Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)
1963-07-11 / 189. szám, csütörtök
A Nemzetgyűlés elnökségének ülése (CTK) — A Nemzetgyűlés elnöksége tegnapi ülésén a képviselők a Nemzetgyűlés utolsó plenáris ülésén elhangzott javaslatairól tárgyalt. Ezzel kapcsolatban határozatot fogadott el a zöldség- és gyümölcsfelvásárlás és -elosztás megjavításáról. A képviselők többi javaslatával a Nemzetgyűlés illetékes bizottságai foglalkoznak. Az elnökség jóváhagyta a Nemzetgyűlés bizottságának második félévi munkatervét, mely szerint megtárgyalják az egyes népgazdasági szakaszok tervét a jövő évi feladatok túlteljesítéséről. Az ülés további részében az alkotmányjogi bizottság jelentéséről, a dolgozók panaszainak elintézéséről és az egészségügyi bizottság határozatáról tárgyaltak. Országos értekezlet az új mezőgazdasági rendszerről (CTK) — Prágában országos értekezleten tárgyalnak az új mezőgazdasági rendszerről, mely a következő hét évben lesz érvényes. Az értekezleten részt vesznek a CSKP KB mezőgazdaságot Irányító bizottságainak tagjai és a kormány képviselői. A szántóföld részaránya csökkent a háború előtti évekhez viszonyítva és nem felel meg a lehetőségeknek. A megrongált területeket lassan teszik újból termékennyé, a volt szántóföldeket gyom borltja, s nagy földterületeket értéktelenitett el a víz. Jaroslav Šilhavý miniszterhelyettes az értekezleten mondott beszédben megemlítette, hogy 1970-ig jelentősen Példamutató felajánlás (CTK) — A Sokolovi Barnaszénbányák és Brikettgyárak Szövetségének dolgozói a bányásznap tiszteletére újabb bányakörzeti kötelezettséget Vállaltak, hogy hathatósan járuljanak hozzá a tüzelőanyag-ellátásban felmerült nehézségek gyors megszüntetéséhez. Felajánlották, hogy ez év harmadik negyedében terven felül 194 790 tonna szenet és 5 900 tonna lignitet fejtenek. Beszélgetés a nők világkongresszusáról (ČTK) — A Csehszlovák Nőbizottság szlovákiai bizottságának funkcionáriusai és aktivistái Bratislavában szerdán beszélgetésre jöttek össze. A nők moszkvai világkongresszusának eredményeiről küldöttségünk tagjai — Irena Ďurišová, a Csehszlovák Nőbizottság szlovákiai bizottságának elnöke, és Mária Tvarožková, a Slovenka folyóirat főszerkesztője tájékoztatta a jelenlevőket. növekedik a kenyérgabona termelése, főleg a búzáé, mely eléri a háború előtti szintet. Növekszik a kukorica és a hüvelyesek termelése, s megoldják a burgonyatermelés kérdését ís. A burgonyát az éghajlatilag és talajösszetétel szempontjából legmegfelelőbb vidéken fogják termelni. Ki kell küszöbölni a füves vetésforgórendszer káros következményeit. Hogy az EFSZ-ekben és az állami gazdaságokban tudományos mezőgazdasági rendszert létesíthessünk, meg kell változtatni a szántóföld, rétek és legelők arányát (évente 30 000—40 000 hektár rétet és legelőt szántanak fel), megfelelő termékeket kell termelni, alkalmazni kell az új technológiát és a mesterségesen öntözött területeken új gazdasági rendszert kell érvényesíteni. Ugandai küldöttség hazánkban (CTK) — Jaroslav Kohout, a külkereskedelmi miniszter helyettese fogadta az ugandai küldöttséget, amely A. Kirondo nagykövettel, az ugandai állandó ENSZ-küldöttség vezetőjével látogatott hazánkba. A fogadáson folytatott beszélgetések többek között a kölcsönös gazdasági tárgyalások eredményeire vonatkoztak. A két fél kifejezte azt a meggyőződését, hogy kiválóak Uganda és Csehszlovákia kereskedelmi, illetve gazdasági együttműködésének feltételei. Egyidejűleg megegyeztek az együttműködés kiterjesztését támogató konkrét intézkedésekről is. A küldöttség látogatásának befejezéséül dr. V. Pithart külügyminiszter-helyettes fogadta a vendégeket. Az ugandai küldöttség tegnap délben Prágából Moszkvába utazott. Értékes felfedezés (CTK) — A prágai Nemzeti Színház alapkövében megtalálták a Nemzeti Színház alapító oklevelét. Az oklevél első pillantásra teljesen