Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-04 / 334. szám, szerda

A TV műsora* 61 Figyelemre méltó Szolzsenyicin dramatizácia Még nem telt el hosszabb ldö azóta, hogy Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenylszovics egy napla című megrázó novellája felkeltette a szovjet Irodalmi körök és röviddel rá a külföldi olvasók érdeklődését E novellájában Szolzsenyicin saját keserű tapasztalatai alapján, egyben azonban a szovjet rendszerbe vetett megdönthetetlen hitével, nagyfokú objektivitással rajzolta meg egy ember egy napi szenvedéseit Szibériában, ahová a személyi kultusz időszakában a kényelmetlen és gyanús, lényegében azonban ártatlan személyeket eltávolította. Az olvasók türelmetlenül várták Szolzsenyicin további műveit. Az Íróról az irodalmi kritika szuperlatívuszokban beszél, mint egy átütő tehetségű művészről. Nem vártak hiába. Szolzsenyicin hű maradt a rövidebb irodalmi formához, valamint alaptémájához ls — megvilágítani az ember helyzetét a személyi kultusz idejében — és két elbeszélést Irt: A krecsetovkai állomáson és Matrjona kunyhója, címmel. A kettő közül A krecsetovkai állomáson a figyelemre méltóbb. Ezt az elbeszélést tűzte műsorára a bratislavai televízió Daniel Michaelli dramatizálásában, Pavol Haspra rendezésében. Miben rejlik e rövid irodalmi mű művészi és erkölcsi értéke? Elsősorban abban, hogy áthatóan és rendkívül plasztikusan ábrázol egy emberi jellemet (Zotov hadnagy), aki annak ellenére, hogy Jóindulatú és becsületes, mégis — ahogy abban az időben ezrek és ezrek — a félelem és gyanakvás légkörének hatása alá kerül, ami kétségkívül nagy károkat okozott a szovjet rendszernek. Zotov, az ifjú szovjet értelmiség jellemes és odaadó típusa, a háborús években katonatiszt. Pontosan és szigorúan teljesíti- a rábízott feladatokat, ellenáll az erotikái csábításnak, emberi, megértő s együttérző bajtársai• • • • • MESSZE VOLTAK A CSILLAGOK címmel a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában a napokban jelent meg Dobos László könyve. Az esszéíró és kritikus-szerző szépírói jelentkezése ígéretes. A regény a csehszlovákiai magyarság életével foglalkozik, s cselekményének időpontja a második világháború és a felszabadulást követő évek. A hírek szerint a regény — a közeljövőben — szlovák nyelven ls megjelenik. É Könyörüljetek a szegény írókon címmel közölt cikket az Observer •című angol hetilap, amely feltárja, hogy Angliában az Írói munka a legrosszabbul fizetett foglalkozások közé tartozik. A cikkben említés történik egy Mennyibe- kerül egy író című brosúrájáról, amely kimutatja, hogy az angol Irodalmárok jövedelme jóval a statisztikai kimutatásokban szereplő átlagjövedelem alatt marad. val és azokkal is, akik nincsenek egyenruhában. Csakhogy Szolzsenyi-, cin Zotov hadnagyot olyan helyzetbe állította, amelyben könyörtelenül megmutatkozik behódolt-e a kor egészségtelen áramlatainak. Szolgálati kötelességeinek teljesítése közben találkozik egy katonával, aki bekerítésből tér vissza, aki elvesztette egységét. S ezt az okos katonát, értelmiségit, talán nagy művészt (Tverityinov színész, önként vonult bel egyetlen kérdés miatt letartóztatja. Az pedig mindenki számára ismert, mit jelent ebben az Időben a letartóztatás. Tverityinov sorsa megpecsételődött, elvitték Szibériába, s ha nem is halt meg, jó pár évig