Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-02 / 302. szám, szombat

Mit döntött el a bécsi döntés ? IQ^Q november 3-án a magyar • minisztertanács Imrédy Béla elnökletével rendkívüli ülést tartott. Ünnepélyesen fogadták a Bécsből visszatérő Kányát és Telekit, akik Hitler és Mussolini „ajándékát" hozták magukkal: a Horthy-rendszernek odaítélt 10 390 km

2 szlovákiai és 1537 km

2 kárpátaljai területet. Imrédy az ülésen kiemelte, hogy „előnyösebb döntést más kormány sem ért volna el", mert a döntőbírósági megoldás elfogadása, melytől „oly sokat vártak a csehek és szlovákok is" végeredményben a magyar diplomácia ügyességét tanúsltja. Kánya kárörvendve tette hozzá, hogy a döntés aláírásához Ribbentrop be sem hívta Tisot és Volosint, hogy Ciano „fenomenálisan" viselkedett s Anglia és Franciaország egyenesen követelték, hogy Német- és Olaszország nélkülük hozza meg a döntést. Imrédy kormánya azért hangoztatta bécsi érdemeit, mert a magyar uralkodóosztályok nem elégedtek meg a döntéssel. A honvédség még meg sem szállta a „megítélt" területet, Horthy még meg sem Jelent fehér lován Komáromban és Kassán, máris megszólaltak a revizionisták. Kijelentették, hogy az új határ kettészeli az összetartozó „tájegységet" és nem erősíti az államhatárok biztonságát: Persze igaz volt, hogy az új határ elvágta a Csehszlovák Köztársaság szerves részét képező területeit azok gazdasági hátországától és központjaitól, de a magyar revizionisták nem erre gondoltak. Számukra az új helyzet további revíziós igények kiindulópontját Jelentette. A bécsi döntés tehát még a Horthyrendszer Csehszlovákia elleni revíziós követeléseit sem-elégítette kl. Ugyanakkor határt szabott további területi igények érvényesítésének, miután a szlovák autonóm, majd „önálló" kormány nem magyar, hanem német segítséggel Jött létre, s ez a szlovák kormány Hitler szolgálatába állott és nem a Horthy-fasizmus felé hajlott. Ä megszállt terület lakossága lát** ta az elvonuló, motorizált, korszerű fegyverekkel, tankokkal, nehéz tüzérséggel felszerelt csehszlovák csapatokat. Fogadta a septiben mozgósított magyar honvédséget, a deresedő rezervistákat kopott egyenruhában, az első világháborúból megmaradt elavult puskákkal, rekvirált parasztszekerek bakjára erősített öreg gépfegyverekkel felszerelve, kerékpárokon „motorizált" egységeikkel s császári és királyi kitüntetésekkel feleaggatott díszegyenruhákban páváskodó tisztjeikkel. Igen sok magyar dolgozó ember jóhiszeműen ."ogadta őket a diadalkapuk alatt, az ünnepi szónokoknak, fehérruhás, virágot hintő leánykáknak, pattogó indulók ritmusának tapsolva. A csűrök szalmáján pihenő, levessel és kenyérrel megvendégelt öreg honvédek nagyrésze is azt hitte, hogy eljött felszabadítani a „rabságban sinylő" testvéreket. Persze, voltak előrelátó, józanul gondolkodó emberek is, akik sejtették, hogy a cigányzenés, borgőzös dínomdánomután a köztársasági élettől erősen eltérő, nehéz sors vár reájuk. Nem egy színmagyar község olyan ellenszenvet tanúsított a bevonulás alkalmával, hogy a szálláscsinálók csak erőszakkal tudtak gondoskodni a honvédcsapatok elhelyezéséről. A „felszabadulás" ünnepi hanguiata hamar szertefoszlott. A megszállás előtti számtalan ígéretből semmi sem lett. A Horthy-rendszer nem is tett kísérletet a megszállott terület lakosságának megnyerésére. Az