Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-18 / 166. szám, kedd

A lenini elvek n pártmunka legfőbb törvénye ľ (Folytatás a 4. oldalról) Fokozatosan számos intézkedést hajtottak végre, amelyek beavatkoztak gazdaságunk Irányításának és államvezetésünknek szerkezetébe, i amelyek vígeredményben a dolgozók kezdeményezését és a vezetés helyi szerveit megbénító megcsontosodott bürokratikus centra lizmus megszüntetését Jelentették. Ami gazdaságunkat Illeti, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy e téren a gyakorlatban még messzebb mentek, s az úgynevezett decentralizáció hatására túlságosan fellazult a központi Irányítás, meggyöngült befolyása, amelynek pedig a korszerű nagyipari termeléssel karöltve fokozódnia kell. Ez nem jelenti, hogy most megint vissza kellene térnünk a vezetés rági formáihoz. Am nem szabad elhamarkodottan eljárnunk. Nem elég megváltoztatni a vezetés formáit, hanem fokozatosan magasabb, Igazán tudományos színvonalra kell emelnünk a munka egész módszerét, hogy a lehető legkisebb mértékre korlátozzuk a szubjektivizmust és ai akaratelvüséget. Jelenleg ez egyik elsőrendű feladatunk, amint az a párt XII. kongresszusának határozataiból következik; e kongreszszus bizonyos értelemben határkövet Jelent további fejlődésünk szempontjából, mert a személyi kultusz leküzdésének tapasztalatait éppen a pártpolitika alapvető tartalmi változásának szempontjából értékelte, leszögezve, hogy a jelenlegi Időszakban e politik* célja elsfisorban biztosítani társadalmunk, mindenekelfitt gazdaságunk vezetésének tudományos színvonalát. A z SZKP XX. és XXII. kongresszusának eredményeiből, valamint pártunk előző tapasztalataiból kiindulva a pártmunkát föntről le a demokratikus centralizmus, a párton belüli demokrácia, ellenőrzés és kollektív vezetés lenini elveinek biztos alapjaira helyeztük. Ismételten hangsúlyozzuk, ez semmiesetre sem jelenti, hogy ez elvek ellen immár senki sem vétene. Ha Igy magyaráznánk a dolgot, az munkánk ártalmas Idealizálását, a hibák elkendőzését Jelentené. Ami azonban döntő fontosságú és tagadhatatlan: pártunkban ma már lehetetlen, hogy megismétlődjenek az olyan jelenségek, amelyekkel a kultusz idején találkoztunk. A Központi Bizottság közleményéről a taggyűléseken folytatott viták újból azt bizonyították, hogy a kommunisták nem félnek kimondani bármiféle véleményüket, hogy nem hallgatják el nézeteiket és hogy pártunkban nincs olyan kér.és, amelyről ne lehetne nyíltan vitatkozni. Országunkban szilárd gyökeret eresztett a szocialista demokrácia, amely a szocializmus győzelme után egyre szembentünőbben válik az egész nép demokráciájává. Az elmúlt időszakban, 1956 óta döntő sikereket értünk el abban, hogy megteremtsük a múlhatatlan előfeltételeket ahhoz, hogy fokozzuk a dolgozók részvételét társadalmunk fejlődésének irányításában, alapvető kérdéseinek eldöntésében. Demokráciánk a sikeresen kialakított társadalmi tulajdonra, szocialista gazdaságra támaszkodik; már ennek következtében törvényszerűn olyan a Jellege, amely teljesen elüt a formális polgári demokráciától. Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt években Jelentősen elmélyült éppen demokráciánk tárgyilagossága. Hagyománnyá vált, hogy a párt minden fontosabb Intézkedése előtt minden alapvető kéruésről tanácskozzunk valamennyi dolgozóval, és ezáltal a legfelsőbb szervek határozataínak meghozatalát szilárd demokratikus alapra helyezzük, amelynek párját hem találhatjuk az agyondicsért nyugati demokrácia egyetlen országában sem. Ennek nagyszerű bizonysága volt a tavalyi kongresszust megelőző vita, amely Jelentősen befolyásolta a kongresszus tanácskozásait. Amint a XII. kongresszus határozataiból következik, a párt továbbra is arra törekszik, hogy tovább mélyítse társadalmi és állami életünk demokratizálódásának folyamatát, a társadalom egységének megszilárdításával karöltve. Mindenki tudja, hogy e tekintetben konkréten semmi eredménnyel sem Jár, ha ragozni kezdjük az emberi szabadságokat és Jogokat; a politikai öntudat növekedésének bonyolult folyamatáról van •szó, amely egyrészt gazdasági tényezőktől, másrészt eszmei nevelőmunkánk lényeges Javulásától függ. Ez dönti el, mily gyorsan szűkül össze az állami kényszerítő ás adminisztratív intézkedések mérete; ezek az intézkedések még mindig múlhatatlanul szükségesek, mégpedig nemcsak azért, mert nem engedhetjük meg a társadalmi rend megsértését, hanem azért is, hogy biztosítsuk gazdaságunk egészséges menetét s hogy semmilyen területen se sértsék meg az egész társadalom érdekeit. Ax utóbbi évek fejlődése azt ls mutatja, a párt gondosan ügyel arra, hogy társadalmunkban ne kerüljön sor. a szocialista törvények megsértteire, s hogy minden állampolgár, akt nem vét a társadalom ellen, jogbiztonságának tudatáBJUgidtan élhessen és dolgozhassák, úgy vilik, hogy a legfontosabb ! politikai pörök rehabilitációjára már korábban sor kerülhetett volna. A XII. kongresszuson elmagyarázták annak okait, miért nem történhetett ex meg. Emellett látni kell, hogy mfir előzőleg ts sok minden történt az Igazságtalanságok Jóvátétele érdekében. Az esetek tfilnyomó többségét — Összesen 481-et — már 1958-ban vagy a következő években felülvizsgáltak, amikor az elitéltek nagy részét szabadlábra helyezték, kegyelemben részesítették, vagy enyhítették büntetésüket, csak egyesek büntetése maradt változatlan. A nihilista fi-- szkeptikus hangok ellen a legerősebb érv ax a tény, hogy felépítettük a szocializmust, mégpedig történelmileg nagyon rövid idő alatt. A történelmi (eladat bonyolultságából és nagyságából következő nehézségek ellenére — ez elsősorban a falu szocialista átalakulására vonatkozik, falvalnkban csak most Jönnek létre a szocialista rend adta lehetőségek kihasználásának feltételei — és mindama nem csekély nehézségek ellenére, amelyekkel az utőbbl években találtuk szembe magunkat (ezek egyébként azt bizonyítják, hogy nem minden róható a kultusz terhére), meg kell látnunk, hogy gaxdaságunk aránylag magas színvonalat ért el, amely lehetfivé teszi, hogy bixtosftsuk népünk megfelelő életszínvonalát. Elméleti 5s ideológiai mnnkánkban is sok minden megváltozott. Azt mondhatjuk, végleg a múlté ax a helyxet, amelyben elméletünket lelketlenül, késx kaptafa sxerint, dogmatikusan értelmezhették; a marxizmus-leninizmusban alkotó Jellegű tanítást látunk, amely gyakorlati társadalmi változások eszköze. Az állam és a gazdaság irányításának, a pártalapszabályzat életbeléptetésének területén bonyolult helyzettel találtuk szemben magunkat, ám s tekintetben az elméleti és Ideológiai munka területén a nehézségek kétszerte nagyobbak. Gppen itt az eredményedet nem mérhetjük egyes kampányok kimenetelével. Hoszszú Ideológiai nevelésre, eszmei harcokra lesz szükség, amelyek értelme csak as lehet, hogy Marx, Engels és Lenin gondolatainak alkotó szellemű elsajátítása, alkalmazása és továbbfejlesztése alapján elmélyítsük a párt egységét. F

