Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-10 / 188. szám, szerda

A párt vezető szerepe, tekintélye és a demokrácia fejlődése f Folytatás a 4. oldalról) nyét közömbösen fogadó, vagy elnyomó álláspont ellen. Természetesen ez semmiképp sem Jelenti a másik végletet, az emberek bármiféle nézetének demagóg helybenhagyását, a tényleges irányításról való lemondást, amely megköveteli nemcsak az emberek nézeteinek és érzéseinek tiszteletbentartását, hanem főleg a helyes elvek érvényesítését, az emberek mozgósítását oly feladatok teljesítésére, amelyek ríem felelnek meg minden ember szája izének. Üjra visszatértünk ahhoz a problémához, amely általánosságban cikkünk kiinduló pontja volt. Társadalmunk egységének, belső összhangjának rendszeres kialakítása és elmélyítése folyamatáról van szó, amely mindez ideig fennálló, történelmileg adott és le nem küzdött különbségek, nézeteltérések és konfliktusok ellenére érvényesül. .Ez egyben a demokrácia új jellegű felfogásának problémája. Ennek értelmében nem elég a szabadságjogok megadása és rögzítésük az alkotmányban, hanem szükséges az ls, hogy létrehozzuk minden egyén kezdeményezése és képességei reális érvényesülésének feltételeit, hogy ezzel munkánkban és életünkben támogassuk a közös haladás ügyét. A szocializmus felépítésével ez a feladat különösen előtérbe kerül. Helytelen volna azonban feltételeznünk, hogy új feladat ez. Ezt a feladatot még nemrégen az osztályharc szemszögéből fogtuk fel és oldottuk meg, mivel a munkásosztálynak a burzsoázia és annak maradványai fölötti győzelmétől függött további létünknek és fejlődésünknek valamennyi feltétele. Ma azonban társadalmunk szociális szerkezete további módosulásának folyamatában már nem érvényesülhet ez a látószög. A változásokat nem a társadalmunk osztályai közti harc útján valósítjuk meg. Hosszú időtartamra szóló feladatunk fokozatosan kiiktatni a szociális különbségeket. Ezt a feladatot csak az össztársadalmi közeledés alapján oldhatjuk meg. A politikai feladatok most szorosan egybefűződnek az össztársadalmi fejlődés feladataival, és alárendeltjei a gazdasági és a kultúrális építés feladatainak. Ennek az építésnek célja új típusú ember formálása, aki sokoldalúan képzett és művelt, akit nem zárnak körül semmiféle osztálykorlátok, és a jövőbéri már ném viseli meg az egyoldalú társadalmi munkamegosztás. A legdurvább hibát követnénk azonban el, ha nem vennénk tekintetbe, hogy ezt a belső feladatot semmiképpen sem foghatjuk fel a nemzetközi viszonylatban folyó ádáz osztályharctól elszigetelve. Az SZKP KB nemrégen lezajlott plénumüiésén újra a legkomolyabb formában rámutattak arra, hogy ezek az összefüggések -endkívül fontos szerepet töltenek be főleg az ideológia terén, ahová az ellenség figyelme összpontosul. Itt helyt kell állnunk mind a burzsoá ideológusoknak a szocialista országok népének demoralizáiásával és szervezettsége megbontásával számoló támadásai, mind pedig az új társadalom építése során nem csekély károkat okozó kapitalista csökevények elleni harcban. v Körülményeink között nem téveszthetjük szem elől azt a tényt sem, hogy a szociális egyenlőtlenség és az ebbői eredő ellentétek leküzdésével párhuzamosan kell megoldanunk nemzeteink közeledésének s általában a szocialista internacionalizmusra való nevelésnek feladatát. E feladat fontosságára nemrég A. Novotný elvtárs figyelmeztetett kassai beszédében. Különösen most kell támogatnunk minden pozitív jelenséget, amely egybefűzi nemzeteinket, kölcsönösen közelebb hoz minket és rendíthetetlenül szembe kell szállnunk olyan Irányzatokkal, amelyek fékezhetnék közös előrehaladásunkat. Hatványozott mértékben kötelességünk megakadályozni azt a demagógiát, amely visszaélve a kultusz párt