. Ebből a szempontból nagy jelentőségű a csehszlovák—szovjet határtól Košicéig vezető széles nyomtávú vasútvonal kiépítéséről kötött egyezmény. A vasútvonal megépítése lehetővé teszi a vasérc közvetlen szállítását a szovjet bányákból a KeletSzlovákiai Vasműbe. Ez az egyezmény újabb bizonyítéka a Szovjetunió önzetlen testvéri segítségének. Képviselő elvtársak! A csehszlovák—szovjet szerződés meghosszabbítása az elmúlt két évtized alatt a szerződés teljesítésénél elért sikerek eredménye. Újabb bizonyítéka a Szovjetunióval kötött szövetségünk szilárdságának és megbonthatatlanságának. Az elmúlt húsz év megerősítette külpolitikai Irányzatunk helyességét. Külpolitikai irányzatunknak köszönhető, hogy a valamikor imperialista hatalmaktól függő országunk független, nagy nemzetközi tekintéllyel rendelkező országgá fejlődött. A szerződés meghosszabbítása és időszerűsítése megfelel a csehszlovák nép érdekeinek. Űj feltételeket teremt a kölcsönös együttműködés további fejlődésének. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya 1963. november 29-1 ülésén megtárgyalta a szerződés meghosszabbításáról szóló jelentést és nagyra értékelte jelentőségét. A csehszlovák nép is megelégedéssel fogadja a szerződés meghosszabbítását, valamint a csehszlovák pártés kormányküldöttség moszkvai látogatásának további eredményeit. Képviselő elvtársaki Az 1963. november 28-1 közös csehszlovák—szovjet közös közlemény joggal emeli ki azokat a történelmi tapasztalatokat, melyek a két utóbbi évtized alatt bebizonyították, hogy a csehszlovák—szovjet barátsági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződés fontos tényező az európai béke megőrzésében. A szerződés következetes érvényesítése mindig támogatta az agresszív politika ellen és a nemzetek közötti békés együttélésért folytatott harcot. Ha ez így volt a múltban, most, amikor még jobban elmélyültek és kibővültek kapcsolataink a Szovjetunióval, a szerződés bizonyára még nagyobb hatással lesz a fejlődésre — a béke és a szocializmus érdekében. A szerződés nagy jelentőségű népünk életében és ezért aranybetűkkel Irta magát népünk újkori történelmébe. Jogosan nevezzük a szerződést és a jegyzőkönyvet a Szovjetunióval kötött barátságunk és sokoldalú együttműködésünk alapokmányának. Ogy, mint a múltban, a jövőben is a barátsági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződés szabja meg külpolitikai irányzatunkat és olyan dokumentum lesz, amely biztosítja szocialista társadalmunk további sokoldalú fejlődését. Tisztelt képviselő elvtársak! A csehszlovák és szovjet nép hű barátsága minden próbát kiállt. A barátság megbontására tett kísérletek csődött mondottak és hasonló sors vár rájuk a Jövőben is. Szocialista országunk minden egyes polgárának becsületbeli ügye a Szovjetunió Iránti hűség és szeretet. A szovjet nép és az SZKP testvéri kapcsolata, őszinte barátsága, bizalma és tisztelete pártunk, köztársaságunk iránt büszkeséggel tölt el valamennyiünket. Amint Antonín Novotný köztársasági elnök, a CSKP KB első titkára mondotta: — Minden okunk megvan arra, hogy ma, a szocialista rendszer győzelme feltételeinek közepette az „Örökre a Szovjetunióval" jelszót népünk még szilárdabb és tartósabb kötelezettségének tartsuk. A KGST gépipari állandó bizottságának ülése (CTK) - A KGST gépipari állandó bizottsága november 26 és december 3 között Prágában ülésezett. Az ülésen részt vettek a Kölcsönős Gazdasági Segítség tagállamai, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttségei. A Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Kínai Népköztársaság és a Kubai Köztársaság képviselői megfigyelőkként vettek részt az ülésen. A bizottság megtárgyalta és jóváhagyta az 1964-es évre szóló munkatervet, és a gépipar továbbfejlesztésére irányuló Intézkedéseket. A terv magába foglalja az 1966— 1970. évi gépiparfejlesztési tervet és számos gépipari ágazatban a terihelés javasolt szakosításával és össze hangolásával kapcsolatos munkálato kat. Az ülésen kitűzték továbbá a gép ipari termékek tipizálásának és uni fikálásának