Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-20 / 109. szám, szombat

HOGYAN TOVÁBB? A MŰKEDVELÉS MARGÓJÁRA MI A CÉLJA ÉS A SZEREPE? Van-e fdvője? Szükséges-e egyáltalán...? Megannyi kérdés s mindez a műkedvelő mozgalommal kapcsolatban hangzik el szinte naponta. Tudjuk miért. A televízió rohamosan terjed. Oda ls eljut, ahol a kulturális élet valamikor kizárólag a műkedvelőkre épült. S a kettő közül nem vitás, melyik a jobb, melyik nyújt nemcsak mennyiségileg, hanem tartalmilag is többet, változatosabbat. S ha a televízió műsora Jobb, mint a műkedvelőké, miért ne választanánk a jobbikat...? Az csak természetes és magától értetődő, hogyha az ember választhat, a jobbik mellett dönt. A" Jelenségből, amely a mérleg serpenyőjét e televízió oldalára billenti, sokan arra a következtetésre jutnak, hogy a műkedvelésnek nincs jövője, a mozgalom szükségtelen. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A/műkedvelés sokkal mélyebb gyökerű, minthogy egyik napról a másikra pálcát törhetnénk felette. Különösen a mi életünkben, a nemzetiségnek az életében nyer különös jelentőséget. Mivel a komárnói Magyar Területi Színházat és a CSISZ Magyar Népművészeti Együttesét kivéve más hivatásos művészeti együttesünk nincs, kultúránk ápolása — főleg a népi hagyományok gyűjtése és továbbfejlesztése a műkedvelő együttesekre vár. E feladatot műkedvelőink már eddig is sikerrel teljesítették. Bizonyítják ezt az évente megrendezésre kerülő dal- és táncünnepélyek, a színjátszó fesztiválok, a szavalóversenyek és más kulturális rendezvények, amelyek bizonyos vonatkozásban kifejezői az egy-egy időszakban a kultúra ápolása, terjesztése és fejlesztése terén elért eredményeinknek. Nem lebecsülendő az sem, hogy műkedvelő mozgalmunk méreteit tekintve nagyobb, mint a tőlünk sokkal számosabb népeké. Ami érthető, hiszen a mozgalom munkáját megkönynyíti, hogy van egy államilag támogatott szervezetünk, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, amelynek többek között az a feladata, hogy szervezze és irányítsa a magyarlakta vidékek népművészeti együtteseit, tehát támogassa a műkedvelőket. Egy ilyen kiterjedt, nagy múltú és eredményes munkát végző mozgamat megbéníthat-e a televízió? Szerintünk nem. A televízió a mfikedvelést visszavetheti, munkáját befolyásolhatja, szükségtelenné azonban nem teszi és a jövőben sem teheti. És nem ís lenne jó, ha feleslegessé tenné. Elsősorban azért, «nert a műkedvelés nemcsak a mi esetünkben, ahol sajátos küldetése van, hanem mindenütt hasznos és szükséges. Kér lenne róla lemondani, még akkor ls, ha a televízió sok tekintetben többet és jobban ad. A MŰKEDVELÉS NEM MAS. MINT társadalmi szükségletből létrejött kollektív tevékenység: művészeti tömegmozgalom. A benne résztvevő ezreken kívül milliókra gyakorol nevelőhatást. A szereplési vágy, a tanulást kedv, az ismeretterjesztés és a közlés vágya hozta létre és tartja életben. A tömegek számára egyrészt a művészi alkotás tapasztalatét és iskoláját, másrészt a művészeti nevelés egyik eszközét jelenti. Ezreknek és ezreknek kitölti a szabad Idejét, •millióknak közvetít műsort. Lehetőséget nyújt a művészi kifejezés vágyának és a magukban tehetséget érző emberek tevékenységének a kibontakoztatására s olyan tömegeket indít el a művelődés