Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)
1963-07-20 / 198. szám, szombat
OJ MAGYAR FILMEK BUDAPEST FILMBARÁTAI — dacolva a nyári kánikulával — hosszú, tömött sorokban várakoznak a mozipénztárak előtt, hogy jegyet váltsanak egy nagysikerű magyar film előadására. Á film címe — „Valahol Európában", 1948-ban készült, az államosított magyar filmgyártás első alkotásaként. Bemutatásakor világszerte osztatlan sikert aratott és olyan rangot vívott kl a magyar filmművészetnek, amelynek emlékét még ma ls Idézik. A mostani felújítás bebizonyította, ho^y a „Valahol Európában" korszerűsége ma is éppoly eleven, mint tizenöt évvel ezelőtt volt, költőlsége, társadalmi mondanivalója és nem utolsósorban filmszerűsége változatlanul a nagy filmek közé emeli. A magyar filmgyártás az utóbbi Időben Csipkerózsika-álmát alussza és ebből a mély kábulatból csak igen ritkán riad fel. Az egyetlen jelentősebb nemzetközi elispierést a Mar del Plata-1 filmfesztiválon nagydíjjal kitüntetett „Angyalok földje" vívta kl, amelyet Kassák Lajos közismert regényéből, az „Angyalföldiből Révész György rendezett. A film cselekménye a két világháború közötti külváros egyik zsúfolt bérkaszárnyájában jött szódik. A mesélő egy öreg kintornás, a film alkotói az ö szemén keresztül láttatják a ma már távoli, csupán emlékeinkben élő kort. Szerencsésen megkerültek minden naturalizmust, amit a filmtől kapunk, az nyomasztó volta ellenére Is líra, gondolatébresztő költészet, amely távol áll az ötvenes évek sematizmusától. Hogy az „Angyalok földje" Budapesten mégsem aratott olyan sikert, mint amilyent megérdemelt volna, ezt éppen az egykor oly nagy számban készített sematikus filmek számlájára kell írni. Közönségünk — elsősorban a fiatalok — tartózkodással fogadta ezt a kétségkívül jobb sorsra érdemes alkotást. Korunk mozilátogatói szívesebben néznek meg olyan filmeket, amelyek mai problémákat boncolgatnak, amelyek a ma kérdéseire igyekeznek választ adni. Mai mondanivalója, érdekes, helyenként meghökkentő formanyelve miatt figyelemre méltó älkotás a március végén közönség elé került, nagy vitákat kiváltó „Oldás és kötés". írója Lengyel József, Jancsó Miklós rendezte. •AZ „OLDÄS ÉS KÖTÉS-RÖL egyaránt vitatkoztak és vitatkoznak mindmáig újságíróink a különböző lapok hasábjain, s a közönség a pesti pressókban éppúgy, mint az egyetemeken a vizsgák közötti szünetekben. „Vívódás, szenvelgéssel!" — ezt a elmet adta kritikájának az Élet és Irodalom cikkírója... „Láttunk egy új magyar filmet, amelynek további sorsára végre együttérző izgalommal figyelhetünk" — irta bírálata első mondatában a Film, Színház, Muzsika kritikusa. Számosan egy kezdődő „magyar új hullám" első jelét vélik a filmben felfedezni, mások ugyanakkor külföldi filmek utánérzéséről beszélnek. Lengyel József és a fiatal Jancsó Miklós filmje egy faluról az orvostudományi egyetemre, majd onnan adjunktusnak a klinikára kerülő fiatal sebészorvos katharzisát, útkereső vívódását mutatja be. Az „Oldás és kötés" minden mesterkéltség nélkül megalkotott, intellektuálisan ható, lélektani Igénnyel készült film. A főhős, dr. Járom Ambrus — a fiatal Latinovics Zoltán kelti életre elismerésre méltó azonosulással, szinte „eszközetlen" eszközökkel — a maga helyét keresi az életben, a társadalmunkban, s a kezdő, tanítómestereit, professzorát már-már lebecsülő, magabiztos sebészorvos szemünk láttára érik a felelőtlen fiatalemberből