Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-28 / 356. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! Bratislava, 1S63. december 28. szombat • 30 fillér O XVI. évf. 356. szám Jirf Hendrych elvtárs 50 éves A C CKP Központi Bizottságának üdvözlő leve!e r Ev végi beszélgetés Az ország egyik legfontosabb és terjedelmére nézve is legjelentő­sebb építővállalata — a Kohóépí­tő Vállalat, több mint 6500 dol­gozóval. Ök kapták feladatul a Kelet-Szlovákiai Vasmű jelentős részének felépítését. 1960-tól a ko­hóépítők hatalmas serege már csaknem milliárdos értéket hozott létre a sacai 700 hektáros terüle­ten. Az elmúlt három év alatt töb­bek között hétmillió köbméter ly lajt mozgattak meg, félmillió köb­méter betont dolgoztak fc! és 135 kilomé'er „ÜSSZÚ iparvágányt rak­tak le a vállalat dolgozói a KSZV területén. A ČTK munkatársa fel­kérte josef Béhunőík mérnököt, a vállalat igazgatóját, nyilatkozzon az építésben elért eddigi sikerek­ről. „A Kelet-Szlovákiai Vasmű épí­tése köti le termelési kapacitá­sunk 88 százalékát, mondotta Be­hunCík mérnök. Az év legnagyobb sikerének tartom, hogy határidőre sikerült üzembe helyezni a vasmű hőtermelő részlegét. Az 1963-as évben csak ezen a részlegen több mint 200 millió koronával építet­tünk többet a tervezettnél. Más munkaszakaszon azonban — sajnos — nem sikerült telje­síteni a tervet, így csökken a je­lentős siker értéke. Egyes épít­kezéseken 55 millió koronával ki­sebb értékű munkát tudtak csak elvégezni a tervezettnél. Ezt rész­ben a kooperáló üzemek okozták, amelyek nem szállították le idő­ben a szükséges alkatrészeket. Alapjában véve azonban a vál­lalat jó munkát végzett az idén és imíStnremtette a jövő évi sikeres teivUiljesítés alapfeltételeit. Annál is inkább szükséges ez, mert az 1964-es évben az ideinél sokkal nagyobb feladatok várnak a Ko­hóépítő Vállalatra. Pénzértékben kifejezve jövőre 143 millió koro­nával több építkezési munkát kell dolgozóinknak elvégezniük. Olyan jelentős építkezéseket kell a jövő évben befejezni, mint például a magaskemencék felépítése, a kok­szoló üzem létesítése, az acélmű­vek építésének megkezdése stb. Az építkezésen a jövő évi terv sikeres teljesítése, fejezte be nyi­latkozatát a vállalat igazgatója, nemcsak a Kohőépítő Vállalat dol­gozóitól, hanem szinte az egész ország iparának jó összmunkájá­tól függ. Ä pionírok újévi ünngp§ég$ eSSII Tisztelt Hendrych elvtársi 50. születésnapod alkalmából fo­gadd forró elvtársi üdvözleteinket és júkívánatainkatl Ez alkalomhói Ismét nagyra érté keljük Csehszlovákia Kommunista Pártja iránti hűségedet s a forradal mi munkásmozgalomban a munkás osztály jogaiért és győzelemre jut Hároméves a dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás? Front Hanoi (ČTK) — Nguyen Huu Tho, a dél-vietnami Nemzeti Felszabaditá­si Front Központi Bizottságának el­nöke felhívással fordult a dél-vietna­mi néphez: mozgósítsa erőit sokolda­lú támadásra a bábrendszer ellen. Nguyen Huu Tho, a Nemzeti Felsza­badítást Front megalakításának 3. évfordulója tiszteletére tartott nagy­gyűlésen kijelentette, hogy a szerve­zet három év alatt jelentős sikereket ért el a demokráciáért, a békés és független Dél-Vietnamért folytatott harcban. A Nemzett Felszabadítás! Front nevében köszönetét fejezte ki a világ nemzeteinek és sok kormány­nak a dél-vietnami