anyaországbeli „felszabadítók" éhes sáskahad módjára fosztották ki e területet. Egy belügyminiszteri jelentés szerint a magyar katonatisztek megrohamozták az üzleteket, s „nem lehetett a fejüket látni, mert annyi csomagot vittek magukkal, főleg cipőt". Az Imrédy-kormány Intézkedései támogatták az „anyások" vállalkozásait és üzleteit; a pénz értékének leszállítása, az adóterhek növelése, a rohamosan emelkedő árak, a megszállt területre hátrányos gazdaságpolitika és a Horthy fasizmus szociális és közigazgatási rendszere hamarosan kiábrándították a lakosság majd minden rétegét. A bécsi döntés következményei tehát a megszállt terület magyar lakosságának többsége számára csak keserű kiábrándulást okoztak. De mSg azok is, akik Ideig-óráig élvezték a hatalom gyakorlásában való részvétel előnyeit, rádöbbenhettek arra, hogy a Horthy-rendszernek nincs szüksége a .felvidéki szellemre" és annak politikai képviselőit, az Egyesült Magyar Párt vezetőit ls, csak eszköznek használták fel az anyaország érdekei védelmére. Az EMP még 1938 sorsdöntő nyarán és őszén sem tudta az egész csehszlovákiai magyar kisebbséget politikai befolyása alá vonni. Azokat a tömegeket, amelyekkel rendelkezett, nem tudta úgy vezetni és felhasználni, mipt azt a szudétanémet Henlein-párt csinálta. Ennek az oka az volt, hogy az EMP-nek grófok, földbirtokosok voltak a vezetői, gazdag polgárok, volt megyei urak a helyi és vidéki képviselői, és volt katonatisztek a terroristái: tehát olyan elemek, akik a köztársaságban a „közös kisebbségi sorsból" kifejlett demokratikus közeledés és nacionalista egység alapján sem nyerhették el a dolgozók teljes bizalmát, mert a nincstelen tömegekkel szemben, az urak részéről a „magyar Jövő" a vagyonbiztonsággal volt egybekötve. Miért maradt grőf Esterházy és gróf Csáky szlovákiai „őrhelyén?" Mert Szlovákiában maradtak a birtokaik. (Persze, Esterházy érdemei elismeréséül és a biztonság kedvéért a megszállt területen, Bars megyében is kapott vagy 400 holdat.) Azok viszont, akiknek birtokaik, illetve lakhelyük a megszállt területre esett — például Jaross Andor, akinek Komáromcsehi határában volt 700 holdja — fenntartották a pártot, hogy a megszállt területnek az anyaországba való beleolvasztását biztosítsák és elősegítsék. Az EMP a megszállás utáni hónapokban ilyen formán egyeduralmat élvezet. Hatalmát nemcsak a szlovákok üldözésére, hanem azon magyarok magatartásának megtorlására is felhasználta, akik a köztársáságban nem támogatták az EMP revizionista aknamunkáját, vagy a csehszlovák pártok tagjai voltak. De az EMP urai sem garázdálkodhattak sokáig. A Horthyrendszer kormánypártja működési körébe vonta a megszállt területeket és 1940 tavaszán felszámolta a „felszabadított" magyar burzsoázia „kizárólagos és egyedüli" politikai szervezetét, az EMP-t. A bécsi döntés következményeiben e téren is érzékeny csalódást okozott. A

