Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-31 / 240. szám, szombat

Nincs rossz föld, csak rossz gazda... I 5P MARADI GAZDÁLKODÁS — GYENGE TERMESHOZAM B KORSZERŰ NAGYÜZEM, KITŰNŐ EREDMÉNYEK • TAVALY 15 MÁZSÁS HERTÁRHOZAM, AZ IDÉN REKORDTERMES ÁRPÁBÓL • NAGY TERMÉST ÉRTEK EL A KflVECSESI TANGAZDASÁGBAN Kurta jelentés nyomán látogattunk el Kövecsesre. Az újsághírben ez állt: A kövecsest tangazdaság naprágyt részlegén 43 mázsát takarítottak be a Valticktj-árpafajtából. Tavaly a naprágyi határ — EFSZ gazdálkodásában — alig termett 13—15 mázsát. Ez érdekes. Egy esztendő alatt ilyen nagy ugrás. Talán csoda történt? Vagy különleges eső áztatta az idén a most már a tangazdasághoz tartozó naprágyt részleg árpaföldjett. Sem ez, sem az. A szakszerű gazdálkodás eredménye a gazdag hektárhozam. Az időjárás még annyira sem kedvezett, mint a múlt esztendőben. \ tangazdaság irodájában a legilletékesebbel, Agócs Béla igazgatóval beszélgetünk. Ű mond el egyet s mást, miért „kebelezte" be a gazdaságuk a naprágyi szövetkezetet. — Nemcsak mi, hanem az egész környék mezőgazdasági szakemberei „gyanakvással" figyelték a naprágyiakat. Bennünket meg kivételesen bosszantott a szövetkezet gazdasági, helyzete. Kötelességünk a környékbeli EFSZ-eknek szaktanácsokat adni, segíteni. S ezt már évek óta megkapja a helybeli szövetkezet és a velünk szomszédos naprágyi. Az előbbivel n^ncs is baj, de a naprágyiakkal nem boldogultunk. Nemhogy Javulás állt volna be náluk, de egyre jobban csúsztak a lejtőn. — Talán a talaj rosszabb náluk — vetem közbe. — Dombosabb a miénknél, de jobb általajú, nem oly könnyen ereszti át a vizet, mint a kövecsesi hatáj földjei. — Akkor hát mi a baj? — Ennek története van.. . Az egyesülés gondolata Sok töprengés, a bajok, a hibák kutatása a szövetkezet létesítése óta semmi kézzelfogható eredményt nem hozott. Agócs elvtárs is több gyűlésen beszélgetett a naprágyi szövetkezetesekkel, a vezetőségi tagokkal. Az elnökkel meg az agronómussal ls sokat csatározott. ígérgettek fűt, fát, hogy rátérnek a korszerűbb gazdálkodási módra, de a termésátlagok minden esztendőben az ellenkezőjét mutatták. \ Ötvenhét óta dolgozik a tangazdaságban az Igazgató elvtárs. Elég idő ahhoz, hogy nemcsak a határt, hanem az embereket is megismerje. No meg csupa Jót hallott mindig a naprágyi gazdákrőll Szorgalmas emberek, mindig ls azok voltak. Csak valahogy megakadtak. Az új idők szele fújdogált a faluban. De csak amolyan langyos szellőcske volt, nem tudott vihar kerekedni belője. Olyan vihar, ami az emberek gondolkodásából is több maradlságot vitt volna tovet> s az újat, a haladóbbat kavarta volna fel. Megvallva az Igazat: Egy néhány vezetőn kívül a többség nem tudott lépést tartani az újszerű gazdálkodás követelményeivel. Nagyüzem kisparaszti gondolkodással; ez sehogysem fér össze. Talán nem akarták, hogy a gép könnyítsen munkájukon? Ežt sem állíthatnánk. De ezernyi érvet sorakoztattak fel, ha a kombájnos aratásról volt szó. „Nem boldogul a gép dombokon". Nem csoda hát, hogy még tavaly a rimaszombati Járásnak ebben csoportvezető volt) és Štefan Hargaš, a tangazdaság vezetője. Arról folyik a szó itt is, hogyan Jutott idáig a naprágyi szövetkezet. Lenkei László: Hiába volt minden. Szerveztük is a munkát, de mindenki csak oda ment, ahol „jobb" volt a kereset. Későn Jártunk a munkába. A szakszerű gazdálkodásról meg szót sem ejthetünk. A takarmányozás? Az meg külön