Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-26 / 143. szám, vasárnap

Egy elavult ökonómiai mutató Jelentések helyett műszaki fejlesztést • Hozzuk közös nevezőre az értékmérőket • Nem mindig a kitaposott út a legjobb A vállalatok tervteljesítésének gazdasági mutatói — hasonlóan a népgazdaságban végbemenő többi jelenséghez — az utóbbi évek folyamán jelentős változásokon mentek át Egyes ökonómiai mutatók, amelyek az első ötéves terv idején még például kitűnően kielégítették a népgazdaság igényeit, jó áttekintést nyújtottak az üzemek termeléséről, ma már bizony elavultak, nem segítik teljes mértékben a népgazdaság fejlődését, sőt, mint azt az alábbiakban be ls bizonyítjuk, gyakran egyenesen ellentétesen hatnak, mint a

mit az ország fejlesztésének igényei megkívánnak. A vállalatok gazdasági dolgozóinak körében már évek óta élénk vita folyik arról, milyen új mutatóval helyettesíthetnénk a teljes termelési terv teljesítésének mutatóját. A gyakorlatban az üzemek ugyanis, ha mindenáron teljesíteni akarják a teljes termelési tervet, gyakran ellentétbe kerülnek a népgazdasági érdekekkel. Ez az ellentét leginkább az anyagfelhasználásnál nyilvánul meg. Tudjuk, hogy a teljes termelési terv teljesítése több tényezőtől, a gyártásnál felhasznált anyag értékétől, a gyártmány elkészítésére fordított munkabérek és más kiadások összegétől függ. Hol itt a logika? Ä bratislavai Kábelgyár gazdasági dolgozóit például már évek óta egy kérdés foglalkoztatja: hogyan hozhatnák közös nevezőre a teljes termelési terv teljesítését és a korszerű anyagok — az alumínium és a PVC felhasználását. Eddig ugyanis az a helyzet, hogy minél drágább anyagot használ fel az üzem a kábelek gyártásához, a terv teljesítésének értékelésekor annál jobb színben tűnik fel a gyár. Tavaly például a kábelgyártáshoz hosszú ideig csak alumíniumot és PVC anyagot használtak ólom helyett. Az alumínium és a PVC ára jóval az ólom ára alatt volt, s Így mikor kiszámították a teljes termelési terv teljesítését, kiderült, hogy a gyár mélyen 100 százalék alatt teljesítette a feladatokat. Rövid időre ezután, mert a PVC szállítása és az alumíniumellátás valami miatt szünetelt, újra visszatértek á drága ólom felhasználásához. És csodák csodája, a teljes termelési mutatók - görbéje, anélkül, hogy, valaki töbhet dolgozott volna, hirtelen emelkedni kezdett. Emelkedett, mert drágább anyagot használtak fel, mint eddig. Nem kellett ahhoj különösebb közgazdasági műveltség, hogy maguk a termelési dolgozók — az egyszerű munkások is észrevegyék ezt a meglepő változást. És kérdezték: „Miért tartanánk ml fontosabbnak a kimutatásokat, mint a termelés érdekeit? És egyáltalában, miért állnak egymással ellentétében az egyes gazdasági mutatók?" Bürokrácia, kontra józan ész Valóban, naponta hangoztatjuk, hogy teret kell nyitnunk a műanyagok és a korszerű olcsóbb -anyagok felhasználásának. Ezzel kapcsolatban a kábelgyárlak kimutatták, hogy egy kilométer nehézkábel — ha a hagyományos anyagokból gyártják — 30 000 koronába kerül. Ha ugyanennyi kábel elkészítéséhez PVC anyagot és alumíniumot használnak ólom és réz helyett, a kábel elkészítése csak feleannyiba — 15 000 koronába kerül. De ha a teljes termelési terv teljesítését figyeljük, éppen fordított a helyzet: ha a drágább anyagot — az importált ólmot használjuk fel, szinte kétszeresére emelkedik a tervteliesítés. Tehát a teljes termelési terv és az önköltségi terv teljesítése ellentétbe kerülnek