Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-06 / 276. szám, vasárnap

IFÓRUMA Michal Štemr: Ah azába vezető út kapuja Irány: Dukla! Kroszno lengyel városka mögött ko­pár domb tetejéről ódon várrom te­kint a lejtőn szétszórt magányos há­zakra, Odrzykon falura. A Kárpátok­nak ezt a dombját Podzamczenek ne­vezik. A dombtetőn épült várból mind­össze néhány faltöredék maradt meg. A várrom bástyájából jó darabon át lehet tekinteni a környéket. A cseh­szlovák hadtest ide helyezte megfi­gyelőállomását. 1944. október 8-ának reggelén hat óra és negyven perckor megkezdőd­tek a nehéztüzérség és a légierők duklai bevetésének előkészületei. Ez a nap és ez az óra kitörölhetetlenül bevésődött a hadtest minden katoná­jának emlékezetébe. Az ágyúzás több mint két óra hosszat tartott. Ilyen erős ágyúdörgést eddig csak egyet­len egyszer hallottak, mégpedig 1943 novemberében a kijevi támadás előtt. Mint akkor a Dnyepernél, most itt a Duklánál a fergeteges szovjet ágyú­tüzben a Halál és a Romlás ülte torát Hitler katonái között. A szovjet gyalogság tankfedezettel reggel 9 órakor lendült támadásba és áttörte a németek legerősebb védel­mi vonalát. Csak Kroszno városa ma­radt a hitleristák kezén. A szovjet kato­nák — közelharcban férfi férfi ellen — lépésről lépésre megkezdték az utcák és a házak tisztogatását. A csehszlovák hadtest egységei a szovjet páncélosok és a lovasgárda egységeivel a szovjet támadó arcvo­nal tartalékában maradtak. A dom­bon a sziklák, a fák és a romfalak fedezékéből Odrzykon falu lakosai a katonákkal együtt figyelték a harcot, amely a megfigyelőtoronytól egészen a városig dühöngött. Egy hosszú ha­jú galambősz öreg paraszt, hogy job­ban lásson, felkapaszkodott egy fára. A város felől erőteljes robbanások hallatszottak és tisztán kl lehetett venni a gépfegyverek ropogását. A kék égboltozatra vérvörös pír kú­szott — lent a várost birtokába vette a vörös kakas. Az aggastyán resz­kető kézzel mutatott a lángba bo­rult városra. „A várúr valaha föld alatti folyo­sót ásatott, hogy ezen keresztül a városból lányokat hurcoljon a várba. Amikor ezt a féltékeny úrnő megtud­ta, betemettette a folyosót. Most bi­zony jó szolgálatot tenne. A lányom meg az unokáim a városban vannak. Maguk meg ezen az úton hátba tá­madhatnák a németeket — nagy se­gítség lenne ez ott lenn a szovjet katonáknak." Kroszno felől újabb és újabb rob­banások hallatszottak. Az ágyúk, az aknavetők és a bombák füstje vörös­fekete ködbe burkolta az égő várost. A szovjet katonák ezrei ott lenn a mi szabadságunkért éppen olyan becsü­lettel és önfeláldozással állták a sa­rat, mint amikor a saját szülőföldjük városaiért és falvaiért harcoltak. A szovjet haza már felszabadult. Az ő szüleik, asszonyuk, gyermekeik dolgoznak, a nehéz küzdelmek után millió sebből vérző szovjet földet élesztik. A szovjet katonák a duklai hegyek ostromára indultak, hogy sza­baddá tegyék az utat, amely hazánk­ba vezet. Ezer és ezer szovjet férfi indult harcba, férfiak, akik otthonuk után vágyódnak és békében akarnak élni és dolgozni. Andrej Čík tiszt emlékezik... Mihálynak hívták. Cigány volt. Bar­na arcából szokatlanul kék szem né­zett a világba. Még 18 éves sem volt. Hátizsákja és géppisztolya mellett a hegedűje ls ott lógott a hátán. A fiúk elnevezték „karmesternek". Egyszer elmesélte, hogyan szökött meg ott­honról a németek elől. „Az SS-ek az összes falunkbeli ci­gányt marhavagonokban hurcolták el" — mondta. „Egész nap az útszéli árokban lapultam. Láttam, ahogy az országúton vonszolták őket, ahogy az asszonyokat puskatussal taszigálták és megrugdosták a