programját. Az ülés a barátság és a kölcsönös megértés szellemében folyt le. Baráti találkozó Moszkvában Hatvan szovjet kulturális, tudományos és iskolaügyi dolgozót tüntettek ki a csehszlovák nagykövetségen Moszkva (CTK) — A moszkvai csehszlovák nagykövetségen szerdán, december 4-én este baráti találkozón Oldfich Pavlovský, Csehszlovákia rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a CSSZBSZ központi vezetőségének és a Csehszlovák Film központi Igazgatóságának megbízásából mintegy 60 szovjet kulturális, tudományos, Iskolaügy! és közéleti dolgozónak díszjelvényeket és elismerő okleveleket adott át a csehszlovákszovjet együttműködés fejlesztéséért és elmélyítéséért. A csehszlovák nagykövet bevezető beszédében Jókívánatait fejezte kl a jelenlevő művéA Koreai Népi Demokratikus Köztársaság emlékirata PJöngjang (CTK) — Pap Sen Csel, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere felkérte az ENSZ-t, haladéktalanul küldje el ez ENSZ valamennyi tagállamának Korea egyesítése kérdésének megoldására kiadott emlékiratot. Kéri, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának ezt az emlékiratát az ENSZ hivatalos okmányaként juttassák el a tagállamokhoz. Az emlékiratot már november 22-én közzétették, azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ közgyűlésének plenáris ülésén vita folyt a „koreai kérdésről". Angol—Nyugatnémet közeledés? Bonn (CTK) — Boyd-Carpenter, a brit pénzügyminisztérium első titkára és Dahlgrün bonni pénzügyminiszter között lefolyt tárgyalásokról nyilatkozatot adtak ki, amely szerint Nagy Britannia a jövőben is igyekszik majd az NSZK-nak „segélyt" nyújtani fizetési mérlegének kiegyenlítése érdekében, még akkor is, ha a nyugatnémet kormány nem teljesíti a mostani szerződésben vállalt kötelezettségeket. A szerződés egyébként 1964 márciusában jár le. E szerződés értelmében a nyugatnémet kormány még 1962-ben arra kötelezte magát, hogy 1964 márciusáig Nagy-Britanniától fegyvereket és egyéb árucikkeket vásárol 1,2 milliárd márkáért. Ezzel szemben Nyugat-Németország kormánya 1964 márciusáig mindössze 970 millió márka értékű fegyver vásárlására hajlandó s emellett egyéb árut nem vesz át. D. Sz. Avraamov Trnaván (CTK) — Dmitrij Szergejevics Avraamov, az Ifjú Kommunista szovjet lap főszerkesztője, aki a CSKP KB meghívására tartózkodik hazánkban, tegnap délelőtt Trnaván találkozott a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség funkcionáriusaival. A szovjet vendég a szovjet komszomoltsták életéről és munkájáról beszélt s válaszolt a jelenlevők számos kérdésére, a Komszomol szervezet új munkaformáira és módszereire vonatkozóan. Délután megtekintette a pedagógiai intézetet, ahol elbeszélgetett a CSISZ funkcionáriusaival. Téli iskolai szünidők (CTK) — Az Iskola- és Kulturális Ügyi Minisztérium közli, hogy a téli szünidő 1963. december 23-tól 1964. Január 2-ig bezárólag tart, a félévi szünidő február 3-tól február 8-ig bezárólag. A munkaidő áthelyezése — karácsony és az újév alatt — az iskolai téli szünidőre nem vonatkozik. A tanítás szombaton, december 21-én ér véget. Az iskolai napközi otthonok és klubok, az óvodák és az iskolai éttermek a munkanapokon a munkaidő rendezése szerint lesznek üzemben. NYIKITA HRUSCSOV az SZKP KB és a szovjet kormány nevében jókívánságait fejezte ki az ukrán Komszomol-brigádnak nagyszerű eredményeihez. (CTK) AZ ANGOL Barrow-in-Furnes kikötőben vízre bocsátották a Valiant nevű második angol atomtengeralattjárót, amelynek felépítése 20 millió font sterlingbe került. (CTKJ SZÖFlABAN november 26 és 30 között zajlott le a KGST mezőgazdasági tudományos és műszaki együttműködésével foglalkozó állandó bizottság 15. ülése. A bizottság többek közöti megtárgyalta a KGST tagállamai együttműködésének kiszélesítését a mező- és erdőgazdaság gépesítése és villamosítása, a növényvédelem, valamint a közös kutatómunka terén. (CTKJ szeknek, tudósoknak, Íróknak és Csehszlovákia képviselőinek nevében további sikereket kívánt nekik. A kitüntetettek nevében Szergej Mihalkov író mondott köszönetet. A kitüntetett