felnőtté. Érdekes, modern, ám mégsem modernkedő, Somló Tamás operatőri munkája is. A film hibája a lassított tempó, a helyenként valóban szenvelgésbe hajló vívódás, ám a fellelhető fogyatékosságok összessége sem csororizontbltja lényegesen az erényeket és azt az őszinte igyekezetet, hogy az alkotók mai nyelven szólottak mai problémáról a ma közönségének. Végre egy színvonalasan szórakoztató, valóban mai filmvígjátéki — mondottuk nem kis örömmel a „Mici néni két élete" bemutatója után. Vígjátékokban meglehetősen szűkmarkú filmgyártásunk kellemes másfél órát, eredeti ötletekkel duzzadó pillanatokat szerzett nézőinknek. Micl néni, a színpadról visszavonult, egykor népszerű operett-szubrett régi plakátjai és a sikerekben gazdag múlt rózsaszínű emlékei között élő pesti lakástulajdonos, akinek otthonába ismét élet költözik, amikor „eltartásért" cserébe fiatal házaspárt fogad be az egyik üres lakószobájába. S a fiatalok mellett az idősnek még amúgy sem nevezhető Micl nőni „visszafiatalodik", látjuk csarlestont táncolni egy nyári kerthelyiség parkettján, látjuk robogni motorkerékpáron és látjuk, miként hódítja meg ismét az egykori hódoló és konfliskocsis (ma taxisofőr) szívét. A forgatókönyvet Hámos György Irta, a rendező Mamcserov Frigyes jobbára az abban már eleve szereplő ötleteket fordítottta le a film nyelvére, míg Kiss Manyi személyében olyan Micl nénit sikerült találni, amilyennél különbet lámpással keresve se lehetett volna találni. UGYANCSAK VÍGJÁTÉK és szintén a sikerültebbek közül való a Rejtő Jenő (P. Howard) regényéből készített „Meztelen diplomata", amelynek célja — minden társadalmi mondanivaló és leleplező szatíra nélkül, a filmburleszk nyelvén szórakoztatni. Rejtő Jenő, a tragikus körülmények között elhunyt, érdekes és sokat vitatott pályafutású író vidám munkái már olvasva is "filmszerűek. Rejtőt Magyarországon az olvasók többsége vagy túlbecsüli — vagy lebecsüli. Munkái P. Howard álnéven jelentek meg — ponyvaregény formában. Erénye, hogy még a legolcsóbb humort is képes volt megfűszerezni hol parodisztikus, hol Intellektuális elemekkel. A filmet Palásthy György rendezte, a főszerepet Márkus László alakltja. Akik a mesét és a szép felvételeket, egzotikus tájakat szeretik látni, talán elégedettek voltak az első egyiptomi—magyar koprodukciós filmmel, az „Egyiptomi történet"-tel. Akik ennél többet vártak, csalódtak. A film egész kerete, a mesterkélt történet, ürügy csupán, hogy a filmvásznon megjelenhessen a sivatag piramisaival és a szfinxszel, Egyiptom tarka forgataga néhány magyar kisfiúval, egy tehetséges arab gyerekkel és egy érett filmszínészi kvalitásokat felvillantó kiskutyával, akit ráadásul reménytelenül kerget egy vénkisaszszony nevelőnő... ÉRDEKES FELADATRA vállalkozott Kertész Ákos író és Rényl Tamás filmrendező — „Mindennap élünk" címmel egy brigádon belül vizsgálja meg, mit ls jelent, ha egy ,közösség életében az anyagi szempontok a legdöntőbbek, ha az önzés és a közöny háttérbe szorítja a közös munka adta rokonszenvesebb előnyöket. Egy a munkáját jól végző, a tervet kifogástalanul teljesítő brigádról van szó, amelyben mindenki azon ügyködik, hogy a „mindennapi életünk" a lehető legzökkenőmentesebben alakuljon... A „családi béke" érdekében még afelett is hajlandók lennének szemet húnyni, hogy egy fiatal brigádtag és a brigád egy másik tagjának a felesége kőzött szerelem szövődik. Ez a film is, mint a