nép felszabadítás]' harcában nyújtott támogatásért. BékeértekszSet az atom mentes övezetről Stockholm (ČTK) — Dánia, Finnor­szág, Norvégia és Svédország béke szervezetei 1964. március 14—15-én Stockholmban értekezletet rendeznek az északi atommentes övezet kérdé séről. Az értekezleten megvitatják Kekkonen tervét az északi atommen tes övezet kialakítására. Ezzel kap csolatban megvitatják a probléma katonai, jogi, politikai és erkölcsi kérdéseit is. A stockholmi békekon ferenciára szóló meghívást jelentős északi politikai személyiségek fogad ták el. tatásáért végzett áldozatkész munká­dat. Nagyra értékeljük a párt központi szerveiben, állami- és közéleti tisztsé­gekben a szocializmus győzelméért és szocialista társadalmunk további fel­virágoztatásáért évek hosszú során át kifejtett érdemdús tevékenysége­det. ötvenedik születésnapod alkalmából jó egészséget kívánunk és azt, hogy még sok-sok évig dolgozhass pártunk javára s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágoztatása érdeké­ben. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A mikor az év elején a vajánl vil­Ianyerőmű építkezésén jártam, akár csak ma, fehér hótakaró borí­totta a tájat. A csípős északi szél az építkezés egyetlen és fűtött helyi­ségébe, a fabarakkban elhelyezett irodába kényszerített. Ott tájékozta­tott közel tíz hónappal ezelőtt az építkezés menetéről Kuchár főmér­nök, mielőtt „terepszemlére" indul­tunk ... Nagy változás történt itt azóta. Az építkezés „vezérkarának" egykori „központja" eltörpül a széntároló, a szállítóalagút, a szénosztályozó hatal­mas kész épületei mellett. Az építővállalat jenlegi vezetőjét, a „Kiváló munkáért" kitüntetésben részesítette Vladimír Holman mérnö­köt is már nem a fabarakkban, ha­nem egy emeletes, központi fűtéses épületben találtam. Elismeréssel be­szél az építők áldozatkész munká­járól. Annak ellenére, hogy az elmúlt évvel szemben az idén 42 százalékkal nagyobb és igényesebb feladatok áll tak a villanyerőmű építői előtt, de cember 6-ig teljesítették az évi ter­vet. Az év végéig közel 3 millió ko­rona értékű terven felüli munka el­végzését vállalták... A kellemesen fűtött iroda ablakán át figyeljük Vaján község védtelen, Célban A nyugat-szlovákiai kerületben a dunaszerdahelyi és a topoícanyi já­rás december 26-án elsőként telje­sítette a tejfelvásárlás idei tervét. A két járás földművesei elhatározták, hogy ez év végéig terven felül még mintegy 730 000 liter tejet adnak a közellátásnak. * A Kablo vállalat dolgozói pén­teken teljesítették évi tervüket. E si­kerhez hozzájárult a vállalat mind­három üzeme — a bratislavai fő üzem és a Gumon-gyár, valamint a topoí­canyi Elektrokarbon. A Kablo dolgo­zói az év végéig még 6,9 millió ko­rona értékű terméket termelnek ter­ven felül, elsősorban a Szovjetunió­ba kivitelre kerülő kábelhuzalokat. * A Prága—Libeü-i Cseh Hajógyár dolgozói tegnap adták át a szovjet megrendelőknek a több mint 7 millió korona értékű 13. számú baggert s ezzel teljesítették akciótervüket. Ez a bagger óránként 150 köbméter föl­det váj ki s a Szovjetunió északi ré­szében igen nehéz talajviszonyok kö­zepette használják majd fel. A libefti hajógyár dolgozói e hatalmas gépet terven felül készítették. •k A trenüíni Merina dolgozói teg­nap teljesítették a nyerstermelés évi tervét. Az év végéig még 2 és fél mil­lió