Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-05 / 245. szám, csütörtök

Mérlegen az üzemi klubok munkája MIODRAG BORISALJEVIC:

4 A szakszervezeti évzáró taggyűlések előkészítésének időszakában az üzemi klubok és a szakszervezeti kultúrházak is számba veszik, vajon eredményeik megfelelnek-e a társadalmi követelményeknek. A szakszervezeti kulturális intézmények — megállapíthatjuk — évről évre jelentősebb szerepet játszanak a dolgozók eszmei nevelésében és iskolán kívüli művelődésében. Az üzemi klubok hatásköre — azokban a városokban és községekben, ahol az üzemi klub az egyetlen klubtípusú népművelési intézmény, — egyre tágul, úgyhogy fokozatosan a

z egész lakosságra kiterjed. AZ IDÉN AZ ÜZEMI KLUBOK .évzáró konferenciájának előkészítése idején az a fontos, hogy tovább mélyüljön az üzemi klubok kapcsolata az üzem életével. A KSZT elnökségének határozata ugyanis a következeket tűzte az üzemi bizottságok elé: »,Az üzemi klubok évzáró konferenciájának előkészítését úgy kell Irányítani, hogy a klubok segítséget nyújtsanak a fennálló gazdasági nehézségek leküzdésében, a dolgozók munkatörekvéseinek fejlesztésében és a szocialista munkaviszony, valamint a szocialista tulajdonhoz való viszony elmélyítésében. A kulturális Intézmények tevékenységét aszerint kell értékelni, milyen részük van a termelési feladatok teljesítésében." Ezenkívül természetesen sok más feladat is vár az üzemi klubokra. Ezek közé tartozik, hogy minél több fiatalt nyerjenek meg a kulturális intézményekbe, ezt pedig csak úgy érhetik el, ha a tevékenységek új formált fogják érvényesíteni. Ilyenek a fiatalok klubjai, az irodalmi színpad, a zenei színház, a képzőművészeti klub, beszélgetések, társasutazások, tanulmányutak stb. Hiszen az üzemi klub nem állhat csak egy jól szereplő együttesből. Ott ugyanis, ahol törődtek azzal, hogy kielégíthessék a többirányú érdeklődést, ott nincs probléma a dolgozók és a fiatalok megnyerésével. A munka Irányítása viszont megköveteli, hogy az üzemi klub szorosan együttműködjék a CSISZ, a CSSZBSZ és az Ismeretterjesztő Társaság szerveivel. Egynémely üzemi klub rendkívül Jó eredményeket ért el a tudományos-népművelő és műszaki-gazdasági propaganda terén, de nagy többségben ez a tevékenység még nem felel meg az üzem és a társadalom szükségleteinek. Még kevés helyen szervezik az üzemi klubban a népi akadémiák, nyelvtanfolyamok, különösen az orosz népi nyelvtanfolyam ciklikus formáit és általában kevés figyelmet szentelnek az időszerű kérdéseknek. Pedig az üzemi klub nem teljesítheti jól az eszmei-nevelő munkából eredő feladatait, ha nem rea-gál azonnal a politikai, gazdasági és kulturális eseményekre, nem magyarázza meg az aktuális problémákat, Korábban már beszámoltunk a budapesti Operettszínház nagysikerű bratislavai vendégszerepléséről. A vendégszereplés során a Városi Nemzeti Bizottság iskolai és kulturális szakosztálya fogadta a magyar művészeket. Képünkön: Štefan Hajdin a szakbizottság elnöke Bratislava aranyérmét ajándékozza Honthy Hanna, Kossuth-díjas művésznőnek, aki tevékenységét annak idején Bratislavában kezdte. (L. Roller felvétele] A^ erdők kastélya Bizony, ilyen kastély is van.. Selmecbányától alig hat kilométernyire Antol falucska közepén- díszeleg s bátran nevezhetnénk „az idő kastélyának" is. A különös stílusban épült kastély minden téglája az örök útitársra, a múló időre figyelmezteti a nézőt. Négy szárnya a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet juttatja eszünkbe. A hét napjait a hét belső árkád szimbolizálja. Az, esztendő 12 hónapját 12 kémény jelképezi. S hogy az év 365 napjára