Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-20 / 320. szám, szerda

SZ0M6ATH AMBRUS ÉS M ÉRY FERENC ÚTIJEGYZETE (2.) IFJÚ EMBEREK SZÖVETKEZETE A szürke, ködös, borongós, őszi reggel sejtelmes csendbe burkolja a házakat, a határt. Otnak Indu­lunk szálláshelyünkről, Lipcséből. Kár, hogy ilyen mostoha hozzánk a novemberi reggel, s bizony sok új látnivalótól, érdekességtől foszt meg a sűrű köd. Itt-ott azon­ban már fények villannak, a nap­sugarak is egyre inkább ritkítják a ködfátyoll. Örülünk, most már az út sem olyan fárasztó, megpi­hen a szem is. Két órányi autózás után a színhelyre érünk. Az al­tenburgi járás Mockzig község Szövetkezete gazdasági udvarának ,bejárata előtt állunk meg. A kapu feletti boltíven nagy betűk Jelzik ez az O J Rög (LP G Neue Scholle szövetkezet. Emberek Jönnek élibénk, kedves a fogadtatás, majd betessékelnek a szövetkezet fogadó termébe. Jől választottak Franké Günthner, az elnöke a szö­vetkezetnek. Harmincötéves, közép­tfiegas, szőke ember. Egyszerű, kere­setlen szavakkal, ám nagyon barát­sSgosan fogad. Igazi német paraszt­típus. örül, hogy megnézzük a szö­A könyvelő (balról) és az elnök vetkezetet. Bár negyvenöt óta sok helyütt dolgozott, úgy mondja, most találta meg igazi helyét. A Járási székhelyen született ugyan, ám az alakuláskor, ötvenháromban belépett á szövetkezetbe. Csoportvezető, majd agronómus lett. Közben a Járáson dolgozott, majd elvégezte a mező­gazdasági főiskolát. Diplomás agro­n<5mus. Májusban került a szövetke­zet élére. Szerény, nem szószátyár. A tagság igazán jól választott, úgy hírlik a környéken. S mivel a közös ma már három íalu összefogásával és egyesüléséből naggyá nőtt, akad elég sok gondja. A sok gond mellett öröme is van. Hát hogyne örülne az elnök, ha az idén is árpából megadta a föld a 40—50 mázsát hektáronként. Az aszály pedig az ő határukat sem ke­rülte el. A föld minősége sem mond­ható a legjobbnak. Hatvan százalé­kos (A legjobb a százszázalék, náluk eszerint számítják a minőségi osz­tályokat). Ennek ellenére a búza ls Jól fizetett, 43 mázsát hektáronként, sőt néhol elérte az 50 mázsát is. Tizenhárom kis gazdaságból — 1000 hektáros nagyüzem Tíz évvel pergeti vissza gondola­tait az elnök. Bizony sok álmatlan éjszaka, szívós munka takarja az el­múlt évtized sikereit. Mint ahogy máshol, itt sem volt könnyű a kez­det. Huszonhatan, jobbára föliinélkü­liek voltak az alapító tagok. Tizen­három kisgazdaság tulajdonosa pe­dig már korábban elhagyta a földet. Nyugatra mentek Ki tudja miért? Az újtól való félelem, vagy valami­lyen régi bűn terhelte lelküket? Ne firtassuk. Azok, akik maradtak, s ne­kivágtak az újnak, nem bánták meg. S ha nehéz, göröngyös volt is a kez­deti évek útja, lábrakaptak hamaro­san. Két tagnak volt saját földje, a többit az államtól kapták. Az eszten­dő végére már hatvanötén voltak, a föld is gyarapodott. Hatvanban már az egész falu belépett a k&zösbe. A Járás első szövetkezeti községe az Oj Rög lett. Egy évtized nem nagy idő. S mivé változtatta a szorgalom, az alaposság ezt a falut, az majdnem csodával határos. Erős, gazdag a szövetkezet. A tagság is elégedett. Igaz fölösle­ges kiadásokra sohasem költötték