Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)
1963-07-27 / 205. szám, szombat
Néhány megjegyzés az oktatómunkáról Irodalmi nevelés, szlovák nyelv és anyanyelv A KÖZELMÜLTBAN több észrevétel hangzott el — az ÜJ Szó hasábjain — az Iskolai oktatómunka időszerű kérdéseiről, köztük az irodalmi nevelésről. Ugyanakkor a lap nemrég közölte Matej Luőannak, az SZNT iskolai és kulturálisügyl megbízottja beszédének kivonatát is, melyben a nemzetiségi iskolák problémáival foglalkozott. Nem kívánok vitába szállni ajkkal, akik eddig elmondták véleményüket, csupán a magam nézetét akarom elmondani olyan dolgokról, melyeknek jelentősége — úgy érzem — túl nőtt az Iskolaügy sajátos, szakmai problémáinak határán. Szerettessük meg e gyermekekkel az irodalmat Vagy két éve, hogy iskoláink gyakorlatában először találkoztunk egy új fogalommal: az irodalmi neveléssel. Régebben az anyanyelv tanítása keretében Ismertették meg a diákokkal az irodalmat (magyar és világirodalmat, sőt csehszlovákiai irodalmat is); a szlovák nyelvtanítás természetesen irodalmi szövegekre támaszkodott és a szlovák órákon a tanulók a szlovák irodalommal is részletesebben megismerkedtek. Amikor az iskolai oktatás gyakorlatába bevezették az irodalmi nevelés fogalmát — erről jómagam is értesültem, a Tankönyv-kiadó megkért, állítsam össze két gyakorló pedagógussal együtt a hatodik osztályos gyerekek irodalmi nevelésének tankönyvét — valahogy azt képzeltem, hogy ennek az intézkedésnek elsődleges célja, hogy megszerettesse a gyerekekkel az irodalmat, szakítson a régi, vaskalapos, adatokat magoltató áloktatási módszerekkel. Azt hittem, ennek az új tantárgynak az elrendelt és gyakorlatilag is megvalósítható célja az „irodalmi nevelés", vagyis az, hogy a gyermekekből az irodalom aktív és passzív művelőit neveljük; elsősorban megértő (irodalmat, művészetet megértő) olvasókat és az irodalmi nevelés óráin felfigyeljünk az ébredő fiatal tehetségekre is. Mellékes jelentőségű és elfogult» rendelkezésnek tartottam azt az uta- . sítást, hogy a magyar gyerekek csak a magyar irodalmat ismerhessék meg anyanyelvükön. Nem szeretek tekintélyekre hivatkozni, nemcsak Lunacsarszkij tudta, de tudja mindenki, aii ésszel él, hogy az ember csak anyanyelvén lesz az Irodalom barátjává, szerelmesévé. Ahhoz sem kell különösebb pedagógiai vagy ideológiai képzettség, hogy az ember tudja: 12 éves gyerekek, akik csak két éve tanulják a szlovák nyelvet, aligha élvezhetik azokat az irodalmi - alkotásokat, amelyeket nem anyanyelvükön tálalnak eléjük. A Szlovák Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetéhez fordultam állásfoglalásért e kérdésben. Több mint egy éve kaptam meg a választ: az irodalomtudományi intézet úgy vélte, csak árt a szlovák Irodalom megismertetése, megszerettetése ügyének, ha nem színvonalas magyar fordításban, hanem eredetiben tálaljuk a szlovák műveket, a szlovák nyelvben még járatlan magyar gyerekeknek. A levél másolatát eljuttattam a Tankönyvkiadónak, s a kiadó — tudtommal — az Illetékes közoktatásügyi szervekhez továbbította. Nem értem, hogy az illetékes szervek miért csak egy év eltelte után jöttek rá e helytelen intézkedés tarthatatlanságára? Végeredményben azonban végre eltörölték az irodalom — közte a világirodalom — szlovák nyelvű tanításának követelményét, s nem kell többé figyelmünket egy felfújt részletkérdésre fordítanunk, s ismét visszatérhetünk a lényeghez: indokolt-e az irodalmi nevelés, mint önálló tantárgy, s ha Igen, ml legyen a célja, rendeltetése? Valahogy úgy képzelem, nem árt, ha az iskolában a gyerekek megismerik, megszeretik az irodalmat, ha rájönnek egy-egy műalkotás szépségére, izére: egyszóval, ha az iskolából kikerülve örülni tudnak egy-egy szép