is emlékezhessék a halandó, 365 ablakszem csodálgatja a változó időt. És ván mit csodálni. Néhány évtizede ebben a kastélyban is nagyot változott az élet. A négylovas hintók helyett csillogó autóbuszóriások gyülekeznek nyaranta a vén épület előtt. Az orgiákban kifáradt nagyurak affektáló raccsolása helyett vidám pionírok és jókedvű kirándulók kacagása tölti be a komor termeket. És a gőgös házigazda, az egykori bolgár cár helyett, ma bizony már csak egy kopottas ruhájú kedves erdész fogadja a kastélyba áradó vendégeket. De hadd beszéljek arról is, miért nevezem „erdők kastélyának" az egykori bolgár cár régi vadászkastélyát. Semmi egyébért, minthogy itt ismerhetjük meg Szlovákia erdőrengetegeinek csodaszép világát. Az Erdészeti és Vadászati Múzeum székel ugyanis ma Itt s ennek az intézménynek hatalmas gyűjteménye kelti a vadon illúzióját. A kastély termeiben minden szlovákiai erdei állat, vad, pillangó és bogár megtalálható. Ezenkívül érdekes vadászfegyverek, régi és mai erdei szerszámok, különös növésű, fák, évszázados képek és írásos maradványok, továbbá az erdőnevelés sokféle érdekessége ejti ámulatba a látogatót. Az egyik teremben több mint nyolcvan különféle vadászfegyver sorakozik. Az íjjtól és az elöltöltő puskától egészen a legkorszerűbb látcsöves fegyverig minden lövőszerszám megtalálható itt. Érdekesek a kitömött óriási medvék, farkasok, méteres szárnyú sasok és egyéb ragadozók! Az a vaddisznó például, amelynek fordítva, befelé nőtt az agyara. Nem is beszélve azokról a csodálatos színekben pompázó lepkékről és bogarakról, amelyek még tűkre szurkálva is meseszép látványt nyújtanak. Lenyűgözlek a különleges erdei fák is. Végül néhány szót magáról a kastély jelenlegi „gazdájáról". Arról a még ma is erdészruhában járó nyugdíjas erdészről, aki alig egy éve büszkélkedhetlk a múzeumigazgató címmel. Ján SÍávik, igen egyszemű ember. Lelkesebb igazgatót nemigen találhattak volna. Nincs olyan nyaralóhely vagy pionírtábor ezen a vidéken, amelyiket személyesen fel ne keresne. Addig agitálja az ottani vezetőket, amíg el nem hozzák az üdülőket az antoll „erdők kastélyába". Ennek a buzgalomnak köszönhető aztán, hogy bár a múzeum kedvezőtlen helyen fekszik (hat kilométerre van a városkától!), SÍávik elvtárs a látogatási tervet mégis magasan teljesíti. Erre az esztendőre tízezer látogatót irányoztak elő, s már a harmadik negyedév első hónapjában jóvfcl többet tett ki a múzeumban megforduló Idegenek száma. Pedig a ČEDOK eddig még nem is tartotta számon Ban- ská Štiavnica környékének ezt a látnivalóját. Annak ellenére, hogy minden kiránduló örömmel látogatna arrajártakor ebbe a különösen érdekes és gazdag múzeumba. Neumann János ha az emberek a klubban nem beszélhetnek és nem tanulhatnak arról, ami őket érdekli. Éppen ezért helyes, ha a klubok a propaganda olyan formált veszik be a tervbe, mint a kérdés-felelet estek, tematikus viták, élőújságok stb. AZ ELMŰLT ÉVBEN megtartott konferenciákon joggal mutattak rá, hogy az üzemi klubok nem foglalkoznak eleget a továbbtanuló dolgozókkal. Talán ennek köszönhető, hogy az Idén már több klub nyújtott segítséget a továbbtanuló- dolgo-: zóknak, előkészítő tanfolyamokat, kiegészítő előadásokat szerveztek, konzultációs központokat rendeztek be, ahol kézikönyvtár is állt az érdtklődők rendelkezésére. Az üzemi klubok a munkatörekvés fejlesztését, a szocialista munkaviszony kialakítását, az új életstílus meghonosodását más formában ls befolyásolhatja, hiszen a hatékony eszközök széles skálája áll rendelkezésére A népművészeti alkotás például amatőrfilmekkel, fényképekkel, plakátokkal