fejezet. A lucernát megette nyáron a Jószág, pedig kijárt legelőre a marha. Mégsem volt tej. Most meg pelyvát, meg silót kapnak a tehenek, mégis van te] bőven. Szalnoky Lajos: Tizenegy éve Ismerem a falut. Dolgos nép lakja. Szakszerűtlenül gazdálkodtunk. Meg van-e kedve az embernek, ha hónapokig nem kap fizetést? — Ha nem volt miből? —• szólok közbe. — Igaz, ha nem termett a föld, nem ls volt miből árulnunk. S hogy miért nem termett? Egyszerűen azért, mert rosszul gazdálkodtunk. Nehéz volt megértetni a tagsággal, hogy új szelek fújnak már, régi módon nem boldogulhatunk. Falrahányt borsó volt a szó. Nem bírtuk elérni, hogy a domboldalban sem kell kézzel vetnünk az árpát. A lánctalpas DT bírja a vetőgépet. Nem hallgattak meg. Hektáronként kevés volt a 150—160 kg vetőmag is. Ráadásul kézzel szórtuk el. Javarészt kiették a varjak, vagy a föld színén maradt, nem kelt ki. A kevésből kevés csurgott a zsákba is. Hát így dolgoztunk. Ezért jutottunk holtpontra. , Másoktól tudtam meg, hogy a vezetőség, sőt az agronómus is elkövetett mindent, hogy kihúzza a sárból a szövetkezetet. Nem sikerült, de ennek ls megvan az oka. Hiányzott az összefogás, a közös akarat. Mert hiába törte magát Szolnoky elvtárs, hiába volt az ls, amint mondják — könyvelő híján ő végezte a könyvelést ls. Naphosszat szaladgált a határban, este az irodában szorgoskodott. Nem segített a néhány éves szakiskolát végzett ember minden igyekezete, kevés pártfogóra talált. A kommunisták, a helyi pártszervezet sem boldogult... Most már másképpen van minden. Terem is a határ, a gépeket ls elbírja a domboldal. 46 mázsás árpatermés hektáronként Hogyan sikerült, ml a nagy hozamok titka, erről hadd beszéljen Hargaš elvtárs a tangazdaság vezetője. — Hogyan is kezdjem? Talán azzal a találó közmondással: „Nincs tudtunk, felszántottunk. Az árpa alá kétszáz mázsa komposztot hordtunk hektáronként. Meg ls mosolyogtak, mivel csontkemény földre vittük a komposztot. Tavasszal buktató tárcsával, a szokottnál kissé mélyebben betárcsáztuk. Majd hét .mázsa műtrágyát kapott a föld hektárja. Aztán alaposan megslmltóztuk, boronáltuk a talajt, majd hektáronként 200—210 kg Valticky fajta árpát vetettünk el. Kilenc hektárnyi területen kombájnnal arattunk, 46 mázsa volt az átlag. További 17 hektáron — csak önkötözővel tudtunk aratni — 43 mázsás termést értünk el. Ez önmagáról beszél. Egy esztendő alatt az a föld, mely évekig alig termett 13—15 mázsát, egyszeriben 46 mázsás terméssel fizette meg a Jó munkát. A másik táblát nem tudták komposztozni, így Is 34 mázsás volt az átlagos termés. Ha az egész árpatennést vesszük, naprágyi részlegen 34 mázsás lett a gazdasági átlag. KI tűnő eredmény. Az össztermés a gabonafélékből átlag 24 mázsa. Az egész gazdaságban 28 máz'sás az átlag. Érdekes megemlíteni, hogyan változott a naprágyi határ termése a szövetkezeti alakulásától. 1957-ben 28 vagon, tavaly 17 vagon, az idén 35 vagon termett. üzemben a fejőgépek Egy esztendő alatt nagyszerű előrehaladás mutatkozik a tejtermelésben is. A télen még 3—4 liter volt a tejhozam, most 9—10 liter a napi fejési átlag. Pedig a fejők, az etetők, úgyszólván egytől egyig a régiek, csupán annyi történt, hogy az évek óta raktárban rozsdásodó fejőgépet üzembe helyezték. És ami a fontos szakszerűen végzik az etetést és a fejést. Az új, a gondos gazda kezenyoma meglátszik a kapásnövényeken ls. A cukorrépájuk például olyan szép hogy Hargaš elvtárs már