Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)
1963-04-09 / 99. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTIBIZ0TTSA6ANAK NAPILAPJA Bratislava, 1963. április 9. kedd 30 lillér • XVI. évfolyam, 99. szám. Elsősorban Nemrégen egy kőbánya baleseti jegyzőkönyvei között lapozgattam. Az iratcsomó elég vaskos volt, bár az illető üzem nem tartozott a nagyobbak közé. Súlyosabb baleset akkoriban nem fordult elő, a jegyzőkönyvek nagy része arról íródott, hogy ennek és ennek a bányásznak ráesett a kő az ujjára, avagy eső után megcsúszott a síkos kövön, kificamította a bokáját, megütötte valamelyik testrészét és így tovább. Döntő többségükben kisebb balesetek voltak — következményeik azonban így sem csekélyek. Az összezúzott ujj nehezen gyógyul, a kificamodott boka sokáig sajog, s közben egyik munkanap a másik után megy veszendőbe. Csak abban az egyetlen kis üzemben jó néhány száz munkaóra esett ki a termelésből a balesetek következtében. Országos méretben pedig? Nos ezt még öszszeszámlálnl is nehéz, de mivel ezt már megtették, elárulhatjuk, hogy évente nem kevesebb, mint ötmillió munkanap veszett kárba a balesetek miatt. ötmillió munkanap! Szinte felbecsülhetetlen, hogy mennyi értéket szolgáltathatott volna a társadalomnak. Ehelyett óriási különkiadást jelentett betegsegély, orvosi kezelés, gyógyszer és egyéb formában. Feltétlenül így kell ennek lennie? Nem lehetne a balesetekkel járó veszteséget, szenvedést csökkenteni? Természetes, hogy lehetne. De ehhez nagyobb elővigyázatosságra, felelősségtudatra és óvatosságra lenne szükség mind a dolgozók, mind a munkaadók részéről. Sokan azonban úgy vélekednek, hogy a gépesítés fejlődése természetszerűen a balesetek számának növekedésével jár. Egyesek, sokszor maguk a sérülést szenvedettek is, a kisebb balesetet említésre méltónak sem tartják. „Szerencsére nem történt nagyobb baj" nyugtatják magukat. De így van-e valóban? Korántsem ez a helyzet. A tények azt mutatják, hogy a gépek a balesetek előidézésének sorrendjében csak a harmadik helyen állnak. Legtöbb a baleset az anyagszállítással kapcsolatban, utána pedig a munkahelyeken uralkodó rendetlenség, rendezetlenség következik. Mindez azt mutatja, hogy a balesetek legfőbb okozói a fegyelmezetlenség, a könnyelműség, a felelőtlenség, amely a munkavédelmi szabályok be nem tartásában, s nem utolsósorban ezen a téren a megfelelő ellenőrzés hiányában mutatkoznak meg. Ugyanez vonatkozik a gépek által okozott balesetek döntő többségére is. Azoknak a címére pedig, akik a kisebb balesetet „nem nagy esetnek" tartják, csak annyit mondhatunk, hogy hazánkban egy balesetre átlagosan 16 munkanap elmulasztása esik. Ez pedig tetemes összeget vesz ki a közösség zsebéből. S ebben az átlagban részesednek a kisebb balesetek is. Minden dolgozót, aki munkába indul, hazavárják szerettei, szülei, felesége, gyermekei. Épen, egészségesen akarják viszontlátni, nem pedig vérrel átitatott kötésekkel a testén, vagy ami mindennél szörnyűbb, esetleg élettelenül. Államunk szocialista jellegéből következik, hogy minden áldozatot meghoz a dolgozók egészségének és testi épségének megvédésére. A feltételeket biztosíthatja az ál lam gondoskodása, azonban saját épségünk felett elsősorban ma gunk őrködünk Antonín Novotný elvtárs ostravai beszédében a mun függ kabiztonsági előírások érvényesítése terén feltárt fogyatékosságokkal kapcsolatban hangoztatta: „A munkabiztonsági berendezésekre elegendő anyagi eszközt fordítunk és ezen a téren sohasem fogunk takarékoskodni. A biztonságos munka és a fegyelem alapvető követelményeit azonban minden egyes dolgozónak be kell tartania." Ennek a követelménynek betartását semmilyen intézkedés nem pótolhatja. Mindmáig nem sikerült teljes mértékben felébreszteni valamenynyl dolgozó lelkiismeretét, felkelteni felelősségérzetét, hogy munkahelyén ügyeljen a munkabiztonságra és megalkuvás nélkül harcoljon a biztonsági szabályok megsértői s a fegyelmezetlenek ellen. Márpedig ez igen szorosan beletartozik a szocialista munkaerkölcs követelményeibe. Ezen a téren a javulás elérésében igen jelentős szerepet tölthetnek be a szocialista munkabrigádok. Nagy érdemeket szereztek már az üzemeink több mint felében működő önkéntes munkabiztonsági őrsök, amelyek éberen őrködnek