Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-09 / 157. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek / ÜJSZO SZIOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA XOZPONTIBIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 19B3. Június 9. vasárnap • 30 fillér • XVI. évf., 157. szám Az egész ország ügye Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülésén elfogadott irány­elvek alapján legfontosabb felada­tunk most, hogy a párt- és a gazda­sági szervek, valamint a tömeg­szervezetek teljes erővel lássanak hozzá a népgazdaság további fej­lesztéséhez. Az egyik legfontosabb feladat — mint ahogy pártunk XII. kong­resszusa is leszögezte, megszün­tetni az ipar és a mezőgazdaság fejlődése közötti aránytalanságot. Ennek érdekében született meg a határozat s lépett életbe április derekán a mezőgazdaság irányítá­sának újjászervezése. Alig két hó­napja működnek a járási mező­gazdasági termelési igazgatóságok s máris megállapíthatjuk, hogy sok új munkaformát, módszert vittek az irányításba. Különösen sokat tettek a termelés szakosítá­sa és központosítása, a mezőgaz­daság kemizálása és a föld ter­mővé tétele érdekében. Természetesen az új irányítás néhányhetes működése még nem tehetett csodákat a mezőgazda­ságban. Joggal mondhatjuk azon­ban, hogy az út, amelyen elindul­tunk helyes, s ha a termelési ta­nácsadók továbbra is az élet, a gyakorlat tényeit veszik tekintet­be, sokat tehetnek még a mezőgaz­daság fejlesztéséért. Igaz, sokan már türelmetlenek, és azt szeret­nék, ha a mezőgazdaságban fenn­álló nehézségeket máról holnapra egyszeriben megoldhatnánk. Sőt, akadnak emberek, akik sokat szi­dalmazzák a mezőgazdasági dol­gozókat, amiért sorba kell állniuk tejért, húsért, vagy tojásért. Igaz, sokkal jobb volna, ha nem lenné­nek üzleteink előtt hosszú sorok, de egyelőre, ha nem érünk el re­kordtermést, nehezen tudunk vál­toztatni e helyzeten. Ezért kívá­natos lenne, ha a mezőgazdaság előtt álló nagy feladatok megol­dásából a mezőgazdasági dolgozó­kon kívül részt vállalna mindenki, aki egy kissé szívén viseli a me­zőgazdaság ügyét. Sokszor van úgy bizony, hogyha segíteni kell a mezőgazdaságban, egyesek ha­boznak pl. kimenni a határba, hogy a szénabetakarításnál segéd­kezzenek. Inkább vállalják a két­órás sorban' állást a húsért, mint az órányi munkát a szövetkezet határában. Hagyjuk azonban a részleteket, mert egyszer s mindenkorra le kell szögeznünk, hogy a mezőgaz­daság fejlesztése országos ügy. Tényekkel tudjuk bizonyítani, mi­lyen nagy igényeket kell kielégí­tenie a mezőgazdaságnak. Például, a második világháború előtt az egy lakosra eső kalóriafogyasztás 2545 volt, ma 3150. Tudnunk kell azt is, hogy 1955-től 875 ezerrel szaporodott hazánk lakossága. Ma­gától értetődő, hogy ez a tény a piaccal szemben is nagyobb igé­nyeket támaszt. Mázsákban kife­jezve ez 50 ezer tonna hússal, 17,5 ezer tonna zsiradékfélével, 143 ezer tonna gabonával jelent több mezőgazdasági terméket. És ezt behozatalból fedezzük, bár saját magunk is ki tudnánk termelni. Mi szükséges ehhez? Természe­tesen minden tekintetben teljesí­teni kell a mezőgazdaságra háruló nagy feladatokat. Elsősorban kifo­gástalanul el kell végeznünk a most folyó növényápolási munká­kat. Továbbá úgy kell munkálkod­nunk, hogy a takarmány betakarí­tásánál lehetőleg minél kisebb legyen a veszteség. Gondolnunk kell arra is, hogy hazánkban alig 37 ár föld jut egy lakosra, ezért alaposan ki kell használnunk min­den talpalatnyi földet. Mennyivel több zöldség teremne a házak tá­ján, ha minden darabka földet bevetnének s nem hagynák, hogy a gaz, a gyom verje fel. Arról is sokat beszélnek mostanában, hogy a kistermelők valamikor nemcsak saját szükségletükre tudtak húst, zöldséget termelni, hanem még az eladásra is sok jutott belőle. Beszéljenek a számok: 1953-ban például a háziállatokat tenyész­tők 200 ezer mázsa húst termel­tek, míg ez 1961-ben 60 ezer má­zsára csökkent. Tehát 1960-1962­es években egyre csökkenő irány­zatot mutat. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy akik valamikor saját maguk részére a háztáji kö­rül kitermelték a legfontosabbá kat, most talán kevesebbet fo­gyasztanának. Sőt ellenkezőleg. Saját maguk ugyan semmit sem termelnek, de viszont mennek a piacra és ott szerzik be a szüksé­ges élelmiszereket. Ez a piac ellátását nagyban pót­ló kisgazdaságok termelésének csökkenése szintén hozzájárult ahhoz, hogy nehézségek mutatkoz­nak a közellátásban. Ezért a jö­vőben helyes lesz, ha a helyi nemzeti bizottságok segítséget nyújtanak a kistermelőknek. Mert sokat jelent a népgazdaságnak, ha azok a fogyasztók, akik eddig az üzletben vásárolták a tojást és a húst, esetleg saját maguk is ki tudják majd termelni. És ha a Központi Bizottság ennek érdeké­ben hangsúlyozza, hogy a kister­melőket különféle, az élelmiszer­ipari vállalatoknál fennmaradó ételhulladékokkal segítsék, vagy pedig egyes üzemi konyhák, ven­déglők, a tömeges étkeztetések folyamán annyi takarmánymeny­nyiségre tesznek szert, hogy az illető üzem saját maga is hizlal­hat sertéseket, vagy egyéb jószá­got tarthat, ez nem jelent vissza­térést a kisüzemi termeléshez, vagy annak továbbfejlesztéséhez. Egyelőre arról van szó, hogy tel­jes erővel és minden lehetőséget felhasználva arra törekedjünk, minél többet csikarjunk ki min­den talpalatnyi földből. A Központi Bizottság határoza­tának a főgondolata azonban arra irányul, hogy minél előbb megte­remtsük a teljes összhangot a ter­melés és a felvásárlás között. Er­re a legbiztosabb mód a szövetke­zetek és az állami gazdaságok termelésének gyors ütemű fejlesz­tése. A határozat rámutat arra is, helyes lesz ha a jövőben a terme­lési igazgatóságok dolgozói nép­szerűsítik és minél hamarabb be­vezetik a gyengébben gazdálkodó szövetkezetekben is az élenjáró, kiváló eredményeket elérő szövet­kezetek, állami gazdaságok ta­pasztalatait. Szocialista mezőgazdasági nagy­üzemeink hazánk mezőgazdasági földterületének 90 százalékán gazdálkodnak. Ezek szerint min­dennél hatásosabb, ha elsősorban is nagy súlyt helyezünk a korsze­rű nagyüzemi termelésre. Mert ha a nehézségeket minél hamarabb kl akarjuk küszöbölni, akkor első­sorban a szövetkezetek és az ál­lami gazdaságok termelésének fejlesztésére gondolunk. -Ezért az egész ország népének össze kell fognia teljes segítséget nyújtva a falunak, a mezőgazdaságnak. A já­rási mezőgazdasági termelési igaz­gatóságoknak is aszerint kell mun­kálkodniuk, hogy az előttük álló feladatok maradéktalan megvaló­sításával megteremtsék a XII. pártkongresszuson kitűzött irány­elvek, távlati célkitűzések, tervek teljesítésének az alapjait. A takarmánybetakarításban is érdemes alkalmazni AZ ÚJ MÓDSZEREKET Vegyük elejét a téli gondoknak © Jobb a légáramlásos szárítás, mint a hagyományos ifiP •• 'sp-i?7M Napjainkban sokat vitatott téma a takarmánykérdés. Nem alaptalanul, hiszen most van az 1 évelők betakarí­tásának az ideje. Meg aztán be kell ismernünk azt is — és ez a téma alapvetőbb oka —, hogy az állatállo­mány' téli ellátása bizony problémát jelent a gazdaságokban. Tehát nem véletlen, ha erre terelődött a sző. A kérdés most már csak az (az első jő termés után), hogy mennyire tud­juk felszámolni az eddigi fogyatékos­ságot. Vannak élenjáró szövetkezetek, mint például az alsópéteri (komáromi járás), ahol a tápdús takarmányalap biztosítására MINDEN LEHETŐSÉGET MEGRAGADNAK. . Hideg levegővel szárítják a takar­mányokat, iiogy több fehérjét