és a kis agitációs művészcsoportok műsorával támogathatja a klub agitációs és propaganda munkáját. A klub a jól megválogatott művészi alkotásokkal, filmekkel, színdarabokkal és irodalommal befolyásolhatja az emberek gondolkodását, érzelmeit és akaratát. S ezek a formák végülis kedvezően kihatnak a gazdasági területre is. Az üzemi klub tevékenységének irányításában legfontosabb a klub évi munkaterve, melyet az évzáró konferencia elé terjeszt. E tervet az üzem, a tanoncintézet, a város, a védnökségl község és iskola helyzetének alapos elemzése után az üzemmel és társadalmi szervezetekkel együttműködve kell összeállítani. A klub munkája szempontjából nem az a döntő, hogy ki rendezi az egyes akciókat, hanem ezen akciók száma, céltudatos megválogatása, eszmei és szakmai színvonala, valamint gondos előkészítése. Már a munkaterv megmutatja, hogy a klub szem előtt tartja-e az üzem szükségletelt. Az üzemi klub" munkájának megjavítása és elmélyítése a szervezésben és az aktívával való munkában is új formákat követel. A klub akti-' vájának bővülésével az alkalmazottak közül egyre többen végeznek társadalmi munkát — s már ez maga is nevelőeszköz. Az eredmények attól is függnek, hogyan válogatják kí és hogyan Irányítják ezt az aktívát. Ezért az.évzáró konferencia előkészítésének fontos része, és az új bizottrtg megválaszílsában is szerepet játszik — az oktatási terv. TERMÉSZETESEN NEM ÉRTÉKELHETJÜK az üzemi klub évi munkáját análkül, hogy n

e mérnénk fel az üzemi bizottság Irányító tevékenységét. A legtöbb esetben éppen az üzemi bizottság Igénytelensége a klub munkájával kapcsolatban okozza, hogy a klub nem serkenti kellően a dolgozókat a terv- és a kötelezettségvállalások teljesítésére. Ügy véljük nem lenne a dolog kárára, ha a klub tevékenységével a szakszervezeti üzemi bizottság és a CSISZ üzemi bizottság közös ülésén foglalkozna. Az üzemi klub évi tervében kitűzött feladatok és azok teljesítése a funkcionárius aktíva színvonalától függ. Ezért az évzáró konferenciák előkészítésénél a szakszervezeti üzemi bizottságok szenteljenek nagy figyelmet a funkcionáriusok és aktivisták kiválasztására. Olyan embereket nyerjenek meg e tevékenységnek, akik érdeklődnek e munka iránt és szakmai Ismeretekkel rendelkeznek, vf.gy legalább ls hajlandók ezeket az ismereteket elsajátítani, s személyi tulajdonságaik folytán a dolgozók körében tekintélynek örvendenek. AZ ÜZEMI KLUB VEZETŐSÉGÉBE a tömegszervezetek is javasolhatják tagjaikat, akik a klubban eddig sikeresen tevékenykedtek. Amennyiben a városban az üzemi klub az fegyetlen kulturális intézmény, a nemzeti bizottság is javasolhatja jelöltjét. Az a lényeg, hogy valamennyien összefogjanak az üzemi klub működésének megjavítása érdekében. — ska — Renato Guttuso Dante-illusztrációi Renato Guttuso négy esztendeje dolgozik az Isteni színjáték Illusztrációin. Az olasz lapok híradása szerint, a világhírű festő nemrég befejezte munkáját: száz színes Illusztrációt készített Dante művéhez. Az olasz lapok elismeréssel írnak Guttuso új Dante-tllusztráclójáról. Maga a művész így jellemezte alkotásait: „Múnkám közben arra törekedtem hogy az Isteni színjáték eseményeit és a szereplő személyeket a mai szenvedélyek tükrében szemléljem, hiszen Dante is a maga korának szemszögéből tekintett reájuk." KUBIK FOLYÁS IRÁNT SOK A VAD az innenső parton. Indulhatnék arra is, vagy átkelhetnék csónakon a tágas baranyai erdőkbe: odaát, a magános réti tavakban vadkacsa tanyázik s verőfényes téli napokon, kedvező széljárás esetén, bóbiskoló vadmacskára bukkanhat a vadász a holt ágak menti megdőlt sásban. De hogy