Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-05 / 123. szám, vasárnap

ismételten rámutatott arra, hogy ide­ológiai munkánkban a formalizmus és a sematizmus komoly megnyilvá­nulásai tapasztalhatók, az ideológiai munka gyakran a szocialista társada­lom építésének feladataival párhuza­mosan történik, s nem e feladatok szerves részeként, hanem csupán mellékes kísérőjükként. Az eleven munkától való elszakadás törvénysze­rűen a sematikus teoretizáláshoz ve­zet, amely a marxizmus-leninizmus forradalmi tanítását a forradalmi cse­lekvés irányelvéből valamiféle hatás­talan katekizmussá változtatja. Ezek a komoly hibák csak azoknak a mal­mára hajtják a vizet, akik a régi fajta gondolkodás rabjaiként, a mar­xizmus-leninizmus alapelveivel ellen­tétben, önkényesen, „esetről esetre" szabják meg „saját irányvonalukat", a marxista-leninista elméletet nem a konkrét helyzet alkotó szellemű elemzésére használják fel és ezért gyakran ellentétbe kerülhetnek az egész társadalom érdekeivel, fékez­hetik előrehaladását. A marxizmus-leninizmus tudomány­ként jött létre és fejlődött, ezért tu­dományosan kell alkalmazni. Ahhoz, hogy gyakorlati tevékenység útmuta­tójaként használjuk, tüzetesen ismer­nünk kell, s nem elégedhetünk meg néhány tétel felületes ismeretével, tartalmatlan frázisok nagyhangú puf­fogtatásával. ELMÉLETI MUNKÁNKNAK ELSŐ­SORBAN AZ A FELADATA, hogy szé­les körű ideológiai offenzívát indít­son, tevékenyen fellépjen a burzsoá propaganda legkülönbözőbb ideoló­giai koholmányai ellen és mindenna­pi gyakorlati harcban erősítse a marxista-leninista elmélet ismeretét. E tekintetben mindmáig tapasztalha­tók az ideológiai harc dogmatikus ér­telmezésének következményei, ideoló­giai munkánk nem tart lépést a gya­korlati élet támasztotta Igényekkel, nem elég időszerű, megcsontosodott és alkotásra képtelen, sematikus szemlélet hatja át. Komoly hibánk fő­leg az, hogy az elmélettől az agitá­cióig és a propagandáiig még mindig nagyon hosszú az út. A társadalom­tudományok eredményeinek gyakor­lati alkalmazása nemcsak hosszadal­mas, hanem gyakran torzított és vul­garizált ls. Foglalkozni kell a gyakor­lati propagandisták nevelésének és előkészítésének rendszerével; propa­gandistáink alig állnak kapcsolatban az elméleti dolgozókkal, munkájuk­ban nem használják fel a társadalom­tudományok legújabb eredményeit. A hiba mindkét félben keresendő. A társadalomtudományok legtöbb dolgozója úgy véli, hogy feladatának kandidátusi munkája megírásával tö­kéletesen eleget tett, pedig a gyakor­latban munkájuk tulajdonképpen csak itt kezdődnék. A társadalomtu­dományok eredményeit minél előbb és minél érthetőbb formában el kell juttatni a dolgozók legszélesebb ré­tegeihez. E téren sokkal fontosabb szerepet kellene betöltenie sajtónk­nak, rádiónknak és főleg a televízló­nak. A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉSNEK, A KÉT TÁRSADALMI RENDSZER GAZDASÁGI VERSENGÉSÉNEK JELENLEGI SZA­KASZAT az ideológiai harc kiélező­dése jellemzi. Az ideológiai területen békés együttélésről szó sem lehet. Ideológiai téren a békés együttélés elősegíti a burzsoá ideológia feléle­dését és gyöngíti a szocialista társa­dalom néptömegeinek erkölcsi és po­litikai egységét, aktivitását. Már V. I. Lenin hangsúlyozta, hogy a bur­zsoá ideológia hatását érvényesíti és tért foglal mindenütt, ahol nem hat és nem hódít tért a proletár