ontos, hogy a párt megteremtette ennek feltételeit. E feltételekhez tartozik a revizionista megalkuvás ellen vívott harc ls. Teljesen helytelen, ha a dogmatizmus ellenni harcot, mint manapság időnként láthatjuk, a revizlonizmus elleni harccal engesztelhetetlen ellentétbe helyezik, sőt azt állítják, hogy a revizionizmus elleni aarc ártott a dogmatizmus elleni harcnak. Bár Jelenleg nem a revizlonizmus jelenti a fő veszélyt, mer* súlyos vereségeket szenvedett, s nálunk már csirájában elfojtottuk, veszélye mégsem múlt el egészen. Ott lappang a párt egységes fegyelme, a munkásosztály és a dolgozók egységes fellépése ellen lázongó kispolgári egyének reakciójában. A tapasztalatok azt mutatták, hogy mind a dogmatizmus, mind a revizlonizmus — bármennyire is ágálnak egymás ellen — megegyezik abban, hogy módszertanilag nem a dialektikára, hanem a valóság egyes vonásainak metafizikai abszolutizálására támaszkodnak: ebben rejlik legveszélyesebb fegyverük is, — a vulgarizáló egyszerűsítés és demagógia. A párt ezért mindig hangsúlyozta, hogy a revizionlzmust elsősorban pozitív módon, a problémák alkotó szellemű megoldásával, a marxizmusleninizmus továbbfejlesztésével kell leküzdeni, nem pedig skolasztikus vitákban, amelyek során a vitatkozók kölcsönösen a legrosszabb szándékokkal vádolják egymást anélkül, hogy a homályos problémakör lényegét érintenék. Igazat megvallva egyes cikkek, amelyek szerzői a múltban joggal bírálták a revizionista törekvéseket, nem rendelkeztek a múlhatatlanul szükséges mélyrehatóbb érvekkel, így aztán a múltban bölcseleti és más viták során felmerült egyes kérdéseket nem tisztáztak kielégítőn. Ez nem jelenti, hogy most meg kell hátrálnunk • helytelen nézetek elől, hogy félnünk kell attfil, hogy, nevükön nevezzük őket. Ideológiai téren nem létezhetnek kompromisszumok és engedmények. A vita elvi Jellege azonban nem a néfetek felületes beskatulyázásában van, hanem a tárgyi érvelésben, a valóságnak megfelelő blzo yltékok logikájában. Helytelen, ha a tényeket eleve előkészített következtetéseknek rendelik alá, amelyek Időszerű, esetleg hasznos szükségleteket szolgálnak. Itt is érvényes: minél kevesebb érzelmi mozzanatot, minél kevesebb epés kirohanást; a szenvedélyt és elfogultságot nyugodt megfontolás és az a szilárd tudat diktálja, hogy az Igazságot, a párt ügyét védelmezem. Elsfisorban ezt kellene szem előtt tartaniuk azoknak, akik a múltban egyoldalún, vak elfogultsággal — bár a legjobb szándékkal — dogmatizálták tanításunkat, ma pedig „Javíthatatlan dogmatikust" látnak mindenkiben, aki nem osztja ilyen vagy amolyan meggondolatlan nézetüket. Ideológiai téren a párt figyelme elsősorban arra irányul, hogy az emberek gondolkodásában és cselekedeteiben leküzdjük a dogmatikus maradiságot. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a dogmatizmus problémáink megoldásának egyik legnagyobb akadálya, bilincsbe veri az emberek kezdeményezését, ax alkotó erőfeszítéseket rntinnal helyettesíti, elmaradottságra kárhoxtat, eleve félelmet szül minden lényeges változástól, a hibák idejekorán! jóvátételétől. Ha ma minél szorosabban egybe akarjuk kapcsolni az ideológiai mnnkát a szervező munkával elsősorban a termelés területén, ha sikerrel akarjuk megoldani • mezőgazdaság, a közlekedés, ax egész népgazdaság Jobb fejlődésének és irányításának problémáit, így széles fronton harcot kell Indítanunk a dogmatikus gondolkodásmód és a dogmatikus szokások ellen. Ehhez semmiesetre sem szükséges, hogy megsértsük és pellengérre állítsuk ax embereket. A dogmatikus gondolkodás nem axonosithatfi a kultusszal, megengedhetetlen, hogy ttr. gyén egyenesen bűnvádat emeljünk egyesek ellen. Igaz, a dogmatizmus hozzájárult a kultusz létrejöttéhez és ápolásához, a szubjektivizmus és a szektásság eszmei fegyvere volt. E gondolkodás azonban magában véve csupán blxonyos éretlenségrfil tanúskodik, arról, hogy ax illető képtelen mélyebb összefüggéseiben és fejlődésében meglátni a valóságot. A dogmatikus egyszerűsítés bizonyos mértékben mindig terhelni fogja az emberi gondolkodást, az ellene vívott harcot aligha tekinthetjük valaha is ^befejezettnek. E

harcban elsősorban arra kell törekednünk, hogy tartalmas és tárgyilagos legyen, a konkrét, sürgős kérdések megoldására és a tényleges nehézségek leküzdésére irányuljon. A párt nem engedheti meg, hogy ideológiai munkánknak ezt az egész pártra kiterjedő, rendkívül komoly feladatát azzal kicsinyeljék le, hogy egyes irodalmárok sajátítják ki maguknak, felelőtlen spekulációk és elvont skolasztikus viták színvonalára alacsonyítják le, megpróbálva bizonygatni mentori viszonyukat a párthoz és a társadalomhoz, és sajátos konJunkturallsta módon bombasztikus szóhatásokkal lendítsenek saját ügyükön. A párt kezdte a kultusz maradványai elleni harcot, következetesen Irányítja és vezeti e küzdelmet, s éppen ezért nem engedheti meg, hogy ezt a harcot ilyesféle módon lejárassák, csökkentsék Jelentőségét. Valaki azt vethetné ellen, hogy ezzel esetleg korlátokat szabunk a szabad eszmecserének. Igen, amennyiben e korlátokon az eszmecsere célszerűségét és értelmét értjük, a párt sohasem volt és sohasem lesz közömbös az iránt, milyen irányban és milyen céllal folytatnak vitákat és polemikákat. „Mint kommunisták", mondta szerdán kassal beszédében Antonín Novotný elvtárs, „nem veszhetünk meddő vitákba, nem húnyhatunk szemet afölött, mi a teendőnk, ml felé törekszünk, mit akarunk elérni az ember érdekében, akiért dolgozunk, az ember érdekében, aki minden tevékenységünk értelmét adja." A párt tagjaltúl mindig megköveteli, hogy pártos álláspontot foglaljanak el, vagyis felelősen ás fegyelmezetten védelmezzék és juttassák érvényre azt az irányvonalat, amelyet a párt kongresszusa dolgozott kl, és a Központi Bizottság határozatai konkretizáltak. A párt szervezeti felépítésének alapelve a demokratikus centralizmus. A párt nem vitakör, amelyben bárki kialakíthatja saját platformját, a maga mádján értelmezheti a párt politikáját és maga köré gyüjtheti híveit. A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, ifjúsági szövetség, művészi szövetségek stb. pártcsoportjai sem hullhatnak szét különböző frakciókra, ame lyek véleménye lényeges kérdésekben eltér egymástól. Az utóbbi évek lejlődése során már elég messzire jutottunk, hogy a párt egységének elvét ne valamiféle vak gépies fegyelem és lelketlen formalizmus védelmének szellemében értelmezzük. Amikor Lenin a „legszigorúbb, valóban vasfegyelem" szükségéről beszélt, ugyanakkor első feltételeként