kilépek a vityillómból, puskával vállamon, rendszerint északnak veszem az irányt reggelenként, az erdő jelé, ahonnan tompa hangok hallatszanak mostanában a készülő halastó jelöl. Ott nincs vad, mert az nem hisz az embernek, ha ásót-lapátot lát a kezében. S engem csak vonz oda valami mégis, szinte rejtelmes vonzalommal, de hogy mi — magam sem tudom, de le is tettem arról, hogy magyarázatát leljem. Dércsípte szederindák közt török utat s rövidesen kijutok az irtásra, ahol kubikosok hordják a földet a gáttest egy-egy tagjára, kisebb csoportokban. Más-más vidékről vetődtek ide ezek az emberek, amint kordéikkal, bozontos, sovány lovaikkal keresztül-kasul járják az országot, kereset után nézvén, ahol nagyobb jöldmunkálatokról hallanak. E komor, hallgatag emberek kimérten viszonozzák köszönésemet, selymes pillantást vetnek rám oldalvást, amint valamelyik vágásban letelepszem a pisla tűz mellé s közelükben, élesztgetem a hunyó parazsat s elelnézem őket munka közben. Egyik-másik oda is jön hozzám, rágyújt a tűzről, megmelegíti kimarjult tenyerét s már indul is a kordéja után sietve; gumibocskorában szortyog a ragacsos réti sár. Eleinte szinte szorgalmaztam az alkalfnat, hogy beszédbe ereszkedhessem velük, de jobbadán csak kurtán, bizalmatlanul, tartózkodón- válaszolgattak. Az egyiket, aki dalmátul nógatja a lovát, megkérdem, hova való. Parazsat vesz a tenyerébe, rágyújt, s közben egy dalmát falu nevét említi. Élénken kapok szóba s elmondom, hogy tizennyolc karácsonyán épp az ő vidékéről való fiúkkal verekedtem az olasz csapatokkal, amelyek zeneszóval indultak volt, hogy elfoglalják a nemrég jelszabadult Dalmáciát. Csak legyint egyet s már fut is a kordé után. Elnémulok és nézek utána döbbenten, }iirtelen támadt ürességgel a lelkemben. Közelükben és mégis idegenül, szinte nyugtalanítóan távol vagyok tőlük: mintha láthatatlan függöny ereszkedett volna közénk. Szemükben amolyan mihaszna ember lehetek csupán, aki bundában őgyeleg itt az erdőn, tétlenül, amíg ők könnyű, elnyűtt gúnyában dolgoznak a hidegben. Tartásukban persze nyoma sincs se rosszindulatnak, se gyűlöletnek. Annál több bennem a szomorúság, hogy ezek a szorgos emberek nem tartanak többé magukénak... s éi% ilyenkor tétován, szorongással a szívemben felállók a tűz mellől és eltűnök szótlanul az erdőbe. Egyik szeles, téli napon ki sem megyek az erdőbe. Chamson könyvét olvasom, meleg kályha mellett, a Hó és virágot. A meg-megújuló szél kordék zaját tépi foszlányokban ablakomba az erdő felől s amint a nyikorgásra fülelek, alkalmasint e sorok tévednek szemem elé: „... Művész az, aki szükségszerűen szebbé akarja tenni a világot..." majd kissé odébb: „... De vannak, akik rosszban törik a fejüket, a mennyországról, tavaszról és rózsákról beszélnek... Es erről lehet felismerni a galádságokat. .V Eltűnődöm és nézek kifelé, a ritka pelyhekben kavargó hóesésbe. Az ablakom előtt egyszer csak rémült kiáltást hallok, a feleségem hangját: — „Vízbe fúlnak a lovakl" Kirohanok s látom, két sárga topogdál riadtan prüszköl, kapálódzik a közeli öbölben az iszapban. Fagyok jöttén, felső folyásán apadóban a Duna. A visszahúzódó víz iszapot hagyott a sekélyesben s a zátonyszerű iszapot vékony jégkéreggel vonta be az éjszakai fagy. Ez tévesztette meg a lovakat: lementek a vízre és gyanútlanul léptek a látszatra szilárd talajra. Beljebb a mind vékonyabb és vékonyabb jégkéreg beszakadt alattuk. Most riadtan tapossák, hőkölve hátrálnak, tehetetlenül forgolódnak, de csak mélyebbre süppeszti őket a jegetört. iszap: már marjukig ér a zavaros vízi A partról nem közelíthetem meg őket, csónakba szállok hát, odaevezek s elkapom a gyeplőjét az egyiknek, majd a másiknak s úgy biztatgatom a mélyebb víz, az öböl homokos partja felé a két sárgát. De hasztalan: minden moccanás csak mélyébbre süppeszti őket a ragacsos sárba. Még közelebb megyek s elkapom üz egyik sörényét. A sáťgá erre átnyújtja nnakát a peremén s be akar lépni a csónakba, s majd hogy fel nem borít csónakostul. f|