a közös pénzét. Egyesek ugyan szeret­tek volna „kitűnni" és többízben fel­vetették a gyűléseken: Építsünk kor­szerű, új istállókat. A Józan ész, a megfontoltság azonban győzött. De minek is kellett volna erőltetni az új épületeket, amikor a régiek is megfelelnek. Még az állattenyésztést a fejést is gépesítették. A Jószág sem „kérte számon" miért kell neki a régi falak közt lennie. Az évi tej­hozam így is eléri náluk a tehenen­kénti 3000 litert, Sőt 40 fejőstehén [az egész országban többségben fe­ketetarka fajmarhákat tartanak j évente 4000 liter tejet is ad. A re­korder az ötéves, szintén feketetarka alföldi fajta viszont évente 5000 li­terrel gyarapítja a közös áruterme­lését. Az állam sem fukarkodik A kezdő, sőt a gyengén gazdálko­dó szövetkezéteket korábban is tá­mogatta s még ma ts segíti az állam. Addig, amíg nem érték el, hogy 6 DM-át (márkát) fizethetnek a tagok­nak az egységekre, az állam pénz­beli segítséget adott nekik is. Igaz csak rövid ideig vették igénybe. Ma már 12 márkát tudnak adni a mun­kaegységekre. Ebből 1,12 márka a természetbeni. Előleg 9 DM, s havon­ta kétszer fizetnek. Aztán még más formában is ka­pott támogatást az államtól. Azt az élvet vallva, hogy az érdek közös, az állam olyan kedvezményeket biz­tosít a szövetkezeteknek, melyek mindegyike a termelés gyors fellen­dítését szolgálja. Többek között ezért nem kellett fizetniük a traktorállo­másoktől átvett gépekért sem. Per­sze, ha új gépet vásárol a közös, meg kell térítenie az ellenértékét. Idővel majd az előbb említett gépek értékét is letörlesztik. Majd, ha az ország minden szövetkezete teljesen magá­hoz tér s nem rendíti meg, nem boly­gatja meg a gazdaság menetét az esetleges nagyobb beruházás. Az Oj Rögben már annyira jól állnak, hogy most hozzáláttak új sertésistállók építéséhez. Van miből. Az egy hek­tárra eső kiadás-bevétel mérlege a szövetkezet jó gazdálkodását bizo­nyltja. A szeptember végéig kimuta­tott számítások alapján 1 hektárra eső termelési költség 1139 DM, a bevétel 1896 DM. A jövőben még nagyobb lesz a ter­melési kedv, növekszik majd az áru­termelés. 1964 Januárjától kezdve felemelik a felvásárlási árakat. Csak egy összehasonlítás. A cukorrépa fel­vásárlási ára az eddigi 6.10 DM-ről 8.— DM-re szökken. Erre azért volt szükség, mert a szövetkezetek zömé­ben az volt a panasz, hogy a techni­ka teljes felhasználása ellenére ls sok helyütt ráfizettek a répaterme­lésre. Az új árak megszüntetik ezt, és kifizetődik majd a cukorrépater­mesztés. Három párt - egy cél Ahogy így elbeszélgettünk az el­nökkel, a könyvelővel és a pártit­kárral a szövetkezet gazdasági hely­zetéről, a szó, a beszélgetés fonala átterelődött a falu életére. S mivel a községben három párt létezik, mindannyiunkat érdekelt, hogyan ér­tik meg egymást az egy szövetke­zetben dolgozó más-más elvet Valló emberek. Lindner Heine, az ugyancsak fia­tal párttitkár elmosolyodik, majd kurtán válaszol: közös a célunk, s,abban mindig egyetértünk, hogy a ffilu, a nép, az-ország érdekeit tárt-' suk szem előtt, S hogyan fest ez a gyakorlatban, milyen a szervezeti élet? A vezető párt Németország Szocialista Egységpártja. Szövetke­zeti szervezetének 