Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-12 / 190. szám, péntek

Az első szovjet rakéták A szputnyikok bölcsője Ciolkovszkij tanítványainak és kö­vetőinek egy csoportja 30 év előtt kezdett tudományosan foglalkozni a rakétahajtású repülőszerkezetekkel. Több érdekes tudományos feltevés és sikeresen működő szerkezet született ebben a munkacsoportban. A szovjet tudósok nem értékelték kellőképpen munkájuk eredményeit, ís sikereikkel nagyon keveset fog­íalkozott a sajtó. Ezzel szemben a fülföldi tudósok munkáját az egész rilágsajtó Ismertette. Sokszor a fel­tételezett eredményekről úgy írtak, mintha mér el is érték volna őket. Amerikai, német, francia, angol új­ságokban ebben az időben gyakran szerepeltek szenzációs hírek állító­lagos felfedezésekről a reaktív moz­gás terén, sőt a Holdra fellövendő rakétákról is. Ezek a „szenzációk" idővel feledésbe merültek, de ez sem akadályozta meg, hogy egy idő múl­va újabb, még fantasztikusabb hírek tűnjenek feL Mindez azt okozta, hogy külföldön olyan nézet terjedt el, hogy a Szov­jetunióban nagyon lassan és siker­telenül fejlődik ez a tudományág. A nyugati sajtó azt állította, hogy a szovjet rakétatechnika csak a máso­dik világháború után keletkezett, és a legfontosabb gondolatokat a német rakétatechnikából vette át. Hogy ez nem igaz, azt tények bi­zonyítják: A Szovjetunió nemcsak a reaktív mozgás elméletének és a kozmikus rakétáknak a szülőföldje, hanem itt végeztek először széles körű kutatómunkát a rakétatechnika területén is. Az új tudományág, melyet később kozmonautikának neveztek el, az Osoaviahim tömegszervezetben kelet­kezett. 1931 elején az Osoaviahim Központi Bizottsága mellett különosz­tályt létesítettek a reaktív motorok tanulmányozására. A szakosztály ve­zetője F. A Cander lett. 1931 második felében átszervezték ezt a csoportot és egy reaktív moz­gást tanulmányozó csoportot létesí­tettek, a GIRD-t. Hasonló csoportok keletkeztek más szervezetekben Is. A moszkvai csoport mellett a lenin­grádi LenGIRD-csoport munkája ér­demel említést. Fiatal tudósok,, mérnökök, műsza­kiak, munkások voltak a GIRD tag­jai, akik életüket a rakétatechnika fejlesztésének és a bolygóközi össze­köttetés megteremtésének szentelték. Az első időkben a rakétatechnika népszerűsítésével, szakemberek össz­pontosításával foglalkozott a GIRD. 1932-ben tanfolyamokat rendeztek Moszkvában, melyeken kiváló szovjet tudósok adtak elő. A szervezet idő­sebb tagjai mai napig is hálával gon­dolnak tanítóikra és érdekes előadá­saikra. Az elmélettől a kísérletekig 1932 áprilisában Moszkvában a Sza­dovo-Szpasszka utcán a 19. sz. ház­ban megalapították a GIRD kísérle­tező központját. Itt készültek az első reaktív motorok és rakéták. A GIRD tudományos munkáját jelentős szov­jet tudósok támogatták. Azok a fel­találók, akik ebben az időben a tech­nika iránt érdeklődtek, értékes ta­nácsokat, segítséget és támogatást kaptak B. N. Jurijev akadémikustól, A. V. Kvaszikov, N. A. Rlnyin, K. L. Bajev, F. I. Franki, K. A. Putyilov professzoroktól. Putyilov professzor ezekben az években alapította meg a Gorkij Egyetemen a gázok dina­mikájának katedráját. A gázok dina­mikája a rakétatechnika egyik alap­vető tudományága. A GIRD vezetői helyesen határoz­ták meg kutatómunkájuk fő irányvo­nalát. Elsősorban az alapvető problé­mákat kellett megoldaniuk, megtalál­ni a legmegfelelőbb hajtóanyagot és összeállítani a rakétamotorokat. F A. Cander már 1930-ban össze­állította és sikeresen kipróbálta