megszállás napjaiban persze ^nki sem törődött azzal, mit gondol és mit érez a magyar megszálló hatalom alá került kb. 300 000 főt kitevő szlovákság? Legfeljebb vállvonogatő megjegyzések hangzottak el helyenként, hogy hát annak idején a magyarok kisebbségi sorsra jutása Csehszlovákiában ,sem volt fájdalommentes. De míg 1918-ban a magyar kisebbség a köztársaságban a Horthyellenforradalmi rendszerrel össze nem hasonlítható burzsoá-demokratikus politikai és társadalmi élet, valamint fejlettebb gazdasági viszonyok részeseivé váltak, a bécsi döntés a megszállt terület szlovákságát olyan idegen uralom alá juttatta, mely a húsz év alatt megszokott és beidegződött életformával és gazdasági rendszerrel éles ellentétben állott. Ehhez hozzájárult a Horthy-rendszer elfogadhatatlan nemzetiségi politikája, mely a helyi szervek leplezetlen, vak és durva magyarosító, minden szlovák nemzetiségi érzést kiirtó gyakorlatában még fokozódott. Hozzájárult továbbá a rövidlátó, minden társadalmi fejlődést gátló, félfeudális, fennhéjázó, az arisztokratikus életformát majmoló s a dolgozó nép nyomorát lekicsinylő közhangulat és társadalmi légkör, melyben a kormánypropaganda által szítot antikommunizmus, szovjetgyülölet, antiszemitizmus és fajvédelem is termékeny talajra talált. Nem csoda, hogy Ilyen körülmények között a „szentistváni állameszmének" nem volt vonzereje, és a megszállt terület szlovák lakossága ls a nacionalizmus fegyverével védekezett. A Hitler elhatározásából keletkezett szlovák állam fasiszta ural a viszonosság, a „fogátfogért" eiv alapján, a magyarosító politikára magyar gyűlölettel válaszoltak s arra ösztönözték a megszállt terület szlovákságát, hogy a hitleri ígéretekben bízva és a Tiso-kormány segítségére támaszkodva, szlovák nemzeti öntudatát erősítve, szálljon szembe a Hirthy-rendszer magyarosító törekvéseivel. Ugyanakkor a viszonosság elve alapján a Szlovákiában maradt magyarságnak ls fizetnie kellett a kölcsönös soviniszta gyűlölködésért. A nevető harmadik természetesen Hitler volt, aki a harmadik birodalom kocsijába fogott magyar és szlovák fasiszták gyeplőjét úgy rángata, ahogy a német érdekek megkívánták. A bécsi döntés tehát végeredményben csak Hitler javára döntött. A megszállt terület dolgozó tömegeit a magyar és jzlovák nacionalizmus csak addig téríthette el a helyes Iránytól, amíg a megszállt területen működő kommunisták elszigetelten dolgoztak, s amíg bele nem kapcsolódtak f> Kommunisták Magyarországi Pártiának központilag irányított működésébe. A döntő fordulatra, a nem- • zetl felszabadító és antifasiszta küzdelem egvségének kiépítésére csak akkor kerülhetett sor, amikor a nemzetközi helyzet változása, a keleti fronton meginduló hatalmas szovjet ellentámadás, Csehszlovákia emigráns kormányának nemzetközi diplomáciai elismerése megmutatta a háború utáni viszonyok alakulásának iránvát. A magyarországi polgári, antifasiszta csoportok viszont csak az 1944. évi közvetlen német megszállás után értek el ahhoz a felismeréshez, hogy csak a komnmnistákknl szövetkezve alakulhat ki az antifasiszta nemzeti felszabadító mozgalom, mely Magyarországot Is a demokratikus fejlődés útjára térítheti. M

ost ébredtek rá az emberek arra, milyen igazuk volt a kommunistáknak, akiknek szavait 1938-ban oly sokan félreértették vagy hallani sem akarták. A tornóci nagygyűlés résztvevői visszaemlékeztek Major István szavaira: „A soviniszta uszítás tobzódása idején különösen fontos hangsúlyozni a népi összefogás magasztos gondolatát... Magyarország fasiszta urai nyomorba kényszerítették magyar testvéreinket és most... szövetkezve a hitlerista piunkásgyilkosokkal... bennünket dél-szlovákiai magyarokat is a fasizmus jármába fognak." Figyelmeztetett a „Magyar Nap" 1938 októberében: „Jaross és Eszterházy nemzetvesztő politikájáról lehullott az álarc ... A magyarság mindig a haladás és szabadság zászlóvivője volt. Nem gy.