általi bírálatával, szeretné mentegetni a valóban elkövetett hibákat is, amelyeket — a jelek szerint — egyesek nem haboznának tetézni. A közelmúltban az osztályharc szemszögét annyira leegyszerűsítették, hogy beárnyékolta, sőt egyes embereknél teljesen elnyomta a többi szemszöget. Ennek következtében érvényesült a társadalmunk egysége adminisztratív úton-módon való megteremtésére és a társadalmi konfliktusok adminisztratív kiküszöbölésére irányuló törekvés. Ebben tükröződött vissza a párt vezető szerepének elferdített értelmezése és az irányítás formaisága. Valójában társadalmunknak valamennyi nézeteltérését és konfliktusát — bármiféle eredetűek is — csak akkor oldhatjuk meg, ha helyesen érvényesítjük a párt vezető szerepét, ha a párt munkájában nem enged a szektariánizmusnak, ha a kommunisták, főleg a felelős posztokon, nem szigetelődnek el a többi dolgozótól, ha a szó igazi értelmében társadalmi munkások. A dolgozók tömegeire támaszkodó és bizalmuknak örvendő párt ugyanis mozgásba tudja hozni az öntudatot, amely nélkül viszonyaink között — amikor a fejlődést nem az ökonómiai törvények ösztönössége szabja meg — lehetetlen volna még csak beszélni is bármiféle társadalmi összhangról és egységről. Nem véletlen az, hogy ma oly sokat vitatkoznak a gazdaság, a politika és az erkölcs összefüggéseiről. Éppen a társadalom objektív szükségleteinek megkerülése támogatja az ösztönösséget és a legnagyobb akadályokat gördíti a politikai-erkölcsi tényező alkalmazásának útjába. Ily esetben ez a tényező értékét veszti, meddő erkölcsi prédikálássá, erőtlen felhívásokká fajul, amelyeknek élettartama legfeljebb néhány nap, ha nem óra. Az a tény, hogy társadalmunk egységének alapja a szocialista gazdaság és hogy szigorúan tiszteletben kell tartanunk a gazdasági törvények objektív hatását, semmiképpen sem jelenti a politikai nevelő tevékenység alacsonyabbrendűségét, Illetve azt, hogy meglehetünk anélkül i§. Ezt a tevékenységet semmivel sem pótolhatjuk, legfeljebb az Irányítás adminisztratív módszereivel. Ezzel kapcsolatban teljesen világosan szemünkbe ötlik, hogy a párt (ésazöszszes társadalmi szervezet) politikai nevelő munkássága mily jelentős feltétele demokráciánk jellegének. Ezzel szemben szemünkbe ötlik az is, hogy munkánk fogyatékosságai törvényszerűen gyengítik demokráciánkat. ítéletnapig eredménytelenül követelhetjük a szabadság alapelveinek, minden egyén jogainak tiszteletbentartását, ha hiányzik az a feltétlenül szükséges felismerés, hogy érdekeinket alá kell vetnünk a társadalmi érdekeknek, Ily esetben az országépítés halaszthatatlan feladatainah körülményei között nem márad más hátra, mint legalább adminisztratív módon gondoskodni e feladatok valóraváUásáról. Ez általánosságban érvényes. Államunknak élnie kell hatalmi eszközeivel, kényszert kell alkalmaznia saját védelme érdekében a társadalomellenes elemekkel szemben, mivel ismeretes az, hogy a meggyőzés hatásossága korlátolt. Vegyük például az úgynevezett huligánokat. Az . ifjúság bizonyos típusának szűk köréről van szó, amelynek léte az üzemek és a városok társadalmi szervezeteinek munkáját bírálja. E munka fogyatékosságaival azonban nem menteget-hetjük ezeket az elemeket. Államunk szervei kötelesek szigorúan fellépni velük szemben. Semmiképpen sem tűrhetjük azt, hogy ezek az elemek gúnyt űzzenek társadalmunkból, nyilvánosan provokáljanak, a társadalmi szabadságjogokkal visszaélve társadalmunkat fenyegető tetteket kövessenek el. Az irányítás adminisztratív módja nem az eszményképünk. Csak azzal igazolhatjuk, hogy a társadalomellenes elemek eljárása, illetve az teszi szükségessé, hogy fejlődésünk jelenlegi fokán objektíve képtelenek vagyunk egyes szükségleteket kielégíteni. Ezeknek a módszereknek