megrongáltnak tűnt, de a prágai Állami Tudományos Könyvtár dolgozóinak ennek ellenére sikerült az okiratot restaurálni és olyan felfedezést tettek, melyre még a legbeavatottabb történészek sem számítottak. A víz és vegyi folyamatok által megrongált oklevélről megállapították, hogy díszítését Josef Mánes készítette. A rajz magán viseli Mánes művészetének Előkészületek a 2. nemzetközi ógiai kongresszusra (CTK) — A Nemzetközi Nephrológiai Társaság a J. E. Purkyné Cseh/ szlovák Orvostársasággal együttműködve augusztus 26—30 között Prágában rendezi meg a 2. nemzetközi néphrológlai kongresszust, amelynek résztvevői az egészséges és a beteg vese tevékenységével kapcsolatos legújabb megfigyelésekről tárgyalnak. A nephrologiai (vesetanl) kongreszszuson mintegy 800 európai, ázsiai, amerikai, afrikai és ausztráliai orvos vesz részt. A Prágában ténykedő nemzetközi előkészítő bizottság címére eddig mintegy 500 tudományos munka érkezett. A kongresszuson 130 csehszlovákiai szakorvos mintegy 50 előadással vesz részt. jellegzetes vonásait. Az oklevél díszítése gazdag. A szöveg alatt a Nemzeti Színház alapító bizottsága tagjainak aláírásai olvashatók. Köztük Smetana, Neruda, Palacký, Purkyné, Hálka kézírása. Mivel ez a felfedezés nagyon meglepő, néhány kérdéssel fordultunk Ladislav Skfivánkához, a prágai Központi Konzerváló Műhely vezetőjéhez és Václav Kocourek festőművészhez. — Amikor kézhez kaptuk az oklevelet tartalmazó szekrényt, azt hittük, minden Igyekezetünk hiábavaló lesz, mondta Skfivánek elvtárs. A szekrényből mintegy két liter vizet öntöttünk ki és a levelet tartalmazó tokban is vlz volt. Ezenkívül, mivel a szekrény vasból, ónból és rézből készült, különböző vegyi folyamatok is végbementek benne. Az alapító levél szalagját arany díszítette, mely kiválóan vezette a villamos áramot, úgyhogy a pergament már majdnem szétmállott. A tudományos kutatóknak segítséget nyújtott Kocourek festőművész is, akinek legnagyobb nehézséget a szöveg olvasása okozta. Tanulmányozta Mánes műveit, és ennek alapján bebizonyította, hogy az oklevél szerzője Mánes, a híres cseh festőművész. A legérdekesebb az, hogy a Nemzeti Színház alapításáról szóló jegyzőkönyvek egész jelentéktelen adatokat is feljegyeztek, mint például a virágok árát, de az alapító levél szövegének szerzőjéről és a díszítést rajzoló művészről nem emlékeznek meg. A huligánok bűnperéről (CTK) — Horný Slavkovban nyilvános bírósági tárgyaláson folytatták le Pavel Herclik és Zdenék Roob huligánok bűnperét. A vádlottak kétszeres rablótámadást intéztek a sokolovi járásban az üzemi őrség tagjai ellen. Eltulajdonították szolgálati pisztolyaikat és a töltényeket. A nyugati határon akartak „átverekedni", A burgonya új ára Belkereskedelmi Minisztérium jelentése szerint július 11-től a kora! burgonya kiskereskedelmi ára: I. minőség 1,70 korona, II. minőség 1,30 korona. ÚJ SZÖ 2 * 1983. július 11. ' hogy beléphessenek az idegenlégióba. Május végén behatoltak a Kostelní Bríze-i munkásszállóba, fegyverrel kényszeritették rá az alkalmazottakat, hogy élelmiszert és italokat adjanak nekik. Röviddel ezután a biztonsági szervek mindkettőjüket letartóztatták útban az államhatár felé. A bírósági tárgyalás folyamán bebizonyosodott, hogy mindketten a ponyva-irodalom hatása alatt voltak, mely kedvezőtlenül hatott jellemvonásuk, és tulajdonságaik kialakulására. A sokolovi járásbíróság P. Hercliket hét év és Z. Roobot négy és fél év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. A CSKP küldötte hazatért Algériából (CTK) — Antonín Kapek, a CSKP KB elnökségének póttagja, aki az algériai Nemzeti Front politikai bizottságának meghívására a CSKP küldötteként e napokban részt vett az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság függetlenné nyilvánításának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken — tegnap visszatért Prágába. Antonín