többi most készülő magyar film, lehetőséget adott néhány fiatal színésznek, hogy képességeiről Jelentősebb szerepben számot adjon. A megcsalt férj szerepében is új „filmszínész" mutatkozott be Sándor Károly válogatott labdarúgó személyében — ám ez a rendezői elképzelés nem nevezhető szerencsésnek. A népszerű jobbszélső a mozivásznon, a hivatásos színészek társaságában nemigen tudott „labdába rúgni". ÉRDEMES MÉG KÜLÖN MEGEMLÉKEZNI Makk Károly — az emlékezetes „Liliomfi" rendezőjének — új filmjéről, „Az utolsó előtti emberről. A tömörnek aligha nevezhető cím ellentmondásos, hibákkal és erényekkel elegyített művet takar. Egy fiatal ejtőernyős-oktató akarata ellenére halálba kergeti csapatának egy talán túlságosan vakmerő, magabiztos tagját. Az önemésztő felismerés, a társak megvetése ezután klshíján a második tragédiát okozza... A film amellett tör pálcát, hogy "mindig, minden körülmények között tisztelni kell az embert, nem szabad mindenáron beavatkozni mások életébe. Jókai és a romantika kedvelői elégedetten fogadták „Az aranyember" színes, szélesvásznú, új filmváltozatát (Gertler Viktor rendezte), Csurka István és Fejér Tamás alkotása, a „Kertes házak utcája" a napjainkban jelentkező elkispolgáriasodásról szól színesen, őszintén, míg Galgőczy Erzsébet és Kis József filmje, a „Félúton", termelőszövetkezeti problémával foglalkozik — ám ez utóbbi korántsem tartozik a sikeresebb művek közé. A MAGYAR FILMGYÁRTÁS az elmúlt hónapokban is elsősorban a mai témájú forgatókönyvek interpretálására vállalkozott. S hogy a Csipkerózsika-álomból végérvényesen felébrednek a filmesek, erre reményt adhat az az átszervezés, amelyre az elmúlt időkben került sor. A Hunnia Filmstúdió élére új igazgató került Révész Miklós személyében (eddig a Filmügyi Főigazgatóságot vezette), míg a filmrendezők alkotócsoportokba tömörülve dolgoznak tovább. Egy-egy csoport vezetője a tapasztaltabb, érettebb rendezők közül került ki, s tanácsaikkal, véleményükkel segítik a fiatalabb pályatársaikat A szakemberek és a közönség az utóbbi fél esztendő hazai filmtermése alapján lát olyan jeleket, amelyek a magyar film megújhodását ígérik — s a bižalomban nincs is hiány. — ld — Dénes György: Búzakalász Hajladozva sír a szélben, fejet hajt a kaszaélen, olyan fáradt, olyan áldott, átöleli a világot, búzakalász, búzakalász. Könnyel verték a barázdát, úgy nevelték gyönge szárát, megöntözték régi fénnyel, körülfogták reménységgel búzakalász, búzakalász. Hogyha égi fergetegre gyúl a nyárnak régi kedve i s villám sújt a kaszaélre, meghasad a szív is véle, búzakalász, búzakalász. Hajladozva ring a szélben, fürdik a nagy fényességben, benne csillan anyám vére, benne sóhajt nemzetsége, búzakalász, búzakalász. Bolgár festő kiállítása •A Csehszlovákiai Bolgár Kulturális Központ, a Szlovák Képzőművészek Szövetsége és a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség rendezésében e napokban nyílt meg — a bratis|avai Barátság Házában — Presláv Krsovský tárlata. A jónevü és elismert festő 1905-ben született, tanulmányait a szófiai akadémián és Lengyelországban végezte. Müvei gyakran szerepelnek külföldi kiállításokon s ezzel a nemzetek közötti kulturális kapcsolatok és a kölcsönös, baráti megértés elmélyítéséhez Járulnak hozzá. Nálunk ls szíves és meleg fogadtatásban részesülnek alkotásai, amelyek művészien tükrözik a ritka természeti szépségekben bővelkedő Bulgáriát és népét. Krsovský