felszámolása nem a demokrácia alapelvei iránti „hűségnek", illetve ezen alapelvek „elárulásának" kérdése, amint azt egyesek leegyszerűsítve elképzelik. Ilyen módszerek alkalmazása csak arról tanúskodhat, hogy az adott esetben nem lehetett másképpen összhangba hozni az egyén és a társadalom érdekét. Hiba volna azonban az, ha úgy vélnénk, hogy minden esetben a polgári kötelességeit meg nem értő egyén a bűnös. Az egyén és a társadalom érdekegysége követelményeinek meg nem értése igen gyakran a irányítás maradi módszereiről, politikai munkánk fogyatékosságairól tanúskodik. Itt ls megnyilvánul a személyi kultusz öröke. Ennek lényege az egyének követelményeivel szembeni érzéketlenség, az életük és egyéni problémáik fölötti közömbös elsiklás. Ezeket a problémákat csak ritkán vonatkoztathatjuk el a társadalom életétől. E problémák megoldásában nem Járhatunk el úgy, hogy kizárólag a társadalmi szükségletet, a szocializmus érdekeit hangsúlyozzuk. Ezzel a párt politikai munkáját az emberek konkrét tevékenysége fölé helyeznénk, mintha a párt valamilyen kívülálló erő volna. Ez történt a személyi kultusz időszakában. A funkcióikban a társadalom érdekét, a pártot és az államot képviselő emberek így sokak szemében nem a társadalmi jóléten odaadóan szorgoskodó embereknek tűntek, hanem olyan intézmények dolgozóinak, akiket funkciójuk miatt kell tisztelni. Ennek következtében a párt elidegenedett a dolgozóktól s kárt szenvedett a nép pártba vetett bizalma. A kultusz bírálata és a pártmunkában tapasztalható valamennyi következményének felszámolása útján újra kiharcoljuk és megszilárdítjuk ezt a bizalmat. Ez a birálat bizonyos értelemben gondolati és érzésbeli átalakulást váll ki mindenkiben, akinek szívügye a szocializmus, a párt tekintélye s a párt munkájának tökéletesítése. Valamennyien elgondolkozunk afölött, mennyiben felelünk a múlt hibáiért, mennyiben álltunk ellen a hamis elképzeléseknek és az ábrándoknak, mennyiben terjesztettük azokat és mennyiben részesedtünk a munka olyan módszereiben, amelyeknek káros következményei az emberek többségének szemében aligha tűnhettek természeteseknek. Ez az önkritika semmiképpen sem árnyékolhatja be a párt nagyságát, a múltban és ma végzett munkáját, nem tagadja a szocializmust felépítő embermilliók áldozatos munkáját. Ez az önbírálat nem értéktelenítheti el a párt által a múltban elért eredményeket. Ugyanakkor azonban a személyi kultusz durva hibái ellenére elért sikereink semmiképpen sem szolgálhatnak a pártban végbemenő egészséges önkritikai folyamat gyengítését szolgáló érvként. Még sokat kell tennünk annak érdekében, hogy az elítélt múlt csak figyelmeztető tanulság legyen. Pártunk aránylag nagy létszámú tömegpárt. Ennek vannak előnyei, de kedvezőtlen vonásai is. A párt könynyen befolyást gyakorolhat minden dolgozóra, de nem állíthatjuk azt. hogy munkájának megfelelő szintjét mindenütt elértük. Ilyen számbelileg erős és a kultusz által durván megszegett demokratikus hagyományokkal rendelkező pártban annál veszélyesebb a szektariánizmus, a szélsőségesen túlhajtott centralizmus, áz irányelvek formai teljesítése „föntről le" mwel a pártot törvényszerűen fenyegetik a demagóg anarchista irányzatok is. A kultusz időszakában a centralizmust és a pártfegyelmet aránylag könnyen biztosította a vezető személyiség ' tekintélyébe vetett vak hit. Ezt a vezető személyiséget szinte a párttal azonosították. Látnunk kell viszont azt, hogy a személyi kultusz káros voltának leleplezése a párttagok tömegeit és minden embert bíráló szelleművé tett .minden vezetővel szemben. A vezetőkkel szémbé'n sokkal magasabb fokú igényekét támasztanak mint azelőtt, sőt mi több, egyes-emberekben a kultusz bírálata következtében mindennel szembeni