biztosan ottmaradt. Egyetlen egy óvatlan, ám jóindulatú kérdésért ... A Szolzsenyicin dramatizáció televíziós bemutatója e konkrét megrázó történet alapján arra ösztönöz bennünket, hogy bízzunk az emberben, a ml emberünkben, aki nem lehet ellenség, mert hiszen egész eddigi élete az új, emberibb, tehát a kommunista világért vívott harc jegyében telt el. Ugyanis, ha nem fogunk bízni a mielnkben, ezáltal elkerülhetetlenül meggyengül a társadalom egész szervezete, s a humanizmus helyett a tragikus gyanakvás ideje következik, annak minden következményével. Éppen ez az égető figyelmeztetés sugárzott Haspra józan, de az érzelmekre ható televíziós rendezéséből is, melyben a címszerepet, Zotov hadnagyot Július Pántik alakította. Bár a művész — külsejét, pontosabban mondva korát illetően nem fedte teljesen az elbeszélésben szereplő Zotov alakját — Pántiknak mégis sikerült Zotov gondolatait és tetteit, a feszült lélektani állapotot pontosan megrajzolni. Teljesítményben egyenrangút nyújtott Gustáv Valach is, Tverityinov szerepében. Ami a további színészi teljesítményeket illeti, meg kell említenünk Grúberová és Polónyi teljesítményét, mert alakításukra a kiegyensúlyozottság és a célszerűség jellemző. Egyben azonban nem érthetünk egyet. Aki ismeri Szolzsenyicin eredeti elbeszélését, észrevehette, hogy a befejezés hozzáírt. Ez pedig teljesen felesleges volt, mert így többé-kevésbé lapáton szállította azt, amit Tverityinov rendkívül kifejező utolsó szavai úgyis felvázoltak. A szerző ilyen formában történő kiigazítása nemcsak, hogy felesleges, de semmiképpen sem egyeztethető össze a kézirattal és az író stílusával. Sokkal zavaróbban hatott ránk, mint eddig bármikor — a két hoszszabb műszaki hiba, amelyek negatívan befolyásolták az előadás ritmusát, amely végül is annyira lelassult, hogy erejét vesztette. Érthetetlen, hogy e műszaki hibák csaknem mindig akkor fordulnak elő, amikor egész estét betöltő játékot sugároz a televízió. Márpedig ilyesminek igazán nem volna szabad előfordulnia. STANISLAV VRBKA megoldási lehetőségét" — Irta a Rudé právo 1962. III. 28-i számában. Nem volt helyes ezt az igazságot mellőzni, elhallgatni, mert ennek ismerete megmutatta volna a szocialista országoknak, hogy jobban kell fokozniuk Igyekezetüket a termelésnek még gyorsabb emelésére, hogy elérjék és túlszárnyalják a legfejlettebb tőkés államokat. A sztálini személyi kultusz belpolitikai téren ls nem egyszer mellőzte az igazságot. Például hirdette, hogy a szovjet mezőgazdaság nagy haladást tett, pedig helytelen mezőgazdasági intézkedései következtében „a mezőgazdasági termelés színvonala az 1949—1953 közötti években nem haladta meg az 1909—1913 közötti évek mezőgazdasági termelésének színvonalát" (Lásd a Pravda 1963. XI. 7-1 számának 2. oldalát). Az Igazságnak ilyen mellőzése miatt nem került sor azután olyan Intézkedésekre, amelyek a szovjet mezőgazdaságot a szükségletnek megfelelően előbbre vitték volna. Erre csak a Hruscsov elvtárs vezette új kollektív vezetőség tevékenysége során került sor, és azóta a szovjet mezőgazdaság valóban nagy előrehaladást tett. A