érzékeny figyelője a természet jelenségeinek s a táj, év- és napszakokkal változó s képét impreszszionisztikus modorban ragadja meg. Biztos szerkesztésű olajfestményein vékonyan felrakott, remegő lila, zöld, kék és tarka foltokból, fehér kihagyásokból áll össze a kép. Tavaszi fényben, nyári ragyogásban, bágyadt őszi világításban vetíti elénk a tengerpartot s a mellékén lejátszódó életet. Szeles, esős, verőfényes napok hangulatát érezteti. Palettájának életteljes színeivel, optimista hittel mutat rá a kitartó emberi munka s a dúsan termő föld eredményeire (Mukovoi cséplés, Mészégető). Felidézi a híres bolgár ikonokat s a ma velük kapcsolatos -restaurátori tevékenységét. S amilyen szeretet sugárzik hazai tájakat kifejező vásznairól, ugyanolyan érzelmi azonosulással szól alakos festményeiről. Plasztikusan formálja a nagyszerű, testben, lélekben egészséges, munkára termett bolgár embertípust. Jellegzetes népviseletben, tiszta, szép areovnású, telt idomú lányok, asszonyok, — gyöngéd, meleg viszonyt Jelző, megkapó gyermekportrék, — barázdás, nyílt tekintetű, értelmes férfiarcmások az élet és a lélek alapos Ismerőjéről vallanak. — Pasztell-arcképei, Álom című harmonikus aktja a női szépség finoman árnyalt dicsőítései. Alakos kőrajzal (ABC, Nekrolog) ízelítőt adnak gazdag grafikai terméséből. — Sajnáljuk, hogy színpadidekorációs terveivel nem ismerkedhettünk meg. Krsovský realista művészete mind egyértelmű mondanivalójával, mind kifejező eszközeivel közel áll az élethez és a néphez. Bárkány Jenöné EGRI VIKTOR OLVASÓN APLO Vladimír Mináč: Reggelre szól a harang Idestova egy esztendeje, hogy lapunk hasábjain Vladimír Mináč Holtak és élők című regényét, államdljjal kitüntetett regénytrilógiájának második kötetét ismertettem. Ma, hogy a befejező kötetnek magyar fordítását kaptuk kézhez, igazolva látom a szlovák kritikának azt az állítását, mely szerint a regénytrilógia a felszabadulás utáni csehszlovákiai irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Az első kötet, a Hosszú a várakozás megjelenése Idején beszámolómban megjegyeztem, hogy egyetlen regény nem ölelheti fel egészében az úgynevezett szlovák állam korát, a sötétség éveit, a feketeinges gárdista világnak sok szégyenfoltját és ellenpólusát: a párt vezette tisztánlátóknak és az ösztönösen hozzájuk csatlakozóknak tetteit. A bevezető kötet nagy érdeme, hogy Mináč érett művészi eszközökkel egy részt ragadott kl e korból és azt teljességre törekedve sikeresen megrajzolta. A második és szerintem művészileg legsikerültebb, tartalmában legérdekesebb és egészében legjobban megkomponált kötet, a Holtak és élők minden tekintetben kielégítette várakozásunkat: Mináč ebben a kötetben tovább ecseteli az első regényben bemutatott hőseinek sorsát és' nemcsak páratlanul Igaz és hiteles korrajzot ad a Felkelésről és a leverését követő hónapokról, hanem emberábrázolásban is jelesre vizsgázik. Az Író legszemélyesebb élményeit, a maga és kortársainak szocialista emberré érését törekedett a legszavahihetőbben felvázolni, s igen helyesen nem él a krónlkaIró eszközeivel, hanem a lélekelemző módszerével; alakjai belső világának bonyolult, sokfelé ágazó rajzával, érzés- és gondolatvilágának analíziseivel próbálja megadni a kor hiteles képét. A befejező kötet, melynek Reggelre szól a harang a címe, a felszabadulást követő három esztendő történetét öleld fel. Lezárult a nagy emberi drámák és tragédiák