egymással. Hogy valóban nem kis összegekről van szó és hogy érdemes lenne végre már új, a Kábelgyár feltételeinek is megfelelő ökonómiai mutatókat is kidolgozni, arról a következő táblázat tanúskodik. A kimutatás az egymillió korona értékű kábel gyártásánál felhasznált anyagmennyiség fejlődését mutatja tonnákban az elmúlt három esztendő alatt. A felhasznált 1963 anyag 1"90 1961 1962 terv Vas Réz Alumínium Ölöm PVC 10,3 9,2 7,8 8,3 22,0 19,3 20,2 17,5 13.2 16,9 15,7 16,7 24.3 21,3 20,0 25,3* 2,3 2,8 3,4 3,5 sVs^oíTn A táblázat — ha elgondolkozunk felette — sok mindent elárul. Elárulja például, hogy a drága importanyagokat — a rezet és az ólmot — fokozatosan kiszorítja a sokkal könnyebb és lényegesen olcsóbb PVC-anyag és az alumínium. A csillaggal jelölt adat — az 1963-ra terve/ett ólomfogyasztás azonban, ahogy látjuk — lényegesen nagyobb minden előző évinél. Az üzem ökonómusai ezt a tényt az alumíniumprés késel építésének és a PVC-por beszerzési nehézségeinek tulajdonítják. így nyilatkoznak, ha „külső" emberrel beszélnek a dologról. Hanem maguk között — és az újítók, valamint a fejlesztési osztály dolgozóinak körében egészen másként okolják meg a dolgot. Hát érdemes, mondják sokan, álmatlan éjszakákon át kísérletezni, próbálgatni az új anyagok felhasználási lehetőségeit, ha csak így becsülik meg munkánk eredményét? Hiszen az olcsóbb anyagok felhasználásával az egész ^ország gazdasága nyerne. És a világszínvonalhoz is közelebb kerülnénk, mert a fejlett Ipari országok a kérdéses anyagokat a kábelgyártásnál már évtizedek óta alkalmazzák. Amikor dicsérik a rosszat és elmarasztalják a jót Az újítókat és a fejlesztési osztály legjobbjait azonban az igazságtalan kritika sem tudja eltéríteni a helyes ; útról. Győzött a józan ész, amint azt ; a következő táblázat is bizonyltja. Pedig megtörtént, hogy egy-egy újításért ugyanazt a kutatócsoportot, ! vagv újítót a fejlesztési osztályon kl- ; tűnő munkáiéért megdicsérték, a terv- • teljesítés értékelésekor Dedle — ha közvetve Is — elmarasztalták. Mert minden alkotó embert érdekel milyen hatással van szellemi terméke a társadalomra. Az újítókat és a gyár feltalálóit ez az igazságtalan állásnont legtöbbször elkedvetlenítette. Ez érthető is, hisz egy újítóra nehezen lehet nagyobb büntetést kiszabni, mint az el nem ismerést. Tonnákban kimutatva is jelentős értéket képvisel az a fémmennyiség, melyet a gyárban a PVC és az alumínium felhasználásával az elmúlt években megtakarítottak. Következő táblázatunk a legnagyobb mértékben felhasznált fémek mennyiségének emelkedését, illetve csökkentését mutatja az előző évhez viszonyítva: PÁLYAVÁLASZTÁSI VITA A felhasznált anyag 1960 / 1961 1962 1963 terv Ölöm Réz Alumínium 100 % = x 100 % = x 100 % = x —1 096 —1 021 + 603 —1 699 — 879 + 690 + 670 —2 100 +1*300 A legdrágább fém — a réz — felhasználása állandóan csökken. Főképp az alumíniummal helyettesítik. Egyszerű számítással meggyőződhetünk róla, hogy az új anyag alkalmazásától, vagy fel nem használásától sokmilliós értékek megtakarítása vagy felesleges kidobása függ. Rézből például az 1960-as évhez viszonyítva 1963-ban 4100 tonnával használtak kevesebbet. Ez a rézmennyiség — a kilogrammonkénti 12,80-as árat számítva — több mint 50 millió koronába került volna. A helyette felhasznált 2863 tonna alumínium — a kilogrammonkénti 7,00 koronás nagykereskedelmi árat számítva — 20 millió koronába kerül. A különbség több mfnt 30 millió korona. A Kábelgyár az utóbbi