ment­senek meg. A szövetkezet 11 ventillá­tort szerelt be erre a célra. Ezzel a tagság még nem elégedett meg, ha­nem évről évre nagyobb területet ön­töz. Tavaly a szövetkezetesek arról a 36 hektáros területről, amelyen ön­tözték a lucernát, agy terméssel töb­bet takarítottak be. Kétségtelen az első kaszálásra szé­pen megnőtt a lucerna, kedvezett az Időjárás. Nem biztos azonban, hogy így lesz ez a második kaszálásnál is. Az alsópéteriek, hogy ne érje megle­petés őket, FELKÉSZÜLTEK AZ ÖNTÖZÉSRE, sőt, a tavalyi 36 hektárról 78 hektár­ra bővítették ezt a területet. Helye­sen járnak el, mert akkor kell meg­ragadni az alkalmat, mikor arra le­hetőség van, télen már nem sokat segíthetnének a takarmányozás meg­javításával. A takarmányalap bizto­sítását illetően érdemes figyelembe venni az alsópéteriek eljárását. Lu­cernásuknak több mint ötödrészét ön­tözik, és az első termésnek megkö­zelítőleg a Lambrakisz gyilkosait? London (CTK) — „Az a körülmény, hogy a rendőrség nem akadályozta meg Lambrakisz meggyilkolását és nem védte meg Lambrakisz képviselő társát, Tszarouhaszt a támadóktól, megerősíti a gyanút, hogy a rendőr­ség a gyilkosok cinkosa volt" — ál­lapítja meg a New Statesman című hetilap. Ezt a feltevést az is megerő­síti, hogy a rendőrség nem akarja kivizsgálni a Gotszamanisz-ügyet. Bár Gotszamanisz — Lambrakisz fő gyil­kosa ellen felmerült a gyilkosság vádja, a rendőrség egyáltalán nem keresi a'tanúkat. Sőt, az egyik tanút, aki önként jelentkezett vallomásté­telre a rendőrségen, agyba-főbe ver­ték. Tszarouhasz ügyének kivizsgálá­sakor a rendőrség lehetetlenné tette a képviselő támadóinak felismerését. Csak az újságírók által bemutatott képeken ismerte fel támadóját, aki letartóztatása után beismerte, hogy a rendőrség megbízásából cseleke­dett, mert ígéretet kapott zöldségke­reskedés engedélyezésére. A görög belügyminiszter most Sza­lonikiban jár, hogy meggyorsítsa az incidensek kivizsgálását. Sokan úgy vélik, hogy küldetése inkább az ügy elsimítása. A közép-szlovákiai kerületben 39 622 hektárnyi területen a napokban kezdték meg a takarmánynövények első kaszálását. Rendkívül jó a ter­més a losonci, zvolení és rimaszom bati járásban. Képünkön a zsélyi szö­vetkezetesek már rakják az első szénakazlat. (CTK — Ľ. Füle felvétele.) 60 SZÁZALÉKÁT MESTERSÉGESEN SZÁRÍTJÁK. Ez az arány a további kaszálások­nál javul. A javulás a szövetkezet szempontjából sajnos ríem jelent előnyt, mert a feltételežés azon alap­szik, hogy a további hozamok nem lesznek olyan nagyok mint az első, és a 11 ventillátorral a termésnek na­gyobb részét szárítják meg. A lényeg persze az, hogy ebben a szövetkezet­ben sokat adnak az új technológia alkalmazására, illetve a tápdús ta­karmányalap biztosítására. Ám mi a helyzet országos méretben? Bár még végleges eredményről nem számol­hatunk be, annyi azonban már most bizonyos, 'hogy az elsópéteri szövetke­zetesek arányaihoz mérten az orszá­Újabb zavargások Teheránban Teherán (CTK) — Alam iráni mi­niszterelnök bejelentette, hogy a sta­tárium hat hétig érvényben lesz, ás Teheránban is mintegy tíz napig fenntartják a kijárási tilalmat. Tizen­öt magas rangú egyházi vezetőt sta­táriális bíróság elé állítanak. A miniszter közölte; hogy az iráni kormány két héten belül nyilvános­ságra hozza a kormányellenes össze­esküvés összes részleteit. Az utóbbi napok véres eseményei — Alam sze­rint — nem késleltetik a nyár végé­re tervezett általános választásokat. Tegnap reggel újabb kormányelle­nes tüntetések törtek ki Teheránban. A tüntetők összecsaptak a lőfegyvert használó katonasággal. A teheráni 'egyetem diákjai is mozgolódnak. gos átlag alul van az új technológia alkalmazása terén. Kiváltképpen a ke­let és közép-szlovákiai