attól fél, hogyan fogják kiásni. Tavaly, tavalyelőtt 90 mázsás cukorrépaterméssel sem dicsekedhettek a naprágyiak, az idén hektáronként 400 mázsát igér a határ. A jó növénytermesztési és az állattenyésztési hozamok lehetővé tették hogy a tangazdaság a tervezettnél jó val nagyobb mennyiségben adjon vetőmagot ős tenyészállatokat az állami gazdaságoknak és szövetkezeteknek. gyon ráillik ez a naprágyiakra. Hogyan várhattak volna jó termést, ha a talaj évek óta nem kapott trágyát. Szorgalmas, igyekvő nép? Ez nem minden. Szaktudás, szakszerű gazdálkodás nélkül a szorgalom a nullával egyenlő. Mit csináltunk mi tavaly ősszel? Mindent, amit csak mi a falujában ott is kézzel vetették az rossz föld, csak rossz gazda". Naárpát, ahol ma — bebizonyosodott, ... hogy géppel Is lehet — minden munkát elvégez a gép. A sikertelenség, a rossz gazdálkodás a munkaegységeken is éreztette hatását. Egyre kevesebb jutott, sőt tavaly már hónapokig nem kapott a tagság egy fillért sem a ledolgozott munkaegységekre. Nincs termés, az állattenyésztés kevés hasznot hajt, nincs pénz. Egyre Inkább elégedetlenkedtek a szövetkezeti tagok. A meggyőző szónak már nem volt, nem is lehetett -foganatja ... Amikor már minden kötél szakadt, felötlött az igazgatóban is a gondolat. Mi lenne ha egyesülne a szövetkezet a tangazdasággal? De hogyan? A kis hal falja fel a nagyobbat? A kétszáz hektáros tangazdaság boldogul-e majd az ötszáz hektáros „tönk szélén

4' álló szövetkezettel? A sok fontolgatás után megszületett a döntés, a felsőbb szervek is beleegyezésüket adták. így a múlt év őszétől a naprágyi határt is a tangazdaság műveli. Természetesen a volt szövetkezetesek a gazdaságban dolgoznak. Sőt, amint hírlik, azok akik cserben hagyták a szövetkezetet és máshova mentek dolgozni, újra visszakívánkoznak a faluba. Eszmecsere a naprágyi HNB irodájában Az asztalnál Szolnoký Lajos, a naprágyi részleg agronómusa (ez volt a funkciója az EFSZ-ben is), Lenkei László, HNB titkár (a szövetkezetben Az egyesülés óta eltelt hónapok eredményei megmutatták a naprágylaknak, mit jelent, ha okosan, szak szerűen gazdálkodnak. Ezt tudják ma már. Naprágyon is. a környéken is sokat beszélnek a kövecsesi tangazdaság sikereiről. Ez is bizonyítja, milyen nagy szükség van nálunk a tangazdaságokra. Bár egyesek már ott tartottak, hogy a kövecsesi tangazdaságot, a közép-szlovákiai kerület egyetlen magyar nyelvű mesteriskoláját fel kell számolni. Elhamarkodott dolog lett volna. A kísérleti és tangazdaságok, ha megfelelő segítséget nyújtanak a rászorulóknak, összekötő kapcsot jelentenek a tudományos kutatómunka és a termelőmunka között. A kísérlett parcellákon alkalmazott tudományos termelési módszerek a kísérleti tangazdaságokban már nagyüzemi mértékben kerülnek bevezetésre és mint a kövecsesi — naprágyt példa bizonyítja, igen jó eredménynyel. MÉRY FERENC A szczeczini hajógyárban vízre bocsátották a Csehszlovákia részére épített Republika hajót. A 6500 lóerős 14 500 tonna hordképességű hajó néhány héten belül próbaútra indul a Balti-tengeren. Képünkön a Republika hajó vízre bocsátása után. (CTK — CAF felv.) „Egy tányér meleg levest" A naprágyi dombok is eltűrik a gépet.. zást végzi. Orbán Lajos a tárcsá(Németh J. felv.) Szükségtelen az óriást a törpe mellé állítani... És hogy most mégis ezt teszem, annak ls meg van az oka. Lapunkat egyre többen olvassák olyanok is, akik — úgymond — koruknál fogva csak hírből ismerik