-lázhatja meg Rákóczi, Petőfi és Kossuth dicső szellemét. Nem vállalhatja a világreakció zsoldosának szégyenteljes szerepét." Levonta a helyes következtetéseket a KMP illegális Központi Bizottsága is. A magyar antifasiszta népfront programjának tervezetében ismételten hangsúlyozta, hogy nem Ismeri el a bécsi döntést és összefogni kívánja mindazokat, akik „nemzetiségi és faji elnyomás alatt szenvednek". Amikor tehát a megszállt terület kommunistái nemzetiségre való tekintet nélkül a KMP programjáért harcoltak, végeredményben olyan Magyarországot kívántak, mely nem Ismeri el a bécsi döntés következményeit, s ezzel közvetve a Csehszlovák Köztársaság felújításáért, egy olyan köztársasági rendszerért harcoltak, mely a proletár nemzetköziség elvének alapján biztosítja Csehszlovákia és Magyarország dolgozó népének tartós testvéri együttélését. 1942 tavaszán a KMP újraszervezett Központi Bizottsága új politikai irányvonalat adott ki. Elítélte a nemzetiségi elnyomást, hangsúlyozva, hogy nem lehet szabad az az ország, amelyben a dolgozókat és a nemzeti kisebbségeket elnyomják. A Volgográd! csata után a megszállt területen működő kommunisták szorosabb kapcsolatba kerültek a Szlovákiában egyre erősbödő SZLKP szervezeteivel s az 1944 őszén meginduló antifasiszta és partizánmozgalmat uár a Szlovák Nemzeti Felkelés is közvetlenül és hatékonyan befolyásolta. A megszállt területen a szlovák és magyar dolgozók egy része a felkelésben a fasiszta uralom végét és Csehszlovákia felújítását látta. Persze, a KMP moszkvai és a SZLKP Banská Bystrica-i vezetősége ellenállásra szólította fel az egész magyar népet. A nyilas rémuralom, a szovjet hadsereg közeledtével végét Járta. A megszállt terület öntudatos dolgozói Csehsilovákía felújítását várták, az itt élő kommunisták az SZLKP soraiba Jelentkeztek. A magyar antifasiszta erők a Debrecenben újjászervezett KMP vezetésével s a Magyar Függetlenségi Frontba tömörülve megindították a küádeimet a népi demokratikus Magyarországért, mely szakított a revizionista politikával s megteremtette a csehszlovák és magyar dolgozók testvéri és elvtársi együttműködésének előfeltételeit. U a a bécsi döntésnek volt egy n viszonylagosan jó oldala — ismert, hogy minden rosszban van valami jó is — úgy azt abban látjuk, hogy következményei felnyitották a megtévesztett emberek szemét. A fasizmus rabságában a dolgozók megtanulták becsülni az emberi szabadságjogokat, gyűlölni az osztály- és nemzeti elnyomást s a proletariátus élcsapatának vezetésével felvették a harcot az új és jobb életért. A fasizmus uralmának keserves tapasztalatalt leszűrve, a szocializmus építésének során DélSzlovákia lakossága ls eljutott ahhoz a felismeréshez, hogy a szocialista haladásért küzdő szomszédos országok közös erőfeszítéseinek legnagyobb akadálya a nemzeti sovinizmus, melyet azért nehéz leküzdeni, mert gyökerei mélyen belenyúlnak a nacionalista ellentétektől elmérgesedett történelmi múltba, s mert a történelmi múlt emlékei a mai generációban is még élnek. Huszonöt év távlatából nézve az eseményeket, könnyebben értik meg őket azok Is, akik átélték a fasizmus évelt és még maradéktalanul nem küzdötték le önmagukban a múlt örökségét. Vonatkozik ez szlovákokra