kétkedés vert gyökeret s ezek már eleve bizalmatlanok általában minden vezetővel szemben. Ez a bizalmatlanság bomlasztó hatású, negatív jelenség. Van azonban ellenkező előjelű irányzat is. A párttagok nagy létszáma, számos pártszervezet sok tagjának elégtelen fejlettsége és egyben az opportunista elemek aktivizálódása következtében (ezek az elemek a „végsőkig" hajlandóak harcolni a kultusz következményeivel, de nem oly értelemben, hogy támogatnák a párt tekintélyét, hanem támadják azt; olyan elemekről van szó, amelyeket a múltban indokoltan visszaszorítottunk), egyes vezetők bizalmatlanul tekintenek a párt bizonyos részeire. Fontos az, hogy ez az irányzat nem téríti vissza a pártot. A kultusz központosított bürokratizmusa károsságának leleplezése után egy Ideig törvényszerűen megduzzadt az anarchista áldemokratikus decentralizálás hulláma. A párt nem tekinthet közömbösen az egészségtelen, kárt okozó irányzatokra. Sem a dogmatikus centralizmus, sem a kötetlen liberalizmus nem a párt irányvonala. Csak az egész párt helyes lenini munkamódszerei biztosítják valamennyi egészségtelen irányzat felszámolását. A párt erre törekszik. E munka színvonalának emelése megkívánja a pártban az egység és a kölcsönös bizalom elmélyítését, amelyre a pártfegyelem épül. A párt sikeres munkájának alapvető feltétele a mindenkire kivétel nélkül vonatkozó szilárd pártfegyelem. Ehhez nem szükséges a vezető tényezők tévedhetetlenségébe vetett misztikus hit, sem az, hogy tevékenységüket azonosítsuk az egész párt tevékenységével. Másrészt a vezető dolgozók tekintélye nélkül nem tudnánk biztosítani a pártfegyelmet. Az egész párt tekintélye főleg az ő tekintélyüktől függ. A párt nem tehetne eleget feladatainak, ha „fentről egészen le" nem volna felzárkózott szervezet, ha csupán a demokratikus kapcsolatok alapelvei érvényesülnének benne, s ugyanakkor ezzel elválaszthatatlan egységben nem tartanák tiszteletben a centralizmust. A kultusz bírálata magas fokú igényeket támaszt mind a párt vezető dolgozóival, mind pedig valamennyi tagjával szemben. „A vezetők problémája" megszűnik ott, ahol a különféle fokú vezető pártszervek kollektív szervekként dolgoznak, a kommunisták és a pártonkívüliek széles aktívájára támaszkodnak, teljesen nyíltan járnak el, nem titkolják a problémákat, hanem azokat úgy oldják meg, hogy a nehézségek kiküszöbölésére mozgósítják mindazokat, akiket az adott probléma érint. Ehhez hasonlóan „a tömegek problémája" is megszűnik ott, ahol az alapszervezetek tevékenyek, problémáikat önállóan és megbízhatóan meg tudják oldani, munkájukban valóban kifejezésre juttatják az egész párt érdekeit. A „vezetők és a tömegek" kölcsönös bizalma megszilárdításának kulcsa a nyíltság, amit Lenin számtalanszor hangsúlyozott. A nyíltság és az igazság nyilvánosságra hozása látszólag nem minden esetben szolgálja az ügy javát. Ez a helyzet például akkor, amikor számolhatunk azzal, hogy a hiba nyílt beismerése kellemetlen meglepetést okoz és árnyékot vet a párt munkájára. Azonban az, aki csak a pillanat nyomására cselekszik és az adott pillanatban fél a kellemetlenségektől, nagyobb és sokkal károsabb kellemetlenségeket okozhat a jövőben. A tapasztalat eléggé figyelmeztetően azt mutatja, hogy egy kis fogyatékosság leleplezése következtében bizonyos idő múlva akarva, akaratlanul nagy hibát kell beismerni. A nyíltságot gyakran gátolja az, hogy tekintettel van személyekre. Pedig a legjobb dolgozók is hibákat követnek el. A kultusz időszaka gondolkodásmódjának maradványa az a nézet, hogy a hibák beismerése veszélyezteti ezeknek a dolgozóknak tekintélyét. Az ilyen dolgozók tekintélyét — és ami ettől rosszabb, később a párt tekintélyét is, — az ássa alá, ha hibáik fölött sokáig elsiklunk