Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-05 / 275. szám, szombat

A fajüldöző rendszereknek el kell tűnniük a Föld színéről Az ENSZ-közgyűlés főbizottságai intenzíven dolgoznak New York (CTK) — Míg az ENSZ Közgyűlése folytatja az általános vitát, a főbizottságok már megkezdték a napirendre tűzött konkrét kérdések megvitatását. A szociális, humanitárius és kulturális főbizottság a faji megkülönböztetés összes formáit elítélő nyilatkozattervezetről tárgyal. A gyámsági főbizottság va dél-rhodesiai kérdéssel, a költségvetési főbizottság pedig az ENSZ-csapatok kongói hadműveleti költségeinek fedezésével foglalkozik. Azimov szovjet küldött a gyámsági főbizottság ülésén kijelentette, hogy a neokolonialisták ellenállása miatt a bizottságok és a Biztonsági Tanács Dél-Rhodesiára vonatkozó határozatai zsákutcába jutottak. A kérdés lényege az, hogy az ország bennszülött lakossága élni akar a függetlenséghez és a nemzeti szabadsághoz való jogával, amelyet az afrikai népek többsége már kivívott. A lakosság 6 százalékát kitevő fehér telepesek mindenáron azt akarják, hogy Anglia segítsen fenntartani a gyarmati rendszert. A Szovjetunió — mondotta Azimov — támogatja az afrikai államok és a dél-rhodesiai nép követelését: függesszék fel az 19Bl-es fajüldözőalkotmányt, haladéktalanul adják meg a függetlenséget Dél-Rhodesiának és az általános, egyenlő választójog alapján megrendezett választásokkal alakítsanak bennszülött képviseleti szerveket. Gambia autonómiát kapott Bathurst (Gambia) (CTK) — NagyBritannia utolsó nyugat-afrikai gyarmata tegnap megkapta az autonómiát és a közigazgatás lényeges részét Dávid Kwesi Jawara miniszterelnök afrikai kormánya vette át. Anglia azonban Gambia külpolitikájának és országvédelmének „felülvizsgálásáról" nem mond le mindaddig, ameddig be nem jelentik formálisan is az állam függetlenségét. A függetlenség kikiáltásának Időpontját még nem állapították meg. Az ENSZ-közgyűlés csütörtök délutáni ülése New York (CTK) — Az ENSZ-közgyűlés csütörtök délutáni ülésén Szudán, Ecuador és Csang Kaj-sek küldötte szólalt fel. Khair szudáni küldött üdvözölte a moszkvai atomcsendszerződést, majd kijelentette, hogy most már mindedennemű atomfegyverkísérlet beszüntetéséről kellene megegyezni. A továbbiakban elítélte a portugál gyarmatosítók és a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző politikáját. Leopoldo Benites, Ecuador külddötte felszólalásában követelte, hogy nyilvánítsák Latin-Amerikát atommentes övezetté, s kifejezte reményét, hogy azokat az anyagi eszközöket, amelyek most még a fegyverkezést szolgálják, a jövőben a fejletlen országok gazdaságának támogatására fordítják. Befejeződött o három miniszter tanácskozása GROMIKO DERÜLÁTÓ New York (CTK) — A Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia külügyminiszterei csütörtökön este New Yorkban befejezték tárgyalásuk második szakaszát. A tárgyalások végeztével az angol küldött mindhárom résztvevő nevében felolvasta a nyilatkozatot, amely az eredményeket összegezi. A nyilatkozat kimondja, hogy a három nagyhatalom külügyminiszterei tárgyalásaikban érintették azokat a kérdéseket, amelyekkel már előzőleg foglalkoztak, az eszmecsere központi tárgya azonban a leszerelés számításba vehető módjainak kérdése volt. A tárgyalásokat később folytatják. A nyilatkozat továbbá megállapítja, hogy Kennedy elnök és Gromlko szovjet külügyminiszter kijelentései a tömegpusztító fegyverek világűrből való kizárását illetően, közös