Kapek elvtársat Ladislav Stoll elvtárs, a CSKP KB tagja fogadta a ruzynéi repülőtéren. Kitüntetés (CTK) — Antonín Novotný köztársasági elnök az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta Karel Palousnak, a prágai Zdenék Nejedlý Színháí igazgatójának 50 éves születésnapja alkalmából. A kitüntetést Cestmír Cisár, a CSKP KB titkára adta át Palous elvtársnak dr. František Kahuda, iskola- és kulturális ügyi miniszter jelenlétében. A Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökségének ülése (CTK) — A Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökségének ülése a Szlovák Tervbizottság jelentéséről az 1964-es terv előkészítéséről tárgyalt. Szlovákia gazdasági fejlődése, a termelés növekedése a CSKP KB határozatának teljesítésétől és az ez évi terv sikeres teljesítésétől függ. A szakszervezeti tanácsok mozgósítják a dolgozókat az anyag-, nyersanyag- és villanyáram-megtakarítás tervének teljesítésére. A továbbiakban arról tárgyaltak, hogy a közép- és nyugatszlovákiai kerület gépgyárai hogyan teljesítették a CSKP KB határozatát. Túlteljesítették tervüket (CTK) — A Csehszlovák Dunahajőz^si Társaság vlzijárművei rakodóhelyei és hajógyári dolgozóinak az idei akcióterv szerint fokozott mértékben kell eleget tenniük feladataiknak. Ez év végéig terven felül 90 000 tonnát kell szállítaniuk és 150 000 tonna árut be-, illetve kirakniuk. A megnehezített feltételek ellenére is sikerült 112,8 százalékra teljesíteniük a félévi tervet. Szép munkasikerük arra a reményre jogosít, hogy ez év harmadik és negyedik negyedében is megbirkóznak fokozott feladataikkal. ünnepi gyűlés Ulan Batorban Uian Bátor (CTK) — A mongol főváros dolgozóinak képviselői ünnepi nagygyűlésen vettek részt, melyet a mongol forradalom 42. évfordulója tiszteletére rendeztek. A résztvevők lelkesen üdvözölték a kormány és párt képviselőit, Cedenballal, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának einökével az élükön. A nagygyűlésen Puncagnorov, Mongólia Minisztertanácsának alelnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a népi forradalom gyökeresen megváltoztatta Mongólia életét. (CTK) — Á Mongol Népköztársaság államünnepének előestéjén Prágában kiállítást nyitottak meg a Mongol Népköztársaság Iparának fejlődéséről és építéséről, melyet a mongol népi forradalom 42. évfordulójának tiszteletére rendeztek. Az ünnepélyes megnyitón Miroslav Hučko, az lskolaés kulturális ügyi miniszter helyettese mondott beszédet. Sadavyn Cagandorzs, a Mongol Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete a mongol nép szocializmushoz vezető útjáról beszélt és hazája külpolitikájának kérdéseit Ismertette. Teljes gőzzel (ČTK) — A Kelet-Szlovákiai Konzervgyár sabinovi üzemében hétfő reggelig 27 vagon cseresznye--, eper- és egreskompótot készítettek. A sabinovi konzervgyár dolgozói számottevően növelték az üzem kapacitását azzal, hogy két párhuzamos kocsánytalanító szalagot, gyümölcselőfőző berendezést és üvegzáró automatát helyeztek üzembe. A sabinovi konzervgyárban az idén 150 vagon kompót elkészítését tervezik. Ennek a mennyiségnek egyötöde exportra. főleg az NDK-ba, az NSZK-ba és Nagy-Britanniába kerül. A Baath-párt tartja kezében a hatalmat Szíriában Damaszkusz (CTK) — A damaszkuszi rádió jelentése szerint Amin Hafiz tábornokot, belügyminisztert, a miniszterelnök helyettesét nevezték ki a hadsereg vezérkari főnökévé és Szíria hadügyminiszterévé Harlri tá bornok helyett. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy a Baath-párt kezében összpontosul a hatalom Szíriában. KOMMENTÁRUNK: Népirtás Kurdisztáriban A z emberiség szótárának egyik legborzalmasabb szava a népirtás. Egy nemzet fizikai elpusztítását jelenti. A második világháborúban gyakran előfordult, amikor a hitleristák több nemzetet és nemzetiségi csoportot akartak kipusztítani, s amíg futott rá idejükből, Irtották is. A nemzetközi közvélemény érdeklődésének központjában e napokban az iraki események állnak. A bagdadi kormány már egy hónapja népirtó háborút folytat Kurdisztán ellen. Repülőgépek bömbölnek, halált hozó bombákat és napalmot szórnak a védtelen lakosságra. Láng pusztítja a falvakat, emberek százai pusztulnak. A sors csapásai, a háború, az árulások és hitszegések összevéve sem okoztak annyi kárt a kurdoknak, mint a bagdadi kormány hidegvérű embertelen tette, amely a kurdokat ki szeretné törölni a világ nemzetei közül. Veszélyben van a nép léte. Gátat kell emelni az iraki kormány tetteinek. Ezért a Mongol Népköztársaság levelet intézett az ENSZ főtitkárához, melyben azt követeli, hogy az ENSZ következő közgyűlésén tárgyaljanak az iraki kormány kurdellenes népirtó politikájáról. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának genfi értekezletén részt vevő szovjet küldöttség vezetője is azt követeli, hogy sürgősen tárgyaljanak erről a kérdésről. A népirtó politika a legnagyobb gaztett az emberiség ellen, merő ellentétben áll az ENSZ alapokmányának szellemével, és gaztett a nemzetközi jog szempontjából is. A hitleristák ocsmány támadásai után 1951-ben egyezményt kötöttek a népirtás gaztettének büntetésére és megakadályozására. Az egyezményhez számos állam csatlakozott, köztük 1959 óta az Iraki Köztársaság is. Milyen a sors játékai A mongol kormány lépésére Bagdad azzal válaszolt, hogy megszakította diplomáciai kapcsolatait Mongóliával. Nuri Szaid rendszere hét évig nem tartotta szükségesnek, hogy csatlakozzon az egyezményhez. A mai baathlsta rendszer tovább ment. Az önként vállalt kötelezettséget semmibe veszi, tagadja az emberiesség elveit. A kurdok elleni irtó háború nemzetközi probléma lett, annak ellenére, hogy a bagdadi rendszer különféle érveket sorakoztat fel. A helyzet komolyságát senki sem vonja kétségbe. Az iraki baathista kormánykörök dühös reakciója a nemzetközi szolidáris megnyilvánulásokra azt bizonyítja, miszerint tudják, hogy rendszerüket egyre élesebben elítélik, mely gyengíti helyzetüket. Hetente érkeznek jelentések Irakból kivégzésekről. A hóhéroknak nincs idejük a kezüket sem megmosni. A rendszer gyengesége nyilvánvaló, elszigeteltsége fokozódik. Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy a baathista rendszer azért indított háborút a kurdok ellen, hogy legyőzze gyengéit és növekvő elszigeteltségét. Célt nem ért el, a fegyver visszafelé sült el. A baathista rendszer pusztítja a kurd lakosságot, óriási veszteségeket okozhat ennek a becsületes népnek. Egész falvak kipusztítása azt bizonyítja, hogy ez eltökélt szándékuk. De még senkinek sem sikerült véglegesen megadásra kényszeríteni a kurd fegyveres erőket. Nem árt megjegyezni, hogy 1961 őszén, amikor Kasszem bombázni kezdte a kurd területeket, csak néhány partizáncsoport létezett még. Nem volt fegyverük és semminemű felszerelésük. Ennek ellenére Kasszem katonasága már tavaly tavasszal vereséget szenvedett. A kurdok elleni háború — melyben megnyilvánul az Imperialista iraki kőolaj érdekeltsége —, hozzájárult Kasszem rendszerének bukásához és elpusztulásához. Gazdasági következményei súlyos csapást mértek az országra. A népellenes politika és hívei nem kerülik el a végzetüket. A baathisták nemcsak a kurd demokratikus erőket üldözik, de a saját hadseregüknek sem hisznek. A Rasld katonai tábor nemrégf felkelése Bagdad mellett, amikor egy kurdok ellen vezényelt egység lázadt fel, azt bizonyítja, hogy nemcsak a nép között, de a hadseregben sem népszerű a kormány. A baathista rendszer az arab egység gondolatát hirdeti. Az, ami az arabok egységét gyengíti, az adott esetben az iraki vérontás, hiszen az összes arab állam demokratikus elvek alapján akar egyesülni. Az iraki kormánykörök a kurdok elleni irtóháborúval veszélyes útra tértek. A nép ellen harcolnak, mely nem adja meg magát, akkor sem, ha barbárságuk