három év alatt a réznek az alumíniummal való helyettesítésével ennyivel tette, olcsóbbá a termelést. Ez az összeg természetesen a l^árom év teljes termelési tervén is meglátszik. A bürokraták szerint ez az öszszeg „hiányzik",' az alkotó módon gondolkodó dolgozók szerint éppen ellenkezőleg: gyarapítja a tervteljesltést, gyarapítja az ország vagyonát. Hogy azutóbbiaknak van igazuk, az vitán felüli. A munkatermelékenység növekedésének mérésekör szlhtéh zavarólag hat az eddigi módszerekkel értékalt teljes termelési terv. Mert az egy dolgozóra eső munkatermelékenységet szintén- a i eddig értelmezett teljes termelési terv szerint — koronában — számítják kl. Természetes, hogyha az olcsó anyag felhasználása következtében csökken a gyártott kábelek individuális értéke, a „papírforma" a munkatermelékenységnél is csökkentést mutat. Pedig ugyanakkor az egy dolgozóra eső kábelmennyiség méterekben növekszik. Az ökonómiai mutatók megváltoztatásának kérdése tehát — ahogy az imént bebizonyítottuk — korántsem csak elméleti kérdés. Sőt, a mindennapi .gyakorlattal nagyon is összefügg. Drága fényűzés lenne csak azért a régi úton haladni, mert ezt már évek óta tapössuk. Drága fényűzés lenne a „kitaposott út" védelmében továbbra ls sok-sok újítónak kedvét szegniľ Egyes üzemekben az országban — legalábbis kísérletként — már megkezdték az űj mutatók alkalmazását. A Kábelgyárban is ideje lenne már ezen a téren rendet teremteni. TÖTH MIHÁLY Szeretem a mezőgazdaságot A pályaválasztási vitához szeretnék én is hozzászólni. A mezőgazdasági technikum közgazdászat! tagozatának III. osztályos tanulója vagyok. Nem véletlenül kerültem ebben az iskolába. A tanonciskola elvégzése után döntöttem úgy, hogy továbbtanulok. Szeretem a mezőgazdaságot, és szeretnék tenni i> valamit fellendítése érdekében. Tudom, nagyon sok még a tennivaló, ha azt akarjuk elérni, hogy a mezőgazdaság az ipar színvonalára emelkedjék. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy minél tiibb kellő szaktudású szakember dolgozzon ezen a vonalon. Ezért választottam én is ezt a pályát — jő szakember szeretnék lenni. A szülők túlnyomó része — eléggé helytelenül — nem szívesen engedi gyermekét mezőgazdasági iskolába, mondván: a szövetkezetben kapálni kilenc osztállyal is lehet. Csakhogy ez a nézet már időszerűtlen. Rövidesen a mezőgazdaságban is — az iparhoz hasonlóan — a szakképesítés szerint fognak jutalmazni. Minden szülő arra vágyik, hogy gyermeke több legyen, mint ő. Ha neki nem volt könnyű a sora, legalább a gyerekének legyen. Ne fogja a kapa nyelét, inkább menjen a városba, talál ott bőven munkaalkalmat. Igen ám, de ha mindenki így gondolkodik, honnan lesz évente 40 ezer fiatal munkaerő a mezőgazdaság számára? Ki bánik majd a korszerű gépekkel, ki kezdeményezzen, kl javasoljon új munkamódszereket, ha nem a fiatalság? „A természettől ne várjunk semmi kegyet, hogy elvegyük tőle — ez a mi feladatunk" — mondta Micsurin. Meg kell oldanunk ezt a faladatot. Van még kihasználatlan lehetőség bőven. Ahelyett, hogy a fiatalok elmennek a faluból könnyebb megélhetést keresni, teremtsék meg otthon, szövetkezetükben a jobb életfeltételeket. Csak ennyit akartam mondani azoknak, akik a pályaválasztás problémája előtt állanak. Ne riadjanak vissza a mezőgazdaságról alkotott gyakran" tülző véleményektől. Bittera Gabriella, Šafárikovo f!llllllll!iani[illlltll!lllll!lltllMllltliail«l!flllnllllllllllMBHIUII!,'i|n|i||lllUIIII!IIUIttl!l|tlllt1Mľ<|,,|. r!