főiskolai dolgozók és tudósok között van K. I. Ivanov, a Moszkvai Állami Egyetem prorektora, valamint más moszkvai, leningrádi, ogyesszai főiskolák és egyetemek prorektora!, a Szovjetunió Iskola- és kulturális ügyi minisztériumának dolgozói, közöttük A. N. Kuznyecov, a kulturális ügyi miniszter első helyettese. A kitüntetett művészek, frók és színházi dolgozók között van a hazánkban Is nagyon ismert és kedvelt Borisz Polevoj, Szergej Mihalkov, Marietta Saginyan és mások, többek között Arkagyl] Rajkln, aki most fejezte be csehszlovákiai vendégszereplését. Az idén sem kerül sor a polgári jogok törvényére AZ USA KÉPVISELŐHÁZÁNAK ÜLÉSE Washington (CTK) — Amint John McCormacknak, az amerikai képviselőház elnökének nyilatkozatából kitűnik, az idén a képviselőház ügyrendi bizottsága sem tárgyalja meg azt a polgári jogokról szóló törvényjavaslatot, amelyet Kennedy elnök terjesztett a kongresszus elé. McCormack ezt az USA kongreszszusa vezetőinek Johnson elpökkel kedd délelőtt folytatott megbeszélései után közölte. Hozzátette még, hogy a képviselőház tagjai túlnyomó többsége által aláírt különleges kérvényre lesz szükség ahhoz, hogy a törvényjavaslatot az ügyrendi bizottságtól, amely nem hajlandó róla tárgyalni, a képviselőház plénuma elé továbbítsák megtárgyalás céljából. •k A csehszlovák békevédők küldöttsége, dr. Josef Plojhar, egészségügyi miniszter vezetésével tegnap a ruzynéi repülőtérről Moszkvába utazott. A küldöttség a szovjet íővárosban részt vesz a nyolcadik kerekasztal-értekezleten, amelyen megtárgyalják a Kelet és a Nyugat közötti kölcsönös politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat. •k Egyhavi csehszlovákiai vendégszereplés után tegnap Prágából hazautazott a leningrádi Miniatűr Állami Színház együttese, melynek művészt vezetője Arkagyij Rajkin, az OSZSZSZK nemzeti művésze. A leningrádi művészek távozásuk előtt a Csehszlovák Televízió számára néhány szatirikus Jelenetet és monológot Játszottak műsorukból. •k A topofčanyi járás mezőgazdái tegnap teljesítették a tejfelvásárlás egész évi feladatát. Csaknem 18 millió liter tejet adtak a közellátás céljaira. •k A kladnói Észak-Csehországi Acélmű Konyev kohójának dolgozói már 220 olvasztást végeztek a negyedik számú Siemens-martinkemencében anélkül, hogy egyszer is Javítani kellett volna a kemence boltozatát. Azelőtt a kemence boltozatát minden 30. olvasztás után Javították. A szép eredményt G. I. Barisnyikov szovjet újító tapasztalatai leihasználásának köszönhetik. ir Az ostrava-karvinai körzetben levő Doubrava Bányában Karel Urbánek ifjúsági kollektívája 28 és tél nap alatt 606 méter bányatolyosót nyitott. ir A brnói autóbuszíorgalmi diszpécserek becslése szerint tegnap a jeges út miatt mintegy 20 000 személy nem érkezett idejében munkahelyére. ir Köztársaságunk textil- és ruhaipari üzemel CSISZ-szervezeteinek képviselői szerdán Trenfilnben országos aktíván tárgyalták meg a minőség Javításának kérdéseit. •k A szlovák kamarazenekar kéthetes vendégszereplés után tegnap a Német Szövetségi Köztársaságból, illetve Belgiumból visszatért Bratislavába. Az együttes Bohdan Warchal vezetésével tíz hangversenyt adott a két országban. ir František Burian akadémikus, a CSTA plasztikai sebészeti laboratóriumának vezetője tegnap Londonba utazott. Burian akadémikus a Brit Plasztikai Sebészet Egyesületének, amelynek tiszteletbeli tagja — meghívására előadást tart a Royal College of Surgeonsban. • A nyugat-szlovákiai kő- és kavicsbánya vállalat kollektívája tegnap Bratislavában átvette a kormány és a KSZT vörös zászlaját, amelyet a múlt negyedévben elért eredményekért kapott. Megérdemelt büntetés § ( CTK J — A plzefíi népbíróság előtt álló „banda" számláját több betörés, hat motorkerékpár és autólopás, a bányászok öltözőjébe való betörési kísérlet terheli. A húszéves foglalkozás nélküli Vladimír Frank négy évi börtönt, a 19 éves Vladimír Drudík brigádos 2 és fél évet, J. H. kiskorú munkakerülő 2 évet és az ugyancsak munkakerülő 19 éves Rudolf Hájek hat havi börtönt kapott. Valamennyi büntetés jogerős.