54 tagja van. A má­sik két pártnak, a Németország Li­berális Demokrata Pártjának és Né­metország Demokratikus Parasztpárt­fának nincs üzemi szervezete a szö­vetkezetben, hanem falust helyi szer­vezetei vannak. S hogy a szövetke­zet érdekeit mind a három párt támogassa, a tagság is a három pártból • való — az utóbb említett pártok képviselői a szövetkezet ve­zetőségében kapnak helyet. Az el­nök például a parasztpártot képvise­li, mivel annak a tagja, a könyvelő a liberális párt képviseletében tagja a vezetőségnek. S mi történik, ha valamiben nincs meg az összhang? Felvetődött olyan kérdés is, előfordult-e, hogy a pár­tok között olykor nézeteltérés me­rült fel. Ilyen is volt, sőt lesz ls. Am a hosszas viták után legtöbb­ször közös nevezőre hozzák a dolgo­kat, s nem tűrik, hogy a pártok közötti torzsalkodás a szövetkezet gazdasági életében érezhető kárt te­gyen. Érdekessége a dolognak, és ez ts annak bizonyítéka, mily elsődle­ges náluk a szövetkezeti termelés fel­lendítése, azt, hogy a három pártból ki kerül be a szövetkezet vezetősé­gébe, elsősnrhnn az illető szaktudása dönti el. Párttitkár, mint sertésetető Érdekes a története annak is, ho­gyan került az üzemi pártszervezet párttitkára, Lindner Heine a sertéste nyésztésbe. Ki tudja hányadszor ült össze az üzemi pártbizottság, hogy megtárgyal ja, mi az oka a sertéstenyésztés gyen ge eredményeinek. Határozatot hatá rozat követett a munka megjavítására Ám telnek a napok, a hetek, a hóna pok a sertéstenyésztésben alig állt be érdemleges változás. Valamit tenni kell, de mit? Ez volt a kérdés azon az ülésen is, melyen a párttitkár be­jelentette: ,.Bízzatok meg a sertés­tenyésztő csoport vezetésével. Meg­próbálom, hátha sikerül rendet terem­teni." Ezután nem volt sok vita. A részt­vevők egytől egyig helyeselték az in­dítványt. A tagsági gyűlés is egyetér­tett a pártbizottság javaslatával. A párttitkár feleségével együtt a sertés­tenyésztésbe ment. Bár csoportvezetői minőségben állt be új munkahelyébe, éppúgy dolgozott, mint a többi társa. Nyitott szemmel járt, arra is felügyelt, megkapja-e minden jószág a rendes adagját. Nanonta többször elbeszélge­tett a etetőkkel, s mint kiváló szak­ember jobbnál jobb tanácsokkal lát­ta el őket. Ha előbbi munkahelyén, a traktoron maradt volna, tán nem ad­hatta volna ezeket a tanácsokat a sertésetetöknek? Segített ő akkor is, el-el járt hozzájuk, de neki is meg­volt a maga gondja, kötelessége. El­sődleges feladata nem az volt, ami most. No meg a vele együtt dolgo­zókat is magával ragadta. Ki maradt volna le a munkában a párttitkár je­lenlétében? Ezt a szégyent aztán nehéz lett volna elviselni. Söt a szö­vetkezetben hosszú ideig nem beszél tek másról, mint a párttitkár példa­mutató magatartásáról. „Ez aztán az igazi kommunista. Nemcsak szavak­kal, hanem tettekkel, két kezével har­col a közös ügyért, a párt határoza­tának megvalósításáért" — mondo­gatták még a harmadik faluban is az emberek. Az idén már kézzel fogható eredménye lett a jobb munkának. Ser­téshúsból 483 mázsát irányoz elő a terv, szeptember végéig 513 mázsát értékesített a szövetkezet. További magyarázatra már nincs Is szükség. A tagok zöme 