festménynek, versnek, zeneszámnak. Az iskola az életre nevel Nemcsak arra, hogy Idővel a gyerekből Jó mérnök, agronómus, esetleg funkcionárius legyen, hanem arra is, hogy bármi lesz a hivatása, teljes legyen az élete, örüljön annak, ami szép, élvezze, amit az ember művészi tehetsége alkotott. Az irodalmi nevelésnek, mint tantárgynak, tehát az legyen a feladata, hogy a diákokkal megismertesse az irodalom szépségeit, megszerettesse velük (persze nem vaskalaposan, magoltatva) a verseket, regényeket, sőt esszéket is. Egyszóval olvasókat, műélvezőket neveljen, akik örülni tudnak a szépnek. Hadd Jegyezzem meg, véleményem szerint ugyanez a feladata a képzőművészeti és a zenei nevelésnek is. Ha tehát meg akarjuk tartani az Irodalmi nevelést, mint tantárgyat, elsősorban ezekre a kérdésekre kell összpontosítanunk a pedagógiai, tudományos kutatás figyelmét. Jelenleg a helyzet e tekintetben csöppet sem kielégítő. Abban a tankönyvben, amelynek összeállításában magam ls részt vettem, ismét helyet kellett szorítani az egyes olvasmányok után a tartalmat puhatoló régi, primitív kérdés-felelet játéknak, ahelyett, hogy a tanárnak szabad kezet adnának, hogy a maga módján, saját elképzelései szerint ellenőrizze, megőrtették-e a tanulók az olvasottakat. Természetesen, ott vannak megint az annyiszor kárhoztatott évszámok. És nem hiányzik végül egy sereg nívótlan, művészietlen, kontár-„olvasmány", amelyeknek gyatraságát az sem mentheti, hogy pionírokról szólnak. Az irodalmi nevelés problémáját végre meg kell oldani: az lenne a leghelyesebb, ha a neveléstudományi Intézet egy évig komolyan foglalkozna e kérdéssel, s végre részletes és helytálló tantervet, tankönyvet dolgoznának kl. Vegyük komolyan a szlovák nyelv tanítását! Ne értsenek félre: a felkiáltójeles alcím nem azoknak szól, akik már eddig Is komolyan vették, nem a tanítóknak, tanároknak, szülőknek és diákoknak: Azoknak szól elsősorban, akik felelős közoktatásügyi tényezőkként már ki tudja hányadszor kijelentették, mennyire fontos, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak szlovákul, hiszen csak így biztosíthatjuk — gyakorlatilag — teljes egyenjogúságukat. Felesleges, hogy ezt bárki hangoztassa: mindnyájan tudjuk. Ám azoktól, akik felelősek iskoláinkért, elvárjuk, hogy megteremtsék a szlovák nyelv eredményes tanításának feltételeit. Még mindig nem dolgozták ki a szlovák nyelv tanításának módszertanát. A magyar gyereknek a szlovák nyelv nem anyanyelve, éppen ezért lehetetlen és megengedhetetlen, hogy szolgai módon átvegyük a szlovák nyelv anyanyelvi oktatásának módszereit. A magyar nyelv és a szlovák nyelv mindenben eltér egymástól (nemek, ragozás stb.). A magyar iskolákban régi hagyományai vannak az idegen nyelvek tanításának. Szükségünk volt erre már csak azért ls, mivel egyetlen világnyelv sem „nyelvi nagybácsink". Jelenleg tömegesen tanítják Magyarországon az orosz nyelvet. Az orosz szintén szláv nyelv, akárcsak a szlovák. Nein tudom, foglalkoztak-e az illetékes iskolaügyl szervek azzal a gondolattal, hogy tanulmányozni kellene az orosz nyelv magyarországi tanításának módszereit, gyakorlati tapasztalatait, hogy azután ezt a szlovák nyelv oktatásánál is hasznosíthassuk. A szlovák nyelvórákon fontos szerepe van a szlovák irodalomból vett Szemelvényeknek. Az irodalmi anyag végeredményben a nyelvtanítás hordozó közege, azonban Itt ls vigyáznunk kell, a szemelvények kiválasztására, hogy az illető vers, elbeszélés, mese vagy regényrészlet megfeleljen a célnak. Nem elégedhetünk meg a szlovák nyelv tanításának hagyományos eszközeivel; nem.elég, ha csak az iskolában biztosltjuk — heti 4 órában — társalgási lehetőséget; a nyelvtanítás során nem-hanyagolhatjuk el a