az OR-1 reaktív motort, melyet benzin és sűrített levegő hajtott. Később, miután F. A. Cander is tagja lett a GIRD-nek, összeállította az OR-2. mo­tort. A motort, melyet benzin és fo­lyékony oxigén hajtott, 1932 decem­berében készítették el és 1933 már­ciusában kipróbálták. A Szovjetunióban 1930-ban Lenin­grádban szerkesztették az első, fo­lyékony anyagokkal hajtott reaktív FOGYASZTÁSI szövetkezeteink e na­pokban több tonna feketeáfonyát szállítottak a Német Demokratikus Köztársaságba. Ez idén 800 tonna feketeáfonyát rendeltek külföldről a fogyasztási szövetkezetektől, ame­lyek eddig másfél tonna csiperke­gombát is adtak kiviteli célokra. Az erdei növények kivitele rendkívül előnyös. motort. Hajtóanyagként toloult hasz­náltak és oxidálószernek a nitrogén­tetraoxidot. Az ORM-l-nek elnevezett motor sikeresen kiállta a próbákat. A szovjet technikusok ezzel egyide­jűleg kidolgozták a ZSRD-motorok hajtóanyag meggyújtásának kémiai módszerét. Később ez a motor vált be a legjobban. A kísérletek alapján több folyékony hajtóanyaggal hajtott reaktív motort szerkesztettek a szov­jet szakemberek. Egyetlen egy év alatt, 1933-ban a ZSRD-motorok egész sorozatát állították elő, az ORM 23­tól egész az ORM 52-ig. Ezek a motorok már jelentős toló­erőt fejtettek kí. Az ORM 50 motor, melyet egy kísérleti rakéta számára szerkeszetettek, 150 kg tolóerőt fej­tett ki, sőt az ORM 52 300 kilót ért el. 1936-ban hivatalosan is kipróbál­ták az ORM 65 motort, a ZSRD-soro­zat legjobbját. A motort petróleum és nátriumsav hajtotta. Tolóereje 50 és 140 kiló között volt. A hajtóanyagot 35 atmoszférájú sűrített levegővel jut­tatták az égéstérbe. Az ORM 65 első példányát 49-szer próbálták ki, ösz­szevéve több mint 30 percig műkö­dött. Második példány a légköri kí­sérletek folyamén 250 másodpercig dolgozott megállás nélkül, ami abban az időben nagy sikert jelentett Még számos petróleummal és nát­riumsavval hajtottt motort szerkesz­tettek. Egyidejűleg alkohol és folyé­kony oxigén meghajtású ZSRD-moto­rok összeállításán is dolgoztak. 1932—1941 között, vagyis a máso­dik világháború kezdetéig 118 külön­böző rakétamotort szerkesztettek a Szovjetunióban. Az első szovjet rakéta, a GIRD-09 rakéta 1933. augusztus 17-én szállt fel a levegőbe. Egyre magasabbra 1933-ban felrepült a másik rakéta is, a Cander által szerkesztett GIRD-X, hossza 2,2 méter, átmérője 140 mm, súlya 29,5 kg volt. A motort alkohol és folyékony oxigén hajtotta. Nagyon érdekes volt a 07 rakéta szerkezete. Motorja a súlypont fölött volt, ezért a hajtóanyagtartályokat a stabilizátorba helyezték. Mind a négy stabilizátorban volt egy tartály, ket-. tő alkoholt tartalmazott, kettő oxi­gént. A rakéta hossza két méter, sú­lya 35 kilő és tolóereje 85 kilogramm volt. 1935-ben új típusú rakétát próbál­tak ki a szovjet szakemberek. Hosz­sza 1,8 méter volt, átmérője 200 mm és a kilövésnél 39 kilót nyomott. 100 kilogramm tolóerejű motort helyeztek el benne. Két év leforgása alatt sok rakétát próbáltak ki, melyek közül több elérte az 5000 méteres magassá­got is. 1936-ban az Osoaviahim Központi Bizottsága mellett működő kutatócso­port 10 kg-os rakétát szerkesztett és próbált ki. Hossza 1,64 méter volt, átmérője 126 mm. Alkohollal és folyé­kony oxigénnel hajtott motorja 40 ki­ló tolóerőt fejtett ki. 1937-ben újabb rakétát szerkesztet­tek. Motorját alkohol és oxigén haj­totta. Az égéstérbe ezeken kívül vi­zet is adagoltak, ami csökkentette kissé a sztatikus nyomást, de meg­könnyítette a motor hűtését. 