útján, amelyeket más módon nehéz lenne erre megnyerni. A művészettel történő aktív foglalkozás révén felkelti a művészetek iránti vágyat, a művésze• • • • • • Jozef Kôstka festőművész, államdíjas — műtermében, alkotás közben. \ (M. Slosaríková — CTK felv.J tek megismerésére és szeretére nevel... Az együttesek tevékenyen közreműködnek a különböző politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásában, szerepet vállalnak társadalmi és családi ünnepeken. Előadásaikkal, művészi nevelőmunkájukkal felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végeznek az üzemekben, szövetkezetekben, munkásszállásokon, falvakon, tanyákon, és általában mindenütt. A műkedvelés végső soron: szórakoztató, nevelő, ízlésfejlesztő, közönséget szervező — játék és művelődés. E szerepkörből nagyon sokat teljesít a televízió. Mindenben azonban — még ha többet ls ad nála — mégsem helyettesíti a műkedvelést. A közönségszervezés, a családi és társadalmi ünnepek, az egyén művészi vágyának a kifejezése, a kollektív tevékenység és még sok-sok más a televízióval nem oldható meg. Nem beszélve arról, hogy a televízió paszszivitásra, a műkedvelés viszont aktivitásra ösztönöz. Ügy értjük: a televízió anélkül is rendelkezésünkre áll, hogy bármit tennénk érte. Ezzel szemben a műkedvelés elképzelhetetlen az egyének önkéntes közreműködése: a tömegek aktivitása nélkül. Az meg már a társadalom szempontjából sem mindegy, hogy a kultúrának néma szemlélői, vagy tevékeny alkotói vagyunk-e. A műkedvelés szükségességét kétségbe vonó nézeteken kívül találkozni olyan véleményekkel, amelyek — bár létezését nem tartják feleslegesnek — a mozgalom szerepét értelmezik tévesen. Ezek szerint: a műkedvelés nem nyújt művészi élményt, dilettantizmus ... Konkurrál a hivatásos művészettel... Falun szükség van rá, de városon nem ... stb. stb.. Nem térünk ki a kérdések részletes elemzésére. Csupán annyit Jegyzünk meg, e vélemények képviselői megfeledkeznek arról, hogy — bár sajátos adottságaihoz illő művek bemutatásával a műkedvelés is képes művészi élményt nyújtani — a mozgalomnak nem célja a hivatásos művészettel történő színvonalverseny... Az élő művészet sok helyre még ma sem jut el, tehát nincs kivel konkurrálnia... Mivel nem időleges, nem egyszerűen művészetpótló és nem csupán szórakoztató jelenség, hanem elsősorban közönségszervező — városon éppúgy szükséges, mint falun. MINDEZZEL TÄVOLRÚL SEM akarjuk a műkedvelés szerepét eltúlozni. Csupán azt hangsúlyozzuk: a műkedvelés a televízió korában is létjogosult. Egyrészt mert a társadalom művészi kincsesháza a tömeges műkedvelő tevékenységgel is fejlődik és gazdagodik, másrészt mert a kollektív munka, a szocialista brigádmozgalom és még sok más tényező nélkülözhetetlenné teszi a társas együttélést, amihez a műkedvelés nagyszerű feltételeket teremt. A műkedvelés tehát Jó és szükséges. Nem vitás az sem, hogy a moz-' galomnak nemcsak célja és szerepe, hanem jövője ls van. A kommunizmusban a mai hivatásos együttesek szerepét is egyre inkább a tömeges műkedvelő tevékenység tölti majd be. Sajnos pillanatnyilag néha mégis ügy tűnik, hogy műkedvelő mozgalmunk válságba Jutott. Komárnóban például, ahol néhány évvel ezelőtt országos viszonylatban is a legjobb együttesek működtek, ma még közepesen