nevezőn mozognak, és remélhető, hogy ezen az alapon a közös gondolatot a közeljövőben megfelelő formába öntik. Feltételezhető, hogy jövő hét közepéig a szerződést megelőző előkészületi munkálatok határozott formát öltenek, amikor is Gromlko Washingtonban Kennedy elnökkel és Rusk államtitkárral fog értekezni. A nukleáris fegyverek világűrbe juttatásának betiltásáról szóló szerződést a brit küldött szerint olyan formában kellene megfogalmazni, amelyhez később más államok is csatlakozhatnak. A tárgyalások e szakaszában a három miniszter már nem találkozik, ezért további találkozó időpontjában nem is egyeztek meg. Azonban mindhárman komoly hajlandóságukat fejezték ki, hogy visszatérjenek az eszmecsere kérdéseihez. A jelek szerint a tárgyalásokat átteszik az ENSZ-be, a 18-hatalmi leszerelési bizottságba. Annak ellenére, hogy ezúttal sem hozták nyilvánosságra a megtárgyalt kérdéseket, diplomáciai forrásokból ismeretes, hogy a viták keretén belül szőnyegre kerültek a legfontosabb nemzetközi kérdések s megoldásuk lehetőségeinek megtárgyalása is. Sor került többek között a két német állam közötti békeszerződés, s ezzel összefüggően Nyugat-Berlin kérdésére, továbbá a NATO és a Varsói Szerződés tagállámai közti megnemtámadási szerződés kérdésére, a katonai kiadások csökkentésének, az atommentes-övezetek, a váratlan atomtámadást meggátló megfigyelő-állomások létesítésére, valamint az európai fegyveres erők csökkentésének megvitatására. Amint a kiszivárgott hírekből kitűnik, a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti megnemtámadási szerződés megkötését leginkább az gátolja, hogy mindkét nyugati külügyminiszter Nyugat-Berlin problémájának megoldását „kezességi feltételekhez" kötötte. 1 Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter" a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia külügyminisztereinek találkozójáról az újságíróknak kijelentette, hogy a miniszterek folytatták az eszmecserét. „Az egyik probléma, amelyről tárgyaltunk, a leszerelés kérdése" — mondotta a szovjet külügyminiszter — „Ebben az irányban a tárgyalások még nem fejeződtek be. Elvileg megegyeztünk abban, hogy egyetlen ország sem juttat Föld-körüli pályára olyan objektumokat, amelyek atomfegyvereket hordoznának. Úgy vélem, hogy a tárgyalások ezt illetően csakhamar befejeződnek..." Andrej Gromiko továbbá bejelentette, hogy október 10-én Washingtonban Kennedy elnökkel találkozik. A külügyminiszteri találkozó befejeztével Dean Rusk amerikai külügyminiszter szintén bejelentette az újságíróknak, hogy atomfegyvereket hordozó objektumok felbocsátási tilalmáról a közeljövőben több mint valószínűen megegyeznek. Az EAK-ban szovjet segítséggel eredményesen épül az asszuáni duzzasztógát, amely befejezése után a világ egyik legnagyobb vizműépítménye lesz. 130 milliárd köbméter vizet íog fel, és egész éven át 840 ezer hektár föld öntözését teszi lehetővé. A képen: Az építők új lakónegyedében. (CTK — TASZSZ felvétele) Katonai államcsíny Hondurasban Űjabb vérontás a United Fruit érdekében? Tegucigalpa (CTK) — Csütörtökön a hajnali órákban katonai államcsínyt hajtottak végre a közép-amerikai Hondurasban, ebben az alig kétmillió lakosú mezőgazdasági országban, amelynek földjén hatalmas United Fruit Company érdekeltségek találhatók. Az UPI jelentése szerint a hondurasi hadsereg megdöntötte Ramon Villeda Morales elnök kormányát. Moralest Costa Ricába száműzték. Osvaldo Lopez Arellano ezredesnek, a fegyveres erők vezérkari főnökének