Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-20 / 198. szám, szombat

OJ MAGYAR FILMEK BUDAPEST FILMBARÁTAI — dacol­va a nyári kánikulával — hosszú, tömött sorokban várakoznak a mozi­pénztárak előtt, hogy jegyet váltsa­nak egy nagysikerű magyar film elő­adására. Á film címe — „Valahol Eu­rópában", 1948-ban készült, az államo­sított magyar filmgyártás első alko­tásaként. Bemutatásakor világszerte osztatlan sikert aratott és olyan ran­got vívott kl a magyar filmművészet­nek, amelynek emlékét még ma ls Idézik. A mostani felújítás bebizonyí­totta, ho^y a „Valahol Európában" korszerűsége ma is éppoly eleven, mint tizenöt évvel ezelőtt volt, köl­tőlsége, társadalmi mondanivalója és nem utolsósorban filmszerűsége vál­tozatlanul a nagy filmek közé emeli. A magyar filmgyártás az utóbbi Időben Csipkerózsika-álmát alussza és ebből a mély kábulatból csak igen ritkán riad fel. Az egyetlen jelentő­sebb nemzetközi elispierést a Mar del Plata-1 filmfesztiválon nagydíjjal ki­tüntetett „Angyalok földje" vívta kl, amelyet Kassák Lajos közismert re­gényéből, az „Angyalföldiből Révész György rendezett. A film cselekménye a két világháború közötti külváros egyik zsúfolt bérkaszárnyájában jött szódik. A mesélő egy öreg kintornás, a film alkotói az ö szemén keresztül láttatják a ma már távoli, csupán emlékeinkben élő kort. Szerencsésen megkerültek minden naturalizmust, amit a filmtől kapunk, az nyomasztó volta ellenére Is líra, gondolatébresz­tő költészet, amely távol áll az ötve­nes évek sematizmusától. Hogy az „Angyalok földje" Buda­pesten mégsem aratott olyan sikert, mint amilyent megérdemelt volna, ezt éppen az egykor oly nagy számban készített sematikus filmek számlájára kell írni. Közönségünk — elsősorban a fiatalok — tartózkodással fogadta ezt a kétségkívül jobb sorsra érde­mes alkotást. Korunk mozilátogatói szívesebben néznek meg olyan filme­ket, amelyek mai problémákat bon­colgatnak, amelyek a ma kérdéseire igyekeznek választ adni. Mai monda­nivalója, érdekes, helyenként meghök­kentő formanyelve miatt figyelemre méltó älkotás a március végén kö­zönség elé került, nagy vitákat ki­váltó „Oldás és kötés". írója Lengyel József, Jancsó Miklós rendezte. •AZ „OLDÄS ÉS KÖTÉS-RÖL egy­aránt vitatkoztak és vitatkoznak mindmáig újságíróink a különböző lapok hasábjain, s a közönség a pesti pressókban éppúgy, mint az egyete­meken a vizsgák közötti szünetekben. „Vívódás, szenvelgéssel!" — ezt a elmet adta kritikájának az Élet és Irodalom cikkírója... „Láttunk egy új magyar filmet, amelynek további sorsára végre együttérző izgalommal figyelhetünk" — irta bírálata első mondatában a Film, Színház, Muzsika kritikusa. Számosan egy kezdődő „ma­gyar új hullám" első jelét vélik a filmben felfedezni, mások ugyanak­kor külföldi filmek utánérzéséről be­szélnek. Lengyel József és a fiatal Jancsó Miklós filmje egy faluról az orvos­tudományi egyetemre, majd onnan ad­junktusnak a klinikára kerülő fiatal sebészorvos katharzisát, útkereső ví­vódását mutatja be. Az „Oldás és kötés" minden mesterkéltség nélkül megalkotott, intellektuálisan ható, lélektani Igénnyel készült film. A fő­hős, dr. Járom Ambrus — a fiatal Latinovics Zoltán kelti életre elis­merésre méltó azonosulással, szinte „eszközetlen" eszközökkel — a maga helyét keresi az életben, a társadal­munkban, s a kezdő, tanítómestereit, professzorát már-már lebecsülő, ma­gabiztos sebészorvos szemünk láttára érik a felelőtlen fiatalemberből