korona értékű textilneműt készíte­nek terven felül. Tegnap üzembe he­lyezték az üzem villanyerőművét is, amely az év utolsó napjaiban 100 ezer kilowattóra villanyáramot szolgáltat az áramhálózatba. Hruscsov jókíváiiata Cyros Eatonnak Moszkva (ČTKJ — Nyikita Hruscsov jókívánságait fejezte ki Cyrus Eaton­nak 80. születésnapja alkalmából. Hruscsov táviratában meggyőződését fejezte ki, hogy az államok békés együttélése és a kapcsolatok sokol­dalú fejlesztése, amiért Cyrus Eaton is harcol, megfelel a szovjet és ame­rikai nép létérdekeinek. A szovjet kormányfő sok sikert és hosszú éle­tet kívánt Cyrus Eatonnak. Eddig a Lakania hajó 95 utasa yesztette életét 31 személy sorsa ismeretlen Lisszabon (ČTKJ — Ä tűzvész áldo­zatául esett Lakonia görög hajó fe­délzetén utazó 1028 személy közül eddig 901-et mentettek meg. A ten­gerből 96 holttestet húztak ki, 31 személy sorsa ismeretlen. Természete­sen kevés remény van megmentésük­höz, de lehetséges, hogy legalább né­hányan valamilyen ismeretlen hajó fedélzetére jutottak, amely eddig még nem tájékoztatta erről a Lakonia tu­lajdonosát. Gordon Walker, az angol Munkás­párt képviselője követelte, indítsa­nak vizsgálatot, mi okozta a tüzet és mi történt a hajó fedélzetén a tűz keletkezése után. A katasztrófát át­élt utasok állítása szerint a hajón nem voltak megfelelő biztonsági be­rendezések. A hajó görög legénysége sem viselkedett tengerészekhez mél­tóan. Állítólag elsőkként menekültek a hajóról félig megtelt mentőcsóna­kokban. Polichronidisz görög tengeri kereskedelemügyi miniszter vizsgála­tot Indított a tűzvész okának kivizs­gálására. A Lakonia még mindig égő roncsát a Heracles portugál hajó von­tatja Gibraltárba. (ČTK J — A pionírok újévi ünnep­sége a prágai Várban az idén külö­nösen érdekes és gazdag lesz. Köztársaságunk különböző részei­ből mintegy 550 fiú és leány, vala­mint 160 iskolai tanuló — akik már hetek óta szorgalmasan készülnek műsorszámaikra — vesznek részt e hagyományos ünnepségen. A pionírok ez évi újévi ünnepségé­nek fő műsorát — amelyen a gyer­mekekkel együtt a Vár Spanyol-ter­mében részt vesznek pártunk és kor­mányunk képviselői is, a műsnr szer­zői — kiváló zeneszerzők, költők és írók „Élő pionírújságnak" nevtzték el. A František Laurin rendezte műsor új dalokat, pantomimjeleneteket, tán­cokat, tornaszámokat és artistamu­tatványokat tartalmaz. Az „Élő pionírújság"-ban fellépnek többek között a brnói rádióénekkar tagjai, a prágai Július Fučík Pionír­és Ifjúsági Otthon bábjászó körének tagjai és sokan mások. Az élő újság sportrovatát a prágai Testnevelési egységek legjobb tanulói, műtorná­szok és más fiatal sportolók adják elő. Az idei újévi ünnepségen első íz­ben mutatnak be olyan műsort is, amelyet felnőttek készítettek a gyer­mekek számára. A prágai Vár termeiben a gyerme­kek előtt fellépnek a Semafor tagjai is — Ji?