nyelvtant, helyesírást, fogalmazást. Gondoskodnunk kell arról, hogy a magyar tanulóifjúság a szlovák fiatalokkal együtt töltse a nyarat (közös pionírtáborok, tanulmányi kirándulások stb.), s helyes volna, ha a szlovák és magyar iskolák közös érdekköröket szerveznének. A szlovák nyelvoktatásban meg kell követelnünk a teljes szakismeretet, nem ártana, ha a kezdettől fogva szaktanárra bíznák a szlovák nyelv tanítását. Csehszlovákiai magyar nyelvünk az utóbbi időben furcsa „szakkifejezéssel" bővült, többször hallani „maroknyť'-lskolákról, „csalamádéiskolákról". Miről van szó? Olyan iskolákról, amelyekben az egyik tantárgyat magyarul, a másikat szlovákul tanítják. Nem tartom helyesnek, nem tartom egészségesnek ezt a felemás megoldást. Micsoda pedagógus az, aki efféle megoldásba beleegyezett — mégha a szülők kérésére ls? (Igaz, a kérdés az Irodalmi nevelés kétnyelvű tanítására is vonatkozhat.) Meg kell érteni: azért vannak magyar tanítási nyelvű Iskoláink, hogy ott valóban magyarul is tanítsanak és a név ne legyen puszta szenteltvíz. Tanítsanak magyarul minden tantárgyat — a tornától a fizikáig. Ugyanakkor biztosítsák, hogy gyermekeink megismerjék a szlovák szaknyelvet ls — elsősorban azáltal, hogy a tankönyvekhez rövid szakszótárt csatolunk, amely nem lesz csupán nyomtatott malaszt, hanem rendszeresen átveszik anyagát az illető szaktárgy óráin és a szlovák órán ls. Gyakran halljuk, hogy a magyar iskolákból kikerült gyerekek nem mindig állják meg helyüket a szakiskolák és a főiskolák felvételi vizsgáin, mégpedig azért, mert szlovák nyelvtudásuk nem volt kielégítő. Ogy hiszem, a szlovák nyelvtudást elsősorban azoknál kell vizsgálni, akik szlovák nyelvtanárok akarnak lenni, a többiek esetében elsősorban a tárgyi ismeret legyen a döntő. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar gyerekek ne kerüljenek minél tökéletesebb nyelvtudással főiskolára, ám káros volna, ha valakinek a felvételi vizsgája azért nem sikerülne, mert összetévesztette a nemeket, vagy oda nem illő ragot biggyesztett valamely szó végére. Ezt a kérdést persze nem lehet rendelettel megoldani, kölcsönös jóakaratra, bizalomra, és meg9rtésre van szükség. Anyanyelvi oktatás, nyelvromlás, nyelvművelés Társadalmunkban magától értetődő, hogy a gyerek anyanyelvén sajátítja el az alapvető Ismereteket. Ebben nem láthatunk különös, feltűnő, sőt említést érdemlő jelenséget sem. Magyar iskoláink azért vannak, hogy gyermekeink magyarul tanuljanak és megtanuljanak magyarul. Véleményem szerint ez a lényeg; olyanynylra, hogy más feladatoknak — ugyancsak fontos, lényeges feladatoknak — nem szabad elterelniük róla figyelmünket. Az anyanyelv oktatásának kérdését ezért nem szabad elhanyagolni, nem szabad mellékesnek tekinteni. Ne értsenek félre: eszem ágába sem jut, hogy ellenezem a szlovák szaknyelv és általában a szlovák nyelv minél teljesebb ismeretét. Gyermekeinknek szüksége van rá, nélküle írott malaszt maradna minden nemzetiségi egyenjogúság. De ugyanakkor az illető tantárgy anyagát — egészében — a gyereknek saját anyanyelvén kell megismernie, befogadnia. Éppen ezért úgy vélem, Idővel egyre inkább bővíteni kell az anyanyelvi szakiskolák hálózatát. Sőt az egyes szlovák főiskolákon sürgős szükség van — elsősorban a mezőgazdasági és műszaki főiskolára gondolok — magyar nyelvi lektorátusokra, hogy műszaki értelmiségünk anyanyelvén is elsajátíthassa hivatásának mestetszavait, szakkifejezéseit. Nem nyelv konzerválásról, purizmusről van szó: egyszerűen arról, hogy magyar szakembereink magyarul is ismerjék a mindennapi munkájukkal összefüggő szakkifejezéseket. Ma ott tartunk, hogy a legegyszerűbb szakkifejezéseket ls szlovákul (nem egyszer a szlovák nyelvbe átvett torzított idegenszavakkal j fejezik