kora, elmúlt az ember feletti szenvedések, harcok és megpróbáltatások ideje, elnémultak a fegyverek, de vajon békesség tért-e a zaklatott és feldúlt lelkekbe, Jutott-e pihenő azoknak, akik a sötétség éveiben reménykedve várták a vlrradást és a Felkelés idején a vérüik hullásával siettették az új idők hajnalihasadását? Még kicsi az Időtávlat, amely bennünket ezektől az évektől elválaszt, sokunkban még igen elevenen ^lnek a felszabadulást követő évek nélkülözései és vívódásai, mindenben könynyen ellenőrizhetjük az író igazmondását — de írjuk mindjárt Mináč Javára, hogy érett művészi meglátással Idézi elénk a kort, a békére és megbékélésre készülő embereik benső vívódását. A fegyverek elhallgattak és megjött volna az Ideje, hogy megtanuljunk emberhez méltóan élni. Mi az, ami ezt gátolja — mintha regénye négyszáz oldalán Mináč kimondatlanul állandóan ezt kérdezné, ezt firtatná? Vajon nyugalmat érezhet-e a Felkelés harcosa, ha tudja, hogy a harc Idebenn még nem ért véget, nyíltan és takartan folyik az áruló aknamunka az épülő új rend ellen? Jaiiko Krap ugyanúgy harcra, rohamra és támadásra készen áll, mint a Felkelés idején, mert minden idegével érzi, hogy belső ellenség veszi körül, melynek vesznie, pusztulnia kell! Krap úgy véli, hogy a maga egyén! boldogsága nem fontos, sokikal lényegesebb, hogy Itt megvessék az új rend alapjait — mégha közben el is veszíti Emmát, élete társát. Szerencsére a fanyar humorú, nagyon józanul gondolkodó Emmában van elég erő és szeretet, hogy kitartson férje mellett. Marek Uhrin is általesik a válságok buktatőin, sok emberi aljasságot, ostoba és gonosztettet és szót kell megélnie, de látni nagyságot és nemességet ls, míg megérik benne a gondolat, hogy a pártban a helye. Mináč az emberábrázolásnak csúcsát éri el abban a fejezetben, amelyben leírja Marek találkozását a Janko Krap ellen indított pör vizsgálóbírójával. Mináčnak itt kevés eszközzel művészien sikerül a fasiszta bírót pőrére vetkőztetnie, Krap a bíró szemébe vágja, • hogy a fasiszta törvényeket ls alkalmazta és érvényesítette, Ítélkezett az antifasiszták felett, börtönbe, koncentrációs táborba, halálba külde őket. És mi a függetlenségére és a kötelessége teljesítésére hivatkozó ügyész felelete? „A törvényeket nem én találtam ki, csak engedelmeskedtem nekik. És senkit sem ítéltem halálra." A bírót nem érdekli, mi történt az áldozataival. Mert a fasiszta lelkületű ember, csak a „kötelességét" teljesítette, semmi mást. Mint Janko Krapnak, Marek Uhrinnak ls válságba kerül egyéni élete, családi boldogsága. Tóth Tibor a kötet Utószavában helyesen elemzi Mináč célzatát: „a magunk egyéni boldogságát összhangba kell hozni még a legfennköltehb közösségi célkitűzésekkel is, hiába küzdünk a társadalmi élet vonalán, hiába viaskodunk a legszentebb célokért, ha nem becsüljük meg, nem teremtjük meg a magunk kicsi, személyes boldogságát is. Talán kisé túl meszire ment Mináč a törekvésében, talán túl élesen, túl szembetűnően mutatja meg a heroizálás, az egekig csapó pátosz hamisságát, vagy legalábbis tévességét, hézagosságát: mégis az írói szándék becsületességéhez mérten igazán realizálódik, a regény, az alakok — éppen ebben a viszonylatban — hitelesek, meggyőzők, sokszor magunkra döbbentők." A gerlncsérüléses Labuda kapitánnyal ls találkozunk a regény lapjain. Már nem a régi fenegyerek, női szivek bálványa és megtiprója, a sérült gerinc csöndes