Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-21 / 351. szám, szombat

a „túlhaladott" és „elévült" realizmus pótlására és felváltására az a művészet hivatott, amely nem tett eleget ennek a küldetésének, s amely mellőzi az érthetőséget S nemcsak erről van szó: megnyilvánulásai idegen testet képeznek a szocialista művészetben. Ebben a megvilágításban kell látni azokat a különböző mérlegeléseket is, amelyek autoratíven meghatározzák, mi lesz a jövő nagy művészete Nem tekintve a történelmi tapasztalatokat, hogy a múltban hangoztatott hasonló jóslatok eléggé nevetségessé váltak, kitűnik és látható itt az a törekvés, mintegy a jövő számlájára védelmezni azt, ami a jelenben sem állja meg a helyét. A szocialista kulturális forradalom mélyreható változásokat hozott az emberek esztetikai érzékelésében is, a kultúrát és a művészetet valóban a széles tömegek tulajdonává tette. Ezért ebben a helyzetben tarthatatlan az a nézet, hogy a mai ember nem képes felfogni és megérteni ezt, vagy amazt „a művészi" alkotást, s csak valamilyen más, illetve a jövő embere lesz képes erre. Bár a művészi alkotás megértése az idők folyamán egyre teljesebbé és sokoldalúbbá válik, nehéz megindokolni azt, miért volna már ma valamilyen átmenetileg divatos irányzatokban jártas sznobnak különös adottsága a művészet iránt fogékony „népi" nézővel szemben. A művészi alkotás kibontakoztatása, a kulturális front aktivizálása a XII. pártkongresszuson kitűzött feladatok értelmében megköveteli, hogy ezen a szakaszon következetesen érvényesüljön és megszilárduljon a párt vezető szerepe. A párt emellett szocialista alkotó értelmiségünk iránti bizalomból indul ki s érzékenyen közeledik a művészi alkotás sajátosságaihoz. A művészet pártos Irányítása lenini alapelvének idegen a kicsinyes, vagy a sematikus rendszabályozás és parancsolgatás, de ezek az elvek ugyanakkor magas fokú kommunista elvhűséget, a párt és a nép iránti felelősséget követelnek a művészektől. Az utóbbi Időben nem egy helyen olyan elképzeléseket keltenek, hogy az SZKP XX. kongresszusa utáni években túltengtek az adminisztratív beavatkozások. E híresztelések nagyrészt erősen kiszínezettek és túlzottak. Nincs most szó minden egyes esetről, de feltétlenül újból tisztázni ke-ll az elvi kérdést, amelyik gyakran elhomályosul. Konkrét esetekben ugyanis rendszerint nem veszik figyelembe azt, hogy a művészi alkotást, amennyiben hatása közvetlenül kiterjed a politikai területre, politikai kritériumok szerint is meg kell ítélni. £s itt az állandó elvi tényezők mellett bizonyos Időhöz kötött komoly politikai tényezők is hatnak, amelyek a további fejlődés folyamán megváltozhatnak s velük együtt megváltoznak a konkrét következtetések is. Úgy vélem, ezek most is teljesen kétségtelen tények s a párt gondoskodni fog arról, hogy e tényeket ne hagyják figyelmen kívül, ne éljenek vissza velük. Szükséges, hogy elsősorban a művész-szövetségek rendszeresen foglalkozzanak és törődjenek a művészi alkotással összefüggő problémákkal, melyeket e szövetségeken belül a legnagyobb felelősséggel kell megoldani. A párt azonban nem mondhat le és nem szándékszik lemondani arról a jogáról, hogy e kérdésekhez is állást foglaljon, főként akkor, ha ideológiájával összeegyeztethetetlen jelenségekre kerül sor. Egyedül a pártszerveknek van joguk meghatározni a párt irányvonala megvalósításának és nyilvános megvilágításának irányait Ez nem ellenkezik minden egyes kommunista azon fontos jogával, hogy nyíl44