1937-ben egy új rakétasorozatot próbáltak ki, melyet a GIRD tagjai szerkesztettek. A rakéták súlya elér­te a 97 kilót, melyből kb. 10 kiló jutott a hasznos terhelésre. A rakéta hossza 3,2 méter, átmérője 300 mm és tolóereje 200 kilogramm volt. A ra­kétában négy hajtóanyagtartályt he­lyeztek el. 1939-ben egy újabb rakétát lőttek fel. A rakéta kétlépcsős volt. Az első lépcsőjében poralakú hajtóanyaggal üzemeltetett motort helyeztek el, a másodikban egy lökhajtásos reaktív motort. Súlya a kilövésnél 707 kiló volt. 1939. március 5. és május 19. között 16 ilyen típusú rakétát próbál­tak ki. A GIRD munkatársai azt is tanulmá­nyozták, felhasználhatók-e a rakéta­motorok a közlekedési eszközökben. F. A. Cander azt javasolta, szereljék az ON-2 motort B. L Cseranovszkij motornélküli repülőgépére. Később ezt GIRD RPI-nek elnevezett rakéta­repülőgéppé alakították át. V. I. Fjodorov pilóta 1940-ben re­pült először az SZK-9 rakétarepülő­gépen. melyet folyékony hajtóanyagú motor hajtott. 1930—40-ben P. J. Lo­ginov pilóta sikeresen próbálta ki a reaktív motorokat az N. M. Polikar­pov által szerkesztett repülőgépeken. 1942. május 15-én repült először V. J. Bahcsibancsi pilóta rakétameg­hajtású vadászrepülőgépen, melyet F. Bolhovityinov szerkesztett. A motorok, rakéták egyre tökéle­tesebbek lettek. A szakemberek ön­feláldozóan dolgoztak, hogy megva­lósuljon álmuk és a szovjet ember feljuthasson a világűrbe. I. MERKÜLOV főiskolás sokkolóink o VB dönlóieben A jugoszláviai Bndvában befejeződtek a főiskolai sakkcsapat-világbajnok­ság selejtezőinek mérkőzései. A csoportmérkőzések során csupán egy meg­lepetés született: az NDK sakkozói az utolsó mérkőzésükön 2:2-es döntetlent értek el az olaszok ellen és így nem jutottak be • döntő csoportba. A Kelet-Szlovákiai Vasmű építkezésén a kirakodóközpont dolgozói Emil Kling elvtárs vezetésével a Szovjet­unióból a hidegpléhhengerde számá­ra behozott acélszerkezetet rakják ki. (G. Bodnár — CTK felv.) * » • • A Bratislavai Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent Petrőci Bá­lint Határváros című írása. A Piros virág és a Megbékélt emberek című elbeszélés kötetek szerzőjének ez az első regénye. HARMINCFILLERES bélyeget hoz forgalomba ä Központi Postaigazga­tóság a libereci árumintavásár alkal­mából. A kétszínű — piros és lila — bélyeget a libereci árumintavásár Jel­vényének ábráját díszíti. OSTRAVÁBAN e napokban meg­kezdték Csehszlovákia legkorszerűbb ipari mosodájának próbaüzemelteté­sét. A mosoda gépelnek túlnyomó ré­szét Franciaországban és Angliában gyártották. A mosoda — ha kétmű­szakosan üzemeltetik — naponta 3,5 tonna fehérnemű kimosását teszi le­hetővé. Az ENSZ technikai segédalapja 300 000 dollárt szavazott meg Mon­góliának mezőgazdasági, egészség­ügyi és művelődésügyi célokra. AZ INKÁK idejéből származó 200 értékes műkincset találtak amerikai halászhajókon a caliói kikötőhatósá­gok. A műkincseket egy szervezett banda akarta Peruból kicsempészni. A CSEHSZLOVÁKIAI hivatásos szín­játszó együttesek — eddigi közölt statisztikai adatok szerint — tavaly 26 922 előadáson 874 különböző drá­mai alkotással léptek fel és 126 ős­bemutatón adtak elő színműveket. Az előadott színdaraboknak csaknem a felét csehízlováklai szerzők írták. A BOLGÁR ipari vállalatok 101,1 százalékra teljesítették ez év első fe­lére előirányzott tervfeladataikat. A múlt év első feléhez viszonyítva 9,8 százalékkal növelték a termelést. A KÖZELMÜLTBAN hetenként egy hústalan napot vezettek be a ven­déglők, az éttermek és az üzemi ét­kezdék. Ez csupán Prágában azt je­lenti, hogy ez idén 600 tonnával több hús kerül eladásra a mészárszékek­ben, boltokban stb. A hústalan nap további jelentősége, hogy a lakosság mindinkább érdeklődik a zöldség és a gyümölcs fogyasztása iránt. A DÁN TELEVÍZIÓ dolgozói e na­pokban Prágában két félórás riportot forgattak, amelyekben dolgozóink életét szemléltetik. A dán televízió augusztusban közvetíti a két riportot. EUGEN DELACROIX francia festő­művész halálának 100. évfordulója alkalmából az adamovi gépgyár üze­mi klubjában kiállítás nyílt a világ­hírű festő alkotásainak reprodukciói­ból. A kiállítás július 21-ig van nyit­va. AZ AFRIKAI és dél-amerikai tavak­ban honos trópusi vízirózsák és az indiai szent lótusz-virág kinyílt e na­pokban a libereci botanikus kertben, melynek dolgozói azt remélik, hogy ez idén — július végén — a Victoria Regia is kivirágzik. CSEHSZLOVÁKIÁBAN 20 880 CSA­LÁD költözött új lakásokba ez év el­ső felében. • A bratislavai Déryné Színkör 1963. július 17-én este 19,30 órakor a bratislavai Nové Scéna színpadán bemutatja Hans Pfeiffer: A lam­piónok ünnepe című háromfelvoná­sos színművét. « NÉHÁNY nappal ezelőtt lenin­grádtói 30 kilométernyire hatalmas erejű robbanás remegtette meg a le­vegőt. A tűzszerészek egy 1000 kg-os bombát tettek ártalmatlanná, amelyet a német fasiszta repülők 21 évvel ezelőtt — 1942 októberében — dob­tak Leningrádra. v A harmadik forduló eredményei: Szov­jetunió—Anglia 3,5:0,5, Hollandia—Ju­goszlávia 2:2, Hollandia—Kuba 3:1, Len­gyelország—USA, 1,5:2,5, Tunézia—Finn­ország 1:3. Csehszlovákia—Magyaror­szág 3,5:0,5, NDK—Olaszország 2:2, Bul­gária—Belgium 3,50,5. A csoportok végeredményei: I-csoport: Szovjetunió, Mongólia, Anglia, 2. cso­port: Jugoszlávia, Hollandia, Kuba, Tö­rökország, 3. csoport: USA, Lengyelor­szág, Finnország, Tunézia. 4. csoport: Csehszlovákia, Magyarország, Svédor­szág, Skócia, 5. csoport: Bulgária, Olasz­ország, NDK, Belgium. A döntő csoport sorsolása: 1. Mongó­lia, 2. USA, 3. Szovjetunió, 4. Olaszor­szág, 5, Csehszlovákia, 6. Magyarország, 7 Lengyelország, 8. Jugoszlávia, 9. Hol­landia. 10. Bulgária. Az I. fordulóban Csehszlovákia (Hort, Jansa, Trapl és Augustín) Magyarország csapatával mér­kőzik. Haliéban a világbajnoki zónaverseny hetedik fordulójában a következő ered­mények születtek: Portisch Lajos—Ham­man 1:0, Uhlmann—Trifunovics döntet­len, Robatsch—Kanko 1:0, Johannesen— Westerinnen 1:0, Ofstad—Iwkov 0:1, Pav­Sorsoltak a kosárlabda [B-re A FIBA európai zónájának konferen­ciáján megejtették az idet Európa-baj­nokság csoportjainak sorsolását. Ezek szerint a Wroclawi EB-on, melyre ok­tóber 1—15 között kerül sor, a részt­vevők a következő két csoportban küz­denek a döntőbe jutásért. I-csoport: Jugoszlávia, Bulgária, Ma­gyarország, Belgium, Törökország, Olasz­ország, Izrael, Hollandia, Il-csoport: Szov­jetunió, Franciaország, Csehszlovákia, Románia, NDK, Lengyelország, Finnor­szág, Spanyolország. Mindkét csoport­ból az első két helyezett jut az elődön­tőbe. Győzött az I). Dózsa lov—Johannson 0:1. Az élcsoport állása: Uhlmann, Portisch, Robatsch és Johann­son 5—5 nont. Los Angelesben a Piatigorský Kupáért küzdenek a világ legjobj sakkozói. A legutóbbi forduló eredményei: Gtigo­rics—Najdorf döntetlen, Petroszjan— Benkő 1:0. A Keresz—Panno és az Olaff­son—Reshevski játszma függőben ma­radt. Garcia győzött a Tour de l'Avenir X. útszakaszán A Tour de TAvenir X. útszakasza Courmayeurből Chamunixbe vezetett s az eddigiek közöl a legnehezebb volt. Hatan a verseny faladására kényszerül­tek, a csehszlovák Schejbalt és Stnoll­kot kizárták, inert nem tartották be ax időlimitet. Így az ír, holland és nyugatnémet csapat után a csehszlovák válogatott is kiesett a csapatversenyből. A csehszlo­vák kerékpározók közül már csupán Laczo és Doležel van versenyben. A 149,5 km hosszú útszakaszon a spanyol Gar­cia szerezte meg a győzelmet, a sárga mezt azonban továbbra ls a francia Zimmermann viseli, aki az egyéni ösz­szetettben megtartotta vezető helyét. A X. útszakasz eredményei: 1. Garcia (spanyol) 4:42:20, 2. Alves (portugál) 4:44:30, 3. Vyncke (belga) 4:44:30, 4. Delisle (francia), 5. Zimmermann (fran­cia), 6. Mugnaini (olasz). Az egyéni verseny állása: 1. Zimmer­mann 39:28:05, 2. Vyncke 39:32:50. 3. Delisle 39:32:59, 4, Mugnani, 5. Maurer, 6. Garcia. A c^-aatverseny állása: 1. Franciaor­szág 118:43:58, 2. Spanyolország 118:43:17, 3. Portugália 118:46:16, 5. Belgium 119:15:45, 6. Svájc 119:32:27, 7. Szovjet­unió 119:36:06. New Yorkban Az amerikai nemzetközi labdaTúgó-tor­na küzdelmei három mérkőzéssel foly­tatódtak. New Yorkban az Újpesti Dó­zsa Göröcs góljával 1:0 (0:0)-ra győzte le a spanyol Beleoenses együttesét. A Wiener Sportklub Oslandský, Hormayer és Knoll góljaival 3:0-ás (2:0) győzelmet aratott a svéd Hälsingborg felett. Chica­góban a Dynamo Zágráb csapata 5:2 (4:1 }-re győzte le a spanyol Real Valla­lnid együttesét. A gólokat Raus 3, Be­lio 2, ill. Rodilla és Dominquez szerez­ték.; owpm * OW A II. csoportban a Wiener Sportklub és a Dózsa vezet 4—4 ponttal, a Dyna­mo Zágráb (3 p) előtt. A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA 27. hetének nyeremény­elosztása a következő: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 15 nyertes á 30 (XX) ko­rona, .III. díj: 1343 nyertes á 515 koroí­na, IV. díj: 27 098 nyertes á 55 korona. A prémium elosztása: I. és II. díj: nincs prémium, III. díj: 35 prémium á 3800 korona, IV. díj: 374 prémium á 700 korona. A SAZKA 29. HETÉNEK MŰSORA: 1. Csehszlovákia—Franciaország, t. Csehszlovákia—Románia (atlétika), 3. SC Motor Jena—Slovnaft Bratislava, 4. FK Velezs Mosztar—Zaglebie Sosnowiec, 5. OFK Belgrád— SC Empor Rostock, 6. Slovan Bratislava—Ruch Hcorzov, 7. Po­lonia Bytom—Crvena Zvezda Belgrád, 8. ASK Vorwärts Berlin— Jednota Trenčín, 9. BSG Motor Zwickau—Odra Opole, 10. Hajdúk Split— S0NP Kladno, 11. PSV Phillips Emd'hoven—Rapid Wien, 12. Vienna—Spartak Rotterdam, FK Pirmá­se-ns—WAC Wien, Tasmania Berlin—SC Ajax Amszterdam. • Moszkva: A CSKA Moszkva kosár­labda-csapata a bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében először július 23-án Madridban mérkőzik a Real Mad­rid ellen. A visszavágóra július 31-én Moszkvában kerül sor. • Prága: A csehszlovák evezősök kö­zül az Andrs-Hofman kétpárevezős, vala­mint a Smlchov kormányos-négyese vesz részt a luzerni nemzetközi regat­tán, melyre 10 ország evezősei neveztek. • Moszkva: Románia vízilabda válo­gatottja a szovjet fővárosban 3:2-alány­ban legyőzte Moszkva csapatát. • Kijev: A szovjet olimpiai labilctrú­gó-keret edzőmérkőzést játszott Ukrajna másodosztályú válogatottjával és 0:5 ará­nyú vereséget szenvedett. • Moszkva: Rendszeressé vált a S:?ov,­jetunió és az Egyesült Államok férfi éá női atlétikai válogatottjainak találkozó­ja: 1958. óta az idén július 20-án és 21-én már ötödször rendezik meg (ez­úttal Moszkvában) az érdekes mérkő­zést. Már mindkét csapatot összeállítot­ták. A szovjet válogatottat alaposan megfiatalították, de a szakvezetők sze­rint az új atléták teljesen pótolják nagynevű elődjeiket. • Porto Allegro: Augusztus 30 — szeptember 8 között rendezik meg az idei Universiadét, a világ legjobb fő­iskolás sportolóinak idei nagy nyári ta­lálkozóját. Eddig 28 ország jelentette be részvételét, 6 többen már azt is kö­zölték, hány versenyzőt indítanak. • Pltek: Felső-Ausztria válogatott labdarúgó együttese 3:2 arányú győzel­met aratott a Dukla Písek csapata fe­lett. SZfNHÄZ: Nyaralók (19), Oj SZÍNPAD: Az arkangyalok nem billiárdoznak (19.30). ÄLLAMI SZÍNHÁZ: (KOMCB): AZ Asz­szony és a Halál (19.30). MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ: KASSA: Az Asszony és a Halál (19.30). A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁJG HAZA (Bratislava): 19.00: Javíthatat­lanok, film. Péntek, július 12. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava) HVIEZ­DA: A bárom testőr (francia I 15.30, 19.30, SLOVAN: Néma nyomok (lengyel) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Az olasz nők és a szerelem (olasz) 10.30, 13.30, 16., 18.30, 21, METROPOL: Dupla király (cseh) 15.30, 18., 20.30, POHRANIČNÍK: Szerelmi levelezés (román) 15,45, 18.15, 20.45, TATRA: A szerelem ára (len­gyel) 15.45, 18.15, 20.45, HVIEZDA (kert­mozi): A három testőr (francia) 20, PA­LACE: Extázis (cseh) 22, DUKLA: A szép Lurette (NDK) 18, 20.30, MÁJ: A szép amerikai (francia) 18, 20.30, MLADOSŤ: Kísértetkastély Spessartban (NSZK) 17.30, 20, ISKRA: A bíró (svéd) 17.45, 20.15, ZORA: Képmutatók (svájci) 17.30, 20, POKROK: Mi ketten, meg a lő (fran­cia) 17.30, 20, DRUŽSTEVNÍK: Napoleon (francia) 20. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Szerelmi levelezés (román), TATRA: Dupla király (román), ÜSMEV: Babette háborúba megy (francia), DUKLA: Néma nyomok (lengyel), KERTMOZI: Kirándu­lás a Dunán (szlovák). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÁZ: Trubadúr (19), HVIEZDOSLAV A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 18.00: Gyermekműsor. 18.30: A hegesztés technológiája. 19.10: Időszerű kérdések. 19.30: TV HíradóJ 20.00: Egy pohár víz, NDK TV-film. 21.20: Nyílt percek. Beszélgetés érdekes emberekkel. 21.50: Zenei lexikon. 22.10: TV Híradó. BUDAPEST: 10.00: TV Híradó (ísm.). 10.15 Telesport (ism.). 10.30: Mindenki ártatlan? (magyar film). 11.40: Hogyan tanult az ember repülni? (csehszlovák kisfilm). időjárás Felhőátvonulások és Időnként sűrűsö­dő felhőzet. Helyenként futó esők. Ke­let-Szlovákiában a délutáni órákban zi­vatarok. A hőmérséklet éjszaka 10—14 fok, napközben Észak-Szlovákiában 19— 23 fok, másutt 23 fok. Nyugati, észak­nyugati szél. 0) Sió* kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának KOzpontl Bizottsága. Szerkeszti a sz.rkesztfl bizottság Feleifis: Dénes Ferenc főszerkesztő Szerkesztőség: Bratislava, Gorkőho u. 10. sz. Telefon: 537-18 512 23 335 88. 5C6-39, — ffi9terkesztfl: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29 KladŰhlvatal: Bratislava. Gorkého 8., telefon 503 89 Előfizetési dl t havonta 8.— Kčs Terjeszti e Posta Hfrlapszotgflláta Az elfiftzetéssel kapcsolatban felvilágosítást nyújt és előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. A külföldi megrendeléseket a posta sajtókivitel! szolgálata — PNS-flstredné ezpedlcla tUCe. odd. vývozu tlače, Praha 1., Jlndfiíská 14. Intézi. —- ^ K-08'31411

Next

/
Thumbnails
Contents