t Képünkön |án Magna podbrezoval olvasztár kollektívája, amely a hávl termelési terv 106,8 százalékos teljesítésével az első helyre került az olvasztárok szocialista munkaversenyében. (F. Kocian — CTK — felv.) egyesek az elkövetett hibákért a felelősséget másokra hárítsák. Sőt, nemcsak a felelősség áthárításáról volt szó, hanem az állandóan éleződő osztályharc elméletéből kiindulva minden hiba mögött az ellenséges szándékot, a befurakodott ellenséget keresték. Természetesen könnyebb volt valami hibára, annak elkövetőjére az „ellenség" bélyegzőt ráütni, mint a hibák okainak gyökeréig hatolni. Hiszen így oly „egyszerűvé" és „érthetővé" vált minden! „Egyszerűvé" és „érthetővé", mert az akkori teória szerint ki és mi más lehetett az, aki hibát követett el, mint ellenség? A kritikára és önkritikára igen nagy szükség van, mert hogyan lehetne kijavítani, jóvátenni a hibákat, hogyan lehetne elejét venni a további hibák halmozásának, ha senki sem teszi szóvá őket? A kritikára. oly nagy' szükség van, mint az életben a sóra — hallja sokszor az ember. Ez mind igaz. Ám ennek ellenére nehogy azt higgye bárki is, hogy a kritikának utat engedni oly könnyű feladat. Nem az. Nemcsak azért nem az, mert a kritika ma is és nemegyszer és nem egy helyen — ha burkolt formában is — bosszúra talál, tehát a kritika még mindig bizonyos fokú bátorságot és kockázatvállalást jelent. Hanem azért is, mert a bírálatot, azt, hogy az ember fejére olvassák a hibáit, senki sem fogadja szívesen. Világos, hogy mindenki jobban örül annak, ha dicsérik és jót mondanak róla. mint annak, ha azt mondják, hogy no, barátom te ezt és ezt, ezért és ezért rosszul csináltad és elkövetett hibáidat helyre kell hoznod. Az ember lelkiismeretességén, becsületességén, jótakarásán múlik s nem utolsósorban azon, mennyire képes hiúságát és érzékenységét félretenni, hogy a kritikát valóban elfogadja, hibáját és tévedését beismerje, s azok kijavításához a lehető legbecsületesebb módon hozzáfogjon. A személyi kultusz nemcsak azzal akadályozta az egészséges kritikai szellem kialakulását, hogy lényegében csak a lefelé irányuló kritika jogosságát Ismerte el, hanem annak a légkörnek a kialakításával is, hogy akit megkritizáltak, az „bukott'\ embernek számított. Ez a módszer pedig odavezetett, hogy a kritika nem a hibák kijavítására irányult, hanem emberek ellen tört. Ezzel a módszerrel tehát gyökerében szakítani kell. A kommunista kritika nem utolsósorban éppen abban különbözik a polgári ellenzéktől, hogy a hibák kijavítását, a hibák kiküszöbölését tűzi ki célul, nem pedig azt, hogy a megbírált személyt — ha csak nem valami súlyos és helyrehozhatatlan hibáról van szó — a helyéről eltávolítsák. persze, a kritika csak az érem egyik oldala. Az érem másik oldala az önkritika, az hogy a megbírált hogyan reagál a kritikára, hogyan és milyen mértékben fogadja el, s megvan-e benne az őszinte törekvés és képesség hibájának kijavítására. És hogy a személyi kultusz éveiben nem alakulhatott ki az egészséges kritikai szellem, ez éppúgy vonatkozik az önkritikára Is. Nemcsak abbai}, hogy az önkritika formálissá, a szépen gördülő mondatok, hangzatos szólamok és frázisok hangoztatásává vált, hanem legfőképpen azzal, ahogy a személyi kultuszra jellemző csaUiatatlansággal és tévedhetetlenséggel egyesek a kritikát fogadták. Ki ne emlékeznék azokra az emberekre, akik a bírálatot személyük elleni támadásnak vélték, de még inkább azokra, akik minden, akár a legcsekélyebb észrevételt ls, amely tevékenységüket érte, pártellenesnek, a párt elleni támadásnak minősítették. S akik nem azt tartották feladatuknak és kötelességüknek, hogy a bírálaton elgondolkodjanak és belőle a megfelelő következtetéseket levonják, hanem „önbirálatuk" abból állt, hogy a bíráló személye után kezdtek kutatni, hogy annak munkájában, de nem utolsósorban múltjában hog/an lehetne valami kis pötytyöt felfedezni, amivel a bírálattól egyszer és mindenkorra elvegyék a kedvét. Az Ilyen módszerek csak arra jók, csak az lehet a következményük, hogy az emberek kedvét a bírálattól elvegyék, olyan légkört alakítsanak kl, melynek végkövetkeztetése: ne szólj szám, nem fáj fejem. A személyi kultusz légköre honosította meg az önbirálatnak azt a formáját is, amely lényegében csak a külsőségekben, a nagy mea culpákban és szavakban nyilvánult meg, viszont nem volt őszinte, nem az ember beismerése és meggyőződése diktálta a nagy szavakat. Márpedig az önkritika lényege az, hogy az ember az elkövetett hibákból, a hihák felismeréséből mennyire és milyen mértékben csinál lelkiismereti kérdést. Lelkiismereti kérdést olyan értelemben, hogy az ember valóban rádöbben hibáira és azok következményeire. Rádöbben arra, hogy azokat nem lett volna szabad elkövetnie s nem érzi magát nyugodtnak addig, míg tévedését helyre nem hozza. De éppen ebből a lelkiismereti kérdésből kifolyólag elképzelhető ( és sokkal többet mondóbb és őszintébb lehet az az önkritika, amely csak néhány nehezen eldadogott szóból áll, mint az, amely mintha valami gombnyomásra történnék, mint a vízfolyás ömlik egyes emberek szájából N