fel­nőtté. Érdekes, modern, ám mégsem modernkedő, Somló Tamás operatőri munkája is. A film hibája a lassított tempó, a helyenként valóban szenvel­gésbe hajló vívódás, ám a fellelhető fogyatékosságok összessége sem csor­orizont­bltja lényegesen az erényeket és azt az őszinte igyekezetet, hogy az alko­tók mai nyelven szólottak mai problé­máról a ma közönségének. Végre egy színvonalasan szórakoz­tató, valóban mai filmvígjátéki — mondottuk nem kis örömmel a „Mici néni két élete" bemutatója után. Víg­játékokban meglehetősen szűkmarkú filmgyártásunk kellemes másfél órát, eredeti ötletekkel duzzadó pillanato­kat szerzett nézőinknek. Micl néni, a színpadról visszavonult, egykor nép­szerű operett-szubrett régi plakátjai és a sikerekben gazdag múlt rózsa­színű emlékei között élő pesti lakás­tulajdonos, akinek otthonába ismét élet költözik, amikor „eltartásért" cserébe fiatal házaspárt fogad be az egyik üres lakószobájába. S a fiatalok mellett az idősnek még amúgy sem nevezhető Micl nőni „visszafiatalo­dik", látjuk csarlestont táncolni egy nyári kerthelyiség parkettján, látjuk robogni motorkerékpáron és látjuk, miként hódítja meg ismét az egykori hódoló és konfliskocsis (ma taxiso­főr) szívét. A forgatókönyvet Hámos György Irta, a rendező Mamcserov Frigyes jobbára az abban már eleve szereplő ötleteket fordítottta le a film nyelvére, míg Kiss Manyi személyé­ben olyan Micl nénit sikerült találni, amilyennél különbet lámpással keres­ve se lehetett volna találni. UGYANCSAK VÍGJÁTÉK és szintén a sikerültebbek közül való a Rejtő Jenő (P. Howard) regényéből készí­tett „Meztelen diplomata", amelynek célja — minden társadalmi mondani­való és leleplező szatíra nélkül, a filmburleszk nyelvén szórakoztatni. Rejtő Jenő, a tragikus körülmények között elhunyt, érdekes és sokat vi­tatott pályafutású író vidám munkái már olvasva is "filmszerűek. Rejtőt Magyarországon az olvasók többsége vagy túlbecsüli — vagy lebecsüli. Munkái P. Howard álnéven jelentek meg — ponyvaregény formában. Eré­nye, hogy még a legolcsóbb humort is képes volt megfűszerezni hol pa­rodisztikus, hol Intellektuális elemek­kel. A filmet Palásthy György ren­dezte, a főszerepet Márkus László alakltja. Akik a mesét és a szép felvétele­ket, egzotikus tájakat szeretik látni, talán elégedettek voltak az első egyiptomi—magyar koprodukciós film­mel, az „Egyiptomi történet"-tel. Akik ennél többet vártak, csalódtak. A film egész kerete, a mesterkélt történet, ürügy csupán, hogy a filmvásznon megjelenhessen a sivatag piramisai­val és a szfinxszel, Egyiptom tarka forgataga néhány magyar kisfiúval, egy tehetséges arab gyerekkel és egy érett filmszínészi kvalitásokat fel­villantó kiskutyával, akit ráadásul reménytelenül kerget egy vénkisasz­szony nevelőnő... ÉRDEKES FELADATRA vállalkozott Kertész Ákos író és Rényl Tamás filmrendező — „Mindennap élünk" címmel egy brigádon belül vizsgálja meg, mit ls jelent, ha egy ,közösség életében az anyagi szempontok a leg­döntőbbek, ha az önzés és a közöny háttérbe szorítja a közös munka ad­ta rokonszenvesebb előnyöket. Egy a munkáját jól végző, a tervet kifogás­talanul teljesítő brigádról van szó, amelyben mindenki azon ügyködik, hogy a „mindennapi életünk" a lehe­tő legzökkenőmentesebben alakul­jon... A „családi béke" érdekében még afelett is hajlandók lennének szemet húnyni, hogy egy fiatal bri­gádtag és a brigád egy másik tagjá­nak a felesége kőzött szerelem szö­vődik. Ez a film is, mint a többi most készülő magyar