személyi kultusz hatására nálunk is megtörtént, hogy az Igazságot — az esetleg vele járó kellemetlenség miatt — nem vették számba, elkendőzték. így például, amikor 1953-ban megtörtént a népgazdaság szempontjából okvetlenül szükséges és hasznos I>énzreform, mely a dolgozók széles rétegeitől is áldozatot követelt, a propaganda különféle számítások alapján azt bizonygatta, hogy a pénzreform azonnali előnyt jelent a dol gozóknak és csupán az üzérkedőket sújtja. Azonban az volt az igazság, hogy a különben szükséges pénzreform áldozatot követelt a dolgozóktól is, mert az otthon tartott pénzüket úgy váltották be, hogy a régi 50 koronáért egy új koronát kaptak, és ennek reális értéke persze kisebb volt a régi 50 koronánál. Erre a pénzreformra szükség volt azért, hogy a gazdasági életet fellendítsük, és annak kapcsán azután a dolgozók életszínvonalát emeljük. A propaganda azonban ahelyett, hogy ezt így, az igazságnak megfelelően megmagyarázta volna, a személyi kultusz akkori gyakorlata szerint az igazságot elkendőzte. Pedig az igazság megnyugtatta volna a károsult dolgozókat. És valóban úgy történt, hogy a pénzreform alapján a gazdasági élet fellendült és a dolgozók életszínvonala állandóan emelkedett az árak csökkentése és a bérek emelkedése útján. Vajon használtak-e azzal, hogy az igazsággal ellentétes állításhoz folyamodtak? Nyilván nem, mert gyengítették a dolgozó tömegek bizalmát. Ezt később, a személyi kultusz következményei elleni harc folyamán beismerték. Ugyancsak az Igazság mellőzését jelenti az, hogy Ifjúságunkról csak ódákat zengtünk, és hirdettük, hogy az ifjúság bűnözése csökken. Pedig a valóságban a huligánság és a bűnözés esetei az ifjúság körében elszaporodtak. A Pravda (1963. XI. 14-i számában) megállapítja, hogy a „múltban mindnyájan örömmel hangsúlyoztuk, hogy az Ifjúság bűnözése nálunk minden évben nagyon csökken. Tudtuk, hogy ez nem felel meg az Igazságnak, és mégsem merte senki sem ezt nyíltan kimondani." Ebben az esetben elhallgattuk, illetve elferdítettük az igazságot, éspedig társadalmunk kárára. Az volt az igazság, hogy az ifjúság bűnözése növekedett, mert nem történt megfelelő •intézkedés. Nem történt azért, mert Idénynyitó bemutató a? Irodalmi Színpadon A k®i£szet rajongóinak aránylag még szűk tíborában nem maradt visszhang nélkül az az Örvendetes hír, hogy ismét nyitja kapuit a bratislavai Irodalmi Színpad. Az Illetékes felsőbb szervek ugyanis a színpad múlt évi kedvezőtlen gazdasági eredményei láttán mármár úgy határoztak, hogy beszüntetik e Szlovákiában egyedülálló színház tevékenységét. A kérdés körül kialakult huza-vona okozta, hogy az idénynyltásra tiyer későn — december elején — került sor. De hogy mégis sor került — ez örvendetes! A sorsdöntö probléma úgy oldódott meg. hogy a színpadot a város) művelődési otthontól átvette a Hangverseny és Színházi Iroda, amelynek akadnak „tartalékeszközei" a veszteség fedezésére. A külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az Irodalmi Színpadok szfnészgárdálát általában a legtehetségesebb, vagy legalábbis az átlagot jóval meghaladó művészek alkotják. Ez biztosítja a versmondás Igézetének és negyfokú Igényének beteljesülését, a várható és várt művészi élmény forrását. Mert a jó vers önmagában ls művészi élmény, érték, de a versmondó előadásával éppen úgy hatványozhatja, mint ahogy le is „fokozhatja" ezt az élményt, értéket. Nyilván a versmondásra ls érvényes az a szabály, pontosabban mérce, ami az irodalmi alkotásokra nagy általánosságban Is vonatkozik. A szerző akkor nyújt művészi értéket, ha művével