és magyarokra egyaránt, mert mindenféle sovinizmus ellen küzdeni kell, miután ellentétes nemzeti sovinizmusok csakis egymás elleni gyűlölködésben léteznek, s azok káros következményeit csak a szociallsta nemzetköziség alapján állva lehet megszüntetni. Végeredményben tehát a bécsi * döntés következményei is megmutatták, hogy a nemzetiségi kérdést a nacionalista burzsoázia megoldani nem tudja. E problémákat csak a békés szocialista építés keretében lehet maradéktalanul megoldani, amint azt a CSKP következetes marxista-leninista nemzetiségi politikája és annak eredményei bizonyítják. Dr. VIETOR MÄRTON Emberek lároyok—fűrgyok emberek avagy RIPORT A TAPISSERIERÖL Tulajdonképpen České Budöjovicén kezdődött, ahol egyik délelőtt Jiŕí Tichý festőművész és textiltervező lakásába s egyben műtermébe látogattam, ö a szerzője az egyik legfigyelemreméltóbb gobelinnek, amely nálunk valaha is készült. Ezenfelül e gobelin korunk legnagyobb politikai témáját ábrázolja: az emberiség háború elleni harcát. — A gobelin ne legyen szövött festmény — mondja Jifí Tichý s eszembe Jut mindaz, amit e

x témáról beszéltünk. — Nem szeretem azokat a gobelineket, amelyek csupán valamilyen jlndftchüv Hradec, a híres gobelinek hazája (A vár rotundája és a Vajgár, tó], olajfestmény motívumának mechanikus átvételét jelentik. Természetesen vannak olyan festőművészek, akik kifejezési formájukkal közelállnak a gobelinhez. Mondok egy jellegzetes példát: Fulla. De ő inkább kivétel a szabály alól. — A gobelin valamilyen általános témát kíván, amely kifejezhető epikusán és lírikusán, a gobelin beszélhet, metafórákat tartalmazhat... A gobelin a maga módján képzőművészeti eposz, vagy regény. — Ez annyit jelent, hogy megítéléséhez több időre van szükség, mint egy csendélet vagy egy tájkép értékeléséhez ... De mihelyt beszélgetésünkben ehhez a ponthoz Jutunk, mindjárt megoldást kell találnunk a gobelin mai funkciójára is. Hová tegyük? Hogy e kérdést egy példával szemléltessük, elmentünk a hlubokái kastélyba ahol a. főterem homlokzati falán Tichý Az élet és a nniai rúzsa -:. gobelinje függ. A katalógus szerint nagysága 520x560 cm, tehát monumentális alkotás, amelyet bizonyos távolságból kell szemlélni. Leírni nehéz feladat. Könnyen megeshetne, hogy az ember nevetséges közhelyeket mondana róla. Tichý gobelinjének fő motívuma a rózsák, amelyek a gobelin egyik részében az atomrobbantás jelképel, a másik részében vörös rózsák nyílnak boldog gyermekek körében. E két pólus között játszódik le a gobelin cselekménye, teli koncentrált költészettel, amelyben a színek és a fantázia művészi rövidítések ragadják meg a nézőt. Figyelmesen nézem a színes felületet s Tichý mintha megérezné gondolataimat. — Nem szívesen magyarázom gobelinemet. Talán leírást kellett volna mellékelnem hozzá, de ezzel tulajdonképpen megtagadnám. Eleve arra késztetném az embereket, hogy racionális álláspontot foglaljanak el a művészethez, arra kényszeríteném őket, hogy ne az alkotás lényegére gondoljanak, ne adják át magukat az érzelmi hatásnak, hanem azon törjék a fejüket, mit jelent az egyik vagy a másik részlet. Engem azonban általában érdekelne a gobelinek sorsa a mai időkben. Hol a helyük ma a feudalizmus fénykora e Jellegzetes műveinek? Jifi Tichý tanácsára Jindrichűv Hradecbe indultam el a központi iparművészeti gobelin