életre, meditálásra kárhoztatja; állami vagyonkezelője egy kéteshírű kávéháznak, szeretné otthagyni ezt a piszkos mesterséget, a hangoskodó vendégeket és az örökös bűzt, razziákat és min« denféle kellemetlenséget, de enerváltan marad. Végül mégis otthagyja a Jólétet és kényelmet biztosító állását és fiatal rokonával, Helával elmegy — visszamegy a hegyek közé, a falujába, éber álmainak emberibb, tiszta világába. Mináč nyitva hagyja a kérdést, vajon Labuda az ő különös álomfalujában megialálja-e, amit keres és ez Így helyes és Jó. Labuda elvesztette Olinát, nem tudja visszahódítani a szerelemben járatlan és ügyetlen Maréktől, nem kapja meg a fiát, a kis Mareket sem, talán még újabb szenvedést és megpróbáltatást kell megélnie, hogy végre magára találjon. A főalakok sorsa mellett Mináč egy sereg mellékfigura sorsát ls mesterien megrajzolja, köztük a legrokonszenvesebben Bendáét, az egykori vörös komisszárét. „Benda a forradalmár tiszta, erkölcsileg példa* mutató alakjává nő, aki csendben, félrevonulva és félretolva önmegtágadóan dolgozik élete eszményéért; kissé elhagyott, kissé nevetséges, de csodálatra méltó és megragadó, mert idegen tőle mindaz, ami annyira nem tetszett a háború utáni évek felvetette alakokban: az önmagukról való mohó gondoskodás a közügyek ürügyén és keretében", olvassuk jellemének találó elemzését a könyv Utószavában. A regény, mint a teljesség műfaja, megköveteli az írótól, hogy számot adjon a Felkelés hóhérainak és patkányainak sorsáról ls. A gyilkos Ignác August Kolenatyt és vak eszközét, Vendelín Bradát eléri megérdemelt sorsa, a hígvelejű Augustín Serner, a költő-patikus pedig főnökével, a „fontos közéleti tényezővel* nyugatra szökik. Negyvennyolc tisztító Februárja leleplezi végképp ez új rend kerékkötőit, kiseprűzi a bársonyszékekből a gyárosokkal, bankárokkal paktáló minisztereket és a munkásság kezébe juttatja a hatalmat. Mináč Irásművészete ebben is példaadó: a kort a történésbe eleven beágyazva, alakjai életével szervesen összenőve rajzolja meg. Nem idéz történeti személyeket, ismert közéleti nagyságokat, akiket a közvélemény negyvennyolc februárjával kapcsolatban számon tart és mégis hiteles a kor képe, a regény történelmi háttere, s úgy érzem, hogy lábjegyzetelt néikül megértheti egy Idegen, külföldi olvasó is, mi ment Itt végbe a fordulat idején. Nem kellenek nevek és adatok, történelmi tények, mindent megad a szerző érzékeny reagálása, alakjainak forradalmi gondolkodása és forradalmi tudata, elszántsága, mely végülis egészében Mináč forradalmi eszmei világáról, kommunista hitéről tesz maradandó értékű tanúságot. A három kötet elolvasása után feltehetjük a kérdést: vajon teljes képel kaptunk-e az író nemzedékéről, új/kereséséről, eszményeiről és céljairól? Azt hiszem, hogy igennel válaszolhatunk. A kép talán helyenként még kiegészítésre szorul és ezzel Minác bizonyára nem marad adósunk. Amit eddig kaptunk, nagyon rokonszenvessé teszi szemünkben az írót és kortársait, akik — úgy érezzük — nagyon becsületes akarattal igyekeznek rendünk alapjait megerősíteni. Tóth Tibor fordításait nem egy alkalommal dicsértem érdeméhez méltóan. Most is csak megismételhetem, hogy kitűnő munkát végzett, kiváló nyelvi érzékkel megadta Mináč nehéz prózájának azt a lírai színezetet, amelyet az eredetiben eltakar az Író olykor! modorossága és zengővé, versszerűen lendületessé teszi a fáradt sorokat is. S>Z0 8 * 1983. július 20.