Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-02 / 120. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVAKIA KOHHUHISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 19B3. május 2. csütörtök • 30 fillér • XVI. évfolyam, 120. szám Antonín Novotný elvtárs ünnepi beszédét mondja a prágai felvonuláson Bratislava dolgozóinak lelkes, vidám felvonulása Friss tavaszi reggelre ébredt Bra­tislava lakossága. Az első májusi nap makulátlan tiszta éggel, a napsugarak vakító özönével köszöntött ránk. Nem sokkal a hatórai zenés ébresztő után már talpon volt az egész város. Ün­neplőbe öltözött gyermekekkel, fiata­lokkal, felnőttekkel teltek meg az ut­cák, s ki-ki iskolája, munkahelye felé sietett. Lázas, vidám forgatag volt ez, hiszen május elseje, a proletár szoli­daritás napja immár mindannyiunk ünnepe lett. Nyolc órakor már sűrű nézősereg szegélyezi azokat az utcákat, melye­ken majd a hatalmas menet végigvo­nul. A dísztribünön megjelennek a munkásmozgalom veteránjai, az üze­mek, intézmények legjobbjai, a meg­hívottak. A mindenkor élénk színek­Mágus 1 dicső hagyományainak szellemében szocialista társadalmunk felvirágoztatásáért Hatalmas májusi seregszemle hazánk fővárosában Színpompás felvonulás a Vencel téren A 18. szabad május elsejét ünnepelte tegnap hazánk fővárosa. Prága ün­nepi köntösben várta dolgozóit, akik már hetekkel ezelőtt megkezdték a készülődést a nagyszerűnek ígérkező felvonulásra. Ezernyi ötlet született, hogyan fejezzék ki leghívebben oda­adásukat a párt iránt, a Szovjetunió népéhez és kommunista pártjához fű­ződő mély barátságukat és szeretetü­ket, a világ forradalmi erőit támo­gató elszántságukat, azt a szilárd el­határozást, hogy a CSKP XII. kong­resszusán kitűzött feladatokat min­den körülmények között megvalósít­ják. A lakosságot már a kora reggeli órákban zeneszó köszöntötte és hívta a Vencel térre, a felvonulás színhe­lyére. Az utcák, a vörös és nemzeti­színű zászlókkal fellobogózott jármű­vek zsúfoltak a nagy májusi sereg­szemlére siető, utazó emberektől. A Vencel téren jóval 8 óra előtt alig találni már egy talpalatnyi helyet, üres ablakot, mindent elfoglalnak a kíváncsi nézők, akik az első perctől az utolsóig gyönyörködni akarnak a színpompás manifesztációban. A Vencel teret övező emelvényeken a prágai Várban kitüntetett dolgozók, külföldi vendégek, külföldi szakszer­vezeti küldöttségek tagjai, a munkás­mozgalom veteránjai, a diplomáciai testület tagjai foglalnak helyet. A vörös drapériával bevont díszemelvé­nyen Marx, Engels, Lenin hatalmas méretű portréi, alattuk az örök ér­vényű jelszó: Világ proletárjai, egye­süljetek! A díszemelvény felett az idei ünnepség központi jelszava: Minden erőnket szocialista társadalmunk to­vábbfejlesztéséért. Nyolcat mutat az óra, amikor a Nemzeti Múzeum felől négy sávban elindul az impozáns nyitómenet. Ha­talmas tapsorkán fogadja az első sor­ban lépkedő, vörös szegfűesokrokat szorongató pionírokat, valamint pár­tunk és kormányunk közvetlenül mö­göttük haladó képviselőit. Az idén ők nyitják meg a felvonulást: faromír Dolanský, Zdenék 'Fierlinger, Anto­nín Novotný, Viliam Široký elvtársak, Antonín Krček, a CSKP prágai városi pártbizottságának vezető titkára, dr. josef Plojhar, dr. Alois Neuman és dr. Josef Kyselý, a Nemzeti Front pártjainak elnökei, František Zupka, a KSZT elnöke, Miroslav Zavadil, a CSISZ Központi Bizottságának elnö­ke, Ladislava Kleňhová-Besserová, a Nemzeti Front Központi Bizottságá­nak titkára, Adolf Svoboda, Prága fő­polgármestere, valamint