em véletlenül hagytam mondanivalóm végére az oly sokat vitatott vitát. Mert ma is még elég gyakran vitatott dolog a vita. Nem véletlen, hogy még ma is arról kell beszélni és cikkezni, hogy szükség van-e a vitára, vagy nincs. És ha szükség van, akkor milyen keretek közé kell „szorítani", mivel a személyi kultusz egyik legnehezebben kiküszöbölhető megnyivánulása a véleménynyilvánítás, a vita elfojtása volt. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy csalhatatlan és tévedhetetlen emberek nincsenek, hogy helyes álláspontot kialakítani csakis az emberek véleménycseréje, a vita alapján lehetséges. Až ember gondolkodásának, a felvetett kérdés iránti érdeklődésének első és legfontosabb megnyivánulása az, hogy véleményt mond. Akinek valamely kérdéssel kapcsolatban nincs véleménye, az azt jelenti, hogy mindaz, amiről szóvan, nem érdekli, tehát közömbös és passzív. De ha közömbös és passzív a kérdés megbeszélését illetően, akkor közömbös és passzív a kitűzött feladat végrehajtásában is. Szívügye az embernek csak az a feladat lehet, amelynek kitűzésében maga ls tevékenyen részt vett, s aminek helyességéről és szükségességéről meg van győződve. Természetesen, könnyebb valamely kérdést kinyilatkoztatással és hatalmi szóval eldönteni, mint a helytelen nézeteket vitában legyőzni. Éppen ezért időlegesen könnyebb azokkal boldogulni, akik az első pillantásra és hallásra mindent tudomásul vesznek, mint azokkal, akik véleményt nyilvánítanak s más véleménye* is lehetnek. .Ez igaz, de igaz az is, hogy az utóbbiakat, ha vitában a szabad, szókimondó véleménycserében győztük meg valamely kérdés helyességéről és szükségességéről, akkor azokkal — hogy így mondjuk — messzebb lehet jutni. Messzebb lehet jutni, mivel éppen a vita, a véleménycsere következményeképpen a kérdést magukévá tették, A

v^ta, a tények

1 és az érvek felsorakoztatása, a vélemények összecsapása. Ezt hangsúlyozni kell azért is, mert a személyi kultusz maradványaként még ma is találkozunk olyan emberekkel, akik ugyan — mert mi mást tehetnének — hajlandók egyes kérdésekről vitázni, viszont érvelésük csupán abban merül ki, hogy a pártra, a párt tekintélyére és a szocializmus érdekeire hivatkoznak. Az ilyen „érvelést" mindennek lehet nevezni, csak éppen vitának nem. Csak a pártra és a szocializmus érdekeire való szüntelen hivatkozásban nemcsak a slemélyi kultusz szelleme kísért, amely a véleménynyilvánítást a pártra és a szocializmus érdekeire való hivatkozással vágta el, hanem Így rendszerint azok az emberek érvelnek, qkik érzik álláspontjuk tarthatatlanságát, az érvekre és a tényekre nem tudnak érvekkel és tényekkel válaszolni, tehát hozzá nem értésüket igyekeznek ezzel palástolni. A vitázó feleknek éppen abból kell kiindulniok, hogy a szocialista rendszer odaadó hívei, azért viiÉznak, hogy e rendszer fejlődését szolgálják, tehát egyikük sem sajátíthatja ki magának már eleve az igazság kritériumát s éppígy egyikük sem torkollhatja le a másikat azzal, hogy kisajátítja magának a párt és a szocializmus érdekeinek védelmét. Csak a bizalmatlanság, a gyanakvás áldatlan légkörét alakítja ki az olyan magatartás, amely mások magatartására, véleményére eleve úgy reagál, mint valami rendszerellenes megnyilvánulásra. "yisszatérve a cikk elején felve' tett gondolathóz, ahhoz, hogy a személyi kultusz nem csupán egyes személyek kultuszát, hanem- a munka és az irányítás módszereinek egész láncolatát, a, szocializmustól Idegen, a szocializmusra káros légkör kialakítását jelentette, világos, hogy a személyi kultusz elleni harcunknak is e módszerek és légkör ellen kell irányulnia. A szocializmus építésének légkörét meg kell tisztítani mindattól, ami idegen és káros, ablakot kell nyitni, hogy a légáramlat hadd vigye ki mindazt, ami nem idevaló. BÁTKY LÁSZLÓ 1963. május 26. fTT 5 *