a dolgozók testi épsége.fölött. A nagyobb felelősségtudat természetesen nemcsak a dolgozókra, hanem a munkaadókra is vonatkozik. Hiszen a balesetek nagy részénél a munkahelyek vezetői nem teremtették meg a biztonságos munka feltételeit és elnézték a munkavédelmi előírások megszegését. Példák ezreit lehetne felhozni ennek alátámasztására. Szinte minden üzemben találhatók olyan munkahelyek, ahol elnéznek a balesetet okozható fogyatékosságok felett, s csak akkor döbbennek rá a hibára, amikor valaki már drágán fizetett a hanyagságért. Néha egészen „kis" dolog is végzetes következményekkel járhat. A munkahelyeken gyakran tapasztalható és nagyon sok balesetet okozó rendetlenségekért is elsősorban a vezető dolgozók felelősek. A dolgozók millióit felölelő legnagyobb tömegszervezetünknek, a szakszervezteknek fontos küldetése a baleset elleni harc. Valamennyi szervének megalkuvás nélkül küzdenie kell azért, hogy mindenütt létrehozzák és betartsák a biztonságos munka feltételeit. Ezen a téren a szakszervezet már jelentős munkát végzett. A múlt évben 383 munkahelyet és 245 gépet állítottak le azért, mert nem feleltek meg a munkabiztonság követelményeinek. Ezenkívül sok más intézkedést foganatosítottak a balesetek megelőzésére. Szükségesnek mutatkozik azonban, hogy a szakszervezet fokozottabb igyekezetet fejtsen ki ezen a téren, mert az elért eredmények korántsem felelnek meg a lehetőségeknek. A baleset elleni védekezésnek mindennapi munkánk szerves részévé kell válnia. A veszély mindenütt ott leselkedhet, s minden könnyelműség, felelőtlenség, helyrehozhatatlan következményekkel járhat. Tőlük függ, hogy a munkabiztonság szabályainak következetes betartásával ennek elejét vegyük. KOZLEMENY SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA Központi Bizottsága plénumának üléséről Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1363. április 8-án plenáris ülést tartott. Az SZLKP Központi Bizottsága megtárgyalta Michal Chudík elvtársnak, az SZLKP KB elnöksége tagjának beszámolóját a mezőgazdasági termelés irányításának átszervezéséről és Szlovákiában a tavaszi munkák biztosításáról. Alexander Dubček elvtárs, az SZLKP KB titkára tájékoztatta az SZLKP KB plénumát azokról 0 következtetésekről, amelyeket a CSKP Központi Bizottsága vont le a személyi kultusz időszakában a pártalapelvek és a szocialista törvényesség megsértésével kapcsolatban. Az ülésen részt vett Antonín Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára. Novotný elv* társ a vitában felszólalt. Az SZLKP Központi Bizottsága a CSKP KQ következtetéseit teljes egyetértéssel fogadtá, FOKOZOTT IGYEKEZETTEL a kongresszusi határozatok megvalósításáért Kelet-Szlovákia üzemeiben és községeiben két hónappal ezelőtt befejeződtek a pártszervezetek évzáró gyűlései. Az eltelt két hónap távlatából korai lenne megítélni az új pártbizottságok tevékenységét. De ha abból a megállapításból indulunk ki, hogy minden politikai szervező ténykedésnek a gazdasági eredményekben kell visszatükröződnie, bátran állíthatjuk, hogy az évzáró gyűléseken megválasztott új pártbizottságok biztatóan fogtak munkához. A legfőbb feladatok teljesítésére: a termelés fokozására, az új technika és technológia bevezetésére, a mezőgazdasági termelés fejlesztésére mozgósítják a dolgozókat. A poprádi Tatra Vagongyár az utóbbi időben a kelet-szlovákiai kerület legrosszabb üzemei közé tartozott. Néhány esztendőn át nem teljesítették a termelési feladatokat. A párttagok és pártonkívüli dolgozók többször rámutattak a hiányos technikai felkészültségre, a műhelyekben a rossz munkaszervezésre, az udvarokon szanaszét heverő drága alkatrészek rozsdásodására, a túlméretezett nyersanyagok tárolására, a műszakok alatt, de különösen a váltások idején a gépek hosszan tartó, termelésen kívüli üzemeltetésére. A műhelybizottságokban, a termelési értekezleteken nem értékelték rendszeresen a szocialista munkaversenyt, amely teljesen ösztönszerűen folyt. A dolgozók helyes meglátásait az üzem vezetősége, de — sajnos — az üzemi pártbizottság is figyelmen kivül hagyta. A párttagok többsége nem értett egyet az üzemi pártbizottság felületes munkájával. A járáshoz, a kerülethez fordultak segítségért. Az ered, mény: a munkások által hosszú Időn át hangoztatott