Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-21 / 351. szám, szombat

tetősekről az olvasókat tájékoztassák, mégpe'dig abfian a foíyóíratb'an, amely az esetről írt. Számos fontos kérdésben mutatkozó homályosság különféle zavaros opportunista és liberalista elképzelések komoly fogyatékosságokat jeleznek a társadalom-tudományok terén. E terület számos, ma is rendkívül égető kérdéséről már tárgyalt a társadalom-tudományokról tartott tavalyi országos konferencia. Eredményei azonban, sajnos, még nem befolyásolták lényegesebben az egyes munkahelyek irányzatát s nem vonta le belőlük a megfelelő következtéseket a Csehszlovák Tudományos Akadémia sem. Nyugtalanító a helyzet a bölcsészet terén is, ahol a személyi kultusz következményei különösen kedvezőtlenül nyilvánultak meg. Másrészt maga a bölcsészet is nem csekély hibákat követett el. A személyi kultusz idején ideológiai „placet-et" adott a többi tudományágnak s ezáltal nemcsak „áldozata", hanem forrása is volt a dogmatikus gondolkodásnak és a szubjektivizmusnak. Az SZKP XX. kongresszusa után egyes elvtársak kampányt indítottak a dogmatizmus ellen azzal, hogy támadták a marxizmus—leninizmus ún. „ideológiai" jellegét és harcot hirdettek „színtudományos" tisztaságáért. A tudománynak egyszerű elszakítása az ideológiától egyúttal azt a célt szolgálta, hogy az igazság önjelölt messiásait erőteljesen megkülönböztessék a hétköznapi gondokkal küzdő embereket túlkapásokkal teli gyakorlati munkájától. A párt Központi Bizottsága már 1957 júniusában élesen bírálta e lényegében revizionista irányvonalakat és hangsúlyozta a pártosság és a tudományosság egységét. Ma egyes bölcsészek e pártos bírálatot valamilyen méltánytalanságnak tartják, amelynek helyrehozása állítólag a bölcsészet további munkájának előfeltétele és helytelen nézeteiket tovább fejtegetik. így pl. Karel Kosík „A konkrétum dialektikája" könyvének egyes ismertetői — e könyv előnyeinek értékét nyilvánvalóan csökkenti szerzőjének felsőbbrendű állásfoglalása a társadalmi realitáshoz — első kötelességüknek azt tartották, hogy éppen e könyv legkétesebb értékű fejezeteinek hajbókoljanak és felelevenítsék a régi, bírált nézeteket. Népünket nem az általuk kialakított „mítosszal", hanem a marxi—4enini tanokkal igyekeznek szembeállítani. Egyes bölcsészeink a marxizmus további fejlesztését gyakran egybekapcsolják a marxizmus ún. „scientisztikus" irányzatának elvetésével s az ún. „emberbölcsészetnek", mint központi bölcsészeti tárgynak kibontakoztatását követelik. Ma senki sem tagadja az emberi kapcsolatok, az élet értelme problémáinak fontosságát, amelyekkel a bölcsészeti antropológia akar foglalkozni. E kérdések rendkívül fontosak. Ez a tárgykör azonban nem válhat és nem szabad, hogy az osztályállásokból való visszavonulásnak elméleti platformájává váljék. Nem fejezheti ki és nem szabad, hogy a bölcsészeinek társadalmunk életétől és a tudományos haladástól való elidegenedésének váljék kifejezőjévé, nem csempészheti bele elvtelenül a burzsoá bölcsészet legkülönbözőbb elemeit és védelmezheti az Ideológiák békés együttélését. Bölcsészetünk fejlesztését, elsősorban pártos jellegétől, elvhű és alapkérdésekben nem dogmatikus lenini állásfoglalásától kell függővé tenni. Ez teljes összhangban áll a tudományosság követelményével, ezt a párt nemcsak a bölcsészektől, hanem minden tudományos dolgozótól megkívánja. 53