30-40 éves Ritkán szorulnak segítségre. Idejé­ben elvégzik a munkát. Igaz, minden­ki becsülettel helytáll, szorgalomban sincs hiány. Általában fiatalok dol­goznak ebben a szövetkezetben. A kor­átlag 42—43 év, a tagok zöme 30— 40 év körüli. Sok a nő, a dolgozó tag­ságnak csaknem a fele. Ez a fiatal­ság élve a tudomány és a technika nagyszerű vívmányaival néhány év alatt úgyszólván csodákat tett. Persze feleslegesen sohasem pocsékolják ere fűket, minden tervszerűen, fóelőre megfontoltan, igazi német alaposság­gal, a gazdaságosságot szigorúan te­kintetbe véve dolgoznak. A szarvas­marhákra áprilistól egészen novem­berig úgyszólván semmi gondjuk. Ki­hajtják őket, s a villanypásztor nap­hosszat vigyáz a Jószágra. A földnek megadják, ami Jár neki. Átlagosan 170 kg tiszta tápanyagot juttatnak a talajba. Fizet is a föld, akár a köles. S ha van elég gabona, takarmány, a többi már a tagokon, az embereken múlik. Tőlük fiigg az is, hogy a jövőben termelési tervü­ket, melyet az ideinél jóval maga­sabb szinten állítottak össze minden­ben teljesítsék. Ebben az ifjak szö­vetkezetében bátran tűzhet ki a veze tőség nagyobb feladatot, mert bíznak önmagukban, az emberek, a tagság szorgalmában. KET TANYER LEVES i Bratislavában a szárazvámi büfében az önkiszolgáló pultról elvettem a múltkor egy tányér gulyáslevest. Ehes voltam, mohón belekanalaztam, s már az első kanál levesnél roppant valami a fogam alatt Óvatosan, hogy a mel­lettem reggelizők étvágyát el ne ve­gyem, meggyőződtem róla, hogy a szakács bizony szőröstül, bőröstül j fő­leg szőröstül j a fazékba tette a le­vesnek val.6 sertéshúst. De a papriká­val és a köménymaggal is nagyon csínján bánt az érdemes szakács, mert a „gulyásleves" elnevezést az előttem párolgó étel csak a legnagyobb jó­akarattal érdemelte ki. A felszolgálónönek is megmutattam a „corpus delictit", a kisebb igazítás­sal borotvapamacsnak is megfelelő •izőrcsomót. U Nagymegyeren a posta mellett van egy kiskocsma. Két nappal azután, hogy az imént leírt módon a bra­tislavai szakács kioktatott, miként ké­szül a „normalizált" gulyásleves, ebbe vetett a sors. „Gulyáslevesünk van" — bejelen­téssel egy fehérkötényes fiatalasszony lépett az asztalunkhoz. — Normalizált? — Normalizált! Országos normák szerint készítjük, mint mindenütt. — Mást nem lehet itt enni? — Várjanak egy jó fél órát, akkorra elkészül az ebéd. Délelőtt csak gu­lyáslevesünk van. Siettünk, hát, megadtuk magunkat sorsunknak, megrendeltük a „normali­zált" gulyásleveseket. „Tyű, az áldóját!" — gondoltam mindjárt az első kanál leves után. Ezek itt bizonyára ellenőröknek néz­nek bennünket, azért adtak ilyen jó adag levest. A környező asztaloknál 8—10 ven­A feliérbóbitás lány ügyemet „szol­gálati úton" a jőszakácsnak adta át. A konyhafőnök néhány pillanat múl­va személyesen is megjelent, mond­ván: — ja, kérem, ez nem olyan egysze­rű dolog. Nekünk normáink vannak ám! Aztán, mielőtt szóhoz juthattam vol­na, szempillantásnyi idő alatt felso­rolta, hogy a normák szerint hány deka krumpli, hány gramm hús, hány milligramm paprika, mennyi kömény­mag és más „nyersanyag" jár egy-egy adag gulyáslevesbe. Megilletődve távoztam a