film, lehető­séget adott néhány fiatal színésznek, hogy képességeiről Jelentősebb sze­repben számot adjon. A megcsalt férj szerepében is új „filmszínész" mutat­kozott be Sándor Károly válogatott labdarúgó személyében — ám ez a rendezői elképzelés nem nevezhető szerencsésnek. A népszerű jobbszél­ső a mozivásznon, a hivatásos színé­szek társaságában nemigen tudott „labdába rúgni". ÉRDEMES MÉG KÜLÖN MEGEMLÉ­KEZNI Makk Károly — az emlékeze­tes „Liliomfi" rendezőjének — új filmjéről, „Az utolsó előtti ember­ről. A tömörnek aligha nevezhető cím ellentmondásos, hibákkal és eré­nyekkel elegyített művet takar. Egy fiatal ejtőernyős-oktató akarata elle­nére halálba kergeti csapatának egy talán túlságosan vakmerő, magabiztos tagját. Az önemésztő felismerés, a társak megvetése ezután klshíján a második tragédiát okozza... A film amellett tör pálcát, hogy "mindig, min­den körülmények között tisztelni kell az embert, nem szabad mindenáron beavatkozni mások életébe. Jókai és a romantika kedvelői elé­gedetten fogadták „Az aranyember" színes, szélesvásznú, új filmváltoza­tát (Gertler Viktor rendezte), Csurka István és Fejér Tamás alkotása, a „Kertes házak utcája" a napjainkban jelentkező elkispolgáriasodásról szól színesen, őszintén, míg Galgőczy Er­zsébet és Kis József filmje, a „Fél­úton", termelőszövetkezeti problémá­val foglalkozik — ám ez utóbbi ko­rántsem tartozik a sikeresebb művek közé. A MAGYAR FILMGYÁRTÁS az el­múlt hónapokban is elsősorban a mai témájú forgatókönyvek interpretálá­sára vállalkozott. S hogy a Csipkeró­zsika-álomból végérvényesen feléb­rednek a filmesek, erre reményt adhat az az átszervezés, amelyre az elmúlt időkben került sor. A Hunnia Filmstúdió élére új igazgató került Révész Miklós személyében (eddig a Filmügyi Főigazgatóságot vezette), míg a filmrendezők alkotócsoportok­ba tömörülve dolgoznak tovább. Egy-egy csoport vezetője a tapasztal­tabb, érettebb rendezők közül került ki, s tanácsaikkal, véleményükkel se­gítik a fiatalabb pályatársaikat A szakemberek és a közönség az utóbbi fél esztendő hazai filmtermése alapján lát olyan jeleket, amelyek a magyar film megújhodását ígérik — s a bižalomban nincs is hiány. — ld — Dénes György: Búzakalász Hajladozva sír a szélben, fejet hajt a kaszaélen, olyan fáradt, olyan áldott, átöleli a világot, búzakalász, búzakalász. Könnyel verték a barázdát, úgy nevelték gyönge szárát, megöntözték régi fénnyel, körülfogták reménységgel búzakalász, búzakalász. Hogyha égi fergetegre gyúl a nyárnak régi kedve i s villám sújt a kaszaélre, meghasad a szív is véle, búzakalász, búzakalász. Hajladozva ring a szélben, fürdik a nagy fényességben, benne csillan anyám vére, benne sóhajt nemzetsége, búzakalász, búzakalász. Bolgár festő kiállítása •A Csehszlovákiai Bolgár Kulturális Központ, a Szlovák Képzőművészek Szövetsége és a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség rendezésében e na­pokban nyílt meg — a bratis|avai Barátság Házában — Presláv Krsov­ský tárlata. A jónevü és elismert fes­tő 1905-ben született, tanulmányait a szófiai akadémián és Lengyelország­ban végezte. Müvei gyakran szerepel­nek külföldi kiállításokon s ezzel a nemzetek közötti kulturális kapcsola­tok és a kölcsönös, baráti megértés elmélyítéséhez Járulnak hozzá. Nálunk ls szíves és meleg fogadta­tásban részesülnek alkotásai, ame­lyek művészien tükrözik a ritka ter­mészeti szépségekben bővelkedő Bul­gáriát és népét. Krsovský érzékeny figyelője a ter­mészet