dolgozó együttesek sincsenek. És még számos városban hasonló a helyzet. A visszaesés okét sokan a televíziónak tulajdonítják. Igen ám, csakhogy televízió mindenütt van. A műkedvelő tevékenység csökkenése azonban, még ha elterjedt is, nem általános. Falvainkon ma is számos együttes jól működik. És vannak városok is, ahol a műkedvelő csoportok semmivel sem dolgoznak gyengébben, mint évekkel ezelőtt. Példa erre Nové Zámky és Rimavská Sobota. Az egyik helyen a Ki mit tuddal, a másikon az irodalmi színpaddal aratnak olyan sikert, mint a múltban ritkán. E tény ml mást bizonyít, mint azt; igen, a televízió hat a műkedvelőkre, elvonja a közönséget, korlátozza a működési területet, de csak ott, ahol a mozgalom gyenge lábon áll, ahol nem találja meg az új viszonynak megfelelő munkaformákat, ahol az együtteseket nem kiséri a közérdeklődés egészséges szelleme... Ahol a műkedvelők feltalálják magukat, ahol van tennlakarás, ahol a televíziót nem konkurrensnek, hanem saját munkájukat is helyesen befolyásoló segítőtársnak tekintik — ott a műkedvelés a televízió korában is életképes: ma éppúgy virágzik, mint a múltban bármikor. NE HIVATKOZZUNK HAT mindig a televízióra — nyilvánuljon meg a visszaesés műkedvelőinknél akár « színjátszás, akár más téren. Gondoljunk inkább arra, vajon nem a módszerek hibásak-e? Vajon megtaláltuk-e már, vagy keressük-e egyáltalán azokat az új népszerű és vonzó formákat, amelyekkel — biztosítva a mozgalom létét és továbbfejlődését — korszerű műkedvelést teremthetnénk? Ilyesmire sajnos ritkán gondolunk. Tudomásul vesszük a tényeket és belenyugszunk abba, hogyha nem megy, hát nem megy. Pedig van megoldás, van kivezető út. Hogy mi a korszerű műkedvelés, arra nincs egyformán érvényes recept. Egyesek a korszerűséget tartalmi, mások formai jellegűnek vélik. Az előbbiek az irodalmi színpadokat, az utóbbiak a technika nyújtotta lehetőséget (vetítés, hangkuliszszák. fényeffektusok alkalmazásátl tartják korszerűnek. Pedig ez egyik éppúgy lehet korszerűtlen és unalmas, mint a másik. És megfordítva: a korszerűtlennek minősített háromfelvonásos színművek is lehetnek korszerűek. Szerintünk a műkedvelés akkor korszerű, ha ügyesen egyesítve a tartalmat és a formát, minden alkalommal jót jól nyújt... A jó az, ami szórakoztat, ugyanakkor új ismereteket nyújt, lelkesít, befolyásolja munkánkat, szélesíti látókörünket, tehát nevel. Legyen az akár három, vagy egyfelvonásos színmű, akár Irodalmi színpad, akár más. A továbbfejlődés biztosításának egyik feltétele tehát a minőség javítása, a mindig Jót jól szem előtt tartása. A másik a munkaterületek szélesítése. Műkedvelő mozgalmunk Jelenleg réngeteg színjátszó és táncegyüttesből, valamint néhány énekés népi zenekarból áll. Szinte mozgalmon kívüli ténykedésnek tekintjük a társastánc-tanfolyamok, és a tánczenekarok működését, a táncdaléneklést, a pantomint, a szavalást, a bohózatot, a balettot, az amatőr bűvészetet, az amatőr artistaművészetet és még sok-sok mást. Pedig velük nemcsak számbelileg, hanem színben is jelentősen gazdagodna műkedvelő mozgalmunk. Ne legyenek hát a jövőben ezek b műkedvelő^ és műkedvelői területek se mostohagyerekek. Számoljunk velük, segítsük munkájukat, kapcsoljuk "őket is be a szervezeti. életbe. Szereplésükkel számos