hangsúlyozta a párt tagjainak öntudatosságát, a forradalom Iránti odaadását; második feltételként rámutatott annak művészetére, hogy egyesüljenek a dolgozók tömegeivel; a harmadik feltétel a politikai stratégia és taktika helyessége, amelyről a néptömegek saját tapasztalataik alapján meggyőződnek. (Lásd „Baloldaliság" — a kommunizmus gyermekbetegsége, II. A bolsevikok sikereinek egyik Ifi teltétele.) Igy értelmezi a pártfegyelmet a mi pártunk is. Ezt ax értelmezést nem kell sem ax Individualista radikalixmus szemszögéből „liberalizálni", sem pedig a sxektásság és a szubjektivizmus szemszögébűi „dogmatizálni". Egyszerűen meg kell tanulni, hogy egész életünkben alkalmazzuk, s elsősorban eszmei vitákban, kritikai eszmecserékben tisxteletben tartsuk. A

bírálat tartalmasságának és érvelésének, konkrét célzatosságának és világosságának követelménye a legjobb fegyver a demagógia ellen, öt évvel azután, hogy a munkások megszerezték a hatalmat, Lenin óva intett az ún. munkásellenzék vezetőinek radikallsta kritikájától, akik summásan elítélték a szovjet hatóságok bürokratizmusát, s bár felelős állásokat töltöttek be e hivatalokban, a maguk munkaszakaszán semmi konkrét intézkedést sem tettek ellene: „... ha Ilyesféle bírálatot, tartalom nélküli, öncélú kritikát hallanak, jól vigyázzanak, nézzenek utána, nem sértette-e meg valami a bíráló elvtárs önhittségét, nem érte-e személyes sértés, nem ingerelte-e fel olyasmi, ami Indokolatlanul ellenzékbe szorítja, öncélú ellenzékieskedésre készteti.* (Lenin Művei, 31. kötet, 437. oldal csehül.) Vannak emberek, akik szeretnek szélsőségekben gondolkodni: vagy mindennemű kritika teljes szabadságát követelik, vagy pedig semmiféle kritikát! Vagy teljes szabadságot, vagy a szabadság teljes korlátozását! És vannak emberek, akik patikamérlegen mérlegelnek: ennyi és enynyi százalék kritikát engedélyezünk, ennyi és ennyi százalék adminisztratív intézkedéssel pedig mentesítjük magunkat a kritikától! A párt nem azonosltja magát sem azokkal, akik szélsőségekbe esnek, sem padig azokkal, akik az eszmei harc és a kritika rendkívül fontos kérdését kicsinyes, önző számító módon értelmezik. Minden kommunista legyen a párt eszméinek, a szocializmus igazának, a munkásosztály érdekelnek harcosa, kommunista lelkiismerete kötelezi, hogy elítélje azt, amit helytelennek tart, harcoljon azért, amit Jónak és szükségesnek vél. Ennek érdekében szüntelenül biztosítani kell bizonyos feltételeket — tudniillik mindenki legyen biztos felőle, hogy nézeteiért nem lesz része meghurcoltatásban, üldözésekben, mint az a múltban gyakran előfordult. Ám ugyanakkor mindenkinek meg kell értenie, hogy az llyen'vagy amolyan nézetért folytatott harc nem vívható meg anélkül, hogy tekintettel lennénk bizonyos konkrét feltételekre, bizonyos erőviszonyokra és elért színvonalra, bizonyos adottságokra, amelyeket esetleg egyenetlenségünkre számítva megpróbál kihasználni az osztályellenség. Aki mindezt nem veszi figyelembe, nem törődik a való helyzettel és csak saját nézetét látja, nem csodálkozhatik azon, ha nem fogadják el érvelését és helytelenként elvetik. A személyi kultusz következetes bírálata nem Jelenti,, hogy utat nyitunk a liberalizmusnak. K