jelenségeinek s a táj, év- és napszakokkal változó s képét impresz­szionisztikus modorban ragadja meg. Biztos szerkesztésű olajfestményein vékonyan felrakott, remegő lila, zöld, kék és tarka foltokból, fehér kiha­gyásokból áll össze a kép. Tavaszi fényben, nyári ragyogásban, bágyadt őszi világításban vetíti elénk a ten­gerpartot s a mellékén lejátszódó éle­tet. Szeles, esős, verőfényes napok hangulatát érezteti. Palettájának élet­teljes színeivel, optimista hittel mu­tat rá a kitartó emberi munka s a dúsan termő föld eredményeire (Mu­kovoi cséplés, Mészégető). Felidézi a híres bolgár ikonokat s a ma velük kapcsolatos -restaurátori tevékenysé­gét. S amilyen szeretet sugárzik hazai tájakat kifejező vásznairól, ugyan­olyan érzelmi azonosulással szól ala­kos festményeiről. Plasztikusan for­málja a nagyszerű, testben, lélekben egészséges, munkára termett bolgár embertípust. Jellegzetes népviselet­ben, tiszta, szép areovnású, telt ido­mú lányok, asszonyok, — gyöngéd, meleg viszonyt Jelző, megkapó gyer­mekportrék, — barázdás, nyílt tekin­tetű, értelmes férfiarcmások az élet és a lélek alapos Ismerőjéről valla­nak. — Pasztell-arcképei, Álom című harmonikus aktja a női szépség fino­man árnyalt dicsőítései. Alakos kőrajzal (ABC, Nekrolog) ízelítőt adnak gazdag grafikai termé­séből. — Sajnáljuk, hogy színpadi­dekorációs terveivel nem ismerked­hettünk meg. Krsovský realista művészete mind egyértelmű mondanivalójával, mind kifejező eszközeivel közel áll az élet­hez és a néphez. Bárkány Jenöné EGRI VIKTOR OLVASÓN APLO Vladimír Mináč: Reggelre szól a harang Idestova egy esztendeje, hogy la­punk hasábjain Vladimír Mináč Holtak és élők című regényét, ál­lamdljjal kitüntetett regénytrilógiá­jának második kötetét ismertettem. Ma, hogy a befejező kötetnek ma­gyar fordítását kaptuk kézhez, iga­zolva látom a szlovák kritikának azt az állítását, mely szerint a regény­trilógia a felszabadulás utáni cseh­szlovákiai irodalom egyik legjelentő­sebb alkotása. Az első kötet, a Hosszú a várako­zás megjelenése Idején beszámolóm­ban megjegyeztem, hogy egyetlen re­gény nem ölelheti fel egészében az úgynevezett szlovák állam korát, a sötétség éveit, a feketeinges gárdis­ta világnak sok szégyenfoltját és el­lenpólusát: a párt vezette tisztánlá­tóknak és az ösztönösen hozzájuk csatlakozóknak tetteit. A bevezető kötet nagy érdeme, hogy Mináč érett művészi eszközökkel egy részt ragadott kl e korból és azt teljes­ségre törekedve sikeresen megraj­zolta. A második és szerintem mű­vészileg legsikerültebb, tartalmában legérdekesebb és egészében legjob­ban megkomponált kötet, a Holtak és élők minden tekintetben kielégítette várakozásunkat: Mináč ebben a kö­tetben tovább ecseteli az első re­gényben bemutatott hőseinek sor­sát és' nemcsak páratlanul Igaz és hiteles korrajzot ad a Felkelésről és a leverését követő hónapokról, ha­nem emberábrázolásban is jelesre vizsgázik. Az Író legszemélyesebb él­ményeit, a maga és kortársainak szocialista emberré érését töreke­dett a legszavahihetőbben felvázolni, s igen helyesen nem él a krónlka­Iró eszközeivel, hanem a lélekelem­ző módszerével; alakjai belső világá­nak bonyolult, sokfelé ágazó rajzá­val, érzés- és gondolatvilágának ana­líziseivel próbálja megadni a kor hiteles képét. A befejező kötet, melynek Reggel­re szól a harang a címe, a felszaba­dulást követő három esztendő tör­ténetét öleld fel. Lezárult a nagy em­beri drámák és tragédiák kora, el­múlt az ember feletti