ideoló­gia. Középút nincs. Ežért meg kell szabadulnunk min­den önelégültségtől, ártalmas forma­lizmustól. Minden kommunistát úgy kell előkészíteni, hogy a párt ideoló­giai munkája éreztesse hatását min­den területen, minden rétegben, min­den dolgozó gondolkodásában. Hiába számít az Imperialista propa­ganda arra, hogy a békés együtt­élést a kapitalizmus védelmére és magasztalására, szoclellstaellenes né­zetek terjesztésére használja fel: a marxizmus-leninizmus tanítása igaz és ezért győzni fog. JOZEF DROZD Grgoyiaoirág és páncélököl Több segítséget a fiataloknak Az Oj Szó pályaválasztási ankétjá­ban megjelent hozzászólásokkal, írá­sokkal egyet értek, hasznosnak ta­lálom őket, csak azt hiányolom, hogy kevés Javaslat hangzott el arra vo­natkozóan, milyen módszerekkel nyerhetnénk meg a fiatalokat azok­ra a munkahelyekre, ahol a legna­gyobb szükség Van rájuk. Éppen ar­ról szeretnék írni, milyen feltétele­ket kell sürgősen kialakítani, hogy egyre több fiatal válassza munkahe­lyéül, élethivatásául a mezőgazdasá­got, miként járjunk el, milyen mód­szereket alkalmazzunk a bányaipari tanulók toborzásában. Helyesen írja az Oj Szó egyik le­velezője, hogy sok fiatal azért nem marad meg a falun, tehát a mező­gazdaságban, mert ott nincsenek meg a művelődés feltételei. Tíz éve va­gyok falusi tanító s eddigi tapasz­talataim alapján bátorkodom kijelen­teni, hogy bizony sok funkcionárius nem szentel kellő figyelmet ennek a kérdésnek, pedig az Ifjúság meg­nyerésének valóban ez az egyik döntő tényezője. A mai fiatalságnak már nemcsak a pénz kell, hiszen nem akar földet vásárolni, hanem müveit munkás, művel,t mezőgazdasági dol­gozó akar lenni. Természetesen ez­zel nem akarom kisebbíteni a kere­seti,, tehát az anyagi érdekeltség elsőrendű szerepét. Hangsúlyozni kí­vánom azonban, hogy a kulturális igények kielégítése legalább annyira fontos, s szerintem ha ezt megold­juk, akkor több fiatal választja majd hivatásának a mezőgazdaságot. Meg­oldható ez a kérdés? Meg! De ho­gyan? Ügy, hogy az egységes földműves­szövetkezetek nagyobb összeget for­dítanak kulturális célokra, s ezt rendelettel is biztosítani kellene. Ed­dig ugyanis sok szövetkezetben még a kulturális célokra meghatározott összeget is különféle módon használ­ták fel. Sok helyütt pl. csak üdülés­re gondoltak eddig. Kell az üdülés is, nem mondom, de minden szövet­kezeti tag nem megy üdülni és Így csak. kevesen élvezik a kultúrala­pot. Ha viszont lesz egy jól beren­dezett kultúrháza a községnek, ak­kor azt mindenki élvezheti. Itt szo­rít a cipő. Ha már a legtöbb faluban van kultúrház, ahol azonban a hét négy napját mozielőadások kötik le. És ha csak egy terem van színpad­dal, akkor a kulturális alapból épí­teni kellene hozzá két-három kisebb helyiséget: olvasótermet, kisebb gyű­léstermet, ahol esténként sakkozni, ping-pongozni lehet, vagy más szó­rakozást találni, esetleg érdekköri munkát végezni. Itt lehetne tudományos ismeretter­jesztő filmeket is vetíteni. A kultu­rális alapból még televíziós készü­léket, zeneszekrényt is lehetne vá­sárolni. Mindezt igen fontosnak tar­tom, de még fontosabbnak azt, hogy olyan embert állítsunk a kultúrház, a szövetkezeti klub élére, akitől ta­nulhatnak a fiatalok. Tudom, hogy ez sok helyütt nagyobb gondot okoz, mint egy kultúrház felszerelése. Hiszen sok szövetkezet­nek van zeneszekrénye és más ha­sonló