fogyatékosságok miatt leváltottak több műszaki és gazdasági vezetőt. Változás tőrtént a párt üzemi bizottságában is. Az új pártvezetőség mozgósította a dolgozókat a fogyatékosságok kiküazöböSokasodik a munka a határbae Vetnek a Tisza mentén A kanyargó Tisza szürke vize az idén a Maié Trakany-i Szabadság EFSZ 400 hektárnyi szántóföldjét árasztotta el. A víz ugyan már visszahúzódott medrébe, de a talaj még mindig iszapos. Megkésve, gondokkal teli köszöntött ránk a tavasz — panaszolja Fazekas Béla, a szövetkezet elnöke. De azért a hat hektáron elvetett borsó után már megkezdtük a kalászosok vetését ts. Megtudjuk, hogy az idén búzát 29, árpát 60, zabot 10, kukoricát 96, burgonyát 26, cukorrépát 38 hektáron vetnek. E munkákat a komplexbrigádok 22 traktorosa végzi el 17 kerekes és három lánctalpas traktorral. A munkát jól megszervezték, mindenki tudja, ml a teendője és ismeri a részletesen kidolgozott munkatervet. Petrik Sándor lánctalpasa a tátosl dűlőben 3 tárcsás aggregáttal készíti a magágyat. Már több mint 40 hektáron elvégezte e munkát. Munkához látott Mátyás József és Gönczi István, a szövetkezet két legjobb traktorosa is. Estig 15 hektárt vetettek be árpával, 10 hektárt pedig búzával. (Ki) Beköszöntött a tavasz a nitrai járásba (Tudósítónk telefonjelentése) — Az utóbbi néhány verőfényes nap a nitrai járásban is lehetővé tette a tavaszi munkák megkezdését. A kora tavaszi nitratálás után több mint 2180 hektáron megkezdték a talaj előkészítését a tavaszi vetésre, sőt néhány mezőgazdasági üzem, mint például a čabi, dražovcei, zbehyi, mlyňanyí, slepčanyi, topolčíankyi és Malé Chyndlce-i EFSZ-ek már megkezdték a tavaszi árpa első hektárjainak vetését is. Eddig 149 hektárt vetettek be. Néhány mezőgazdasági üzemben már megkezdték az alávetést is. A topolCiankyiak 14 hektárt bevetettek tavaszi keverékekkel és 6 hektárt cukorrépával. —s. s.— (Folytatás a 2. oldalon) lésére. Az üzemben mozgalom Indult a gépek maximális kihasználásáért, A munkahelyeken megszervezték a szocialista munkaversenyt. Az FSZM gyűlésein és a termelési értekezletej ken rendszeresen értékelik a ver» senyt. A dolgozókkal teremtett jobb kapcsolat, a kölcsönös bizalom kialakítása az üzemvezetés és a pártbizottság között már érezteti hatáság Az üzem az év első két hónapjában 100,7 százalékra teljesítette termelési tervét. A termelékenység a múlt év első két hónapjához viszonyítva 16 százalékkal növekedett. A márciusi tervfeladatokkal is megbirkóztak. A Magasépítő és a Mélyépítő Vállalatban a kommunisták kezdeményezésére mozgalom indult a két, illetve három műszak bevezetéséért, a gépek jobb kihasználásáért, a jobb minősé* gű munkáért. A mozgalom március utolsó napjaiban több építkezésen elősegítette a feladatok teljesítését. Továbbra Is nagyban előmozdítja majd az építkezésben mutatkozó lemaradás behozását. A brehovi szövetkezeti pártszervezet legfőbb feladatának a komplex gé» pesítés megszervezését, a bőséges, saját termésű takarmányalap megteremtését tekinti. A szövetkezet tagsága elfogadta és magáévá tette ezeket a célkitűzéseket. A téli hónapokban az állatállomány jó gondozásával, a takarmány ízesítésével kimagasló eredményeket értek el. Sertéshúsból már teljesítették félévi eladási tervüket. Egész évi tojáseladási tervüket május elsejéig akarják teljesíteni. Terven felül 30 ezer tojást adnak el a közellátásnak. Tejeladási tervüket egy hónappal korábban teljesítik. A háztáji gazdaságokból március végéig 7 ezer tojást és 4 ezer liter tejet juttattak a közeilátásnak. Ez Idén a cukorrépán kívül valamennyi növény ápolását és betakarítását géppel fogják végezni. A párt XII. kongresszusa határozatainak megvalósítása Iránti lelkesedés mély gyökeret vert minden alapszervezetben. A kommunisták és pártonkívüliek összefogása minden munkahelyen biztosítéka a párt által kitűzött feladatok megvalósításának. MÖZES SÁNDOR I B m n u a n m '.VAWA%V.%V.V.VAVAW.VAW.W.W/.V.W.V, A kyj uvi Csavargyár dolgozói ez év második negyedében további — ez ii én már második — automatikus gépsorral, meleg eljárással készítenek kiváló minőségű csavarokat. Az új gí í;r 18 dolgozó munkását helyettesíti Képünkön: Václav Krojzl mérnök vezetésével a szerelők automatikus hengerlőgépet állítanak be. (Bican felvétele — CTK)