a múltat, mit jelentett, ha hiányzott az asztalról a mindennapi kenyér, A Somorjaí Általános Műveltséget nyújté középiskolában is szép számmal ol* vassák lapunkat, de vajon tudják-e ezek a fiatalok, hogy húsz-harminc esztendővel ezelőtt milyen -körülmények között tanultak az állami polgári iskola tanulói, mit Jelentett legtöbbjük számára egy tányér meleg leves, egy kis ebédmaradék. ízelítőnek talán elég, ha elöljáróban idézzük a Somorja és Vidéke című hetilap 1932. karácsonyi számának egyik cikkét. Az újságon keresztül az állami polgári iskola igazgatósága és tantestülete szólt Somorja Jómódú polgáraihoz. „Csak egy tányér meleg leVestl Ezzel a felhívással fordul a helybeli állami polgári iskola igazgatósága lapunkon keresztül Somorja jószívű gyermekbarátaihoz. Iskolánknak számos olyan helybeli és vidéki tanulója van, akiknek nem Jut meleg étel, egyáltalán nem is ebédelnek. Ezek a szegény gyerekek rosszul táplálva, korgó gyomorral, rongyokban járnak az iskolába és iskola után sem várja őket meleg otthon, terített asztal". A cikk ezek után szinte hihetetlennek tartja az Iskolaigazgatóság panaszát. A többi között így ír: „Ha nem az iskola vezetősége Informált volna bennünket, el sem hinnénk, hogy a polgári iskolának vannak olyan tanulói, akik hónapok őta nem ettek kenyeret, mert csak krumplira telik. Már eddig is akadtak jöszlvü gyermekbarátok, akik megértve az iskola igazgatóságának előbbi felhívását, a hét valamelyik napján vendégül látnak asztaluknál egy-egy rászoruló szegény diákot. Eddig harminchét tanuló kap ebédet, akiknek túlnyomó többsége somorjai. Akad olyan család is, amely egész napi kosztra vállalt diákokat. Ez azonban mind kevés. A rászorultaknak csak elenyésző része nem koplal. Ezért az iskola Igazgatósága és a tantestület tovább folytatja megkezdett akcióját és lapunk útján fordul újból a somorjai jószívű gyermekbarátokhoz, kérve egy tányér meleg levest a szegénysorsú tanulói száméra, legyen az helybeli, vagy vidéki. Egyúttal a tanulók hálás köszönetét tolmácsolja az eddigi jószívű adakozóknak". Tudom fiatal barátaim, közületek legtöbben szomorú mesének tartják az egészet. Képtelenek vagytok megérteni, miért kellett valamikor egy tányér meleg levesért koldulni. Pedig így volt. Közöttetek is akad még jónéhány, akinek az édesapja vagy édesanyja ismerte a koldusleves ízét. Nem is csodálkozom a tamáskodástokon. TI, akik olyan iskolába Jártok, mely párját ritkítja az országban, más szemmel nézitek az életet. Több mint tíz millió koronát áldozott a nép állama azért, hogy jól érezzétek magatokat és meglegyen mindenetek. A tl Iskolátok már csak annyiban hasonlít a régihez, hogy az előbbit is iskolának hívták. A ti 4-skőlátok palota, a régi mellette kunyhóvá törpült. Ingyen kapjátok a könyveket, filmet vetítetek, fényképezni tanultok, kirándulásra Jártok szabad időtökben. Ez a tanulás után a ti dolgotok. Közületek azokat, akik nem járnak haza, mindennap jó ebéd várja az iskola ebédlőjében. Kiadós és jó ebéd, szinte fillérekért. Nem kell hónapokig krumplin tengődnötök. Szüleitek szájából soha nem halljátok: nincs kenyéri'Inkább akkor aggódnak, ha nem tudtok megbirkózni a kiadós ebéddel. Nem jártok foszladozó rongyokban, a cipőtök sem lyukas. De elég a szóból. Mondjunk talán valamit azokról, akik az újságon keresztül kértek alamizsnát, meg azokról, akik tudják, hogy milyen ízű volt az ingyenleves. Az előbbi személyekhez sajnos már nem