gyerekeket. Egé­szen sötétedésig az árokban marad­tam megbújva, aztán éjjel uzsgyi ne­ki, egyenesen a határnak." Egységünkben hamarosan az első lövészek közé számított, akár puská­Eltüntetik a háború nyomait (ČTK) — Kelet-Szlovákiában, a Dukla­szoros közelében az erdészeti gazdaság dolgozói e napokban megvizsgálják az erdőket, s előkészületeket tesznek ar­ra, hogv a legközelebbi napokban eltá­volítsák a második világháború marad­ványait azokon a helyeken, amelyek ed­dig el voltak zárva a közönség elől. A legveszélyesebb helyek főként a Ha­lál-völgye. valamint Komárnlk pod Duk­lou kö'nyéke, ahol a legnagyobb har­cok diiltak. A Sővár-völgy végén még több mint egy hektárnyi aknamező van. A MedvedM, Kapišov.l és Havranec kö­zötti völgyben a harcok következtében az erdők 25-30 százaléka nagyon meg­rongálódott. ról, akár géppisztolyról volt szó. Kü­lönösen jól tudott gránátot vetni. Egyike volt brigádunk legjobbjainak. Esténként hegedűjével gyakran ki­ment a sátor elé és az éjszaka csend­jében hangszerének húrjain mélabús dallamok keltek szárnyra. Nagyon szép cigánydalokat tudott játszani. Az 534. magassági ponton szintén velünk volt. Állásainkat kitartóan zá­porozták a német géppuskák, úgy­hogy ki se tudtunk bújni sáncaink mögül. Már nem jutott idő arra, hogy segítséget kérjünk a nehéztüzérség­től. összehívtam az őrsök parancs­nokait. „Ki rohamozza meg velem a gép­fegyvereket?" Elsőnek Mihály cigány jelentkezett. Aztán felfelé kapaszkodtunk a hegyoldalban, a kóta csúcsa felé. Ru­galmasan kúszott mellettem a magas fűben. Így jutottunk el egészen a német állásokig. Aztán sokáig feküd­tünk mozdulatlanul. Halk vezénysza­vamra mindnyájan felugrottunk. A né­metek nemsokára észrevettek ben­nünket és tüzet nyitottak ránk. Futás közben hallottam, hogy valaki fel­nyögött mellettem. Mihály volt, vérző kezét emelte a magasba. Hihetetlen­nek tűnik, de úgy volt, hogy amikor a golyózáporban futva rohamoztunk a német gépfegyverállások ellen, egyszerre csak eszembe öltött, mily gyakran kísérte meneteléseinket Mi­hály hegedűszóval s hogy most már talán soha többé nem játszhat. Már nem voltunk messze a gép­fegyverektől. Mihály vérző kezével fáradhatatlanul szaladt mellettem s mikor odaértünk ép kezében felvil­lant a bajonett és egy német gép­fegyveres hangtalanul zuhant a fűbe. Az 534. k'óta ismét a miénk volt. Az utolsó csata A németek — kihasználva az er­dőség természetadta fedezékét — lé­pésről lépésre hátrálnak a Duklától. Csak néhány kilométerrel odébb har­col a csehszlovák hadtest előhada szemtől szemben a Hitler-katonák­kal egy szlovák falucskáért. Nižný Ko­márnikért. A falu házacskái a völgy­ben fekszenek, annak az erdős, ma­gas dombnak az aljában, amelyről az ellenség ágyúi és gépfegyverei uralják az egész környéket. Gyilkos tűzharcban indulnak a katonák ro­hamra a német gépfegyverállások ellen. Az erdős dombhátakon kapasz­kodnak felfelé s a domboldal bokrai között kúszva űzik ki a hitleristákat lyukaikból. A csehszlovákok és a 38. szovjet hadtest katonái csak október végén, három hétig tartó nehéz küz­delmek árán mondhatták magukénak a Dukla-szorost. A legyőzött náci ka­tonák azonban a szoros bejáratát még mindig igyekeztek tartani, minden magaslatot erődítménnyé alakítottak át, úgyszólván minden méteren aknát helyeztek el s állásainkat gyakran még éjszaka is megtámadták. Csupán egyetlenegy nap alatt 1400 gránátot és aknát vetettek a csehszlovák ka­tonák állásaiba. Itt használták elő­ször a foszforos gránátokat. A föl­det azonban az őszi esőzések alapo­san átitatták vizzel s így az új német fegyver csődöt