Václav Adam és Leo Fischer, a Szocialista Munka hősei. A prágai dolgozók élén haladva juttatják kifejezésre azt a megbont­hatatlan egységet, amely a párt, az ország vezetőit a néphez fűzi. Nehéz szavakba önteni, mekkora lelkesedés­sel fogadja az ujjongó tömeg vezető elvtársainkat és a, mögöttük menetelő 1200 CSISZ-tagot, 400 pionírt, 400 sportolót. Büszkén tartják a magasba a csehszlovák és vörös zászlót, a kül­földi országok nemzetiszínű lobogói­nak sokaságát, az emberiség három géniuszának, Marxnak, Engelsnek és Leninnek az arcképét, az egész dol­gozó nép törekvését kifejező köz­ponti jelszót, a Szovjetuniót, a nem­zetközi szolidaritást éltető felirato­kat. Fergeteges hurrá köszönti a (Folytatás a 2. oldalon) Verőfény — virág — fiatalság ben pompázó Szlovák Nemzeti telke* lés tere mintha ruhát cserélt volna: gondos kezek nyomán izámtalan lo­bogó, transzparens és plakáterdő hir­deti, hogy május elseje megünneplé­sének méltó helye lesz. Néhány pere­cet kilenc után a lakosság lelkes ün­neplése közepette megérkeznek a dísz­tribünre a CSKP KB, az SZLKP KB el­nökségének, a kerületi és a városi pártbizottság elnökségének, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a Nemzeti front Központi Bizottságának tagjai, vala­mint más kerületi és városi funkcio­náriusok. Megszólalnak a harsonák Bratislava 19. szabad májusa elsején, s a nyitó­menet után Alexander Dubček elv­társ, ünnepi beszédben köszönti a vá­(Folytatás a 2. oldalon) Antonín Novotný elvtárs beszéde Elvtársak, kedves polgártársaim! Köztársaságunk munkásosztálya és dolgozói, az egész világ munkásosz­tálya e jelentős napján Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsá­ga és a Nemzeti Front Központi Bi­zottsága elvtársi üdvözleteit tolmácso­lom önöknek. Mint minden évben, ma újból össze­gyűlnek dolgozóink milliói, hogy a forradalmi hagyományok, május 1 szellemében kivonuljanak az utcákra, s a szociális haladásért, az emberiség boldog, békés életéért vívott harccal való szolidaritásukat, a - nemzetközi forradalmi munkásmozgalomhoz valö tartozásukat manifesztálják, amely Alexander Dubček elvtárs beszéde Tisztelt'Elvtársak, Tisztelt Polgár­társak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának nevében a legszívélyesebben üdvözlöm önöket, és a dolgozók nemzetközi ünnepe alkalmából jókivánataimat fejezem ki munkájukban elért sikereikhez. Népünk a munkának ezt a nemzet­közt ünnepét a világ 100 millióival együtt ünnepli. Üdvözöljük a haladó emberiséget és alkotó munkájának eredményeit! Mindenekelőtt elvtársi üdvözletein­ket küldjük azoknak, akik az embe­riség történelmében elsőkként ünne­pelték meg szabadon május elsejét, azoknak akik elsőkként építették fel a szocialista társadalmat, s ma e társadalom fejlesztésével az egész emberiség előtt egyengetik a további — a kommunizmus felé vezető utat. Üdvözöljük a Szovjet 5zocialista Köztársaságok Szövetségének népét. Üdvözöljük valamennyi szocialista ország dolgozóit, kikhez nemcsak a szocialista együttműködés szoros kötelékei fűznek bennünket, hanem a marxizmus—leninizmus nagy esz­méi, és közös célkitűzésünk — a kommunizmus építése is. Forradalmi üdvözleteinket küldjük az imperializmus ellen harcoló or­szágok, a gyarmati elnyomás ellen, politikai és gazdasági függetlensé­gükért harcoló országok munkásosz­tályának és valamennyi dolgozójá­nak. Szolidárisak vagyunk velük, s a proletár nemzetköziség szellemében továbbra is segíteni fogjuk őket sza­badságharcukban. Forradalmi üdvözleteinket