vezetésével katonai junta alakult. Feloszlatták a nemzeti kongresszust, a legfelsőbb bíróságot és az igazságügyi apparátust átszervezik. Az alkotmány és azok a törvények, amelyek nem állnak ellentétben a katonai junta utasításaival, érvényben maradnak. Az Amerikai Államok Szervezete csütörtökön rendkívüli ülésen foglalkozott a hondurasi államcsínnyel. Az Egyesült Államok kormánya megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az új katonai rendszerrel és beszüntette a segítségnyújtást. Ugyanezt tette Venezuela is. Annak ellenére, hogy a katonai vezetők kijelentették: azért döntötték meg Morales kormányát, hogy „véget vessenek az országban az anarchiának, elejét vegyék az alkotmány további súlyos megsértésének és a kommunista beszivárgásnak", a politikai megfigyelők szerint a puccs igazi oka a küszöbönálló választások megakadályozása volt. A választásokon a kormányon levő liberális párt jelöltjének, Modesti Rodas Alvaradónak lett volna leginkább esélye e győzelemre. Az amerikai főváros politikai köreiben nem titkolják, hogy már napok óta számítottak katonai puccs kirobbanására Hondurasban. A Washington Post arról is hírt adott, hogy a hondurasi légierő főparancsnoka a United Fruit Companyhoz fordult segítségért. Ismeretes, hogy annak idején a guatemalai államcsíny fő mozgatója ls a hírhedt United Fruit észak-amerikai gyümölcstermelő és feldolgozó társaság volt. o} Hivatalos jelentések szerint a puccs során mintegy 120 ember vesztette életét vagy sebesült meg. K

issé Jaroslav Hašek stílusára emlékeztető kifejezéssel jellemezte az egyik külföldi lap a New York-i külügyminiszteri találkozók kilátásait: korlátozott haladás lehetősége mérsékelt optimizmussal. A némileg irónikus hangvételt leszámítva, ez pontosan így is van. Anélkül, hogy lekicsinyelnénk a külügyminiszteri tanácskozások jelentőségét, meg kell állapítanunk: ezek nem az összes égető problémák egycsapásra történő megoldását célozzák, hanem egy, a moszkvai atomcsendszerződéshez hasonló további lépéssel akarják elmélyíteni a kölcsönös bizalom kialakulóban levő légkörét megszilárdítani azt az alapot, amelyen felépíthető a nemzetközileg szavatolt béke, s végül elérhető a leszerelés. Ezért kell korlátozott haladásról beszélnünk. S hogy erre a korlátozott haladásra is csak mérsékelt optimizmussal tekintenek, annak többféle oka van. • Kilátszik a bonni lóláb A második külügyminiszteri találkozó után az újságírók megrohamozták Gromikot és Ruskot. Mivel közleményt előre nem készítettek a megbeszélésekről, hogy mégis valamilyen választ adjanak a záporozó kérdésekre, Rusk Gromikóhoz fordult: , Egyetért-e velem abban, hogy tárgyalásaink hasznosak és konstruktívak voltak?" „Teljes mértékben egyetértek" — felelte erre Gromiko. Ez mindenesetre jellemző a megbeszélések kezdeti stádiumára. A kezdet légköre ugyanis igen kedvező (az ENSZ-közgyűlés további haladást sürgető általános vitája kétségtelenül érezteti pozitív hasását) s minden esetre hasznos, ha a tárgyalások napirendjén olyan kérdések szerepelnek, mint a megnemtámadási szerződés, a meglepetésszerű támadás elhásltása, a kozmikus térség békés felhasználása stb. A külügyminiszterek csupán kormányaik álláspontjait ismertették összejöveteleiken. Megyezéshez csak egyetlen pontban — bár eléggé jelentős pontban — közelednek: a kozmikus térségben megvalósítandó teljes atomfegyver tilalom kérdésében. Gromiko elvtárs ugyanis a közgyűlés vitájában javasolta, tiltsák be a nukleáris fegyverek használatát a világűrben, « ezt Kennedy elnök is lényegében egy írét <H> i nagyvilágban helyeselte, úgyhogy a külügyminiszterek ezen a ponton elérkeztek az elvi megállapodáshoz. A többi kérdésben, mint mondottuk, csak az álláspontok tisztázásáig jutottak el, maga a tárgyalás, az elképzelések összehangolása még hátra van. S ez már kéményebb dió lesz, mert itt Bonn érezhetően érvényesíti befolyását. Eddig három pontban vehető észre Bonn áldatlan befolyása: 1