mondott, a foszforos gránátok nem robbantak. A néme­tek minden igyekezete, hogy a Kár­pátokat megtartsák maguknak, telje­sen meddő maradt. A csehszlovák egységek és a szovjet ezredek mé­terről méterre vágták át magukat a szoroson az Ondava folyó völgyébe. Minél mélyebben hatoltak be az ellenség védelmi vonalába, a néme­tek annál szívósabban védekeztek. Hitler főparancsnoksága az európai frontokról szüntelenül küldte a Duk­lához az újabb és újabb erősítése­ket. Végül egy egész hegyivadász had­osztályt is harcba vetett, amelyet nagy gyorsasággal egészen Norvégiá­ból helyezett át. Hitler hadparancsot intézett a német katonákhoz, akik ezt a reménytelen küzdelmet vívták: „Ich befehle den 254. deutschen Di­visiorí: Durchhalten am Dukla-pass!" „Durchhalten — Todesurteil! A ki­tartás — halál!" Így inti a német katonákat egy szovjet röpirat. „Tu­lajdonképpen miért harcoltok még? Emlékezzetek Kamenec-Podolskra, ahol divíziótok zöme megsemmisült. Emlékezzetek a csatákra, amelyek Brodnál és Szánoktól délre dúltak. E helyeken ezer és ezer német ka­tona hagyta ott a fogát, ezer és ezer német katona vált nyomorékká. Pa­rancsnokaitok ellentámadásba haj­szolnak benneteket és teljesíthetetlen parancsokat adnak. Emlékezzetek ok­tóber 12-ére, amikor Dietz szakasz­vezető és őrmester parancsot kapott, hogy szakaszával vegye be a jól meg­erősített duklai magaslatot. Az egész szakasz, 25 fő, mind egy szálig el­esett. A Kárpátokban mindnyájan el­pusztultok, ha engedelmeskedtek Hit­ler parancsainaki" De Hitler katonái csodálatosképpen még mindig jobban rettegték parancs­nokaikat, mint az esetleges fogságot. A Svidník városától nem messze eső Hunkovce falu előtti névtelen magas­latért folyó csatában esett el Her­bert Zugsführer. Megtalált noteszé­ben ez olvasható: „1944. november 18. Inkább főbe lövöm magam, semmint a bolsevikok fogságába kerüljek. Hosszú idő után ismét benéztem a tükörbe. Alig isme­rek magamra: a szemem annyira be­esett, hogy már ki sem látszik, az egész arcom csontig lesoványosodott és csupa borosta. Ha így látna a fe­leségem, Margarete! Mit szólna az ö szépfiújához? Biztos, hogy nem im­ponálnék neki.. .1" A feljegyzések itt megszakadnak. Herbert már soha többé nem találko­zott Margaretével. Örökre a Kárpá­tokban maradt sok-sok társával együtt, akik jobban féltek a bolsevik fogságtól, mint attól, hogy véget ves­senek a gyilkos martalócok rablóhá­borújának. Csak egészen az ősz utóján, 1944. november 27-én, ádáz harcok árán sikerült a 3. csehszlovák brigádnak felszabadítani Stropkov városát. A brigád katonái végre kivergődtek a kárpáti erdőségekből. Előttük te­rült el az Ondava széles völgye, Svidníktől egészen Breznicáig. Az őr­szemek felderítették, hogy a németek az Ondava nyugati partvonalán meg­erősített állásokat építettek. A mieink egy folyó menti erdős hegyháton 50 jól álcázott gépfegyver- és aknavető­fészket helyeztek el. Néhány siker­telen kísérlet után, hogy átkeljenek a folyón, a parancsnok beszüntette a támadást. A csehszlovák hadtest az Ondava keleti partján védelmi taktikával folytatta a küzdelmet. A bukovinai Czernovitztől a Kárpátokig, az Onda­vától a Dukláig a katonák a hegy­óriások sűrűségeinek voltak foglyai. Most a síkságon megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Maguk mögött tud­ták már a felszabadított Dukla-szo rost! Svidníktől nem messze az ország útról girbegurba poros dűlőút ága­zik el, amely a sötét erdőkkel be­nőtt meredek hegyoldalak között ka­nyargósan futó Kapisovka hegyi pa­tak szűk völgyében " vezet a lengyel Kárpátokban fekvő magas, erdős Hí deg-hegyhez. Még