összejövetelt tehetnénk vonzóvá, érdekessé. AZ ÜJ UTAK ÉS AZ ÜJ MUNKAMÓDSZEREK kialakításakor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a dogmatikus irodalom és művelődéspolitika a műkedvelő mozgalomban ís éreztette hatását. A hagyományok túlzott fetisizálása és a mozgalomnak szűk körre történő korlátozása például éppoly helytelen volt, mint az operettek merev, feltétel nélküli elutasítása. A hibák felismerése és kiküszöbölése, az új formák keresése a színskála gazdagítása, a korszerű műkedvelés megteremtése azonban nem történhet úgy, hogy moít — a másik végletbe esve — eldobjuk azt is, ami a múltban Jónak bizonyult. Az ilyen „átváltás" újabb hibákat szülne. Az operettek esetében: nem követhetjük a múltban használt, károsnak bizonyult merev, feltétel nélküli elutasítást. Ahol sikerrel alkalmazzák és szükségesnek érzik, éljen ez a műfaj is. Továbbra sem szorgalmazhatjuk azonban, hogy azok az együttesek ls operettet játszanak, amelyek énekesek és zenekar hiányában nem biztosíthatnak megfelelő előadást. Operettet azok az együttesek játszanak, amelyek megbirkóznak a zenei feladattal-, de ezzel se mindig csak ezt. Az operett élhet, de nem kizárólagosan, nem más rovására. Ha most az ilyen irányú ténykedést helyeznénk előtérbe más előjellel, de lényegét tekintve a régi hibát ismételnénk meg... Sokan az operettben látják a válságból kivezető utat. Pedig a műkedvelés nem az operetten áll, vagy bukik. Az operett lehet népszerű, lehet vonzó, a műkedvelők problémáját azonban nem oldja meg. Ez a műsorforma is csak addig lesz kedvelt, míg nem biztosítunk nála jobbat, megnyerőbbet. Írásunk mondanivalóját összegezve és a címként adott Hogyan tovább? kérdésre válaszolva még anynyit: szerintünk a műkedvelés jövőjét azzal biztosíthatjuk, ha a csoportok adottságainak és a helyi viszonyoknak megfelelően az eddig itf jónak bizonyult munkaformákat a múltban méltatlanul elhanyagoltakkal kiegészítjük és újakkal felfrissítjük. NAGYARÁNYÚ VÉRÁTÖMLESZTÉSSEL, a hagyományos és ű) munkamódszerek harmonikus egyesítése révén teremtsünk olyan műkedvelést, amely valóban korszerű, amelyik mind tartalmi, mind formai szempontból megfelel a mának. BALÁZS BÉLA A szép reprodukció áke a lakásnak. A könyvesboltokon keresztül ma már mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a művészet a lakásba költözzön. Méghozzá minimális anyagi befektetéssel. Képünkön: A Csehszlovák írószövetség prágai könyvesboltjában az érdeklődők a művészeti alkotásokkal ismerkednek. (Foto: ČTK — Humpálová felv.J ŰJ VERSEK CSONTOS VILMOS: ÜZENET Messze vagy Guatemala, Megláneolt testvér messze vagy, Da a szíved itt dobog, S a véred itt pezseg Bennem, S, indulatom gyeplőjét ta tartod Kezedben. Te szorítod keményre öklöm, S jajodtól hangosodik hangom. Láncod hogy sokáig ne csörögjön: Elégni azt szívem tüzébe tartom. — Messze vagy, De a barázdát neked szántom, S benne neked csírázik a mag,' Neked tündökölnek a kalászon A napsugarak... FECSÓ PÁ L I Mert hozzőm hozta a szél bánatod: Haza, Szabadság-szerelmedet, S megértettem, hogy a föld Megszépülni nem tud — nélküled. — Messze vagy Gaatemala, Megláncolt testvér messze vagy, De a szíved itt dobog bennem, S testvéri szóval üzenem: Kenyeret szegtem, A kedves család hogy Éhen ne vesszen! Vedd, — Vegyétek. Hajnalodik