ki. Ez nem csupán főiskolai értelmiségünk, hanem a szakmunkások képzésére, nevelésére is vonatkozik. A Komenský Egyetemnek magyar tanszéke Is van. Sürgős feladat, hogy e tudományos intézetünk — esetleg a nyitrai pedagógiai főiskolával együttműködve — foglalkozzék a felvetett kérdésekkel, kis szlovák-magyar szakszótárakat állítson össze, hogy elejét vegyük a további nyelvi degenerálódásnak. A szakkifejezéseket nem kell újonnan megalkotni, nem vár ránk a nyelvújítók csöppet sem könnyű munkája: egyszerűen egymás mellé kell helyezni a szlovák és a magyar mesterszavakat, szakkifejezéseket, hogy szakembereink és természetesen pedagógusaink ls kellőképpen tájékozódhassanak, anyanyelvükön fejezhessék kl magukat. Gyakran beszélünk a nyelvművelésről. Azt- hiszem, senki sem tiltja, hogy nyelvészeink, íróink nyelvművelő cikkeket írjanak, sőt meggyőződésem, hogy az Oj Szó és más lapjaink szívesen közölnének ilyen Írásokat. Csak egy kell hozzá: meg kell írni őket. Hogy volna miről irní, azt éppen lapjaink magyar nyelve mutatja. MÉG FONTOSABB TEENDŐ biztosítani, hogy a magyar tankönyveket egyszerűen, közérthetően, világosan írják, esetleg fordítsák. Ehhez azonban az is kell, hogy ne váltogassuk évről-évre a tankönyveket, ne köve' teljük a szerzőktől és fordítóktól rohammunkát. Az Improvizálás a közoktatásban okozhatja a legnagyobb károkat; legfőbb Ideje, hogy végre megszabaduljunk tőle. TÓTH TIBOR PÁVEL KORÍN Pávai Dmltrijevics Korin, a Szovjetunió népművésze is ott volt az idei Lenin-díjasok között. A díjat M. Szárjám Renato Gutosso és Kukrinyikszi képzőművészek, valamint R. Szimonov színművész és rendező arcképéért kapta. Palehben született, e vlagyimíroszuzdali szántóföldek közt megbúvó kis orosz faluban. A Korinok három évszázadon keresztül adták nemzedékről nemzedékre az ecsetet: ikonfestők voltak. Pável Korin Jól emlékszik a házra, amelyben fyermekéveit élte: a fából készült parasztház falain lószerszámok lógtak, a pitvarban — sarlók, villák, kaszák — a szokásos paraszti felszerelés sorakozott. De ott volt a házban Viktor Vasznyecov és Mihail Nyesztyerov képeinek reprodukciója is; Pável apja folyóiratokból vágta ki őket. És könyvek is voltak: Puskin és Tolsztoj, Turgenyev és Csehov, Schiller és Goethe, Byron és jack London. Korin már gyermekkorában arról álmodozott, hogy festőművész lesz. Erős -kötelékek fűzték azokhoz a tehetséges dobcrafestőkhöz, akik nemcsak Oroszországban, de külfölden is hírnevet szereztek Palehnek. Gyermekkora óta emlékszik a dalokra ls, amelyeket a körtáncban szoktak énekelni a falu hatánfin. Emlékszik a végtelenbe nyúló mezőkre, a tágas földekre, a levegőég roppant térségére, ez erdő'kre, ahol oly titokzatos volt minden egy-egy zivatar után, emlékszik a csörgedező erdei patakokra... Mindez lelkébe Ivódott, hogy soksok év múltán kifejezésre jusson művészetében. Első munkái, melyeket a Tretyakov Képtár vásárolt meg tőle, Ilyen címeket ls viseltek: „Szülőföldem!", „Paleh". A hazai táj egyike volt azoknak a legfontosabb tényezőknek, amelyek meghatározták művészetének jellegét. Egy szép napon Korin búcsút mondott falujának. Álma űzte-hajtotta előre. Moszkvában 1911-ben találkozott Nyesztyerov festőművésszel. A hallgatag, félszeg modorú lankadatlan munkabírású legénykében Nyesztyerov felismerte a nem mindennapi tehetséget. A nagy művész felajánlotta az ifjúnak, hogy dolgozzék vele. A találkozás Nyesztyerovval döntő fordulatot Jelentett életében és pályafutásában. Korin a forradalmat megelőző esztendőben végezte el a festészeti, szobrászati és építészeti főiskolát. 