ülönösen most, amikor újra értékeljük egy egész történelmi időszak munkáját, határozottan figyelmeztetnünk kell arra, hogy a párt nem fogja felülvizsgálni politikai fő irányvonalát, amelyet az élet teljes mértékben Igazolt. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a párt nem igazltja helyre a párt szerveinek egyes múltbeli határozatait és következtetéseit. A szlovákiai ijséglrők nemrég magtartott kongressxusán az egyes felszfilalásokat az Jellemezte, hogy ax illetfik nyilván nincsenek tisztában a párt politikájának egyes alapvetfi kérdéseivel. Ezek az egyének a kongresszus szénoki emelvényéről próbálták meg értékelni a párt egész munkáját, megpróbáltak állást foglalni a pártpolitika egyes elvi kérdéseivel kapcsolatban. Figyelmük középpoatjába a nacionalizmus kérdisa került. Álláspontjukat nagyjábfil igy lejesték kl: amíg kl nem Jalantlk, hogy ax elméit években szó sam volt burzsoá nacionalizmusról, addig Sxlovákiában nem beszélhetünk a személyi knltusz elleni következetes harcról, és minden rehabllltéclös intézkedés elkerülhetetlenül felemás lesz. E kérdés túlságosan komoly ahhax, semhogy hallgatással napirendre térhetnénk fölötte. Annál kevésbé, mert helytelen értelemezésa lehetfivé teszi, hogy a személyi kultusz elleni harc tepla alatt kétségbe vonják országunkban a nemzetiségi politika egész megoldásának helyességét. Köztársaságunk egységének sarkalatos pontja a két nemzet testvéri viszonyának szüntelen erősítése. Hála annak ax elvi politikának, amelyet pártunk a nemzetiségi kérdés megoldásában követett, létrejöttek a csehek és a szlovákok köl csönös viszonya továbbfejlesztésének, összefogásának és közeledésének telté telei. Csehszlovákia Kommunista Pártja ffileg 1948. februárja elfitt határozottan harcolt Benaiék csehszlovákizmnsa és a Hlinka néppárt sxeparatixmasa ellen. Ugyanakkor fellépett a nacionalista korlátoltság más lormái ellen, amelyek pártunkon belül is leibukkantak, üsehszlovákia Kommunista Pártja helyesen matatott rá, hogy a nacionalista elhajlások üordozől a nemzetiségi kérdést a politikai hatalomtól, az osztályharc kérdéseitől elszigetelten értelmezik. Ex megnyilvánult pártunk Illegális harcának ioején, hazánk felsxabadulása ntán és február után is. Sajnos, a személyi kultusz idején e téren ls helytelen módszerekkel éltek, amelyek kétségtelenül csökkentették a népünk tudatában élő nacionalista csökevények elleni harc hatékonyságát. A nacionalizmus és a nacionalista korlátoltság ellen adminisztratív módszerekkel harcoltak, a politikai hibákat kártételnek minősítették. <T»eljesen indokolt az a törekvés, A hogy a nacionalizmus kritikáját megszabadítsák minden helytelenségtől. Nevezetesen e kérdésben érezzük ma a tüzetes történelmi elemzés hiányát Ám azt jelenti ez, hogy a nacionalista csökevények elleni harcot, amelyet a párt a múltban folytatott, és amelyet továbbra ls folytat, a személyi kultusz valamiféle „szégyenletes" maradványának tüntessük fel? Miféle eszmei defenzívába akarnának bennünket szorítani egyesek? Talán nem léteztek és nem léteznek nacionalista csökevények dolgozóink, sőt kommunistáink tudatában? Nem okoztak és nem okoznak mindmáig komoly kórokat társadalmunknak? Talán kevés vita és polemika folyt ás folyik a kérdésekről? A nacionalizmus és a sovinizmus elleni harc nem folytatható csupán az» által, hogy szembeszegülünk a helytelen nézetekkel. A dolgok gyökeréig kell hatolnunk, amelyekből e nézetek kisarjadnak, ott kell orvoslásra, a viszonyok Javulására törekednünk. Sokkal