ma, esztendők múl­tán ls látni a harcok nyomait. Meg pörkölődött házfalak, mély tölcsérek elpusztult páncélkocsik és teherautók roncsai emlékeztetnek a háború pusz­títására. A szovjet katonák csak hetekig tartó hősies harcok árán Pisán fa­lutól délre tudták megtörni a néme tek ellenállását s jutottak el a Ka­pisov falut övező erdők szélére. „A Kapisovka vize vörös volt a vér tői" — beszélik Kapisov és Pisán la­kosai. A háború után még sokáig nem ha­lásztak az elátkozott patakban, sokáig senki sem itta vizét s nem mosako­dott benne. Az ottaniak számára ez a hely még mindig a „halál völgye". A Svidník felett emelkedő domb erdőkből kibukkanó csúcsán magas fehér márványobeliszk, tetején csil­logó fémből készült ötágú csillaggal uralja a környéket. A Bardejov felé vezető országútról fehér homokkal beszórt széles út vezet az obeliszk­hez. Széles gránltlépcsők vezetnek fel a simára csiszolt, nagy kőkockákkal kirakott térségre, amelynek közepétől emelkedik az emlékoszlop. Lábánál tarka selyemszalagos koszorúktól, örökzöldtől övezve nyúlik a magasba a fényes bronzkatona. Állt rettent­hetetlenül, sziklaszilárdan, hajadon­főtt, mellén a gépfegyverrel, s kezében tartja sapkáját az ötágú csillaggal. Itt, a Dukla-szorosért elesett szov­jet katonák emlékművénél soha sem­mi sem töri meg az áhítatos csendet. A látogatók, akik azért jöttek, hogy megnézzék a falak művészi dombor­műveit, csak csendesen beszélnek, mintha attól félnének, hogy megza­varják a fehér márvány alatt nyűg vő harcosok álmát. Hétezer szovjet katonát helyeztek Itt örök nyugalomra. A dombormű vek a hitleri betolakodók ellen ví­vott hősi harcaikról mesélnek. Látjuk a zászlóst kibontott harci lobogójá­val a rohamra induló gépt'egyveresek élén, látjuk az asszonyokat, férfia kat és gyermekeket, ahogy felszaba­dítóikat, a szovjet katonákat kenyér rel, sóval és virággal fogadják. Lát juk, ahogy a szovjet katonák Dukla határán megszorítják a csehszlovák katonák feléjük nyújtott baráti jobb­ját. A művész keze gránitba véste az önfeláldozó és dicsőséges harc ké­peit, hogy az eljövendő nemzedékek is emlékezzenek. Ei Z Ü L Ő K. IEVELOK Ez nem segítség MINDENNAPOS KÉRDÉS a család és az iskola kapcsolata. E témakör keretében szeretnék néhány tanácsot adni az -;lső osztályos, illetve a jövőre iskolába készülő gyermekek szülei­nek, hogy miképp legyenek gyerme­keik segítségére. Egy évtizedes pedagógiai gyakorla­tom alatt több szülő adta már kezem alá gyermekét, azzal, hogy már ir és ol­vas. Ha tudatában lenne a szülő, hogy mennyi nehézséget gördít ezzel saját gyermeke és a pedagógus útjába, bi­zonyára nem kényszerítené gyerme­két az írásra iskoláskor előtt. Az ilyen gyermek legtöbbje helytelen görcsös ceruzafogást sajátít el, és csak nagy erőfeszítéssel szoktatható rá a ceruza helyes tartáséra. A másik rossz az, hogy helytelen betűalakot tanul meg és igen nehezen sajátítja azután el az előírt betűformát. A közelmúltban történt meg a kö­vetkező eset. Az „1" betű írott alakját tanultuk. Az egyik kisfiú teljesen helytelen betűformát Irt és hiába volt minden magyarázat és gyakor­lat... Végül sírva fakadt és bevallot­ta, hogy őt anyuka „így" tanította. Milyen könnyű az olyan gyermeket helyes betűalakra megtanítani, akit nem kényszerítenek szülei nevének leírására stb'. A legtöbb gyermek már 3—4 éves korában szívesen fog kézébe ceruzát és saját elképzelése szerint „firkál-. gat u, rajzolgat. A szülő már Ilyenkor ügyeljen a helyes ceruzafogásra. Igen elősegíti az íráskészség fejlesztését a függőleges, vízszintes, valamint a hul­lámvonalak rajzolgatása. A gyermek