1917 októberében a fiatal művészt ellenállhatatlan erővel ragadta magával a vágy, hogy alkotásaiban az új világért harcoló nép hősiességét juttassa kifejezésre. „Minden további munkámat a forradalom szelleme ihlette" — írja Korín. Részt veťt a népünnepek dekorációjának elkészítésében, plakátokat festett Majakovszkij vázlatai alapján, testvérével együtt forradalmi Jelmondatokat rajzolt. „Éheztem, fáztam, de mindennél erősebben foglalkoztatott a patetikus ízzású művészet — amilyen művészeteta Bach-kórusok, Rodin, „Cali-i polhatatlan mesterek | alkotásait Olaszország, Franciaország, Németország, ] Anglia képtáraiban. A reneszánsz i művészeinek vász- ] nai előtt állva fogamzott meg ben- j ne a felismerés: a | művészetben az eszme nagysága, a lélek nagysága, a I forma nagyszerű- j sége a fő. Korin mesterségbeli tudása és meggyőződése portréiban jut legteljesebb kifejezésre. I Ezekben tükröző-1 dik legmarkánsabban az emberről I alkotott elképzelé- j se és művészi felelősségérzete is—mert a művésznek meg'kell ráznia a lelket, jobbá, nemesebbé kell formálnia az emberi érzelmeket. És tükröződik bennük a mester humanizmusa. Korún hiszi a művészet elhivatottságát, hiszi, hogy a művészetnek egyesítenie kell az embereket, s a szív, a gondolat bátorságáról kell beszélnie nekik. 1931-ben Sorrentóban megfestette Gorkij híressé vált portréját: az író monumentális, drámai erővel közölt képmását. Az azóta eltelt három évtized folyamán egy képtárra való kortárs-portrét alkotott. Megfestette L. Leonyidov és V. Kacsalov előadóművészeket, M. Nyesztyerov festőművészt, K. Igumnov zongoraművészt, N. Gamalej tudóst, a második világháború sok hadvezérét, Sz. Konyenkov szobrászt, R. Szimonov rendezőt, M. Szárján, Kukrinyikszi, Renato Guttuso képzőművészeket. Korín patétikus, emelkedett, utánozhatatlanul sajátos portréalkotásai mindig a szép, teljes emberi jellemet vetítik a néző elé. , A fasizmusai vívott háború éveiben alkotta meg „Alekszandr Nyevszklj" és „Dmitrij Donszkoj" című triptichonját. Ezekben az epikai képekben azt a hitét juttatta kifejezésre, hogy ez ellenség soha nem győzheti le Oroszországot, hogy népe rettenhetetlenül, az utolsó csepp véréig kész harcolni függetlenségéért és szabadságáért. i Korín azonban nemcsak mint nagyszerű művek alkotója szerzett magának hírnevet. Restaurátorként is nagy elismerésnek örvend. Az orosz és az egyetemes kultúra számos értékes alkotását Pável Dmltrijevics tudása és tapasztalata mentette meg, keltette életre. Korin vezette a Drezdai képtár olyan világhírű festményeinek restaurálási munkálatait, bensőséges barátság erős szálai fűzték, alkalma volt megtekinteni a halgáro-k" című szoborcsoportja, Miche- mint például Tizian „Adógaras"^a. har a«j« Alekszandr Házát gyakran keresik fel a látonľ^' PII gondolatai jelente- tő k. s f i/ kl oda b ei é p, tüstént megWk „ szavak világosan mutat- érzl a művészet lrá ntf'alázat légkörják a művész alkotói programját. ré t. A z előcsarnokban Michelangelo Hála^ Makszim Gorkijnak, akihez Dávidjának fejéről készült másolat fogadja a látogatót. Majd olyan szobákon vezeti keresztül, ahol a régi orosz művészet csodálatos remekei láthatók. Pável Dmitrijevicsnek rendkívül gazdag, ősi, moszkvai, novgorodi, pszkovl ikontgyűjteménye van. S e gyűjteményes szobák szigorú csendje után jut el az ember a műterembe, ahol nemegyszer időzött Gorkij, ahol a falak mentén a Parthenon-szobrok a Borghesi vívó és a belvederel Apollo másolatai állnak. Ebben a műhelyben dolgozik nap nap után a festő. Korin hetven éves elmúlt, de azért minden reggelét a festőállványnál tölti. S ma még talán Jobban Illenek rá Gorkij szavai: „ön nagy művész, az ön művészete igazi, egészséges, keménykötésű művészet. önnek van Apa és fia. (1931, Tanulmány a „Régi Oroszország" mondanivalója." című befejezetlen műhöz.) GALINA KUSNYEROVSZKAJA ŰJ SZÖ 8 * 1983 július 27.