büféből. Gondoltam, ha egyszer törvénybe ik­tatták, hogy a gulyáslevesnek ilyen­nek kell lennie, további magyarázko­dásnak helye nincs. dég előtt már ott gőzölgött a gulyás­leves. A felszolgáló fiatalasszony, meg a levest kanalazó megyeriek be­szélgetéséből azt ls megtudtam, hogy ide többnyire törzsvendégek járnak. Mindennap úgy tíz óra körül. A gu­lyásleves kedvéért. —... és valóban normák szerint főznek? — Csak nem gondolja, hogy pótlé­kul otthonról hozok húst, meg zsírt? Nem értem a dolgot. Hogyan lehet a normák szerint így főzni? Ilyen jó­ízű ételt utoljára az édesanyám asz­talánál ettem. — Elárulom, mt az egésznek a tit­ka — mondta a fiatalasszony. — Itt a kiskocsmában is éppen úgy főzök, mintha otthon saját gyermekeimnek készíteném az ételt. Egyszerű recept. Kár, hogy Nagy­megyer jó hatvan kilométerre esik Bratislavától. Különben én ts „beirat­koznék" a megyeri kiskocsma törzs­vendégei közé. KESERŰ MIHÄLY Legények a talpukon a lévai kisiparosi Tizenkét év telt el azóta, hogy Lé­ván huszonkét asztalos kisipari szö­vetkezetet alakított. Amikor a belépé­si ívet • aláírták, jóformán még azt sem tudták, hogy milyen lesz a mun­kaprogramjuk. Ahogy teltek az évek, úgy növekedett a kis közösség, amely ma a Garammenti Altalános Kisipari Szövetkezet nevét viseli. Érdemes megemlíteni, hogy a lévai kisipari szövetkezet dolgozói a múlt­ban úgyszólván mindenkor teljesítet­ték tervfeladataikat. Kivételt csupán a múlt év jelent, amikor is a lakos­ságtól eredő bevételek tervét 100 szá­zalékra tejlesítették, míg a teljes ter­melést 99,1 százalékra. A mutatkozó hiány egyik oka, hogy rendszertele­nül kapták a nyersanyagot és termé­keik elhelyezése is nehézségbe ütkö­zött. Ezekkel a problémákkal kezdték meg az idei évet is. Az üzem vezetősége és maguk a dolgozók is naponta azon tanakodtak, hogyan teljesíthetnék a legjobban az évi tervbe foglalt feladatokat. Keres­tek, kutattak, míg végre a kerületről azzal a javaslattal jöttek, hogy vál­lalják el 1400 különleges asztal elké­szítését Anglia számára. Az üzem dol­gozóinak nagyobb része azonban ide­genkedett ettől a gondolattól. Hogyis­ne, hisz a szövetkezet fennállása óta nem volt rá példa, hogy valamit is exportra készítsenek. Hogy a „félelem" nem volt helyén­való, azt ma már minden dolgozó tudja. Munkájukra eddig még nem volt panasz. Ellenkezőleg, a külföldi megrendelők megkérték a szövetkeze­tet, hogy terven felül mintegy 300 asztalt készítsenek. Bár a szövetkezet termelési tervét csak 99,2 százalékra teljesítik, az év végéig behozzák a lemaradást. Ez a tagság véleménye. így is állították össze a negyedik negyedévi tervet. Az eredetitől eltérően 35 000 korona ér­tékű áru terven felüli termelését vál­lalták. Az akciótervben foglaltakkal — amelyet havonta kétszer értékel­nek — 85 000 koronával járulnak hoz­zá a milliárdos mozgalomhoz. Az idő nem áll meg A fejlődés megkövetelt, hogy a kis­ipari szövetkezetek is másképp dolgoz­zanak ma, mint pár évvel ezelőtt. Ezt tudják a lévaiak is. A minőségre ls na­gyobb gondot akarnak fordítani. Ezért vezetek be a teljesítményi prémium mellé a minőségi jutalmazást ls. Így a dolgozók széles rétegét anyagilag is ér­dekeltté