már, Keleten fellángolt a nap, Legyen erőtök talpra állni! GöiCCapAzexenád Mint a gépek az azúr égen lökhajtással jutnak a napok, repülök tettben, gondolatban, az élettől el nem maradok, zümmögve zúg a villamos, forgalmat izzad az utca; megállok, átölelem a terei (szívemből erre is futja) megsimítom szemem fényével é földgolyó urát az Embert kit a jövőbe üz a vágy, munkában, dalban, szerelemben. Átölelem a városok falvak, tanyák vívódó népét, valaki elvetett szavából egy pici morzsa nekem nagy érték; dédelgetem dadogva, sírva egyedül milliók között, így bolyonghat at űrhajó a hidegen fénylő csillagok fölött< Egy káros szemlélet ellen Nem ismerem közelebbről. Véletlenül hallgattam végig panaszkodását. Annyit tudok csak, hogy főiskolás, ez idén végez és zeneszakot tanul. ' Az egyik bratislava! presszóban szürcsölgettem a kávémat, amikor két fiatalember társaságában az asztalomnál foglalt helyet. S mintha ott sem lennék, könnyes szemmel öntötte ki barátai előtt a szívét. Amiatt panaszkodott, hogy a végzett főiskolások legalább három esztendeig a saját szakmájukban kötelesek elhelyezkedni. — Nekem — mondotta — vidékre kellesz mennem. Dehát mi várna itt egy nagyvárosi lányra? Hogyan fogom itt feltalálni magamat? Milyen lesz a társaságom, a szórakozás ... Nem szóltam közbe, mivel azonban más fiataloktól is hallottam már ilyesmit, téves felfogásáról ezúton mondok véleményt. Nem a társadalom szükségleteire és nem arra akarom felhívni a figyelmét, hogy tanulmányait az állam pénzén végezte el, tehát természetes, ha a társadalmunk oda irányítja, ahol szükséges a munkája. Egy történetet mesélek el egy magához hasonló főiskolásról. Három vagy négy évvel ezelőtt történt, egy bratlslavai lányt tanárnői oklevéllel a zsebében vidéki városba helyeztek. Nem töprengett sokat, pedig 6 ls szerette a nagyvárost. Elment egy olyan zeneiskola Igazgatónőjének,' mely iskola akkor még neta is működött. Neki kellett megnyitnia s mindössze egy zongorával, egy harmónikával és három hegedűvel rendelkezett akkor. Ö nem jjedt meg a nehézségektől. Küzdött azért, hogy Iskolájuk minél megfelelőbb helyiséget kapjon. Házalt az édesanyáknál, hogy tanítványokat szerezzen. És minden tehetségét arra fordította, hogy ne csak a gyermekekkel, de a város felnőttjeivel is megkedveltesse a muzsikát. Először tehetségesebb tanítványait szerepeltette a nyilvánosság elfitt. Majd kirándulásokat szervezett. Bratislaval operaelőadásokra vitte el a zenekedvelőket. Végül pedig neves zeneművészeket hívott meg és hangversenyeiken keresztül kedveltettô meg a komoly muzsikát. Ez idén már ott tart, hogy ínégnyithatja városában az első Zenei Tavaszt, amit minden évben április 8-a és június 4-e között rendez majd meg, Ismert művészek és együttesek közreműködésével. És, hogy hol történik mindez? Egy vidéki városban, Samorinban. A város dolgozóinak szórakozási Igényeiről többek között a művelődési otthon és a kulturális szervezetek gondoskodnak. Unalomra tehát vidéken se ítélnek senkit. És még valamit, az a bátor kis zenetanárnő, aki ott merte hagyni „álmai városát" nemcsak hivatását, da boldogságát Is megtalálta a „poros vidéken". Ma főorvos hitvese és két gyermek anyja. Neve: Hudek Milánná. Neumann János 1983, Sprílls 20. • ÜJ SZÖ 7,