az olvasóban, hallgatóban olyan hatást, érgést tud kelteni, amilyet az alkotás pillanataiban saját maga érzett. S ha így van — mert aligha lehet másként — az irodalmi színpad publikuma kétszeres élményrészese. A huligán vallomása című bemutatóról szólva, mindjárt elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a közönség — bár Jórészt kezdó művészek előadását hallotta és látta — lényegében nem hiányolta ezt a kettős érzést, hatást — élménytl Marta Svarinská. Michal Do£olomaoský, Jozef Hajdnčik, és JuraJ Slezáček előadásában valóban új színekkel gazdagodott a szovjet Irodalom néhány kiválóságának: Ahmatovának. Paszternáknak, Jeszenyinnek, Majakovszkijnak, Bloknak, Bagrickijnak, Bábelnek és Cvetajevának egy-egy költeménye vagy prózai müve. Az összekötőszöveg — amely Erenburg, SkolavszkiJ, Pausztovszkij és Dovzsenko emlékezéseiből íródott — méltó kiegészítője volt a műsornak, s a hallgató számára szinte láthatókká elevenítette az ismertetett irodalmi nagyságokat. Karol Spišiak rendezőnek — aki egyébként még csak negyedéves főiskolás — és az előadóknak sikerült megteremteniük azt a bensőséges légkört, ami egyegy iiyen előadásnak úgyszólván múlhatatlan velejárója. Hiányérzetünk talán csak annyi, hogy az előadásnak lényegében nem volt egységes tematikája, koncepciója. A bemutató műfaji jellegénél fogva mintha közelebb állt volna a szerzői esthez, mint bármi máshoz, holott nem volt, s nem is lehetett szerzői est. Ezt minden bizonnyal a már Ismertetett előzmények okozták. összegezésül elmondhatjuk, hogy a bemutató — tekintettel az adott feltételekre — senkinek sem okozhatott csalódást, sőt, a további sikeres szereplésnek, művészi igényű és szintű munkának az ígéretét adta. Induláskor pedig már ez ls dicséretes. (szö) A SZLOVÁK ZENE ÜNNEPE JAN CIKKER ÚJ DALMŰVÉNEK ORSZÁGOS BEMUTATÓJA az általános állítás szerint az ifjúság körül nem volt semmi baj, és így nem is volt szükség semminemű ily irányú intézkedésre. Társadalmunk és jónéhány polgártársunk azonban kárát vallotta ennek a mulasztásnak. Rámutathatunk azonban olyan esetre is, amikor kimondottunk olyan igazságot, melyet azelőtt valószínűleg elhallgattunk volna abban a téves hitben, hogy félreértésre adhat okot. Ugyanis a Pravda nemrég közölte egy csehszlovákiai szakember dániai útleírását. Benne a szerző teljes nyíltsággal kijelenti: „ ... hazugság volna nem megmondani, hogy a dánoktól sok mindent tanulhatunk. Dániában magas az életszínvonal... amit láttam, az sokatmondó..." A továbbiakban részletesen leírja, hogy az üzemekben szép büfék, étkezdék és egyéb szociális intézmények vannak. A tulajdonosok azért nyújtják ezt, mert megállapították, hogy ily módon munkásaik nagyobb teljesítményekre képesek. Az üzemek gépesítve és automatizálva vannak, az egész termelési folyamat teljesen tudományos alapokon nyugszik. A termelékenység világméretben is igen magas fokú. De a munkairam olyan pokoli, hogy minden két óra után kénytelenek 10 percnyi munkaszünetet beiktatni, mert különben nem bírnák a munkaütemet. Arra a kérdésre, hogy van-e selejtjük is, azt a választ kapták, hogy selejtet nem gyártanak. Aki ilyet gyárt, maga megfizeti. Ogy véljük, hogy egy fejlett tőkés ország termelési viszonyaínak és ezen túlmenően minden problémának Igaz ismertetése csak kedvező hatású lehet. A szocializmus elmélete ugyanis