í Šlitr és Jifí Suchý, valamint kiváló csehszlovák sportolók. A gyer­mekek beszélgetésen vesznek részt a Nemzeti Színház tagjaival, katonai re­pülőkkel, és az Állatkert dolgozóival. Találkoznak továbbá JiPí Hanzelka vi­lághírű utazóval ls. Mint minden évben, ezután a gyer­mekek a Spanyol-teremben és a Ru­dolf-galéria helyiségeiben táncra per­dülnek. A talpalávalót a Semafor Ferdinánd Havllk vezette zenekara és a sučanyi pionír fúvószenekar húzza. Brnóból különleges alvázon szállították a bratislavai Slovnaftba a gaz­és benzintermelő részleg számára készült nagyméretű berendezést. (ČTK — Cich felvétele) Tiszta számlával lankás határa felől betolakodó heves északi szél játékát a frissen hullott porhóval. Az ablakra erősített hőmé­rő 22 fok hideget mutat. Tekintetem találkozott Holman mérnökével. Kér­dezés nélkül megértette, mire gon­dolok. — Még nem volt ilyen hideg az idén — jegyzi meg. — Ez bizony megnehezíti a munkákat, ... de 2 millió korona értékű, terven felüli teljesítményt így is elérünk... Ez biztos... Nagyon szép eredménynek minősít­hető ez annál inkább, ha figyelembe vesszük, milyen nehézségekkel kel lett és kell még ma is megküzde niük a hideg télben az erőmű építői nek. A róluk történt gondoskodás ja vulása folytán megszaporodott szá muk is. Nem probléma többé az épfl lő erőműnél a munkaerőhiány. Vala mikor csak a kő"nvR7ő községekből 'ártak ide dolgozni Ma az o>-s7áP különböző vidékeiről találkozunk szakembe-ekkel. Sokáig mfiprlrtatla" nroblémát jelentett az énf-vpzőspn dnltro7ŐV IfiVfltjVÄ-riísq ŕs Vns'MiiV biztosítása. Jelenleg több mint 200 an laknak megfelelő körülmények között az építkezés területén, csaknem 150-en a közelben és jónéhányan a közeli Nagykaposon, új lakástömbök­ben. Nem kell már kilométereket sem megtenniük a dolgozóknak, hogy me­leg ételhez jussanak. Étkeztetésük kint az építkezésen jól felszerelt üzemi konyhában történik. Természe­tesen mindez otthonasabbá, vonzób­bá tette ezt a fontos építkezést. Az erőmű építkezésén a nagy hi­deg ellenére sem állt meg a munka. A baggerek hatalmas „merőkanalai" nyikorogva vájnak utat a fagyos föld­be. Ha kisebb teljesítménnyel is, de dolgoznak. Az egyik MC emelődarus baggert az előregyártott elemekből épülő fagvtalanítő-alagút mellett ta­láljuk Nem működik. Kezelője, Jano Vaftko, aki Brezno környékéről iött Ide, bosszankodva Járkál a megkez­dett éof.ilet betonoszlopai kö?ött. majd HZ egyik szerelőnek panaszkodik. — Rep"eí ő'a itt fé*len'<-Pí1iink. befaevott — mutat gépére. — Most maguk is •"Ihatnak a szereléssel... Václav illipr. a n"á"ai * n-Rl-ntm vállalat szerelőcsoportjának vezetője ugyan nem örül a munkakiesésnek, de igyekszik biztatni a fiatal bagger­kezelőt. — Behozzuk a késést, Jan­kó... Valamit csinálunk, hogy legyen meleg víz és begyulladjon a motorod. Ha te nem emeled fel a géppel, nem tudjuk összekötni a súlyos betonge­rendákat... Tehát a váratlanul be­következett fagy is „megálljt" pa­rancsolt. Talán nem került volna er­re sor, ha előrelátóbbak az építkezés vezetői, de maga a gépkezelő is... A széntároló mellett a széles nyom­távú sínek beépítésénél munka köz­ben üdvözöltük a Ján Hálás vezette csoportot, amely a napokban nyerte el a szocialista munkabrigád megtisz­telő címet. Az ő munkájukat dicséri az a 13 kilométer hosszú vasút, amely a vajáni erőművet a Szovjetunióval már összeköti. Még további 15 ki­lométeren, egészen a Bánovce nad Ondavou-i állomásig végzik el a szé­les nyomtávú vasút építését. Onnan szovjet segítséggel épül majd egészen a Kelet-Szlovákiai Vasműig. Az erőmű építői, akik mind az el­múlt mind a folyó évben idő előtt teljesítették a tervfeladatokat — az építkezés vezetői szerint — jól felké­szültek az új esztendő első negyed­éve feladatainak megva'^sításíra is. Kulik Gellért

Next

/
Thumbnails
Contents