a nemzet létét veszélyezteti. A világközvélemény egyre határozottabban követeli a kurdok elleni irtóháború beszüntetését. A népirtás gaztettét nem tűrhetjük el. A kurd nép tömeges kipusztítását meg kell akadályozni. MILAN MADR A Kele'i-lenger legyen o béke tengere Rostock (CTK) — Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, a Német Szocialista Egységpárt első titkára ls részt vesz a Keleti-tenger hetének megünneplésén. Kedden Sassnitz kikötővárosba látogatott, ahol a helyi halfeldolgozó üzem dolgozóinak mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy ki kell bővíteni gazdasági és kulturális együttműködésüket az észak-európai országokkal, mivel a baráti kapcsolatok hozzájárulnak a tartós világbékéhez. Északi szomszédainkra nagy hatássaj van a Szovjetunió és a többi szocialista állam békepolitikája — mondotta W. Ulbricht. Többen helyeslik a nukleáris kísérletek betiltására vonatkozó javaslatot, a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti megnemtámadási szerződés megkötését és a teljes és általános leszerelést. Hazánkban szívesen fogadjuk az észak-európai országok szociáldemokratáit, szakszervezeti vezetőit és a burzsoá körök képviselőit, hogy meggyőződhessenek az NDK békeóhajáról. Az NDK dolgozóinak elsőrendű feladata, hogy megerősítsék köztársaságukat és így a nyugatnémet revansistáknak örökre elmenjen a kedvük az agressziótól. Hogy a Keleti-tenger legyen a béke tengere, nemcsak jelszó. Ez elsősorban nagyon jelentős feladat. P. Togliatti: A győzelemig folytafiuk o harcol Róma (CTK) — Palmiro Togliatti felszólalt a Leone miniszterelnök kormánynyilatkozatával kapcsolatos parlamenti vitában. Bevezetőül hangsúlyozta, hogy a mostani Leone-kormányhoz hasonló ún. hivatalnokkormányok a múltban is bemutatkoztak az olasz parlamentben, de mindig — éppúgy mint a mostani is — szembehelyezkedtek a választókkal, akik félreérthetetlenül balra tolódnak. Ez azért lehetséges, mert a kereszténydemokrata párt nem akarja tudomásul venni a választók állandó balratolődását, s nem vonja le ebből a tényből a szükséges következtetéseket. Togliatti kijelentette, hogy az olasz lakosság legkülönbözőbb rétegei — a munkások, a parasztok, a bérlők, a nyugdíjasok, a nők, s az Ifjúság — valami újat vár a parlamenttől. Moro, a kereszténydemokrata párt titkára azonban a választások után olyan politikát folytat, melynek célja hűség az atlanti tömbhöz, antikommunizmus és gazdasági téren az Olasz Bank vezérigazgatója által javasolt irányvonal: az ún. bérfegyverszünet és a bérfagyasztások politikája. „Éppúgy, mint minden kormányunktól, a mostanitól ls elvárjuk, hogy mélyrehatóan megváltoztatja külpolitikáját. Azt akarjuk, hogy tegyen kezdeményező lépéseket s vállaljon félreérthetetlen kötelezettséget a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében. El kell fogadnia a NATOországok és a Varsói Szerződésben részt vevő országok megnemtámadási szerződésére tett javaslatot. Olaszországnak semmiképpen sem szabad részt vennie különböző tömbök politikájában" — hangsúlyozta Togliatti. Az új kormány gazdasági és szociális politikájával kapcsolatban Togliatti kijelentette, képtelenség azt állítani, hogy az olasz munkások a pénz elértéktelenedését akarják, amikor magasabb béreket követelnek. A munkásoknak csupán egy fegyverük van — harcolni a béremelésekért. Togliatti végül arra figyelmeztetett, hogy az országban jelenleg uralkodó feszült helyzetben nincs kizárva a jobboldali körök erőszakos akcióinak s önkényeskedő irányzatainak a veszélye. Ezek a körök a parlament feloszlatásával és új választásokkal fenyegetőznek. „Ml nem félünk tőlük s attól sem, hogy nem sikerülne további millió szavazatot szereznünk. A néptömegek az ország demokratikus megújhodását óhajtják, s ebben rejlik a mi erőnk. Ezért meg lehetünk elégedve és a végső győzelemig folytatjuk harcunkat" — mondotta Togliatti.