felszerelése, de az egyik az elnöki irodában, a másik egy másik irodában porosodik, kihasználatlanul, mert nincs aki törődjön vele. A bányaipari tanulók toborzásával kapcsolatban a következőket javaso­lom: Azokat a tanulókat, akik érdek­lődést mutatnak a bányászat iránt, vigyük el a bányászvárosokba, hogy saját szemükkel győződjenek meg az ottani életkörülményekről s elbeszél­gethessenek a legjobb bányászokkal. A fiatalok körében azzal is felkelt­hetjük az érdeklődést a/ bányászat iránt, ha az iskolában a' bányászta­nulók kulturális és sportéletét ábrá­zoló fényképekből kiállítást rende­zünk. Ha a községben már van bányásztanuló, aki megszerette hi­vatását, jöjjön el az iskolába és be­széljen magáról, tanoncéletéről, le­hetőségeiről örömeiről stb. A tobor­zás szempontjából ez ls rendkívül eredményes módszer. Iskolánkból az idén három tanuló választotta a bányászatot. Az egyik így ir erről dolgozatában: „Azért megyek bányásznak, mert hetedikes koromban jártam ott és láttam, mi­lyen bő lehetőség van a sportra, mi­lyen jól gondoskodnak róluk, s mennyire megbecsülik a báriyászszak­munkásokat. A barátom már két éve ott tanul és csak szépet és jót me­sél életéről. Ott jobb neki, mint itt­hon." Pedig ezt az említett barátot a faluban már sokan előre elveszett embernek tekintették. Ma, ha haza jön látogatóba, mindenki elismeréssel tekint reá, mert látszik rajta, hogy becsületes munkás, értelmes, művelt fiatal lett belőle. Sidó Szilveszter, Vojnice teg, három tank indul rohamra a kettes számú barikád ellen. — No pasaranlll — súgja maga elé halkan Christian Noorland. Társai rápillan­tanak, ő nemet int — várjunk még! Örökkévalóságnak tűnő két perc kö­vetkezik. A németek eleinte gyana­kodnak, aztán elhiszik, hogy az el­lenfél megfutamodott, elárvult a ba­rikád! A tankok egyre közelebb ér­nek, már csak tlz méterre vannak, már csak nyolcra, hatra, már csak öt méternyire... És ekkor fülsiketí­tő robbanások hallatszanak. Két el­lenséges tank lángokban áll, a har­madik eszeveszetten menekül. Súlyos sebekből vérzik azonban a holland interbrigadista, és a bájos Vlasta Procházková -élete végéig — ha ugyan túléli e napot, — nyomorék marad. A védőknek jóformán még annyi idejük sincs, hogy kifújják ma­gukat. Hevenyészen bekötözött sebe­ikkel ismét a lőrésekhez állnak, vagy feküsznek, az SS-ek újabb támadásra indulnak. . trójai híd a poklok tor­nácává változik. A halálfejes gyilko­sok minden áron át akarnak törni, ök már tudják azt, amit a védők nem tudnak: a Vörös Hadsereg há­rom irányból is elindult Prága meg­mentésére. Ismét feltűnnek a tankok, egyre közelebb érnek. A védők keze kemé­nyen fogja a páncélöklöt, de lövésre egyiküknek sincs ereje! A horogke­resztes hóhérok a tankok előtt cseh asszonyok és gyerekek csoportját hajtják, kergetik — golyófogóként. Christian Noorland sírva szitkozódik, amikor társai erőszakkal cipelik őt hátra a harmadik barikádra. A kettes számú barikád elesett. Tövében a hitleri fenevadak ha­lomra lövik a halálkaraván tagjait. A hősök nem halnak meg A véres vasárnapot még véresebb hétfő váltja fel. Harmadik napja áll­ják a trójai híd védői az ellenség vad rohamait, harmadik napja szá­molgatják magukban az egyre fogyó lőszert, és sóhajtva teszik fel a kér­dést: mi lesz holnap? Aztán a leg­súlyosabb órák és napok ,következ­nek. Elesik Pankrác, VysoCaný, Kar­lín, elesik a trójai híd