az igazságból indul ki és csak az igazság útján válhat valósággá. Dr. BALOGH-DÉNES ÄRPÁD Nem vitás, hogy a szlovák zene nemzetközi nagy elismerését elsősorban Eugen Suchoň operáinak, zenekari műveinek, nemkülönben Ján Cikker zenedrámáinak köszönheti. Cikker a termékenyebb, a tradícióktól Jobban eltávolódó operaszerző; két első dalműve, a Jánošík és a Bajazid bég fontos határkövei a szlovák zenének; tavaly sorban negyedik operája, a Feltámadás aratott nemzetközi sikert, és a jelek szerint a négy esztendővel ezelőtt írott Mister Scrooge hasonlón öregbíteni fogja a nagyon invenciózus és rokonszenves, eredeti tehetségű szlovák zeneköltő hírnevét. A két hónappal ezelőtt Kasselben lezajlott, nagysikerű ősbemutatója után Nemzeti Színházunk vállalkozott az országos bemutatóra, és elmondhatjuk, hogy a zenedráma szombati előadása újabb plrosbetűs ünnepnapját jelentette a szlovák zene és kulturális életnek. Cikker új operája, amelyet balladai hangulatú zenei legendának is mondhatunk, a muzsika tekintetében minden elismerést megérdemlő, kiváló munka. Szövegkönyvével — és helyenként zenei megoldásával — perbe szállhatunk, de tagadhatatlan, hogy feifigyeltető, új kifejezést kereső, igényes zenedrámár6! van szó. amelv joggal helyet kér F:nr6pa operaszínpodaln akár BsnjaGejza Zelenay — Mr. Scrooge szerepében. min Britten, Sosztakovics, Carl Orff vagy Werner Eggk operái. Hogy miért nyúlt Cikker — aki Ján Smrek segédletével maga írta zenedrámája szövegkönyvét — éppen DIckenshez és annak Karácsonyi ének című elbeszéléséhez, vitára adhat alkalmat, és nem kétlem, hogy lesznek a szövegkönyvnek ellenzői. Jómagam sem tartom ma a legszerencsésebb választásnak, de tudomásul kell vennem, hogy egy nagytehetségű zeneköltő szuverén joga, milyen SEÖveget tart alkalmasnak arra, hogy aenei elképzeléseit megvalósítsa. Dickensnél alkalmasint megragadta a nagy angol regényíró emberbaráti mivolta. Dlckenset a „szív írójának" nevezte a múlt század irodalomtörténete. „ ... sem előtte, sem utána nem akadt író, aki annyira fenntartás nélkül szavakba tudta önteni szeretetét és gyűlöletét, örömét és bánatát, szélsőséges és gazdagon emberi világát" — írja róla Szerb Antal. Bizonyára ez kapta meg Cikkért is: zenében kifejezni a pénzéhségtől megszállott, harácsoló fösvény lelkivilágát, hogyan válik ez a kufár, kőszívű ember egyetlen éjszaka eseményeinek, vízióinak terhe alatt melegszívű, érző lélekké, aki életének szörnyű botlásait felismarve emberbaráti tettekre szánja el mfegát, hogy aztán „pehelykönnyű" szívvel, megbékélten meghalhasson. Ez a dickensi érzelmi világ tagadhatatlanul nagyon tegnapi és szentimentális, de messze áll az érzeigősségtől és a giccstől, mert érzelmességét emberi közelség és forróság izzítja ét, amely még a tárgyaknak is szinte életet tud adni, s ezzel az életteljességgel és életfölöttiséggel kijut az érzelgősség útvesztőjéből. Ebben az értelmezésben a tőkés világ torzságait érzékeny szemmel látó Dickená mondanivalójának ma is van tanulság ga és hitele. Cikker muzsikája őszintén és igen tehetségesen elsősorban ezt adja: div ckensi világban az átváltást, az erS» berréválás legendáját. Ezért van szűk' ség nyomasztó, sötét víziókra a színi padon a főhős rideg, embertelen alakja körül, lélekelemző, jellemfestő zenére a zenekarban, és új énekstílus]) követelő „beszédénekre" az