szívesen rajzolgat köröcskéket, külö­nösen színes Irónnal. Ez mind helyes és szükséges is, de írni semmi esetre se tanítsa gyermekét a szülő. Az Írás­tanítás a pedagógus feladata. Igen helytelen szokás, ha szülő el­sőosztályos gyermeke kezét megfogja a házifeladat elkészítésénél. A gyer-i mek hatéves korban testileg és szel­lemileg érett arra, hogy a kapott fel­adatot egyedül végezze. A szülő kö­telessége csak az ellenőrzés, esetleg a gyakorlófüzetbe való gyakoroltatás, de a hibát mindig magának a gyer­meknek kell észrevennie, sőt kijaví­tania. A pedagógus gyakorlott szeme úgyis mindig észre veszi a szülői köz­reműködést. Nagyban segíti a pedagógus munká­ját az is, na a szülő a házifüzetbe beírt szótagokat, szavakat el ls olvas­tatja gyermekével, hiszen az írott be­tűforma pontos felismerése éppen olyan fontos, mint a nyomtatott szö­veg-olvasás. Súlyos hibát követ el az a szüló is, aki előre tanítja gyermekét „számol­ni". A hatéves kisgyerek öntudatla­nul, automatikiíSan darálja a számo­kat 10-ig, sőt 20-lg, 50-ig is, de a kettő vagy három fogalmát még nem ismeri és sem az ujjacskáln sem más tárgyakon nem tudja megmutatni. Ez az automatikus számolvasás annyira megszokottá válik a gyermek számá­ra, hogy amikor számol, később sem képes leszokni róla, úgy hogy már 5—6 ujjat nyit addig, amíg háromig érkezik számolásban. A számolás gé­pies betanulása tehát teljesen feles­leges és célszerűtlen, mert a szám­jegy alakjaival együtt a számkép ki­fejezte mennyiséget is tanulnia kell a gyermeknek. KIALAKÍTHATÓ A SZAMKÉP, a számfogalom már az iskoláskor előtt, játékos formában. Minden gyermek­nek van kockája, dominója, vagy szí­nes fűzőgyöngye. Figyelme a számok mennyiségértékére a következőkép­pen hívható fel: Vegyél fel egy koc­kát, tegyél hozzá még egyet — meny­nyi kockád van? — mondjuk a gye­reknek, majd megkérdezzük: Több iett-e? Egy másik műveletet így veze­tünk le. Vegyél el a három dominó­ból két dominót. Kevesebb lett-e? Mennyi marad? A határozatlan meny­nyiségek kialakítására egy példa: Ve­gyél fel sok babszemet, most csak keveset vegyél fel stb. Az ilyen játé­kos foglalkozás kialakítja a gyermek­ben a több, kevesebb, valamint a sok és kevés fogalmát. A gyermek az első osztályban így könnyebben megérti az összeadás és a kivonás fogalmát. Soha ne szá.uítsa ki a szülő a gyer­mek házifelaciatát. A szülő helyes rá­vezetéssel segíthet. Meggyőződhet, érti-e, tudja-e a gyermek azt, amivel éppen foglalkozik. Legtöbbször azon­ban a gyermek házifeladata kivétel nélkül hibátlan, ha pedig iskolai gya­korlatra kerül sor, nagyon sok gyer­mek tanácstalan, és hibásan oldja meg a feladatot. Itt tükröződik vissza az otthoni munka, illetve a szülő „se­gítsége". MINDENNEL ROSSZABB azonban az előre olvasás-tanítás. A betű-taní­tásnak módszere van, amit csak a pedagógus alkalmazhat. Nem azért mert tabu, csupán avégből, hogy a módszer az egész gyermeksereg cso­portos munkájával számol. Nem győz­zük eléggé hangoztatni, hogy ma már nem a meséből vezetjük le a betűt. Az első osztályos gyermek a képol­vasás alapján alkot mondatot, majd felbontja azt szavakra, szótagokra, hangokra, Természetesen, itt nem nyelvtanoskodás, hanem játékos ta­nítás folyik. A legnagyobb súlyt a helyes, tiszta kiejtésre kell fordítani. A rosszul tanított gyermek a helyte­len kiejtés miatt a betűkapcsolásnál a Lola szó helyett így olvas: Löolöa. S erről őt leszoktatni kínosan nehéz. Még abban az esetben sem tanácsos a betűk előre tanítása, ha a szülő tet­jesen tisztában van a módszerrel, mert ezután a gyermek unatkozik a tanítási órán és már nem érdekes