> Látom, egyedül nem boldogulok velük, segítségért kiáltók arra tölcsérzett tenyérbe, ahonnan emberi hangok rémlenek felém: — Hé, emberek! Hé, kubikosok!! — ordítom torkom szakadtából TÍ veszélyben a lovak! Vízbe fúlnak! Csend. Majd hang töri meg az erdő magányát: — Miféle lovak?! Partra szállok, s magasabbról kiáltok vissza: — A maguké! Segítség! Gyorsan! — De kié, a krisztusát azoknak a lovaknak?! — harsan vissza a dühöshang azonnnyomban. — A maguké! A maguké! Két sárga!... Szerszámostul! kiáltom rekedten. Egy távoli hang, hallom, odaszól valakinek: — Alighanem azé a szlavóniaié, aki betegen fekszik a barakkban! :— Es hangok támadnak innen is, onnan is az erdőn: — Megyünk, megyünk tnár! Agropogás, majd csörtető léptek s vagy húsz ember bukkan elő az erdőből a partra. Amint megpillantják a lovakat. — már csak a fejük van kint a vízből — két suhanc, ügyet se vetve harsány figyelmeztetésemre, egyenesen megered, a két sárga felé, de csakhamar kötözködésig süpped az iszapba. Gyér hahota kél, s aztán kart karba fűzve partra húzzák a suhancokat. Valaki észbekap: —. Gallyal! Gallyat alájuk! Tépjük, Qibáljuk is szaporán a fűzest és nyalábszám hordjuk, szórjuk az iszapba. En meg baltáért kiáltok az asszonyoknak, s vágjuk ls hamar a jókora törzseket — támfának, emelőnek a lovak alá. S elindul a két suhanc ismét •— láncba font karok mentén — az egyik sárga felé. De süppedezik, merül a gally alattuk, s amint vele merülnek ők is, sikongnak, vacogva a hideg víztől. Vállig vízben elérik aztán a lovat, megjogják két felől a sörényét, mi meg a süppeteg gallyon tiblábolva lánčoljuk odáig a karunkat, hogy szárazra vonjuk őket. De a sárga meg se moccan: leragadt a feneketlen Iszapban. Topogdálunk csuromvizesen a parton, s tehetetlenül nézzük, hogy a borzongó jószág szemtükrén hályogot lehel a hideg. Már megadták magukat a sorsnak; még egy-két perc és'eldőlnek, alámerülnek menthetetlenül. Ekkor szemem a vastag láncra téved, melyen a halászcsónakok telelnek. — Ide azt a láncotI Derekukra kötjük — kiáltom —, s úgu húzzuk kl őket. Öten-lxatan is szegődnek nyomomba s hozzuk a leoldott láncot. Egyik végét ráhurkoljuk egy fűzfatönkre, a másikkal meg már kúszik is két idősebb kubikos a lovak felé. Már nykigakig járnak a vízben. Amint odaérnek, üggyel-bajjal áthúzzák az egyik szügye alatt és marjára csomózzák, mi meg nekifeszülünk, ember ember mellett, s vontatni kezdjük óvatosan. A ló eldől és alámerül s ekkor felharsan a hórukk! és teljes erőből nekirugaszkodunk. Iszapos buborék buggyan, magasba csap, majd oldalára dőlten felmerül s meglendül a part felé a sárga. Nyomban a másikért, a bevált módon, és partra siklatjuk azt is. Aztán avart markol szaporán minden kéz, és egymást érve dörzsöljük, csutakoljuk a didergő két jószágot mindaddig, amíg lábra nem kapnak éssszép csendesen legelészni nem kezdik a bokrok őszt levelét. KÉSŐBB, HOGY A KUBIKOSOK vizesen és dideregvq kezet nyújtanak, s keményen megmarkolják az enyémet, s viháncolva, szökdécselve tűnnek el a téli erdőbe: meleg járja át a szívemet: nem haszontalanul múlt el fölöttem a nap. DUDÁS KÁLMÁN fordítása • Mlodrag Borisavljevic, a mai jugoszláv irodalom neves egyénisége. 1963. szeptember 5. * (Jj SZÖ 5