küldjük a tőkés országok dolgozóinak, akik a kizsákmányolás ellen, politikai és szociális jogaikért, demokratikus követelményeikért küzdenek, akik a háború ellen, a világbékéért, a szo­cializmusért harcolnak. Ma a május elsejei ünnepségek, a békés erők jelentős seregszemléi a békéért folyó harc részét képezik. Az egész világ népei egyre inkább magukénak vallják a különféle tár­sadalmi rendszerű államok békés együttélésének lenini eszméit. Meggyőződésünk, hogy a szocla­(Folytatás a 2. oldalon) május 1-ét választotta nemzetközi ün­nepévé, amikor egységesen fellép po­litikai és szociális jogaiért. Az idei május 1 világszerte szoro­san összefügg a fontos nemzetközi kérdések megoldására irányuló erő­feszítéssel, melynek központi feladata a béke megvédése és tartós biztosítá­sa, és a háborús tűzvész kirobbantásá­nak meggátolása. A béke megőrzésé­nek egyik alapvető feltétele az atom­fegyverek felszámolása és olyan ellen­őrzési rendszer kialakítása, amely meghiúsítaná, hogy a reakciós erők bármikor is háború kirobbantására használhassák fel e fegyvereket. Vi­lágszerte még számos égető megoldat­lan probléma_vart, így a gyarmati rendszer végleges felszámolása és va­lamennyi nemzet szabad fejlődési fel­tételeinek megteremtése, a német bé­keszerződés megkötése, s a nyugat­berlini probléma olyan megoldása, hogy végleg rendeződjenek a második világháború maradványát képező kér­dések, normálissá váljék az európai helyzet, s ezáltal megszűnjön a nyug­talanság tűzfészke. Ezek és számos más kérdés vár megoldásra, melyek­nek útjában a legharciasabb imperia­lista körök állnak. Az egész emberi­ség szerencséjére, a béke szerencsé­jére a kapitalista világ ma már nem mindenható. Az emberiség sorsának és további fejlődésének döntő ténye­zője a szocializmus világa lett. Bekö­vetkezett a haladás, a demokrácia és a béke világerői sokoldalú imperia­listaellenes felsorakozásának idősza­ka, a szabad erők felsorakozása a gyarmati rendszer ellen. A jelen idő­szakban valamennyi szocialista ország nagy erőfeszítést tesz további gazda­sági fejlődése, a lakosság anyagi és kulturális szükségleteinek egyre telje­sebb kielégítése érdekében. Történel­mi sikerek tanúi vagyunk, amelyeket a Szovjetunió tudományos és műszaki téren ér el. A múlt években újból űr­rakéták felbocsátásával erősítette meg fölényét ezen a területen. Ebben az időszakban a kommunista és munkás­pártok soraik egységének megerősí­tésére és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdítá­sára törekszenek. Ezen a nagy jelentőségű napon va­lamennyi dolgozónk, mi mindnyájan teljesen szolidárisak vagyunk a kom­munista pártok harcával, amelyeket a reakció mint a haladó erők, a kom­munizmus eszméinek képviselőit ma számos országban üldöznek és hívei­ket börtönbe vetik, a kommunista pártok számos vezetőjét kivégzik. Szo­lidárisak vagyunk e kommunista pár­tokkal abban a meggyőződésben, hogy éppúgy, mint nálunk és más országok­ban is, az ő áldozataik sem lesznek hiábavalók, náluk is győzni fog a demokrácia és a szocializmus. Ebben a légkörben zajlanak le az idei har­cos május 1-ei manifesztációk és tün­tetések. Mi mindnyájan a nagy nem­zetközi forradalmi mozgalom része­ként e mozgalmas időben az összes haladó, demokratikus és békés erő ol­dalán állunk, s munkánkkal, minden törekvésünkkel hozzájárulunk a bé­(Folytatás a 2. oldalon) A bratislavai felvonulók Alexander Dubček elvtárs beszédét hqUgatjók. Nemsokára megindul a színpompás áradat. (CTK felvételei^

Next

/
Thumbnails
Contents