volt szerencsém. A régi tanári kar többsége kidőlt a sorból, akik pedig még élnek, azok sem laknak Somorján. Szétszórta őket az élet forgataga. Egy ember — ha nem is a tanárok közül —, mégis itt maradt közülük Somorján. Igen. Szalai István, a régi polgári iskola örökös pedellusa. Takaros kis ház, csupa zöld udvarán találtam Szalal Istvánt. Haja, akár az öntött ezüst, lábai már ólomsúlyúak. Kanalából kiloccsan a leves, ha ebédel, öreg ember, nyolcvan esztendő a vállán. Harmincnyolc esztendeig volt a diákok „Pista-bácsi"-ja. Szerették, a kedvébe jártak. Szemükben az igazgató után Pista bácsi volt az iskolában a legnagyobb hatalom megtestesítője. Egyéb teendői mellett az „ítéletvégrehajtó" szerepét is betöltötte. Már pedig nem volt mindegy, milyen indulatok vezérlik a nádpálcát. Pista bácsival azonban lehetett beszélni.! Csak a fülébe kellett súgni: „A Bacsáknál két deci Debrődi, meg egy szivar kifizettetett". Még a nádpálca ls megjuhászkodott. Régen volt. Pista bácsi ma már csak a szőlőlugas vadhajtásait nyesegeti. A szivar sem ízlik mér úgy, mint valaha. Fáradtan huppan a kerti lőcára. Szavaival a múlt és jelen között így próbál hidat verni: — Mit tudják a mai fiatalok... Bezzeg az én időmben. Itt azonban abba kellett hagynia, mert fiatal, izmos legény telepedik mellénk. Pista bácsi pedig tudja az illendőséget." Akkurátosan be is mutatja: — Ez az unokám! Most érettségizett. Mezőgazdasági mérnöknek készül. Fáradt tüdejével mélyet szippant az illatos kerti levegőből, majd így fordítja a szótf. — Más világ már ez a mai... Azt én tudom a legjobban! És újból az emlékezés hídjára lép. — A feleségem főzögetett nekik az összekoldult elemózsiából. Jeles ünnepek előtti napon jómagam is eljárogattam a módosabb családokhoz, hogy Isten nevében ne sajnáljanak tőlük egy kis ünnepi morzsát... Azok jártak mégis a legjobban, akik bevágódtak, valamilyen jobb családhoz.., Így volt ez kérem ... Csenkei László — aki egyébként már a somorjai vendéglátó üzemek vezetője — szintén emlékszik még a régi diákéletre. Ű is végigjárta az ügyvédnék, meg a bankigazgatónék konyháját. Otthonról ment el. Nem volt más választása. Rajta kívül még sokan áhitozták a tányér meleg levest. Szép számmal akadnak még, akik ma sem felejtették el a keserű megalázó éveket, ma sem titkolják akkori nyomorúságukat. Vannak azonban olyanok is, akik habár nem is felejtették el, nem szívesen beszélnek róla. Megértem őket. A szegénység nemcsak szenvedést, hanem megaláztatást, szégyent ls jelentett. Ezért is hallgatjuk el annak a nagymamának a nevét, aki amikor megtudta, miért hánytorgatjuk a múltat, könyörgésre fogta. — Az istenre kérem, meg ne írják. Még a férjemnek sem beszéltem róla soha. A kislányom meg egy tanárhoz ment férjhez. Mit mondana a vőm, ha megtudná ... Inkább azt Írja meg, hogy a mai iskolásoknak már mindenük megvan. Az ilyesmit még olvasni is jobb... Gondolataimba merülve Indultam az új Iskola felé. Micsoda épületi Es amikor közelebb értem, észrevettem, hogy gondos kezek szépítgetik, cicomázzák, hogy még szebb legyen szeptember elsején. És amikor becsukódott mögöttem az óriási üvegajtó, úgy éreztem, mintha kívül maradt volna a múlt. A kellős közepén jártam a jelennek, amelybe senki számára nem kell egy tányér meleg levesért, kolduskenyérőrt könyörögni, amelyben mér nincsenek rongyokba öltöztetett, szomorú tekintetű, korgógyomrú gyerekek. SZARKA ISTVÁN *S£3. dijua. 31. * ÜJ SZÓ 5