és így átmennek a munka rendszerébe. Ilyenkor ezeket a hibákat nem számolhatjuk fel azzal sem, hogy hordozójukat leváltjuk felelős posztjáról. A személyek iránti ilyen kíméíetesség azután éppen azokat sújtja, akiknek hibáit annak - idején lepleztük. V. I. Lenin a bolsevik párt keletkezésének kezdetén, a Központi Bizottság szervezése időszakában az alábbiakra hívta fel a figyelmet: A mi központi szervünknek sok Jogot fogunk adni, de sokat is fogunk tőle kívánni. Csakugyan így van a dolog. És éppen ezért kell, hogy az egész párt rendszeres, fokozatos és kitartó munkával neveljen a központi szervekben való munkára alkalmas elvtársakat, hogy mindazoknak a tevékenységét, akiket erre a magas posztra jelöl, úgy ismerje, akár a saját tenyerét, hogy még egyéni sajátságaikat, erős és gyenge oldalaikat, győzelmeiket és „vereségeiket" is ismerje. Egyetlen politikus sem futotta bé pályáját úgy, hogy olykor vereséget ne szenvedett volna, és ha komolyan beszélünk a tömegekre gyakorolt befolyásról, arról, hogy meg akarjuk nyerni a magunk számára a tömegek „jóakaratát", akkor minden erőnkkei arra kell törekednünk, hogy ezek a vereségek ne bújjanak tneg a körök és kis csoportok fülledt légkörében, hogy a nagy nyilvánosság ítélőszéke elé kerüljenek. Ez első pillantásra kínosnak látszik, ezt olykor egyes vezetők bizonyára „sértőnek" tartják majd, — de le kell küzdenünk ezt a hamis, kínos érzést, kötelességünk ez pártunkkal szemben, a munkásosztállyal szemben. Ezzel, és csakis ezzel tesszük lehetővé valamennyi befolyásos pártfunkcionárius számára (és nem egy esetleges összetételű kör vagy kis csoportok számára), hogy megismerjék vezetőiket és mindegyiket a megfelelő helyre állítsák." Aki ismeri Lenin művét, az tudja, mily nagy igyekezetet fordított a vezető káderek nevelésére, a párt-, az állam- és a gazdasági irányítás minden fokán, hogy tevékenységük megszilárdítása a tagság tömegeinek a vezetésbe vetett bizalmát, megszilárdítsa az egész nép pártba vetett bizalmát. Ezzel szemben törekedett arra, hogy ez a tevékenység ne járassa le a pártot a nép szemében és ne idegenítse el a széles rétegektől. Lenin élete alkonyán mintha megsejtette volna, mily veszély fenyegeti a kommunista mozgalmat. Ojra és újra visszatért a párt és az állami apparátus ellenőrzésének, a szovjet hatalom rendszerében a bürokratizmus elleni harc és olyan feltételek kialakításának kérdéséhez, amelyek a párt- és az állami apparátusban lehetetlenné tennék a tisztséggel való visszaélést. . Különösen ma kötelességünk tanulmányôzni Leninnek ebben az időszakban Irt műveit (ilyen például a Hogyan szervezzük át a Munkás- Paraszt Felügyeletet, Inkább kevesebbet, de jobban, Levél a kongresszushoz) és főleg fontolóra venni azt, hogyan alkalmazhatnánk ezeket a gondolatokat a mi életünkre. Bátran mondhatjuk, a párt létrehozza annak biztosítékát, hogy a kultusz a Jövőben ne Ismétlődhessen meg. Ennek záloga az, hogy a kommunisták valóban érvényesítsék a lenini normákat és alapelveket, akadályozzák meg azt, hogy gyakorlatunkban a • szektariánizmus bázisává-válhason a dogmatikus, nem marxista gondolkodásmód. Ennek záloga tb'-~ vábbá az, hogyan gondoskodik a párt arról, hogy tekintet nélkül a személyekre, tekintet nélkül a betöltött posztra és érdemekre, mindenki annak a kollektívának ellenőrzése alatt álljon, amelyben él és dolgozik, s ellenőrizze őt a társadalom, amey felelős munkával bízta meg. (A Rudé právo 19B3. július 7.-i számának szerkesztőségi cikke) Uj aggregátot próbálnak ki A Dél-Morvaországi Finomgépipari Üzemben nagy teljesítményű új aggregátot próbálnak ki. Képünkön: Jirí Sekanina technológus és Metódé] Lokaj öntő kipróbálják az aggregátot. (CTK — Bican felv.) 19B3. július 10. * £JJ SZŐ 5