kerületekben van behozni valő, ami ha sikerülne, nagy ELŐNYT JELENTENE NÉPGAZDASÁGUNKBAN. Vegyük alapul a légáramlásos szá­rítást. Számítás szerint, ha a hagyo­mányos szárítást légáramlásos szárí­tással cserélnék föl mezőgazdasági üzemeink, országos méretben 4 mil­liárd liter tejjel termelhetnének töb­bet. De hol vagyunk még ettől, amikor takarmányproblémánk minden télen van, és minden túlzás nélkül állíthat­juk, hogy sok gazdaságban az állomány a hasznos termelés helyett „csak ten­gődik", nincs meg a szükséges takar­mányadagja. A másik dolog viszont az, hogy a takarmány értéke sem ki­elégítő. Az értékesebb takarmányalap megteremtéséhez gazdaságaink tud­ják az utat, csak éppen az a baj, hogy NEM HASZNÁLNAK KI MINDEN LEHETŐSÉGET. Szlovákiai viszonylatban az eddig behordott takarmánynak még a felét sem szárítják mesterségesen. Pedig elsősorban ők vallják kárát. Elvégre a légáramlásos szárítás nem jelent nagyobb megterhelést, sőt kevesebb munkaerőt igényel és önköltségcsök­kenéssel jár. Érdemes elgondolkozni az új technológia alkalmazásán, mert nemcsak nagyobb jövedelmet biztosít, hanem elősegíti a piac jobb ellátását is. (bjj A nemzetközi szolidaritás és a haladás jegyében 1 A szövetkezeti nap ünnepségeinek előkészületei A nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésére országszerte, sőt úgy is mondhatnánk, hogy világszerte folynak az előkészületek. A szövetkezeti gondolatnak ezt a manifesztációs ünnepét immár hagyományosan július első vasárnapján tartjuk. Hazánkban 1923 óta rendezzük meg a nemzet­közi szövetkezeti napot, amelynek ünnepségei a szövetkezetesek nemzet­közi szolidaritása, egysége és a haladás jegyében zajlanak le, s ezáltal ak­tív szerepet töltenek be a békeharcban. A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság szövetkezeteinek - igen jelentős feladatuk van a szövetkezeti mozga­lom fejlesztésében. Tapasztalataikkal, példájukkal és a szövetkezeti vezetők kiképzésével nagy segítséget nyújta­nak a fejlődő országokban a szövet­•iiBiiBiiaijaiiaitaiiBitaiiaiiBnaiiainiiaiiBiiBimiiaiiaiiBitaijaiianaitfliiBnaiiaiiaiiaiiBitaiiBiiatiBiiaiiBnaiiBtiBiiBifaiiaiiauiitatiajiaiiBiiBimii* Termelési gyakorlaton A bratislavai Meop tában a Komenský Egyetem termé­szettudományi ka­rának 19 első éves hallgatója vesz részt termelési gyakorlaton. Ké­pünkön Helena Kollárová és Sláva Kopaiová diáklá­nyoknak Pavel Se­besta, a szerelőmű­hely mestere ma­gyaráz. (E. Remp felvétele) kezetek fejlesztésében. Ismeretes, hogy minden évben jelentős számú szövetkezeti dolgozó tanul nálunk Afrika, Ázsia és Dél-Amerika orszá­gaiból, akik hazatértük után tevéke­nyen részt vesznek a szövetkezetek kiépítésében. A tapasztalatcserét 'szolgálják a külföldi szövetkezeti küldöttségek hazánkban tett látogatá­sai is. Köztársaságunkban a nemzetközi szövetkezeti nap idei ünnepségei a falvakon arra irányulnak, hogy sze­mélyes és - szemléltető agitációval elősegítsék a mezőgazdasági termelés növelését, a termés veszteségmentes betakarítását és a felvásárlási terv teljesítését. Fokozott gondot fordíta­nak arra, hogy a fogyasztási és a termelő szövetkezetek állandóan ja­vítsák a falusi lakosság számára nyújtott szolgáltatásokat. Szlovákiában a nemzetközi szövet­kezeti nap ünnepségei a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában július 6-án megrendezésre kerülő ünnepi esten érik el tetőpontjukat. Ez alka­lommal nyújtják át a kitüntetéseket szövetkezeteink legjobb dolgozóinak. A gazdag kulturális műsor keretében a Ján Nálepka kapitányról, a Szov­jetunió -hőséről elnevezett katonai művéoieryüttes, a Vasutas együttes, s * bratislavai Szlovák Nemzet: Szín­ha_ 3s az Oj Színpad művészei lép­nek iei (g—1}

Next

/
Thumbnails
Contents