A megnemtámadási szerződés •kérdését a nyugati hatalmak legújabban igyekeznek a háttérbe szorítani. Ezt azzal teszik, hogy „bizonyos biztosítékokat" javasolnak Nyugat-Berlin számára. Már a bonni politikusok szóhasználata is elárulja, hogy ez a követelmény nyugatnémet követelésre született. 2

A meglepetésszerű támadás el• hárítása kérdésében ugyancsak az NSZK nyomására a Nyugat most az ellenőrző hálózat kibővítését javasolja, s feladta előbbi álláspontját, hogy ezek az ellenőrző állomások csak a két Németország területén legyenek. 3

A nukleáris fegyverek további * terjesztésének megakadályozása természetesen csapást jelentene Bonn számára és megfosztaná az atombomba megszerzésének legkönnyebb lehetőségétől. Ez a nyugati kormányok álláspontjában úgy tükröződik, hogy az ilyen egyezményből ki akarják vonni a sokoldalú NATO-atomütőerőt, amelyről azt állítják, hogy éppen az atomfegyverek elterjesztését akadályozza meg. • Bonn és az atomstratégia Az előbbiekből, melyek a bonni körök erős nyomását tükrözik, szintén kitűnik, hogy a német kérdés rendezése kulcsfontosságú szerepet tölt be a jelenlegi világproblémák megoldásában. A szovjet tárgyaló fél álláspontja ezért egyértelműen kifejezi azt 1

a követelményt, hogy mindenekelőtt kössék meg a békeszerződést mindkét Németországgal. E bonyolult kérdés [megoldása nélkül nem várható gyö' keres fordulat a nemzetközi kapcsolatokban. Azonban — s ez az, ami optimizmusra jogosít — a szovjet fél emellett teljes erővel síkra száll a rész-megegyezésekért is s az általános légkör megjavítása érdekében szorgalmazza őket. Miért oly nehéz és bonyolult a német kérdés rendezése? Ezzel már számtalanszor foglalkoztunk, most azonban tekintsünk erre a külügyminiszteri tanácskozások szemszögéből. E tanácskozásokkal egyidőben újabb fejleményeknek lehetünk tanúi a sokoldalú NATO-atomerő kialakításában, amely keretében az NSZK is lényegében az atomfegyver „társtulajdonosa" lenne. Bonn közismert kétkulacsosságával arra épít, hogy vagy a francia, vagy a „multilaterális atombombát" szerzi meg. Az USA és Nagy-Britannia jól tudja, hogy a francia atombomba az NSZK kezében a nyugati szövetség további lazítását eredményezné és Párizs után Bonn is „önállósítaná magát". Az USA vezető szerepének megmentése érdekében engedményeket tesz, s Anglia segédletével minél elfogadhatóbbá igyekszik tenni Bonn számára a multilaterális atomerö elképzelését. Két urat azonban nem lehet szolgálni — s ez vonatkozik az USÄra is. Hogyan tárgyalhat érdemlegesen napjaink legégetőbb kérdéseinek megoldásáról, amikor a legfontosabb szakaszon — a német kérdésben — az NSZK atomfelfegyverzésére törekszik? Ezért korlátozott a haladás lehetősége, ezért szorulunk mérsékelt optimizmusra. Nagy-Britannia részéről kissé más a helyzet a német kérdés ügyében. Anglia egyrészt akarva-akaratlanul kénytelen támogatni — még a hazai ellenszenv és a kormányban uralkodó ellentétek ellenére is — a sokoldalú atomerő tervét. Mert nélküle a 25 hadihajó 200 atomgyújtóféjes Polarisrakétáján