következetesebben kell érvényre Juttatnunk minden szakaszon azokat a pozitív Jelenségeket, amelyek elősegítik nemzeteink kölcsönös bizalmát és közeledését A. Novotný elvtárs kassai beszédében újból felhívta arra a figyelmet, amikor vitába szállt aiskkal, akik vissza akarnak axarltanl bennünket, agy már túlhaladott fejlődési szakaszra. Ma már létrejött gazdaságunk tényleges országos egység*, amely közös üzemanyag- és energetikai básisankra, kiterjedt kooperációra és maakamegosxtásra, • termeié* szakosítására és konoentráclé|ára, a termelési és műszaki tapasztalatok rendszeres kOlcsönSs cseréjére támaszkodik. Mindaz múlhatatlanul szükségessé teszi as egységes irányítást és dSntéseket, a mSsxakl fejlesztés, mnakaerfi-elosxtás, beruházási építkezések stb. egyságes polilltikáját. „A további közeledés útját kall kereaoflnk, nem pedig olyan utakat, amelyek elválasztanák együttes életünket", hangsúlyozta Novota? elvtárs. Ehhez ma nincs szükség semmiféle különösebb államjogi intézkedésekre. A szocialista alkotmány a szlovák szerveknek, nevezetesen a Szlovák Nemzeti Tanácsnak nagy hatáskört biztosit. Arról van szó, hogy teljesen kihasználjunk minden alkotmányadta lehetőséget. Ezzel kapcsolatban nem elég csupán a szlovák szervekhez fordulnunk. A köztársaság központi szerveinek és intézményeinek is következetesen tiszteletben kell tartaniuk a szlovákiai szervek hatáskörét, s munkájukban figyelembe kell venniük a sajátos szlovákiai viszonyokat. Rendkívül ártalmas, ha semmibe veszik e sajátosságokat, ha az egyes szlovákiai kerületek követeléseit a minisztériumok „a nacionalizmus megnyilvánulásaként" utasítják vissza, anélkül, hogy tárgyilagosan elbírálták volna. Már ez a példa Is mutatja, hogy a szocialista nemzetköziségre való nevelésnek egyaránt magában kell foglalnia a szlovák nacionalizmus és a cseh sovinizmus elleni harcot. A

z Ideológiai aktivizálódás kétségtelenül pozitív Jelensége annak a vitának, amely a Központi Bizottságnak a párt alapelvei és a szocialista törvényesség megsértéséről szóló közleményét ls követte. Most arról lesz szó, hogy ez az aktivizálódás elősegítse az egész párt és az egész nép összefogását a hibás módszerek leküzdése érdekében a gyakorlati munkában, nevezetesen a párt XII. kongresszusán teljes Joggal első helyen hangsúlyozott gazdasági feladatok teljesítésénél. Az egész pártmunkának egyetlen értelme van — a dolgozókat a szocializmus további felvirágoztatására vezetni, úgy irányítani társadalmunkat, hogy gyarapodjanak közös javaink, gyarapodjanak anyagi és szellemi értékeink, amelyek a dolgozók boldog életét biztosítják. Mint az utóbbi időben kiderült, sok a feladat, sok a probléma. A legnagyobb hiba volna, ha figyelmünket elfordítanánk róluk, ha csupán visszafelé, a múltba néznénk. Nem kevésbé veszedelmes volna, ha közömbösek maradnánk a múlt hibái iránt, nem vonnánk le a múltból minden szükséges tanulságot, amelyek a személyi kultusz következetes bírálatából következnek. Feladataink bonyolultsága és nehézsége megkívánja, hogy offenzív módon szálljunk harctth a XII. kongresszus határozatainak teljesítéséért, minden elavult jelenség leküzdéséért, azoknak a lenini -elveknek az alkotó szellemű alkalmazásáért, amelyek Csehszlovákiai Kommunista Pártja egész gyakorlati munkájának és életének alapját jelentik. (Rudé právo) 1983. jfinin* 18. * (Jj SZÖ 5. t