műhelybe. Ennek az intézménynek művészeti igazgatója josef Müller, a Kybal féle iskola egykori növendéke. Nemrégen tért vissza a mindenkori gobelinkészítők Mekkkájából, a franciaországi Aubissonból, ahol e technika egyik legnagyobb mestere Jean Lurgat dolgozik. Josef Müller bízik benne, hogy elkövetkezik a gobelin reneszánsza. Akor pedig a gobelinek megtalálják helyüket számos olyan helyiségben is, ahová naponta járunk; a kávéházakban és éttermekben, a nagyobb üzletekben, könyvtárakban, kultúrházakban, mindenütt, ahol még üresség tátong, vagy pedig -C9ak hevenyészett díszítés látható. Egyelőre azonban műépítészeink csak igen kevéssé veszik figyelembe, hogy egyike vagyunk a világ ama néhány országának, ahol a gobelinnek hagyományai vannak, ahol mindmáig készítik. A szocialista országok között talán a lengyelek kivételével az egyedüliek vagyunk, akik nemrégen kísér^ leteket kezdtünk az Iparművészeti Iskolákban. Műhelyeink úgyszólván már ebben a pillanatban megkétszerezhet tik termelésüket, ha elegendő megrendelést kapnak. Egyelőre nincs elég megrendelés s így a kitanult gobelinkészítők restaurálással és más munkákkal foglalkoznak, amelyeknél nem használhatják ki teljesen képességüket. Ennek oka talán az is, hogy a beruházók pyakran nem is tudják, hogy más, ugyanolyan költséges díszítés helyett gobelint rendelhetnének meg. Végül megkérdezem, készülnek-e kisebb, egyszerűbb mintájú gobelinek is a lakások részére? Josef Müller mindjárt meg ls mutatja az első kisér-i leteket, a kisebb gobelinek néhány ál-, latmotívum mellett bájos gyermekrajz zokat ls ábrázolnak. Ezek egyelőre csak kísérletek arra, hogyan lehetne a gobelint felhasználni a lakások díszítésére. De így ls érdemes volna megkezdeni a gobelinek legalább kísérleti árusítását. S mivel a monumentális alkotások-: tói eljutottunk a lakásokhoz, megálltam Hlinskóban is az ottani, egyik legnagyobb hazai sző-, nyeggyárban, a Plysanban. A Plysan gyár sajátos szőnyegeiről, az úgynevezett Bagdad-szőnyegekről híres, amelyek a régi keleti minták utánzatai és ezek a szőnyegek úgy illenek a modern lakásba, mint kutyára a nyereg. Ezért folyik már hosszabb ideje vita arról: hogyan szüntessék meg ennek az elavult fajtának gyártását. Elkészültek ugyan az új minták, amelyeket a régi technikával lehetne gyártani, Indonézia megrendelésére készült mo* dern gobelin (Barsi Imre felvételei); s emellett egyszerű színezésük folytán ízlésesek is volnának. Mint mindig, most is felmerült a kérdés: mit szólnak ehhez a belkeresekedelem kép^ viselői? öten vannak a textiltervezők. Egy helyiségben szorongnak. Reggel hattól délután kettőig dolgoznak. Tanulmányi szabad idejük igen kevés, hébe-i korba vesznek részt egy-egy előadáson Prágában. Eredményeik meglepően jók. A vállalat igazgatója éppen lezárja dolgozószobáját, siet. Csak a folyosón beszélgetünk. — Űj mintákat kiállítani Prágában vagy Brnóban? Vajon miért? Ki adna erre pénzt? Kapacitásunk így is ki van merítve, s az emberek érdeklődése csak nehézségeket okozna nekünk. Az igazgató igen rokonszenves volt, aránylag fiatal, szakmailag képzett... Egyáltalán nem tehet róla, hogy véleményem alaposan különbözött az övétől. Talán azért, mert nekem az emberek érdeklődése — habár az én kapacitásom is ki van merítve — nem okoz olyan nagy nehézségeket. A. K, 1963. november 2. * ŰJ SZŐ 5