énekesek száján. Cikker tehetségét dicséri, hogý amit szóban — érzelemmel telített, ám a banalitást helyenként elkerülni nem tudó szövegben — kifejezni nem tudott, azt megadja, kifejezi a lélek legapróbb rezdüléseit nyomon követő érdekes zenéjében. Nem szakít ugyairi a zenedráma janáčeki tradícióival ~ a Kátya Kabanovára gondolok g£ mégis erős és mai, modern és korszerű ez a zene; tegnapi szavak köntösében a humánumot mindenek fölá emelő művész hitét sugározza. Vannak kivételesen szép és nagyerejű részei Cikker zenéjének, mint a két el,ső kéf>et összekötő közjáték, Mister Scrooge vergődése a második kép.ben, a halott menyasszony megjele^ nése és kivált a harmadik kép monumentális befejező jelenete, amely p mai szlovák operaköltészetnek azt ô csúcsát jelenti, amelyet Suchoň az örvényével ért el. De vannak fáratít pillanatai is a muzsikának, a bevezető képekben helyenként inkább á f' íabiztos, a zenekart színesen megs/. íltatni tudó muzsiknál érezzük, mint a tehetség szárnyain röppenő zeneköitőt. A dalmű negyetlik képében, a fösvény emberré válásában hangulatos lírai motívumok váltják fel a zenedráma komor hangulatát; Cikker zenéje itt éri el a teljességet, mindazt, amit a lélekrajrra alapozott muzsik* ®bben a zsánerben megadftát Ezek az első benyomások, sejbteii felvázolva egy kivételesen nagysikerű bemutató éjszakáján; csupán a rám gyekéit hatást próbáltam lemérni és száklapok, szakemberek dolga lesz meghatározni a Mister Scrooge jelentőségét a zeneköltő életművében és a szlovák zene történetében. Ami magát az előadást illeti, nagy elismeréssel kell szólnunk a zenekarról és karmesteréről, Ladislav Hoioubekről. Ritkán hallottuk Nemzeti Színházunk zenekarát Ilyen lelkesen tolmácsolni a zeneszerző intencióit. Az érdekes, balladás hangulatot árasztó színpadképek — Zbynék Kolár tehetséges munkája — jól érzékelteti a múltszázadbeli London ködös légkörét; a Tjaflangszerű iroda és a szobakép tág lehetőséget ad a rendezőnek, a vendég Karel Jemeknek, hogy Mister Scrooge víziólt érdekesen kibontsa. A színpad gyakori fél* homálya és sötétsége csak azért nem zavar, mert teljes összhangban van a muzsikával, de nem hallgathatjuk el, hogy a szövegkönyv némely következetlenségével és lélektani buktatóival Jernek sem tudott teljesen megbirkózni. A bemutatón a főszerepet Gejza Zeienay énekelte az első képekben kissé indiszponáltan, szorított hanggal; a további képekben már töretlenül csengett érces basszusa. A másik szereposztásban Juraj Martvoň különösen alakításának árnyaltságával jó játékával lepett meg, de hangban is kifogástalan volt. Marley alakját Cikker félelmetesre rajzolta meg és Ondrej Malachovský igen tehetségesen, kitűnő hangerővel oldotta meg nehéz feladatát. Az írnokot, Bobot dr. Ján Blaho szokott színvonalán a cikken mű szellemében elevenítette meg és hasonlóan Jó volt dr. Gustáv Pápp is Bister Scrooge unokaöccse szerepeben. A többiek hol több, hol kisebb sikerrel birkóztak meg a cikkeri énekstílus nehézségeivel. összegezve: ha a Mister Scrooge nem is érte el Cikker legutolsó zenedrámájának, a Feltámadásnak színvonalát, mint rangos alkotásnak megérdemelt nagy sikere volt és újabb ünnepét Jelentette a szlovák zenének. EGRI VIKTOR Dr. Gustáv Papp (Mr. Scrooge unokaöccse) és F. Kusá (a feleség). (Foto: V. Pŕibyl — CTK) 1963. decembar 4. * 0J S&0 5 i