szenvedések, harcok és megpróbáltatások ideje, el­némultak a fegyverek, de vajon bé­kesség tért-e a zaklatott és feldúlt lelkekbe, Jutott-e pihenő azoknak, akik a sötétség éveiben reményked­ve várták a vlrradást és a Felkelés idején a vérüik hullásával siettették az új idők hajnalihasadását? Még ki­csi az Időtávlat, amely bennünket ezektől az évektől elválaszt, sokunk­ban még igen elevenen ^lnek a fel­szabadulást követő évek nélkülözé­sei és vívódásai, mindenben köny­nyen ellenőrizhetjük az író igaz­mondását — de írjuk mindjárt Mináč Javára, hogy érett művészi meglátás­sal Idézi elénk a kort, a békére és megbékélésre készülő embereik ben­ső vívódását. A fegyverek elhallgattak és meg­jött volna az Ideje, hogy megtanul­junk emberhez méltóan élni. Mi az, ami ezt gátolja — mintha regénye négyszáz oldalán Mináč kimondatla­nul állandóan ezt kérdezné, ezt fir­tatná? Vajon nyugalmat érezhet-e a Felkelés harcosa, ha tudja, hogy a harc Idebenn még nem ért véget, nyíltan és takartan folyik az áruló aknamunka az épülő új rend ellen? Jaiiko Krap ugyanúgy harcra, ro­hamra és támadásra készen áll, mint a Felkelés idején, mert minden ide­gével érzi, hogy belső ellenség ve­szi körül, melynek vesznie, pusztul­nia kell! Krap úgy véli, hogy a ma­ga egyén! boldogsága nem fontos, sokikal lényegesebb, hogy Itt meg­vessék az új rend alapjait — mégha közben el is veszíti Emmát, élete társát. Szerencsére a fanyar humorú, nagyon józanul gondolkodó Emmá­ban van elég erő és szeretet, hogy kitartson férje mellett. Marek Uhrin is általesik a válsá­gok buktatőin, sok emberi aljassá­got, ostoba és gonosztettet és szót kell megélnie, de látni nagyságot és nemességet ls, míg megérik benne a gondolat, hogy a pártban a helye. Mi­náč az emberábrázolásnak csúcsát éri el abban a fejezetben, amelyben leírja Marek találkozását a Janko Krap ellen indított pör vizsgálóbí­rójával. Mináčnak itt kevés eszköz­zel művészien sikerül a fasiszta bí­rót pőrére vetkőztetnie, Krap a bí­ró szemébe vágja, • hogy a fasiszta törvényeket ls alkalmazta és érvénye­sítette, Ítélkezett az antifasiszták fe­lett, börtönbe, koncentrációs tábor­ba, halálba külde őket. És mi a füg­getlenségére és a kötelessége teljesí­tésére hivatkozó ügyész felelete? „A törvényeket nem én találtam ki, csak engedelmeskedtem nekik. És senkit sem ítéltem halálra." A bírót nem érdekli, mi történt az áldozataival. Mert a fasiszta lelküle­tű ember, csak a „kötelességét" telje­sítette, semmi mást. Mint Janko Krapnak, Marek Uhrin­nak ls válságba kerül egyéni élete, családi boldogsága. Tóth Tibor a kö­tet Utószavában helyesen elemzi Mi­náč célzatát: „a magunk egyéni bol­dogságát összhangba kell hozni még a legfennköltehb közösségi célkitűzé­sekkel is, hiába küzdünk a társadal­mi élet vonalán, hiába viaskodunk a legszentebb célokért, ha nem becsül­jük meg, nem teremtjük meg a ma­gunk kicsi, személyes boldogságát is. Talán kisé túl meszire ment Mináč a törekvésében, talán túl élesen, túl szembetűnően mutatja meg a heroi­zálás, az egekig csapó pátosz hamis­ságát, vagy legalábbis tévességét, hé­zagosságát: mégis az írói szándék becsületességéhez mérten igazán rea­lizálódik, a regény, az alakok — ép­pen ebben a viszonylatban — hitele­sek, meggyőzők, sokszor magunkra döbbentők." A gerlncsérüléses Labuda kapi­tánnyal ls találkozunk a regény lap­jain. Már nem a régi fenegyerek, női szivek bálványa és megtiprója, a sé­rült gerinc csöndes életre, meditá­lásra kárhoztatja; állami