tették a kifogástalan áru készí­tésében. Mivel kis üzemről van sző, a gyártási program többször változik. A szövetke­zet vezetősége éppen ezért úgy intézke­dett, hogy az átmeneti időszak alatt sem az üzem, sem pedig a dolgozók ne szen­vedjenek kárt. Csakis így tudják elérni, hogy az új áru sorozatgyártását kellően elő tudják készítent. Az így keletkezett időveszteséget úgy hozzák be, hogy fon­tosabb gépeknél bevezetik a kétműsza­kos Üzemeltetést. Sorozatban: exportra készülő asztalo­kat, elószobafalakat, fotelokat és heve­róket készítenek. Ennek ellenére a leg­különfélébb bútordarabok megrendelésé­re is felkészültek, s a legigényesebb íz lést is kielégítik. Bárki megrendelését elfogadják, akár festett, avagy fénye­zett bútorról van szó. A szövetkézét dolgozói ugyanis a nagykereskedéiétíi megrendelése mellett a lakosságnlk nyújtott szolgáltatásokat tekintik fő ťlfí­aduluknak. LIBUSA KORENOVÄ A FOTELHUZA­TOKAT VARRJA Az asztalosokon és kárpitosokon kívül (akikre az össztermelés 50 százaléka esik) nagy jelentőségű a virágcserép;­és demizsonüntő-részleg ls. Az elôWíl évente több mint 1 millió virágcserepat gyárt, de a keresletet így sem tudjak kellően kielégíteni. A közeljövőben sor kerül az üzemrészleg kibővítésére és a jelenlegi 14 dolgozó helyett 25 embernek nyílik majd munkalehetősége. Az emlí­tett részlegen a fazekasok megszokott korongjait azonban hiába keresné $ ember. Présgépek váltották fel őket. Az Itt dolgozók pedig — akik tervfelaifa­taikat mindenkor teljesítik — a szq£j& lista munkabrigád megtisztelő oím 1Ä sj £ ke viselői. Hiányzik az irányítás A kisipari szövetkezetek önállő üze­meknek számítanak, amelyek olyan mes­terséget űzhetnek, amilyen nekik a leg­jobban megfelel. S éppen ez a ba]. Ez vonatkozik a lévaiakra is. Amint Danis József, a szövetkezét elnöke is mondotta, a terv teljesítését ügy igyekeznek meg­oldani, hogy újabb részlegeket létesíte­nek, illetve a nem jövedelmezőket fel­számolják. A kisipari szövetkezet össztermelés és a lakosságnak nyújtott szolgáltatások szerinti értékelése nem egy esetben a munka rovására megy. A lakosságnak nyújtott szolgáltatások évről évre nö­vekszenek, ami helyes, a hiba azonban ott van, hogy az irányszámok meghatá­rozásakor a helyi adottságokat nem ve­szik figyelembe. így történik meg aztán, hogy lemaradnak a terv teljesítésében s hogy azt behozzák, újabb részleget lé­tesítenek, hogy megvédjék a szövetkezet jó hírnevét. Az Ilyen „villámmegoldások" helytelenek. A lévai Garammenti Altalános Kisipari Szövetkezet újabb probléma előtt áll. Január elsejével átveszik a „Lesk" Ék­szerész Kisipari Szövetkezetet. Új üzem­részlegről lévén szó, a vezetőségnek ez az előkészület sok idejét elrabolja. Mindezt betetőzi az a tény, hogy nem­sokára beköszönt a tél és a szárítót (amely a központi fűtéssel lesz össze­kötve), annak ellenére, hogy két éve épül, még mindig nem adták át rendel­tetésének. Pedig az asztalosoknak Igen nagy szükségük volna rá. Megérthetnék, ezt végre a nvitrai szerelőüzem dolgozói is, akik napról napra halogatják a be­kapcsolás dátumát. Német János Ü| S2Ó 4 * 1983, november

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents