Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-12 / 190. szám, péntek

A csehszlovák írók TILTAKOZÁSA (ČTK) — A csehszlovák Írók fel­háborodással fogadták az iraki nép­irtó háborúról érkező híreket. A vi­lág szabadságszerető embereinek követelményéhez csatlakoznak: szün­tessék be a kurd nép gyilkolását! A vitás kérdéseket nem szabad erő­szakkal megoldani. Két nemzet bé­késen élhet egy hazában, ha kölcsö­nösen tisztelik szabadságukat. A be­csületes kurd hazafiak, akik hősiesen ellenállnak az erőszaknak, megér­demlik a békeszerető nemzetek ro­konszenvét. Üj nagykövetségek (CTK) — Csehszlovákia és Svájc kormánya elhatározta, hogy kölcsö­nösen nagykövetségi szintre emelik berni és prágai diplomáciai képvisele­teiket. A szorgalom gyümölcse A nagylégi kilencévas iskola CSISZ­tagjai és az úttörők a közelmúltban száz métermázsa ócskavasat gyűjtöttek. Az EFSZ-ben ls Jelentős segítséget nyúj­tanak. A kulturális megmozdulások te­rén szintén kiváló eredményeket értek el. Betanulták és kétszer előadták a Csipkerőzsikát. 16-tagú iskolai zeneka­ruk van. A sport terén is eredményes munkát végeznek. A kilencedik osztály 22 tanulója kö­zül, akik most hagyták el az Iskolát, nyolcan a mezőgazdaságot választották. Az iskola tanulói nemrég megtekin­tették Bratislava nevezetességeit. Voltak a Magas-Tátrában, LevoCán, Rozsnyón és Krasznahorkán. Patonyréten négyna­pos úszótanfolyamot rendeznek a hato­dik, hetedik osztályosok részére. Az EFSZ dolgozóinak gyermekei tíznapos nyaraláson vesznek részt a kovácspataki Járási úttörőtáborban. Kárász Zoltán Értékes anyagmegtakarítás (CTK) — A Zlaté Moravce-i Hűtő­szekrénygyár dolgozói nemrég gyár­tási újítást honosítottak meg. A kö­zelmúltban a fülekl Kovosmalt üzem­ből szállított zománcozott acélleme­zekből készítették a hűtőszekrények belső részeit. Most két különböző tí­pusú hűtőszekrény belső részeit plasztikus anyagból — polisztlrénből állítják elő. A gyártási újítás a hűtőszekrények súlyának lényeges csökkentését ered­ményezi, ezenkívül a 230 literes hű­tőszekrények gyártási költsége két­harmadának, a 120 litereseknél 58 százalékának megtakarítását teszi le­hetővé. A gyár dolgozói évente 550 tonna acéllemez megtakarítását he­lyezik kilátásba. KroméMžben ez idén országos vető­mag és ültetőanyag-kiállítás nyílt meg. Képünkön: A kiállítás látogatói kísér­leti parcellákon megtekintik az új ku­koricafajtákat. (F. Nesvadba — CTK felvétele) FEJLŐDIK hazánk magnezitipara Világszerte számon tartják hazánk — főleg Kelet-Szlovákia magnezit kincsét. A geológusok véleménye szerint ugyanis kevés ország rendel­kezik oly jelentős magnezit-lelőhe­lyekkel, mint a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság. A kohóipar fej­lesztése szempontjából rendkívül fon­tos ásványt ezért Lovinobaňa környé­kén mind intenzívebben bányásszák, mert a külföld Is jelentós érdeklő­dést tanúsít magnezitgyártmányaink iránt. Napjainkban a lovlnobáflal magnezitüzem, amely a legrégibb ilyen nemű Ipari vállalataink közé tartozik, Jelentős fejlődésen megy ke­resztül. Szinte már befejezés előtt áll a magnezit-téglaégető kemencék újá­építése, ahol a rekonstrukció után majd új fűtőanyagot — olajat, — al­kalmaznak. Annak ellenére, hogy a lovinoba­ňai magnezltüzem ez évben jelentős mértékben újjá lett építve, az üzem dolgozói folyamatosan 100 százalék felett teljesítik a termelési tervet. A dolgozók elhatározása azt mutatja, hogy az év végéig még mintegy két­millió korona értékű árut tudnak terven felül termelni, ami jelentősen megjavítja az iparág külkereskedelmi mérlegét. (CTK) Bizalmon alapuló el árusítás (CTK) — Szlovákiában a tavalyi aratáskor 358 olyan mozgó elárusító­hely állt az aratók rendelkezésére, amelyeknek nem volt kiszolgáló sze­mélyzete, sem pedig pénztárosa. A ta­valyi jó tapasztalatok alapján ez Idén már 512 ilyen elárusítóhely van' az EFSZ-ek, az állami gazdaságok udva­rain, a mezőkön, vagy a cséplőgépek A VARBÖI szővetkezetesek kedvező időjárás esetén 8—9 nap alatt vég­zik el a megkezdett aratást. Rekord­termésre számítanak. Tavaszi árpából például 38—40 mázsa hektárhozamra van kilátás. Sólyom László A KELENYEI szövetkezet az Idén nem szorul takarmányvásárlásra, mert elegendő lucerna ás egyéb ta­karmányfélét takarítottak be. Hodák István A MIKSI szövetkezet tagjai számá­ra modern kétemeletes lakóházat építtetett, amelyben hat család talál otthonra. Fodor Béla • • » Pt KASSAI Műszaki Múzeum igen értékes Zeiss messzelátót szerzett be, amellyel a csillagászati kör tagjai a napfoltokat figyelik. Wagenhuber Adél ••• Mészáros Gusztáv, a Hidaskürti Állami Gazdaság odaadó dolgozója. Munkájáért elnyerte a „Szocialista mezőgazdaság építője" kitüntetést. Ez é> szeptemberétől mezőgazdasági műszaki iskolában képezi magát to­vább. György Elek • •• KOMÁROM város arculata napról napra változik. Gomba módra szapo­rodnak az új, korszerű lakóházak. A hármas szőmú lakótelep büszkesége az új sugárút lesz, amely a városból az állomásra vezet. A sugárút rövi­debbé teszi az utat 8 az idegen is kérdezősködés nélkül megtalálja majd gz állomást. . Holczer László közelében, úgyhogy a mezőgazdasági dolgozók egész nap vásárolhatnak alkoholmentes frissítő italokat, hét­fokos sört, cukorkát, cigarettát stb. Bebizonyosodott, hogy ezek a pénz­tárosok nélküli önkiszolgáló boltok veszteségmentesen működnek. A kölcsönös bizalom elvén alapuld elárusítóhelyeken kívül más mozgó elárusítóhelyek ís ellátják frissítőkkel a földeken dolgozó embereket. Az aratásban részt vevő dolgozóknak ez idén több mint 37 000 hektoliter ás­ványvíz, több mint 117 200 hektoliter szikvíz és málnaszörp s csaknem 626 ezer hektoliter sör áll rendelkezésük­re. MEGJEGYZÉS Talán nehezükre esik? Megkezdődött az aratás. Ilyenkor minden perc drága. Még az ebédidő is. Nem mintha az aratóra nem fér­ne rá a déli pihenés. Nagyon is. Ám nem lehet pihenésnek nevezni azt, ha az arató a községtől távol eső földekről hazajárna ebédelni. Sőt, ez egyenesen fárasztó, s csak a drá­ga idő telik vele. így gondolkozhatott a terebesi szö­vetkezet vezetősége is, amikor meg­kérte a Jednota fogyasztási szövetke­zetet, hogy gondoskodjon az aratók ellátásáról. Az — szokása elle­nére — készséggel segített, s a sző­vetkezetesek kint a földeken a fák hűvösében fogyaszthatták a meleg ételt és a hűsítő sört. Ám csak fo­gyaszthatták. Hogy miért? A Jednota vezetősége c»upán arra kérte a szö­vetkezet vezetőségét, minden reggel jelentse be, hány ételadagra lesz szükség és a határ melyik részén. Érthetetlen, hogy a szövetkezet ve­zetősége miért nem tett eleget a Jednota kérésének. Ezt csak azért írtam le, mert gyak­ran előfordul Ilyen, vagy hasonló eset. Legtöbbször éppen a szövetkeze­tek vezetőségének a kényelméből, amely nem vesz annyi fáradságot, hogy a Jednotával megegyezzen. Pe­dig az aratók ellátása, kint a mezőn, jó ötlet. Hogy a Jednotán keresztül, vagy más formában, nem lényeges PALÄGYI L. AzUnen az SZKP és a MNFR testvéri kapcsolatairól ülőn Bátor (CTK) — Az Unen, mon­gol központi pártlap csütörtöki ve­zércikkében azt írja, hogy a népha­' talom éveiben a Mongol Népi Forra­dja'mi Párt a marxizmus-leninizmus ós a proletár nemzetköziség szellemé­I ben állandóati szilárdította és fej­| lesztette testvéri kapcsolatalt Lenin ! nagy pártjával, az SZKP-vel. A Szov­j jetunió Kommunista Pártja fennállá­• sának egész ideje alatt magasra emelte a marxizmus—leninizmus zász­laját, annak a nagy harcnak élén állott, amelyet a népek egy új világ­háború elhárításáért, az általános és teljes leszerelésért ôs a békés egy­más mellett élésért folytatnak. A mongol nép pártjának vezetésével e testvéri szovjet nép és a többi testvérnép önzetlen segítségére tá­maszkodva a szocializmus győzelme felé halad. Az SZKP XX., XXI. és XXII. kongresszusénak történelmi ha­tározatai és új programja a Mongol Népköztársaság fejlődésének távla­tait is mutatják. Csehszlovák kormány­küldöttség Romániában Bukarest (CTK) — Csütörtökön Otakar šimúnek miniszterelnök-he­lyettes vezetésével csehszlovák kor­mányküldöttség érkezett a Román Népköztársaságba a gazdasági, tudo­mányos és műszaki együttműködést Irányító csehszlovák—román közös kormánybizottság harmadik ülésére. A bizottság a két ország gazdasági együttműködésének kérdéseiről tár­gyal. Yalerij Bikovszkij megkapta pártigazolványát Moszkva (CTK) — Valerij Bikovsz­kij szovjet űrrepülőnek csütörtökön ünnepélyesen átadták a 11832 423. számú párttagsági igazolványt. „Ha­tártalanul büszke és boldog vagyok, hogy tagja lehetek a kommunista pártnak — mondta meghatottan Bi­kovszkij. — Még amikor az űrben repültem és megtudtam, hogy felvet­tek az SZKP tagjai közé, határtalan hálát éreztem a központi bizottság és Nyikita Szergejevics Hruscsov iráni a megtiszteltetésért. Valerij Bi­kovszkij kijelentette, hogy kész a párt és a kormány bármilyen megbí­zásának teljesítésére. A MOSZKVAI FILMFESZTIVÁLON megnyílt a szabad fórum Moszkva (CTK) — A III. moszkvai nemzetközi filmfesztiválon csütörtö­kön megnyílt a szabad fórum. A film és a haladás kérdéséről rendezett vitát Szergej Geraszimov neves szov­jet rendező nyitotta meg. Kiemelte a film helyesen értelmezett népiségének kérdését, a filmművészet világszere­pét, a művész társadalmi felelősségét. Utána Nanni Loy olasz rendező szó­lalt fel, akinek Nápoly négy napja című filmjét nagy tetszéssel fogad­ták. Stanislav Zvonfček csehszlovák filmkritikus a művész alkotó szerepét fejtegette a haladó gondolatok meg­formálásában és a filmművészek szo­rosabb nemzetközi együttműködésé­nek konkrét kérdéseivel foglalkozott. Abby Mann amerikai író felhívással fordult az amerikai és a szovjet fil­mesekhez, hogy minden erejükkel küzdjenek az atomháborús veszély ellen, a béke megszilárdításáért Szabadon bocsátottak 14 fogva tartott görög kommunistát Athén (CTK) — A Reuter köz­lése szerint a görög Igazségügyml­nisztérium tegnap elrendelte 14 gö­rög kommunista szabadon bocsátását, akik több évi börtönbüntetésre vol­tak ítélve az 1945—1949-es polgárhá­borúban való részvételük miatt. Könnyfakasztó gázt használtak a néger BHMHH| Savannah (CTK) — A Georgia ál­lambeli Savannah városban a rend­! őrség könnyfakasztó gázt alkalma­I zott mintegy ezer néger ellen, akik a faji egyenjogúságért tüntettek. An­nak ellenére, hogy mozgósították a helyi rendőröket, mindössze 25 sze­mélyt sikerült letartóztatniuk. A tün­tetők erőteljesen védekeztek a rend­őrterror ellen, szétmetélték az autók gumiabroncsait, s kővel verték ki ablakaikat. Sok letartóztatottnak si­került kifeszíteni a rendőrautók aj­taját, s így elmenekülhettek. A Reu­ter közlése szerint Savannah város­ban, ahol ez Ideig durván tombol a faji megkülönböztetés, az utóbbi he­tekben több mint ezer tüntető négert tartóztattak le. A béke és a barátság manifesztációja N. Popova, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alelnöknője a nők világkongresszusáról Moszkva (CTK) — A Pravda közöl­te N. V. Popovának, a Szovjet Nőbl­zottság elnöknőjének és a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövetség alel­nökének beszámolóját, a nők világ­kongresszusának eredményeiről. Töb­bek között ezt írja: „A -kongresszus lehetőséget nyújtott az egyes orszá­gok küldötteinek, hogy a nemzete­ket érintő időszerű kérdésekről be széljenek, hogy nemzetközi szolidari tásra hívják fel a világ közvélemé nyét és kifejezzék kölcsönös segíteni akarásukat a közös harcban. A kong­resszuson 1936 küldött vett részt 114 országból. Nemcsak a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség tagszerveze­teinek küldöttei érkeztek Moszkvába, hanem 120 olyan nemzeti szervezet küldöttel is, melyek nem tagjai a szövetségnek. Ez a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség növekvő te­kintélyét bizonyltja. A nők világkong­resszusa a béke és barátság erőinek manifesztációja volt. A felszólalások, az elfogadott határozatok, a küldöt­tek akaraténak egységét bizonyítot­ták. Ezzel merő ellentétben állt a kí­nai küldöttség álláspontja — jelentet­te ki Nyina Popova. A kínai küldöt­tek már régóta rá akarják kénysze­ríteni álláspontjukat a szövetségre. Minden alkalmat felhasználtak, hogy a Nemzetközi Demokratikus Nőszövet­ség tanácsának és Központi Bizottsá­gának ülésén és magán a kongresz­szuson terjesszék nézeteiket- Amikor látták, hogy a szövetség és a kong­resszus résztvevői sem támogatják őket, azzal vádolták meg a kongresz­szust, hogy nem demokratikus és sok olyan határozatot hagyott )6vá, mely az imperializmusnak tesz szolgálatot. Miért hirdeti a kínai küldöttség azt, hogy a kongresszus nem volt demok­rálikus? Azért, mert a küldöttek nem helyeselték a kínai és az albán kül­döttség nézeteit? A kínai küldöttek megsértették a demokráciát és a tár­gyalási rendet és azt követelték, hogy soron kívül szólalhassanak fel, a kül­döttek között sokszorosított anyagot terjesztettek és nem cselekedtek a kongresszus által jóváhagyott szabá­lyok értelmében. A kínai küldöttség hiába várta, hogy Ázsia, Afrika és La­tin-Amerika asszonyai hozzájuk csat­lakozzanak. Horrimon elutazó1 a moszkvai tárgyalásokra Washington (CTK) — Averell Har­riman, a július 15-én Moszkvában kezdődő, nukleáris tilalmi tárgyaláso­kon részvevő amerikai küldöttség ve­zetője Washingtonból távozva az új­ságíróknak elmondta, hogy a moszk­vai tárgyalások fő célja: előkészíte­ni az atomkísérletek betiltásáról szó­ló egyezményt. Újra hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is ragaszkodik a föld alatti atomkl­sérletekre vonatkozó ellenőrző In­tézkedésekhez. Mindamellett lehet­ségesnek találja, hogy előbbi állás­pontjától eltérően, az Egyesült Álla­mok hajlik arra a szovjet ajánlatra, hogy részegyezményt kössenek, amely csupán a légkörben, a víz alatt és a világűrben végzett kísérletekre vo­natkozna. Harriman azonkívtíl jelezte, hogy szándékában van napirendi pont­ként javasolni Laosz semlegességé­nek kérdését ls. Hozzáfűzte még, hogy az amerikai kormány széles jogkörrel ruházta fel s így a legkü­lönbözőbb nemzetközi problémákról is folytathat megbeszéléseket. A NATO és a Varsói Szerződés tagálla­mai közötti megnemtámadási szer­ződésre vonatkozó javaslatról csak nem hivatalosan tárgyalhat, s nem beszélhet a NATO tagállamok ne­vében. Harriman moszkvai látogatásának Időtartamát mintegy egy hétre ter­vezi s ez alatt találkozni szeretne Nyikita Hruscsovval ls. Mint már Jelentettük, az amerikai küldöttség július 12-én és 13-án Londonban megszakítja útját, s tár­gyalni fog a moszkvai értekezletre kijelölt angol küldöttséggel. A Ironcio dolgozók o sztrájkjog-törvény ellen Párizs (CTK) — Franciaország egész területén július 11-én nagysza­bású tüntetések zajlottak le, ame­lyeken tiltakoztak a kormány július 10-én beterjesztett törvényjavaslata ellen, amely korlátozná a közalkal­mazottak sztrájkjogát. A CGT-Altalá­nos Munkásszövetség, a szocialista Force Ouvriere és a CTCF, a katoli­kus szakszervezetek felhívással for­dultak tagjaikhoz, vegyenek részt ezekben ez akciókban. Délután a párizsi Metro és az au­tóbuszközlekedés néhány szakaszén negyed órára megszüntették a for­galmat. Hasonló akcióhoz folyamod­tak a párizsi repülőtér alkalmazott­Indonézia ellenzi a Malaysia szövetség létrehozását Djakarta (CTK) — Indonézia ellen­zi a Malaysia szövetség megalakítá­sát, Jelentette ki Sukarno elnök az Indonéz Katolikus Párt értekezletén. Megemlítette, hogy találkozásuk során Abdur Rahman maláji miniszterelnök a manilaí értekezleten azt ígérte, hogy a szövetséget nem alakítják meg Észak-Kalimantan lakosságának bele­egyezése nélkül. Azzal, hogy Abdur Rahman néhány nappal ezelőtt Lon­donban aláírta a Malaysia szövetség megalakításáról szóló egyezményt, megszegte ígéretét — jelentette ki Sukarno. „Nem hallgathatok erről, és úgy hiszem, a nép is azt akarja, hogy beszéljünk erről a tényről." Beszéde befejező részében közös harcra szólí­tott fel Malaysia ellen. |ai is. Sztrájkra készülnek a gázgyá­rak és az erőművek alkalmazottal. A bányákban és az iparvállalatokban akciókat rendeznek a közalkalma­zottak jogos követeléseinek támoga­tására. A parlament plénuma július 17-én vitatja meg a törvényjavaslatot. A kommunisták és a szocialisták ja­vaslatot nyújtottak be a parlament­be, s követelik, vessék el a kor­mány Indítványát. Egy másik kom­munista javaslatot, amely Indítvá­nyozza, hogy a parlament bizottsá­gai a törvényjavaslat megvitatása al­kalmával hallgassák meg a szak­szervezetek képviselőit, a reakciós többség elutasította. Űjabb paraszttüntetések Franciaországban Párizs (CTK) — Vaucluse és Boa­ches-de-Rhone dél-franclaországl me­gyékben Július 10-én az elégedetlen parasztok újabb tüntetéseket rendez­tek a kormány mezőgazdasági politi­kája ellen. Vaucluse megye több fa­lujában parasztgyűléseket szerveztek. Háromezer paraszt vett részt az Avignonhoz közel fekvő Carpentras felé tartó menetben, majd a városban háromórás tüntetést tartottak. Július 11-én az említett kőt megyé­ből parasztküldöttség utazott Párizs­ba, hogy tárgyaljon Pisanl földműve­lésügyi miniszterrel. A parasztok min­dennemű külföldi zöldség és gyü­mölcs behozatalának megszüntetését és szavatolt felvásárlási ár meghatá­rozását követelik. Rendőrök védik a görög királyt London (CTK) — Londonban szer­dán reggel megkezdődött a görög királyi pár látogatása ellen tüntető, kedden este letartóztatott személyek bírósági pere. Az angol rendőrség összesen 91 személyt tartóztatott le, akiket magas pénzbírsággal sújtot­tak. Egyes tüntetőkkel szemben to­vábbi bírósági vizsgálatot rendel­tek el. A rendőrség különleges Intézkedé­seket tett a görög királyi pár biz­tonságának védelmére, amikor láto­gatást tett a londoni városházán. Többek között lezárták az utakat és a rendőrök sűrű sorfalat álltak a vá­rosházához vezető szakaszon. Szerdán este a londoni Aldwych színház előtt 9 személyt tartóztattak le, akiket a rendőrök tüntetés szer­vezésével gyanúsítottak. Ennek elle­nére több száz tűntető számtalan plakáttal vonult fel és ítélte el a görögországi terrorrendszert, amikor a királyi pár az angol királyi csa­lád kíséretében a Szentivánéji álom előadásáról távozott. Pipinelisz görög miniszterelnök, aki a királyi párt elkísérte útján, tegnap fogadta Betty Ambatielosz asszonyt, a görög tengerész-szakszervezet be­börtönzött vezetőjének feleségét, aki férje és más politikai foglyok sza­badon bocsátását követelte. Amba­tielosz asszonyt két munkáspárti kép­viselő kísérte a görög követségre. Pi­pinelisz megígérte, hogy kérését a királyhoz továbbítja. A „százak bizottságának" képvise­lője közölte, hogy a Claridges szálló előtt csütörtökön estére tervezett tüntetést nem vonják vissza. ÜJ SZÖ 2 * 1963. július 12.

Next

/
Thumbnails
Contents