vagyonkeze­lője egy kéteshírű kávéháznak, sze­retné otthagyni ezt a piszkos mes­terséget, a hangoskodó vendégeket és az örökös bűzt, razziákat és min« denféle kellemetlenséget, de enervál­tan marad. Végül mégis otthagyja a Jólétet és kényelmet biztosító állá­sát és fiatal rokonával, Helával el­megy — visszamegy a hegyek közé, a falujába, éber álmainak emberibb, tiszta világába. Mináč nyitva hagyja a kérdést, vajon Labuda az ő külö­nös álomfalujában megialálja-e, amit keres és ez Így helyes és Jó. Labuda elvesztette Olinát, nem tudja vissza­hódítani a szerelemben járatlan és ügyetlen Maréktől, nem kapja meg a fiát, a kis Mareket sem, talán még újabb szenvedést és megpróbáltatást kell megélnie, hogy végre magára találjon. A főalakok sorsa mellett Mináč egy sereg mellékfigura sorsát ls mesterien megrajzolja, köztük a leg­rokonszenvesebben Bendáét, az egy­kori vörös komisszárét. „Benda a for­radalmár tiszta, erkölcsileg példa* mutató alakjává nő, aki csendben, félrevonulva és félretolva önmegtá­gadóan dolgozik élete eszményéért; kissé elhagyott, kissé nevetséges, de csodálatra méltó és megragadó, mert idegen tőle mindaz, ami annyira nem tetszett a háború utáni évek felve­tette alakokban: az önmagukról va­ló mohó gondoskodás a közügyek ürügyén és keretében", olvassuk jel­lemének találó elemzését a könyv Utószavában. A regény, mint a teljesség műfaja, megköveteli az írótól, hogy számot adjon a Felkelés hóhérainak és pat­kányainak sorsáról ls. A gyilkos Ig­nác August Kolenatyt és vak eszkö­zét, Vendelín Bradát eléri megérde­melt sorsa, a hígvelejű Augustín Ser­ner, a költő-patikus pedig főnökével, a „fontos közéleti tényezővel* nyu­gatra szökik. Negyvennyolc tisztító Februárja leleplezi végképp ez új rend kerékkötőit, kiseprűzi a bár­sonyszékekből a gyárosokkal, banká­rokkal paktáló minisztereket és a munkásság kezébe juttatja a hatalmat. Mináč Irásművészete ebben is példa­adó: a kort a történésbe eleven be­ágyazva, alakjai életével szervesen összenőve rajzolja meg. Nem idéz tör­téneti személyeket, ismert közéleti nagyságokat, akiket a közvélemény negyvennyolc februárjával kapcsolat­ban számon tart és mégis hiteles a kor képe, a regény történelmi hátte­re, s úgy érzem, hogy lábjegyzetelt néikül megértheti egy Idegen, kül­földi olvasó is, mi ment Itt végbe a fordulat idején. Nem kellenek nevek és adatok, történelmi tények, mindent megad a szerző érzékeny reagálása, alakjainak forradalmi gondolkodása és forradalmi tudata, elszántsága, mely végülis egészében Mináč forra­dalmi eszmei világáról, kommunista hitéről tesz maradandó értékű tanú­ságot. A három kötet elolvasása után fel­tehetjük a kérdést: vajon teljes képel kaptunk-e az író nemzedékéről, új/ke­reséséről, eszményeiről és céljairól? Azt hiszem, hogy igennel válaszolha­tunk. A kép talán helyenként még ki­egészítésre szorul és ezzel Minác bi­zonyára nem marad adósunk. Amit eddig kaptunk, nagyon rokonszenves­sé teszi szemünkben az írót és kor­társait, akik — úgy érezzük — na­gyon becsületes akarattal igyekeznek rendünk alapjait megerősíteni. Tóth Tibor fordításait nem egy al­kalommal dicsértem érdeméhez mél­tóan. Most is csak megismételhetem, hogy kitűnő munkát végzett, kiváló nyelvi érzékkel megadta Mináč nehéz prózájának azt a lírai színezetet, ame­lyet az eredetiben eltakar az Író oly­kor! modorossága és zengővé, vers­szerűen lendületessé teszi a fáradt sorokat is. S>Z0 8 * 1983. július 20.

Next

/
Thumbnails
Contents