lényegében csak az NSZK és az USA osztozna. (Már így is ez a két ország részesedik a legnagyobb mértékben a sokoldalú atomerőn). Anglia presztízsének, a nyugati világban elfoglalt helyzetének megmentésére, úgy tűnik, kénytelen lesz 130 millió fontsterlinget — 2000 iskola árát — feláldozni a sokoldalú atomerő javára. Másrészt azonban Macmillan kénytelen választói előtt is menteni helyzetét hiszen a munkáspárt egyre erőteljesebben tör az uralomra. Számolnia kell azzal, hogy az a közvélemény, amely körében oly nagy port vert fel egy „potom" két és fél milliós vonatrablás, a 130 milliós „érvágást" sem nézi majd tétlenül. • Mit akarnak az összeesküvők Ismét a figyelem előterébe került a sok megpróbáltatással sújtott Algéria. A kabíliai összeesküvés részleteiről bőven tudósít a hírszolgálat, most tekintsünk inkább az események mozgató rúgóira. Az összeesküvésre nem véletlenül került sor abban a pillanatban, amikor nyilvánvalóvá vált: Ben Bella kormánya következetesen akarja megvalósítani a forradalmat Algériában. Hiszen az önállóság kivívása cSak az első lépés volt. A forradalom logikája megköveteli, hogy ne maradjon ennyiben. A következetes irányzat volt az, amelyre a a nemrég lezajlott választások során a nép elsöprő többsége szavazott, s amely a sorozatos államosításokat eredményezte. Ezt már nem akarja a reakció, mely az összeesküvést szőtte. A kabíliai lázadást azok az erők szülték, amelyek számára csak addig felelt meg az algériai önállóság, amíg nem érintette érdekeit. Az algériai kormány ellencsapásainak iránya — a francia földtulajdon államosítása és további államosítások — megmutatták milyen érdekek bújtak meg a lázadás mögött: a francia tőkével szövetkezett burzsoázia érdekei. Megtévesztően hat, hogy éppen Kabília, a leginkább sújtott vidék az [összeesküvés központja. Az ellenforradalomnak jól jött, hogy ezen a háború által kifosztott vidéken nehéz a helyzet, s „baloldali türelmetlen! séggel" vádolva Ben Bellát őt okolták a nehézségekért. Eddig tehát világos, mit nem akai> nak az összeesküvők. De mit akarnak? Nos, ezt maguk sem képesek kifejezni, s eddig nem álltak elő semmilyen elképzeléssel. Néptömegeket nem tudhatnak maguk mögött, hiszen közismert az a tömeges tetszésnyilvánítás, amelyet Ben Bella további államosítási bejelentése váltott ki. Ezzel npm tudnak semmit sem szembeállítani, még csak lázadó katonai alakulatokat sem (Kabíliában mindössze vagy 3000 katona van). Ezért nem képesek a fegyveres felkelésre, s ezért reális a kormány elhatározása, hogy a zendülést békés úton számolja fel. Akiben a következetes forradalom ellenzői bízhatnak, az — Franciaország. A régen tervezett szaharat atombomba-robbantások legközelebbi időre való kitűzése francia részről csak azt bizonyítja, hogy a volt gyarmatosítók, kihasználva a jelenlegi helyzetet, ezzel is provokálni akarják az algériai kormányt. Ennek eredményeként azt várják, hogy olyan erős ellenféllel szemben, mint Franciaország (melynek még 80 000 katonája van Algériában) a kormány mégsem veszi fel a harcot, mert véleményük szerint két fronton képtelen küzdeni, s akkor, vagy a lázadó klikk tervei sikerülnek, vagy az atomrobbantások. Ebben a kérdésben az a véleményünk, hogy a belső problémákat oldja meg Algéria népe maga, s nem szabad megengedni a külső beavatkozást, még az olyat sem, mint az atombomba provokatív robbantása. Mert ez már nemcsak az algériaiak, hanem minden békeszerető ember ügye. VItCSEK GÉZA lsoa. október S. * ŰJ SZÓ 3