harmadik ba­rikádja ls. Utána a negyedik, majd az ötödik is. Gránát tépi szét a ti­zennégy éves gépfegyveres. FranttSek Stoupal mellét is, hősi halált hal Broček tartalékos szakaszvezető és hatvanöt bajtársa ... Igazán különös tavasz volt! A nyi­ló, illatozó orgonabokrok közt jár­kált a halál, a szabadság többet je­lentett akkor a Zdenkók, Ládák, Jar­milkák és Vlasták szemében mint az élet és a szerelem. A horogke­resztes ámokfutók védtelen asszonyo­kat és gyerekeket gyilkoltak halom­ra, békeszerető, szelíd emberkék páncélököllel néztek farkasszemet a tankokkal. És a hösök nem haltak meg... Aztán, amikor már a legrosszabb lett volna, acéltáltosokon berobogtak az élet-halálharcot vívó város ut­cáiba Napkelet győztes daliái, sap­kájukon az ember ötágú csillagával! És ahogyan a nóta mondja, — lábuk nyomán kinyílott a liliom ... BARSI IMRE Különös, különös tavasz volt. A má­jus orgonaillatot lehelt az aranyos városra, a feketerigók vidám trillái azonban gondterhes verejtékcseppek­ként hullottak vissza a palaszlnű ég­boltról. Máskor az Ilyen májusi permete­zés mégsem riasztotta volna vissza a természetimádó prágai fiatalok és öregek ezreit. Ezerkilencszáznegyven­öt május ötödike azonban különös, igen különös tavaszi nap volt. Az ezeréves Harmadik Birodalom rém­álma már szertefoszlott, Hitler és Goebels a Walhallában jártak, a ber­lini Reichstag kupoláján immár ötö­dik napja vörös lobogó lengett, Kö­zép-Európa országútjain a horogke­resztes infernóból kiszabadalt, csí­kosruhás csontváaak örvendtek a visszanyert szabadság tavaszénak. A Wehrmacht letette a fegyvert, a Vörös Hadsereg egységei felszabadí­tották Brnót, Ostravát és a nyugati szövetségesek páncélosai már mélyen behatoltak Nyugat-Csehországba ... De a cseh-morva térség őrjöngő ná­ci parancsnoka, Schoerner tábornok a cseh katlant utolsó német erőd­ként akarta megtartani. Valóban különös májusi nap volt! Az ódon Prága galambszelíd népé­ben feltámadt a huszita dac és ezen a szelíd, borongós szombati na­pon a fiatal kék szemű Jindrák, Lá­dák, Rudolfok, Frantikok és az arany­hajú Vlasták fel sem figyeltek a gá­lába öltözött feketerigók tavaszi kon­certjére, nem érezték az orgonavlrá­gok illatát, kezük géppisztoly, kézi­gránát és páncéltörő fegyverek után nyúlt — és torlaszokat épített. Feltámadt a tenger A moldvaparti metropolis huszon­három negyedében ezen a napon min­den jeladás és központi irányítás nélkül, spontánul, elemi erővel és egyszerre tört ki a felkelés. Régi hangosok békültek ki és barátságok jöttek létre, a félénkek bátrakká vál­tak és közkatonákból generálisokat szült a szükség. Kirobbant a népha­rag, feltámadott a tenger, és jaj volt annak, aki ellene merészkedett. Ösz­tövér öklök égnek meredtek és fegy­vertelen ifjak áll'- felfegyverzett hadfiakat, vén mertalócokat szereltek le. A vršovicei rendezőpályaudvaron Róbert Brocik és hat vasutas társa lefegyverzett egy Wehrmacht oszta­got és három légelhárító ágyút zsák­mányolt, Bubenečen két páncélos vo­natot kerítettek kezükbe a hazafiák úgyszólván puszta kézzel. Smíchovon és a vysočanyi CKD Üzemben nagy hirtelen tankokat készítettek a mun­kások és Prága fontos középületeit ostromolták meg. Véres harcok szín­helye lett a vinohradyl Hloűbetín, Žižkov, az Óvárosi tér, Pankrác ... A telefonközpont szerelői elpusz­tították a németek titkos kábelháló­zatát, úgyhogy a prágai