számára az új megismerése. A szülők látogassák pontosan a szülői értekezletet, ahol megismer­kednek a tervvel, az Iskola követel­ményeivel és tanácsot kapnak a gyermekkel való foglalkozásra. A szü­lő legyen mindig őszinte a pedagó­gussal és bátran beszélje meg vele a gyermekkel kapcsolatos problémákat. Az őszinteség kizárásával nem érhe­tő el eredmény. A GYERMEK MÁSODIK OTTHONA az iskola. Szülők ek, pedagógusok­nak egyaránt oda kell hatnia, hogy a gyermek szeresse, nagyon szeresse második otthonát, az Iskolát és sze­resse új családját az osztályközössé­get ls. BÖSZÖRMÉNYI ILONA, Komárom JEVGENYIJ ANYEGIN A bratislavai Opera Idei első bemu­tatója, Csajkovszkij lírai életképsoro­zata, az Anyegin volt. Az Anyegin kü­lönben állandó repertoár-darabja volt a színháznak, de az időközben rárakódott porréteg indokolttá tette a felújítás gon­dolatát. Így hát a szombati és vasárnapi bemutatót megtelelő várakozás előzte meg, annál is Inkább, mivel új szerep­lők bemutatkozására is sor került. Saj­nos azonban az eredmény nem egé­szen fedi a hozzá tűzött reményeket. A szombat esti előadás szereplői a jól bevált régi gárda. Mária Hubová lí­rai Tatjánája, Nina Hazuchová Olgája, Helena Bartošová Larinája, Bohuš Ha­nák erőteljes nagyvilági Anyeginje, An­drej Kuchársky Lenszklje, Ondrej Mala­chovský Greminje, mind Jól Ismert ala­kítások. A rendezés rovására Írandó azonban, hogy alakításuk, Jellemformá­lásuk nem lett gazdagabb, nem bővült új színekkel, hanem a megszokott, ki­taposott mederben maradt. Általában a szombat esti előadás nélkülözte a be­mutató újdonságát és ehelyett kapkodó, • Dániában valóságos országos mozgalom Indult meg a készülő Christine Keeler-film ellen, melyet egy amerikai filmtársaság ott forgat. Az angol erkölcsbotrány hősnője nem játszhatja saját magát a filmen, mert a színházi szakszervezet nem adott rá engedélyt. Anglia stúdiói után így került a produkció Dánlába. A tilta­kozásokra a dán belügyminiszter ki­jelentette, hogy nincs törvényes le­hetősége a film betiltására. kialakulatlan, belső feszültség nélküli volt. Vasárnap este részben jobb volt a helyzet, pergj5bb, érettebb előadást lát­tunk. Cetányová Tatjánája szenvedélye­sebb, élettelibb, Hanákkal szeiencsésebb összeállítás lett volna. Juraj Oniščenko az új Anyegin. Hanák után és mellett ezt a szerepet életrekelteni nem cse­kélység. Oniščenkót — hangorgánuma — egy szerényebb halványabb Anyeginre predesztinálja. Híjával van még a szín­padi rutinnak is. Kezdetben elfogult­sággal kUzdött és sokat bizonytalanko­dott. A továbbiakban azonban hangja és játéka szenvedéllyel kezdett megtel­ni és utolsó jelenete már sejteni enged­te az elkövetkezendő érettebb Anyegint. I.enszkijt, beugrásként, az ostravai jifí Zahradniček személyesítette meg, na­gyon jól. A diszletmegoldás, melyet vendégként Ján Hanák tervezett, tulajdonképpen a felújítás leglényegesebb pontja, külö­nös újat nem hoz. A díszletmegoldások mellett sajnos a rendezés Is csak egy­helyben topog. A rendező — ugyancsak vendégként — Kornel Hájek volt. A tö­megjeleneteket élettelen statikusság jel­lemezte. A balett, Karol Tóth koreográ­fiája, Larinék bálján — főleg a tánco­ló párok jóvoltából — pontatlannak tűnt. A polonéz már lényegesen jobban sikerült. A kórusnak és a zenekarnak voltak jó pillanatai, de általában ez a két fontos komponens nélkülözi a részlete­sebb és pontosabb kidolgozást. A müvet Ladislav Holoubek vezényli. Nem ártana revidiálnl eddigi felfogását és több szín­nel, érzéssel gazdagítani produkcióját. Varga József 1883. október 8. * 0j SZÖ 5

Next

/
Thumbnails
Contents