helyőrség negyvenezer katonája a felkelés első napján nem tudott érintkezésbe lépni egymással és az elszórt egységek külön-külön csatáztak a lelkes, de hiányosan felfegyverzett felkelőkkel. Este aztán Toussaint tábornok, a vá­ros német parancsnoka erősítést kért Schoernertől és kiadta a parancsot: „kifüstölni és földig lerombolni az árulók fészkétl" A kért erősítés még az nap este megindult — és Cesky Ä «« IDEJÉBEN ERKEZTEK Brod, Lysé, Mélnlk, meg Benešov felől tankok, rohamko­csik és páncélosok dübörögtek Prága Irányába... A Prá­ga elleni légitáma­dásra azonban nem került sor, mert a Vörös Had­sereg tankjai le­rohanták a drez­dai repülőteret, még mielőtt az ot­tani háromszáz nehéz bombázó elindulhatott vol­na Prága fölé. Am szombaton este már az illegális CSKP vezetősége, valamint a Cseh Nemzeti Tanács el­nöksége is kiadta a jelszót: „Torla­szokat emelni és ezeket az utolsó leheletig védenil" Szombatról va­sárnapra több mint ezer barikád épült Prága kül­és belvárosaiban, egyrészt azért, hogy megvédjék a várost a külső támadástól, más­részt azért, hogy elzárják a város­ban rekedt németek elől a mene­külés útját. És szombatról., vasárnap­ra ágyúkkal, tankokkal és légibom­bázókkal kezdték meg a német fa­siszták az általános támadást a prá­gai barikádok ellen. Hősök születnek Szép májusi vasárnap reggelre éb­redt a világ. Virágba szökkentek az elkésett bimbók is, nyírfaligetek hív­ták a szerelmeseket. De a trójai hí­don még sem láttak mosolygóarcú fiatal párokat, és hiába vártak Tró­jában látogatóikat a ZOO lakói, az oroszlán, a fóka és a három kis medvebocs... A trójai híddal szem­ben levő domboldal orgonabokrai között zöld és. fekete egyenruhába öltözve á halál leselkedett. Sisakos SS-legények nehéz gépfegyverrel lőt­' ték a trójai liid barikádjait, Kobyli­síről pedig két tábori üteg lőtte a hidat. Tankokkal és nehéz fegyverekkel felfegyverzett két SS-hadosztály állt szemben a trójai híd száz védőjével, és az embernek akaratlanul is eszébe jutott a Thermosülai-szoros és Leó­nidasz vitézei. Délután a túlerő le­verte a kobylisyi és libefti ellenálló­kat, este nyolckor pedig megkezdő­dött a trójai híd ellen a frontális támadás. A mélybombázók elpusztí­tották a védők balszárnyát fedező páncélvonatot, ágyúgránátok felgyúj­tották az első számú barikádot, s egyidejűleg néhány SS-különítmény tutajokon próbálta meg az átkelést a Vltaván, hogy hátba támadja a­híd védőit. A híd közepén emelkedik a kettes számú torlasz. A védők nagy része parancsszóra a negyedik és az ötödik torlasz mögé vonult vissza. A kettest öt ember védi: Rudolf Vilda, Mirko Rubeč, Vlágya Dokúpil, Vlasta Pro­cházková, o fiatal vlllamoskalauznő és Christian Noor­land, a holland In­terbrigadista, aki egy náci haláltá­borból szökött meg és heteken I keresztül a libefti munkásnegyed la­kóinál rejtőzkö­dött. Négy férfi és egy fiatal leányi Két géppisztoly, két puska, egy gépfegyver és né­hány páncélököl! Velük szemben két, jól felszerelt SS-hadosztály! Rohamot roham követ. Am a ket­tes torlaszon nem hiába büszkélke­dik az interbriga­disták No pasa­ran-ja, a támadók egyre-másra véres fejjel futamódnak meg. A torlasz védői közül már, csak ketten van­nak sebesülés nél­kül, mégsem gon­dolnak hátrálásra. Aztán csattanás, zörej veri fel az esti csendet, há­rom vasszörnye­-A 1963. május 5.tJJ SZŐ 5 *

Next

/
Thumbnails
Contents